Több kérdés is felötlött bennem, miközben a 119. (!) bostoni maratonnak hétfő délutáni közvetítését néztem. Nem, nem nosztalgiáztam két évvel ezelőttről, amikor ott futottam a merénylet napján, hanem inkább a sok érdekes dolgon töprengtem. 1) Mi a maratonfutás ideális időpontja a hobbifutónak? 2) Mi a különbség a férfi és a női boly között? 3) Milyen giccset találnak ki a robbantások 2. évfordulójára? 4) Ki az a láthatóan pályát tévesztett sapkás arc, aki az élen robogott 2 kilométeren át?

1) Egy ideális világban úgy kéne tán maratont futni - akár első, akár sokadik - hogy nem is tudod, mikor futsz majd. Készülsz, edzel szívósan. Míg egyszercsak valamelyik nap, egy súlyos kéz nehezedik a válladra, és halkan azt mondja valaki: Most jössz! Persze az edzők megőrülnének, nem tudnának célversenyt kitűzni, visszaszámolni az ideális felkészülési ciklust, viszont megelőzhető lenne az izgulás, a kétkedés, a lelki teher, az álmatlan éjszaka, a maraton közeledő rémalakja. Bár kétségkívül hasonlítana a japán halálsorra. De valószínűleg nem lenne a felőrlő "mi lesz, hogy lesz" jajongás, nem lenne a szorongás a fájdalomtól, bukástól, és a bizonyítási vágy sem nehezedne teherként a futóra. (Pont ezt történt velem 1 hónapja Barcelonában, életem legjobbját futottam, hamarosan megírom.) Ja és ha lehet még ideálisabb világ, akkor a maraton legyen késő délután, vagy este, akkor jobban teljesít a szervezet.

A legideálisabb világban pedig nem is maratont, hanem 24h-s versenyt futnak azok a "szerencsések", akik most hétvégén mennek az OB-ra Sárvárra. Mivel a női és férfi mezőny válogatott futói 2 hete a torinói vébén vitézkedtek, így most nagy esély nyílt sokaknak fellépnie a dobogóra. A vébén gyomorpanaszok miatt hátráltatott Máthé Zoltánon kívül ott lesz Belej-Fekete Bálint (12h OB győztese), és pár Spartathlonra készülő is. A női mezőny még ennél is níltabb. Aki kipróbálná magát, hajrá, a belengetett pódium még külön is motiváló lehet. Apropó, egy friss cikk Lubics Szilvirő a 24h-s futás kapcsán a 168 órában.

2) A Boston Marathon netes közvetítése parádés volt, osztott képernyőn mutatták a félórával korábban indult női és a később rajtoló férfi mezőnyt, igényes kommentárt nyomtak a közvetlenül a boly előtt haladó kísérőrautókról. A 32-33 km környékén még együtt futott 6-10 férfi és nő is a saját bolyában. Döbbenetes volt a különbség: amíg a férfiak az istenért sem voltak hajlandók egymásnak fogni a szelet (nem voltak nyulak, és nem érezték, hogy szívességet kéne tenni bárkinek), a lányok szép, tölcsészerű libasorban haladtak, váltott vezetéssel. Lásd a képen:

A fiúknál a veterán Meb Keflezighi élre állt, de rájött, hogy senki nem lesz gáláns átvenni tőle a homlokszél elleni küzdelmet, és szépen ő is szétszórodott a csatárláncba. Itt tán jobban látszik az alakzat:

Ritka szar időket futottak idén a bostoni versenyen (2:09-es férfi, 2:24-es női beérkezés), ahol rendre a világrekordon belül futnak, persze a pálya lejtése és kialakítása miatt ez sosem lesz hivatalos. Szóval most sem kerültem közelebb a szélárnyékozás problematikához, viszont a másik vesszőparipám, a végesprint fényesen igazolódott. Akár rendezhettek volna egy 400 méteres sprintet is a két női menőnek, mert végig egymás mellett/mögött haladtak, és keményen beleállva egy side-by-side hajrába döntötték el az egészet - a hórihorgas, fura fogazatú Rotich javára. Pedig Dibaba nagyon szép stílusban futott, csak a lába volt félméterrel rövidebb Rotichénál.

3) A bostoni robbantásos giccs 2015-ből. Persze szép, megható, de olcsó, hollywoodi és maximum terápiaként értelmezhető.

4) Egy feltűnési viszketegséges csávó úgy döntött, kicsit megkavarja az élmezőnyt. Kandikamera poénnak is ócska lett volna, de mivel megidealizálta, így még szánalmasabb. Derek Yorek majdnem 2 km-en át vezette az élbolyt, csupán azért, hogy 2 és 5 éves gyerekeinek örömet szerezzen (és nem okozzon, ahogy a cikk írja). A kőkemény sprint hamar vállalhatatlan anaerob-küzedelemmé változott, így lemorzsolódott Yorek. Amúgy 3:04:57-tel bejött, és nem is olyan rossz futó, hisz tud ő 2:34-es maratont is. Lám, mennyit kivesz egy 2 km-nyi ATP-rohasztó tortúra a maratonistából. A bosszantó és ciki, hogy köze nem volt az élmezőnyhöz, poénnak vagy jófejségnek ciki, a gyerekeinek pedig egy ócska hazugság lesz majd, amit apuka művelt, ha kicsit nagyobbak lesznek. Értelme semmi, de sok emberben rokonszenvet keltett ez a marhaság.

+ 1 ráadás: nemcsak a kicseszett fonódó villamoshálózat felújítása miatt nehéz a Margitszigetre Budán eljutni, vagy épp egy négyeshatossal, de már nem is érdemes azoknak, akik a külső körön futnának. Lesz még egy kis felújítás a már rég átadásra ígért rekortánon.