Bódis Tamás hosszú évek alatt hitte el és tett érte nagyon sokat, hogy az áhított férfi elsőség övé legyen a Spartathlonon vagy éppen egy vébén a dobogóra lépjen. Mint a mesebeli királyfivá vált legény, ő is messziről érkezett és messzire jutott-futott. Milyen az egész életen át vitt cél-tudat? Hogyan edz a taxis, szakács, kamionos és az elitkatona - aki ugyanaz a személy? Mi van a győzelmek mögött: mennyi lemondás, micsoda felkészülés és taktikai csatározás? Milyen fizikum és tűrőképesség, amivel akár hosszú időre dominálhatja a hazai és nemzetközi mezőnyt?  És egyáltalán: ki ez a fiú? 

Hát egy valódi kemény csávó, akinek sajátos véleménye van a holtpontról, értékről és teljesítményről. És aki hosszú időre dominálhatja a hazai és nemzetközi mezőnyt: a 2019-es UB és a Spartathlon bajnoka, és a podcast után lezajlott 24 órás világbajnokság egyéni és csapat ezüstérmese, Bódis Tamás futja a mai Büntetőkört valamint Márkus Öcsi is elmondja, milyen profi kísérés dukál egy bajnoknak.

Az adások elérhetők itt: iTunes, Spotify, Mixcloud. Hallgatás & letöltés pedig itt: HearThis.

Üldögélünk a meleg hétfő délelőtt az athéni hotelszobában, se kurvák, se kokó, se közpénz, de a fülemben még az Add ide a didit duruzsol - tényleg valamiért ez ment a fejemben az idei Spartathlon alatt, pedig a horvát egynyári kaland akkor még ki sem derült.

Két nappal vagyunk túl a versenyen, felocsúdásokon. Az agy már valamennyit renderelt, de még friss minden. Már nem véleménynyilatkozatot tesz a győztes, de nem is feltétlen ténynyilatkozatot. Ezen az átmeneti mezsgyén mozog az interjú Bódis Tomival, ettől is exkluzív és bensőséges.

Kikapcsolva a telefonok, pedig már hívják a bajnokot, szipolyoznák, kérdeznék, időpontra kötnék, gratulálásokkal halmoznák. Üldözik, de ki ne fogadná ezt szívesen, amikor annyit beletett.

Tomi jobbról, középről és balról is szigorúan aprózza.

Apropó: futásban üldözni jobb vagy üldözöttnek lenni? Egy olyan katona csak tudja, akit a (ma rendőr) testvérével már gyerekkorukban is barbárfivéreknek becéztek.

Ózdon született, ami 1988-ban sem volt már vonzó hely a kohászati művek földbe állásával. (Mesterem, Benkő Imre 30 évig fotózta ezt a csendes leépülést, a remek fotóesszé képei emitt.) Tomi párnaposan Hangonyra költözött. Már ifjan megmutatkozott futótehetsége - bár a gyorslábúakat a tartálytestű védők a megyei bajnokságokban kíméletlenül kaszálják. Ez itt nem Moldova börtönválogatottja, nem is a Juventus, hanem Tomi csapata.

Ma már Ózd a középreménytelen körzetek közé tartozik Magyarországon, pláne BAZ megyében. De a kiemelkedés, többre hivatottság egész életén át vitte, talán ezt nevezik tényleges cél-tudatnak. Tessék, itt az egykori S-es hobbifocista már M-es futóvá alakult át. A leendő bajnok (jobbról a második) 2013-ban még csak óvatosan szelte az aszfaltot:

Tomi el is kallódhatott volna, de anyukája szorosan fogta. Szakács lett, majd személyifuvarozó, majd katona, és ismét személyszállító, avagy taxis.

Tomihoz egyszercsak maga Uncle Sam szólt (mi ennek a magyar megfelelője? Hadiapó?):

Amíg más megúszni akarta a katonaságot egykoron - ki kakaóport szippantott, hogy a tüdőröntgenen TBC-snek látszódjon, ki protekciót szerzett, ki egyetemre menekült (én) - addig Tomi feliratkozott magától. Igaz, mire ő sorköteles lett volna, pont eltörölték a kötelező szolgálatot. Ennyit számít a köztünk levő 8 év (39-31). Majd az elit ejtőernyős századba került, ami a katonáéknál a lottóhatossal ér fel, kevesen felelnek meg, hogy aztán desszantosok legyenek vagy egyéb terminátori feladatokra alkalmazzák őket. 

Feladat: találd meg Tomit a képeken! Na jó, segítek:

Ez a szép szál, kamuflázsba öltözött legény hamarosan valóra váltotta vágyott célját: messzi Keletre került misszióba.

Még ki is tüntették! 

Tomi életét szó szoros értelemben a kihívások és missziók teszik ki: nemcsak a katonai kiküldetést vagy elit kiképzőtábort akarta magas szinten abszolválni, hanem mindent, amit célként kitűzött. A Spartathlont is. Amikor újrakezdte a futást 2016-ban - addigra volt egy 1:22-es félmaratonja, 3:16-os maratonja -, benyitott a Spuri futóboltba, ahol épp Szabó Gábort, a Sashegyi Gepárdok edzőjét találta bent eladóként. A többi innen már történelem - szó szerint, mert Tomi nevét felvésték a győztesek márványoszlopára a spártai főutcán, és ha az antikvitás fennmaradt köveiből indulok ki, vagy akárcsak az ókori Spárta romjaiból, amik a Leonidasz-szobor mögött hevernek egy olajfaligetbe, akkor sanzos, hogy ez a kődarab és annak emlékezet a história része lesz, marad. Bár remélem az a kép, amivel a hírportálok illusztrálták Tomi Spartathlon-győzelmét, feledésbe merül: úgy néz ki rajta, mintha egy bolti kamera rögzítette volna, amint egy bolti szarka épp viszi a szajrét. Ez itt az:

Szerencsés helyzetben vagyok, mert amióta a Spártában fungálok (2013), azóta láttam sok hazai elsőséget (Nagy Katiét is ideosorolom). Az idei annyiban tényleg különleges volt, hogy dominálni tudtuk a férfimezőnyt, amire majd' 30 éve nem volt példa. Tomi már tavaly bejelzett a 4. helyével, de az idei, 1-2-5. helyek eléggé beszédesek voltak. A nemzetközi futók Hungarothlont emlegettek, teljesen odavoltak. Egyszer volt eddig a verseny történetében kettős nemzeti győzelem, 2009-ben a japánok vitték el a prímet mindkét nemben. 

Vissza Tomihoz! 2016-ban kezdett el újra futni, nagy kihagyás után, mint említettem. 2017-ben a 24-órás OB-n 3. lett 184 kilométerrel. Akkor még inkább nézett ki igazságos izomtibornak, mint futónak.

De aztán sokat fordult vele a világ - faszt a világ, az edzésmunka: fejlődés, szorgalom. Állítása szerint ma már 5-ból 4 percet a futáson gondolkozik, vagy azzal tölt. 10 edzés után kinyír egy cipőt sajátos talajfogása miatt. Edzettünk jópárat a nyáron, rövidet, fájdalmasat, hosszút, tempósat - sokat tanultam tőle. Együtt válogattunk versenyszerelést (a négyzsebes nadrágért köszönet Varga Gábornak), ötlöttük ki az optimális depózást. Mindig egy (két) sebességfokozattal előttem volt, hacsak nem kedélyes beszélgetésben kocogtunk végig öt órát 5:15-ös tempóban. Mindig lenyújtott, hengerezett - csak mondom, hogy nem ér véget az edzés a futkosással. Ha nekem 130 kilis hetem volt, neki 200 körüli, mert ő délelőtt is futott átmozgató 10-12 kiliket. A podcastban Tomi felvázolja edzéseit, taktikáit, frissítését, futóevolúciós tévedéseit, és azok kiegyenesítését. Amúgy Tomi futásának görbéi és kilométerei itt a saját ultra FB-oldalán. Mutatóba az első 36 kili:

A teljes távra 5:28/km a futóátlag, ha ehhez hozzáadjuk az állásokat, frissítéseket akkor 5:43/km. Nekem 6:22/km. És aki a kettőnk átlagához hozzájárult, Szabó Gábor (alias Gebre, Potter, Edzőbá), a Sashegyi Gepárdok edzője, a Spuri futóbolt Örs vezér téri eladója. Balról jobbra: a podcast házigazda, az edző és a bajnok. Felkészülésről, taktikáról, edzésmódszerekről Gábor ebben a friss cikkben beszél egy másik kiváló futó Gábornak (Muhari).

Amikor Tomi nem fut, akkor is dolgoztatja a vádliját, talpát, Achillesét pedálnyomogatással. A 860-as kódon lehet őt kérni az adott taxitársaságnál, mindig vasalt ingben, elegáns nadrágban van, ami csak akkor koszolódik össze, ha épp részeg angol turistákkal akad dolga, akiknek nem akarnak fizetni. Szerintem az év sztorija, hogy megpróbálták lesprintelni a 400-akat is 3 perces ezrekben tréningező Bódis Tomit a szeszgőzös britek, de majd ő privátban elmeséli annak, akit érdekel. A lenti képen egy spartatléta az utasa, Blaskó Misi.

Tomi a győzelmek ellenére sem szeretne csak az ultrában ragadni, a gyorsaság, a rövidebb távok is vonzzák. Elég eklatáns példája annak, hogy aki gyors, könnyen tud egy visszalassult tempót tartani sokáig. Fordítva ez nem igaz. Épp ezért tud sok távon és tempón helyt állni: legyen az 10 km vagy 250.

Ő az egyik legkeményebb csávó, akit ismerek, aki annyira jellegzetes sodrással, ellenállhatatlan lokomotívként közlekedik pályán és aszfalton, aki sajátos szemszögből beszéli el a holtpont és az érték, vagy a teljesítmény definícióját, és aki hosszú időre dominálhatja a hazai és akár a nemzetközi férfimezőnyt. A sok munka gyümölcse pdig többek közt a gyereksereg, akik hajnali hatkor sötétben kbringáznak Spárta határába, hogy bekísérjék a győztest. Íme a hamelni patkányfogó a spártai elővárosi befutó.

Az UB és a Spartathlon 2019-es bajnoka, a24h vébé ezüstérmese - aki Bogár Jani két 25 éves csúcsát is megdöntötte egy hónapon belül - Bódis Tamás futja a mai büntetőkört, de néha beengedem majd szélárnyékba is, hadd pihenjen, ráfér... Kis dramaturgiai fokozószünet, addig is a spártai záróünnepség képei:

Ééés - ezért lett kétóra feletti ez az adás - amolyan habként a tortán, mint egy extra jó kávés zselé hajnali kettőkor 180 kilométernél, még Márkus Öcsit, Tomi egyik kísérőjét is közbeékelem nektek, aki a szupportálás Picassója.

Öcsi a kísérés EU-konform művészetéről tart a podcast ¾-énél 15 perces kiselőadást, és elbeszéli a világ egyik legnagyobb renoméjú ultraversenyének anatómiáját amolyan "kinn is vagyok, benn is vagyok"-nézőpontból. Ilyen intim közelségben mesélte, vállaphoz érjen a vállap, ha már katonaság.

Baszki, amennyi suskust ("taktikai értezlet") ott Tomi & Öcsi Co. lenyomtak verseny előtti napon, rajt előtt - azzal Napóleon bevehette volna Kínát is.

Suskus hátán suskus. Mondjuk volt értelme. A suskus a gyakorlatban:

És mozgóképen pedig itt vagy itt. Kerékcsere a Forma1-ben ehhez képest lassított felvétel. Öcsi még maga sem tudta egy héttel Spárta előtt, hogy kísérőként segíti hozzá Tomit, hogy 28 év után újra magyar férfi bajnoka legyen a versenynek. De ehhez szerencsés találkozáshoz kellettem én is közvetítőként, hogy a kereslet és a kínálat egymásra találjon. Azt hiszem, megérte.

Ja ez egy jó kép még: Öcsi itt épp a japán srácot istápolja, aki Tomival meccselt egy jó darabon. Fairplay.

Ha tetszett ez a tartalom (is), akkor kérlek adományozzatok a Magyar Hospice Alapítványnak itt. A közleményrovatba írjátok be: Nem Azé futóblog.