Lőrincz Olivérrel - vagy ahogy többen ismerik: Olipapával - a "helló-szián" túl közelebbi kapcsolatba a 2013-as Spartathlonon kerültem: az egyik ponton volt olyan szíves és bekente lanolinnal az izzadságtól és a gatya csiszatolásától sebesre dörzsölt heréimet. Nincs is annál szebb, mint viszonozni egy szívességet. Bulvárzsurnaliszta fordulattal mondhatnám, hogy most én szorongattam meg a t*keit keresztkérdésekkel az ultra szürke emincenciásának (ismét egy bulvárzsurnál kifejezés), akinek mindig van egy mesterterv a birtokában (és ismét.)
De inkább jót beszélgettünk, aztán telefonon folytattuk, majd emailen. Így született meg ez a háromrészre szedett interjú, aminek a rövidített változata a Magyar Narancs karácsonyi dupla számában jelent meg. A karácsonyi narancsos kihagyásokat, hiátusokat most pótolom: itt folytatásokban jelenik meg, nagyobb témákra bontva a Lőrincz Olivér-interjú. Ismerkedjetek meg a szóbeszédből és a FB-tanácsadói oldaláról ismert Olivérrel, a sportteljesítményt új alapokra helyező pulzuskontrollos edzés sikeres hazai alkalmazójával.
A cikk annak a hosszútávú törekvésemnek része, hogy az (ultra)futást és határterületeit közelebb hozzuk az emberekhez személyes példákon, nézeteken keresztül, szóval kerüljön a szenvedélyünk (ha nem is reflektor-, de) fejlámpafénybe. Ezt a célt szolgálták a blogon közölt exkluzív interjúk (Daniel Oralek, Henry Rono, Mike Dobies), vagy elsődlegesen újságoknak írt, a blogon pedig másodközölt, bővített írások is: Szűcs Csaba, Lőw Andris, Futó hiszekegy, Lubics Szilvi, Kropkó Péter, Demetrovics Zsolt testedzésfüggősége, a Kör Speróval és Lőwvel, 1 mérföld Bannisterrel. Keressetek rájuk.
Az első részben hősünk bemutatkozik, síelésről bringára vált, majd vendéglátásról rekreációra. Hiába, tanulni kell, mert így maradhat ember csak az ember, megmondta már Bereményi Géza is. Közben történik az élet: egy kis Amerika, majd szövetségi kapitánykodás és doppingellenőrködés. Bepillantunk a keréksport pisiltetős, mintalevevős kuliiszái mögé. Aztán hősünk arccal az edződködés felé fordul, de ez már a 2. rész témája.
Sportos családból származol?
Apám testnevelő tanár és futballedző volt, belőlem is szeretett volna focistát csinálni, mondván, abból lehet profitálni. Kazincbarcikáról ez egy perspektíva volt. Sosem szerettem a labdás csapatsportokat, inkább a magányos tevékenységeket pártoltam.
Gyerekként is? Nem szokványos.
Igen. Inkább úsztam, simán megvolt 1 perc alatt a 100 gyors, megyei szinten jól ment. Elég komolyan alpesi síztem is.
Volt felétek megfelelő síterep?
Nagyon derék sípályát és síliftet létesítettek ott annak idején, nyoma sincs ma már, 15 éve befuccsolt. A helyi bánya és a Borsodi Vegyi Kombinát támogatták a sportéletet. Ott tanultam ki a dolgot, versenyeztem is, de nem volt költségbarát tevékenység. Rájöttem arra, hogy ezt itthon nem lehet csinálni. 16 évesen befejeztem.
Apukád benned akarta volna megvalósítani focistaként önmagát?
Nem. Szerencsére meghiúsult a terve, szemüveges voltam. 11 éves koromban rákaptam az országúti kerékpárra, volt pár srác, akik komolyan nyomták Barcikán az országútizást, autodidakta módon, egyesületen kívül. De amint a ’90-es évek legelején bejött a mountain bike, átnyergeltem.
Szó szerint. Erdei ember vagy?
Gyerekkoromban sokat voltam a nagyszüleimnél, szüleim lepasszoltak, mert építkeztek. Így jártam egyedül a Bükkben az erdőket, a lételemem volt. Rájöttem, hogy a montival be lehet menni olyan erdei helyekre, ahova országútival nem. Először egy külföldről behozott 950-es Trekem volt, aztán K2-esem. Későn kezdtem el versenyezni, aztán a versenyzésbe beleszólt a suli és apám.
"Szerencsére szemüveges voltam." Olivér kb. 8 évesen.
Mit tanultál elsőnek?
Vendéglátást. Szakács, felszolgáló, portás, cukrász – ilyeneket tanultam. Apám látta, hogy a sportból – kivéve a focit – nem lehet megélni, próbált elterelni. Örült, hogy sportolok, de mondta, hogy inkább menjek vendéglátósnak, legalább étel lesz mindig.
Ma is ezt mondja?
Ma már más világot él ő is, bár csodálkozik hogy mennyire máshogy dolgozom én edzőként, mint ahogy egykor tette ő. Szóval nem vonzott az ételkészítés vagy a felszolgálás, sürögni a vendégek körül, keverni a levest, ekkor jött, hogy „menjünk testnevelni!” Két hónap alatt tanultam meg a biológiát, meg a tesis dolgokat a felvételire. Apám fel tudott készíteni, minden nap jártam be hozzá az iskolájába, tornáztam, futottam. El voltam maradva, kemény volt a felvételi, nyolc-tízszeres túljelentkezés volt. A vendéglátós suliból tehát az ELTÉ-re mentem a testnevelés-rekreáció szakra.
Odamentek, akiket a TF-re nem vettek fel?
Nem volt érdemi különbség.
Tapasztaltam két éve, hogy manapság mennyire könnyű és nevetséges a felvételi a TF-re.
Nekünk bioszból kellett felvételezni, keményen számonkérték a gimnasztikát, az úszást. Aztán lett apámnak egy tornatanár fia, aki életében nem dolgozott még iskolában, és nem is akart soha. Testnevelőnek lenni gyönyörű szakma, de a sport területén engem jobban vonzott az élsport, az edzéselmélet vagy a biokémia
És a főiskolán megtaláltad a helyedet, célodat?
Olyan szabadidősportokba kaptam betekintést, amik itthon még nagyon újak voltak. Például a sziklamászás. De azt nem fogalmazták meg, hogy a rekreációval mit kezdjünk. Várták, hogy a szállodaipar meg a szabadidősport kiteljesedik, és akkor majd jó, ha lesznek a sportokban járatos szakik. De nem látom őket ma sem. Megragadtak a dolgok: a fitnesstermekben is kéthétvégés végzettségű oktatók vannak többnyire. Amit én megtanultam, az töredéke, amiből manapság dolgozom. Óriási szerencse, hogy van internet, tudásom 90%-át kollégák blogjairól és szakcikkekből van.
Voltak példakép-tanáraid?
Martos Éva, ma az a OÉTI vezetője, illetve Kovács Tamás, aki először nyomott kezembe egy pulzusmérőt.
Ha semmit nem kezdtél a tesis diplomáddal, miből éltél?
Két húgom van, kimentek bébiszitternek Amerikába, én is kimentem utánuk 1997 táján. Családoknál sportot oktattam gyerekeknek, mozgattam őket. Jó kis időszak volt, kint szerettem volna maradni síoktatóként, de nem sikerült legalizálni magamat. Másfél év után hazajöttem.
Bánod?
Akkor bántam. Hazajöttem, fogtam a fejem, hogy úristen, mi van itt, érzékelve a különbségeket akár csak sport terén is. De hamar bekapcsolódtam a montizás elit részébe is. Megismerkedtem a menőkkel, de hamar megnyilvánult, hogy ez egy még messze nem tökéletesen működő rendszer és azóta sem változott sokat. Nagyon gyenge szinten van a kerékpársport itthon, egymásramutogatás pozícióharcok, szakmai szinten pedig a naprakész edzéselmélet, sporttudomány ismerete tisztelet a néhány kivételnek, hiányzik. Mindegy. Elkezdtem dolgozni néhány sráccal, Buruczki Szilárddal, Vizdák Jani, és beszivárogtak melléjük mások. Évekig montis tanítványaim voltak.
Ebből meg lehetett élni?
Nem. A Marriott szálló fitnesstermében, a World Classban dolgoztam instruktorként, meg a recepción. Elvégeztem Brnóban a spinning oktatói képzést, kishazánk első olyan oktatója lettem, aki itthon tartott órát.
Párhuzamosan versenyeztél is?
Igen, sokszor együtt is tréningeztem a tanítványaimmal. Az első 24 órás terepmontizáson nyertem itthon. Mentem 12 órásra és maratonra külföldre, egyszer a 24 órás világbajnokot is sikerült elcsípnem. Ezek mentek jól, a rövidebb távú cross country-ra nagydarab, lassú voltam.
Láttál jövőt a montizásban?
Olimpián csak cross country van. Akik a magyar menők voltak, azoktól én 10%-nyi különbségre voltam. Ez sok. Ők meg legalább 10%-ra voltak a világelittől. Itt csak azért ment a küzdelem, hogy az országnak kvótát szerezzünk az olimpiára. Megszerezte a versenyzőm, de nem a Buruczki jutott ki, hanem a most óraboltos Vinczeffy „Zerge” Zsolt.
Merthogy?
Kitalálták itthon, hogy versenyeztessük meg, nehogy már az menjen, aki hozta, aki két évet küzdött érte. Aztán engem is kifúrtak, hogy ne én, a szövetségi kapitány menjek az olimpiára, hanem a válogatón győztes versenyző edzője. Ezután el is távolodtam a szövetségtől teljesen.
És emiatt váltottál a bicikliről a futásra?
Pár évet még bringáztam, de már nem motivált igazán. Megszületett Panna lányom 2005-ben, fáradt voltam a napi ötórás edzésekhez, időm sem volt. Viszont elindultam a Piros85-ön (87 kilométeres terepfutás a piros jelzésen, lásd itt és itt), és rádöbbentem, hogy itt minden ugyanolyan: a pálya, a célban hidegrázás, összeesés, ugyanúgy ki tudom magam csinálni. De ehhez elég csak 1-2 órát futni naponta, egyszerűbben kivitelezhető. A terepfutóknál – amellett, hogy a bringázáshoz hasonló pályákon versenyeztem, és hasonló érzésekkel találkoztam – teljesen más arcok és versenyek voltak. Megtetszett, elindultam ilyen irányba. Tudták rólam, hogy edzősködöm, így elkezdtek a futók is megkeresni. A két sport edzéselméleti oldala nagyon hasonló.
Azért a biciklizést megtartottad, legalábbis elméletben, hiszen bíráskodni kezdtél.
Majdnem 8 évig voltam bíró nemzetközi monti versenyeken. Azt felügyeltem, hogy ne legyen olyan sporszerűtlenség, ami a kerékpározás szabályai ellen szólnak.
Mit tettél, hogy ezek a csúnyaságok ne forduljanak elő?
Döntéshozatali feladatom volt óvásnál. Bonyolítottam a nevezést, rajtoltatás, célbaérkezést, hitelesítettem a pályát, a jelöléseket és az eredménylistát.
Technikai értekezlet egy szakasz előtt.
A csinos díjátadó lányok világát már maga mögött hagyta Olivér.
Miért hagytad abba a versenybíráskodást?
Mert közben elvégeztem az antidopping-ellenőri képzést. A UCI-nál (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) lettem ellenőr.
Ez független a WADA-tól (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség)?
Ahogy a WADÁ-nak van itthoni képviselete (HUNADO) akik az országon belüli antidopping feladatokat látják el, ugyanígy nagyobb sportszövetségek is működtetnek saját antidopping szervezetet, melynek az adott sporton belüli anti-dopping ellenőrzés a feladata a WADA szabályok szerint.
Becsöngettél hajnalban a volt sporttársaidhoz?
Nem ijesztgettünk: mehetsz kora reggeltől késő estig, a versenyzőnek előre meg kell adnia a WADÁ-nak, hogy mikor hol tartózkodik. Erre én is rálátok. Amúgy Magyarországra sosem küldtek. A UCI szabta meg, hova és mikor kihez menjek. Leginkább nagy országúti versenyeken voltam, minden etap után volt ellenőrzés: általában a szakaszgyőztes, összetettben vezető, és két random versenyző. Nem találkoztam olyannal, aki zokon vette. Profi, normális hozzállásuk volt. Verseny után néha sürgettek csak, mert majd bepisiltek várakozás közben.
Kiket vizsgáltál?
A szabályzat köt, erről nem adhatok infót. De annyit mondhatok, hogy azokat is ellenőriztem, akik az elmúlt években az élbolyban voltak a Touron.
Kellemetlen ellenőrnek lenni?
Eléggé. Egy idő után túl „kocka” volt, nem volt benne sok öröm. A versenyzők sokszor unták a procedúrát. Fejből mondták a válaszokat, rutinból tudta a listát, hiszen van, hogy 30-szor tesztelik évente. Több formanyomtatványunk van, ezt igen precízen kell kitölteni. Egy betűt elrontasz, kezdheted előlről, különben később belekötnek.
A UCI-nak rettenetes a renoméja az állandó doppingbotrányok miatt. Együtt kellett élned ezzel, cikiztek?
Nem volt problémám. Talán egyszer, egy amerikai versenyen nem volt elég férfi segítője az ellenőrnek, csak nő, és neki kellett kísérnie a férfiversenyzőt. Ugye onnantól, hogy megkapsz valakit ellenőrzésre, mindenhova követik a chaperonok, ott kell állni mellette, ha tusol, ha kakil, ha eszik. A nembéli különbségek ezért nem elfogadhatók.
Tiszták a nagy kerékpárversenyek?
Nem, biztosan nem. Előrébb járnak nálunk. Amíg ekkora pénz van bármilyen sportban, addig dopping is lesz.
"Anti-dopping busz kívülről...,
...és belülről. Ilyenekben dolgozunk legtöbbször körversenyeken."
Amikor kimondod a nyílt titkot, hogy igenis van dopping a kerékpársportban, és előttetek járnak, nem ugrik be azonnal, hogy akkor így értelmetlen volt az egész ellenőri munkád? Vagy erre nem gondoltál, miközben - teszem azt - a Contadort pisiltetted?
Azért nem gondolom értelmetlennek, mert egyrészt esetek most is vannak, buknak le sportolók, ennek komoly visszatartó ereje van. A dopping etikátlan, de ez a kisebbik rossz, a nagyobb, hogy baromi egészségtelen, sőt életveszélyes is lehet. Évente tízezres nagyságrendben vesznek mintákat csak a kerékpár sportban. Ebből évente csak néhány eset pozitív, amit úgy is lehet értékelni, hogy nagyon jó arány. Sok sportág töredék ennyit, vagy alig ellenőriz. Profi ökölvívás, autóversenyzés, tenisz, hogy csak párat említsek ahol óriási pénzek mozognak, még sem hallunk esetekről. Ha jól tudom volt olyan két év egymást követően, hogy a Williams-testvéreket teniszben egyszer sem ellenőrizték. Így könnyű tisztának maradni. A legmenőbb bringásokat legalább 20x ellenőrzik évente, aminek jó része rajtaütésszerű. (Amelyik nem ilyen, azok a versenyek után közvetlen ellenőrzések.)
"Svájban egy ír és egy argentín edzőkollégával egy mtb verseny előtt UCI edzőképzés keretében."
Visszatérve az én tevékenységemre, a mintákat most már évekkel később is elővehetik, és ráhúzhatják a vizes lepedőt a múltban doppingoló sportolóra olyan szerekkel, amiket azelőtt nem tudtak kimutatni. Ha mindenkit engednénk, hogy szedjen, szúrjon magába amit csak szeretne, elszabadulna a pokol. A megélhetés és az egó könnyen elsodorja az addig kordában tartott hozzáállást, a sport eszméivel teljesen összeegyeztethetetlen irányokba, hisz ez csalás és egészségtelen. Kicsit olyan ez mint a traffipax. Így hogy van sebesség ellenőrzés az utakon, azért mindenki próbálja a szabályokat jobban követni, enélkül - csak mert a KRESZ szabályozza a sebességet - igen sűrűn át lenne hágva, vagy az egó (az én autóm gyorsabb mint a tiéd) a pénz (fuvarozók) satöbbi okán; és ez csomó balesetet eredményezne. Úgy gondolom ennek a harcnak sosem lesz vége, melynek legerősebb mozgatórugója a sportolók túlfizetése. Amelyik sport anyagilag még a győzelem mellett is többet visz, mint hoz a sportolói kasszára, a doppingesetek töredékére esnek vissza, bár igaz, nem tűnnek el.
Amúgy azalatt az idő alatt, amíg ezt csináltad, bukott meg sportoló, akit te vizsgáltál?
A pozitív esetekről az ellenőrt nem informálják. Ha lebukik valaki arról én is a sajtóból szerzek tudomást, mint ellenőr. Kivétel, ha belekötnek a doppingvizsgálat általam végzett feladataiba, de ilyen nem volt. Nem volt pozitív eset, aminek mintáját előzőleg nálam adták le. Az is pozitív eset, ha valaki nem jelenik meg az ellenőrzésen, vagy nem hajlandó mintát adni. Ilyen sem volt nálam. Olyan igen, hogy 5 órát kellett várjak egy vizeletmintára, de ez "normális".
Megfizeti a szövetség a bírókat annyira, hogy ne vesztegessék meg őket?
50-100 eurós volt a napidíjunk. Ezt überelhető, de nem akartak megkenni soha. Aztán az ellenőrködést is befejeztem. Azért kezdtem el, hogy világot lássak, belülről figyelhessek versenyeket, amiket csak a tévéből látnék, például a ProTour-sorozatot (ide tartozik a Tour De France, a Giro vagy a Vuelta is). De az élet arról szólt, hogy 0-24-ben vigyázzba állva vársz a doppingellenőrzésre, előkészítesz, mintavételezel, adminisztrálsz, postázol. Az élvezetből kevés dolog jutott. Így teljesen az edzősködés felé fordultam.
Folyt. köv. a 2. résszel 1-2 hét múlva.
Disclaimer: A szerző nem Lőrincz Olivér tanítványa (igazából magánzó), csak sporttársa, tisztelője. A cikkel az ultrasport egy háttérben tevékenykedő, mégis ismert alakját mutatja be. Ha bármilyen érdekem fűződik hozzá, az nem reklám, hanem hogy a futóközönség is képbe kerüljön.
