Pali bácsi óriási fazon. Idén augusztusban lesz 84 éves. Élete több filmet is megérdemelne: egy szociográfiát, egy történelmit és egy sportfilmet.
Teljes adás podcastként csak a Patreonon. Előzetes a PodPaden vagy a Spotify-on.
1939. augusztus 16-án született.
Hatéves kora óta dolgozik.
9 évesen már magát tartotta el, 1948-ban.
A II. világháborúban és 1956-ban is kishíján kivégezték.
Rengeteg képesítése van. 16 szakmája, 5 mestervizsgája van. Ebből, kétkezi, elméleti vegyesen (pl. könyvelő, statisztikus, tervező, közlekedési technikus). Feltaláló is.
Mindig kiemelt órabért kapott szorgalma, becsületes munkája miatt. Lakott munkásszállón is.
Autószerelő kisiparos is volt, rengeteg színész hozta az autóját hozzá, automataváltó szakértése miatt.
Ma is mindent meg tud csinálni, rengeteget jótékonykodik, azaz ingyen dolgozik, ezermesterkedik.
Két felnőtt lánya van, az egyik kamionsofőr.
Mindig is szeretett mozogni. Sőt azt érezte: muszáj. Elementáris igénye van rá. Tanyáról járt be az iskolába,sokszor futva.
1980 óta vezeti az edzésnaplóit. 2:40-es maratonja is van a régmúltból.
1985-től 1991-ig.
De még idősen is sub 5h órákat futott fél-és teljes maratonon.
Edzője sosem volt. Kluboktól sem kapott ajánlatott sportállásra anno.
Együtt edzett olimpikonokkal, pl. Szekeres Ferenccel.
53 évesen futotta első ultráját, 1993-ban, Olaszországban. (DUV)
Részt vett számos 24h és 48h versenyeken. (Érdekesség, hogy a kiváló palicsi ultrafutóra és szervezőre, Jnosi Elvirára hontalanként hivatkoznak az 1992-es Atlétika kiadványban, mivel az akkor dúló délszláv-háború miatt jugoszlávia felbomlott.)
A hőskorszak nagy nevei:
277.000 km-t futott 1980-2021 között, ez a Föld kerületének hétszerese.
Futott Bécs-Budapestet, Nyíregyháza-Budapestet, Fertő-kerülést, Kassa-Miskolcot, Békéscsaba-Aradot. És rengeteg minden mást.
Az elmúlt 10 évben mindig indult hatnaposokon, a legjobbjakor is 535 km-re futotta.
A 2022-es füredi hatnaposon 468 km-t futott, amivel a középmezőnyben foglalt helyet. Napi átlag 77 km.
Szóval Pali úgy öregedik, mint a jó bor.
Egyszer hagyott ki pár hónapot, amikor combnyaktörés miatt kórházba került, és 8-szor 120 csavart tettek a lábába.
Bár saját bevallása szerint a teljesítménye 70 évesen megzuhant, ez csupán annyit jelent, hogy a szokásos havi adagját több idő alatt teljesíti.
Magyarán: meglassult, de tán ezt elnézzük.
Itt még 70 évesen mesél:
2010-ben így futott:
10 évvel később, a Covid első évében ezt vetette papírra.
A lezárások első hónapjában, 2020 márciusában is tolta rendületetlenül. 254 kilis hónap jött össze 81 évesen.
Két évvel később az év utolsó hónapja így alakult.
A percszámokból is látszik, hogy 3-4-6 órát fut Pali bá, Többnyire munka után, éjjel fut. Néha nappal - de akkor beszólnak neki a fiatal atléták a pályán.
Alvásigénye minimális, 300-500 km jön össze havonta.
Mindig átalakítja a cipőit, hogy bírják a strapát. Kell is: átlag 2 évig használ egy párat. Sokezer kilométerrel.
Zselét és egyéb futótápot sosem használ.
És hogy megfejeljem mindezt még egy adattal: 60 éve vegetáriánus. Heti 1 kg mézet fogyaszt el.
Pali bácsi rendkívül szerény, szeretetreméltó ember.
Halkan beszél, halljátok is a dinamikai különbséget.
Pali bá lakásán Tatabányán:
Ahogy Nagy László mondja:
nekem a kérés nagy szégyen,
adjon úgyis, ha nem kérem.
Ha tudtok nem használt cipőt adni Pali bának, ne legyetek restek. A méretét vele kell egyeztetni. (+36 70 323 7040, Tatabánya.)
De aminek a legjobban örülne: ha lenne segítője a hatórás versenyeken.
Az Izzósztárban Bozó Pali bácsi.
Érdekel ez az adás, a jövőbeliek az eddigi nagyinterjúk, vagy a másik három tematikus futópodcastom? Akkor szállj be a finanszírozásba, patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
Keresd őket a Spotify és Podpad, Anchor streaming platformokon.