Itt az új év, a kígyó kibújik régi bőréből, levedli a múlt év hordalékait, lerakódott örömöt és bánatot, és tovább siklik... akár a Lábatlan-Karva maratonra, ha már kígyó. De akár önnön farkába is haraphat, ha úgy látja (szimatolja a nyelvével), nem sok minden történt vele, ha körbenjárást érez. A 2015-ös év 2014-hez képest kevés sikert tartogatott - bár nekem az is remeklés, hogy minden versenyt befejeztem, elkerült mindennemű sérülés, nem voltam beteg. Amúgy mily szép a mi nyelvünk, hogy azt mondjuk: elkaptam XY betegséget. Frászt, a betegség kap el téged - de tehetsz ellene. Ahogy a civilizációs betegségek is jórészt elkerülhetők - te döntöd el, hogyan élsz.

Jó volt látni szilveszter előtt, hogy a kitűzött futómennyiséget hoztam. Nota bene: ez még így is kevesebb mint a fele Lubics Szilvi adagjának, de minden relatív. 

2014 végén azt írtam: "valaki megdicsért, hogy mennyit futottam idén (utalva a minőségre, mennyiségre egyaránt), mire megjegyeztem, hogy nem is futottam olyan sok kilométert, mire a válasz az volt, hogy OK, de milyen rövid idő alatt nem futottad azt az olyan sok kilométert? De fogalmazhatok úgy is: mennyi kilométert nem futottam meg lassan, és mennyit futottam meg gyorsan, avagy mennyi idő alatt futottam meg az annyit." És akkor még a mindennapi bringázások, 2 x kéthavi intenzív blokkokban leúszott kilométerek nem is szerepelnek az alábbi táblázatban.

2015-ös futóévad »»»

A tanulságok meghúzása után jó pár mélypont és támpont derült ki, és akadt egy csúcspont is. 

A géles energiapótlást próbálgattam több versenyen is, felemás sikerrel. Ha már siker: nem sok termett nekem, egyetlen célkitűzésemet sikerült csak megvalósítani, a maratoni idő javítását. A többi verseny edzésjelleggel végrehajtott aktivitást, rossz döntéseket (versenykiválasztás, évadfelépítés, tréningezés), és sokszor eleve kudarcraítélt szereplést hozott - már ami az elvárásokat és nem a részvétel / teljesítés puszta tényét illeti. De nem bánkódom, van, sőt kell ilyen is, volt már máshogy is: most mások örültek, legközelebb én örülök. Az évemről, furcsa döntéseimről, kétségeimről, visszáságokról, pozitívumokról írtam már itt (12h verseny, maratonok és kisebb versenyek, UTH 50), majd itt (UB, Korinthosz.hu, Spartathlon, Piros85).

Az világos volt, hogy a 2014-es sikerévet (50km OB 2. hely, félmaraton 1:17, UB és Spartathlon personal best, Terep50 2. hely, Korinthosz.hu győzelem) nehéz lesz reprodukálni a növekvő munkamennyiség, sok utazással járó feladataim miatt is, meg hát ugye egy évvel idősebbek lettünk, az M35-39 age groupban már mindennek örülni kell. 

Mennyit számít, hogy mennyire leterhelt vagy defókuszos az ember! És ilyenkor a motiváció is megkavarodik: a motiváció igazodjon a realitáshoz, vagy a realitást görbítsük az erőszakosan motivált céljaink felé? 2014-ben kevesebb edzéssel jobban futottam, mint 2015-ben. Sokkal minőségibb edzéseim voltak és összeszedettebb voltam. Több szintes edzés, sokkal gyorsabb futások, kevesebb idő alatt. Ennyi a recept, nincs mit magyarázni, szépíteni, igaz cicus? 

Az átlagsebesség és edzésidő összefüggése gyönyőrűen mutatja a résztávozás áldásos hatásait - ebből 2015-ben kevesebb jutott, még akkor is ha 26 edzéssel több volt, eredménye kevesebb, magyarán a hatásfoka gyenge, mondhatni időelbaszásos átmozgatás volt. Többet tudok, de még azt a többet nem tudom jobban. Múlott mindez bizonyára azon is, hogy 2015-ben

- nem csak futásspecifikus, hanem inkább all-round edzéseket végeztem (meg eleve sokat bringázom naponta), mindez gyakran borult az időbeosztásom miatt, így koncepciózusnak semmiképpen nem nevezném idén a tavaszi maratonok utáni edzéseimet.

- Tudtam izmot építeni, erősíteni, technikát fejleszteni mindenféle eszközökkel (erről pár napon belül részletesen). Bár ez is érdekes dolog: a plusz izomtömegek érezhetően lassabbá, nehézkesebbé tettek, viszont a törzsem erősebb, tartásom sokkal jobb lett - ez javulás. 

- A regenerációm is sokkal gyorsabb: a maratonok, ultrák után másnap már nem sok mindent éreztem. Ez is pozitív hordalék. Jó, ha ott tart az ember, hogy álmából felkeltve is van olyan állóképessége, hogy neki induljon egy maratonnak vagy ironmannek, és az utána következő napokon ne érezzen meg sokat belőle.

- Lecseréltem az íróasztalt, állva dolgozom itthon, megszűnt az üléssel járó izomfájdalom, lemerevedés, amit edzések után folyamatosan éreztem - volt, hogy úgy álltam fel, mintha egy hatórás futás után lettem volna. Az állómunkával viszont így a lábam fáradékonyabb lett: egyenes összefüggést gyanítok a csalódottságot keltő helyezések és az egész napos állás közt.

- A gélek felemás aránnyal facsartak meg, és segítettek. Főleg rövidebb versenyeken váltak be, hosszútávon csak (meg)fingattak.

- a HOKA patacipőket kikukáztam, túl puhák, túl csónakszerűek. Maradtam a Brooks edzőcipőknél és a Nike versenycipőknél aszfalton. A Salamon city trail cipője viszont túl kemény 25 km után terepen, úgyhogy oda is inkább sima edzőcipőben megyek.

- Továbbra is kísérő nélkül megyek, kézben egy ócska kulacs, derekamon minimál-övtáska, ezt könnyednek érzem cipelésileg, de versenytechnikailag sokszor hátránynak mások lehetőségeihez viszonyítva, de egyelőre nem kívánok ezen változtatni.

Maraton - a csúcspont: A fő cékitűzést elértem: az ad hoc kitalált barcelonai maratonon futottam egy remek időt (2:47:47), hozva a maximális (tisztán 4 perc/km alatt végigfutva egy maratont) és az optimális (2:50 alatti maraton) elvárásomat. Vállveregetés, életkorilag max 1 perc volt még bennem a Runner's world szerint, szórakoztató kalkulátorok itt. A két hére rá megfutott, eredeti célverseny (pozsonyi maraton) már egy fáradt futó kizsigerelése volt.  (Igazán piszokság, hogy egy csomó helyen 35 évnél húzzák meg a fiatal/középkor határát. Például művészeti pályázatok, ösztöndíjak esetében rendre 35 év a vízválasztó. Túlságosan fiatalít a futás, mert amúgy egyáltalán nem érzem magam ennyinek.) A maraton után - így visszafele elemezve - elfogyott a lendület, az éhség; valóra vált egy fontos cél, és így könnyebben engedtem el a többit.

Ultrák - a támpont: Végigcsináltam a negyedik szóló UltraBalatonomat is (kevés öröm és élmény, inkább sok fanyalgás), ezzel szemben a harmadik Spartathlon-koszorú már úgy lett meg, hogy (a sok bonyolító mellékkörülmény ellenére is) megszerettem, magamévá tettem a versenyt, és már várom a következőt. 

Rövidtávok - a mélypont: Csalódás volt, hogy gyatra, említésre sem méltó 10 km-es (Birmingham) és félmaratoni (Vivicitta 1:22:51 és  Wizzair 1:24:36) időket futottam, ezen szeretnék javítani 2016-ban. Jellemző: a Barcelona maraton 10 km-es és féltávja (1:22:35) is jobb volt bármelyik fönti verseny végidejénél. Nem nevezném csalódásnak az épp zárás előtt lehozott Korinthosz.hu 81 km-t, többszörös, kíméletlen hasmenés és eltévedés tette tanulságos edzőfutássá a címvédési szép reményeket.

Triatlon: Régi szenvedélyem, de 4 éve semmilyen versenyen nem indultam, cserébe elvégeztem az edzőképzést. Ismerjük az Annie Hallt: "Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja. Aki tanítani sem tudja, abból lesz a tornatanár!" A nyáron akartunk nyomni Miki haverommal egy Esztergom környéki féltávot, az úgynevezett paraszttriatlont (azaz csak magunknak, saját zsíron, privát bonyolításban), remek az aszfalt a szlovákoknál, a Dunapart meg hosszan elnyúlik futópályának. De az úszás után elkezdett csípni, majd begyulladni a szemem (húgyos víz vagy valami allergén került a szemüveg alá), nem volt szerencsés a menetszéllel megcsapatni még, így 45 km bringa után abba kellett hagyni, mert szúrt, égetett, és végül nem láttam a jobb szememre. Na így próbáljon meg az ember visszatérni, egy félbesikerült félironman kedvét szegi.

Terep: A Terep50 utódversenye, az UTH50 nagyon tetszett mind szervezésileg, mind hangulatában, egyedül magával a terepezéssel nem vagyok kibékülve. Mindig bejön a félelemfaktor, elbizonytalanodás, hogy kell-e ennyire nyomni, veszélyérzet, sérüléstől ódzkodás (esés, ficam, akármi), így óvatoskodó, visszafogott versenyzés lesz belőle ha nem csontszáraz az idő és a talaj. Nem akarok ezen picsogni, ki kell találnom, mi legyen az amúgy fontos terepedzésekkel. A félévre rá levezetésnek megfutott Piros85 is megerősített a terepes bajaimban (bejött még a sötétben futva fejlámpázás problémája), de ott is remekül éreztem magam, örültem a természetnek, futóknak, frissítésnek - respect Dömös!

Konklúzió: Tehát a maximális avagy vágyálomcélok (címvédések, 1-10-be kerülés, 24h-n belüli UB, 1:15 körüli félmaraton) nem jöttek össze. Valamit a körülményekre fogok, a nagy részét magamnak "köszönhetem".  Optimális/Reális célok és minimális, könnyen elérhető célok összejöttek, de kérdés, hogy a vágyálomcélok közül valami nem volt-e mégis reális cél, és nem lehet-e, hogy csak én basztam el a versenyt, mert éppen bal lábbal keltem? Vagy testben gyengébben készültem, noha többet melóztam, fejben pedig nem tudtam rendesen odasznni magam? De ahogy Balczó mondja: Küzdeni érdemes, s olykor-olykor győzni is lehet. Vagy Mo Farah mondja szép közhellyel: "minden verseny más és máshogy nehéz, ezért mindig máshogy faj. A saját tempódat, a saját versenyedet kell futnod. Türelemmel."

Egyéb: Leforgott az ultrás dokumentumfilm, megy a hosszú utómunka (2017-es bemutató). Adtam pár motivációs előadást, lektoráltam a Jurek-futóskönyvet. Ezek édes terhek voltak. 

Szervezői csalódások és örömök:

1) Úgy tűnik, még komolyabban lesz véve az ultrafutás szervezeti szinten is. Január 23-án lesz Velencén az évadnyitó, ahol a Magyar Ultrafutás Dicsőség Csarnokába is beiktatnak futókat. Van egy átlátható versenysorozat, kiszámítható évad, aki ebben látja a távlatokat. A pénzdíjazással továbbra sem értek egyet, erről majd egyszer írok.

2) Két versenynél éreztem problémát. Az OptiVita szervezője még az UB után ezt írta a Facebookon: "A szakmailag elfogadhatatlan módon meghosszabbított pályán a 3. helyezett női idő 22:34:27, ez hihetetlen! Maráz Zsuzsanna a 8 km-rel hosszabb, borospincelátogatással egybekötött versenyen jobb női időt futott, mint eddig bárki az elmúlt 8 évben."

» A felvetés annyiban jogos, hogy ugye az UB hossza gyakran változott: a régi tihanyi rajt/cél plusz métereket, szinteket termelt, aztán pár évig volt a az aligai bázis, amibe idén beiktattak egy plusz kurflit Badacsony környékén. De említhetném pl. a fonyódi löszfal omlása miatti terelést 2014-ből. Akkor 2014-ben Ivan Cudin végül új pályacsúcsot futott, vagy csak pályacsúcsot? Vagy 2015-ben a férfi győztes Lantink eredménye minek számít? Újnak, réginek, vagy egy variánsnak?

» Viszont az OptiVita szervezője elfeledkezik arról, hogy a 2015-ös velencei 50 km-es OB előtti napokon ő is megváltoztatta a pályát. A 10 db 5 km-es, viszonylag egyenes, kevés fordítós trackből csináltak egy sokkanyaros 2.2 km-es, szintes körre redukált pályát. Nem egy Burda-szabásminta, de csípőgyilkos. Mindezt a rászervezett tókerülő bringaverseny miatt. Nem az a releváns, hogy tudtak-e egymásról a szervezők, meg kinek volt előbb engedélye, meg hogy fordulhat előp ilyen. Előfordul. Gondolom a kisbetűs részben a nevezésnél ott van, hogy megtehetik nemcsak vis maior esetén. A jó szándék kétségtelen, de a kontraproduktivitás is. Van abban valami groteszkség, amikor valaki máson kér olyat számon, amit ő is ugyanúgy elkövetett.

Sajnálom, hogy itthon kevés az olyan verseny, amiben nincs sok kinyír-kanyar, zavar, hogy nem lehet az időre vagy kilométerre menő ultraversenyeket olyan körbeérő pályán megrendezni, amin nem éles kurflik tömkelege található. Magam ezért hagytam ki az 50 km-es OB-t májusban - nem szerettem volna kitekerni a derekam, megrövidíteni az egyik lábam körről körre - ahogy történt a 12h OB göcsörtös pályáján márciusban. Szerintem jó döntést hoztam, pedig az elsők közt neveztem télen, mert nagyon szerettem volna futni ezen a versenyen, a naptárban is klappolt. Néha a kifogások sem nyafogások, hanem megalapozott érveken nyugvó logikus döntések. A fordítóknál való belassítás/kigyorsítás maximum hardcore triatlonosokat szórakoztathat, egy kemény 4 perces tempónál ez rémes.

A versenyszervező amúgy büszke lehet, mert a nehéz pálya ellenére remek időket futottak a dobogósok, de az összehasonlítás mindig kétséges: a tavalyi időkről csak annyit, hogy a versenyt ősszel rendezték, amikor már mindenki elfeküdt, mint a rohadt nád - addigra mindenkiben volt vagy 8-10 nehéz verseny). Ha pedig megnéznénk a régi idők futóeredményeit, simán jobbakat kapunk. Vagy ha csak megnézzük, mennyi egy elit 50 km-es gyaloglóidő (3:41).

« Ilyen volt, ilyen lett »

Mára ennyi. Nemsokára írok a bevált edzéseszközökről, 2016-os, sőt 2017-es tervekről.