Van Óz, a nagy varázsló, és Lőw, a nagy duruzsló - mert mindig telebeszéli a fejed szép versenyekkel. hogy érdemes sokat és hosszan futni, mert van ott valami... Nagy idők nagy tanúja, örökifjú veterán. A Spartathlon törzsvendége és világrekordere: 22-szer finiselt, ez világrekord (Karl Huberttel vállt vállnak vetve), na nem mintha be lenne zsongva a csúcsoktól, mint egyes megélhetési extrémek. Pont egy hónap múlva összejöhet a 23 finis.
Disclaimer: minden tekintetben részrehajló vagyok, hisz a barátom, állandó szobatársam, szakemberem (off: Andriska, a gyerek nagyon várja már a 3D-s nyomtatott baszt), aki mindig elgondolkodtató és szórakoztató módon mutatja meg a dolgok másik oldalát a saját nézőpontjából. Szerény, alázatos, tud titkot tartani (Pl. az ULTRA esetében a kevés beavatott egyike volt).
Találóan kritikus, sőt szarkasztikus, aki magát sem kíméli, de másokat sem. Puha Konfliktusos Embernek látom, aki hajlandó érvelni és vitatkozni, néha fárasztóan és körömszakadtáig, szóval ami évtizedekkel korábban még alap emberi minőség volt, manapság kincs, erény és veszély. Hát akkor halljuk most milyen revelatív útravalókat ad!
Ha nagyon nemzetisportos akarnék lenni (oh no!), akkor így vezetném fel: "A magyar és a nemzetközi futóélet legendás és legendásan szerény, bár annál feltűnőbb termetű alakja. Több mint 3 évtizede jelen van az ultra világában, 1985-ben futotta az elsőt, most lesz 52 éves."
A megváltozott modern kommunikációs közegünkben a legendás szerintem ma már nem azt jelenti, amit egykoron, azaz fontos emberek tetteinek, a róla fennmaradt viselt vagy vélt dolgok tanulságos és olvasmányos átörökítését. Hanem pont inkább szájról szájra járást, mítosszövést, és folyamatos mai korhoz hasonlítgatást, hogy "jé így is lehetett, ezt is lehetett"? És már egyre könnyebben sütik rá valakire-valamire a legendás jelzőt, hisz mindig rá kell tromfolni.
András esetében a legendásságot a megélt dolgok mellett az állandóság és a jelenlét ad(hat)ja. Valóban, sok futó tűnik el: kiégés, beleunás, sérülés, élethelyzet változás miatt. De ez az örökifjú veterán a mai napig - regenerációs díszpintyként, szerencsés csillagzat alatt születettként - a mai napig funkcionál. Legutóbb a Korinthosz 160-at abszolválta.
- akit nem találsz meg a Facebookon ( :-( és LOL)
- aki nem csinál a felszereléséből műsort (Vitatigris!)
- aki hidegben is jéggel tömi a hátizsákját és a kulacsát (Ice ice baby!)
- aki pincérként zsonglőrködve húz el egy depóból, ujjai közt mindennel (íme)
- aki naponta és versenyeken is lehúz több liter tejet (majd ujjaival akkurátusan kisimítja laposra a dobozt)
- aki egykor még az ultrafutó szövetség elnöke is volt (jaj szegény)
- aki nem kifogásokat keres egy ultrán, hanem megoldást, de ha elmegy a kedve (értsd: a testi-lelki dolgok összességét), kiszáll a versenyből. Van olya, DNF, ami mélyre megy, és van, ami felett könnyen elsiklik.
- akiről bojlert neveztek el
- aki a Spartathlonon tradicionálisan a gyűrt rajtszámot felvarrja, a gatyája állandó középszürke, pólója matyóhímzéses
- aki szemrebbeneés alszik versenyen 5-12 percet bárhol bármilyen formában, és simán elindítja ebből a rozsdás sonkáit és csülkeit
- akinek kedvence olvasmánya az ultrába vágó A pogány Süttőfia Süttő gondolatai és Mrożektől a Test és lélek (tőlük rendszeresen olvasott a pázmányos órái végén a katedráról.)
- aki statisztikus, szociológus, jelenleg NAV-dolgozó (pont ma járt nálam rajtaütésszerűen két navos, de ők nem voltak olyan kedvesek, mint Andriska)
- aki Edit férje, és három fiú - Lackó, Palkó, Misike - apukája. (Csak érdekességként jegyzem meg, de nem statisztikából, hogy ez a három fiúgyerek mintha valami ultrás mintázat lenne, lásd Gilles Pallaruelo és Lubics Szilvi.)
- akivel már a hetvenes években a tesiórán is elég büntetőkört futattak.
Andris a Terep100 céljában 2012-ben vagy 2013-ban.
Lejjebb még összefoglalom a podcast felvezetőjét, hogy megmaradjanak az utókornak ezek a szép sorok Andriskáról, de aki rögtön a beszélgetésre kíváncsi, annak álljon itt pár téma:
- Mi is a futás neki: életforma, hóbort, hobbi vagy...? 
- Mi zavarta Scott Jureket versenyzés közben?
- Szeretne-e mobilzuhanyzót és napernyőt az ultrafutó?
- Mik a társadalmilag elfogadott menekülőútvonalak krízishelyzetben? Tán a sport?
- Meghatározza-e egy verseny keménységét a feszes szintidő?
- Több vagy inkább más egy versenyt kísérő nélkül teljesíteni?
- Hogyan regenerálódik? És kell-e, ha alig vagy egyáltalán nem edz?
- Milyen, amikor kívánja a futást? És milyen, amikor nem?
- A feladott Spartathlon milyen volt? És a következményei, amikor 1994-99 közt nem ment oda?
- Milyen az öregedő futó? Lásd Esterházy Pétert, aki szerint az öregedő focista nem fordul, hanem kanyarodik.
- Mit gondol a versenyszabályok tágításáról vagy szigorításáról, ha magára gondol?
- És mit az eredmények és teljesítmények összehasonlíthatóságáról?
- Miben volt más a régi futóvilág: professzionalizmusban vagy edzésmennyiségben, netán sportállások miatt?
- Milyen az ideális ultrásfeleség? Vagy az ideális ultrázó férj?
- Tud-e nem Lőw Andrásként futni?
A közeli viszonyunk és az elfogultságom miatt - tán pont azért és annak ellenére - ebben az interjúban sem finomkodunk, viszont igyekszünk olyan dolgokról beszélni, amikről kevesebbszer szoktunk magunk közt vagy az interjúkban eddig nem nagyon jöttek elő. Szóval ez nem életműinterjú, nincs egyenes vonalú, egyenletes "mozgása", csak inkább asszociálunk innen oda, onnan ide. Elkalandozunk, hogy Andris szokott.
A beszélgetés ráadásul közönség előtt zajlott, így volt egy kis élveboncolás-jellege. Beszélgetőtársunk - aki az egész szervezésében oroszlánrészt vállalt - Márkus Öcsi, a tolnai sportélet Keresztapája volt. Ő csak így konferálta fel Andriskát: "A Zemplén Anton Krupickája, az edzéselméletek Matolcsy Györgye, a Facebook bolygó hollandija, a Spartathlon Roger Federere."
Akinek nem elég kétóra Lőw, annak itt a hét évvel ezelőtti, de semmiben sem idejétmúlt interjúm vele itt a blogon (Igazolásom van arról, hogy komplett hülye vagyok) és kivonatolva a HVG-n. A börzsönyi KÖR kalandjairól - a legendás térdereborulós sónyalás a szarvasetetőből - pedig ebben a találó című posztban olvashattok (Az önszopatás magasiskolája). A blogon eleve tucatnyi tagelés van Lőwre, így össze lehet rakni a puzzle-t.
Andriska rajtszámot gyűr és varr (2019, Spartathlon)
FELVEZETŐ LŐW ANDRÁSHOZ
Tucatéve mikor futni kezdtem, már akkor legendák keringtek róla. Egy Terep100-on láttam először, és emlékszem, mekkora királynak éreztem magam, hogy leelőztem az utolsó nagykovácsi emelkedőn a Lőwöt. Aztán az első UB-mon, amikor két és félórával a szintidő után utolsóként, de nem feladva vonszoltam fel magam a tihanyi emelkedőn a cél felé, akkor ott állt, és egy vigyorral - amely egyszerre tartalmazott elismerést és sport/sorstársi kárörvendést - veregetett hátba.
Mindig sok-sok lépéssel előttem járva folyton csőbehúzott az ultrázást illetően, hogy kalauzolt, előzékenyen segített. Ő beszélt rá 7 éve a Spartathlonra. Azóta állandó szobatársak vagyunk. A mi szobánban 5:20-kor a Spartathlon reggelén meg csend és (jó esetben) alvás honol, nem utal semmi hogy itt mindjárt 246 km futás lesz 7-től. És tartja a "rítust": a nyelvemre helyezi az Immodiumot.
Ha egy ultrán valaki odaszól neki menet közben, elzöldült vagy lekonyult fejjel csak annyit válaszol:„Nem zavarsz, kedves tőled, hát teszem a dolgom, mit lehet kivánni, semmit.”
Idén pont egy hónap múlva - ha minden klappol - 23. alkalommal áll rajthoz a Spartathlonon, először 1992-ben startolt el. Persze sokan (mindenki) azt latolgatja, hogy na, mikor fog kiesni, meddig bírja, mikor hagyja abba? Erről is beszélgettünk és arról a feladásról is, ami miatt hat évig, 1994-99 közt vissza se ment Görögországba, annyit gondolkodott rajta.
Ha más esik ki, Dr. Lőw rendel: mindenki a vállán sírhatja ki magát. Bár ezzel úgy van, hogy sok olyan futó van, aki úgy érzi, attól, hogy ismeri, tud rólad, látta a képét, futott vele, mindjárt a tulajdonának hiszi, és végig kell hallgatnia a a bajait, gyakran az ostobaságait.
Lőw András, mint lelkigondozó, osztályfőnök, társalkodónő, felszerelésfelelős és üdvhadsereg. Volt, hogy rendszeresen ő fizette egy szegény, már elhunyt ultrás nevezéseit. Volt, hogy a nyakában vitt fel a Lükkabétoszra.
De úttörőpajtásnak is megfelel: ott segít, ahol tud. Osztályelső és mameluk. A Spartathlon rajtjában is a jeladókkal babrál, hogy mindenki követhető legyen. Amíg mással törődök, addig sem kell magáért izgulnia.
Mindenkit megölel, a képeken kimagaslik, ahogy az indulókat öleli hosszú karjaival, jellemzően középen, mint valami védőangyal. Lásd 2003-ból:
Nem akarok giccsbe csúszni, de az is legendába illik, hogy számára a Spartathlon olyan, mint karácsony. Heteken át készül, vágyakozik, az ünnepnek megvan a rítusa és évről-évre az egyedisége, ott az ünnepi étkezés; az alkalom a beszélgetésre; az alkalom együtt örülni és szomorkodni, és az alkalom végiggondolni, kikkel nem ünnepelhet már együtt.
Magát középtávfutónak tartja az ultrában - hisz ott is van sprint, közép és hosszútáv -, ő nem ment kontinenset átszelni, vagy hatnaposra vagy bármilyen egzotikus (marketing)futásra. "A 48 órásakat is eddig mindig feladtam, mert nem tudok szigorú lenni magamhoz.” - mondja. Ennek ellenére jó statisztikusként tudja a receptet a rekordokhoz: kis teljesítés- és teljesítménykényszer, némi szabadidő, motiváció örömből vagy bánatból, monotóniatűrés és egy rohadt gyors maraton. Akinek ez megvan, bátran számolhat csúcsidőkkel ultrán is.
Ő ezekkel büszkélkedhet, bár nem szokása: 24 órán 223 kilivel magyar bajnok 2005-ben, egyéni legjobbja 242 km 2004-ből. 2007-ben 23:19:05-ös idejével Bogár János és Jánisz Kúrosz mögött harmadik helyezést ért el az UB-n.
Amúgy eddig 6 UB-t és 4 Kazinczy 200-at teljesített. Utóbbi - a Mátra 115 pontőrködésével együtt - a kedvenc versenye. Háromszor finiselt a sivatagi Marathon des Sables-on(1993-1995), kétszer nyert ott csapatban (1994, 1995). Háromszor vágott neki a Barkley Marathonnak, amit az évtizedek alatt legfeljebb kéttucatnyian tudtak teljesíteni.
Legendába illik a börzsönyi KÖRön való térdereborulós sónyalása a szarvasetetőből. És az is, hogy ő bizony minden Spartathlonon vadiúj cipőben rajtol el, fittyet hányva a ki nem próbált cipők következményeinek.
Legendába illik egyszer bekötött cipőfűzője, közszájon forgó “nem-edzése, nem-készülése”, hogy rutinból, memoriterből csinál meg ultrákat. Erre azt mondja, inkább a három fiú gyerekekkel van, futott eleget. “Ha kedvem van, futok, ha hiányzik, futok. Ha nem hiányzik, nem futok.”
De ha fut, akkor sem siet: a mezőny végén példát mutat emberségből és a halálbusz elől fogdossa össze a futókat, totál megzavarva a félmaraton útfeloldási rendjét (útfoglalási díj!) és a tartott iramfutó tempót. Nagy lecseszést is kapott érte a szervezőktől a humanitárius cselekedetéért..
Szerinte a futásban az a legfurább, hogy egy álló napot csak egy adott dologra szánsz – a futásra. Más ilyen az életben nincs.
A BÜNTETŐKÖRben, ebben a futó-szappanoperában a Runner's Worlddel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatok meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner vagyok, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahol és ahogy az interjúalannyal összehoz minket az élet.
Ha tetszett a tartalom, akkor kérlek adományozzatok a Magyar Hospice Alapítványnak itt. A közleményrovatba írjátok be: Nem Azé futóblog.
