Azt hiszem, olyan leszek, mint Koplárovics Béla a ZTE-ből, aki élete végéig mesélgetheti majd unokáinak, hogy az ő góljával verték meg itthon az Alex Ferguson vezette, Beckhammel felálló Manchester Unitedet. Legyőztem Lubics Szilvit egy ultrafutóversenyen, és ezt kevés férfi mondhatja el magáról itthon. Nem tudom, hogy ez hízelgő vagy nem  ránk nézve. 81 km Baja-Szekszárd között 6 óra 28 perc 37 másodperc alatt. Ez abszolút 1. helyet ért a Korinthosz.hu versenyen, amely a Spartathlon első harmadának szimulálására szolgált: a Korinthoszi-csatornáig el kell érni 9 óra 30 perc alatt, aki kiesik a limitidőből, nem mehet tovább. Igaz, ott melegebb van, a pálya sokkal szintesebb és kanyargósabb, de szintfelmérőnek, baráti összeröffenésnek, egészséges versengésnek tökéletes volt a rendezvény. Mit és mennyit edzettem? Miért nyerhettem? Klikkelj tovább!

Előző este érkeztünk Bajára négyen: Lőw Andris, Mikki bá és Fejes Laci. Utóbbiak a wannabe-ultrás létből szerettek volna kilépni (sikerrel!): túl vannak már 40pár km-es terepversenyen és hatórás futáson, de ez a 81km már komoly teljesítmény. A futók megbecsülését a tésztapartin is le lehet mérni: az UB-felhozatalnál jobb volt, pedig azt vendéglátósok szervezik. Koviubis krumplis- és túróstészta, utóbbihoz fasza pörc vagy cukor volt választható. Mindez folyamatosan szervírozva melegen. Gyors lepacsizások, a levegőben az ultrásoknál félreismerhetetlenül meglévő megbecsültség, önmaguk odaszánása, zrikálás, bajtársiasság és fairplay-szellem. Korai lefekvés, de egész éjjel tinidiszkó bömböl valahonnan, a SZOT-üdülőben pedig Gazdag Gyula-doksikba illő jómunkásemberek járnak fel- és alá. Reggel gyors előkészületek: vazelin, leukoplaszt, és gyorsan eldöntött előredepózás. A terv bejött, a sikerem a jó frissítésnek is betudható.

Mit vittem?

- Felkarra ragasztva: 1 PowerBar és 1 GU2 zselé

- Előre leadva (20, 54 és 70km): 1-1 Vitatigris (kalóriatartalmát tekintve alig marad el a gélektől, könnyed, természetes ízű gyümölcspüré, és harmadannyiba kerül) valamint 1 Mg-ampulla, és 1 EnergySport tubus. Ja és pár szem töpörtyű.

A reggel hetes rajt előtt félórával egy pisztáciás PowerBar szelet. Bizarr ízű. Másfél kili kocogásos melegítés Sznopek Józsival. Aztán rajt után csak pici ivászatok, majd 15 km-enként: 1 sótabletta, 1 BCAA aminosav tabletta. Depókban váltva víz és izó, néha dinnye és sósmogyoró, a vége felé gyakrabban kóla. Szóval nem kajáltam egyáltalán. Észrevétel: jövőre ha lehetne méz + háztartási keksz kombó, azt bírnám.

20 km - zselé (nem koffeines)

34 km - epres Vitatigris

47 km - zselé (koffeines)

59 km - epres Vitatigris

65 km - Mg ampulla

70 km - tubuszselé (koffeines)

A Vitatigris 54 kcalt, a zselék 100-110 kalóriát tartalmaznak, ez így max 438-ra jön ki, ami elenyésző, hisz kb 6000 kalória ment el. Ezért volt fontos, hogy mindezt hatékony energiafelhasználással, aerob mozgással csináljam végig, inkább zsírt és éppen bevitt szénhidrátot égessek, s védjem az izmokat a fehérjebontástól.

A pontokon átlag 13 mp-et álltam. (Összesen 4 percet "nem mozogtam" az órám szerint, az leosztva a 19 ponttal ennyi mp megállás. Ez sokaknak őrültség lehet egy ilyen hosszú versenyen, de a táplálkozást menet közben is lehet menedzselni.) A 13 mp-be belefért a sapka vizezése, ivás, evés, és a pohár elvétele is, amivel továbbfutottam. Hátizsákot és pulzusmérőt nem vittem. Travel light - ez volt a jelszó. A taktikám egyszerű volt: nem elengedni a mezőny elejét, megnézni ki mire képes, milyen állapotban van, s adott esetben megrántani az élbolyt, "lesz ,ami lesz" alapon.

A pálya álom egy országútisnak. Egyenes, szint nélküli, jó minőségű beton, ritkás, de nagyívű, belátható (előre- és hátra is jól figyelhetőek így a versenytársak) kanyarok. Nem tévedhetsz el, nincs autóforgalom. Fent futsz a töltésen, nincs nyomasztó érzésed, s gyakran egy-egy szép tájelem bukkan fel: legelésző birkahad, eredi fasor, duzzasztó, ősláp, s maga a Duna. A pálya hátránya: a délről északra futás miatt folyamatos szembeszél. Melegben ez csak arra jó, hogy hűtsön. De nem volt  meleg, s így az athéni körülményeket sem modelleztük. Szerencsésen kellemes, felhős idő volt, néha bukkant ki a perzselő nap, a trikó így jó választásnak bizonyult, de irigyeltem, aki levette futás közben (mint a veterán Frank Tibor pl.). Volt egy arc, aki a mellbimbóknál körben kivágott pólóban futott. A pályán volt némi változtatás az előzetes térképhez képest, mert egy engedélyt visszavontak a hatóságok, s így kimaradt egy híd, nem mentünk el Gerjenig, hanem amolyan hurkokat futottunk Sióagárd és Szekszárd közt egy egyenetlen töltésszakaszon. Jövőre máshogy lesz - ígérik a szervezők, s az elég veszélyes pár kmnyi autóutas részt, valamint a terepfutásba illő szakaszt is kiveszik jövőre. De így is 18 frissítőpont volt, ami elég baráti, mindegyiknél pontos táblák, mi volt és mi lesz még előtted. Legalább hathoz lehetett cuccot küldeni előre. Ezeken kívül már csak azt kellett a fejemben tartani, hogy milyen tempót futok és meddig. Az első 3 km-t felvezették nekünk Baján belül, s utána indultunk el igazán. Szilvivel ketten meneteltünk elől 4:30/km körül. Csak egy valaki akadt, aki komolyan tovább tudta tartani a tempót velünk, a fehérruhás Vaczkó Zsolt jött velünk. Ügyeltünk, hogy senki ne szélárnyékozzon :-), szépen szétszóródva a gáton tapostuk.

Szilvivel csevegtünk kb 10 km-ig, aztán a feladatra koncentráltunk, majd 13 km körül elmentem pisilni, így 90mp hátrányba kerültem. Igaz, nekik még nem volt meg az "olajcseréjük." Szilvi 4:55 körüli tempót lőtt be magának, s azt akarta végig egyenletesen tartani. A szikár Zsoltot látásból, normál kinézettel ismertem már versenyekről, de nagyon menő futócuccban, kompressz izékben, napszemüvegben futott, konkrétan úgy nézett ki, mint Mark Allen (lásd a kis képen), s nem tudtam, ki ez az ember, mire képes, így leginkább őt figyeltem, mert gyakran váltott iramot, míg Szilvi egyenletesen futott. Mivel be kellett fognom őket a pisi után, 4:15-ös tempóra váltva 2 km alatt behoztam őket, s így lendületből érkezve elmentem mellettük. Zsolt reagált, s jött velem. Tehát 15 km-től egészen 50km-ig együtt trappoltunk, s már csak a kinézet miatt is konkrétan a Dave Scott-Mark Allen shadowing párharcát idéztük (1. és 2. rész). Eléggé unalmas volt ugyanabban a gyors, de mégis visszafogott tempóban futni, nagyon türelmetlen voltam, de tartottam magam, mert sok volt hátra. A maratoni távot 3:13-as idővel értem el. Fáradtam, de csak a távtól, nem volt vészes, és nem is savasodtam, mert még pulzusmérő nélkül is éreztem, hogy max 155-160 körül lehetett a pulzusom, ami nálam alacsony.

Éhes és szomjas voltam, de óvatosan bántam mindkettővel. A bal térdem kopogott, aztán elmúlt. Egyszer én kóstoltam meg Zsoltot, máskor ő, ment ez a "kínál és visszakínál"-játék, egészen Bogyiszlóig. Apropó: tavaly a csajom vett bogyiszlói paprikát, csinált egy lecsót, majd utána végigsírta az éjszakát, mert a paprika kapszaicinje a szeletelés közben szarrá csípte a kezét, ő meg vízzel próbálta enyhíteni a fájdalmat - holott olajban oldódik az anyag. Nemes bosszút álltam érte, s leszakítottam Zsoltot a bogyiszlói pont után. Igazából ő szakadt le, egyszerűen látványosan elfáradt, megtört a tempója, pár km-re már nem is láttam hátranézve.

Élre álltam, s külön jó volt, hogy jött a felvezető kerékpáros, mert így még az útra sem kellett figyelnem, ami valljuk be szögegyenes volt, de én képes vagyok bárhol eltévedni. Élen menni nehéz teher, folytonos para, hogy a nyakadra jönnek, még akkor is, ha magabiztos vagy. Harmadiknak lenni is para, mert akkor meg a dobogóról való lecsúszás damoklészi kardja lebeg feletted. A 2. hely a tuti, de pont azért van becsülete az első helynek, mert meg tudod tartani. Igazából a legnehezebb, "megküzdős", kimerítő dolog a verseny során az a mentális stressz volt, amit a vezetés ténye okozott. A frusztráció, hogy most még jobbnak kell-e lennem, vagy takarékosabban mennem? Mire képes, aki mögöttem jön, s mi történhet velem? Fárasztó, nyomasztó agymunka, baromi nehéz kiiktatni.

54 km-től a verseny kritikus szakasza jött el. A nagyon egyenetlen talajon kimerítő volt tempót futni, relatíve lassultam is, de mivel hátratekintve nem láttam senkit, próbáltam nyomni, hogy magabiztos előnyt szerezzek. A felvezető bringás kísért volt olyan kedves és megtöltött egy palackot izóval, s néha odaadta a pontok között is, mert már száradtam ki. A töltéskoronától töltéskoronáig tartó hurkok arra jók voltak, hogy a fordítók után (a folyónak egyszer egyik, majd másik partján futottunk) lemérhető volt, hogy mekkora az előnyöm. A töltéskoronától töltéskoronáig tartó hurkok arra jók voltak, hogy a fordítók után (a folyónak egyszer egyik, majd másik partján futottunk) lemérhető volt, hogy mekkora az előnyöm. Rendre 4 percnyire volt (kb 800 méter) mögöttem Szilvi a bringás kísérőjével, utána nagyon sokáig senki. 74 km-től ismét beton, a 65-ös úton indultunk Szekszárd felé, szaporáztam, de már 5:15-ös kiliket tudtam csak menni, erősen megzuhantam, nem tudtam megújulni, pedig próbáltam felpörgetni ólmos lábaimat.

A felvezető bringást kérdeztem, de ő soha nem látta mögöttem Szilvit, míg Szilvi később azt mondta, hogy mindig látta közelebb-távolabb a narancs pólómat. Egyszóval jó, hogy vége lett a versenynek 81-nél. Szilvi másfél, míg Pula Tamás, a kiváló ultrás (hatnapos első, 2013-as UB győztes, stb..., amúgy érdekes, hogy 1998 és 2007 közt nincs eredménye) 22 perccel mögöttem jött be. Aztán sorra szállingóztak a leendő és egykori spártai hősök, szép időket futva. Mikki bá és Fejes Laci is bejött egy 8h 45m-s idővel, ami elsőre szerintem nagyon korrekt. Eredmények itt.

A célban rozéfröccsel kedveskedtek a szervezők (alig titkolt kívánságom volt), lenyújtottam, letusoltam, átöltöztem, tapsoltunk a befutóknak, dumáltunk, mindezt kellemes lassúsággal, örömteli zsibbadtságban. A sportcsarnok büféjében a EuroSporton ment az atlétika EB, a nap a foncsorozott üvegeken lomha sárgasággal sütött be, az egész hangulat annyira békés és megnyugtató volt: ültek az ultrások, eszegettek, iszogattak, dumáltak, és olyan volt mint egy nagy család.

A kemény, céltudatos, tempótartós-kivárásos versenyzés meghozta gyümölcsét, de ha van még pár kili, Szilvi megfog. Nem félgőzzel ment, nem tréningnek fogta fel, hanem versenyezett rendesen. Ezt meg is beszéltük: megkérdeztem, hogyha az egyenetlen töltés helyett aszfalt van végig, vajon behoz-e hamarabb. Ő azt mondta, a tempóját futotta, igazából hipotetikusan rajtam múlt volna, ahogy ténylegesen is rajtam múlt, mit futok a táv utolsó harmadában. Az biztos, hogy őt a nem betonozott út visszavetette, és az is biztos, hogy hosszabb távon sokkal jobban bírta volna a gépies tempót, még ha az törvényszerűen hanyatlott is volna 5-10 másodpercekkel kilométerenként. Erre mondja Lőw Andris, hogy a Spartathlonon tökéletesen elég a 81 km-es limitet (Athén-Korinthosz) 8h 30m körül megfutni, nincs szükség előre tépni, van még hátra sok.

Tehát egyrészt a töltés terepviszonyai nekem kedveztek, és a táv "rövidsége" is nekem feküdt a gyorsaságom miatt, de ez arra is int, hogy a duplamaraton egy kritikus határt jelöl ki, és az a feletti távokban óvatosabb és szívósabb tempót kell választanom, vagy speciálisan edzenem, és jóval alacsonyabb kezdősebességet választanom. Viszont Szilvi előnye mellett szólt, hogy nem állt meg depózni, mert a bringás kísérője feladta neki a dolgokat bármikor, míg én magamra voltam utalva. Ugyanakkor nem feledem - még ha nem is vagyok annyira tapasztalt és edzett mint ő (vagy legalábbis specifikusan másra és másra vagyunk edzettek) -, hogy mégiscsak férfi vagyok, alapból kedvezőbb fiziológiával, s így egy nő külön megsüvegelendő, hogy a férfiakat is rendre maga mögé utasítja. A nőket meg pláne: egy óra volt a 2. helyezett nő és Szilvi között.

Itt láthatók a részidőim. Az átlagtempó: 4:50/km.

Miért nyerhettem?

1) A jó frissítés, okos depózások miatt.

2) A teljesen aerob, könnyed, de mégis gyors tempó miatt. Azaz a kemény résztávos edzések megint segítettek, hasznosan konvertálódtak egy hosszabb ideig tartó, de mégis fenntartható közepesen sebes futásba.

3) A foghíjas mezőny nem szorongatott eléggé. Nem volt ott Lajkó Csaba Pecsenye, Steib Péter, Bogár János, stb. pedig a rajtlistán előzetesen szerepeltek.

4) Az 54-70 km közti egyenetlen füves-murvás-keréknyomos szakaszt jobban bírtam, de a táblázaton is látható, hogy 20, majd 30mp/km-rel lassultam 54 km után (a nehéz terep, s később a fáradtság is bejátszott)

Mit és mennyit edzettem?

A kudarcos Bp Terepkupára speciális dombfutásokkal és sok résztávval váltogatott lépcsőzéssel készültem a szokásos versenytempós távfutások mellett. A Baja-Szekszárd 81km-re pedig kifejezetten a résztávos edzésekkel variáltam: minden másnap volt valami iramváltós edzés, és beiktattam pár közepesen hosszú futást is (ez időben 90-120 perc vagy 18-25 km-t jelent), ami nem megszokott nálam. Miért is? Se kedvem, se időm nincs órákat robotolni napi szinten, sokkal inkább hiszek a gyorsasággal kombinált minőségben, mint a mennyiségben. 

Kíváncsiságból végignéztem az elmúlt félév kimutatásait (lásd a lenti galériát), amely az edzésekre és versenyekre egyben vonatkozik: havi 13-16 futás (8-12 úszás, mindennap kerékpár), 157-es átlagpulzus, 12.12 km/h sebesség (5:03 p/km). Ebben az évben eddig 2050 km-t futottam mindössze. A táblázatban nincsenek benne az úszások és kerékpározások, oda ritkán viszek órát.

A siker titka szerintem: résztávozás. És akkor rá is fordulok a kedvenc témámra. Nem árulok zsákbamacskát, nekem bejött: leírtam már itt is és itt is. Az elmúlt 1 év radikális fejlődését, szintugrásomat egyértelműen a résztávos, fartlekes, lépcsős edzéseknek, pályaatlétikának és sok oldó kereszttevékenységnek (úszás, bringa, gumikötél, sajátsúlyos edzések) köszönhetem - no és a sok versenyen szerzett rutinnak, a kemény tréningeken és az éles helyzetekben, azaz versenyeken beépülő terhelésnek. Nem futottam hosszúkat. Nem töltöttem órákat egy edzéssel. Edzésen csak az iramra helyeztem a hangsúlyt. Lépéshosszt és -frekvenciát növeltem. Sokat, napi szinten találkoztam a savasodási élménnyel, megszoktam, már-már élvezem is. Nem tisztem ostorozni az ultrásokat, de akad köztük sok tiszteletreméltó, becsületesen edző, aki egyszerűen egyfajta "tanult tehetetlenségbe" ragadva nem újít az edzésein, ugyanazt futja, hosszan és sokat.

Számtalan anaerob vagy aerob/anaerob határon végzett edzést vezényeltem magamnak, és az edzéstervezéshez tanácsokat kértem Petrik Évától, egykori remek maratonfutónőtől. Ezres piramisok és brutális, gyorsulásra menő 2x5000 méterek, klasszikus 5x400 / 5x200 menetek, s hasonló csemegék. 200 méteres futásokkal ultrázni?! Naná. Nemcsak a futó gyorsaságát erősíti, tempóállóképességét növeli, hanem a későbbi távspecializáliónál is segít, hisz olyan alapokat ad, ami előnyt biztosít. És persze voltak éles tesztek (versenyek), sok átmosó jellegű / pihentető edzés, nyújtás és gimnasztika, sőt teljes edzésstop is. Igen, minden komolyabb, keményen megfutott verseny után 4-10 nap rekreációs sessiont engedek meg, hogy ne égjek ki, és hogy regenerálódjak. Nem futottam, de csináltam minden más mozgást, de kényeztettem is magam: gumicukor, borozgatás, pipázás (bezony). A 81 km óta egy tapodtad nem kocogtam, háromszor mentem el úszni. Semmilyen lelkiismeretfurdalásom nem volt, nincs. A módszer nálam bevált. Nota bene: ahogy Scott Jurek is írj az Eat and Run előszavában - senki ne csinálja látatlanban és eszementül utánam. Nem mintha Jurekhez hasonlítanám magam, csak a módszer, jelen esetben a résztáv az mindenkinél máshogy működik, más határokkal, pulzussal, tempóval, adaptációval. Amiben még sokat kell fejlődnöm (minden más mellett) az az elpazarolt energiákkal járó bosszankodás, agyalás: nagyon sokat tudok méltatlankodni vélt/valós sérelmeken a versennyel kapcsolatban verseny közben. És ez rossz, rombol, szívja el az erőt.

A Korinthosz.hu nagyvonalú verseny: egy kupa, két érem - egy a 9:30-on belüli teljesítéséért, egy az első helyért. Kicsit sajnáltam, hogy nem volt abszolút dobogóra hívás. Összességében a pozitív benyomásom csak erősödött: Baján és vonzáskörzetében nagy szívek laknak, az ultrafutótalálkozók, versenyszervezések is ezt mutatják. Németh Zoli és felesége, Mónika, Márkus István Öcsi, Csillag Balázs és társaik nagyon jó légkört teremtenek, motorjai a magyar ultraéletnek (is), remek házigazdák és ha probléma is lenne, minden megoldódik.

És egy kis https://www.youtube.com/watch?v=dkmzgdJOMbg&edit=vd

A fotókért köszönet: Fut.as, Szalai Miklós