futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

BÜNTETŐKÖR #16/2 - A testedzésfüggőségről 2. - Személyes példák (Lubics, Csécsei, Bódis & kerekasztal)

2020. október 01. - őze bálint

kerekasztal_nevvel.jpgA függőség kritériumairól, emberről emberre eltérő jellemzőiről szól a testedzésfüggőség (TEF) témát körbejáró két adás. 

A TEF hivatalosan nem betegség, de nem is a média terméke. Az amatőr sportolók 2-3 %-a érintett. Sok ember nem tudja, hogy függő. Van, aki tagadja, kikéri magának, nem vallja be. Sokakat megbélyegeznek ezzel, mások büszkén vállalják és még mutogatják is. 

Az addiktológia szerint ami károsít, függőséget okoz, az ártalmas. Bármilyen függőség alapvető komponense, hogy valami más helyett csinálom a dolgot, hogy elkerüljek egy olyan tevékenységgel való foglalkozást, ami számomra problémát jelent. Na de ki a problémás, ha a TEF-re vonatkoztatjuk? Az, akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés: testi-lelki egészségében, egzisztenciális vonatkozásokban, párkapcsolati, családi vagy munkarelációban. 

És hogy még sok portréinterjú, kerekasztal-beszélgetés, tudományos érdekesség, műhelytitok és futós téma jöhessen podcast és poszt formában, támogassátok a Nem Azét bármilyen szabadon választott összeggel kezdve havi 1 eurótól itt: https://www.patreon.com/nemaze 

Nyolc éve kvázi közszolgálatként, lelkesedésből nélkül csinálom a blogot, másfél éve low-budgetban a podcastot. Nyilvánvaló, hogy az erre ráfordított energiákat fedezni kell. Nem szeretném fizetőssé vagy rekláokkal telipiszkolttá tenni. Köszönöm!

kepernyofoto_2020-07-06_23_54_25.png

Az adások sok platformon hallgathatók, klikk ide: iTunes, SpotifyMixcloud. Letöltés pedig itt: HearThis. Osszátok meg, értékeljétek, kövessétek a különböző felületeken az adásokat, hogy másoknak is feltűnjön és sokakhoz eljusson. 

Az nem testedzésfüggő, aki...

... aki túl sokat sportol, és mindig a sérülés a vége, ez nem diagnosztikus kritérium. Aki viszont a sérülés ellenére folytatja, azzal már baj lehet. Mint a heroinista: beszúrja az anyagot. A kulcskritérium, hogy az illető – annak ellenére, hogy sérült, fájdalmai vagy épp családi problémái vannak, szenved minden szinten – mégis tovább csinálja.

ws-finish-feet_1.jpg

Szóval nehéz a boldogságtól búcsút venni. Ahogy a szenvedéstől is. Talán mert néha a szenvedés boldogság, és a boldogság pedig szenvedésbe torkollik. Lehet, hogy okosabban kéne élni.

A mostani adás során még előkerül a tudományos háttér, sok minden kimaradt időhiány miatt az első részből. Azt feltétlen érdemes meghallgatni, hogy képbe kerüljünk a testedzés-dependenciával, és tisztába tegyünk pár alapfogalmat, eloszlassunk félreértéseket. A szakértővel, Demetrovics Zsolt addiktológussal, tanszékvezetővel, az ELTE  Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánjával azt jártuk körbe, hogy miként lehet közérthetően definiálni, feltérképezni és kezelni a testedzésfüggőséget? Mire és kire hat ki, milyen komponensekből áll, hogyan rombol és milyen negatív következményei vannak? Ez volt az 1. adás, a tartalmas posztért pedig klikkelj ide:

Az elmélet után jöjjön a gyakorlat. A folytatásban amatőr sportolók, civilek mesélnek személyes példákon keresztül a testedzés iránti elkötelezettségük ilyen-olyan formáiról, túlzásaikról, motivációikról - legyen az futás, testépítés, multisport. Nemcsak vélt vagy valós függőségükről, hanem az azzal határos területekről, vagy épp az ellenkezőjéről is beszélünk. Valamint céljaikról, amikért sokat tesznek; sportbeli kikapcsolódásukról vagy épp kilengéseikről. Sőt még egy rövid függőséget mérő tesztet is kitöltenek.

Talán az idézetekből már kiderült, megosztja veletek tapasztalatait az ultrafutók közül Lubics Szilvi, valamint Csécsei Zoli (podcast vele itt) és Bódis Tamás is (podcast vele pedig itt), akik az őszre tett UltraBalatonon is összecsapnak. Titánok harca lesz, van, volt - kit tudja, mikor hallgatjátok.

A műsor utolsó harmadában egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor edzővel, testépítővel, multisportot űzővel, futóval beszélgetünk pozitív és negatív élményeikről. Az interjúk - a pandémia és a szervezési problémák miatt online készültek - ezért az időnként Star Trekbe illő hangminőségért megértéseteket kérjük. 

Választ kapunk arra, amit a szakértő sem tudott, mert nem mértek még: milyen hatással van a libidóra, szexuális teljesítőképességre, s ezen keresztül a kapcsolatokra a túl sok edzés, netán edzésfüggőség. 

A profiknál az áldozat, a cél szentesíti az eszközt, a testedzés-függőség ott a munka járulékos eleme. Adódik tehát a kérdés: az ultrafutó elit életformája vajon amatőr, félprofi vagy profi? Hiszen amatőrnek vallják magukat, mégis alapértelmezett, hogy 200 kilométer körüli heteik legyenek, így maradhatnak a topon. Szemük előtt nem a megélhetés lebeg, hisz külső motiváció, mint pénz nincs ugyan benne, viszont a laikus szerint több függőségi lehetőség bőven van belekódolva a megnövekedett edzésidő és táv miatt. Ráadásul a sikerek révén visszaigazolást kapnak. Ez nem pont egy még vonzóbb, nemesebb, hősiesebb motiváció, amitől könnyen függésbe csúszik valaki? 

A szakember szerint “Ha valaki szenvedélyesen el akar érni egy eredményt, azt megbeszéli a partnerével, családjával, hozzárendel bizonyos időt, és az életét amúgy „rendben tartja”, nem függés. Ez az elkötelezett amatőr típusa, aki “odaszánja” magát a sportjának, komolyan csinálja, fontos neki, mert ettől teljesedik ki. A függőnek csak látszólag van egy individuális célja, ám ettől felborul az élete.”

browne004_1.jpg

Sok futót ismerek. Olyat is, aki egyik függőséget cserélt másikra. Egykori alkoholista ismerősöm mondja, hogy amikor ivott, közben jó volt, utána szar. Amikor futott, közben szar volt, utána tök jó. És ott is egyre több kell neki. A károst egészségesre fordítja, majd megint károsba. Olyan futót is ismerek, aki nemcsak függőséget cserélt függőségre, azaz abbahagyta a cigit sok év után és futni kezdett, de érdekes módon a monotóniát megduplázta: egy gyárban dolgozik 40 éve, és mikor végez, elmegy hosszút futni.

Köztudott, hogy a rendszeres testmozgás javítja mind a fizikai, mind a mentális egészséget. A rendszeres fizikai aktivitás fontos szerepet játszik az egészségfejlesztésben és a betegségek megelőzésében. Ráadásul, a fizikailag aktív embereket kedvező mentális egészségi állapot jellemzi, például alacsonyabb depressziós tünetek és szorongás, jobb állóképesség és alvásminőség. 

Egyesek azonban túlzott mértékű testmozgást végeznek, amely káros lehet az egészségükre. Ez már nem az úgynevezett szelf-medikáció, önkezelés része, amikor egyszerre nyerünk a testedzés által örömöt, kielégülést és még kúráljuk is magunkat. Persze, bizonyos esetekben a nagy mennyiségű testmozgás kötelező (mondjuk egy elhivatott sportoló atlétikai edzésének része), de más esetekben ez tükrözheti a stressz vagy pszichológiai menekülést. 

A probléma ott van, hogy egy amatőrnek maga a sportolás kellene legyen a regeneráció, mivel a sport célja alapvetően a kikapcsolódás, közérzetjavítás. A TEF megtanul megbirkózni a stresszel azáltal, hogy az egyre nagyobb testmozgással jár, és a fizikai aktivitást tekinti egyedüli módszernek. És ez a 22-es csapdája: még többet stresszel, még többet mozog. És így tovább. Az ok nincs megoldva, a tünet viszont igen. A túlzó testmozgás nem oldja meg a stressz kiváltó probléma forrását, ugyanakkor csökkenti például a szorongást, a bűntudatot vagy a depressziós hangulatot.

Valamiért futni és valami elől futni nagyon más. Az ilyen hosszú edzés szimbolikusan és valóságosan is egy elfutás, ha az illető soha nem tér rá/vissza a problémához, ha soha nem próbál megbirkózni a negatív érzelmi állapotokkal. 

running_1.gif

A TEF egyfajta mozgásos hiperaktivitás: a sportolás melletti elköteleződés túlmegy azon a határon, ami jólesik, és károsodásokhoz vezethet testi-lelki, egzisztenciális értelemben egyaránt. Az élmény helyét átveszi a függőség. Ha nem sikerül valamiért - pl. sérülés, betegség vagy elfoglaltság miatt - végrehajtani a tervezett edzésadagot (ami gyakran szándékosan tovább tart vagy intenzívebb, mint ahogy tervezve volt), a sportoló negatív lelkiállapotot él át, ideges, levert lesz, vagy sóvárogni kezd. És a negatív spirál csak egyre húzza lefelé.

Idő, monotonitás, kényszeresség: ez a testedzésfüggő pályaíve. Ha valami időigényes, akkor a függő gondolkozása szerint több időt lehet vele eltölteni. És ő pont ezt akarja. A monotonitás is fontos tényező lehet, mert aki el akar szakadni a gondoktól, az általában hosszantartó tevékenységet keres. 

Megjelenik az obszesszív-kompulzív jelleg is, tehét a kényszeresség: amikor az illető nem sportolhat, fejben akkor is folyamatosan erre készül, tervezgeti, de egy edzés vagy verseny után a kielégültség mindig csak átmeneti, és előjön a késztetés. 

A ciklikusság alapvető jellemző; gyakorlatilag nincs nyugvópont. Nincs kielégültség, elégedettség. És ez az igazi addiktív komponens: sosem lehet hátradőlni, hogy „most jó”. Mindig, folymatosan több kell, a tolerancia mindig tolódik. Emelni kell a téteket, még extrémebb edzés és kihívás kell. Ugyanakkor a TEF-nél nincs objektíven extrém teljesítmény. Igaz, amikor túllép a határon, az neki sem kellemes dolog. 

Eljön a pillanat, amikor már rég nem az élvezetről van szó, a tevékenység elveszti az önmagáért való örömöt. Ha valami megakadályozza a függőt a tréningben, akkor a szokásos megvonásos tünetegyüttest lehet megfigyelni. 

cipos_bringa_1.jpg

A világban a TEF kutatások jórészt a futásra, testépítésre, triatlonra koncentráltak eddig. Megállapították, hogy az érzelemszabályozási nehézségekkel küzdő egyéneknek nagyobb a testedzés-függőség kockázata. És az is kiderült, hogy egyes sportágakban nagyobb arányban fordulhatnak elő függők. 

Például egy kutatás szerint a triatlonistáknak fele testedzésfüggő. Megdőlni látszik az a közkeletű vélekedés, hogy ha valaki csak egy sportot művel, sokkal könnyebben túlzásba esik, lesz függő, sérül bele. A multisport sajátossága, hogy minden rész sportágra külön időt kell szánni, hogy ne legyen “lukas száma” a sportolónak. Más egy fazék ételt főzni a tűzhelyen, mint háromra figyelni és azt összehangolni, hogy a vacsorára kész legyen. Érdekesség: Amerikában magukat csak pain community-nek, azaz fájdalomközösségnek nevezik a triatléták. 

A kutatásokban a testedzés minőségét illetően lényegében a nem-kényszeres és kényszeres sportolási módot szokták elkülöníteni. Utóbbinál az intenzív testedzés az egyértelmű testi sérülés vagy más károsodás ellenére fennmarad.

Egy vizsgálat során, ami 60 esettanulmányt tartalmazott, az derült ki, hogy a kényszeres futóként azonosítható férfi hosszútávfutók nemcsak a családi hátterüket és szocio-ökonómiai státusukat illetôen hasonlítanak jelentôs mértékben az anorexiás nôk csoportjára, hanem számos személyiségdimenzió mentén is. A harag gátlása, a saját magukkal szemben támasztott rendkívül magas elvárások, a testi diszkomfort érzések jó tûrése, a potenciálisan komoly kimerültség tagadása, valamint a depresszív tendenciák jelenléte egyaránt jellemzôje mind a két csoportnak.

A kényszeres futókra jellemző még, hogy szeretnek egyedül lenni, sokat foglalkoznak a testükkel, súlyuk kontrollálásával, túlzott jelentőséget tulajdonítanak a táplálkozásnak. Perfekcionisták, alacsony az önértékelésük, szoronganak, érzelmileg labilisak, és kényszeres viselkedésformákat űznek. A kényszeresen futók ugyanakkor több pozitív változást éltek meg az énképüket illetôen, és nagyobb mértékû kontrollt tapasztaltak az életükben, mióta futni kezdett, mint a nem kényszeresen futók.  

És akkor jöjjenek a szereplőink kis bemutatással. A Büntetőkörben a Testedzésfüggés 2. részben tehát:

kerekasztal.jpg

Csécsei Zoltán, egykori faipari-mérnök és lakásfelújító jelenleg csak a futásra koncentrál a családja mellett. Munkája immár a hobbija, és fordítva: hobbija a munkája. Talán már futóbabakocsival is végez edzéseket, hogy csöppnyi lányát levegőztesse, ő pedig regenerálódjon. Idén minden versenyt megnyert, amin elindult, megdöntött pár futópados világrekordot, tavaly csapatban vébé ezüstérmet nyert, valamint második lett a Spartathlonon. Most sem kertel, ahogy 2020 januárjában vele készült Büntetőkör-portréból is kihallatszott, hogy tisztában van magával, és a választott életformájával járó pozitívumokkal, negatívumokkal.

Lubics Szilvia az ultrafutás aktív legendája, két kezén és lábán sem tudná megszámolni, hányszor állt OB-k, terepultrák, Spartathlonok dobogóján. Sok félreértés, félinformáció és előítélet kering róla, ami a versenyzési motivációját, edzésmennyiségét, hozzáállását, életmódját, kinézetét illeti. Gyerekei már szinte felnőttek, veteránként már higgadt rálátása van egykori és jelenlegi önmagára. Neki az edzések már és még öröm, de mindennap ki kell mozdulnia, mert ez az élete része. 

Bódis Tamás jól tűri a kényszert, monotonitást, hisz volt katona és kamionos is. Szerinte amiről nem bizonyították be, hogy lehetetlen, az elérhető. Ennek szellemében fut. Párkapcsolatban él, de gyerek nélkül, vállalkozóként. Tamás elköteleződésével, tűrőképességével és munkabírásával még magát is meglepi. Hogy árnyaltabb képet kapjatok az UB- és Spartathlon-győztes, sokszoros magyar rekorder és világbajnoki ezüstérmes futóról, hallgassátok meg a 2019 októberében készített Büntetőkör-portrét is. 

Ééés.... hogy ne csak a reflektorfényben levő ultrafutók meséljenek a testedzés iránti elkötelezettségükről, lentekről és fentekről, jöjjön egy kerekasztal-beszélgetés olyan emberekkel, akikkel sokan tudunk azonosulni más és más miatt. 

Itt lesz velünk Gerle Éva, 44 éves, bölcsész, magyartanár, blogger, három gyerek anyja, aki sok éve mozog amatőrként, de hat éve meggyőződésesen, naponta és határfeszegetősen súlyzózik, kocog és akrobatikus edzéseket végez. Nemcsak gyászfeldolgozás miatt, hanem a jó életminőségű öregségért. Időnként böktöl vagy ketogén-diétát folytat. Életmódjáért gyakran fitnesznácinak, függőnek, felszínesnek titulálják, akit csak a testformálás érdekel.

A testépítők táborát erősíti a 35 éves Kiss Gergely személyi edző. 14 éves kora óta gyúr, egy szezont versenyzett is. Az utóbbi pár évben a filmiparral kezdett összedolgozni, a hazánkban forgatott sorozatok, és mozifilmek színészeinek segíti a fizikai felkészítését, kontrollálja a táplálkozásukat.

Egy 24/72 órás ügyeleti rendszerben dolgozó rendőrtisztet is köszönthetünk, a 48 éves, négygyerekes Romhányi Lászlót. 15 évvel ezelőtt gerincsérv alakult ki nála, ami meghatározta hozzáállását az egészséghez. Megtanult odafigyelni a szervezete jelzéseire, és persze együtt élni az időszakos fájdalommal. Évekig járt le edzőtermekbe, főleg crossfit edzésekre, és sokat kerékpározott. A járvány kitörése óta otthon edz, akár sok-sok órát is.

A 47 éves Fejes Lászlót futó körökből ismerhetjük. Egy kislány édesapja, nyelvész kutatóként dolgozik. 37 éves koráig állandóan túlsúlllyal küzdött, és kocogás segítségével egy nyár alatt fogyott le, onnantól a futás meghatározta az életét. Mostanában a futás vagy a kettlebell visszaszorult, de heti pár alkalommal azért így is igyekszik elmenni és lefutni tizenegynéhány kilométert. Őt nemcsak a sportéletútja miatt hívtam az adásba, hanem mert hat évvel ezelőtt, amikor először interjúztam az előző adás vendégével, Demetrovics Zsolttal a TEF-ről, Laci elgondolkodtatóan érvelt az interjú állításai ellen. Ezt a "Kis magyar addiktológia" címet viselő írást az Utunk Ultrába futóblogon tudjátok elolvasni, és most is kitérünk rá.

Jó hallgatózást! Become a Patron!

BÜNTETŐKÖRben, ebben a futó-szappanoperában a Runner's Worlddel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatok meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner vagyok, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahol és ahogy az interjúalannyal összehoz minket az élet. 

kepernyofoto_2020-08-28_16_31_39.png

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr7016214660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása