Fél-életút-podcastinterjú.
Ma 50 éves. Nős, egy 17 éves leány apja. Szinte csak a Budai-hegységben fut. Már keveset versenyzik, az edzősködés tölti ki a napjait. Eredményei: DUV, Itra.
Egy időben rengeteg ultrafutót edzett, az elit nagy részét. Női tanítványai 7 Spartathlont és egy 24 órás vébét nyertek.
2016-ban interjúztam vele: a rövid változat a Magyar Narancsban, a hosszú, három részes itt, a blogon jelent meg.
Itt vettük fel a fonalat.
Beszélgettünk egóról és imidzsről.
Életútról és élményekről, zenitről és megújulásról, doppingról és hibázásról, májbajról és pulzusról, szakmáról és annak hiányosságairól. A "botrányt" kavart Alex Ferguson-jelzőről.
A kivagyiságról, adatbámulásról, kütyübebuzulásról, a Strava-betegségről.
Szó volt szemléletváltásról a versenyzői és edzői hozzáállásban, a Plandurance szakmai vezetéséről.
Montizásról, terepfutásról, maratonról és persze Spartathlonról.
A teljes, 3 órás adás AUDIO és VIDEÓ formában is hozzáférhető a Patreonon.
A képgaléria pedig most kezdődik.
Emlékezetes mondatok Olitól interjúkból:
Ugyanakkor a napi nyolc órában dolgozó, háztartást vezető családanyák – bocsánat, hogy ezt mondom – csupán „darab-darab" futók, mint az utcai versenyeken még milliónyian, s bár az akaratuk, a mentalitásuk átlagon felüli, viszont edzői szempontból a fizikai teljesítésük kibontakoztatása rendkívüli kihívás. Az a nagy szerencse, hogy az állóképesség fejleszthető a legtovább.
Sokszor emlegetem az olasz Marco Olmót, aki építőipari munkásként harminc esztendősen kezdett futni, majd ötvennyolc és ötvenkilenc évesen megnyerte Európa legkeményebb terepultraversenyét, az Ultra Trail Mont Blanc-t. Öregedett, de fejlődött az állóképessége.
Arra nincs szakmai magyarázatom, miért a női versenyzőim értek el visszhangos sikereket, talán az jelenthet némi pluszt, hogy ők jobban hallgatnak rám, kevésbé önfejűek, nekik az edzésterv szentírás.
2016-os interjú:
Manapság van felvételi, vagy várólistázol?
Ma csak valamiért különlegeseket veszek fel: vagy legyen nagyon jó futó, legyen benne jövőbe mutató fejleszthetőség, vagy más miatt jelentsen kihívást. Például nagyon kövér, és idővel maratont akar futni.
Hol húzod meg a különlegességet, mondjuk úgy az elit szintet?
Ott, hogy vagy nemzetközileg ismert név és/vagy vannak erős eredményei.
Azért nincsen sok ilyen ultrás itthon, de tudtommal mondjuk Maráz Zsuzsi még nem edz nálad. Tudatos döntés, hogy keretszűkítesz?
A sikerorientáltságom miatt van. Az elitben van meg a potenciál. Elitmaratonistám például nincs, de ha jönne, edzeném.
Az nem érdekel, hogy a kőből gyémántot csinálj?
Nagyon sok kő kell ahhoz. Meg persze szerencse is és szakértelem is. Bár ha belegondolok, amikor elkezdtem a mostani két legjobb versenyzőmmel – Lubics Szilvivel és Nagy Katával - foglalkozni, akkor még dirib-darab futók voltak. Nem láttam előre, hogy csodát tudok belőlük alkotni.
Ahogy haladok előre a korban, csökken ez a láz.
Nem azért van, mert kevesebb sikerélmény ér, mert nem tudod felvenni a versenyt másokkal?
Ez is benne van, nehezebb eredményesebb lenni. Nem vagyok kudarckerülő, csak nekem már nem ez a virtus, nem hajt a versenyzés. Szeretek készülni, nem esek kétségbe, ha valami nem úgy sikerül. Az UTMB feladásokat nehezen éltem meg, egy hónapnyi letargia, molyolás a miértek után, válaszok gyártása.
Keresem azt a maximális mennyiséget munkában és intenzitásban, amiből én a maximumot tudom belőle kihozni, de ez szűk mezsgye, mert vagy alul- vagy túlterhelem. Az optimálist nehéz megtalálni, mert vagy lesérül vagy nem fejlődik.
Úttörőként ismernek itthon az állóképességi rekreációs és versenysportolók egyénre szabott online edzésével kapcsolatban. Sok száz sportoló sikereit volt szerencsém végigkísérni az utóbbi, több mint húszéves szakmai utam során. A sportolóimmal elért eredményeink önmagukért beszélnek.
Engem sem ismernek: a Magyar Atlétikai Szövetségben szerintem nem is tudják, ki vagyok. A TF-en sem.
Uugyanakkor az atlétika kapcsán ugyanígy felvetődhet a kérdés: vajon miért nincs jó tízezres vagy maratoni futónk? Sarkos válaszom van: azért, mert az edzők többsége lefékezett a hatvanas éveknél.
Engem még mindig sokan kiröhögnek a pulzusméréses módszeremért, pedig ez a legmodernebb terület, és világszerte elterjedt. Persze az alkalmazásához utána kell olvasni, rengeteget kell tanulni és tapasztalni.
Ha valaki ért az edzéselmélethez, jártas az élettan, az elemzés tudományában, a kapott adatokból képes felépíteni a valóban hatékony, hosszú távú edzésmunkát, a versenyzői eredményesek lehetnek.
Az atlétaedzők többsége a hatvanas évek módszereit követi. Persze ezek használhatók, de hiányolom az öntovábbképzést.
Az Fb-n bár barátokat fogadunk el a jelöléseknél, ezen ismerősök jelentős többsége, még ismerősnek sem mondható. Barátod, jó ismerősöd pont annyi van, aki felhívott az utóbbi évben és megkérdezte hogy vagy. Úgy gondolom érdemesebb rájuk szánni a szabadidőd, ha emberekre vágysz.
A sportolók többsége nem képes csoportosan nyugodt állóképességi munkát végezni. Mindegyik edzésnek megvan a maga helye és szerepe a felkészülésben.
A modern edzés túlnyomórészt könnyű, beszélgetős aerob munkát ír elő az állóképességi versenyzőknél. Tíz kilométer, maratoni, ultra, mindegy. Az arányok hasonlóak.
Erre sok sportoló folyamatosan túltolja. Mindennap bizonyítani akarja kifelé vagy magának, hogy ő bizony futó. Gyorsan futó. Mindennap gyorsan futó. Kár, hogy ebből lesz leginkább a fejlődés helyett egy helyben totyogás.
A sportban azért rendeznek versenyeket, hogy akiknek kompetitív ambíciói vannak, ott ezt kiélhessék.
Az egész sport persze egy kivagyiság. Mindenki keresi a saját kitűnési pontjait. Az ego gyakrabban rúgja fel a tervet a kelleténél.
A Strava-alkalmazás kiváló pszichológiai érzékkel találta meg az emberek ezen gyenge pontját. Az ész nélküli, mindennapos bizonyítási vágyat, a kivagyiságot.
Ma már bizonyítani is tudjuk, bizonyítani is akarjuk és bizonyítani is fogjuk úton-útfélen, napról napra egyediségünket és utánozhatatlan nagyszerűségünket. Kifelé és befelé egyaránt.
Mert bizonytalanok vagyunk, jólesik a megerősítés, szükségünk van a vállveregetésre és a magasnak tűnő pozíciókra az önmagunknak gyártott, elképzelt társadalmi szegmenskéinkben.
Ezek a tényleges életünkre gyakorlatilag semmi érdemi hatást sem gyakorló álértékmutatóink. Nemcsak hogy imádjuk, de keményen meg is küzdünk ezekért nap nap után.
Már a motiváció sokszor irányító szerepet kap a cselekedeteinknél, és nem egészségesen segítő a szerepe. Óriási a kettő között a különbség. Megy a nagy licitálás minden nap minden percében. Ki a jobb, szebb, ügyesebb, erősebb, gazdagabb, gyorsabb. A sportban is.
Itt mint a Das Boot kapitánya.
Volt olyan is, hogy én is épp versenyeztem és akkor hívtak föl tanácsért.
Talán ez a legnehezebb, mikor te is kész vagy és még a másik baját is meg kell próbálni átlátni és segíteni.
Érdekel ez az adás, a jövőbeliek az eddigi nagyinterjúk, vagy a másik három tematikus futópodcastom? Akkor szállj be a finanszírozásba, patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
Keresd őket a Spotify, iTunes, Google Podcasts, Mixcloud, Anchor streaming platformokon.
