futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Aranylábú gyerekek, mi a fasz van veletek? - 2. rész

Válasz egy "klasszikus" hosszútávfutónak

2018. február 14. - SimonyiBalázs

playmobil010.jpg(Ez a kétrészes írás egy válasz a Facebookon, az Atléták II. csoportban megjelent szövegre. A posztom, azaz a reakció első része itt.)

ÉRTÉKVESZTÉS

Ahogy az első részben írtam, versenyekről ismerem (felületesen) Deli Gergőt, a poszt szerzőjét. Nincs olyan élményem, hogy valaha is lenézőn viselkedett volna. A szövege viszont (a pozitívumok ellenére) úgy sikerült, és ez lett publikus, ez alapján formálnak véleményt az olvasók. Mielőtt írtam volna reakciót, írtam neki egy üzenetet, hogy biztos-e abban, amit leírt, nem akarja módosítani? Nem olvasta. 

A szövegében Deli valami ambivalens állapotban egyszerre ismeri el az ultrafutást, de hajítja is le két fokkal a lépcsőn. Végig azt szeretné kihozni, hogy bár az ultrafutás alávalóbb, mégis hol az igazság, hisz ennek ellenére ő és a társai - akik igazi futók - a páriák. Őket nem kezelik a helyükön, míg az ultrások vagy sportoló civilek túlértékelt mihasznák. Hasznosabb lett volna, ha a szerző dialógusban, alternatíva felkínálásában gondolkozik elvárások, puffogás és sebnyalogatás helyett. De mivel - futó szaknyelven szólva - sokakat megkínált egy tempóváltással, illik visszakínálni. 

Deli címadó kérdésére (Miről beszélek, amikor értékvesztésről beszélek?) két válasz is van.

1) Ha ez a kurrens és uralkodó nézete a hosszútávfutók közösségének, akkor ők vesztenek rajta. Nem kevés értéket. Elvesztik a közönséggel való kapcsolatot, a szimpátiát, és a némileg kirekesztő álláspont miatt elvesztenek futókat is.

2) A szerző értékVESZTÉSről beszél, de inkább ő van szereptéVESZTÉSben, aránytéVESZTÉSben. Az írás a saját közösségét kielégíti, a nagy futóközösségre nézve viszont bántó és káros.

Értékvesztés?! Milyen mozit néz a szerző? Nem látja a fától az erdőt, nem látja a távlatot.

A futás egyre népszerűbb, de tévedés ne essék: nem a hosszútávfutó elit miatt. Hanem a civilek miatt, akik megosztották példájukat, akik meséltek, akik felbujtották az ismerősöket, akik bevállaltak merészebb távokat, akiknek szerencsés esetben a média felületet biztosított, hogy történetük sokakhoz eljusson. Ez egy öngerjesztő folymat lett, és már magától alakul az egész. Többek között az ultrafutók eredményei, történetei, világlátása fogta meg az embereket.

Az elmúlt évtizedben nagyon sok ember kezdett el - egészségmegőrzés, ambíciók miatt - újra vagy a semmiből futni. És kezd el ma is futni mások példája, saját indíttatása, filmek, blogok, személyes bátorítás alapján. Sokkal többen mint a “legendás” ötvenes években, a “még voltak igazi futók”-címkéjű hetvenes években, és a hasonlóan ezüstkornak gondolt nyolcvanas-kilencvenes években. Egyébként ehhez - el kell ismerni - a kor sajátosságai is táptalajt szolgáltatnak: egyszerűen nem ciki vagy fura ma futni, hanem szinte muszáj.

pinter_attila616_copy.jpgEz a tény, maga a futás népszerűsége, egyenjogúsága és hozzáférhetősége mindenkinek mi, ha nem értéknövekedés?  Faszér’ nem örül ennek a szerző?! Ő inkább sajnáltatja magát és a hazai szinten rémesen szűk elitet, hogy velük nem foglalkoznak. Bezzeg az ultrát túlértékelik. Az benne van a tévébe’. Meg a rádióba’. Meg az ójságba’.

Annyira kurva gazdagok az ultrafutók, hogy fizetnek ezért? Fenéket. Egyszerűen ez érdekli a szerkesztőket, újságírókat, és a közönséget.

Mondják azt inkább a felkért ultrás interjúalanyok, akik megjöttek valami távoli helyről ahol valami izgalmas versenyen álltak helyt, vagy akik szuper időt értek egy extrémtávon, vagy egy extrém távot értek el adott hosszú idő alatt, és mindez a közönségnek lenyűgöző... szóval mondják azt hogy, ááá bocsi, nem beszélnék szeretett sportágamról és magamról, istenőrizz, hogy esetleg embereket motiváljak a példámmal, viszont baszott jó alternatívát kínálok fel: figyi, inkább csináljatok kis színest a Vasas-pályán épp folyó ötezer méteres OB-ról. Hmm, csettint a szerkesztő, ez már döfi, mennyivel színesebb, izgalmasabb, klasszikusabb, mélyebb és minőségibb világ. Hahaha.

AZ ULTRAFUTÁS A HOSSZÚTÁVFUTÓ SZERINT

Amikor Deli komolyan ráfordul az ultra kérdéskörére (már az elejétől pedzegeti), akkor ott kibukik, hogy nemcsak tényszerűtlenül és tudatlanul, hanem tapasztalatot nélkülözve ír. Mindenhol igaz, így az ultrában is, hogy az egyik (tapasztalat) szüli a másikat (tudás), és vice verza. Olyan, mint nagymamám sajnos, aki egész életében a hazáján kívül csak Pozsonyban, Münchenben és a mariazell-i zarándoklaton járt, de többet vélt tudni a világról, hiszen a tévé ablak a világra ugye. 

Deli a következőket tartja az ultrafutásról:

1) Nincs valódi küzdelem, nincs mezőny és nincs szenvedés »» Gyere, várunk, próbáld ki. Nem kell hányni, szarni, vízhólyaggal bíbelődni, csak kipróbálni.

2)Maximálisan igaz az a megfogalmazás, hogy az ultra nem más, mint hosszú ideig tartó komfortzónában történő futás.” »» Így pacekba’ bemondva. Nos ez egy maximálisan téves állítás. Honnan veszi, hogy komfortzónában futnak a résztvevők? Komfortérzet rengetet-féle lehet. Egy futónak van külön komfortérzete különböző távokra. Tök más a saját komfortérzetem maraton közben, mint 215 kilométeren úgy 164 kilométer lefutása után-közben. Delinek úgy tűnik csak a megszakadás, a beledöglés a mérce. Ilyen kritériumrendszerrel nem tudok mit kezdeni. Annyira sarkos és leegyszerűsítő, hogy szájbarágós választ igényel.

playmobil.jpgIgen, az ultrafutás gyakran vánszorgás, de nagyon nem komfortos. El kell fogadni, hogy néha (sokszor) sétál az ember. Az ultrás elit mindent fut, kivéve az emelkedőt. Ultrában a sebesség fontos, de nem elsődleges tényező. A táv hossza a döntő, és az ahhoz mért sebesség, erő, energiabeosztás, fejjáték, fájdalomtűrés. Krízis és anyagcseremenedzsment - záróizom-kihívás. Ugye, pont mint a maratonon.

Azt írja Deli, hogy maga is futott edzésként ultrákat. Ez így elég lekezelő. Úgy tűnik, ő maratont reggelizik, ebédre lecsúszik egy könnyű ötezer méter, uzsonnaként egy ultraedzés. Tisztára Schirilla. Milyen ultrát futott Deli? 50 kilit? A DUV-n nincs nyoma, hisz “csak” edzést futott. Nem a kivagyiság, hanem a hatásfok miatt kérdezem. Értem, hogy a “klasszikus” atlétikára hivatozva neki az 50 és akörüli távok már ultrák, de azért az ultra világában úgy 24 óra után, 200 km felett kezdődik a - folytatva Deli paradigmáját - “klasszikus” ultra. De lehet, hogy egy százmérföldes is megfektetné Delit.

Egyszer próbálna ki Deli úgy istenigazából egy nappalról éjszakára átnyúló versenyt, és nyöszörögve vonná vissza a fenti kijelentését. De ő “igazi” hosszútávfutó, akinek a komfortzóna akár már 4:15-ös kilis tempónál jelentkezik. Csak azt felejti el, hogy ezt a komfortos, aerob tempócskát hoznia kéne 24 órán túl. “Nem a mellény nagy, hanem a melled kicsi.” - mondaná a haverom.

3) Úgy kéne kezelni az ultrafutást, mint hobbi, rekreációs sport vagy kalandvágyó emberek extrémsportja  »» Másoknak ugyanennyire extrémsport a 3:20-as kilikkel futott félmaraton.

4) “Legyen elsődleges fontosságú a mezőny erőssége, a sportesemény erőssége, már csak azért is, mert akármennyire is két véglet, de mégis egyazon mozgásforma holdudvarához tartozik Baji Balázs és egy kocogó anyuka is, ezért van létjogosultsága az összehasonlítás igényének.”  »» Összemos szezont a fazonnal Deli.

Egyrészt az atlétika égisze alá tartozó szakágat, de mégis külön távokat, ülön univerzumokat akar összevetni, mintha mondjuk az evezőlapátos sportokban helye lenne, hogy egyes szakágakat (evezés) megbélyegezzünk, másokat (kajak-kenu) magasba emeljünk. Vagy táv alapján rangsoroljuk. Vívják ki ők a rangjukat! Másfelől adott években bitang erős egy Spartathlon vagy akár egy 24h VB mezőnye. Korábbi győztesek, csúcstartók, 6-12h-ról “áthallgatók”, nagy versenyek győztesei jelennek meg a rajtvonalnál. Milyen kritériumokat szeretne Deli bevezetni még?

5) “A foghíjas mezőny miatt aránytalanul lassabb iramokkal érnek el látszatra nagy eredményeket” »» Továbbra is kérdés, hogy mire alapozza Deli a foghíjas mezőnyt? És mi a baja azzal, ha nagy eredményeket érnek el a saját szakágukon belül? Jó hogy nem mondja azt, hogyha valaki maratoni vébét nyer kenyaiak és etiópok nélküli mezőnyben, az egy nímand? És mi az hogy aránytalanul lassú? Elvárás, hogy mindenki Deli maratoni átlagát (3:40-es km) hozza bármilyen távon? És mi az hogy látszatra nagy eredmény? Kamu vébécímeket osztogatnak az Ecserin?

6) Sokakat ráterel a nagyon helytelen útra, az egyre nagyobb távok hajkurászásának nem is olyan rögös útjára.” »» Bocsika, de ez a futóevolúció, az ember és gondolkodásmódja, ambíciója változik. A spirttávú triatlonos feljebbe megy mindig egyegy kategóriával, a tízezres maratonozni kezd, és később sokan ultrázni, aminek nincs vége

7) “A legnagyobb kihívást ebben a műfajban… az, hogy kibírjuk e anélkül a versenytávot, hogy leessen a fél talpunk, ki lesz az, aki kevesebbszer szarja,  vagy hányja össze magát a verseny alatt.” »» Ezek már tényleg annyira rosszindulatú, téves és a tájékozatlanság hiányáról ordító böfögések, hogy bár értem, de nem értékelem a mondandót.

8) “Az ultra esetleges betagozódását a klasszikus atlétikába én nem tartom jó irányvonalnak, mert egészen egyszerűen nem tesz hozzá a hosszútávfutáshoz olyan plusz specifikumot”.  »»  

A) már betagozódott, sero venientibus ossa, későn jövőknek csont jut  

B) a specifikum kérdésére a holland gyorskorcsolyázók legendás edzőjének, Jillert Anema szavaival tudok válaszolni. “We have found somethingthat makes the suit very fast. It's the man in the suit."

Az ultra hozzátett sok, az atlétikában eddig ismeretelen emberi faktort, ami csak kiélezett helyzetekben, hosszúra nyúlt határterhelésben mutatkozik meg. Hozzátette az emberarcú futást, hogy civilként, több állásban, vidékiként, gyereknevelés és háztartásvitel mellett lehet nemzetközi sikert vagy magunknak örömet szerezni.

9)Küzdeni tudni, meg fejben erősnek lenni, az eredetileg a hajrára vonatkozott.” »» Kérném Delit, jelölje meg, hogy ki mikor hol írta, mondta. A hipotézise alapjaiban változtathatja meg a sportfilozófiát- és történetet.

unadjustednonraw_thumb_3033.jpg

SZERESSETEK!
Deli bármennyire is próbál objektív maradni, balanszírozni a kiáltványban, de gyakran hibáztat, pestiesen fikáz másokat. Mi a célja? Konkrét megoldásokkal, kérésekkel, megragadható javaslatokkal nem szolgál, csak egy igényt fogalmaz meg. Az meg vagy kirúgja magát vagy nem, mint a mosott ruha a szárítókötélen. 

Sérelemnek állít be olyan dolgokat, amik organikusan alakulnak, s így nem szabályozhatók. Szeressetek már, tiszteljetek jobban! Ahogy tekintélyt, úgy megbecsülést sem lehet kérni. Az vagy jön, vagy nem. Ha nem, akkor el kell gondolkozni, miért nem. Ha lehet változtatni, lépni kell. Ha nem, elfogadni, és rábízni az időre, ami mindent helyre tesz idővel. Egy dolgot lehet tenni, ha sok pénze van valakinek: publicitást vásárolhat. Ez kétélű dolog, mert erőltetetten, nyomulva figyelmet igényelni nem mindig szerencsés.

Deli írása, amellett hogy a saját holdudvarnak kielégülésként, a feszültség kisütéseként szolgál, nem hatékony. A kívánalmai és célja kontraproduktív. Saját kételyeiért és feszültségéért egy másik, amúgy még páriább csoportot tesz felelőssé, támad rá. Egy szóban össze lehetne foglalni a választ Delinek, és a kardozásnak nem lenne értelme: tömegsport.

A tízezres, ötezres stb. versenyszámokat jellemzően pénzzel honorálják. Az ultrában itthon (a sajnálatos UB-prémiumot leszámítva) nincs pénz. Külföldön sem annyira jellemző. Még.

Miből gondolja Deli, hogy az ő heti, alapozástól vagy versenyidőszaktól függő edzésadagja, a 120-250 kilométere nemcsak matematikailag több mint egy ultrás (legyen az hobbista kocafutó, vagy komolyan készülő elit extra hosszútávfutó) heti adagja? Igenis vannak heti 150-200 kilit futó ultrások is, és ezt ő pontosan tudja. Ennek ellenére szerinte, aki ultrázik, az arcon köpi “az alázatot és a tökéletességre való törekvést.” Ebből a mondatból minden süt, csak alázat nem. Amúgy pedig sok sikert a tökéletességre törekvéshez, az ezt hajkurászó Babitsot érdemes olvasni ehhez. Aki sajnáltatni szeretné magát, az pedig olvassa a szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgéseit Karinthy-tól. És amúgy is: Fulladjon meg Ady Endre / Lehetőleg máma még.

ELFÁRADNA FEJBEN

Szép dolog a sebesség, én is szeretek gyorsan futni. Szép dolog az iram is, és igen, ahogy írta Deli, “az iram öl, nem a táv”, ezt Kolonics edzője is mondta Koló halála után. Megérte? Tehát akkor az "igazi" hosszútávfutás kicsit olyan mint a lovagkori nemeseszmény? Dögölni bele, az a szép?! (Demagóg példa, de ultrán nagyságrendekkel kevesebben halnak meg,mint maratoni távon. Nyilván véletlenül.)

Egy különbség biztos van köztünk. Én oda tudok menni a háromezer méterre, és agyvérzéses tempóban is lefutom 10 perc alatt, ami topatléta-szinten egy szardarab szar, de azért magyar szinten még mindig elmegy szódával és napszemüvegen át nézve.

Viszont Deli - állítom - képtelen lenne végigfutni egy 200+ kilis távot, annak ellenére, hogy mekkorák a heti betevői. Mert nemcsak hogy nincs kész rá, de fejben sem tart ott. Ennek ellenére osztja az ultratávosokat. Azt írja, ha ráfeküdne, király lehetne. Egyrészt, lássuk meg, jöjjön, várjuk. És tapasztaljon. Másrészt ez a “király lehetnék” pontosan leírja, hogy mit tart Deli a futás felől. Királynak lenni, dicsőségre törni, dominálni. Nem mondták még neki, hogy a futásban az is menő, aki nincs a dobogón?

Amikor azt írom végigfutni, akkor nem arra gondolok, hogy végig futni, nem arra, hogy néha belesétálni. Arra gondolok, hogy Deli feladná az ultratávot, mint a pinty, már ha a pinty fel szokta adni. Szándékosan nem versenyt írok, mert írása alapján úgy tűnik, a Deli-féle futóknak minden verseny, csak az az igazi, amikor versengünk.

Remélem, idővel rájön, hogy nem(csak) ez a lényeg.
2736357.jpgÉs azért adná fel, mert elfáradna fejben. Ismét Szűcs Csabát idézem, kicsit dodonai a megfogalmazása: “'A hosszútávfutást tehát nagyon sokáig ki lehet tolni. Nagyon becsülöm, tisztelem az ultrafutókat, de az egy más sport, mint a maratonfutás. Tehát ha egy maratonista kicst is készül, szerintem bárkit nagyon megverhet abban a mezőnyben. Viszont tény: az ultrásnak kell egay mentális érettség, türelem, önismeret, hogy nem akar rögtön az elején jól futni. Mondom ezt úgy, hogy még nem futottam ultrát, és kíváncsi lennék, mit tudok abban.”'

Egyébként Deli már most elfáradt, mert a sok kísérlete ellenére sem tudja megérteni az írásában, hogy vannak más (hosszabb) távokban és más (lassabb) iramokban utazó futók.

Akik még annál kevesebb érdemért ácsingózva végzik a dolgukat, mint Deliék.

Akik sokkal több pénzt és időt áldoznak, hogy szívathassák magukat.

Akik nem kérnek figyelmet, nem kérnek megbecsülést, hisz egyszerűen megkapják az emberektől, mert ilyen az emberi természet: elismeréssel adózik az olyan dolgoknak, amiket ő nem tud elképzelni magának, ami tényleg kívül esik a realitásán.

Tehetne Deli próbát, hogy kipróbálja magad, de a csacsavacsa lábakat hazavágná egy 200 pluszossal, így utána odalenne az “igazi” hosszútávfutós idény. Jé, lehet, hogy az ultra mégsem egy lesajnálandó sport?

A VALÓSÁG ÖTVEN ÁRNYALATA

Azt írja Deli: “mintha a maratonnál hosszabb távok futása bizonyos különleges képességeket igényelne.” Iigen, és ez nincs meg neki, és egy csomó más szájhős hosszútávfutónak. Még meglehet, de jelenleg csak kritizálni tudja azt, ami ismeretlen és (alaptalanul) félelemmel tölt el. Sokan fosnak elmenni 42 kilométer felett futni. Sokan rettegnek attól, hogy mi lesz, ha végig kell futni egy nappalt, egy éjszakát, egy nappalt megint. Sokan össze sem tudják rakni fejben és testben, hogy amíg a maratonra 3 óra kellett, itt lehet, hogy 8-12x annyit a pályán kell tölteni.

Azt is írja: “(mintha az ultrát) az „uncsinak” is nevezhető klasszikus hosszútávfutástól alapjaiban eltérő, super-hightech módszereket alkalmazó és igénylő űrsportágként kellene kezelni, ezáltal pedig mindenki számára kívánatossá tenni.“ Nem kellenek high-tech módszerek, ez ellen én is mindig szót emelek. Nem kell edző sem. Nem kell űrsportágnak, ufónak tekinteni. Csak egy hosszabb hosszútávfutásnak. És ki az ultrafutó? Aki annak érzi magát. Nincsen kritérium.

Szerintem visszatetsző, hogy futóbolti eladóként ilyeneket ír Deli, mégha (sok hosszútávfutó összesített) magánvéleményét is fogalmazza meg. Orrcsipesszel, kesztyűben adja el a cipőket az ultrásoknak? Vagy felhúzott szemöldökkel szolgálja ki őket? Nincs jó üzenete pont ezért sem az írásának.

El lehetne intézni azzal, hogy Deli még fiatal és majd beleérik. De esetleg érdemes lenne megkérdeznie a munkaadóját, a Spuri vezetőjét, Szűcs Csabát, hogy mire készül mostanában. Meglepődne. Vagy ott van példaként Muhari Gábor. Nem merném azt mondani, ahogy Deli állítja, hogy az őfajta futó “levezet” a hosszútávos évek után. Futott egy tízezres hazai rekordot, majd utána egy hatórás világrekordot, s nagyon szépen megtalálta a helyét az ultrasportban. Lehet utánacsinálni.

ENNYIT TUDNAK

És hol van a sokat hivatkozott sportérték mostanában? A szintben. Egyfelől a szintemelkedésben. A terepesek szóhasználatában azt jelenti, milyen nehéz volt az edzés (Mennyi volt a sportértéke? 720 válaszolják, azaz 720 méter.) Komolyra fordítva: a sportérték a szint- avagy a színvonalcsökkenésben is megtalálható. Elég a hosszútávfutók háza táján körbenézni.

Pirruszi győzelmek. Csekély nemzetközi áttörés, átlagos futók - már ha a nemzetközi mércével nézzük. Nekik probléma. De egy hobbista, amatőr futó szempontjából semmi probléma nincs. Edz, akár a hosszútávfutók. Eljár versenyekre (a puding próbája), akárcsak a hosszútávfutók. Mindenki méricskél: mit tudunk, ki volt jobb, milyen vagyok tavalyhoz képest, hogy ment ez a futás, milyen lesz a következő, de leginkább (talán, remélem): élvezik a hobbijukat. Csak a hosszútávfutók túl rá vannak pörögve az “eredményesség” meg a “siker” illékony, relatív fogalmára.

Deli szemmel láthatóan sikeres akar lenni, de mivel nem az, ezért keresi a hibást. Vagy - lehet, hogy lemaradtam valamiről - ha sikeres, akkor mi a baja? Hogy hozzá képest mások nem úgy azok? Vagy hogy neki sokkal jobban annak kéne lennie?

danielmendesnoguiera-muerte-playmobil.jpgDe a futás váltógazdaságában mindig jönnek újak, tűnnek el a régi-újak.

A hosszútávfutók jelenidejű aranykora - ami a 3-5-10-21-42 kilométeren egy kérészéletűen rövid időszak - rajtuk múlik. Mindig is rajtuk múlt. A genetikán (nem lehet mindenki olyan, mint a kenyaiakat is verő norvég Moen), módszereken, ráéréseken, anyagi lehetőségeken múlik, nem kéne összeesküvés-elméleteket gyártani, nem kéne másokat szekálni (pont az ultrásokat, akik aztán egész életükben futhatnak jókat, szemben a hosszútávosokkal), mert a hosszútávfutók nem érzik jól magukat, nincsenek a helyükön.

Amúgy pont a helyükön vannak. Ennyit tudnak. Jelenleg. De drukkol nekiik minden futó, hogy jussanak többre.

Kurvára nyomasztja őket a középszerűség. (Ezt a szót Deli használja.) Kint kevés ez a tudás, itthon meg nem éri el az ingerküszöböt. És az ő nagy tragédiájuk, hogy ott vannak az afrikaiak és a közel-keletiek. Definitíve jobb adottságú futók. Én is szeretek kosarazni, de ha egy amerikai középiskolába kerülök, elfogadom, hogy mindig lesznek nálam alapból jobbak, magasabbak, ügyesebbek, de ettől még boldogan kosarazom. Csak nem kérem a reflektorfényt a kevésre.

Amúgy az ultrában fordítva van, ott én még nem láttam fekete futót. És nem tudnám megmondani, hogy bármelyik embertípusnak jobbak-e az adottságai. Tehát egyenlők az esélyek. Ebben a kistérségben, amit Magyarországnak hívnak, a hosszútávosok ászok kétségkívül, de Nickelsdorfban már csak közepesek, a világ pódiumain pedig a szó szoros értelmében: a futottak még. Értem, hogy ezt nehéz lenyelni futónak és edzőnek, klubelnöknek egyaránt, de minek az öncsalás?

És ezzel nincs baj, mert futottak mégnek lenni világszinten is tök fasza dolog. Csak csacsiság azt várni, hogy a közönség vagy a sajtó is így gondolja. Egy menedzsernek, aki szó szerint atlétákat futtat, az istállójában hány magyar srác van?! A hosszútávfutó élsport nagyságrendekkel több pénzből alig ér el valamit, mint a mikroszkóppal sem látható dotációjú ultrasport, ami viszont élvonalba tartozik. Már ha valakit is érdekel, hogy állunk a versengésben. Engem marhára nem, viszont érv. De csak for the record.

Őszintén csodálkozom, hogy amikor ebbe a sportba vágnak emberek, amikor betagozódnak évek alatt, akkor ezt nem ismerik fel.

playmobilfig_sportchamp01.jpgDÍJFUTÓK, KISKAKASOK

Mert nem az van, hogy ez most egy hét szűk esztendő, és aztán majd bőség jön: a magyar hosszútávfutás sok évtizede azon a helyen van, amit ér. Ez van, ezt kell szeretni, lehet várni a messiást. Közben díjfutóként el lehet menni az összes hazai település versenyeire, megnyerni mindet, kidekorálni a szobát kupákkal és Intersport-utalványokkal, és közben azt érezni, hogy “bakker, hát marha jó vagyok, tessék engem piedesztálra emelni.”

Amikor Deli arról beszél, hogy az ultrában nincs mezőny, és ott könnyű kitűnni, akkor gondoljon a hosszútávfutásra is. A poszt első részében leírtam, hogy néz ki egy maratoni OB mezőnye. 40 induló sok vagy kevés? Az menő hosszútávosok, de még a közepesek is Magyarországon bármikor nyerhetnek versenyt, mert nincs erős mezőny. Rengeteg közepes vagy lassabb futó van, ez a törzsgárda, de gyors nem sok. Meg lehet nézni kik, milyen klubok fungálnak rajtlistától eredménylistáig a versenyeken. Így lesznek állócsillagok, a díjfutók, akik meglátták ezt a rést. Nem nevezném piacinak, mert nincs benne sok javadalom, néha egy tévé vagy egy azonnal a máltai szeretetszolgálatnak továbbadandó béna sporttáska.

De tök érthető. A győzelem folyamatos önbecsülést tart fenn, a vagyok „Valaki” érzetet erősíti. A versenyszellem belénk van kódolva, fontos és méltányolandó emberi hajtóerő, nem becsülöm le. A díjfutók minden hétvégén feltűnnek valahol. Akár délelőtt és délután is. Minden bánatos szir-szaron elindulnak. Életelemük a versengés, és a helyezés. Állandóan formában vannak, legalábbis ha gondosan választják ki a versenyt, akkor a dobogóra mindig jók. A repertoárba minden belefér, univerzálisan gyorsak 5-10-21-42 kilométeren is.

Kis pénzek, kis futások, és egyesek ettől önelégülten: kis kakasok. A futásoknak helyi értéke van, abszolút értéke nincs.

Mindenki érzi, hogy a magyar hosszútávfutás nagyon is helyiérdekű. Deli hivatkozik mindig a mérhetőségre, hát tessék: számok, időeredmények is ezt bizonyítják. Én leszarom a sikerességet, leszarom a szponzorációt, teljesen más dologért futok én, de ha Deliéknek a mérhetőség fontos, az eredmény, akkor azok világosan megmutatják, hol tartanak. Akkor meg?

Ennek ellenére: senki nem vonta kétségbe, hogy ők a leggyorsabbak, a legtöbbet gyorsan edzők, a legkeményebb “agyhalált” elszenvedők, az aerob tempózás, a laktáton szenvedés, és a véghajrá királyai.

Ebből mégis ez jön ki.

LÁTHATATLAN KÉZ IGAZGAT?

Bennem, de szerintem minden futóban abszolút tisztelet van a gyorsak, a nyertesek iránt, ennyi a közös a profi-félprofi-amatőr szemléletben. A nagy tömegek, a hobbifutók elismerik azt, aki gyorsabb, többet bír, nagyobb távokat, nehezebb versenyeket teljesíteni (lásd ultrások), de örökös ajnározást felesleges várni. Egy vállrándítás az egész, mert őt nem igazán érdekli a félprofi-profi világ EZEN a szinten.

Tessék jobban dolgozni, színesebbé, izgalmasabbá, átélhetőbbé, emberközelibbé tenni a hosszútávfutást!

Ehhez a teljesítményhez, szakághoz jelenleg ennyi jár, ennyi jut. És ezt nem láthatatlan kezek, konspirátorok, pénz vagy a média szürke eminenciásai döntik el. Nem is az ultrasport ravasz, ügyesen számítgató Richelieu bíborosai, akik a megfelelő piaci rést keresgélik.

Hanem a közönség, a felhasználók, a sors- és sporttársak. A nagyon amatőrök. Azok a tömegek, akikre ironikus mosollyal tekintenek a “komoly” hosszútávfutók. Ezek a tömegek a ténylegesen hozzáadott értéket fontosnak tartják. Ezért voksolnak az ultrára, és nem rátok. Passz.

Őszintén: egy hosszútávfutó nagyobb médialefedettséggel boldogabban edzene? Bárki egy kemény edzés közben arra gondol, hogy “na ezt a résztáv most azért megy ilyen flottul, mert ma is megjelent rólam egy cikk?” Nem lehet, hogy sokkal inkább presszionálná ez elvárás? Aki feljebb teszi a lécet, akivel foglalkoznak, akiktől elvárnak, az mindig nyomás alat dolgozik, és az nem jó.

A magyar hosszútávfutás szép lassan meg fog érni a pusztulásra” - írja Deli. Remélem, nem. De nem azért van háttérben, mert direkt valakik ellehetetlenítik, elhomályosítják egy kreált, pumpolt népszerűséggel.

6c16f2be84181bf7d75cc5fc348310f9--playmobil.jpgHanem azért, mert az, aminek írja Deli: középszerű. Sporadikus. Zsákban fut, amíg a világ öles léptekkel száguld el mellettük. Helyi érdekű. És nem baj, ha a “komolyan vehető” része eltűnik, virágozzék minden virág, főleg az amatőr sport. Mindenre pozitív kihatással van, és többet profitál belőle egy társadalom, mint a “komolyan vehetőkből”.

Egy olyan korban élünk, amiben a sharing & caring, a megosztás és szabad tervezés kultúrája uralkodik, ami arra van kihegyezve, hogy a dolgok szinte mindenkinek hozzáférhetők és elérhetők legyenek, hogy ne legyenek kizárhatók az emberek tevékenységekből, ne csak szűk elitek élvezhessenek privilégiumnak mondott dolgokat. Egy olyan korban élünk, ahol bár folyamatos a versengés, egyre nagyobb jelentőséget kap valaminek az elérése, elvégézése, teljesítése. Úgy érzem, ebben a korban csak ironikusan értelmezhető az élmezőny vagy a versenysport fogalma. Leginkább a showbiznisz szempontjából fogható meg, kevéssé a sport szempontjából.

UTCAHOSSZAL VERI

Az ultrasport semmit nem tett azért, hogy népszerű legyen, semmit nem tett azért, hogy figyelmet vívjon ki. Azért alakult így, mert voltak, akik elmentek versenyezni, futkorászni, és azt elmesélték, aztán többen mentek, másokat is érdekelt, terjedt a szájhagyomány, ezzel párhuzamosan a külvilág érdeklődése. Bár engem totálisan hidegen hagy a magyar válogatott mint fogalom, de azért legutóbb elég szép eredménnyel zártak a magyar versenyzők 24h vébén külön is (9. és 10. hely), öszetettben is (4.)

Az ultrások rendre hozták a elmúlt évtizedben, sőt azelőtt is a kiemelkedő eredményeket, amikre felfigyelt a közönség. Már az is kiemelkedő volt, hogy egyáltalán célba értek. Ez egy ilyen sportág. Tök felesleges ezért kárhoztatni az űzőit.

De konkrétabban és a jelenre vonatkoztatva: Baji Balázs kivételével az atlétikában az ultrások hozták nemzetközi helyezéseket. Ez tény. És ebben nagy része van Lőrincz Olivérnek, vagy a magánzó, egyedül készülő ultrafutóknak. Utcahosszal verik a hazai versenyzők “klasszikus” atlétikai futóeredményeit. Persze annak, aki nem hajlandó mégcsak a beemelni az ultrasportot oda, annak nehéz ezt elfogadnia, látnia.

A legjobb bizonyíték arra, hogy az ultrasport nem véletlenül van előtérben, mint a 3-5-10-21-42 ezer méterek pont az, hogy NEM olimpiai sportág. Logikusan ugye arra figyelnek az emberek, amiben a hazánkfiai vitézkedhetnek a szent tehénként kezelt olimpián.

Mivel magyarázza Deli, hogy egy olyan sport, amiben nincs pénz, nincs olimpiai szereplés, nincs több tízezres tömeg, sokkal népszerűbb tud lenni, mint ami az előbbi paraméterekkel rendelkezik?!

Eljön az idő, amikor az ultrázás olyan közönséges dolog lesz, mint, hogy az ember lemegy egy jógaórára. Ahogy elnézem az ultra körüli divatot, pár évtized alatt egy megszokott, bevett tevékenység lesz, és az emberiség talál majd más "nagyobbat, durvábbat, extrémebbet". Lehet, hogy a tízezer méter idejének farigcsálását.

tv_26.jpgMIÉRT NEM ANNYIRA NÉPSZERŰ A HOSSZÚTÁVFUTÁS?

Van egy magnetikus felhajtóereje az ultrának, ami a hosszútávosoknak nincs. Tévedés ne essék, nem a magyar atléták miatt futnak az emberek maratonokat! És nem gondolom, hogy Radcliffe, Keitany, Kipchoge, Haile vagy Bekele miatt. Ezen is el kéne gondolkozniuk, mielőtt másokat tesznek meg bűnbaknak.

De naivitás azt hinni, hogy azért nem népszerű (Magyarországon) a tízezer méter és társai, mert gonosz erők, láthatatlan kezek veszik el róla a figyelmet, pénzt, paripát, fegyvert.

Azért nem népszerű, mert nincs igazi azonosulási pont. Ezt Deli is elismeri.

Azért nem népszerű, mert a civil futó nem akar úgy futni, ahogy a Deli-féle hosszútávosok. Nem akarnak beleszakadni, nem akarnak utazni a bolyban, várni az alkalmat, majd beleváltogatni a tempóba. A civil futó nem akarja elsajátítani a kelléktárukat. Nem is nagyon tudja. Ő csak futni szeretne, lehetőleg kötelmek nélkül, persze azért gondoskodik róla, hogy maradjon elég (kütyü hátán kütyü).

Azért nem népszerű, mert láthatatlan. Tyúk-tojás probléma, hogy azért láthatatlan, mert nem adnak hírt róla, vagy azért ne adnak hírt, mert láthatatlan, nincs miről hírt adni.

Azért nem népszerű, mert behatárolt életkorig lehet eredményesen űzni. Eredményes alatt nem azt értem, amit én szoktam érteni alatta (= magadnak felelj meg, bármit csinálj), hanem a mindent csak sikerekben, helyezésben mérő, ebbe a nézetbe görcsösen belefeszült atlétikai álláspontot. Csak az ér valamit, csak az valaki, aki eredményt ér el. Lehet így is nézni, de akkor vészesen kevés ember fér ebbe a kategóriába, a likviditás óriási.

MIÉRT SZERETIK AZ ULTRÁT AZ EMBEREK?

Nyomják lefelé a hosszútávfutókat és persze Krahácsot. Marhaság. Önfelmentés.

Ahogy nem nyomja senki felfelé sem az ultrafutást.

Elmondom, miért tisztelik, szeretik az ultrafutókat, miért népszerű az ultra, és ezen keresztül miért érdekesek és keresettek az ultrafutók (már akinek kell és van) edzői. Nagyon egyszerű és kézenfekvő. Két dolog.

  1. Azonosulás

41da9m08n0l.jpgSok civil futó szeretné kicsit magát is belelátni ezekbe a teljesítményekbe. Átélni a külső és a belső (önismereti) kalandokat, érzéseket, megrázkódtatásokat, furcsaságokat, ami ezzel az ultra szakággal jár. Átélni, hogy ő is lehet akár bajnok háromgyerekes anyukaként. Hogy vidéki rendelőasszisztensként is világrekorder és győztes lehet. Hogy nem szégyen szabóbéláknak lenni.

Olyan dolgok ezek, amiket a klasszikus hosszútávfutás nem ad. Az más dolgokat, de nem olyat és nem annyit, mint egy ultra, nem olyan intenzíven és hosszúra nyújtva (ezt szintén tapasztalatból mondom, pl. intenzív lelki munka, kalandok, stb. rengetetg írtam erről a blogon). A hosszútávfutás, ahogy Deliék űzik, identifikációra kevésbé csábít. És furcsamód pont azért, mert a hosszútávosok atlétábbak, mint az ultrafutók. Ahol van sovány és kövér (eufemizáltan: fedett), inas és puhos, idős és fiatal, lassabb és gyorsabb, gazdag és szegény, satöbbi.

A hosszútávosoknál a külső szem csak “gebe, girnyó” (idézet egy ismerőstől) húszas-harmincas embereket lát, többnyire férfiakat. Lehet mondani, hogy ez ingerszegénység, hogy ennyi éri el őket a (nyilván irányított) médián keresztül, de ez nem igaz. Sokkal több városmaraton, utcai verseny van, ahol veletek találkoznak. És hogy A sport kultúrtörténete c. könyvet idézzem: "A maratoni futás nagy üzlet lett, mára a városi maratonok jelentősége jóval túlszárnyalja az olimpiáékat."

A városmaraton minden hétvégén van valahol, míg az ultra távol van, kevés hazai verseny van, sokkal kisebb a lefedettsége. Mégis ez varázsol, és nem a hosszútávosok. A futók a szó eredeti értelmében sportolnak és figyelnek a többiekre, csodálják a nagyratörőket: az ófrancia desport jelentése "szórakoztatva lenni".

Az is jelentős különbség - és az élet számos területére lefordítható -, hogy az ultrások nem gyorsabban, magasabban / magasabbra, erősebben akarnak többre jutni, mint jellemzően a hosszútávfutók, hanem beljebb, tovább, hosszabban. És ez szimpatikusabb emberibb vonás, mint a gyorsan és erősen és magasra. Az ultrás hajlandó kételyeket megfogalmazni magával kapcsolatban, a hosszútávos bizonyosságot keres a számokban, helyezésben, időben és távban. Lehet, hogy általánosítás, örömmel beszélgetek róla.

  1. Emberközeliség

maedchen82.jpgSok futó azért érzi magához közel az ultrát és az ultrafutókat, mert a társadalom minden spektrumából, nemre, korra, foglalkozásra, vagyon helyzetre nézve tökéletesen indifferens módon vonultat fel szereplőket. Ezek az emberek nem példaképek, de példák. Szerények és alázatosak, nem csinálnak nagy ügyet, műsort a több száz kilométerből, nem verik a habot. Úgy érzi a sok futó, hogy elérhető, amit ezek az ultrások csinálnak. És sokan emiatt bele is vágnak és el is érik. Az ember a kihívást keresi ősidőktől fogva. Kihívásra vágyik, nagyra tör. Kell neki a távolság, mint üveggolyó.

A szerző megszólít az írásban, persze a szélárnyékban bújkálva edződött, ezért néven nem nevez. “Szeretném megkérdezni, hogy az a kultikussá hypeolt verseny, amely közben valamelyik résztvevő  versenyző élőben posztol Facebookra képet magáról telefonon vagy ahol egy másik versenyben lévő illető telefonnal és kamerával felszerelkezve butáskodik online streamelve magát, az mennyire lehet komolyan vehető?” Itt a válasz a kérdésre.

Ötből ötször zsinórban célba értem. Tudom, mit beszélek. Deli nullaszor. Amit ír, az feltételezés, vagy inkáb direkt ekézés. Mivel lehet itt vitatkozni?

Készült egy ultrás film, ami elég sok embernek adott motivációt - amit a hosszútávosok csak keveseknek adnak, ha egyáltalán. Ez a film elég sok embert terelt a futás felé - a hosszútávosok inkább elijesztik őket, egyrészt a Deli-féle írásokkal, másrészt mert a hobbista futóknak a hosszútávfutás ezen a szinten (sebességen) űzése az űrsport, nem az ultra. Pont fordítva van, ahogy Deli állítja.

A Facebook-bejelentkezésem a Spartathlonról is ehhez kapcsolódott. Igen, nem volt sportértéke Deli szóhasználatában. Hozzáadott emberi értéke volt. Azért jelentkeztem be többször élőben a Spartathlonról, hogy megmutassam ennek a futástípusnak a különböző stációit. Hogy emberközelibb legyen. Hogy láthatóvá váljon, ez egy nyitott sport, jöhet és próbálkozhat bárki. Deli is. Hogy megmutassam, nem kell görcsösködni, keményen tolni. Hogy nem vérkomoly dolog a futás. Kell a játékosság a futáshoz, és kell a jókedv vagy éppen a rosszkedv megmutatása! Kell az önirónia. Ezek a hosszútávosoknál - nekem úgy tűnik - szemmel láthatóan hiányoznak. Ezt tükrözik a jónép felé.

Pedig kell a derű! Nem kell feltétlenül belesérülni a szarrá futott edzésnapokba, vállt vállnak vetve eszementül tolni, izzadságosan belefeszülni, acélhangulatban győzelemre törni.

Naná, hogy mindez sokkal motiválóbb, szimpatikusabb és emberibb, mint amit a pár száz (tucat?) hosszútávfutó csinál. Egyébként ezt Deli is könnyűszerrel megcsinálhatja: megteheti, hogy közvetít magáról vagy a sportjáról, ez self-media, magának keletkezteti az ember. Igaz, hogy kellenek hozzá követők, akiket lassan lehet szerezni.

MIT ADTAK NEKÜNK A RÓMAIAK ULTRAFUTÓK?

És itt jön be egy fontos faktor. A give to get. Mi van letéve az asztalra?

Közösséget gyűjteni, elismerést aratni, figyelmet generálni nem lehet, és nem elég csak eredményekkel. Adni kell, hogy kapj. Annyi mindent lehet még kezdeni a futással. Jótékonykodni (pl. elmenni futni alapítványokkal, kísérni hátrányos helyzetűeket), jelen lenni ötletekkel, kezdeményezésekkel. Akár versenyt szervezni. Akár írni róla, akár beszélni, akár heti podcastokat csinálni, például előadni, járni az országot, és nemcsak a versenyek miatt.

Azaz a futáson kívül is letenni valami(ke)t.

Például feltűnt-e hogy futás kapcsán jellemzően csak ultrások (és néha kezdő futók) írnak rendszeresen blogot, rögzítik benyomásaikat? (Tudom, inkább ne tegyék, törjön le a kezük.) Egyéniekről beszélek, nem blogmagazinokról. Tökre örülnék, ha olvashatnék heti-havi szinten hosszútávos atléták által vezetett blogokat, fajsúlyos és érdekes témákat körüljáró írásokat.

Szóval mindezek alapján kérdezem, a hosszútávfutók mivel járulnak hozzá a futás nagy világához a saját edzéseiken és versenyindulásukon kívül? Mit osztanak meg, milyen (nem csak önmagáról szóló) dolgot tudnak felmutatni, ami alapján szponzorációt, médiafigyelmet, közönségszeretet kérnek? Vagy csak alanyi jogon követelnek figyelmet? Hajrá.

unknown-8.jpgGYŐZELEM (V)AGYHALÁL

Az egyszerű futó felméri, hogy sosem lesz olyan gyors, olyan áramvonalas, olyan szikár, olyan inas mint a hosszútávosok. Lehet, hogy ez hízelgő, de inkább végiggondolandó, hogy ez azt jelenti, hogy a futók elidegenedtek a hosszútávosok világától? És ezért sem érzik magukénak.

Ezért nem éri el a magyar (fél)profi hosszútávfutás sok sportújságíró és facebookra rágyógyult ember ingerküszöbét. Ezért nem a hosszútávosokot lájkolják (mintha ez valami mérce lenne), hanem az ultrásokat. Jelenleg nem teremtenek izgalmas mitológiát vagy közeget. Tökéletesen hiányzik a reperotárjukból a derű, a játékosság, az esendőség. Ami látható: kemény edzés, kemény versenyfutás (szigorúan aerob agyhalál), görcsös sikerakarás, eredménycentrikusság, menekülés a biológiai kor testi tünetei elől.

Az egész Deli-írásból sugárzik, hogy csak a versengés mozgatja a célokat, és mindig győzelemre kell törni. Hadd idézzem a Szűcs Csabával készített interjúmat ismét. Aki nem tudja, 2:12-es idejével Csaba még mindig a hazai maratoni csúcstartó, 1992 óta. Ez Csabának hízelgő, a magukat komolyan vevő Magyar Atlétéknak ciki! 26 év alatt meg sem közelítették. A legjobb eredmény is három percre, azaz 1 km-re van tőle. A média és az ultrások miatt, nyilván.

“Egy jó versenyen célba érni hátborzongató dolog. Tömeg van, felvezető motorosok, érzed, hogy te vagy a hős és körülötted forog a világ, és te is tudod, hogy magadhoz képest nagyot alkottál. Otthagytad a nyomod, példát mutattál.”

A civil futó is ezt keresi többek között. Épp ezért a teljesítés neki sokkal fontosabb, mint a győzelem, vagy versengés.

7746044.jpgPÓDIUM-BULÉMIA

A civil futónak az evolúciója természetszerűleg vezet a hosszabb, s így az ultratávok felé. A legtöbb futó (örüljünk, hogy futnak!) nem jár atlétikapályára, nincs edzője, nem ismeri az edzéselméletet. Kimegy, örül, hogy jé, ma ment 3 kili, hétvégén majd 4, fél év múlva félmaraton, egy év múlva maraton. És így tovább. Neki a cél és az igazodás a távokon keresztül történik meg. Nem a tízezer méteren akar “helybenjárni”. Olyat kíván Deli, mintha a grundon szombat délelőttönként összejövő apukáknak nem sörmeccset kéne játszaniuk, hanem a szabadrúgás-kombinációkat gyakorolni orrvérzésig.

Mi Deli szerint a magyarázat arra, hogy a Spartathlon idején több százezer ember követi a futókat? A hosszútávosok mit tudtok felmutatni? Jihlavai vagy karlsruhe-i viadalt? Érdektelen, mert tizenkettő egy tucat. Vergődés a szürkezónában. Váltót az UltraBalatonon? Aminek a nevében benne van az eredeti célkitűzés: egyéniben, ultratávon végigmenni. Csakis ezen a jogon és okon lehetnek ott, és állhatnak dobogóra évről évre. Nekik ez számít, az ultrásoknak más.

Minden futó éremfetisiszta, de mindenhol vannak olyanok (legyen az erre rágörcsölt ultrás vagy hosszútávos), akik pódium-bulémiában szenvednek, és nyeréskényszer miatt szarrá edzik magukat, többnyire megtehetik, se kutyája, se macskája, ez az egy boldogsága. Baromira ráér, semmi kötelezettsége a kiszámítható munkáján kívül. Hajrá neki is, ha ez boldogítja. De a másikon még fogást is keresni, csak hogy így jussunk előrébb nem sportszerű.

BECSÜLET ÉS TISZTESSÉG MINT ÉRV

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a hosszútávosoknál mindig előkerül a mellcsapkodós “becsülettel meg tisztességgel” való felkészülés. Olyan, mintha más aljasul és tisztességtelenül készülne fel. Gondolják, mások nem így tesznek? A két véglet közt - futó munkagépek és az "alig-alig készülők" - közt hatalmas a terület. Ott vannak a az energiájukból és ráérésükből korrekten gazdálkodók, az intuitíve készülők, a lelkes elfoglaltak, azebészünet helyett futók, a munka előtt penzumletudók, satöbbi. A hosszútávokhoz is ugyanúgy odaállnak túlzott önértékeléssel rendelkező, fickóskodó, aluledzett emberek. Vagy rutinra építő, épp csak karbantartott egykori szélvészek. Odaállnak, koppanak vagy nem, és? Mit fáj a bárkinek? Bemocskolta a sportágat? Ugyan már.

Mindenki a maga mércéje szerint készül. Az, hogy a hosszútávosok szerint máshol van ez a mérce, az egyéni szocprobléma. Persze, az ő nézőpontjukból a tízezer félmaratonistából vagy háromezer maratonistából Budapesten 99% felkészületlenül áll oda. És ugyanezt alkalmazzák az ultrásokra, amihez aztán végképp nem értenek. Nem értik sem a viszonyrendszerét, sem az etikáját.

Egyébként abban tökéletesen igaza van Delinek, hogy sokan mernek nagyot álmodni. Ide nekem az ultrát is két (fél)maraton után! Aztán mégsem megy, és tényleg kiállnak 80 kilinél, mert nem bírnak megbírkózni azzal, hogy még hátravan 140. Vagy fáj. Vagy kellemetlen. Vagy nem látja értelmét.

A KÖNNYED FELADÁSTÓL A REKORDIG

Nem mellesleg a könnyed feladás kiskátéját is (a Deli által "klasszikus atlétikának" nevezett) modern versenysportnak  “köszönheti” az ultrasport. Ott lett mindennapos, hogy egy szimpla versenyző, egy esélyes, vagy egy sztár egyszerűen kiáll. Vagy mert valami sajog, vagy mert nem úgy megy, ahogy tervezte, vagy bármi. De semmi bajuk nincs a feladással. Nem gyűrik magukat, lesz még verseny jövő héten is. Ez az ultrát komolyan vevők közt inkább ciki, valakinek no go. De sok belépőszintű ultrás vagy könnyűszívvel futó szívesen alkalmazza a feladást, amire mindig lehet magyarázatot találni. Legnehezebben persze magunk előtt.

Nagyon nagy öngól azt gondolni, hogy az igazi készülés letéteményesei a hosszútávfutók lennének. Deli szavaival élve, rengeteg futó, készüljön öt kilire, vagy ultrára, legyen szakágának topfutója vagy záróbusz előtt kocogója “edz, lesérül, nehezen fejlődik, vívja a kis csatáit, elszántan csinálja, küzd, állhatatosan kitart egy cél mellett és az adott számában próbál javulni.”

Vivicittán féltávon én is voltam 1-10-ben. Maratonon Deli legjobbja és az enyém közt 18 perc van. Sok? Kevés? Deli profi? Ha igen, akkor ez a különbség kurva kevés. Ha amatőr, akkor meg érdemes ebbe megfeszülni? Deli kevesli, hogy valaki (például néha én) heti 40-50 kiliből mer futni bármit. Mégis hol a határvonal? 99 heti km az még kevés, 101 már elfogadható?

A hosszútávosoknál a győzelem, a siker mellett további mérce: a rekorddöntés intézménye. Saját, országos, mindegy, csak dőljön. De ha a sportosság ismérve a rekordok (azaz az örökkévalóság) hajszolása, akkor a sportok művelőinek majd 100 százalékáról elmondhatnánk, hogy semmilyen sportot nem űznek. Akkor most mi van?

zeus1.jpgA GAZ MÉDIA ÉS AZ EMLÉKEZET

A média felhajtóerejéről még annyit, hogy minden kor kitermeli a maga példaképeit. Kell hozzá egy nagyratörő alany és egy médiagépezet, ami erre felfigyel és kitunkolja, legendát gyárt. Profitál belőle mindkét oldal, de az atlétának azért mégiscsak szarrabb, mert neki meg kell felelnie, nyeréskényszerben van. De balgaság azt gondolni, hogy fontosak a rekordok, fontosak az eredmények vagy a mérhetőség. A nagy egészet nézve indifferens.

Az a fontos, hogy maga a sport hogyan háramlik fentről le, elittől talpasig, generációról generációra. Hogy űzik, csinálják, fejlesztik, kiaknázzák, megújítják, belakják a sportot az adott sport embereit. Fantasztikus Usain Bolttól, hogy megcsinálta a tripla duplát (3 olimpián át nyerte a 100 és 200 méteres síkfutást), de az még fantasztikusabb, hogy sokakat inspirált. Hiába szerepel előkelő helyen a Spiriev-táblázatban, ha kikopik a kollektív tudatból.

Rhodoszi Leonidasz négy egymást követő ókori olimpián (i.e. 164-152) nyerte meg a  sztadion (200m), a kettős sztadion (400m) és a dolichos futást (1500 vagy 4500m a források eltérőek). Négyszeres tripla (triasztész). És csak azért emlékszünk rá, mert fennmaradt pár feljegyzés róla. Amúgy tökéletesen érdektelen. De persze Deli mondhatja, nem volt mezőny már akkor sem a játékokon, és lehet, hogy igaza van. Meg a startgép is csak egy zsinórrendszer volt. Meg a lengő pöcsök levettek az áramvonalas futásból. De ami érdekes és fontos: hogy Rhodoszi Leonidasz futott, és hozzáírt egy sort a futás a nagy történetéhez. (Teszem hozzá: Nero császár volt hatszoros győztes is egyszerre, elcsalt-megfélemlített olümpiai játékok alatt.)

ZÁRSZÓ - NYUSZIKA ÉS A FŰNYÍRÓJA
Miről szól ez a borzasztó kiábrándító sárdobálás a felek közt? Érvényesülés? Elismerés? Pénz? Edzésmódszer? Szakágak rangsorolása? Lehet, hogy sosem érti meg egymást a két (sok) oldal. Ha mégis, ahhoz az kéne, hogy a profisták elfogadják, hogy az atlétikában, de más sportokban sincs primátusa semminek. Nincs olyan, hogy alávalóbb meg felsőrendűbb. A lényeg, hogy művelik, akár magas szinten, akár hobbi szinten, tehát a vertikális nézőpontból (a lenéző-pontból) engedni kell, mert tarthatatlan.

A horizontális nézőpontban pedig, amikor különböző sportok, sportágak, szakágak sikerességét próbáljuk meghatározni és utat vágni abban, hogy vajon mi mivel ekvivalens, mi mihez képest nagyobb vagy kisebb dolog, ott talán a platóni igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség négyesfogatának kéne működnie az emberekben. Fairség, merészség, vállalkozókedv, kölcsönös elismerés, belátás, tolerancia. Azaz: a mérhetőség, az eredményesség viszonyrendszerét úgy kéne kialakítani, hogy nem a másik kárára, lenyomására, leminősítésére használjuk, hanem a saját közegünknek lesz egy igazodási és inspirálódási pontja adott esetben egy vébé hatodik hely, vagy egy egyéni csúcs, vagy akár egy derék helytállás valamelyik versenyen.

1420547092-0.jpgDe ehhez konszenzus kell. Deli írása vagy bármilyen orákulum-szerű nyilatkozat csak a biztosítékot veri ki. Hiába van tele a szöveg jogos meglátásokkal, amiket sokan magukénak éreznek (én is), ha a féligazságok vagy akár a teljes tévedések miatt nem előremutató, hanem törésvonalképző és arrogáns. Meglátásai hasznosak lehetnének, ha nem úgy tenné fel őket, hogy a célja a győzelem, a lehajrázás, a diadalmaskodás lenne. Dehát miért tenne máshogy, a cikkből kiviláglik, hogy neki és közösségének tán ez az egyetlen értékmérő. Ez adja a sportértéket. (Tisztelet a kivételnek, és a másként gondolkodóknak.)

Attól tartok, ha valaki még sokat hangoztatja ezt a sportérték-mantrát, könnyen úgy jár, mint a nyuszika és a fűnyirója. Úgyhogy itt be is fejezem, a tévedés jogát fenntartom, és elismerem, ha érvekkel rámutat valaki.

Hajrá futók! Fel a pályára, aszfaltra, ösvényre, csak ne a barikádokra. Tartsátok szárazon a puskaport.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr5913665982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsalapa 2018.02.14. 10:55:20

Érdemes volt ezt is elolvasni, köszi.
Elsősorban is talán a "Zárszó" miatt. De legfőképpen a "fedett" eufézmizmus miatt - soha nem hallottam még, de innentől használom magamra majd :D
Bár ha jobban meggondolom, mégse... Hátha keveri valaki a fedeztetett kifejezéssel (annak a folyamatnak egyik oldalán se lennék szívesen)

Gerle Éva 2018.02.16. 19:53:47

"pódium-bulémiában szenvednek, és nyeréskényszer miatt szarrá edzik magukat, többnyire megtehetik, se kutyája, se macskája, ez az egy boldogsága. Baromira ráér, semmi kötelezettsége a kiszámítható munkáján kívül" – ez viszont pont a te logikád szerint is lenéző, irigységszagú. Ha van miből, ha nincs más dolga, hadd eddzen, hadd szánja oda magát egészen. Ők lesznek a legkiválóbbak, nyilván, nem a hatgyerekes uránbányász. Amúgy a családos futók/edzésőrültek egy része, magamat is beleértve, kicsit menekül otthonról.

fassassin 2018.02.16. 20:03:34

Jómagam a munkaelőttpenzumletudók lelkes csoportjába tartozom, és a penzum teljesítése előtt, a hajnali metrón került kezembe
az Aranylábú szöveg, s az abban lévő hivatkozás Deli írására, amit rögtön el is olvastam... nem kellett volna. Legalábbis futás előtt, éhgyomorra nem.
A motivációm addig sem volt túl nagy, de az olvasás után szabályosan leblokkoltam: mit keresek én itt?
Semmi jogom, hogy koptassam a rekortánt a Margit-szigeten, hisz nincsenek oly magasztos céljaim, mint érmek begyűjtése, rekordok döntögetése; szerintem a futótechnikám úgy ahogy van szar, és bár az első maratonomra készülök tök egyedül, már annak is örülnék, ha egyáltalán le tudnám futni, ha 4 órán belül, az egyenesen katarktikus lenne.
Ám meg kellet tudnom, hogy ezek nem igazi célok, csak az én hübriszem, hogy gyalog-paraszt létemre azt gondolom, hogy én futhatok maratont. 3 óra fölött ezek szerint nem is ér a maraton? Most akkor hogy van ez?
Lényeg, hogy az egész futástól úgy ahogy van, elment az összes kedvem, egy addig naívan felépített, ideális futó-univerzum dőlt össze bennem egy szempillantás alatt,
ahol minden futó örül minden futónak, mert egy célért küzdünk a pályán/aszfalton/terepen, mégpedig a magunk fejlődéséért, nemesedéséért, acélosodásáért, és büszkén biccentünk egymásnak, ha szembetalálkozunk a másik irányba futó átvitt-önmagunkkal. Megmételyezte az egész futásomat, kikezdte az apró morzsákból összehordott, kevéske önbizalmamat, ott motoszkált a fejemben, nem hagyott nyugodni (mondjuk még most se hagy).
De mit van mit tenni, összeszorítottam mindenemet, letudtam a penzumomat, és visszaérve az irodába, elolvastam ezt a két (ri)posztot - igazi megváltás volt, köszönöm!

SimonyiBalázs 2018.02.16. 20:46:20

@fassassin: azért dolgoztál is ma az irodában? vagy te vagy a főnök, hogy ennyi időt olvasásra szánhatsz? ne szegje semmi kedved, egyrészt ugye ne a divat mondja meg ki vagy, másrészt mindig csak magaddal foglakozz, soha ne a másikkal. A futás pont leszarja, h ki mint vélekedik, valahogy megtalált téged, te meg őt.Bár én készülhetnék az első maratonomra - becsüld meg, szuper, mindenből az első a legjobb!

@Gerle Éva: azt írtam "többnyire". És civilekről beszélünk, nem profikról. Ha utóbbiak, ez a dolguk, és így van jól. Ha civilek, akkor nem irigylem őket, hanem inkább hogy egydimenziős élet ez. Írhatnám, h "erről beszélek, amikor értékvesztésről beszélek."

fassassin 2018.02.17. 17:22:52

@őze bálint: Egy helyen végeztünk, szerintem nagyjából egy időben, tehát elég gyorsan, és hatékonyan olvasok. Köszi a bíztatást, rajta vagyok! Hatamas élmény a készülődés, már ezért megérte belevágni!

Galgóczi Imre 2018.02.18. 19:25:58

Sziasztok!
Idézem Simonyi Balázst: „Amúgy az ultrában fordítva van, ott én még nem láttam fekete futót. És nem tudnám megmondani, hogy bármelyik embertípusnak jobbak-e az adottságai.”
Igen, vannak embertípusok, amelyek számára e két válfaj (hosszú ill. ultra táv) összehasonlításában, az egyiknek jobbak az adottságai. Ennek magyarázata a mitokondriális haplotípus. Míg a fehérbőrű lazán kapcsolt haplotípus, addig az afrikai haplotípus erőssen kapcsolt, maximalizálva az ATP termelést. Ezért jók általában pl. a kenyai stb. futók a klasszikus atlétikai távokon – és ezért nem látni ultrás afrikait.
Elolvastam a két írást (Deli vs Simonyi) melynek végeredménye komment nélkül: kiléptem az Atlétika II csoportból.

SimonyiBalázs 2018.02.18. 20:29:48

@Galgóczi Imre: köszönöm a tudományos magyarázatot. AZ ATP-termelés, pulzus, rostok, aerob-képesség közt milyen szignifkáns összefüggések, jellemzők döntenek a "rövidebb" távok esetében a fekete futók felé? Mi a helyzet az ázsiakkal? Van-e ennek pszichológiai, sportlélektani lekutatása? Pl. ázsiaiak bár gyengébbek ATP-maximalizálásban, de a kultúrájuk révén szorgalmasabbak, alázatosabbk, feláldozóbbak? Vagy a fehér embert hajtja a kalandvágy, a fekete ember pedig mentálisan roppan össze egy hosszabb távon? Feltételezések.

SimonyiBalázs 2018.02.18. 20:31:06

@Galgóczi Imre: még valami. Nem lehet elhallgatni, hogy a pénz szerepe (pénzdíj, szponzoráltság, rajtpénz) sokkal vonzóbbá teszi a rövidebb távokat a feketéknek az ultrásoknál.

Galgóczi Imre 2018.02.18. 22:10:43

őze bálint-nak,.
Az első kérdésedre vonatkozó magyarázat: A haplotípusokat A-Z betűkkel jelölik, ami jelzi a lehetőségek finomítását is. A haplotípust úgy is értelmezhető leegyszerűsítve, hogy az emberi genom adaptációja az éghajlatváltozásra. A különböző mtDNS haplotípusok másként metabolizálják a szénhidrátot, zsírt és a fehérjéket. A haplotípus azt is jelenti, hogy milyen mértékű az aktivitása az egyes fehérje-komplexeknek, és az eltérések egyes h.típusok között kétjegyű szám is lehet.
A lazán csatolt „északiak európaiak”-nál veleszületetten magasabb a heteroplazmitásuk ( a mitokondriális DNS milyen mértékben mutálódott), és ez eleve meghatározza a DNS-t és a hibás szerkezetű, kisebb hatékonyságú funkcionális fehérjék jelenlétét, illetve expresszióját. Az mtDNS felelős az elektrontranszport lánc fehérjék kódolásáért is. Ha nő a heteroplazmitás aránya, az hibás szerkezetű,csökkent funkcióképességet eredményez, ami azt jelenti, hogy csökken az azonnali energia rendelkezésre állás (is) hatékonysága a sejtekben. Vagyis a kérdésedre válaszolva, nem a kaja billenti a mérleg nyelvét a „rövidebb” távok esetében a fekete futók javára. Ezt az egészet még fokozza (a feketék javára) az, hogy az emberi szervezetre nézve, előnyösebb életvitelt folytatnak mint a „modern” európaiak.
A második kérdésedre meglátásom: Igen, a pénz jelenléte nagy valószínűséggel dönt abban, hogy mit választanak induláskor: ultrát vagy rövidebb távokat. Az ultrában még csak most kezd belopózni a cash. De az is nagyon szembetűnő, hogy „egyetlen” afrikai ultrást sem látni világversenyeken, ami némiképp ellentmondásos jelenség. Ázsiai ultrás viszont már van nem kis számban, és sikereket is értek el.

SimonyiBalázs 2018.02.18. 22:16:55

@Galgóczi Imre: akkor a lassú és gyors (fehér - vörös) rostok aránya az is másodlagos? aerob zónában futás képessége? magaslat (fennsíkok)? a norvég Moenra mi a magyarázat? 10000-ből 1?

Galgóczi Imre 2018.02.19. 20:19:12

A Moenra: az emberi szervezet nem pusztán fekete és fehér lehetőségek. Minden típusnál születnek kimagasló egyének.
Balázs, nem gondolod komolyan ilyet kérdezni annyi méter könyv ismeretében, melyek a spotról szólnak! Te is tudod, hogy egy világra szóló eredmény eléréséhez nagyon sok összetevőnek kell úgymond koherenciában és összhangban lenni egy nagyon szűk időmetszettben.
Egy tegnapi elszalasztott gondolat még: a 2017 Badwatert is egy ázsiai futó nyerte – Wataru Lino 24:56:19 idővel. A Lubics Szilviről készült Badwater-es filmed hol lehet megtekinteni?

SimonyiBalázs 2018.02.19. 23:34:44

@Galgóczi Imre: a sokméternyi könyv leginkább futóéletrajz, némi sporttörténet, filozófia, és kisebbségben edzéselmélet. De a kérdésemet vedd olyan naivnak, ahogy a görög bölcseleti írásokban kérdeznek a szerzők, hogy a kérdezőből kiugrasszák a nyulat. Moen mindenesetre furcsa jelenség, mert fehér futó nem jutott idáig még, még a Rupp gyerekben bíztam. Wataru asszem Chennaiból jön, ott pedig nincs hideg, ideális Badwaterre. Ha idán megy a Nagy Kata, arra is kíváncsi leszek. Badwater-film: egyelőre csatornáét keresünk a 30 perces változatnak, az MTVA-s adóknak nem kellett. Lehet, hogy idővel VOD-ra kerül.

SimonyiBalázs 2018.02.19. 23:35:18

@Galgóczi Imre: Pardon: nem a kérdezőből, hanem a válaszolóból!

Galgóczi Imre 2018.02.20. 16:32:06

Éreztem a feldobott labdát,....- ezt olykor én is alkalmazom, de leginkább személyes beszélgetések során, mert ott nagyon gyorsan "meglátod a jövőt". De lehet fordítva is alkalmazni- ez is eredményes.

Galgóczi Imre 2018.02.20. 20:38:52

Te, Balázs, milyen nyúlra vagy kíváncsi?

Galgóczi Imre 2018.02.22. 14:50:47

Balázs, az egyenes út a legrövidebb, nem kell kiugrasztani azt a bizonyos nyulat.
Hogy ne csak kapjak, adjak is – így fair (play), hiszen a sportról beszélgetünk.
Szerencsére ma egyre könnyebben jutunk információhoz, és kapunk esélyt arra, hogy ráébredjünk a valóságra. Olyan tényközlésen alapuló felületeknek köszönhetően (is), mint a PubMed, The Lancet, PloS One, Medscape, Biol Med, Nature, Environ Med, Science, stb. az információ rendelkezésünkre áll, ha készek vagyunk a beporosodott paradigmák és mainstream média propaganda állításai mögött megismerni a valódi tényeket. Az emberi szervezett nem a biológia és biokémia irányítja.
Fentebb a típusok ismertetésével betekintést nyújtottam abba, hogy megismerjük a legfontosabb tényezőt, a saját motorunkat (diesel (A), benzin (Z) és a köztes kombinációk(B-Y haplotípus). Ennek ismeretében kell kiválasztani az üzemanyagot (és egyéb mást is)– ez annyira logikus, mint hogy a nap keleten kel, és nyugaton nyugszik. Nem?
Noha nem vagyok ultrafutó, de évek óta figyelem, szintetizálom a tényeket az itthoni ( értsd Magyar) ultrások körében, mert tetszik az ultra és érdekel és fejembe vettem, hogy egyszer még én is körbe futom a Balatont.
Nem értem, hogy élenjáró magyar ultrás/ultrások a dieselhez miért a benzint erőlteti, és más tényezőkkel (is)„mindent megtesz” azért, hogy alacsony szinten tartsa mitokondriumai hatékonyságát. Oszt a verseny alatt csodálkozik (az edzővel egyetemben) hogy 100 - 150+ után köpköd a motor, gond van, mert elszállt az erő. Itt-ott mindenkinél becsúszhat ilyen galiba, na de sorozatosan, miért kell ennek menetszerűen így lenni? Az idő múlásával ez mind vacak mitokondriumokhoz járul hozzá (fokozódik a biológiai öregedés és egyben determináljuk a jövőbeli kilátásainkat is – erre is van már itthoni példa). No de nem akarok a vonalon túlról az edzők kenyerébe harapni, hiszem csak adni akartam!

SimonyiBalázs 2018.02.22. 15:03:33

@Galgóczi Imre: "élenjáró magyar ultrás/ultrások a dieselhez miért a benzint erőlteti, és más tényezőkkel (is)„mindent megtesz” azért, hogy alacsony szinten tartsa mitokondriumai hatékonyságát." mit értesz ezalatt, mit értesz üzemanyag alatt? edzésmódszert, táplálkozást? Megérteni szeretném, nyitott vagyok.

Csak egy finom distinkció, és nem vitatkozásból, csak nyelvi érdekesség: A nap nem nyugszik, nem kel, hanem a Föld forog el, de mindegy is.

Galgóczi Imre 2018.02.23. 09:53:26

Válaszom 2 részre bontottam.

1. Balázs, ne pazarold fölöslegesen energiád szarságokra (distinkció), mert nem fogod megérteni kérésdere adott válaszom. Az időm véges.
(Ha a naplemente lehet romantikus, akkor a napfelkelte lehet mágikus).
Nyelvi érdekességről annyit, hogy ellentétben Koncz Zsuzsával, aki degenerált nyelvnek tartja a magyar nyelvet és művelőit (?), én az egyik legnagyobb csodának.

Komolyra fordítva figyelmünket, Balázs, olyat kérsz, amit egy blogon képtelenség elmagyarázni úgy, hogy a fogadó valóban megértse az üzenetet, de belemegyek. (Egy kis kitérővel kezdem).
Míg a klasszikus biokémia és táplálkozástudomány a kalóriákkal vitaminokkal trükköz és van elfoglalva, addig a testünk ezen formákat kivétel nélkül elektronokra bontja le, és ezzel „gazdálkodik”.80old. Vagyis a testünk irányítása kőkemény fizika.
83old. Mitokondriumaink összességében fotonokról,elektronokról és protonokról szólnak, amelyek nem csak a kajából származnak, sőt! Ma a sejtekben zajló energiaátalakulási folyamatok érvényben lévő modellje nem állja meg a helyét termodinamikai szempontból. Magyarán, a hivatalosan elfogadott protonpumpa elmélet hamis- ez bizonyított tény.
Ilyen alapon, minden következtetés, magyarázat valótlan, erre építeni tévút, délibáb.
A sejtjeinkben zajló biokémiai reakciókhoz szükséges energiát az ATP nagy energiájú foszfát kötése nem tudja fedezni, mert ehhez legalább 15-30-szor több energia kell, mint amit az ATP tudna biztosítani. Ezt az energiát sejtjeink a nap elektromágneses sugárzásból nyert és rendezett, strukturált vízben tárolt energia biztosítja (szerinted a víznek mennyi halmazállapota létezik, illetve hogy tanítják?) Ebbe tovább nem akarok belemenni, mert hosszú,…Szent-Györgyi Albert-et tanulmányozni jő kezdés lehet. A lényeg: A jól működő mitokondriumokat elsősorban a környezet tudja leginkább befolyásolni. Testünk egy bámulatosan komplex összefüggő hálózat, amely energia, információ átvitelére, és tárolására alkalmas, és egyes elemei egyáltalán nem függetlenek egymástól, a változásokra nanosekundumok gyorsaságával reagálnak, ezért hihetetlenül dinamikus, viszont metastabil állapotú, ami annyit jelent, hogy nagyon könnyen lehet rajta változtatni, pl. a környezetből vagy a belső szervi jelek által. A perifériás idegrendszer érzékelő rendszere evolúciós okokból reagál a környezet változásaira és nem a status quo-ra. Itt kezdődnek a problémák, amikor a sportoló szénhidrátfüggő és/vagy nem kap elég napfényt. Az indokolatlan „arrogancia” a természettel szemben, általában visszaüt!
A napfény energia és információ a sejtjeink számára!

Galgóczi Imre 2018.02.23. 09:54:22

2.
Az anyagcserénknek két lényeges célja van. Vizet gyártani a mitokondriumokban és újrahasznosítani a deutérium ionjait. A nap által gerjeszt elektronokat, a sejtjeinkben lévő víz által alakítjuk elektromechanikai hullámmá (rezgéssé), melynek fontosságát most nem kívánom bővebben kifejteni. Viszont azt kell tudni, hogy sejtjeinkben lévő víz, nem azonos azzal, amit megiszunk. A megtermelt sejtvíz minősége és mennyisége az ETC végén nem egyforma a zsír és szénhidrát esetében (CH-ból jóval keveseb vizet kapunk mint a zsírégetésből). Az ivóvíz kb. 156ppm deutériumot tartalmaz ( a zöldségek nagy része is), míg a sejtvíz egy kicsit kevesebbet (azt hiszem 124-126ppm- pontosan nem emlékszem). Ha kevés sejtvizet gyártunk magunknak ( itt most kikellene fejteni hogy miért…nagyon leegyszerűsítve: 1. a nap vörös fénye nem lép molekuláris rezonanciába a deutériummal, csak a hidrogénnel,.2. és ott van még az is ami rontja a sejtvíz alakulását, pl. kék fény és elektroszmog dehidratálnak., a kék fény megváltoztatja belső óránkat, és csökkenti a NAD+-t a sejtekben, ezzel a sejt redox potenciálját is, stb. stb.) akkor a bevitt vízből(nehéz D+) pótolt víz rontani fogja ezt a folyamatot és romlik az energia termelés és sok egyéb más is, de legfőképp az, hogy nem fogod tudni hatékonyan hasznosítani a napfényt. (Ez az élet egyik paradoxonja). Ha az energia termelés lassul, csökken a helyi mágneses tér, a paramágneses oxigén nem oda megy ahova kell és álhipoxia alakul ki. Az oxigén végső elektron akceptor az ETC láncban, viszont az aerob glükóz és zsírégetéshez oxigénre van szükség, hogy vizet kapjunk a végén. A korábban említett heteroplazmitás növekedése is a sejtekben lévő protonok napfényszabályozás hiányából fakad. A problémák mindig a kevés UV-hez és az alacsony D-vitamin szintekhez köthetőek. Az alacsony D-vit.szint gyenge egyenáramot eredményez a szövetekben., a gyenge áram gyenge regenerációs képességet és gyorsabb öregedést von maga után, és magas ubikvinációs szintet jelent (telomér rövidülés). A nappal és éjszak változásai teszik lehetővé, hogy az elhíresült Q-ciklus (koenzim), mint frekvenciavágó, előállíthassa a vörös fényt a napsugár fotonjai által gerjesztett elektronokból, amely az I-es komplexbe lépnek be és átszállítódnak a III-ba és tovább (ez van a CH-nál). Ha zsírt égetünk, akkor az elektron a II-is komplexbe lép be, ekkor a Q-ciklus lemarad. Ha alacsony a redox, akkor a citoszolban kevés lesz a víz, stb. stb…> kiszáradás.
Megelőzés: emelni a redox potenciált, állati zsírok és minőségi fehérjék fogyasztása, csökkentet D+ növények fogyasztása, hidegfürdőzés, napozás, finomított – feldolgozott ételek és vitaminkiegészítők kerülése,.. Tehát nemcsak a kajából, hanem többféle folyamat és arányok összességének eredménye révén jutunk energiához.
Fontos, hogy a hormonrendszered összhangban legyen a Nap ritmusával, ami segít optimalizálni az ECT fehérjék közötti távolságot ( gyorsabb protonok és elektronok a belső membránon a krisztákban). Az elfogyasztott szénhidrát és fehérje, mind elektronokká bomlanak le, de az eredmény, amit kapsz, az attól függ, hogy melyik fehérje-komplexnél lépnek be ezek az elektronok, és milyen távol vannak a f.komplexek egymástól (itt angstrőmokban kell gondolkodni. 1 Å = 1×10−10 m). Ennek alapvetően semmi köze sincs a kajához. A CH és fehérjék az I-es, míg a zsírok inkább a II-es komplexnél lépnek be. Ha az I-esnél lép be, akkor lassabban jut el az oxigénhez, ha a II-nél, akkor kicsit gyorsabban. Az I-III átmenet is lassú (ez is CH), és ha ez fokozódik, akkor a heteroplazmitás aránya nő. A hideg terápia és földelés segít ezt helyreállítani.
Félek, érthetetlen lesz ez így, ha továbbra is distinkciókra utazol.

bárahogy! 2018.02.24. 14:16:25

Hát a nyúl kiugrott!

igorx 2018.02.26. 09:30:57

Szerintem túltoltátok mindketten, Deli is, te is.
Mi ez a szájkarate, de most komolyan?
Sajnos egy barátom találó szlogenje(?) jutott eszembe:
"Magyarország a mindent mindnkinél jobban tudó emberek országa"

Galgóczi Imre 2018.02.26. 16:56:23

Kedves igorx!
Általában nem szoktam álnevekkel kommunikálni. Legyen ez a „tévedésed” intő példa arra nézve, hogy esetleg a dolgok nem úgy vannak, ahogy azt gondolod. Külföldi vagyok.

A valóság megismeréséhez bátorság kell, sokaknak (itt is) még csak a saját tisztességes nevük felvállalására sincs bátorságuk.
Nem holmi divatról írtam Balázs kérésére, hanem magáról az életről. Aki görcsösen ragaszkodik a berögzült hitrendszeréhez, azt sok pofon éri, ráadásul egyre nagyobbak.
Az életünk egy lehetőség. Egyszeri, megismételhetetlen. El lehet pazarolni ezt a lehetőséget, de visszakapni nem lehet.
Stílusosan zárom ittlétem ("nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut..." (Róm 9,16) Hanem akkor kié a győzelem?): „Legyen néktek a ti hitetek szerint.” Máté 9,29

SimonyiBalázs 2018.03.01. 13:16:26

@bárahogy!: ki bizony! @igorx: Még szerencse, hogy Magyarországon vannak, akik azt is tudják, mikor van valami túltolva. Az alaposság tudtommal nem szájkarate.

igorx 2018.03.22. 17:10:30

@Galgóczi Imre: a teljes nevem: Medovárszky Zoltán, de mindenki igor néven ismer a magán- és a szakmai életben is, ezért használom itt is ezt. Pontosan miből vontad le azt a következtetést, hogy ez egy álnév?

Semelyik féllel sem értek egyet. Objektíven megvizsgálva mindkét fél reakciója, ellenreakciója kontraproduktív, romboló, hasztalan, céltalan.

Ti mindannyian szubjektívan álltatok hozzá.

SimonyiBalázs 2018.03.22. 20:48:40

@igorx: Szíved joga egyet nem érteni. De a véleményt illik érvekkel alátámasztani, mert így csak egy sommásnak sem mondható odavetés a kommented. Ráadásul te is egy szubjektum vagy, nem tudsz objektíven vizsgálni. Törekedni lehet arra, hogy körbejárd a témát, ahogy a kétrészes posztomban tettem. Szóval itt a terep, írd le az objektív vizsgálatod eredményét, és virágozzék minden virág. Köszi!

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2018.08.16. 21:56:33

Tényleg van 2. rész is, ezt is a feléig bírtam :) Nem csoda, hogy maratont se futottam sose. Viszont mindketten nagyon jó futók vagytok a nagy átlaghoz képest, én gyerekként se tudtam jobbat a 4 perces aerobnál, most már az 5 percet is magas pulzussal futom. Így is nagyobb sportértéket tulajdonítok Csere Gáspár 2:16-os idejének, mint bármilyen Death Valley vánszorgásnak. Mégis utóbbival van tele a média, ezt kár elvitarni. Ahogy a kajakkenu és öttusa világkupa győzelmek is előtérben vannak egy atlétika vagy úszó vb döntőzéshez képest. Nem baj, hogy ezt Deli megkapirgálta futásspecifikusan, és persze lehetne folytatni az értékvesztés témát az 5km befutóérmekkel, stb.

SimonyiBalázs 2018.08.17. 10:56:17

@mtomi: minden versenytípus specifikus és megvan a hozzárendelt sportértéke, ami amúgyis relatív mindenkinél, nálad ez, másnál az nagyobb. Jelzem, h a csőmaxon futott maraton nagyon kemény, de máshogy fáj, máshogy kemény, mint egy Death Valley, ami kivülről nyilván vánszorgásnak tűnik. Én erre azt mondom: próbáld meg. Nota bene: úgy tudom, Deli belesérült a maratonfutásaiba, ki is szállt az atlétikából mint versenyző. Ezt elfelejtette megírni.

bota71 2018.08.30. 17:57:35

Kérdés : ha valaki lemegy a konditerembe, és egy 1kg-os súlyzót 2000-szer kinyom 24 óra alatt, akkor ő fekvenyomó? Az biztos, hogy sok ember levágja, hogy 2 tonnát mozgatott meg, és azért az nem kis teljesítmény. De a fekvenyomók - súlytól függően - előbb fel fognak valakire nézni, aki nagyobb súlyt kevesebb idő alatt kevesebbszer nyom ki : pl. 1 perc alatt 200kg-os súlyt 10-szer. Őt fogják fekvenyomónak tartani, bár tény, hogy egy átlag embernek komolyab teljesítmény az, hogy valaki aki alkatilag nem is biztosan hasonlít a fekvenyomókra, mégis egész nap "fekvenyom". Valami ilyesmit érzek itt is. A futás atlétikai definíciója szerint repülő fázisból áll. Aki képes egy adott távot úgy lefutni, hogy végig repülő fázisokat produkál, ő végülis fut. Aki bele-belesétál, illetve nagyrészt sétálva teljesítni, olyan sportág az atlétika szerint nincs. Ha egyáltalán nincsen repülő fázis, akkor lehet esetleg távgyalogló, de ahhoz spec. technika kell. A hegyifutóknál is igaz, hogy ha "mászásba" fullad a futás, akkor az hegymászás, túrázás inkább, mintsem futás. Az igaz, hogy a MASZ alá tartoznak az ultrafutók, vannak is szép teljesítmények (Bogár, Muhari és a többiek), de az országos bajnokságokon nagyon sok olyan atléta is elindul, aki csak a teljesítésre megy. Ha kizárnák őket, amikor gyalogolnak, akkor eléggé kevés célbaérkező lenne. Egyébként a 6, 12 és 24 órás OB-k is a MASZ alá tartoznak, de érdekes módon országos csúcsokat nem találni a MASZ honlapon, csak 100km-ig. A 2017-es eredménylistát elnézve: 24 órás OB-n 10 perc/km tempón (sétálás!) belül 5 férfi teljesített... (A győztes Zahorán 6:30-asokban futott, ami azért nem rossz teljesítmény.) A nőknél 5 hölgy ért be, 3-an kerültek be a bűvös 10p/km alá... A győztes kevesebb mint 2km-t kapott a férfi 2. helyezettől. Egyébként megfelelően felkészülni egy versenyre úgy lehet, ha az ember a versenytempót gyakorolja, illetve a versenytávot (hosszú táv esetén legalább megközelíti a versenytávot). Én nem hiszem, hogy a versenyzésen kívül nagyon sokat edzenének az ultrafutók hasonló ideig, vagy hasonló távon. Ez inkább gyomorjáték, jól kell felépíteni az étkezést, jól kell agyban bírni, és nem árt, ha valaki tud jól szenvedni. De megfelelően felkészülni lehet így? Kisebb csoda, hogy beérnek. Egy 24 órás kb. olyan, mint hogy lehet-e 5-10km-es edzésekből maratont futni? Teljesíteni esetleg lehet, de teljesen leépíti a szervezetet, tönreteszi az izomzatot, stb... Nem hiszem, hogy lehet élvezni, és megfelelő eredményt elérni.

SimonyiBalázs 2018.09.01. 09:55:23

@bota71: Definíció: "A kajakos menetirányba nézve ül, és kéttollú lapáttal a hajó mellett húzva végzi a mozgást. A sportoló keze, csuklója a lapáttal azonos ismétlődő körszerű mozgást ír le, a hajó hossztengelyével közel párhuzamosan." Ezek szerint, aki egy ütemet kihagy, nem evez folymatosan, az nem kajakos. Abszurd? Pedig előfordul. AZ, hogy az ultrafutás az atlétika része vagy sem, nem igazán izgat. A MASZ-nál az, amolyan megtűrt mostohagyerek. Elárulom neked, hogy még az elit ultrások (akik tán a te mércéddel is komoly eredményeket tesznek le a repülőfázisaikkal) sem futnak például bizonyos szögű emelkedőn, mert ez a sportág kívánalma (energiatartalékolás, belátás) és technikája.

Szerintem félreérted alapvetően a kiindulópontot. A vitaindító cikk (amit egyszer megírt a szerző, DeliG, és onnantól kezdve soha senki a részükről nem állt ki sem nyilvános beszélgetésre, sem újabb értelmes replikával nem állt elő) lényege az volt, hogy miért nincs TÖBB figyelem az atlétikán, bezzeg az ultrán mennyi van, és az milyen "igazságtalan". És a figyelemből lett levezetve, hogy mennyivel komolyabb dolog a közép-/hosszútávfutás, mint az ultra. Az, hogy az emberek kit / mit tartanak minek (pl. atlétának vagy komoly teljesítménynek), az ő dolguk. Nem előírható. Ahogy a helyesírási szabályzat is egy avítt dolog, hisz a nyelvet az emberek alakítják, az "helyes", amit naponta kimondanak, használnak.

Egyébként megértem az álláspontodat, csak nem tartom életszerűnek, hisz a szcéna totálisan más (virulens, prosperáló), mint amit te ideálisnak vélnél.

Az pedig, hogy nem edzenek az ultrások az adott távon, szerintem érthető. A Bogár Jani még futott edzésen 60-100 km-t tempóban, de más (profibb, pénzelt) idők voltak. nyilván te is belátod, hogy egy 24h-ra készülő vagy 200 kilis versenyre edző futó nem fog 4-5 naponta erre tréningezni a teljes táv vagy idő lefutásásával. Ilyen modellnek sem értelme, sem haszna nincs.

bota71 2018.09.01. 11:38:27

Amúgy rossz példa volt : a Balaton átúszás inkább tükrözi azt, ami most van. Beneveznek rengetegen, és előtte 2 héttel lemennek a Velencei-tóra pancsolni, hogy mégis érje víz a testüket a nagy nap előtt. Aztán odaállnak 5kmt úszni... A végén pedig valahogy teljesítik azért, nem esik jól, és életük nagy szenvedése. A legtöbb ember között a különbséget nem az adja, ki mennyit edzett, hanem hogy az adott napon hogyan reagált a szervezete a kihívásra. De azért le a kalappal előttük, mert én még sose mertem (edzetlenül) odaállni...

Az értékkel való problémák több helyen is megjelennek : pl. maratoni verseny kisérőversenyén (5km?) maratoni pólót osztanak, verseny előtt. Még csak le sem kell hozzá futni azt az 5kmt sem. De aztán viselni fogja a pólót utcán, futás közben, és közben mindenki néz, hogy mennyire komoly, hogy az illető maratonon indult! Múltor olvastam, hogy XY színész futott a Budapest Maratonon! Aztán a cikk végére kiderült, hogy félmaratoni távon indult. ???

Másik : befutóérem! Egy atlétának milyen teljesítmény kell egy éremhez? A fél életét oda kell adnia... De aztán jönnek az amatőr versenyek, ahol a 10.000. futó is érmet kap. Ez azt az illúziót kelti, hogy ő nagyon értékes dolgot csinált. Csak nehéz a környezetének értelmeznie, mert tudják, hogy mennyit dolgozott érte És a sok sportoló, aki fiatal korában nem tudott odaérni a dobogóra, pedig nagyon küzdött, az most szépen akár lesétálva az adott távot érmet fog kapni. Én nem irigylem senkitől, de azért ez tud egy kis értékválságot okozni... Az érem valahogy a kiemelkedő teljesítménnyel volt eddig összefüggésben, és nem kaphatott mindenki...

Visszatérve az úszókra : vannak ultrás úszók is, akik kapnak média figyelmet, és nincs is ezzel semmi baj. Mondjuk ők tényleg úsznak, mert amúgy elsűllyednének :) De a futóknál ez most kezd egy esészségtelen irányba elmenni, és több embert is arra késztet a környezetembe, hogy egyből ultrát teljesítsenek (akárhogy), mert akkor jön a Like, akkor jön az elismerés. De hát aki egész életében sörözött és dohányzott, az egy eléggé nagy pálforduláson megy így keresztül, kérdés, hogy mennyire lesz majd a szervezetének jó ez, meddig bírja. Mert hát edzeni nem akar, csak ultra, ultra, ultra... A 10km-es edzésért már nem jár Like...

SimonyiBalázs 2018.09.04. 23:55:33

@bota71: mindennel egyetértek. Kivéve: " Ez azt az illúziót kelti, hogy ő nagyon értékes dolgot csinált" Igenis nagyon értékes dolgot csinál. Nem a kocsmában bassza a rezet. Áttételesen és konkrétan is értéket hoz létre: egészséget, sportszerűséget, teljesítményt. Ezt sugározzák a városi versenyek tömegei. You can do it. Változtass, törődj magaddal, több leszel, jobban leszel, ez hat majd a közérzetedre, munkádra, stb. Minden ilyen hasznos, kis lépésekkel kezdődnek a nagy dolgok.

Észrevételek: az amatőr és a profi befutóérme nem ugyanaz, a verseny sem ugyanaz (hacsak nem utcai futóverseny, de akkor győz a jobbik), a pénz sem, a szemlélet, a körítés stb Vonzások és választások.

A világ az instant dolgok felé tart, már ott is van, gyorsan, azonnal, most, hopp egy ironman, maraton, ultra stb. Arcoskodás a kevésre, minimál teljestmény nagy elismeréssel - nem új jelenségek, olvasni kell a sorok között. Aki meg nem tud, annak meg minek magyaráznád.

Értékek: pont mint a tisztelet. Nem lehet követelni. Csinálod, példát adsz, lerakod az asztalra, és idővel visszaogazolódik. Nem mindenkitől, de úgyis az fontos, aki visszaigazolja, mert az érti a sportágat, szcénán belül van, nem felületes jöttem-láttam-belekezdtem valaki.
süti beállítások módosítása