Nem a visszavonulás utáni életről, hanem a 2020-as évek futásban megmutatkozó korszelleméről beszélgettünk Edittel a zalaegerszegi TV-torony tetején. Jelenségekről problémákról, furcsaságokról, zavarbaejtő dolgokról.

Egy 2x VB és 2x EB aranyérmes (a magyar atlétika első világbajnoka), akit egykor a világ legjobb ultrásának is választottak, aki egyetemi docens is, mégiscsak  szépen tudja katalogizálni, megvilágítani mindezeket.

A futás csodás pozitívumait tudjuk. Itt a negatívumokról beszélünk, a kortárs futásról. Hol csúsznak, csúsztak el a dolgok, mennyire vannak helyén az értékek és mércék?

Az Edittel készült korábbi kétrészes, ultramaratoni hosszúságú podcastot itt éritek el: 1. rész és 2. rész. 

Némileg provokatív, azz a szó eredeti értelmében előhívő, felhívó jellegű ez a kvaterka. Gondolkodjatok el rajta, tegyétek hozzá a saját verziótok.

Döntsétek el, hogy hülyeségeket beszélünk vagy csak sarkos igazságokat vajszínű árnyalattal Van-e igazságalapja, netán húsbavágó és pontos-fontos..?

A dolog úgy indult, hogy Edit kért engem interjúra, de nem adok a futás kapcsán, eleget blogolok, podcastolok, és írom a majdani könyvem. Smiley!!

Eleve sok médium ugyanazt a semmit pörgeti, unalmasabbnál unalmasabb az egész, van, ahol modorosan magázódnak futókkal - nem túl izgalmas az egész.

A futásról szóló közbeszéd színvonala közepes, önismétlő / redundáns, felületes, bulváros, kulturális demotiváltságot érzek mindenhol. Kosztolányival szólva:

Jaj, mily sekély a mélység és mily mély a sekélység

és mily tömör a hígság és mily komor a vígság.

Mi olyan dolgokról beszéltünk, amik ugyan tematizálják a futó-futó dialógusokat, de nyilvánosságra nemigen kerülnek ezek a témák, legfeljebb magánbeszélgetésekben.

Egyfajta lojalitáskonfliktus is van a dologban, mert én nagyon lojális vagyok a futáshoz, rengeteget adott és ad, de sokszor kerülök vele/miatta konfliktusba.

Vázlatosan:

• a "rátromfolás" uralkodásáról: mindent megdönteni, mindent felülírni. Többet, hangsoabbat, szagosabbat, egzotikusabbat!
• influenszerkedés: tényleg mesterkélt, üres, hazug, árucikké válik az ember és a teljesítmény? Igaz-e, hogy ami lényeges, az a szemnek láthatatlan?
• a futás jószolgálati önzés? Egotrip?
• ma már mindenki edző (mint 1992-ben az átképzett, két leckével előrébb járó orosztanárok). Szak vezet világtalant.
• a felületes villogásról, a semmiről híradásról, az ön-körbenyalatásról. Vajon az asztalos is posztolja, hogy ma ezt a széklábat csiszoltam x perc alatt?)
• a felszínen maradásról, 15 másodperc hírnévről, a napi etetésről és napi szeretéskérésről. Mi ez az óriási lelki hiánygazdálkodás, amit sokan testivel orvosolnak és mediális eszközökkel (azaz médiumokkal, pl. instagram, facebook)?
• mindez mennyire spamelés? Mennyire "tartalmatlan tartalom" avagy non-tent content? A napi futóposztok azt jelentik: élek és virulok? Vagy igaz az "akkor szólj, amikor igazán fontosat tudsz"? Netán "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna"?
• "jobb híján futásról", amit sokszor okoz egyfajta "fáradásos lelki törés"
• a mániákus futókról, akik mindenen indulnak. Melyik igaz? A) mivel gyakran nincs valódi mezőny / átlagosnal jobb futók, folyamatosan a hamis sikerélmeéy talmi töltekezésében fürdenek B) a mezőny ott van, ahol én vagyok.
• a sok futás, eredmény ad egyfajta jogosultságtudatot? Mi jár nekünk?

Járni nem jár neked az égvilágon semmi legfeljebb a szád jár vagy a lábad. (Nádas Péter)

• milyen a futásban felfeslő állapotszégyen, azaz amikor azt érezzük mások elhagynak minket, lemaradunk, pedig hajtunk mi is (persze minek, miért ez az energiapukkasztás, tán a hervadó koszorúért)?
• gépember-szerű futásról
• a fals gépemberről, azaz aki agyonfutja magát edzésen, de versenyen elvérzik
• a túltervezés, mérnökösködés, útvonal leleplezése elveszi az örömöt, a felfedezést a versenytől? Vagy pont a fel-nem-készülés melegágya (lásd 2016-os Aethlios-futásom.) 
• a kísérésről, sleppekről. Mennyire mutatja meg a valós és mennyire a nem valós futótudást? Nem olyan, mint egy elektromos roller, amin ülve lehet hasítani? Vagy mint a suliban a puskázás? Vagy mint pótkerékkel biciklizni? Miért fáj ez egyeseknek? Tényleg az egyszerűbb, a kevesebb több? Kimarad-e értékes tapasztalatokból, a futás esszenciájából, akit kísérnek? El kéne-e gondolkodni, hogy miből fakad, hogy valaki nem mer / akar / tud egyedül nekivágni, legfeljebb csak kisebb távon, alkalomadtán. Minden kísérést bizonygató megnyilvánulás csak magyarázkodás?
• a facebook mártíriumról, amikor a betegség kirakatba kerül. A like-gyógyítás. Bejelenti valaki a sérülését, gondját-baját és placebosebészet folyik kommentekben.
• hivatkozási alapokról: pl. azért futom le, “mert ott van”
• a futó ember érdektelenségéről. Sokan nem kíváncsiak (éhesek) az értékesre, tartalmasra, mert azt be kell fogadni (idő, értelem), az értéktetelen (felszínes) pedig mindig hasít.
• ami nem verseny (rögzített esemény, nyomokkal, hivatkozással) az szart sem ér? Pl. egy privát futás
• aminek nincs direkt habverése, az sem ér sokat? (Ezt mondjuk én is tapasztaltam, amikor 2021-ben megnyertem a második legfontosabb görög ultrát, ami félig terep, félig aszfalt, egy héttel eltolták a hőségriadó miatt, így is 43 fokban kellett180 km-t futni, amit 20 óra alatt sikerült, de a kutyát nem érdekelte.)
• a folyamatos futási jelenlét (versenyeken, közösségben, médiában( mennyire fenntartható? Mennyire kell priorizálni, hogy ne égjünk ki?

Amiről nem beszéltünk:

a futás közbeni unatkozás. Ismét Nádas Pétert idézve:

Az unatkozás a te hibád. Unatkozás az ostobák szórakozása. Saját ostobaságod a saját magánügyed.

Ami máskorra marad, talán egy téli folytatásra:

• a versenyszervezőkről. Vajon mennyire megalomán, türannisz-típusú emberek (egyesek szerint defektesek), mennyire kettős személyiségek, hiszen egyfelől adni, élményt teremteni akarnak, átérzik a futókat, hisz ők is azok, másfelől gyakran úgy viselkednek mint Elon Muskba oltott Napóleonok.
• mennyire giccs a futóturizmus (városmaratonok)? 

Hát akkor vágjunk bele a felszínkarcolgatásba!

A teljes adás csak a patronálóknak érhető el

Become a Patron!