futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Fuss, mint az etiópok! #2 (Bekele és a végesprint)

2021. február 26. - SimonyiBalázs

bekele2-10-19-feat.jpgItt a második posztban a csodálatos Kenenisa Bekele (még nem lezárt) életművével bíbelődöm, legfontosabb versenyei felvillantásával, az utolsó körre való becsengetéssel - nem pedig életrajzzal. Csak érzések, amiket a nagy versenyei kiváltottak. Nélküle nem lehet beszélni erről az etióp témáról. És a másik liblíngemről: a végesprintről - 8 éve még hüledeztem rajta, de egyre jobban kapisgálom.

Merthogy ötezren és tízezren, ahol azért egy ideig zakatol a mezőny, nem pedig a csövön kifért nyomja mint a kisebb távoknál, szóval ami ott rendre történik a mezőnyben, amikor már a fáradtság a zabolátlanságal, a taktika a "na döntsük már el" érzésel keveredik, az az atlétika egyik legcsodálatosabb jelensége: 4800, 9600 környékén pazar dolgokat láthatunk és úgy izgulhatunk, mint a legmegrázóbb hollywood-i filmeken. Szóval addig a helyezkedés és az idegek játéka folyik, hogy a dolgok később a hajrában dőljenek el. És nyilván kurvára kell tudni futni.

9781472975331.jpgEmlékeztetőül: Egy nemrég külföldön megjelent könyv indított arra, hogy három részben foglalkozzak az etióp futókkal, edzésmódszerekkel, és egyik legfontosabb alakjával, Kenenisa Bekelével. 

Az elsőben Michael Crawley remek munkáját (Out of thin air) ismertettem, benne az etióp futók "titkos" életét, életszemléletet. Crawley 2:20-as maratonistaként és antropológusként 4 évet töltött Etiópiában, nemcsak jegyzetelt, de végig futott is edzéseken, versenyeken az elittel. A tapasztalatai nagyon izgalmasak és egyben szakmailag is értékesek. 

A nemsokára következő harmadik posztban Crawley könyve alapján muníciót kaptok az edzéstervezéshez, mert megfontolandó tréningmódszerek és tanácsok sorjáznak majd, amit beépíthettek okosan a saját futásaitokba. 

Bekele külön cikkeket, könyvet, szobrot, hidat érdemelne. (Múltkor már mondtam, hogy a lépcsőfeljárómon a falamat eddig egy dupla életnagyságú etióp-kenyai nagy párharc díszítette (Haile Gebrselassie és Paul Tergat 10000, Sidney), de nem kizárt, hogy felfestek egy Kenenisa Bekele vs Eliud Kipchoge összecsapást is.

Ő a sportág egyik Charles Bronsona - a seriff, a hős, az elbukó, a renegát, a veterán egy személyben. Markáns, szívós, csúcsot és mélységeket is megjárt atléta. Nemcsak azért, mert címet védett például tízezer méteren, azt Mo Farah is megtette. Hanem mert olyan sokoldalú és fókuszált atléta, ami ritka. Tartotta a maraton világrekordját is, amíg Kipchoge 2 másodperccel meg nem előzte - mármint nem a bécsi 1:59-es laborkörülmények közt, hanem utcai versenyen.

Pályaatléta, aki úgy zsilipelt át a városmaratonokra, hogy folyamatosan a kudarc és a siker között ingadozott. A szülei inkább meghagyták volna farmernak, az biztos állás, de ő inkább állás helyett mozogni akart. Többször mondta, hogy nem kiemelkedni szeretett volna vagy pénzt keresni, hanem imád futni.

Kenenisa 3x olimpiai bajnok, 5x világbajnok. Az öccse, Tariku Bekele sem marad el tőle, fedett pályás világbajnok 3000 méteren, és olimpiai bronzérmes 10000 méteren. Utóbbi érdekessége, hogy pont a bátyját szorította le a dobogóról 1 másodperccel Londonban. Érdemes figyelni azt a varázsütésszerű robbantást és az ezzel járó savasodást a kanyarban, 4800-nál. Itt is volt mezőny futottak mégből: Gebremariam, Tadese... 

 

Egy dolgot nem tudott soha megnyerni: a Jan Medát, a 12 kilis etióp mezei versenyt, ami az etiópok Szent Grálja. Az életrajza, eredményei itt olvashatók. Most az érzelmekre szeretnék hatni, kedves sporttársak. Ezeket a versenyeket nézve bugizik a lábam, drukkolok, az egész atlétika szépségét megtapasztalom.

Ott hagytam abba az előző posztban, hogy Bikila tette le az alapokat, majd Gebre csillogott másfél évtizeden át, és ezzel párhuzamosan Kenenisa Bekele is megjelent: páratlan adottsága (sebesség, taktika, versenyállhatatosság, véghajrá), futóképessége és szorgalma a legnagyobbak közé emelte... 

Hogy még több ilyen poszt és podcast, légy mecénás! https://www.patreon.com/nemaze Írni, podcastolni munka, az fordított energiákat, időt fedezni kell. Nem szeretném reklámokkal telipiszkolni. Köszönöm!

buntetokor_tablo_fb_fejlec_3.jpg

Bekele karrierje hullámvölgyekkel és csúcsokkal teli, de tán elég annyit mondani, hogy 2004-ben a menyasszonya az erdőben futott, amikor szívrohamot kapott és meghalt. Még aznap a gyászoló Bekele azt mondta magának:

Ha a futás meg tud ölni, hát akkor legyen.

És rögtön utána, féléven belül megdöntötte az 5000 és 10000 világcsúcsát. Mindkettő 15 évig állt fenn, amíg az ugandai Cheptegei felül nem írta tavaly illetve idén. Amúgy Iharos Sándor is tartotta mindkét csúcsot 1955-ben...

2004 - Itt az 5000, ahol épp Gebre 12:39-es csúcsát írja felül.

2004 - Aztán a tízezret. Itt már a "védjegye" a 2-es pályán finiselés, mivel muszáj kimennie a lekörözések miatt.

2020 - Az ugandai Cheptegei 12 másodpercet javít tavaly Bekele évtizedesnek hitt csúcsán. Csak nem a szuperszöges cipő miatt? Ki tudja, ha Bekele 10-15 éve felhúzhatta volna, mikre lett volna képes.

2020 - Két hónapon belül a 24 éves Cheptegei két rekordot is elhódít Bekelétől.  Augusztus 14-én Monacóban az ötezret (12:35.37), Valenciában tízezren is a múltnak adja át Bekele 26:17-es idejét 2005-ből (26:11.00). Ez volt, amikor fényekkel világították a rekordot:

Nem kellett Bekelének szuperszöges, hisz nyert ő mezeit félcipőben is (3:50-nél). Amúgy ez egy remek elemzés a technikájáról, erősségeiről:

Egy 2009-es verseny Berliből, te atyaúristen micsoda mezőnnyel: Lagat, Bekele, Mo Farah, Kipchoge. Külön érdemes figyelni, hogy Bekele és a többi afrikai a seggéhez érinti a sarkait, fehérek nem.  

Vissza az időben. A 2004-es athéni olimpia infernális tízezre. Nézzétek, hogy 9600-nál hogy szakad le honfitársától. A tempóváltás elképesztő, új olimpiai rekord. A címvédő Gebre már korábban úgy leszakad, mint a sicc. De itt látszik, hogy eyg darabig mennyire összedolgozik az etióp csapat. Nemcsak rohanás a tízezer, hanem taktikai csata is.

2004 - Athénban az ötezret behúzni majdnem sikerült, a "csak" egy ezüst azért van, mert El Gouerrouj, a friss 1500 méteres olimpiai bajnok épp lehajrázta, érdemes nézni az utolsó 2-300-tól, hogy Bekele megint és megint beindítja a rakétát, és a marokkói honnan jön vissza. Talán minden idők (egyik) legnagyobb döntője, amiben még Kipchoge is kivillantja a foga fehérjét.

2008 - És akkor a tízezer címvédése Pekingben. A felállás közel azonos: Tadese, Gebre megint ott van. És jön ismét az az elképesztő sprint a hajrában. 53.42 (!) az utolsó 400 méter, ebből 50 métert joggol. Állva hagyott mindenkit. És persze, hogy megint új olimpiai rekord. Most már értitek, hogy miért indultak el etiópok ezrei a főváros felé, hogy futónak álljanak? 

2008 - És ezek után még behúzta az ötezret is. Épp megint szegény Kipchogét hagyja állva 4600-nál, megint és megint az a végső sprint, persze csúccsal. Biztos tudták az ellenfelek, de erre hogy lehet készülni? Gyakorlod kurvára a hajrát, miközben tudod, hogy Bekele mindig jobb lesz a végén, mint te... Egy videó Bekele pályaedzéséről, merthogy nyilván ő is készülget:

Kipchogénak ezek után még 8 évet kellett várnia az olimpiai címig. Tehát közel 15 éven át ő csak mellékszereplő lehetett az olimpiai döntőkben.

Mo Farah-ról is lehetne áradozni, végülis neki sikerült megvédeni két olimpián az 5-10 ezret egyaránt. Azok is libabőrös döntők voltak 2012-ben és 2016-ban - fent már kiraktam egyet. Mi lesz itt 2021-ben...

Na jó még egyet ide rakok. 2013-as Great North Run félmaraton. Eső, szél, angliai dombok. Valaki szerint Bekele úgy játszik Farah-val, mint egy macska az egérrel, közel engedi, reményt ad, aztán leszakítja, lesprinteli. Gebre tartja a lépést az utolsó két kilométerig, majd leszakad, de még így is, 40 felett is csak 1 perc hátránnyal ér be mögöttük a célba. Ez is "minden idők egyik legnagyobb finise".

De előtte még nézzük meg a tempót: a videón 6:40-nél lejtőznek hárman, szemből nem annyira gyors, Gebre még tompít is, de oldalról az operatőr alig tudja őket követni. 

És utána tempót vált Bekele, Gebre lemarad, Farah kapaszkodik, ifjoncként ráhajrázik Bekelére, aki rutinnal veri vissza - látszólag. A pályán viszont két kétszeres (5 és 10e méter) olimpiai bajnok hérosz birkózik egy hosszabb távon egymással. Fan-tasz-ti-kus.

Etiópiában Bekele rekordjai egy hatalmas hullámot indítottak el, egy töretlenül tartó folyamatot, ami fiatalok ezreit vonzza mágnesként az atlétikához. Olyan közösségi élmény voltak Bekele csúcsdöntései, mint az Antall halálakori Kacsamesék, vagy a vízilabdások győzelme a szerbek ellen.

Bekele civil oldala:

Nézzünk meg egy lebilincselő összeállítást, ami a Bekele VS Kipchoge, azaz a komor etióp VS mosolygós kenyai párharcokat mutatja be, belefoglalva a maratonra átállás fent-és-lentjét!

Az azért egy eléggé érdekes felvétel, amin Kipchoge 18 évesen legyőzi Bekelét és El Goueroujt 2003-ban Párizsban. És ugye az immár veteránok újabb nagy párharca újra nem jött össze 2020-ban a hibrid London Maratonon: Bekele sérülés miatt visszalépett, Kipchoge pedig a sokadik helyen finiselt, életében nem először a dobogón, viszont ezt a versenyt sem adta fel.

Summa: pályán inkább Bekele a nyerő, betonon / maratonon Kipchoge, bár Bekele 2016-ban és 2019-ben is Berlinben nagyon visszatért, de Kipchogénak akkor már szintén ment, nem is indultak nagyon egymás ellen.

Bekele erényeiről, erősségeiről ezer cikk szól, de legfigyelemreméltóbb talán a sokoldalúsága:

You have to respond to be efficient enough to go with them. Kenenisa Bekele can respond to all kind of challenge.

Tehát mindenre jól tudott reagálni: erős vagy laza tempóra, hirtelen váltásokra, jól tudott elől futni vagy mezőnyben várakozni. Mindezt megcsinálta 5 ezer, 10 ezer és maratoni távokon. Bekele kapcsán különösen szeretem azt a könyvben gyakran emlegetett angol kifejezést, amikor valaki robbant egy mezőnyben, és a tempóváltással szétzilálja a mezőnyt:

the damage is done

- magyarán micsoda károkat csinált másokkal (testi, anyagi értelemben), és lehet, hogy ez neki is sokba kerül.

Innen folytatom a 3. résszel, ami nem a károkról, hanem az épülésről szól, és persze arról, hogyha követitek azokat az edéstanácsokat, akkor ti is tudtok majd "károkat okozni" a mezőnyben. Búcsúvideó: egy remek összefoglaló a világ jelenlegi három legjobb maratonfutójáról. Élvezet nézni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr7116436118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2021.02.27. 18:37:26

annyira jók ezek a videók! az milyen érzés lehet, mikor iszonyú jó futó vagy, bejutsz az olimipiai 10 000 döntőbe és ott _leköröznek_...

SimonyiBalázs 2021.02.27. 19:02:59

@rrroka: elmondom, ha bejutottam! (állítólag nem szégyen)
süti beállítások módosítása