A legutóbbi, tavaszi idényről és felkészülésről szóló posztomhoz érkezett egy komment, amin elgondolkodtam, és beugrott pár idézet. 

Bárahogy nickname kérdezte: "Fasza edzések, kreatív, változatos, nem csoda, hogy élvezed (mondjuk sose értettem, hogy lehet unni a pályaedzéseket, csak elég gyorsan kell futni, és máris érdekes), de azt nem fogom, hogy lesz ebből 200+os ultra, nem kell ahhoz néhány sokórás futás? vagy ez is csak fejben dől el? ultrarutin?"

Nos. A kétezres évek elején a zeneiskolai szaxofontanárom (11 éven át szaxiztam) kedvenc mondása volt:

- Tűrni kell.

Ilyenkor Szabolcs bácsi megszívta az orrát, feljebb tolta a szemüvegét, még a gatyáját is megrántotta, mint aki megmondta a tutit. Végeztem, kész, passz,  ennyi. Uff. Marhára idegesített, mert főleg akkor mondta, amikor egy skála nem úgy gurult, ahogy kellett volna. Vagy amikor látta rajtam, hogy megy fel a pumpa, mert a gyors tempójú darabokat direkt rohadt lassan, de mégis taktra kellett játszani, és már megőrültem a csigalassúságú billentésektől. Mondhatta volna, hogy "nyugi", vagy mázoskodhatott volna. Ő azt az utat válaszotta, amit azok a szerzetesek, akik engesztelés és vezeklés gyanánt ciliciummal, durva szőrből való, szögekkel kivert  övvel ütik a hátukat. Jó, ő mondjuk áttételesen és nagyon képletesen az enyémet ütötte. A gyakorlás, a praktikum, az elsajátítás volt a vezérelve. Ha valamit meg elrontottam szimplán azt mondta: "Nem értem."

Mai fejjel teljesen megértem. A nagyobbik gyereknek szoktam mindig idézni, és őt is marhára idegesíti ez a tűrnikellezés, de majd megérti. Bármire használható, amiben fontos szerepet játszik az alázat, kitartás, céltudatosság, tűréshatár-kóstolgatás. A magyarok - sajnos - mindig is jók voltak a tűrnikellezésben, de nem feltétlenül az alázat, kitartás, céltudatosság miatt, hanem mert kedvetlenek, passzívak, gyakran megalkuvók (lásd az aktuális országállapotot). Nem általánosítok, kortünet ez már vagy sok generáció óta. Arra kondícionálódtak a kezdetektől fogva, hogy inkább tűrj, "maradj feleslegesnek, a titkokat ne lesd meg" mondaná József Attila. "A türelem egy szükséges határon túl az ember lelkéből kezd el fogyasztani." - ezt meg Balczó András mondta.

Még idéznék. Arra is szocializálódott a magyarok nagy többsége, amiről Bodor elvtárs beszél a Megáll az időben; Őze Lajos örökbecsű, keverttel átitatott mondataiban van ám spiritusz (azaz lélek): „Vigyázz Dinikém édes, nehogy megetessenek, ne ugrálj, ne feltűnősködj! Aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják. Tanulj, jegyezd meg a tananyagot, mondd vissza nekik! Ne ellenkezz, ne szólj soha feleslegesen! Nem beszélve a nőkről…” 

A "tűrni kell" nekem másról szól, mint a leszegett fejű konformizmusról. Ha a futásra fordítom át, akkor testről és lélekről, de leginkább a vibráló lélekről. Az állhatatos, minden akadálynak kibontott ingmellel nekirohanó, nyűhetetlen, kevély, akaratos lélekről. Nem magasztalom, kontraproduktív is tud lenni a lélek. Uralkodó, béklyóban tartó, kamikazéra kényszerítő is, vak.

Elcsakliztam Enyedi Ildikó filmcímét a posztcímnek. Az ULTRÁnak is jó cím lett volna, végülis az is testről és lélekről szól, és ugyanúgy egyfajta szerelmesfilm, csak épp a futáshoz/ról. (Vetítési dátumok és infók itt: https://www.facebook.com/pg/ultradocumentary/events)

Lőw Andris szokta idézgetni a test és lélek dialektikus vitáját Mrozektől. Kábé én is ezt válaszoltam a fenti kommentre: Tényleg nem edzem hosszúkat, nincs rá kedvem, sokkal nagyobb meglepi és izgalom így egy verseny. Nem tudom, mi KELL általánosan, mert ez egyénfüggő. Valószínűleg, ha hosszúkat (is) edzenék, akkor sokkal eredményesebb/gyorsabb lennék az ultrákon. Egyelőre ez nem célom. De nem zárok ki semmit. Az ultra lelkisport. Szív, lélek, fej - a test teszi a dolgát, talán túlságosan is kötelességtudóan. A lélek áll mindenekfelett. De előbb-utóbb a mű felzabálja az alkotóját.

Jöjjön akkor a mininovella. 

Słavomir Mrożek - Test és lélek

Azt mondják, "a lélek erős, de a test erőtlen". A test ocsmány, nehéz, földi, a lélek viszont szárnyaló, könnyű tiszta és egyáltalán kellemes. Panaszkodunk a testre, és sopánkodunk, hogy béklyóba veri lelkünket. Pedig szerencse, hogy béklyóba veri, csakis ez óv meg minket az egyetemes és végső katasztrófától.

A test igényei szerények, vagyis korlátozottak. A test pontosan tudja, mit akar, és azt kertelés nélkül követeli. Mi olyan borzasztó a test követeléseiben? Élni akar, jól működni, nem akarja, hogy fájjon. Amikor vágyai teljesültek, már nem gondol ki továbbiakat. A falánkság, a részegesség, a bujaság a lélek (a fantázia) bűnei a test ellen, a test rovására és tiltakozásai ellenére, egyáltalán nem megfordítva, noha éppen fordítva szokták gondolni. A test becsületes és tisztességes. Végső soron ő fizet ki minden számlát, nemcsak a sajátjait, hanem ő fizet lelkünk minden őrültségéért is.

A lélek nem ismer korlátokat. Kitalálhat bármit, és minden gondolatából vágy lesz. Elgondolni is rémes, mi történne, ha minden "gondolatot tetté formálnánk", amire a romantikusok rábeszélnek minket. Szerencsére ebben útjukat állja a test, innen ered a romantikusok különös gyűlölete a test iránt. Ha a lélek teljesen szabadon tetté formáthatná minden gondolatát, azon nyomban közösülne a világ minden nőjével (persze a testet használva fel erre), a vetélytársakat pedig száműzné az élők sorából. (A férfilélek. Sohasem fogom megismerni a női lelket, de feltételezem, hogy akkor is csúnya dolgok történnének, ha a női lelket szabadjára eresztenék.) Ez a feltételezett határeset mutatja a tendenciát. Biztos, hogy ha a képzelet ölni tudna, már rég gyilkos volnék. "Helyes" vagy "helytelen" ügyben.

Tiszta lélek? Igazságos lélek? Ne tréfáljunk. Sok minden játszódik le az emberek fejében, és nagy szerencse, hogy ez a sok minden csak úgy vélhat valóra, ha legyőzi az anyag ellenállását. Az ellenállás hatására vagy visszavonul, vagy útközben átalakul, és csak ritkán valósul meg eredeti, tiszta formájában. Adolf Hitler szemlátomást elkeseredett, amikor a tohonya élet ellenállt ragyogó ötleteinek. A nagy vezérek mindig sértődötten néznek a valóságra.

Nem állítom, hogy a fejünkben csak rossz dolgok játszódnak le. De Isten óvjon minket attól is, hogy a lélek nemes, altruista gondolatai automatikusan megvalósuljanak. Hogy pontosan és magától megvalósuljon minden világberendezési terv, amely valakinek a fejében megszületett, és az a valaki biztos benne, hogy csakis ez az egyetlen terv az, amelyre a világnak éppen szüksége van. És a Jóisten valóban megóv ettől minket, hiszen anyagot, időt és teret ad nekünk, amelyben mindennek le kell játszódnia. Éppen elég kért okoztak már az önhitt mániások, hát még akkor mi lenne, ha szabad kezük volna. A színházban a rendezők rémítgetnek az ötleteikkel, és vannak, akik az egész világot meg akarnák rendezni. Mániákus jótevők, nevelők, pedagógusok.

Például az a Jean–Jacques Rousseau… Máig mérgeznek bennünket a gondolataival. Érdekes lenne egyébként nyomon követni — ha már erről beszélünk — az összefüggést a lélek szárnyalása és a székrekedés között. Minél tisztább régiókba szárnyalt lelkével egy gondolkodó, művész vagy próféta, annál gyakrabban szenvedett — az életrajzírók tanúsága szerint — székrekedésben, kólikában és felfúvódásban. Az erre vonatkozó statisztika azt sugalmazza, hogy ez szabály. Azoknak az olvasóknak, akik észrevételemet vulgárisnak találják, elegánsabb szót ajánlok: constipation.

"Tiszta" lélek? "Piszkos" test? Szaglásunk azt parancsolja, hogy kerüljük a bűzt. Még a legelvetemültebbb bűnöző teste sem szeret dög közelében tartózkodni, de a "legtisztább" lélek is rezzenés nélkül közösködik lelkileg a legnagyobb disznósággal. Minél nagyobb disznóság, annál jobban vonzza a lelket. A lélek mindig szerette a nyilvános kivégzéseket, szeretett utcai balesetek köré csoportosulni, kéjgyilkosságokról olvasni. Azokban az időkben, amikor a háborúzás még kétkezi munka volt, csak a fizikai fáradtság, a kezek elzsibbadása vetett véget a mészárlásnak. A lélek tovább mészárolt volna.

Szépen kérem a lelket, gondolkodjon el ezen.

Słavomir Mrożek: Ciało i duch; in: Słavomir Mrożek: Małe listy; Wydawnictwo Literackie Kraków, 1982 [fordította: Murányi Beatrix in: Słavomir Mrożek: Levélkék; Európa Könyvkiadó Budapest, 1988]