Lewis Carrollról gyerekkoromban azt hittem a neve alapján, hogy nő. Nos: egy művelt, érdeklődő, választékos modorú, kalandozó kedvű férfi volt. Matematikus, szómágus, kvízkészítő, irodalmár, újságíró alteregói mellett sokoldalúságát mutatja, hogy a 19. század második felében a még friss médiumnak számító fényképezőgépet is forgatta - nem utolsósorban az utókor a finom intimitásoktól vibráló gyerekportréi miatt (is) bélyegezte meg látens pedofilnak. Csoda-e hogy főhőslánykáival ennyi minden bizarr dolog történik? Kölyökként itthon "mesekönyveiről" ismerhettük: a fura, vicces, LSD-tripbe illő epizódok megragadnak az Alíz Csodaországbant olvasókban, a Tükörország pedig csak rátett még egy lapáttal. A '90-es évek elején a könyv feldolgozásában magam is játszottam a Játékszínben (Kútvölgyi Erzsébettel, Kerekes Évával, Méhes Lászlóval, és az OMO-mosóporreklámmal a kor viszonyai közt legendásan sokat kasszírozó - 1 milla - Borbély Lászlóval, a szomszédokos Alma Presszó pincérével. A fiatalabbak kedvéért leírom az elhíresült szállóigéket: "Mit tudhat egy férfi a mosásról?!" illetve "Na ne mondja, hogy csak az OMÓtól lett ilyen!")

FUTÁS:

213 edzés

megtett táv: 3077.78 km

futott/sétált idő: 305h 23m 38s

Magasságnövekedés: 45838 m

Átl. sebesség: 10.2 km/h

Átl.pulzus: 152 ütés/perc

Kalória: 215197 C

1 Spartathlon (246 km)

1 UltraBalaton (212 km)

1 Terep100 (104 km) - eltévedéssel

1 Budapest Terepkupa (86 km, 3. hely) - eltévedéssel

1 6órás futás (SUHANJ6, 62.21km, PB)

1 maraton (Boston, 42 km, 2h57m, PB)

2 félmaraton (Birmingham 21km: 1h25m, Boston Maraton féltáv: 1h22m, PB)

4 db 10km-es verseny (Vivicitta; Esztergom: 1. hely (március) ill. 3. hely (október), Borota: 3. hely (november), legjobb idő 36m06s PB, legrosszabb 38m05s)

(fotó: Stiller Ákos, HVG)

A remek karácsonyi ajándékommal együtt a csajom egy kis filológiai kutatást is a nyakamba varrt. Kaptam egy remek ofszet plakátot (69x48cm), amely egy hatvan évvel ezelőtti "kötelezően ajánlott" tömegsport-tevékenységet népszerűsít, hirdet.  Vincze Lajos: Dolgozók - fiatalok! Előre az MHK ismétlőpróbák jelvényéért! 1953-as plakátja, amellett, hogy a nappali dísze lett a bordásfal mellett, és mindig ámulatba ejt, hogy a fehértrikós fazon pont ugyanúgy néz ki, mint a pirostrikós, fejtörést is okozott, hisz a fene se tudja, mik voltak azok az ismétlőpróbák. Aki tud az ismétlőpróbákról valamit, kommenteljen! Az internet sem segít: kidobja magát a plakátot, kidob pár színházi próbát (ezt a teátrumi szaknyelven felfrissítő, beálló emlékpróbának hívjuk), és egyetlen egy linket, amelyen a Szegedi Egyetem saját újságának április 29-ei facsimile számát lehet végiglapozni.

Az egyik kedvenc kortárs magyar íróm, kinek megfigyelőpóza a kislátószög, érdeme a precíz, fájó és szellemes magyar való világ. Nem utolsósorban immáron futótársunk is. Moldova eltévedt futója után egy célbaérő következik: Tibor idevágó írása a novemberi Balaton Maratonról a Literán jelent meg, és biztos sok rokonléleknél penget meg ismerős húrokat. A szerző engedélyével futtassuk végig szemünket azon, amin ő a lábát. És még Péter Attila szpíker is megkapja a jólmegérdemelt magáét. És mivel itt vannak a áldott-átkozott ünnepek, aki Tibor írásaiban jobban elmerülne, keresse A készlet erejéig c., írásait összefoglaló kötetet, és benne A karácsonyfás embert vagy egy másik vicces ünnepi sztorit.

AZ EZERÖTSZÁZADIK (Keresztury Tibor írása)

A pénzem, a busz és nő után, kutya, ellenőr és önmagam elől futottam eleget munkás életem során, ám hogy csak úgy, csak azért, hogy fussak – olyan korábban nem fordult elő. Mint ahogy nem szoktam ebédelni, ha nem vagyok éhes, csak azért mert dél van, nem láttam semmi okát annak, hogy szaladjak, ha egyszer nem kerget senki és nem sietek sehova.

A nemrég indult VS.hu számára csináltam egy interjút a vegánokról. Már régóta érdekelt ez az életforma, főleg mióta olvastam ezt a kemény cuccot, Szasza interjúját a zöldségből ultrát futó hardcore srácról. Mikki bá barátomat szoftosan meg is ihlette, azóta tisztábbnak, szárazabbnak, biztonságosabbnak érzi magát. Talán kicsit offtopik ez a posztom, de (sport)táplálkozás szempontjából  érdekes lehet, valamint azért, mert az egyik interjúalanyom egy olyan ember volt, aki volt már 3., 4. is a maraton OB-n (Budapest Maraton), és sok-sok versenyen lehet vele az élen találkozni. Nem, nem a Scott Jurek: kicsit kisebb, savanyúbb, de a miénk. :-)  Beda Szabolcs, az Elte Polythlon versenyzője. Olvasd el, ha érdekel, hogyan élnek kímélő koszton embertársaid! Itt meg egy kis eligazító, hogyan vágj bele.

Vagy hányik?

Elbizonytalanodtam a ragozásban.

A lényeg: készült egy másfélórás, izgalmas doksi Usain Boltról, amiből kiderül, hogy nem mindig fenékig tejfel a sprinterek élete, nemigen lehet látni ilyen állapotban világmenőket. Konkrétan Bolt annyira kihajtja magát a brutál résztávos edzésen, hogy alig él. Miközben családtagja sztoikus nyugalommal azt böki oda neki: "Shoulders down!". Le a vállakkal, aztán szépen állj félre megfulladni, Bolt fiam. Ezért is mondja azt a jamaicai atléta hérosz, hogy "azért vagytok itt, hogy szenvedni lássatok, ez az igazi sztori." Persze attól, hogy beleláttunk az olmipiai készülődésbe, igazi behind the scenes, megy a vérpisálós edzegetés és babérlearatás, még simán doppingolhatnak, de Bolt arról is megmondta a magáét. A nagy atlétás filmlistára ez az opusz is felkerült.

Épp ebben a percben indult a nevezés a 2014-es UB-ra, ami azóta gazdát cserélt: Nagy Petiéktől Mukihoz vándorolt a lassan klasszicizálódó verseny, de az ősforrásról, Ujj Zoliról se feledkezzünk el - nyugodjék békében! 2014-ben is megyek, úgy tűnik, stabil versennyé válik nekem az UB, pedig idén sanszos volt, hogy bekerül a lépcsőfutás-sorozat, Mátrabérc, Balatonman visszavont nevezései közé. Ennek kapcsán visszakerestem egy régi, sok közhellyel tarkított, de szívhez szóló írásomat (2011-07-13), ami facsimile így jelent meg az azóta jobblétre szenderült Mindennapi.hu portálon. Pedig progresszív, sokszínű, jó cikkeket és főleg jó videókat gyártó híroldal volt, és a vallásos beütését is kulturáltan, kritikus megközelítéssel építette bele az oldal profiljába. Ez már a címadáson is látszik. Azóta sokat fordult a világ velük, mással, és velem is, pláne az UB kapcsán. Folytasd az olvasást és kapsz egy szánalmas-vicces sztorit, aztán meg magát a régi cikket!

Hja, kérem, a bő pólós idők… Amikor csak úgy vaktába bele a világba rótták az akkor még friss viacolor-rekortánon. Amikor még óra sem volt a MAC-nál. Amikor még az izotóniás ital Dom Pérignon-féle luxuspezsgőnek számított. Ma már, a HOKA-zselé-NikePod korszakban ez megmosolygnivaló csökevény. Pedig alig 10 éve történt, Kropkó Péter még versenyzett, igaz már azt kereste, hol tehetné le a pontot. Két mozógképes részben elemezte a szigetfutók mozgását.

Velem gyakran megtörténik, hogy eltévedek egy terepfutáson. Másokkal is. Vasdinnyeivel is. Részlet a rendkívül szórakoztató FERENCVÁROSI KOKTÉL c. Moldova-könyvből (forrás itt). 

Vasdinnyei, az eltévedt futó

A kefekészítő szövetkezetek sportegyesülete, a Spartacus Vörös Kefe 195…-ben is megrendezte hagyományos futóversenyét, a Safranek fivérek emlékére kiírt vándordíjért. Minden egyesület legjobb távfutóit nevezte, de egyikük sem mérkőzhetett a vándordíj védőjével, a Ferencvárosi Torna Club fénykorát élő csapatával.

Örömmel közlöm, hogy megjátszottam a hatoslottón a Spartathlon befutóidőmet (35:32:24), és egy háromtalálatosom lett. A hülyének is megéri!!! 

A pontőrködésről szóló legutóbbi poszt (nekem váratlanul) vihart kavart. Az utóélete: sajnálatosan, de egyben mégis örömtelien progresszív módon előkerültek szőnyeg alá söpört ügyek, "minden rendben van"-álca mögé bújtatott negatív evidenciák megvitatása. Pl. futó vs. túrázó, versenyszervezés, frissítés, mit kapsz/nem kapsz a pénzedért, kellenek-e közösen rendezett versenyek. A rengeteg (kb 80 db) Terepfutás-fórumos Facebook-hozzászólás itt. Azóta talán sokak álláspontja cizelállódott. Ahogy a versenyszervező is a békítő szándékot követve, virágnyelven elmondta, mit gondol.

Viszont. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy nem lehet nyilvánosan megosztani kritikus dolgokat, ráadásul olyanokat, amik emberileg bántók, hallgatni rémes, asszisztálni hozzá pedig rossz. Ezt éreztem Dömösön, de szó nélkül tettem a dolgomat - másokkal ellentétben.

Amikor tavaly nyáron a HVG.hu-nak jelentgettem naponta az olimpia triatlon és atlétikai eseményeiről, akkor emlékezetes volt, mit kaptam a gyaloglóktól, mert le mertem írni, hogy az egy csúnya, nem ergonomikus, idétlen sport. Bocs, most mégegyszer, vállalom. Nem szeretném, ha ebből a posztból bárki arra következtetne, hogy a túrázók bunkó népség, a futók meg  csodás parvenük. Csupán leírom minden kozmetika nélkül, mit tapasztaltam amikor a Piros85 teljesítménytúra és terepfutóverseny pontőre voltam november 2-án Dömösön, 29,5 km-nél. Tavaly a teljes távot végigfutottam, idén a depóban néztem körül.

FIGYELEM: a vihart kavart poszthoz kötődő update-elt infók és lábjegyzet az ezt követő, fenti posztban található.

Képzeljük el, hogy észak-kelet Kenya egy kis falujában vagyunk, éppen teázgatunk, amikor azt vesszük észre, hogy két gepárd megint megölte az egyik kecskénket. És ez pár héten belül már a 15. így elvesztett állat volt. Na ez történt Osman Hassannal, nem csoda, hogy méregbe gurult. Reggel történt mindez. Összegyűjtött néhány fiatalt, és megvárták, a nap legforróbb óráját. “Tudtam, hogy a gepárdok ilyenkor fáradtan pihegnek az árnyékban” – mesélte Osman Hassan a BBC-nek. Aztán elkezdték zargatni az állatokat, és űzték őket 6 és fél kilométeren keresztül. A rövidtávú világrekorder állatokat annyira kifárasztották a hosszabb távon, hogy teljesen elfoygott az erejük és egyszercsak összecsuklottak. A gazda pedig fogta őket, összekötözte a lábukat, és bevitte a hatóságokhoz, azt követelve, hogy fizessék ki a kecskéit. És azt tudták, hogy ötezer méteren a kenyaiaknál az etiópok sokkal gyorsabbak? (forrás: 444.hu)

Vendégszöveg jön, mivel én ezt a könyvet nem kedvelem, de ajánlom, döntsetek ti. A fülszöveghez Lubics Szilvi és Lőw Andris is írt ajánlót.

Herczog Noémi - EX LIBRIS – Élet és Irodalom, LVII. Évfolyam, 26. Szám, 2013. június 28. 

Christopher McDougall: Futni születtünk

Sopotnik Zoltán futója (Futóalbum c. könyv) valószínűleg jól döntött, hogy futni indult szorongásait elűzendő, mert „Aki egy négyórás futás alatt se jön rá, hogyan oldja meg a problémáit, az ne is számítson megoldásra.” (243.)  De, ahogy Murakami is megmondta, ez lehet a futáshoz fűződő legkonkrétabb érdekünk: „úgy fuss, hogy nem vársz tőle hasznot és többet kapsz, mint valaha reméltél.” (109.)

Szarka Zoltán illetve a hosszú mondatok és a futás kapcsán már említett, remek író Tompa Andrea fordították a futás technikájáról még Murakaminál is több konkrétumot eláruló okos futáskalauzt. A szerző a futás aranykorát keresi, amikor még jól tudott futni az ember. És ezt egy, a civilizáció­tól még ma is érintetlen őserdei törzsnél, a tarahumaráknál találja meg. Ugyanott, ahol a nagyszerű színházas, Antonin Artaud is járt a harmincas években, szintén az ősit, az érintetlent, valami „igazit” kutatva. Erről szóló, magyarul is megjelent könyvéből kiderül, hogy ezt a táncban találta meg. McDougall pedig a futásban.

Két szöveg: az egyiket a napokban írtam a frissen indult portál, a VS.hu felkérésére (köszönet Vadász Zitának és Németh Attilának a helyszíni segítségért), szinte még meleg. A másikat még 2009-ben hoztam össze. Újraolvasva kiderült: naiv "fiatal voltam és kellett a pénz" :-) Most már kicsit más gondolok erről-arról-amarról, nincs is cizellálva a nagy rácsodálkozással és lélegzettel kijött szöveg, de valamiképpen aktuális.A két szövegben nem véletlenül van átfedés: azok a dolgok, amik nem nem változtak, amiket ma is érvényesnek tartok. Klikk ide-oda!

Ideje letenni a pontot. Itt a cut off. Szép volt, jó volt, elég volt. Sok meglepetést, sikert hozott számomra ez a futóév, amiben több ad hoc, már-már improvizált, vagy "hát akkor nevezzünk be"-elem is volt. Bostoni maraton PB-je (2h 57m), UB 16. hely, Bp Terepkupa 3. hely, Spartathlon végigfutása. Voltak kihagyott versenyek is: lépcsőfutás, Mátrabérc, Balatonman. A triatlon sajna háttérbe szorult idén, ezért magamnak beírok egy kegyelemkettest. Becsúszott még két idény végi rohanás zárásképpen. Elsőre a birminghami félmaraton: ha már a gyerek ott tanul, akkor nézzük meg futva is a várost. Nagyon technikás, szintes pálya. Az eleje lejtős szakasz után hepe-hupák, hosszan alattomosan emelkedő, vagy kellemetlenül leívelő pályák vannak. Végigfuttatnak a belvároson (ott van a Selfridges még új, de már híres pöttyös, avagy "blobby" épülete) és kis lakónegyedeken: minden percben azt várod, hogy a rendezett téglaházacskákból előlép Szupernagyi vagy John Cleese.

Spartathlon-levezetésként (szó szerint) álljon itt egy élő legenda. 24 óra 15 perc 31 másodperces űridejével 1991-ben ez a két láb fantasztikus győzelmet aratott Spártában. És íme: így zárta a 2013-as UltraBalatont. A képen (Gusztos Péternek köszönet érte) Bogár János és az oldszkúl adidas a célban. Sajátos kényelem! Mellesleg Jani 3. lett ma összetettben a Bécs-Budapest ötnaposon. Gratula! Jani múltjáról többet itt, a jelenéről pedig itt. A hosszú ünnepi hétvégén se tétlenkedjetek, inkább a kilométereket tessék gyűjteni, mint az utcaköveket.

Nehéz volt ezt a szöveget összehozni. Újból átélni mindent. Egyfajta terápiaként ki kellett írnom magamból. A Spartathlon magnetikus hatással van minden résztvevőre. Már-már megrázó élmény. Mi következik? Gondolatok a kiborító versenyről és a mentális kalandomról. Pársoros szakmai appendix. Köszönetrovat. Fontos idézetek. Nem akarok hőstörténetet fabrikálni. Itt nincs tragédia. Nincs apoteózis. Csak egy rohadt hosszú versenybeszámoló sok fotóval. (A *csillaggal jelöltek forrásmegjelölése a poszt végén vagy belinkelve.) 

Mikor ezt olvassátok, már 350-ed magammal úton vagyok Spárta felé, és a táv elejére kiszabott, óvatos hatpercesekkel számolva a maratoni távnál tartok épp. Kinek hosszú futás, kinek hosszú poszt. Szóval akármennyire is ellentmondásos figurák a mai napig Balczó (aki pár hete volt 75 éves) és Fridi, mindkettőt kedvelem, becsülöm azért, mert nagy dolgokat, minőségi alkotásokat, eredményeket tettek le a nagy közös asztalra. Ez vitathatatlan. Nyilván a dolgok relativitásából következik, hogy egyéb viselt dolgaik kinek szimpatikusak, tolerálhatók. Nekem igen, mert a teljesítmény számomra prioritás. Most Friderikusz pályafutásának korai szakaszából következzen egy tanulságos, parázs hangulatú Balczó-interjú. Amiben megjelent, azaz 1985-ös Hal(l)hatatlan interjúim c. könyv a napokban került a kezembe Miki bá közvetítésével, végigfaltam. A kötetben van egy csodálatos Kósa Ferenc interjú is: ilyen tiszta, nemes, választékos gondolatvilágú embert ritkán hall-lát az ember. Kósát azért említem meg, mert ő rendezte - több más fontos magyar film és doksi között - a Küldetést. Számomra ez egy meghatározó mozgókép, nemcsak sportfilm, hanem a becsület, az alázat és a meg nem alkuvás filmje. Mentális felkészülésként is gyakran nézem.