Van a térkép, ahol minden elnagyoltan, picinek látszik, mégis geometriailag áttekinthető, rendezett forma.

És van a táj, az igazi tér+kép, ami mindennek a valós manifesztációja.

A hétköznapokban is látunk számokat, adatokat, statisztikákat, de ennek a hús-vér realitása gyakran más: emberi, gyarló, más és más motivációból felépülő. 

Tegnap a Sziget külső körén futottam, ilyen is ritkán van, és láttam a rengeteg követ sorszámmal, a halálozási életkorral. Hídtól hídig ért. (fotó: 444)

Ez adta meg a lökést, hogy egy futóblogon erről a nemisannyira melléktémáról írjak. Ami leginkább arra fut ki, hogy megelőzés, vitalitás, állóképesség, mozgásra buzdítás és ennek gyakorlatias megvalósítása. Most hunyt el Monspart Saci, aki erre áldozta sok évtizedét. Ki viszi tovább?

És ha viszik, a legfelső szinteken, ahol a lé és a parancs van, ott miért nem látják, hogy erre kéne rengeteg energiát (értsd: pénz, paripa, fegyver) fordítani? Minden az alapoknál kezdődik (lásd utánpótlás, oktatás, kutatás-fejlesztés). Utána, amikor már kész dolgokból kell dolgozni, csak a toldozás-foldozás marad.

Kábé egy éve festettem fel obskúrus módon, laikusként a koronavírus térnyerésének hatásait. Sem akkor, sem most nem vagyok biológus vagy szakértő. Egyszerűen adatokat nézek, nyilatkozatokat hallgatok.  

2020 tavaszán, amikor a karantén-időszak kezdetén

• kitisztult a levegő,
• megszűnt a városi zaj,
• eltűntek a kondenzcsíkok az égről,
• megőrültek az összezárt családok otthon
• százezrek vesztették el a munkát, bevételt, reményt, egészséget, életet,
• beindultak az instant versenyek,
• utat tört az entrópia,
• a természet elkezdte visszafoglalni a területet,
• a vírus bringázás közben nem fertőz, de ugyanazon a kerékpárúton gyalogolva már igen,
• a kacsák megjelentek a metrókijáratnál,

a hotelek előtt,

és a pályán.

Szóval egy éve botcsinálta Harariként latolgattam a mileszhogyant. Vírus és baktérium, hetedik osztályban biosz órán már be kell vágni csakúgy, mint a rovar-bogár elméletet. Állítólag ha...

Állítólag “Ha jó baktériumot eszel, gyorsabban fogsz futni”, de a kattintékony cím mögötti cikkből nem derült ki semmi, viszont itt is - mint mindenhol - a Covidra terelték a szót. Azóta ez csak fokozódott. A helyzet az oltások miatt már visszaállni látszik a régi zajos-büdös-forgalmas mindennapi életbe, de például gyülekezni, tüntetni még nem lehet, ami kényelmes mind a fotelkommentelőknek, mind a hatalomnak.

Ez a poszt nem bagatellizál, nem szemellenzős módon akar pályaszélről ugatni. Nem teszi szégyenlősen a szája elé a kezét, mint a BL-közvetítéskor a focisták, amikor a másik kurvaanyját szidják élőben. 

Szűk családomban van Covid-halott. Nem állítom, hogy váratlanul nem tud lesújtani bárkire, azt sem, hogy a posztban felvetett dolog lenne az egyedüli megoldás. (Az oltásról egyáltalán nem írok itt, csak non-invazív megelőzésről.)

Azt viszont állítom, hogy a megelőzés fontosságát mindig szőnyeg alá söprik, a nyilvánvaló felismerések, tudományos tények és szakmai ajánlások, ordító összefüggések ellenére.

És amikor már ki-ki helyzet van, akkor az oltás a megváltó. Stipi-stopi be vagyok oltva, én már - ebben az ügyben - ittam a Szent Grálból, védve vagyok.

Halál és élet - a külvárosi krematórium.

Egyedi tapasztalatom, hogy csak pár futó ismerősömnek volt komolyabb covidos vesszőfutása, gyanítom, hogy a napi mozgással, egészséges életmód és étrenddel járó erős immunrendszer általában úgy bassza ki a kis betolakodókat, mint macskát szarni.

Vagy mint a krumpliorrú huligán vírusokat az Egyszer volt, hol nem volt az életben a fehér szakállas manus hadserege.

Ettől még covidos volt az illető (én is, mint kiderült egy gyorstesztből), csak nem vágta földhöz. Hogy Kennedy-t idézzem, amit már sokszor kiforgattam:

Ne azt kérdezd, mit tudsz tenni a futásért, hanem azt, hogy mit tesz a futás érted.

Akik rendszeresen sportolnak, szemmel láthatóan jobb esélyekkel indulnak a Coviddal szemben. Persze nem vagyunk sérthetetlenek.

Tessék idekattintani https://koronavirus.gov.hu/elhunytak. Keressetek rá a magas vérnyomás szóra. Most, mikor ezt írom (28297 haláleset) a legutolsó 50 elhunytból 35-nél volt alapbetegség.

Kitérő: az hogy miben halt meg valaki, hova sorolandó, melyik statisztikai rubrikába, mi a fő probléma, mindez nagyon kérdéses a Covid-statisztikákat illetően, erről szól ez a remek cikk. Illetve ez, a llehetetlen küldetésnek tartja az alapbetegségek beazonosítását. (Mindenesetre a szív- és érrendszeri betegségek vezetnek.)

50/20 a cukorbetegség, és 50/5-5 a daganatos és elhízásos alapbetegség.

Érdekes ez az elhízás dolog, mert azokat kivéve, akik genetikai probléma vagy hormonális ok miatt szenvednek obezitásban, az elhízás egy magunknak direkt, közvetlenül okozott probléma. Amit megfizet a komfortot kedvelő  áldozata, és fizetünk mi is a közös TB-kasszából. A kényelem korunk legnagyobb drogja. Ne higgyünk a közhelynek: "jól néz ki, mert szerencsés alkat." Ja meg amikor a közékorú vagy idősebb már legyint: nincs nekem erre szükségem. Miért is? Mert a halálra készül? Vagy ő már elérte a csúcsot és ott is ragadt? Arról van szó mindössze, hogy ne egyen szart, legyen aktív, nem pedig a cukaharát kell elsajátítaia a tornász vébére.

A rák, stroke stb. indirekt, közvetett betegségek. Én egy hónap alatt nem tudok rákot okozni magamnak, csak hosszú, kitartó munkával, céltudatosan, és akkor sem biztos. De ha megeszem ezt a tál csipszet, gyorskaját, zsírt, 4 zacskó pilótakekszet és satöbbit, ha nem mozgok, üldögélek, akkor rövid idő alatt hosszútávra elhízok, és egy barbatrükkel csináltam magamnak egy krónikus betegséget. 

Persze lehet, hogy ennyien boldogtalanok, amit sokan köztudottan túlevéssel vezetnek le - röpke boldogságot ad az öntömés. 

Mire akarok kilyukadni? A fent említett tényezők külön is veszélyesek, együtt pedig nagy eséllyel korrelálnak egy olyan betegség kombó felé, ami Covid-megbetegedés esetén halállal is fenyegethet. 

Ilyen esetben nem az illető kapja el a koronát, hanem a korona kapja el őt. Végülis: ugyanaz. És itt már a Hospice sem tud kármenteni.

Sokan elmondták már más aspektusból, hogy az elhízás nemcsak népbetegség, hanem nagyon veszélyes. Aki belebetegszik, vagy belehal, az is “kárát látja”, de mi is, hisz a mi adónkból rengeteg megy el minderre. Nem megoldás, hogy felemelik a csipsz adóját.

Az elhízás, és a vele együttjáró inaktivitás egy negatív spirál.

Ott van nagymamám, az ő logikája ez: jaj, elcsúsztam a templom felé menet, na már oda sem megyek vasárnaponként. Ez volt 15 éve. Jaj, fáj a térdem, inkább leülök, nem sétálok, de már nem is kertészkedem, megcsap a levegő meg a nap. Miközben szidja a kínaiakat, akiknél én az elmúlt pár évben ötször jártam, és alig láttam kövér embert, viszont rengeteg nyuggerkorút, aki még dolgozik és/vagy a parkban tai-chizik.  

Általános iskolai tudásszint, hogy az aktív élet javítja a vérkeringést, amivel a mozgásszervek is frissülnek, javulnak, “keni” az ízületeket, veri ki a károsanyagokat, satöbbi. 

A fájdalom elmúlását még kevesebb mozgástól remélik az emberek, csakhogy ez egy ördögi kör, ugyanis az ízületeknek mozgásra van szükségük az egészséges működés érdekében

Egy olyan országban élünk, ahol Mészáros Lőrinc (nem a ferences szerzetes, és nem is a híres erdélyi pedagógus) örökpanorámás svábhegyi villájában

még arra is figyelnek, hogy ne legyen megerőltető egy ekkora házban az emeletek között közlekedni, ebben egy belső lift segít majd.

Baszki, a Gorbacsov-doksiban lehetett ilyet látni. Viszont Gorbi már 90 éves, és a tisztelői szereltek be a dácsájába pár éve liftet, mert alig tud járni. De igyekszik.

Azt meg már csak csendben mondom: minden megmászott lépcsőfok 10 másodperccel hosszítja meg pluszba a várható élettartamodat. Napi 15 perc lépcsőzés 3 év nyereség.

Egy olyan országban élünk, ahol a cigizés (tüdő)állóképességi edzés. Igen, a dohányosnak is van egészségtudata: ő azzal él együtt, hogy dohányzik, és ennek a rizikóját vállalja, mégha mindennap nem is tudatosul benne. Irodaházakban mi van? Simán kimegy dohányozni, mert az úgymond "jár neki". Tudom, hogy vannak már munkahelyek, ahol maximálták, bár voltak erre szigorúan vicces próbálkozások. Például: "Napi kétszer lehet rágyújtani. A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." Bocs, bárkinek jár óránként 10 perc fekvés, passziánsz, jóga, stb? Egy magának okozott, elvonási tünetekkel járó káros szenvedélyt miért tolerál egy munkahely, és egy másik építő jellegűt miért nem diszkriminál pozitívan? Konferencián a kávészünet = cigiszünet.

Egy olyan országban, ahol keresztre feszítik Norbit, amiért az aputestet kritizálja, és csimpánzcsöcsöt emleget pejoratívan. (Miért ezért, érthetetlen? Lenne más.) Gyakorló testnáciként kipártolom az amúgy tőlem táj- és testidegen Norbertet.

Nem kell ahhoz nárcisztikusnak vagy testedzésfüggőnek lenni, hogy foglalkozzunk a testünkkel. Nem lehet rá sajnálni az időt, mert akkor cserbenhagy, és ez egyben a véget is jelenti. Megéri? Hiteles lehet egy ilyen mentegetőzés, hogy "nekem erre nincs napi 5-15-30-60 percem"?

A testen minden megjelenik. Igényesség vagy igénytelenség, ízlés és ízléstelenség,  életmód, szellemiség étrend, aktivitás. A test a tükrünk. Nem a tetszésről beszélek, csak pusztán tünetekről.

Épp ezért nem tartom ezt a kövér-alacsony miniszterelnök / magas-vékony főpolgármester politikusi cicaharcot jelentéktelennek, sem karaktergyilkosságnak, mert beszédes. Ha egy megszólalás politikai és társadalmi aktusnak számít, a megjelenés miért is nem?

Az élet és öltözködés koronavírus idején leegyszerűsödött. Manapság a Tasnádi Péter-ruhák a mindennapi viselet: lehet öltönyben járni temetésekre, vagy tréningben sportolni.

Hírekben rendszeresen olvasni: egy 42 / 65 / 77 éves férfi / nő,

aki elhízással küzdött.

Miért küzdött? Hogy is van ez? Vett egy kis oroszlánt házicicának, aki megnőtt és nemcsak karmolja, hanem le is teperi, és marcangolja esténként? A megfogalmazás sajnálatot kelt, mintha emberünk tehetetlen lett volna: "hát mit csináljak, itt volt ez a big mac menü, és hopp, beugrott a számba."

Nem akarom elviccelni, és pláne nem a kövéreket gettóba zárni, vagy stigmatizálni. A példaadásról beszélek.

A futás például tipikus “grassroots” dolog, mikroszinten jön létre, ott terjed pozitív példaként, és mint egy meglebbentett pillangószárny, úgy fejti ki a hatását. Látja a szomszéd, elkezd futni ő is, látja a családtag, milyen slank a sógornője, ő is elkezd kocogni, látja az ovistárs anyukája, és így tovább. És a végén ott találja magát a Gepárd Házban, közvetlen a Hugrabug és a Griffendél között.

Egyre gyakoribb mindez szerencsére, gyorsan nő a mozgók (kocogók, futók) száma, de még mindig a sültgalambvárás-effektus mintaországa vagyunk.

És van a fentről leszüremlő hatás, amit nevezzünk miniszteri programnak, hosszútávú egészségügyi stratégiának, kormányzati intézkedésnek. Keresgéltem a neten, de sehol nem találtam az EMMI-től, ami ugye 2010 óta áll (lánykori nevén Nefmi).

Az emberminisztériumnak - jézusom, ez milyen név, pont olyan rettenetes, mint a “piacok idegesek” kifejezés, amiben humanizálják az elvont fogalmat, míg a "humánerőforrás" szóval dehumanizálják a létezőt (lásd Hararinál: honnan tudjuk, hogy egy entitás valós? Tegyük fel a kérdést, tud-e szenvedni. A piac tud szenvedni? Nem. Qed.) -, szóval az emberminisztériumnak a prevenció nem tűnik olyan hűdenagyonfontosnak. És nemcsak azért, mert nem találtam a magas vérnyomás ellen programot, hanem mert nem hallok-látok semmilyen karakteres, évtized óta nyomatott programot, ergo valódi foganatja sincs. (Régi példám: Nagy Britanniában egyes biztosítók fizetnek neked, ha egészségesen élsz, ezt különböző kritériumokkal teljesítheted és igazolhatod.)

Inkább jöjjenek a hétfőtől vasárnapig színes fiókban rekeszelhető tabletták (gyógyszeripar felkészül), jöjjön a kezelés, hisz az orvosokat és nővéreket (a külföldi elszívás ellenére) foglalkoztatni kell, és haveri szerencsére iszonyú pénzek herdálódhatnak el az egészségügyben, miközben a hatásfok khm kétséges. Persze vannak szűrőbuszok, meg hívnak be tüdőszűrésre, de édeskevés mindez, ha megnézzük a KSH halálozási statisztikáit (keringési, daganatos, stb halálokok).

Az emberminisztérium vezetőjéhez kötődik egy örkény istváni történet. Egy pillanat, mielőtt belekezdenék gyújtsunk rá ezzel a kínai cigivel - LONG LIFE.

Azt nem tudom, hogy az onkológia nagy professzora, jelenlegi EMMI miniszter is ezt szívja-e. Neki is van egészségtudata: annak része, hogy dohányzik. Nem is az a lényeg, hogy hogyan tud ellátni egy legalább négy nagy minisztériumra rugó feladatkört egyben, hanem a hitelesség. 

Nem ildomos, ha egy futóedző vagy -szervező kövér (mondá Csanya és én egyetértek), ahogy nekem nem passzol össze, hogy egy orvos, aki egészségügyért felelős miniszter is, dohányos.

Ez egy legendás sztori: Kásler, még orvosként sajtótájékoztatót adott és kérte az újságírókat, hogy a rák elleni küzdelemben segítsék az olvasókat az egészségtudatosság felé terelni, miközben láncdohányzott. Mindennél többet mond erről a Janus-arcúságról. És akkor nem kéne leírnom azt a mondatot, hogy "lehet, hogy kiváló orvos és szakember, de...

Ebből következően a négy leghaszontalanabb dolog a világon:

• a pápa pénisze,
• a férfi mellbimbója,
• az egyházi jegyesoktatás, gyereknevelési és szexuális tanácsadás
• valamint Kásler életvezetési sajtótájékoztatója.

Életmentésnek tökéletes a sport, aminek találó definíciója: felesleges akadályok önkéntes elfogadása. Elég lenne az EMMInek azt sulykolni a papagáj-propagandában, hogy tessék kilépni a komfortzónából.

De a példaadás ott kezdődik, hogy nem látok pocakos, sőt éjszakázástól, zsírevéstől, tintorettótól, szolgálati autóban üldögéléstől szétfolyó VIPeket, zsírpárnás-tokás-ragyás-dülledt és táskás szemű prominenseket, hangjukkal és influáló képességükkel kompenzáló megmondóembereket állandóan a tévében, neten, plakátokon. Ez csak egy példa, elég sok figurinót rakhattam volna ide.

A régi görögöknél aki a köpenyét a fejére húzta, az a halált várta. Nálunk meg a médiában büszkén mutogatják ezeket a fejeket, amikről olyan tünetek ordítanak, amik a KSH statisztikában szereplő halálokok előfutárai.

Van egy döbbenetes felmérés. Eszerint

minden magyarnak átlagosan 2-5 kilóval nőtt a testsúlya a járvány alatt, miközben a mozgásszegény életmód miatt egyre többen küzdenek mozgásszervi panaszokkal.

Az átlagosan szót húzzuk alá: ha neked nem nőtt, akkor az már máshol, máson oszlik el pluszban. Ja és micsoda paradoxon, erről írtam az előbb: a mozgásszegénység miatt nő a mozgásszervi panasz. Hogy lehetne megértetni a zemberekkel, hogy minél jobban óvok valamit, annál ramatyabb lesz?

További döbbenetes adat:

A megkérdezettek 63 százaléka kevesebbet mozgott a vírus kezdete óta,

és 43 százalékuk több időt töltött semmittevéssel.

Nem véletlen, hogy a fentiek miatt nőtt a mentális és mozgásszervi panaszok száma:

82 százalék egy éve rosszabbul alszik, 45 százalék érezte magányosnak magát.

Holott a mozgás lett volna az egyetlen legális lehetőség az utcán levésre (a munkábajárás, bevásárlás mellett)!

Persze érthető: ha valaki látja a célt, az adja a vitalitást. A karantén időszak - legyen civil, aki csak túl akar élni, vagy versenyző, aki versenyre vár - sokakat demotivált, vagy lesérített, nincs értelme ennyit belerakni, ha nem látod, hova, lehet persze újratervezni, de semmi bzitosíték nincs, minden destabilizálódott.

De könyörgöm: még a magyar nyugdíjasok védőszentje, Schmuck Andor is le tudott fogyni, és már be is jelentette válását. Formaidőzítés vagy épp formahanyatlás a mestertől? Andorral edzés közben a Belviben simán össze lehet futni.

Még egy érdekes megfigyelés.

Hallottatok mostanában az AIDS-ről? Volt szó az influenzáról? Passzé mind. A közelmúlt letűnt dolgai, pedig köztünk élnek, köztük élünk. Gyógyíthatók, elodázhatók, megelőzhetők. A Covid is erre az útra fog kerülni. De előbb haccacáré van, ami valakinek úgy jön rosszul, hogy jól jön, valakinek meg fordítva. 

Az emberek önrendelkezését (darwini szelekció) felülírják az omnipotensnek gondolt védelmi intézkedések (zárás, oltás, nyitás), miközben ezek az intézkedések csak papíron festenek jól, de a papír lyukas, mint a szita, és következetlen a tartalma. Amikor majd a blogon a 2020. november 1-es Dromos Athanaton ultraversenyhez érek majd valamelyik posztomban, elmesélem, hogy mennyi értelme volt tesztet csináltatni itthon, és mennyire veszik komolyan különböző országokba lépésekkor. 

Kérdeztem a görög haverom, mit csinálnak pandémia idején a buzgó görög-kelet vallásos emberek: visznek egy papírzsebkendőt vagy nejlont és azon "keresztül" csókolják az ikont. A szerbeknél merészebbek voltak: a koronában elhunyt főpátriárkát szintén csókolgatták, meg is lett az egyházi szelekció. Nem bírnak magukkal. Ahogy a tavasz is bezsongat mindenkit. Íme kettő a ritka futós szelfijeim közül az eldobható, levegőben visszaforduló és engem fényképező szuperkamerámmal - a Sakura Michire emlékezve.

Ismétlem: nehogy azt higgyétek, hogy bagatellizálom a Covidot. A fent említett Janus-arcúságot, a kettősséget azzal a személyes példával világítom meg, és ezzel zárom ezt a kitekintést, hogy a kórházban, amikor apám cuccait vettem át, kijött a főorvos részvétet nyilvánítani, majd elmondta, hogy tüdőáttét kerül majd a zárójelentésre.

Amúgy a Covid-osztály előtt beszélgettünk (a sors fintora, hogy az albérlőm is ugyanakkor ugyanott feküdt). A doki mondta, hogy lehet, hogy a Covid is közrejátszott, de ő ezt nem fogja ráírni. Nem tudom, hogy szakmai meggyőződésből vagy dacból, hiszen egy percet szánt minderre, és már ment vissza az osztályra. 

Nemrég írta egy rezdens: “Huszonöt évesen családoknak kell megmondanom, hogy a szerettük meg fog halni. El kell magyaráznom, hogy a nagyapa, aki látszólag csak kicsit gyengélkedik, de tud beszélni, ülni, nem fog már soha többet kijönni a kórházból.”

Nem kell ahhoz kórház, de még egy pandémia sem, hogy rájöjjünk: az életmódunk az, ami ápol és eltakar. Szó szerint. És egy kurva egyszerű megelőzéssel élhetünk, és ezt nyugodtan adjuk tanácsba, véssük kőbe, terhesszük hitbizományként: mozogni kell. Ami kézenfekvő: séta, futás, bringa, úszás.

Sok mindenről lehetne még a felvetett témák kapcsán beszélni, vitatkozni, elemezni, leágazni. Ennyire telt.

Egészségügyi perceinket hallották.