Érdekes önleszámolós, önelszámolós, konklúziólevonós bejegyzés egy terepfutótól, aki a munka és család, amatőr és profi státusz, megélhetés és hobbi, sérülés és ráedzés kérdései közt őrlődik, ingadozik, majd dönt. A képen maga a szerző, Adam Campbell. (köszönet a linkért Szilágyi Péternek)

Belekezdek a blogon egy könyvkritika-sorozatba. Pontosabban: az első posztot Herczog Noémi és az Élet és Irodalom szíves közlése nyomán adom közre, a többit én írom majd. Mindennek voltak előzményei, hiszen írtam már a Murakami-memoárról itt és itt, az Iron Warról, a Balczó-interjúkötetről is. Sőt a blog legelső posztja egy idézet volt Mészöly Miklós Az atléta halála c. remekművéből: "Vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot." Ez Őze Bálint summája Mészöly Miklós örökérvényű regényében. Összeállt a kép? 

Ebben a sorozatban futós és triatlonos kiadványok lesznek főleg terítéken, de nagy általánosságban lesznek ún. sportkönyvek is. Rengeteg kötetem felgyűlt, amiket már vagy olvastam, vagy sorban állva várnak lapozgatásra. Ezek mind külföldi, angol vagy amerikai élménykönyvek, szépirodalmi alkotások. Hogy miért nemzetközi kitekintésű lesz a posztolgatás? Az ok: itthon alig akad ilyen könyv. Az Iron Warral és még pár, fontosnak ítélt könyvvel féléve házalok. De a kiadók szerint csak a fejősévaskandinávkrimi fut. Szerintem meg sok ember, aki szeretne olvasni szenvedélyéről.

A Magyar Narancs május 16-ai bringás mellékletében közöltek egy Kürti Gábor-interjút, azaz alias Kükü-interjút. Ő a HajtiPajti futárszolgálat egyik arca és a Critical Mass egykori szervezője, a Kerékpáros Klub szószólója. Hamár a Narancs reflektálatlanul hagyta a bringázás meghatározó szereplőjének (!) bornírt okfejtését, hogy miért is ne viseljenek a bringások sisakot, akkor reagáljunk rá itt. És mutassunk két remek kampányt a sisakviselés fontosságáról.

Összefoglaló Balczó Andrásról születésnapja alkalmából a Narancs online-on. Ma 75 éves, ember és isten éltesse. Tisztelem, bámulom, még ha a világ jópár dolgában teljesen máshol állunk-élünk. A blogon már foglalkoztam vele sokat, és fogok is: szeptember végén jön egy remek Balczó-interjú.

Fotó: Máthé Zoltán (MTI)

(Megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a 2. rész)

A Siófokon élő rendszermérnök Gyulára kézis pályafutása után ugrottak fel a kilók. 141 kilóról két év alatt 111-re tudott lemenni. „2011 májusában a munkahelyi eü-vizsgálaton durva vérnyomást mértek, gyógyszerszedést írtak elő az orvosok azzal a kibúvóval, hogyha csökkentem a súlyomat, abbahagyhatom. Rátaláltam a blogra, 2 hónapig csak gyalogoltam egy-egy órát, s már azzal a mozgással 6 kilót fogytam. Utána stagnálás.” – emlékszik vissza Gyula a DK Team előtti "életére". 

Idén inkább ultra terepfutóversenyre mentem a nagyatádi ironman helyett, ha már egy dátumra estek. Megérte. 

(Eredetileg megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a bővített változat.)

Szevasz, Köcsög! Ez ma már bevett baráti üdvözlőforma tömegsportrendezvényeken vagy hétvégi összejöveteleken. A Dagadt Köcsög (DK) Team közel 600 taggal az egyik legfontosabb mozgást népszerűsítő önszerveződő csoport: példát mutatnak és motiválnak a kilókkal, káros szenvdedélyekkel szembeni harcban.

Nemrég beszámoltam a Testnevelési Egyetemen tartott alkalmassági gyakorlati felévteli visszásságairól. A posztban említett kelepfelhúzásnak (kelepfellendülésnek), ami a fél felvételiző társaság életét megkeserítette, bár egy kicsivel edzettebb izomzat elég lett volna a teljesítéséhez, most mélyebben utánanéztem. Ez egy általános iskola 5-6. osztályos feladat, íme, beszkenneltem a testnevelőtanári kézikönyvből. 

Hohohó! Politikai pályára készül minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, Haile Gebrselassie – adta hírül a Guardian. A jelző rendben van, mondjuk még Virent, Zatopeket, Kourost odatenném mellé. Ha valakinek van etiópiai lakcíme, szóljon, bejelentkeznék szavazni. A magyar cikk itt.

A Testnevelési Egyetem - én csak TF-ezni fogom - teljes gyakorlati alkalmassági vizsgáján szembesültem fiatalságunk tragikus testi állapotával és motiválatlanságával. 

Egy akarva-akaratlanul rosszul kivitelezett felvételi rendszer, egy oktatási szisztéma, amely minél több jelentkzetőt akar minőségi kritériumok nélkül behappolni, és egy rémisztő jövőkép: ilyen kriplik lesznek a leendő sportszervezők, rekreációs szakemberek, sportmenedzserek, humánkineziológusok? 

Rekreáció-egészségfejlesztés: a szakleírás érdekesnek tűnt, mert tevékenység- és kompetencialapúnak tűnik, többet akarok tudni a testemről, működéséről, fel- és leépüléséről, szeretnék másokat is sportolásra buzdítani a saját dolgaimmal vagy szervezett keretek között. És hát egy elég élesváltás az eddigi évtizedes bölcsésztanulmányaim után, de lássátok, hova vezet a futás szeretete! Az input a sport, az output pedig egy tudományos elmélyülés. A felvételi azonban kétségeket ébresztett bennem - legalábis a leendő személyi állományt illetően.

Terepfutás során a lassan múló percekben gyakran szeretném azzal (ki)tölteni az időt, hogy kiszámolom, milyen százalékos emelkedőn futok le vagy föl. Ötös matekérettségim ellenére erre képtelen vagyok, bármennyire is pofon egyszerűenk tűnik. Igaz az érettségim 15 éves. Ám most utánanéztem okulásképpen. Tessék kalkulálni ezzel az alkalmazással: 

http://www.1728.org/gradient.htm.

Fizetett edzés, kreatív téli alapozás 2012 ünnepi hetében. A karácsonyi céges ajándékdömping szorgos hangyái, a bringásfutárok közt töltött munkahéten az ember megtapasztalja, hogy hasznos láncszem a fogaskeréken, hogy nincs könnyű áttét a hordárkodásban, és hogy a sztahanovizmus bennünk van, csak ki kell várni. Miért küldet valaki magának ajándékcsomagot, és mit jelent az a diszpécseri felszólítás: Ürülj ki!? - itt kiderül.

Naplószerű feljegyzések elsőkézből. Tapasztalataim a téli futárkodásról cikkbe öntve. (Megjelent a Magyar Narancs 2013. április 4.-ei lapszámában.)

Fotó: Munk Vera

Már egyszer posztoltam külön-külön, csak elvesztek a sok kép között. Olyan szépek.

A tavalyi UB indította el ezt a blogot. Mindjárt egyévesek leszünk! A 2012-es kudarcos sikertörténet után idén egy rutinnal levezényelt, altesti mutatványban kiteljesedő verseny beszámolója vár rátok, a megfelelő drámai szerkezettel. Hosszú, s persze a végén a lényeg.  (fotó: Gusztos Péter)

Hosszú hallgatás után írok megint a blogra. Sokminden vette el az időt a bostoni beszámoló megírásától, de leginkább a saját bénultságom, kedvetlenségem. Annyi mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban, de legtöbbször csak egy felszínes médiafaszkódás lett belőle a sok idióta vagy ötlettelen kérdésnek köszönhetően. Ha nem is "kénytelen voltam" megírni a Narancs blogjára az ezzel kapcsolatos érzéseimet, mégis olvassátok el, érdemes, sok kép és videó is van benne, de az biztos, hogy jólesett tisztáznom a dolgokat. Lesz szó a városról, versenyről, médiáról. Sok kép, sok videó.

Szombaton nekiduráltam magamn ismételten a Terep100-nak. Igazság szerint 104,6 km lett idén a pályaváltoztatások miatt. Nem is tudom volt-e, lesz-e valaha tisztán 100?! Tavaly nagyon jó élmény volt, szinte delíriumban futottam, sok poén volt, érdekes esemény, a végén nagy feltámadással, jó hangulatú futószubkultúra partival, 13h39m célidővel. Ezt akartam lejjebb szorítani. Ja és tornatermi evőemberként, depóasztal pusztítóként ismét megkísérelni leenni a nevezési díjat.

Azt csináltam , amit szeretek, amit tudok, amire készültem...  Az egész tragédiába fordult.

Irok majd részletes beszámolót, de addig is két kép