Mit és hogyan tesz vagy nem tesz az aszfaltos és terepes ultrásokat képviselni hivatott Magyar Atlétikai Szövetség és annak Ultrafutó Bizottsága (UB)? Hogyan látják mindezt azok, akik kinn vannak-voltak, és akik benn vannak-voltak. A múlt sikerei és problémái hogyan csapódnak le a jelenben, mi a jövőkép? Ehhez kapcsolódó másik posztom az utórezgésekről itt.
Tőled pedig arra kérnék választ, hogy TE HOGY LÁTOD AZ ULTRAFUTÁS JÖVŐJÉT? Töltsd ki a kérdőívet és oszd meg a többi érdekelt futóval. https://tinyurl.hu/
Egy hajóban evezünk, de nem mindegy merre ülünk. A 3 órás adás remélhetőleg sok kérdést, gittrágást megválaszol - a türelmeden múlik, márpedig egy ultrás türelmes.
És mi ez az új podcast?
Minden, ami a futás előtt, mögött, közben és után van.
Ez a podcast futáshoz, triatlnohoz kötődő szervezetek, versenyek, cégek, személyek felülete. Ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó viták, tematizáló kerekasztalbeszélgetések is lesznek, hogy a futószubkultúrában értelmes közbeszédet és építő változásokat generáljunk. Márkázott tartalmak, szponzorált interjúk az adott termékre vagy szolgáltatásra fókuszálva.
Az első adás tartalmáról bővebben:
Rengeteg pletyka, félinformáció, felszínes vélemény kering a témában, soka a berögzült, markáns álláspont, a szétváló világnézet, indulatos kommentcsaták zajlanak a szemünk előtt az ultrafutás jelenéről, intézményi beágyazottságánk értelméről.
Belülről a rendkívül szűk mozgástér, kívülről pedig a közömbösség, hangyaszorgalommal elért világszínvonal, valamint sült galamb várás jellemzi legjobban a helyzetet. De az biztos, hogy mindenki tenni akar, és mindenki szerint változtazni kell valamit.
Annak jártam utána, hogy a sok százezer ember által űzött amatőrfutás, pontosabban azonbelül az ultrafutás, ami sokak esetében nem is olyan amatőr, hanem félprofi tevékenység vagy annál több, hogyan csatornázódik be az állami szintű rendszerbe, amit sportirányításnak, sportfinanszírozásnak hívnak? Azaz mi a helyzet a hazai ultrafutás jelenével és jövőjével?
Fontos tudni, hogy az UB-hoz tartozik a terepultra is, holott hát annak jobb helye lenne a MASZ Hegyifutó - és terep Bizottságában. Szakmailag a hegyifutókhoz, szervezetileg mégis az ultrafutókhoz tartoznak. Szakáganként / nemzetközi szervezetenként van leosztva: ITRA-WMRA/WA--MASZ Hegyifutó Bizottság, ITRA-IAU/WA--MASZ Ultrafutó Bizottság.
Kisebb csoda, hogy a jelen helyzetben sikerült egy nagy asztalhoz ültetni jó pár érintettet - maszkban, a mikrofontól másfélméteres távolságban, ez hallatszik a hangminőségen is. Ezt a bevezető, első adást tehát közszolgálatinak szánom. A beszélgetés résztvevői ABC sorrendben online és élőben:
Bárdos Barnabás - az IronTeam Szakosztályvezetője, saját bevallása szerint 2013-ban csöppent a történetbe és az Ultrafutó bizottságba, elsősorban a nemzetközi szereplésekkel foglalkozott, elnökségi tagként. Nevéhez fűződik az Optivita-kupa, a hat éven át tartó 27 rendezvényből álló sorozat. Pár éve visszavonult, de most visszatérését tervezi.
Bérces Edit - az ultrafutás közelmúltjának szemtanúja, tudora és legendája. Karrierje során öt világcsúcsot állított fel. Egyéniben nyert 24h és 100 km VB-t és EB-t is. Kétszer választották a világ legjobb ultrafutó nőjének.
Csécsei Zoltán - áramvonalas fizimiskáját mindenki ismeri, 24 órás csapat VB ezüst, Spartathlon 2., UltraBalaton 2., többszörös világrekorder futópadon, 24h-os magyar csúcstartó 277.484 kilométerrel, ez egyben 2020 legjobb eredménye a világon.
Márkus István Öcsi - ismert szekszárdi versenyek ismert szervezője, pl. Borvidék, Korinthosz, és a még meg sem rendezett Black Hole. Ahogy ő mondja, asztal mindkét oldalán áll, hisz szervez, kísér, mindeneskedik, fut is, nem akárhogyan, hiszen 29 órás Spartathlon finisher.
Márton Attila - az IRONTEAM Elnöke, Márton team névadó edzője. Válogatott távgyalogló volt, 1988-ban 520 km-es gyaloglóversenyen is indult, van 24 órán 200 km-es gyaloglóeredménye is. A gyaloglás edzésmódszereit áthozta az ultrafutásba, saját ultrás érzéseiből, tapasztalataiból indult ki. Számos sikeres versenyző volt a keze alatt korábban (Cseke Lilla, Maráz Zsuzsi, Makai Viki),annak idején Bárdos Barnabás kérte fel a 24 csapat segítésére és azóta ott van a csapat mellett, egyben az UB tagja is.
Molnár Tamás - az UB megalakulása óta elnök, második ciklusát tölti. Akadályfutó volt annak idején, később edzőként került közel az ultrafutáshoz. Volt három, 7 órán belüli 100 km-es férfi futója is, akiknek az edzés mellett minden apró-cseprő dolgot kellet tintézni, beleásta hát magát a lehetőségekbe és megragadt az ultrafutásnál.
Weinber Ferenc - 7 UB, 7 Terep100, 5 Mátra115, ebből is látszik hogy a "terepesek lobbistája", valamint a szabályrendszerek, működési elvek nagy tudója, ő is régi motoros a testületben, 2013 óta UB-tag.
Ha valaki felmegy a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjára és rákeres az UB-ra, akkor semmilyen információt nem talál, nincs hivatalos elérhetőség, az ultrafutobizottsag@gmail.com-on lehet írni a bizottságnak, és a tagoknál is csak sziluettfejeket találunk. Adjunk hangot nekik, ismerjük meg őket és nézeteiket, tegyünk rendbe pár félreértést vagy homályos dolgot. És adjunk hangot a sportolói és a szervezői oldalnak is.
Pár tény:
Nagyon sok kritika éri, sokszor méltatlanul mint megérdemelten az UB-t. Oké, nem kötelező csinálni a bizottsági tagságot. De lasszóval kell fogni a tagokat. Akik társadalmi munkában dolgoznak, juttatás nélkül, a napi-heti-havi aprómunkát szeretett sportága miatt vállalja, és gyakran idegileg rámegy, mert basztatják.
A bizottság minimum három, legfeljebb hat országos bajnokságot is próbál lebonyolítani, azaz a MASZ UB kiírja, és versenyszervezők megrendezi jó esetben. Ugyanakkor évente - mármint ha nincs pandémia - akkor 24 órás futásban, száz és ötven kilométeren, valamint terepen is rendeznek váltakozva Európa- és világbajnokságot, és a bizottság ezekre is delegál válogatottakat, akiknek a részvételét fedeznie kell.
Évi - és nem havi - egymillió forintból gazdálkodik az UB, ebből kéne kihozni mindent valami barbatrükkel. És az atlétika nem látványpsort, nincsenek kamionnal hordott TAO-pénzek.
Gyulai Miklós MASZ-elnöktől idézek egy csupasportos cikkből:
Az ultrafutókra nem mostohagyerekekként tekintenek a MASZ-ban. Ezt az is bizonyítja, hogy az ultrafutók, a terepfutók és a szeniorok is egy-egy millió forintból gazdálkodhatnak, ami már tárgyalási alapot jelent, és ha van megfelelő stratégia, elképzelés, amit letesznek a MASZ vezetőségének asztalára, kicsivel több is rendelkezésre állhat.
A műsorban még többször idézek Gyulai Miklós ultrafutásról adott nyilatkozataiból. Kénytelen vagyok így tenni, mert nem szeretett volna nyilatkozni mondván, erről már többször elmondott mindent. Így maradtak a cikkek, de remélem, hogy reagál majd erre a tartalmas beszélgetésre.
Beszéltünk toposzokról, mint a kikölcsönzött és kimosva visszavivendő válogatott mez, múltról, jelenről és reményteljes jövőről, dilemmákról és finanszírozásról, közönségről és közösségről, érdekképviseletről és prosperitást ígérő alternatíváról.
Arról, hogy mit ér egy OB, milyen hangsúlyeltolódások vannak és ezt hogy kéne kihasználni.
Arról, hogy mennyire fragmentált az ultrás társadalom, és mennyiben együttműködő?
Miben mérik az UFÓ közöség eredményeségét: nemzetközi eredmény vagy szélesedő bázisban?
Mi a prioritás, mi felé kéne tartani?
Mit kell és hogyan támogatni? Csak az OB-t és nemzetközi szereplést, vagy minden versenyszervezőt, hisz ezek a rendezvények egyfajta célversenyek és így szelektálási helyek, itt mutatkozik meg a mezőny, termelődik ki az elit. Az az elit, ami a magyar atlétika legeredményesebb szakágában vitézkedik, viszonylag pária módon. Az utóbbi években futó számokban egyedül Baji Balázs gátfutó hozott bronz- és ezüstérmet, ehhez képest a 24órán férfi egyéni és csapat ezüst is született. Ráadásul a magyar atlétika első világbajnoka is ultrás, Bérces Edit.
Érvek, nézetek, jelen, jövőkép, tények és vágyak, prók és kontrák, kulturált & konstruktív vita, vágatlanul. Jöjjön a hosszú, két és félórás kerekasztalbeszélgetés, amit üdvös lenne, ha nemcsak a sportág űzői, támogatói, hanem a szövegek és lájkok mögött levő emberek, véleményvezérek is végighallgatnák, hiszen ez a lényegi rész.
Kitekintésnek iderakom Volford László, egykori kiváló futó és szegedi versenyszervező meglátásait:
A mai napig 3 fogaskerék kapcsolódott össze, a mozogni vágyók intézményrendszere (egyesületek, szövetségek hierarchiája) ez vagy 170 éve, ehhez jött az őket kiszolgáló szervezetek (a sportorvostól a versenyszervezőig) több mint 70 éve, amit összeköt/megmozgat az átlag fogyasztóval/nézővel a média (egyre intenzívebben vagy 50 éve).
Ebbe a körforgó rendszerbe akasztja bele a botot mától a globális pénzpiac:
Ami fix benne:
A szövetségek világa - Minél nagyobb teret lefedő, szabályrendszert alkotó, erőt demonstráló, hierarchikus szervezet, ami korrupcióra hajlamos.
Extrémitás - amire felfigyelnek, ami mágnes
Önmenedzselés - ez egyéni képesség
Változás:
Sportág evolúció felgyorsulása
Egészségtudatosság
Trendiség
Pénzvilág
Online világ
Ami nincs:
Helyi csapat, közösség, egyesület
Megszállott edzők, szervezők
Civil kurázsi
Légy mecénás! Patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas alakokkal, alakokról készülnek. https://www.patreon.com/nemaze