(Megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a 2. rész)

A Siófokon élő rendszermérnök Gyulára kézis pályafutása után ugrottak fel a kilók. 141 kilóról két év alatt 111-re tudott lemenni. „2011 májusában a munkahelyi eü-vizsgálaton durva vérnyomást mértek, gyógyszerszedést írtak elő az orvosok azzal a kibúvóval, hogyha csökkentem a súlyomat, abbahagyhatom. Rátaláltam a blogra, 2 hónapig csak gyalogoltam egy-egy órát, s már azzal a mozgással 6 kilót fogytam. Utána stagnálás.” – emlékszik vissza Gyula a DK Team előtti "életére". 

Idén inkább ultra terepfutóversenyre mentem a nagyatádi ironman helyett, ha már egy dátumra estek. Megérte. 

(Eredetileg megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a bővített változat.)

Szevasz, Köcsög! Ez ma már bevett baráti üdvözlőforma tömegsportrendezvényeken vagy hétvégi összejöveteleken. A Dagadt Köcsög (DK) Team közel 600 taggal az egyik legfontosabb mozgást népszerűsítő önszerveződő csoport: példát mutatnak és motiválnak a kilókkal, káros szenvdedélyekkel szembeni harcban.

Nemrég beszámoltam a Testnevelési Egyetemen tartott alkalmassági gyakorlati felévteli visszásságairól. A posztban említett kelepfelhúzásnak (kelepfellendülésnek), ami a fél felvételiző társaság életét megkeserítette, bár egy kicsivel edzettebb izomzat elég lett volna a teljesítéséhez, most mélyebben utánanéztem. Ez egy általános iskola 5-6. osztályos feladat, íme, beszkenneltem a testnevelőtanári kézikönyvből. 

Hohohó! Politikai pályára készül minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, Haile Gebrselassie – adta hírül a Guardian. A jelző rendben van, mondjuk még Virent, Zatopeket, Kourost odatenném mellé. Ha valakinek van etiópiai lakcíme, szóljon, bejelentkeznék szavazni. A magyar cikk itt.

A Testnevelési Egyetem - én csak TF-ezni fogom - teljes gyakorlati alkalmassági vizsgáján szembesültem fiatalságunk tragikus testi állapotával és motiválatlanságával. 

Egy akarva-akaratlanul rosszul kivitelezett felvételi rendszer, egy oktatási szisztéma, amely minél több jelentkzetőt akar minőségi kritériumok nélkül behappolni, és egy rémisztő jövőkép: ilyen kriplik lesznek a leendő sportszervezők, rekreációs szakemberek, sportmenedzserek, humánkineziológusok? 

Rekreáció-egészségfejlesztés: a szakleírás érdekesnek tűnt, mert tevékenység- és kompetencialapúnak tűnik, többet akarok tudni a testemről, működéséről, fel- és leépüléséről, szeretnék másokat is sportolásra buzdítani a saját dolgaimmal vagy szervezett keretek között. És hát egy elég élesváltás az eddigi évtizedes bölcsésztanulmányaim után, de lássátok, hova vezet a futás szeretete! Az input a sport, az output pedig egy tudományos elmélyülés. A felvételi azonban kétségeket ébresztett bennem - legalábis a leendő személyi állományt illetően.

Terepfutás során a lassan múló percekben gyakran szeretném azzal (ki)tölteni az időt, hogy kiszámolom, milyen százalékos emelkedőn futok le vagy föl. Ötös matekérettségim ellenére erre képtelen vagyok, bármennyire is pofon egyszerűenk tűnik. Igaz az érettségim 15 éves. Ám most utánanéztem okulásképpen. Tessék kalkulálni ezzel az alkalmazással: 

http://www.1728.org/gradient.htm.

Fizetett edzés, kreatív téli alapozás 2012 ünnepi hetében. A karácsonyi céges ajándékdömping szorgos hangyái, a bringásfutárok közt töltött munkahéten az ember megtapasztalja, hogy hasznos láncszem a fogaskeréken, hogy nincs könnyű áttét a hordárkodásban, és hogy a sztahanovizmus bennünk van, csak ki kell várni. Miért küldet valaki magának ajándékcsomagot, és mit jelent az a diszpécseri felszólítás: Ürülj ki!? - itt kiderül.

Naplószerű feljegyzések elsőkézből. Tapasztalataim a téli futárkodásról cikkbe öntve. (Megjelent a Magyar Narancs 2013. április 4.-ei lapszámában.)

Fotó: Munk Vera

Már egyszer posztoltam külön-külön, csak elvesztek a sok kép között. Olyan szépek.

A tavalyi UB indította el ezt a blogot. Mindjárt egyévesek leszünk! A 2012-es kudarcos sikertörténet után idén egy rutinnal levezényelt, altesti mutatványban kiteljesedő verseny beszámolója vár rátok, a megfelelő drámai szerkezettel. Hosszú, s persze a végén a lényeg.  (fotó: Gusztos Péter)

Hosszú hallgatás után írok megint a blogra. Sokminden vette el az időt a bostoni beszámoló megírásától, de leginkább a saját bénultságom, kedvetlenségem. Annyi mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban, de legtöbbször csak egy felszínes médiafaszkódás lett belőle a sok idióta vagy ötlettelen kérdésnek köszönhetően. Ha nem is "kénytelen voltam" megírni a Narancs blogjára az ezzel kapcsolatos érzéseimet, mégis olvassátok el, érdemes, sok kép és videó is van benne, de az biztos, hogy jólesett tisztáznom a dolgokat. Lesz szó a városról, versenyről, médiáról. Sok kép, sok videó.

Szombaton nekiduráltam magamn ismételten a Terep100-nak. Igazság szerint 104,6 km lett idén a pályaváltoztatások miatt. Nem is tudom volt-e, lesz-e valaha tisztán 100?! Tavaly nagyon jó élmény volt, szinte delíriumban futottam, sok poén volt, érdekes esemény, a végén nagy feltámadással, jó hangulatú futószubkultúra partival, 13h39m célidővel. Ezt akartam lejjebb szorítani. Ja és tornatermi evőemberként, depóasztal pusztítóként ismét megkísérelni leenni a nevezési díjat.

Azt csináltam , amit szeretek, amit tudok, amire készültem...  Az egész tragédiába fordult.

Irok majd részletes beszámolót, de addig is két kép

(Megjelent a Magyar Narancs 2013/05, január 31-ei számában. Most a közel dupla olyan hosszú interjú első részében a kezdetekről és a Spartathlonról beszélgetünk. A 2.-3. részben ultrás technikai dolgokról, kajálásról, jövőképről, futókról és személyes érzésekről, tapasztalatokról dumálunk.)

Hírhedt vagy arról, hogy kizárólag izotóniás italból, energiagélekből és sótablettákból csinálod meg a versenyeket. Miért mindez?

Sok bajom volt a gyomrommal mindig is, kísérletezgettem. A gyomrom a gyenge részem, a lábammal sosincs gond. Féltáv után – pláne melegben – mindig jön minden vissza. Minden oké, csak épp hányok. Úgyhogy a zselét bírom el. Úgy van összerakva, amire szükségem van. Tudom, hány gramm szénhidrát van benne, tudom, mennyi kell egy órában: annyi grammot viszek be, ahány kiló vagyok. Ami sót veszítek az izzadással, azt tablettával pótlom. Egy kis aminosav még, amit kapszulából beleszórok a vízbe, és magnézium két óránként.

(Megjelent a Magyar Narancs 2013/05, január 31-ei számában. Most a közel dupla olyan hosszú interjú első részében a kezdetekről és a Spartathlonról beszélgetünk. A 2.-3. részben ultrás technikai dolgokról, kajálásról, jövőképről, futókról és személyes érzésekről, tapasztalatokról dumálunk.)

Be tudod „gyakorolni” az ultratávot? 

Nem futok olyan hosszúkat, átlag 2 óra vagy 20 km naponta, maximum 4-5 óra, ez kb. 50 km-t jelent. A trénerem, Lőrincz Olivér mindig időben adja meg a távot, nem hosszban. 2012-ben ha háromszor futhattam edzésen 50 km felett. Célversenyen lehet tanulni, nincs olyan, hogy edző-verseny.

AZ ÉLET: 90pluszosok sprintversenye, ahol a belga bácsi végül lenyomja a finn bácsit.

AZ ÚT: Németh Csaba Mont Blanc-futása: "A terepfutás során is hasonlóak az érzések, mint a hegymászásnál, csak sokkal elnyújtottabban, miközben az kevésbé mélyre ható. Valószínűleg a vállalt és átélt nagyobb kockázat termeli ki a mászásnál tapasztalható nagyobb és intenzívebb élményanyagot. A terepfutók ezt a teljesített táv növelésével tudják kiváltani. Ez az egyik magyarázata az egyre hosszabb távok iránti vágy kialakulásának. Még többet még mélyebben szeretnénk átélni, tapasztalni. A táv nő, egyre csak nő, és lassan elérünk egy UTMB-hez, a maga 170 kilométerével és a hozzá tartozó nem csekély 9500 méternyi szintkülönbségével. Aztán ezt is teljesítjük, akár többször is, sőt még a dobogóra is kerülünk a több ezer induló közül. Átélünk, megtapasztalunk mindent, amit itt meg kell tanulnunk. És egyszer csak eljutunk oda, hogy innen tovább kell lépnünk. Tovább, mert a fejlődés örök. Tovább, de merre?"

AZ ELMÚLÁS: elhunyt Pietro Mennea. Elképesztő hajrái voltak.

(Megjelent a Magyar Narancs 2013/05, január 31-ei számában. Most a közel dupla olyan hosszú interjú első részében a kezdetekről és a Spartathlonról beszélgetünk. A 2.-3. részben ultrás technikai dolgokról, kajálásról, jövőképről, futókról és személyes érzésekről, tapasztalatokról dumálunk.)

Hahóton fogorvos, három gyerek édesanyja. 32 km-re fekvő nagykanizsai otthonából időnként kocogva jár munkába. Tíz éve fedezte fel magának a futás örömét. Ma már a hazai férfimezőnyt is rendszeresen megveri, külföldön pedig az utóbbi években a világelit magasan jegyzett ultrafutónőjévé avanzsált. 2011-ben első, tavaly 3. lett az egyik legkeményebb ultraversenyen, a 246 km-es Spartathlonon. 

Elpörgött a február, mindjárt elmegy a március is. A hátralékaimmal kezdem: a görgőzést elhanyagoltam, egyszerűen nem maradt rá idő, igaz, szinte filmet se néztem e két hónapban, márpedig csak úgy görgőzöm bent. Kevés hosszút futottam. Lehet, hogy ez még visszaüt.  Nem mindig tudtam tartani a meghatározott napokra iktatott két edzést (de. és du.). Most is fáradt vagyok: törődött, mind fizikálisan, mind mentálisan. belekóstoltam picit az életvitel és folalkozásszerűen sportoló ember életébe. Nehéz ez, sok kedvetlenséggel és monoton mechanizmussal is jár. Sok kínnal is. Bevallom, egyre szarabb szájízzel edzek. Ritkán van flowélményem, sokszor kötelességjellege van az egésznek, a cél bizonytalan. A pozitívumok: meglepően jó, sikerült a november óta tartó gyorsítási fázis. A 4:15-ös ezrek pihentető kocogássá szelidültek, 4:00-nál még tudok minimálprogramon beszélgetni. Hatékony aerobfejlődésen mentem keresztül. Rendszeres szombati "összegezőfutásaim", amik rendre 20-23 km-esek voltak, bennük egy 16-18 km-es versenytempós szakasz (3:45-3:50 körüli ezrekkel), mindig elégedettséggel töltöttek el, közben azért szívtam a fogam.