Meglett férfiak futnak kitárt karral – mint könnyező gyerekek anyjukhoz – egy szobor felé. Ez a 245 kilométeres, 36 órás szintidejű görög futóverseny, a Spartathlon záróakkordja. A verseny, ahol mindenki győztes, aki célbaér, és ahol senki sem mehet biztosra - mondják. Dehogynem. Ha felkészült vagy, netán jól blöffölsz (istenkísértés, de akad ilyen finiser is) max. egy sérülés dobhat ki a versenyből. Ó de sokan mondogatták, hogy másodszorra mennyivel nehezebb végigmenni a Spartathlonon. Nos, könnyebb volt, egy percig nem kételkedtem, hogy nem sikerül, de még így is olyan mélyütés volt, amit hetekig emésztek. Egy olyan verseny, ami megkérdőjelezi a futásba vetett hitedet. Egy verseny, amit gyűlölve szeretek. A tavalyi út 2.0-ás változata és az útkeresés folytatása következik. (Adatfetisisztáknak grafikonok a poszt végén, és némi háttérkalauz is azoknak, akik nem ismerik a versenyt.)