Szóljon ez a vers a holnap (november 24-én) rajtoló 490km-es Pheiddippides-futáson résztvevőknek. Hogy mennyire "authentic"? Csak annyira, mint az athéni maraton - semennyire és valamennyire. Pheidippides futása inkább tartalmaz valóságot, ha Hérodotosz Históriáját tényszerűnek fogadjuk el, annak ellenére, hogy inkább a mítoszok, oral history, legendárium szintjén mesél.

A maratoni futás, Pheidippides-futás és egyéb ókori legendák (sosemvolt és mítikus történetek) iránt érdeklődöknek ajánlom a téma professzorával készített IzzóSztár-beszélgetésem.

Become a Patron! 

Nagy angol költő a viktoriánus korból. Szépen folytatja a romantikusok hagyományát (Shelley, Keats, Byron) az antikvitás iránti vonzalmával. Igaz annyira nem volt hardcore, mint Byron, aki harcolt a görög szabadságharcban a törökök ellen, és hellén földön temették el.

A vers Google Translate fordítása az eredeti után. Nagyon szórakoztató, hogy mennyire nem tud irodalmat fordítani. Ilyen sorokat lelünk benne, hogy:

Meleg, a liberális kéz kinyújtotta ezt a füvet, amit viselek
Édeskömény, megfogtam – remeg a harmattól, bármit is sejtet

Robert Browning

Pheidippides

First I salute this soil of the blessed, river and rock!
Gods of my birthplace, dæmons and heroes, honour to all!
Then I name thee, claim thee for our patron, co-equal in praise
Ay, with Zeus the Defender, with Her of the ægis and spear!
Also, ye of the bow and the buskin, praised be your peer,
Now, henceforth, and forever, O latest to whom I upraise
Hand and heart and voice! For Athens, leave pasture and flock!
Present to help, potent to save, Pan, patron I call!

Archons of Athens, topped by the tettix, see, I return!
See, 'tis myself here standing alive, no spectre that speaks!
Crowned with the myrtle, did you command me, Athens and you,
"Run, Pheidippides, run and race, reach Sparta for aid!
Persia has come, we are here, where is She?" Your command I obeyed,
Ran and raced: like stubble, some field which a fire runs through,
Was the space between city and city: two days, two nights did I burn
Over the hills, under the dales, down pits and up peaks.

Into their midst I broke: breath served but for "Persia has come!
Persia bids Athens proffer slaves'-tribute, water and earth;
Razed to the ground is Eretria. but Athens? shall Athens, sink,
Drop into dust and die, the flower of Hellas utterly die,
Die with the wide world spitting at Sparta, the stupid, the stander-by?
Answer me quick, what help, what hand do you stretch o'er destruction's brink?
How, when? No care for my limbs! there's lightning in all and some,
Fresh and fit your message to bear, once lips give it birth!"

O my Athens, Sparta love thee? did Sparta respond?
Every face of her leered in a furrow of envy, mistrust,
Malice, each eye of her gave me its glitter of gratified hate!
Gravely they turned to take counsel, to cast for excuses. I stood
Quivering, the limbs of me fretting as fire frets, an inch from dry wood:
"Persia has come, Athens asks aid, and still they debate?
Thunder, thou Zeus! Athene, are Spartans a quarry beyond
Swing of thy spear? Phoibos and Artemis, clang them 'Ye must'!"

No bolt launched from Olumpos! Lo, their answer at last!
"Has Persia come, does Athens ask aid, may Sparta befriend?
Nowise precipitate judgment, too weighty the issue at stake!
Count we no time lost time which lags thro' respect to the Gods!
Ponder that precept of old, 'No warfare, whatever the odds
In your favour, so long as the moon, half-orbed, is unable to take
Full-circle her state in the sky!' Already she rounds to it fast:
Athens must wait, patient as we, who judgment suspend."

Athens, except for that sparkle, thy name, I had mouldered to ash!
That sent a blaze thro' my blood; off, off and away was I back,
Not one word to waste, one look to lose on the false and the vile!
Yet "O Gods of my land!" I cried, as each hillock and plain,
Wood and stream, I knew, I named, rushing past them again,
"Have ye kept faith, proved mindful of honours we paid you erewhile?
Vain was the filleted victim, the fulsome libation! Too rash
Love in its choice, paid you so largely service so slack!

"Oak and olive and bay, I bid you cease to en-wreathe
Brows made bold by your leaf! Fade at the Persian's foot,
You that, our patrons were pledged, should never adorn a slave!
Rather I hail thee, Parnes, trust to thy wild waste tract!
Treeless, herbless, lifeless mountain! What matter if slacked
My speed may hardly be, for homage to crag and to cave
No deity deigns to drape with verdure? at least I can breathe,
Fear in thee no fraud from the blind, no lie from the mute!"

Such my cry as, rapid, I ran over Parnes' ridge;
Gully and gap I clambered and cleared till, sudden, a bar
Jutted, a stoppage of stone against me, blocking the way.
Right! for I minded the hollow to traverse, the fissure across:
"Where I could enter, there I depart by! Night in the fosse?
Athens to aid? Tho' the dive were thro' Erebos, thus I obey
Out of the day dive, into the day as bravely arise! No bridge
Better!" when, ha! what was it I came on, of wonders that are?

There, in the cool of a cleft, sat he, majestical Pan!
Ivy drooped wanton, kissed his head, moss cushioned his hoof;
All the great God was good in the eyes grave-kindly, the curl
Carved on the bearded cheek, amused at a mortal's awe
As, under the human trunk, the goat-thighs grand I saw.
"Halt, Pheidippides!", halt I did, my brain of a whirl:
"Hither to me! Why pale in my presence?"! he gracious began:
"How is it, Athens, only in Hellas, holds me aloof?

"Athens, she only, rears me no fane, makes me no feast!
Wherefore? Than I what godship to Athens more helpful of old?
Ay, and still, and forever her friend! Test Pan, trust me!
Go bid Athens take heart, laugh Persia to scorn, have faith
In the temples and tombs! Go, say to Athens, 'The Goat-God saith:
When Persia so much as strews not the soil, Is cast in the sea,
Then praise Pan who fought in the ranks with your most and least,
Goat-thigh to greaved-thigh, made one cause with the free and the bold!'

"Say Pan saith: 'Let this, foreshowing the place, be the pledge!'"
(Gay, the liberal hand held out this herbage I bear
Fennel, I grasped it a-tremble with dew, whatever it bode),
"While, as for thee..." But enough! He was gone. If I ran hitherto,
Be sure that the rest of my journey, I ran no longer, but flew.
Parnes to Athens, earth no more, the air was my road;
Here am I back. Praise Pan, we stand no more on the razor's edge!
Pan for Athens, Pan for me! I too have a guerdon rare!

Then spoke Miltiades. "And thee, best runner of Greece,
Whose limbs did duty indeed, what gift is promised thyself?
Tell it us straightway, Athens the mother demands of her son!"
Rosily blushed the youth: he paused: but, lifting at length
His eyes from the ground, it seemed as he gathered the rest of his strength
Into the utterance "Pan spoke thus: 'For what thou hast done
Count on a worthy reward! Henceforth be allowed thee release
From the racer's toil, no vulgar reward in praise or in pelf!'

"I am bold to believe, Pan means reward the most to my mind!
Fight I shall, with our foremost, wherever this fennel may grow,
Pound, Pan helping us, Persia to dust, and, under the deep,
Whelm her away forever; and then, no Athens to save,
Marry a certain maid, I know keeps faith to the brave,
Hie to my house and home: and, when my children shall creep
Close to my knees, recount how the God was awful yet kind,
Promised their sire reward to the full, rewarding him, so!"

Unforeseeing one! Yes, he fought on the Marathon day:
So, when Persia was dust, all cried "To Akropolis!
Run, Pheidippides, one race more! the meed is thy due!
'Athens is saved, thank Pan,' go shout!" He flung down his shield,
Ran like fire once more: and the space 'twixt the Fennel-field
And Athens was stubble again, a field which a fire runs through,
Till in he broke: "Rejoice, we conquer!" Like wine thro' clay,
Joy in his blood bursting his heart, he died, the bliss!

So, to this day, when friend meets friend, the word of salute
Is still "Rejoice!" his word which brought rejoicing indeed.
So is Pheidippides happy forever, the noble strong man
Who could race like a god, bear the face of a god, whom a god loved so well,
He saw the land saved he had helped to save, and was suffered to tell
Such tidings, yet never decline, but, gloriously as he began,
So to end gloriously, once to shout, thereafter be mute:
"Athens is saved!" Pheidippides dies in the shout for his meed. 

Robert Browning

Pheidippides

Először is köszöntöm az áldottak földjét, folyót és sziklát!
Szülőhelyem istenei, démonok és hősök, tisztelet mindenkinek!
Akkor megnevezlek, védnökünknek állítalak, egyenrangú a dicséretben
Igen, Zeusszal, a Védelmezővel, vele az ægis-szel és a lándzsával!
És ti, az íjból és a búbból, legyen áldott társatok,
Most, ezentúl és mindörökké, ó, legutolsó, akit dicsérek
Kéz, szív és hang! Athénnak hagyd a legelőt és nyáj!
Jelen, hogy segítsen, erős, hogy megmentsen, Pan, mecénás hívlak!

Athéni arkhónok, tetején a tettix, lám, visszatérek!
Lám, én vagyok itt, és élek, semmi kísértet nem beszél!
Mirtusszal megkoronázva parancsoltad nekem, Athén és te,
„Fuss, Pheidippidész, fuss és száguldj, menj Spártába segítségért!
Perzsia megérkezett, itt vagyunk, hol van?" Parancsodnak engedelmeskedtem,
Futott és száguldott: mint a tarló, valami mező, amelyen tűz fut át,
Volt-e tér város és város között: két nap, két éjszaka égtem
A dombok fölött, a völgyek alatt, lefelé a gödrökben és a csúcsokon.

Közéjük törtem: a lélegzet kiszolgált, de „Perzsia eljött!
Perzsia arra kéri Athént, hogy a rabszolgák adóját, vizet és földet ajánlja fel;
A földig rombolt Eretria. de Athén? elsüllyed Athén,
Porba hull és meghal, Hellász virága teljesen elpusztul,
Meghalni a Spártát köpködő nagyvilággal, a hülyékkel, a várakozókkal?
Válaszolj gyorsan, mi segítség, milyen kezet nyújtasz a pusztulás szélén?
Hogyan mikor? Ne törődj a tagjaimmal! mindenben villámlik, és néhányan,
Friss és testhezálló üzeneted, ha az ajkak megszületik!"

Ó, Athén, szeret téged Spárta? válaszolt Sparta?
Minden arca az irigység, a bizalmatlanság barázdájába bújt,
Rosszindulat, minden szeme a kielégült gyűlölet csillogását adta nekem!
Komolyan fordultak, hogy tanácsot kérjenek, és kifogásokat keressenek. álltam
Remegve, a végtagjaim izgulnak, mint a tűz, egy hüvelyknyire a száraz fától:
„Perzsia megérkezett, Athén segítséget kér, és még mindig vitatkoznak?
Mennydörgés, te Zeusz! Athéné, a spártaiak egy kőbánya túl
Lándzsád lengetése? Phoibos és Artemis, üvöltsétek őket: "Meg kell!"

Nem indult el az Olumpos csavar! Lám, végre a válaszuk!
„Eljött Perzsia, Athén kér segítséget, barátkozhat-e Spárta?
Hadd döntsd el az ítéletet, túlságosan súlyos a tét!
Nem számítunk elvesztegetett időnek, amely elmarad az istenek iránti tisztelettől!
Gondolkodj el azon a régi előíráson: „Ne háborúzz, bármi is legyen az esélye”.
Az Ön javára, mindaddig, amíg a félgömb alakú hold nem képes elviselni
Teljes körben körözze az állapotát az égen! Már gyorsan rá is kerekedik:
Athénnak várnia kell, olyan türelmesnek, mint nekünk, akiket az ítélet felfüggeszt."

Athén, kivéve azt a csillogást, a te nevedet, hamuvá penésztem!
Ettől lángra lobbant a vérem; ki, ki és távol voltam visszatértem,
Egyetlen szót sem veszíthet el, egyetlen pillantást sem veszíthet a hamis és az aljas ellen!
Mégis "Ó, földem istenei!" Sírtam, mint minden domb és síkság,
Erdő és patak, tudtam, elneveztem, ismét elrohanok mellettük,
„Megtartottad a hitedet, és bebizonyosodott, hogy emlékeztek a kitüntetésekre, amelyeket ezalatt fizettünk neked?
Hiú volt a filézett áldozat, a kiadós libálás! Túl kiütéses
Szerelem a választás, fizetett akkor nagyrészt szolgáltatást olyan laza!

– Tölgy, olajbogyó és öböl, azt kérem, hagyja abba a koszorúzást
Merész szemöldök a leveled által! Elhalványul a perzsa lábánál,
Te, akit pártfogóink fogadtak, soha ne ékesíts rabszolgát!
Inkább üdvözöllek, Parnes, bízz vad pusztaságodban!
Fátlan, gyógynövénytelen, élettelen hegy! Mit számít, ha laza
A sebességem aligha lesz, hódolatként a szikla és a barlang előtt
Egyetlen istenség sem méltóztatja, hogy zöldelléssel borítsa be? legalább kapok levegőt,
Félj benned, ne csalj a vaktól, ne hazugság a némától!"

Olyan kiáltásom, hogy gyorsan átfutottam Parnes gerincén;
Víznyelő és rés Felmásztam, és kitisztítottam, míg hirtelen egy rúd nem lett
Jutted, egy kőtorlasz ellenem, elzárva az utat.
Jobb! mert arra gondoltam, hogy az üregben kell áthaladni, a hasadékon át:
"Ahová beléphettem, onnan indulok el! Éjszaka a fosse-ban?
Athén, hogy segítsen? Ha a merülés Ereboson történt, engedelmeskedem
Merülj el a napból, bátran kelj a napba! Nincs híd
Jobb!" mikor, ha! mi volt az, amire rájöttem, a csodákról?

Ott ült egy hasadék hűvösében, fenséges Pan!
Borostyán nyavalyázott, megcsókolta a fejét, moha párnázta a patáját;
Minden nagy Isten jó volt a szemében sír-kedves, a göndör
A szakállas arcra vésve, a halandó félelmén mulatva
Ahogy az emberi törzs alatt láttam a kecskecombokat.
„Állj meg, Pheidippides!”, megálltam, örvénylő agyam:
"Ide hozzám! Miért sápadt el a jelenlétemben?" kedvesen így kezdte:
„Hogy van ez, Athén, csak Hellászban tart távol engem?

„Csak ő Athén nem nevel engem, nem csinál nekem lakomát!
Miért? Mint én, mi istenség Athén hasznosabb a régi?
Ja, és még mindig, és örökké a barátja! Teszt Pan, bízz bennem!
Menj és kérd Athént, hogy bátorkodj, nevesd Perzsiát, hogy megvessenek, és higgyen
A templomokban és a sírokban! Menj és mondd Athénba: „A kecskeisten azt mondja:
Mikor Perzsia a földet nem szórja, a tengerbe vetik,
Akkor dicsérd meg Pant, aki a legtöbbet és a legkevesebbet harcolt a sorokban,
A kecskecombtól a kovászos combig, egy ügyet csináltak a szabadokkal és a merészekkel!

"Pán azt mondja: Legyen ez a hely előrejelzése a zálog
(VIdám, szabad kéz kinyújtotta ezt a füvet, amit viselek
Édeskömény, megfogtam – remeg a harmattól, bármit is sejtet)
– Miközben téged illet... De elég! Elment. Ha eddig futottam,
Győződjön meg róla, hogy az utam hátralévő részében már nem futottam, hanem repültem.
Parnes Athénba, nincs többé föld, a levegő volt az utam;
Itt vagyok vissza. Dicsérjétek Pant, nem állunk többé a borotvaélen!
Pan Athénért, Pán nekem! Nekem is ritka guerdonom van!

Aztán Miltiades szólalt meg. "És te, Görögország legjobb futója,
Kinek a tagjai valóban kötelesek voltak, milyen ajándékot ígérnek magának?
Mondd meg azonnal, Athén, az anya követeli a fiától!
Rosily elpirult a fiatalság: megállt: de, hosszan emelve
A tekintete a földről, úgy tűnt, ahogy összeszedte maradék erejét
A „Pán így beszélt: „Azért, amit tettél
Számíts méltó jutalomra! Ezentúl engedjék szabadon
A versenyző fáradozásából nincs vulgáris jutalom sem dicséretben, sem nyájasságban!

"Bátor vagyok elhinni, hogy Pan a legtöbb jutalmat jelenti számomra!
Harcolni fogok a legelsőnkkel, bárhol is nő ez az édeskömény,
Pound, Pan segít minket, Perzsia porig, és a mély alatt,
Dobd el örökre; és akkor nincs menthető Athén,
Vegyél feleségül egy bizonyos szolgálólányt, tudom, hogy a bátraknak tartja a hitet,
Szia az én házamnak és otthonomnak, és ha gyermekeim kúsznak
Térdhez közeledve meséld el, milyen szörnyű volt az Isten, de mégis kedves,
Megígérte az apja jutalmukat teljes mértékben, megjutalmazva őt, szóval!"

Egy előre nem látott! Igen, a maratoni napon küzdött:
Tehát, amikor Perzsia poros volt, mindenki azt kiáltotta: "Az Akropoliszba!
Fuss, Pheidippides, még egy futam! a meed jár neked!
„Athén meg van mentve, hála Pánnak!” – kiálts! – Ledobta a pajzsát.
Még egyszer elsuhant, mint a tűz: és az űr összecsapja az édesköménymezőt
És Athén ismét tarló volt, mező, amelyen tűz fut át,
Addig megtört: "Örülj, győzünk!" Mint a bor az agyagban,
Öröm a vérében, amely szétszakította szívét, meghalt, a boldogság!

Tehát a mai napig, amikor a barát találkozik a baráttal, a tisztelgés szó
Még mindig "Örülj!" szava, amely valóban örömet hozott.
Pheidippidész is boldog örökké, a nemes erős ember
Ki tudna versenyezni, mint egy isten, elviselni egy isten arcát, akit az isten annyira szeretett,
Látta a megmentett földet, amelyet ő segített megmenteni, és szenvedett, hogy elmondja
Az ilyen hírek, de soha nem hazudnak, de dicsőségesen, ahogy kezdte,
Tehát, hogy dicsőségesen fejezzük be, egyszer kiáltsunk, azután némán:
– Athén meg van mentve! Pheidippidész belehal a kiáltásba jutalmáért.