A pontőrködésről szóló legutóbbi poszt (nekem váratlanul) vihart kavart. Az utóélete: sajnálatosan, de egyben mégis örömtelien progresszív módon előkerültek szőnyeg alá söpört ügyek, "minden rendben van"-álca mögé bújtatott negatív evidenciák megvitatása. Pl. futó vs. túrázó, versenyszervezés, frissítés, mit kapsz/nem kapsz a pénzedért, kellenek-e közösen rendezett versenyek. A rengeteg (kb 80 db) Terepfutás-fórumos Facebook-hozzászólás itt. Azóta talán sokak álláspontja cizelállódott. Ahogy a versenyszervező is a békítő szándékot követve, virágnyelven elmondta, mit gondol.

Viszont. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy nem lehet nyilvánosan megosztani kritikus dolgokat, ráadásul olyanokat, amik emberileg bántók, hallgatni rémes, asszisztálni hozzá pedig rossz. Ezt éreztem Dömösön, de szó nélkül tettem a dolgomat - másokkal ellentétben.

Amikor tavaly nyáron a HVG.hu-nak jelentgettem naponta az olimpia triatlon és atlétikai eseményeiről, akkor emlékezetes volt, mit kaptam a gyaloglóktól, mert le mertem írni, hogy az egy csúnya, nem ergonomikus, idétlen sport. Bocs, most mégegyszer, vállalom. Nem szeretném, ha ebből a posztból bárki arra következtetne, hogy a túrázók bunkó népség, a futók meg  csodás parvenük. Csupán leírom minden kozmetika nélkül, mit tapasztaltam amikor a Piros85 teljesítménytúra és terepfutóverseny pontőre voltam november 2-án Dömösön, 29,5 km-nél. Tavaly a teljes távot végigfutottam, idén a depóban néztem körül.

FIGYELEM: a vihart kavart poszthoz kötődő update-elt infók és lábjegyzet az ezt követő, fenti posztban található.

Képzeljük el, hogy észak-kelet Kenya egy kis falujában vagyunk, éppen teázgatunk, amikor azt vesszük észre, hogy két gepárd megint megölte az egyik kecskénket. És ez pár héten belül már a 15. így elvesztett állat volt. Na ez történt Osman Hassannal, nem csoda, hogy méregbe gurult. Reggel történt mindez. Összegyűjtött néhány fiatalt, és megvárták, a nap legforróbb óráját. “Tudtam, hogy a gepárdok ilyenkor fáradtan pihegnek az árnyékban” – mesélte Osman Hassan a BBC-nek. Aztán elkezdték zargatni az állatokat, és űzték őket 6 és fél kilométeren keresztül. A rövidtávú világrekorder állatokat annyira kifárasztották a hosszabb távon, hogy teljesen elfoygott az erejük és egyszercsak összecsuklottak. A gazda pedig fogta őket, összekötözte a lábukat, és bevitte a hatóságokhoz, azt követelve, hogy fizessék ki a kecskéit. És azt tudták, hogy ötezer méteren a kenyaiaknál az etiópok sokkal gyorsabbak? (forrás: 444.hu)

Vendégszöveg jön, mivel én ezt a könyvet nem kedvelem, de ajánlom, döntsetek ti. A fülszöveghez Lubics Szilvi és Lőw Andris is írt ajánlót.

Herczog Noémi - EX LIBRIS – Élet és Irodalom, LVII. Évfolyam, 26. Szám, 2013. június 28. 

Christopher McDougall: Futni születtünk

Sopotnik Zoltán futója (Futóalbum c. könyv) valószínűleg jól döntött, hogy futni indult szorongásait elűzendő, mert „Aki egy négyórás futás alatt se jön rá, hogyan oldja meg a problémáit, az ne is számítson megoldásra.” (243.)  De, ahogy Murakami is megmondta, ez lehet a futáshoz fűződő legkonkrétabb érdekünk: „úgy fuss, hogy nem vársz tőle hasznot és többet kapsz, mint valaha reméltél.” (109.)

Szarka Zoltán illetve a hosszú mondatok és a futás kapcsán már említett, remek író Tompa Andrea fordították a futás technikájáról még Murakaminál is több konkrétumot eláruló okos futáskalauzt. A szerző a futás aranykorát keresi, amikor még jól tudott futni az ember. És ezt egy, a civilizáció­tól még ma is érintetlen őserdei törzsnél, a tarahumaráknál találja meg. Ugyanott, ahol a nagyszerű színházas, Antonin Artaud is járt a harmincas években, szintén az ősit, az érintetlent, valami „igazit” kutatva. Erről szóló, magyarul is megjelent könyvéből kiderül, hogy ezt a táncban találta meg. McDougall pedig a futásban.

Két szöveg: az egyiket a napokban írtam a frissen indult portál, a VS.hu felkérésére (köszönet Vadász Zitának és Németh Attilának a helyszíni segítségért), szinte még meleg. A másikat még 2009-ben hoztam össze. Újraolvasva kiderült: naiv "fiatal voltam és kellett a pénz" :-) Most már kicsit más gondolok erről-arról-amarról, nincs is cizellálva a nagy rácsodálkozással és lélegzettel kijött szöveg, de valamiképpen aktuális.A két szövegben nem véletlenül van átfedés: azok a dolgok, amik nem nem változtak, amiket ma is érvényesnek tartok. Klikk ide-oda!

Ideje letenni a pontot. Itt a cut off. Szép volt, jó volt, elég volt. Sok meglepetést, sikert hozott számomra ez a futóév, amiben több ad hoc, már-már improvizált, vagy "hát akkor nevezzünk be"-elem is volt. Bostoni maraton PB-je (2h 57m), UB 16. hely, Bp Terepkupa 3. hely, Spartathlon végigfutása. Voltak kihagyott versenyek is: lépcsőfutás, Mátrabérc, Balatonman. A triatlon sajna háttérbe szorult idén, ezért magamnak beírok egy kegyelemkettest. Becsúszott még két idény végi rohanás zárásképpen. Elsőre a birminghami félmaraton: ha már a gyerek ott tanul, akkor nézzük meg futva is a várost. Nagyon technikás, szintes pálya. Az eleje lejtős szakasz után hepe-hupák, hosszan alattomosan emelkedő, vagy kellemetlenül leívelő pályák vannak. Végigfuttatnak a belvároson (ott van a Selfridges még új, de már híres pöttyös, avagy "blobby" épülete) és kis lakónegyedeken: minden percben azt várod, hogy a rendezett téglaházacskákból előlép Szupernagyi vagy John Cleese.

Spartathlon-levezetésként (szó szerint) álljon itt egy élő legenda. 24 óra 15 perc 31 másodperces űridejével 1991-ben ez a két láb fantasztikus győzelmet aratott Spártában. És íme: így zárta a 2013-as UltraBalatont. A képen (Gusztos Péternek köszönet érte) Bogár János és az oldszkúl adidas a célban. Sajátos kényelem! Mellesleg Jani 3. lett ma összetettben a Bécs-Budapest ötnaposon. Gratula! Jani múltjáról többet itt, a jelenéről pedig itt. A hosszú ünnepi hétvégén se tétlenkedjetek, inkább a kilométereket tessék gyűjteni, mint az utcaköveket.

Nehéz volt ezt a szöveget összehozni. Újból átélni mindent. Egyfajta terápiaként ki kellett írnom magamból. A Spartathlon magnetikus hatással van minden résztvevőre. Már-már megrázó élmény. Mi következik? Gondolatok a kiborító versenyről és a mentális kalandomról. Pársoros szakmai appendix. Köszönetrovat. Fontos idézetek. Nem akarok hőstörténetet fabrikálni. Itt nincs tragédia. Nincs apoteózis. Csak egy rohadt hosszú versenybeszámoló sok fotóval. (A *csillaggal jelöltek forrásmegjelölése a poszt végén vagy belinkelve.) 

Mikor ezt olvassátok, már 350-ed magammal úton vagyok Spárta felé, és a táv elejére kiszabott, óvatos hatpercesekkel számolva a maratoni távnál tartok épp. Kinek hosszú futás, kinek hosszú poszt. Szóval akármennyire is ellentmondásos figurák a mai napig Balczó (aki pár hete volt 75 éves) és Fridi, mindkettőt kedvelem, becsülöm azért, mert nagy dolgokat, minőségi alkotásokat, eredményeket tettek le a nagy közös asztalra. Ez vitathatatlan. Nyilván a dolgok relativitásából következik, hogy egyéb viselt dolgaik kinek szimpatikusak, tolerálhatók. Nekem igen, mert a teljesítmény számomra prioritás. Most Friderikusz pályafutásának korai szakaszából következzen egy tanulságos, parázs hangulatú Balczó-interjú. Amiben megjelent, azaz 1985-ös Hal(l)hatatlan interjúim c. könyv a napokban került a kezembe Miki bá közvetítésével, végigfaltam. A kötetben van egy csodálatos Kósa Ferenc interjú is: ilyen tiszta, nemes, választékos gondolatvilágú embert ritkán hall-lát az ember. Kósát azért említem meg, mert ő rendezte - több más fontos magyar film és doksi között - a Küldetést. Számomra ez egy meghatározó mozgókép, nemcsak sportfilm, hanem a becsület, az alázat és a meg nem alkuvás filmje. Mentális felkészülésként is gyakran nézem.

Érdekes önleszámolós, önelszámolós, konklúziólevonós bejegyzés egy terepfutótól, aki a munka és család, amatőr és profi státusz, megélhetés és hobbi, sérülés és ráedzés kérdései közt őrlődik, ingadozik, majd dönt. A képen maga a szerző, Adam Campbell. (köszönet a linkért Szilágyi Péternek)

Belekezdek a blogon egy könyvkritika-sorozatba. Pontosabban: az első posztot Herczog Noémi és az Élet és Irodalom szíves közlése nyomán adom közre, a többit én írom majd. Mindennek voltak előzményei, hiszen írtam már a Murakami-memoárról itt és itt, az Iron Warról, a Balczó-interjúkötetről is. Sőt a blog legelső posztja egy idézet volt Mészöly Miklós Az atléta halála c. remekművéből: "Vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot." Ez Őze Bálint summája Mészöly Miklós örökérvényű regényében. Összeállt a kép? 

Ebben a sorozatban futós és triatlonos kiadványok lesznek főleg terítéken, de nagy általánosságban lesznek ún. sportkönyvek is. Rengeteg kötetem felgyűlt, amiket már vagy olvastam, vagy sorban állva várnak lapozgatásra. Ezek mind külföldi, angol vagy amerikai élménykönyvek, szépirodalmi alkotások. Hogy miért nemzetközi kitekintésű lesz a posztolgatás? Az ok: itthon alig akad ilyen könyv. Az Iron Warral és még pár, fontosnak ítélt könyvvel féléve házalok. De a kiadók szerint csak a fejősévaskandinávkrimi fut. Szerintem meg sok ember, aki szeretne olvasni szenvedélyéről.

A Magyar Narancs május 16-ai bringás mellékletében közöltek egy Kürti Gábor-interjút, azaz alias Kükü-interjút. Ő a HajtiPajti futárszolgálat egyik arca és a Critical Mass egykori szervezője, a Kerékpáros Klub szószólója. Hamár a Narancs reflektálatlanul hagyta a bringázás meghatározó szereplőjének (!) bornírt okfejtését, hogy miért is ne viseljenek a bringások sisakot, akkor reagáljunk rá itt. És mutassunk két remek kampányt a sisakviselés fontosságáról.

Összefoglaló Balczó Andrásról születésnapja alkalmából a Narancs online-on. Ma 75 éves, ember és isten éltesse. Tisztelem, bámulom, még ha a világ jópár dolgában teljesen máshol állunk-élünk. A blogon már foglalkoztam vele sokat, és fogok is: szeptember végén jön egy remek Balczó-interjú.

Fotó: Máthé Zoltán (MTI)

(Megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a 2. rész)

A Siófokon élő rendszermérnök Gyulára kézis pályafutása után ugrottak fel a kilók. 141 kilóról két év alatt 111-re tudott lemenni. „2011 májusában a munkahelyi eü-vizsgálaton durva vérnyomást mértek, gyógyszerszedést írtak elő az orvosok azzal a kibúvóval, hogyha csökkentem a súlyomat, abbahagyhatom. Rátaláltam a blogra, 2 hónapig csak gyalogoltam egy-egy órát, s már azzal a mozgással 6 kilót fogytam. Utána stagnálás.” – emlékszik vissza Gyula a DK Team előtti "életére". 

Idén inkább ultra terepfutóversenyre mentem a nagyatádi ironman helyett, ha már egy dátumra estek. Megérte. 

(Eredetileg megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a bővített változat.)

Szevasz, Köcsög! Ez ma már bevett baráti üdvözlőforma tömegsportrendezvényeken vagy hétvégi összejöveteleken. A Dagadt Köcsög (DK) Team közel 600 taggal az egyik legfontosabb mozgást népszerűsítő önszerveződő csoport: példát mutatnak és motiválnak a kilókkal, káros szenvdedélyekkel szembeni harcban.

Nemrég beszámoltam a Testnevelési Egyetemen tartott alkalmassági gyakorlati felévteli visszásságairól. A posztban említett kelepfelhúzásnak (kelepfellendülésnek), ami a fél felvételiző társaság életét megkeserítette, bár egy kicsivel edzettebb izomzat elég lett volna a teljesítéséhez, most mélyebben utánanéztem. Ez egy általános iskola 5-6. osztályos feladat, íme, beszkenneltem a testnevelőtanári kézikönyvből.