Kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Tavasz van, jópár újévi fogadalmi futó már kiszállt, de sokan még gyűrik az aszfaltot. Készülnek például az első maratonra vagy tegnap szétszaggatták magukat a Vivicittán (lásd a fenti idézet fájdalma.)
Tavaly nyáron felvettük a kapcsolatot több nagy, városi maraton szervezőjével, akiket érdekelte az ULTRA című filmünk, hogy levetítsék a több tízezres esemény mellékprogramjaként.
Bécsben idén díszhelyen a film, három vetítést is beraktak a Let's CEE dokumentumfilm-fesztiválon (legközeéebb pénteken 20-án), a Vienna City Marathon felvette hivatalos programjába, én is, és Béla, a film főszereplője is elkísérte a filmet, sőt Béla még rajtszámot is kapott a maratonra. Ugyanez volt Prágában, meg más városokban is.
Egy másik, nagyon híres verseny viszont ezzel indokolta, hogy - bár nagyon tetszett nekik a film - mégsem mutatják meg a futóknak.
"Őszinte leszek: mi egy igazán motiváló filmet keresünk az első maratonjuk előtt álló futóknak. A legtöbbjük nagyon ideges és kell valami, ami felvidítja őket, és megmutatja, hogy a célbaérés gazdagítja az életüket. A ti filmetek intenzív, sok futó szenved és küzd benne. Egyes szereplők feladják a nagy céljukat. Egy ilyen film negatív hatással lenne a maratonon indulókra. Nem mi vagyunk a megfelelő közönség és nem ez a megfelelő idő rá."
Nekem a nyitóképen látható híres maratonista, Jeremie Drayton idézete jutott az eszembe. Meg az a rengeteg előadás, közönségtalálkozó, ahol maraton előtt állók elmondták, mennyi erőt kaptak a filmtől.
Fotókért köszönet Szaszának.
