Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.

Remélem, ismerős. Innen indulunk. Hogy hosszú szöveg? Pont erről is szól a bejegyzés, hogy ne cselekedjünk, mielőtt nem ismerjük alaposan, amibe beleártjuk magunkat. Az erőfeszítés hiányáról, az eltérített belső iránytűről. Tisztelet a kivételnek.

Nem kéne linknek, pongyolának lenni egy információbefogadáskor. Nem kéne megspórolni a melót, mert az csak elhamarkodottá tesz a véleményformálásban. Nem kéne ítélkezni, viszont kell, lehet, hasznos kritizálni, véleményezni felkészülten és nyitottan. Ezek hiánya ilyen ügyekhez vezet, amiről itt írok.

Igazából nem is kéne semmit írnom, beszédes a borítókép. Nem szülői megrendelésre készült, nem házi feladat volt, hanem órai feladat év elején a suliban: mi volt a legjobb nyári élményed?

Az elhíresült maraton (10 éves Lóci, Szarajevó, 42km, 36 fok, stb.) körül kialakított és kialakult közhangulatot, mint jelenséget két külön bejegyzésben vizsgálom. 

Ennek a két posztnak a fényében érdemes átértékelni a régi megcsontosodott véleményt: mennyire hiteles a feljelentő, mennyire felelőtlen az akciózása, mennyire értelmes a feljelentés maga, és hogy lehetne az ilyen népítéleteket megelőzni.

Merthogy nagyon sokan sebtiben ítélkezni akartak ebben az ügyben: akár ájtatosan papolva, akár prolitempóban nyomva (igénytelen tartalom és forma), akár jóindulatú, de rossz kivitelezésű szektás indulattól fűtve. Akinek nem inge, ne vegye gatyára - voltak normális tartalmú, stílusú hozzászólások is.

Eleget végigolvastam. Toxikus. A kommentelés manapság az, ami a Kádár-rendszerben az Ifipark és egyéb rockbulik voltak. Szellőztessenek csak moderált körülmények között a zemberek. 

Ebben az ügyben, amint azt hamarosan látni fogjuk, esszenciálisan jelenik meg...

Ez nem egy Twitter-bejegyzés. Nyilván azok a rövidlátók, akik a dolgokban eddig sem mélyedtek el (keveset olvas és foghegyről kommentel), akik nem képesek 160 karakternél alaposabban, átgondoltan fogalmazni, azok ezt sem fogják végigolvasni, és semmit nem párolnak le belőle, tanulságot pedig nem visznek el.

Merthogy mindez kognitív disszonanciához vezetne, és mert a nem éppen vákumcsomagolásban elengedett privát böffentés védernyőt biztosít és elégedettsége. Általános gyakorlat, még ha nem túl gusztusos is. A magam részéről semmilyen közösséget nem tudok az ilyen emberekkel vállalni, legyenek cuki futók vagy sem.

Mivel az ügy kapcsán mára mindenkiben megfogalmazódott a megingathatatlan magánvéleménye, megvannak a szekértáborok, ezért inkább olyan nézőpontból mutatom be az eseményeket, ahogyan arra eddig nemigen került sor. Például tények alapján.

E két külön posztban elvégzem azt a feladatot, amit a (sport)közvélemény hirtelen haragú, első indulatból reagáló része szemmel láthatóan nem tett, mert a gyors, reflexszerű reagálás mindig egyszerűbb, mint erőfeszítést tenni a dolgok feltárására: utánajárás, konzekvenciák levonása.

Kellett négy hónap rá, hogy tájékozódjak, szintetizáljak. A reakciók felháborítóak voltak, de nem akartam első indulatból reagálni. Nyilván erre a posztra ezt mások ugyanúgy megteszik majd - önminősítés gyanánt.

Mindezeket szépen elfedte az ügy mentén szerveződő buborék, ami jóval nagyobb volt, mint az ügy – ha van ügy egyáltalán.

Nem kéne lennie, de

• egy együttérzést demózó, édes mostohaként és Tartuffe-ként egyszerre viselkedő, zavaros profilú, szexista és incel felhangokkal operáló, nárcisztikus személy az érvényesülés érdekében 
• és az ő szélárnyékában sok hangadó kibic a leuralás öröme végett

ügyet kreált. Ahogy és ahol lehetett beletörölték a lábukat a családba. Az ügy pedig továbbburjánzott a futós szubkultúrából a tágabb sportéletbe, majd a hétköznapi hírek közé.

Így a sporttal, mint tevékenységgel nem foglalkozó ember is fejogosítva érezte magát, hogy hírmorzsák alapján legitim véleményt formáljon. Hisz ahol a "gyerek" téma szóba kerül, az azonnali pártos reflexeket hív elő, kiből mit. A sokmillió politikus, futóedző és gyerekszakértő országa ez.

Az internet széleskörű elterjedésével a műveltséget leváltotta a tájékozottság. Manapság pedig a tájékozottságot a felületes informálódás, a szemmel ide-odaugrálás és szavak kiragadása alapján megszerzett kvázi-információ, amit konyhakész kap az olvasó, holott a mögé nézés hasznos és fontos lenne.

Olvasót írok, de ez manapság a telefonba bújást jelenti, a villámtájékoztatás, az instant hírek és vélemények terepét. Körül kell nézni egy járművön, ki mit tart a kezében.

George R. R. Martin mondatából kéne kiindulni.

Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.

A hivatalos médiumok sem végezték el a feladatot, amit hívhatunk munkának is, napi penzumnak: hasábok, adásidők kitöltésének a saját rovatukban.

Egy bulvárműsor (pl. Fókusz vagy Balázs-show) ezért nem hibáztatható, romlottak a velejükig, a primitív néplélek etetői, kiszolgálói. De mértékadó lapokban közölni önhitt cikkeket ("körbejártuk a témát", miközben az a kör egy negyed cikkely), mindezt fizetésért - az már szakmai probléma.

A végeredmény: közellenség szülők, Lábtörlő Lóci.

Az fel sem merül, hogy a gyerek nem ajándékba kapta az eredményeit, hanem edzéssel és odaszánással, versenyeken kiérdemelte. Pont ezért jár a tisztelet: azt sem lehet kérni, hanem kiérdemelni.

Fontos még: az elmúlt négy évben számos olyan podcast-adást csináltam, ahol a témával és alanyaival kapcsolatban tamáskodó voltam. Sőt akár antipátiával, gyanakvással viseltettem valaki iránt. Mindig bebizonyosodott, hogy hamis volt ez a hozzáállás. Pont emiatt is podcastolok, hogy ne legyenek rögzült, ízesült előítéleteim.

Minden beszélgetés tanulságos. Sokszor nem vagyok meggyőzödve, vagy továbbra sem értek egyet az interjúalannyal ebben-abban, de elfogadom, akár meg is értem az ő álláspontjukat. Akár az e-sporttal, a hegymászással, teljesítménytúrázással, a megélhetési extrémkedéssel kapcsolatban. Nem kezdek uszulni vagy uszítani.

És akár a „Lóci és Oli fut”-családdal kapcsolatban, mert igen, korábban én is ferde szemmel figyeltem őket. A 25. IzzóSztár adás egy egynapos „terepmunka” (ismerkedés, futás, 3 órás beszélgetés, stb.) kivonata a családról. Nem sok, de ezerszer több, mint amit a kéretlen kommentelők elvégeztek velük kapcsolatban.

Nem tisztem ügyvédként védeni Lócit, vagy a családot. Amúgy az antik Rómában az i.e. 204-es törvénnyel (Lex Cincia) az ügyvédi funkciót polgári kötelességnek nyilvánították és díjazását megvesztegetésnek tartották. 

Azért írok ilyen hosszan az ügyről, mert sok olyan vetülete van, ami engem érdekel futóként, újságíróként, apaként.

Ez egy szomorú ügy, hazai látlelet. Nemcsak a szülők, de a média és a futótársadalom hozzáállásáról, felelősségéről is mesél. És a (sport)közvélemény működéséről.

A legszomorúbb realizálás: a futás nem tesz jobb emberré. Igaza volt Lőrincz Olivérnek a múltkori interjúnkban. Éveken át idealisztikus voltam. Olyan a futó, amilyen az ember. És amilyen a futó, úgy reagál az ember.

DIÓHÉJBAN

 

1) A szarajevói maratont teljesítő tízéves Lóci szüleit az atléta és atlétaedző Csontos Imre (alias Csonti) feljelentette a rendőrségen és gyámhatóságnál. A kulcsszavak: 36 fok, 42 km, 10 éves.

Az előzményekről álljon itt a Lóci és Olivér megcsinálja oldal beszámolója. Ez a család nézőpontja.

Magáról a feljelentésről szóló Csonti-poszt itt érhető el. Ez a feljelentő nézőpontja.

2) A feljelentést nemrég – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény – a Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította. Ez azt jelenti, a szülők ellen nem indul nyomozás.

A feljelentő mindezt, annak ellenére, hogy elsőként értesült a tényről, nem hozza nyilvánosságra. Pedig már a család is publikálta szeptember 1-jén. Ahogy a feljelentő mindig csak „szűken" nyilatkozik, mintha nem lenne elég muníciója vagy érve.

Csonti a saját állítása szerint is "minden lehetséges helyen" feljelentést tett, és ugyanerre buzdította követőit. Ha az ügy számára nem várt fordulatot hozott, vajon ugyanolyan elánnal miért nem számol be róla?

Vélhetően a gyámhatóság is hasonló következtetésre fog jutni, mint a rendőrség.

Ugyanakkor a feljelentőt - akinek a hitelessége megkérdőjelezhető - nem vizsgálják. És a gyámhatósági eredményről sem tudhat hivatalos csatornán.

3) A feljelentő sporttevékenysége és publikus privát élete konfúz, obskúrus. Mint majd lejjebb kifejtem, edzőként túldimenzionálja magát, a hivatkozott intézményi háttér (egyesület, klub, szakosztály) nem létezik.

Csontinak rengeteg profilja van a közösségi médiában, van olyan is, amin csak 32 ismerőse van, és az mind önmaga. https://www.facebook.com/profile.php?id=100083103409951 Beszélget talán a különböző nációjúnak elképzelt profiljaival. Kéri őket, hogy jelöljék vissza.

Poén is lehetne, de mint később látjuk, ez annál sokkal furább és aggasztóbb. Épp ezért a segítségül hívtam az ő nyilvánosan elérhető FB-profiljait a képi illusztráláshoz.

3) A család megszenvedte a közösség média és sajtó "pogromját". Életüket megmételyezték a kéretlen, rosszindulatú, reflexszerű támadások. Elégtételt nem kaptak a netes lincselésre, amit nagyon jól levezetett ez az írás. Versenyekealpári beszólásokat kapnak.

Gyereknek beszólni, verbálisan bántalmazni felnőttként rendkívül nívótlan dolog. Ami a kommentelőnek egy félperces köpködés, az hónapokig, évekig tartó trauma lehet a kommenteltnek. Ezek a gyerekek tudnak olvasni, kezelik a közösségi médiát!

Felnőttnek beszólni tájékozatlanul pedig ciki. A kívülről beledumálók („más faszával a csalánt”-alapon) a gyerek, a szülők helyett tudtak mindent jobban. Feltették a kérdést vajon maguknak: mi közöm hozzá?! És mit tudok az egészről egyáltalán?!

Ennek ellenére jól mutatja a bejegyzésem indexképe, ami a „deprimált, kizsigerelt” (idézet a feljelentőtől, illetve a sajtóból) Lóci rajza, a gyerek belső erejétt és helyzetértékelését. És ez a legfontosabb, nem a kívülállókhoz, a véleményiparhoz igazodni, nekik megfelelni vagy meghajolni.

4) A gyerekeket egyébként szülei kísérték a szarajevó maratonon - ez valahogy kimaradt a híradásokból és Csonti gyűjtőmunkájából. Lóci öccse, Olivér 5 km-en indult, őt édesanyja kísérte. Az 5km után az anya becsatlakozott a frissítésbe, ahol a duplakörös pályán oda tudott férni.

Az apa pedig végig, futómellényében extra kulacsokkal a srácnak. Én is ezt tenném. Itt látható a képen a maraton mezőnyében Lóci mögött 204-es rajtszámmal. Itt pedig elolvasható.

5) Magyarországon nincs olyan jogszabály, ami tiltja a 18 év alattiak számára a maraton futását. A hatályos sporttörvényben sincs. Hogy ezt mennyien állították habzó szájjal erős érvként, hitbizományként, meg se tudom számolni.

A versenyszervező az isten, ahogy mondani szokás: ő dönti el, mik a szabályok a saját versenyén. Irányvonal van,  nevezhetjük közmegegyezésnek vagy normának, de nincs kőbe vésve, de minden egyéni mérlegelésen múlik.

Nem szokás maratont futni 18 év alatt, de sok „kivételt” lehet tudni. A podcastjaimban számos alanyom számolt be arról, hogy futott maratont tizenévesen. 

Hja, régen még nem volt Facebook, bár feljelentők voltak. Csakhát a korszellem volt más. Régen minden más volt, lehetett 12 tojást is enni, akkor még nem volt koleszterin, ugye – így Esterházy Péter.

Nemrég interjúvoltam meg Markocsán Sanyoszt, ő a '80-as években öt- és tízezres verenyekre készült, a Népligetben futott maratont 17 évesen.

Kónya szintén atletizált, ő 14 és 15 évesen a lakótelepük körül futott fél éven belül két maratont is, saját szórakoztatására.

Rakonczay Gábor 13 évesen egy családi ebéd után gondolt egyet és a háztömbök körül teljesítette, minden frissítés nélkül. Lóci 10 éves, atléta és birkózó.

Értem, hogy sporttudományos szempontból az életkorkülönbségek fontosak az optimális terhelés meghatározásánál, de lássak már egy elfogadott adatsort, táblázatot, hivatkozott tanulmányt, ami ex cathedra megmondja, mit lehet, szabad, és mit nem.

Mert azt látni, hogy épp a mozgóindexnek van értelme, hisz minden fiatalember más és más fizikummal, edzettséggel és fejlettséggel bír, nincs fűnyíróelv.

Erre mondja Kosztolányi a Halotti beszédben (a magyar irodalom egyik, ha nem a legcsodálatosabb versében), hogy 

a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

meg hogy

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Közhely, de a jócskán és gyorsan megváltozott világban az, aki valami régi minta alapján követ egy szenvedélyt, az túlvédéssel, túlaggódással, túlérzékenységgel és hiper-kikérem magamnaksággal néz szembe (pl. otthonszülés).

És akkor hamar eljuthatunk arra a demagóg vonalra, hogy 17 évesen és 364 naposan még jujj nem szabad, 18 évesen és egynaposan már minden OK.

6) A teljesítmény és a gyerek lebecsülése. Mindez könnyű préda a fumigálóknak. Tankönyvekbe illő, látványos modellje annak, miképpen terelődik el a figyelem egy kisfiú szüleivel közösen teljesített kihívásának híréről.

Miképpen gravitál a közösségi és írott média az elismerés helyett a szülők teljes megvetése, megsemmisítése, netes lincselése irányába.

Nem utolsósorban megkérdőjelezik egy Lóci bárminemű döntési kompetenciáját, mint pl. a Ne pánikolj, sportolj!, ami már rögtön "az egész futótársadalom megbotránkozására" hivatkozik.

Megmérte? Vagy csak buborékban él? Vagy ezzel igazolja véleményét védernyőként maga elé rántva a futótársadalmat? Ez csak a Facebook által keltett illúzió: ami szépen kiismer, be is oszt egy buborékba olyan emberekkel, akik megerősítenek és növelik a komfortélményedet.

Azt írja:

egy tízéves gyerek viszont semmilyen szempontból nem rendelkezik az önálló döntés képességével.

Mintha egy tízéves gyerek valami tudattalan, akaratlan, ostoba véglény lenne. Egy zöld szemesostoros moszat is el tudja dönteni, hogy az ostorkájával menjen-e a fény felé vagy sem, de minderre egy gyerek nem képes, nem lehet, nem szabad neki. Ez nem éppen egy érzékeny, értő, tapasztalatra alapuló hozzáállás, és persze így egyben a gyerek lebecsüléséről tanúskodik.

Kérdem: kinek, minek lett volna jobb, ha le se futja?! Akkor meg azért ekéznék őket.

Hogy a bánatba' van az, hogy egy felnőttnek minden egyes semmikis edzését vagy versenyecskéjét megsüvegelik, meglájkolják, meghejehujázzák (eleve hogy egy edzést kiraknak! szelfivel és adatsorral igazolva!), de egy gyereknek a maratonját nemhogy nem ismerik el, de savazzák őt is, a szülőt is. 

Hol a teljesítménytisztelet, a sportszerűség, a sporttársiasság? Egészen elképesztő.

A teljesítményfikázás, ezzel összefüggően a törzs- és lábtartás visszatérő eleme a Lóci-kritikusoknak, legyen az bármilyen verseny, bármilyen mezőny.

Ugyanez az oldal még megemlíti, hogy a maratont volt mersze Lócinak nem negatív splitre futni, ami hát tényleg hallatlan és alig fordul elő! 

több mint 5 óra alatt, az első, 2 órán kívüli félmaratonra egy 3 órán kívüli félmaratont futva. Ami jelzi, hogy a kisfiú teljesen elkészült az erejével, a 22-35 km közötti mélypontot végig szenvedte.

Életemben kétszer tudtam jobb 2. felet futni a több tucat maratonomból, szerintem a topversenyezőknek sincs sokkal jobb statkója. Kezdő maratonistaként pedig mindig 60-20 perccel volt rosszabb a 2. fele.

Mutatom az idei Budapest Maraton (42 km, 18 fok, felnőtt emberek) 5 órás befutóinak listáját. A 4. oszlop a nettó idő, a legszélső jobboldalon pedig a féltáv. A "legjobb" is 36 perccel futott gyengébb második 21 km-t.6) Lóci futásából botrányt kreáltak, akik vért akartak látni. Pedig a sportolás, vagy akár a drogozás, szexelés életmód kérdése. Nem botrány. Akkor lesz botrány, ha érdekből-haszonból habosítják, vagy ha valaki felemelt mutatóujjal és nagybetűs netes ordítással tudja csak jogos vagy képzelt felháborodását ventillálni. Sajnos és szerencsére mindenki úgy él, ahogy akar, amíg a dolog törvénybe nem ütközik. De még lehet, hogy azután is úgy él.

A Kaleta-ügy (gyerekpornó képek) botrányos, lidérces, és törvénybe ütköző cselekedet. Míg a privátjachton kurvázás vagy a szexpartin ekizés - magánügy. Egészen addig az, amíg például a vonatkozó törvényekben megengedettnél több drogot nem találnak az illetőknél.

És hogy ez az életmód nem harmonizál az alaptörvénnyel? Hát istenem, kérdezzék meg az íróját. És ha egyeseknél kiveri a biztosítékot a „köz- és magánerkölcsi” érzék? Hát istenem, minden relatív. Az erkölcs olyan, mint egy csúszócsomó. Van, akinek ez visszatetsző, undorító, van, akinek ez belefér, sőt maga is kipróbálná.

Ugyanez vonatkozik bárkinek a sporttevékenységére. Itt az ízlésen, a sokszor megmért morálon múlik minden. A többi képmutatás.

Nekem úgy tűnik, hogy ez a magyaros thermidor - ami a hőség hónapja, és a francia forradalom egyik nagy leszámolós vérengzése volt, s eképpen tökéletesen rímel a júliusi maratonra - két dolog miatt alakult ki:

» mert Lóci és családja magyar. Hazai pálya, hazai vadászterület a köpködőknek. Ha egy külföldiről szóltak volna a hírek, le se szarják, elsiklanak felette.

» ezenbelül vannak, akiket zavar Lóci. Zavar a család. Szülők, edzők, futók. Lóciék túlságosan láthatóak voltak eddig, magas volt a zajszint körülöttük, sok a verseny.

Talán vannak edzők, akik szerint elveszik a fényt az ő sportolóik elől, vagy épp a stílus zavaró, vagy az elhivatottság és lelkesedés, amit nem akarják, hogy átragadjon az ő tanítványaikra. (Klasszikus dolog ez, kábé mint amikor az atléták panaszkodnak az ultársok médiatúlsúlyára. Mit tesznek ők érte? Mivel érik el a közvéleményt? És nem lehet, hogy a közvéleményt jobban érdekli az ultra mint az 5000m?)

Vannak ugye a gyerektéma-szakértők.

Aztán vannak féltékeny embeek, vagy zavarban vannak, ha róluk olvasnak. Akik mondjuk felnőttént irigyek arra, hogy egy gyerek előbb fut maratont. Vagy kisebb versenyeken lepipálja őket. Frusztrációpara.

Vagy jobban tudják, mit kéne a másik futónak csinálni. Róluk és indítékaikról a következő posztban.

A lényeg, hogy minden támadó jellegű hozzászólás gazdája keresi a legitimációt, hogy miként szálljon bele páros lábbal Lóciékba. 

Ha szakmailag nem tud, hozzászól szülőként, ha úgyse tud, akkor futóként. Oké, szóljon hozzá, de legyen mögötte tartalom, állítás, mélység, nyitottság a diskurzusra.

7) A sportoló gyerek „kizsigereléséről”. A sportszülő hivatalos definícióját múltkori adásomban mondta el a TE oktatója, Kovács Krisztina sportpszichológus:

Minden olyan szülő, akinek a gyereke versenyszerűen sportol. Akinek a gyereke egyesületnél edz, és ilyen a legtöbb, az bizony sportszülő.

Az, hogy miként viselkednek meccs közben, az csak arról mond el valamit, hogy miként élnek a játékkal, nemigen mond el róluk valamit, nem érdemes következtetéseket levonni. Vannak szélsőséges szülők, ahogy edzők is.

Szülőket megcímkézni "önmaga álmát beváltó valaminek", az nem fair.

És milyen az ideális sportszülő Kovács szerint: „támogató, elváró, kontrolláló.” Mint látni fogjuk, Lóciék esetében ez megvalósul.

LÁTLELET

A játéknak is jót tesz, ha néha elrontják.

A fenti Stephen Fry-mottót követve sportemberi és civil szempontból is érdemes megnézni az ügyet: honnan hova jutott el és milyen tanulságot lehet belőle levonni. Az elrontott játék fontos tanulságokkal jár.

Az 1. rész két részből áll. Egyrészt a feljelentő szerepéről, személyéről írok – magáról a feljelentés műfajáról. Másrészt az ügy medializálásáról (médiafelhajtásról) és a média felelősségéről, működéséről. Kis tanulmány kommunikációelmélet szakosoknak.

A 2. (rövidebb) részben Lóci maratonjával, teljesítményének megítélésével, hosszú-, és rövidtávfutásaival, a futás és egyébb sportágak kapcsolatával, a multisportra felfűzött életformájával, az életkorából és a megtett távból eredő kézenfekvő kérdésekkel, összefüggésekkel és következtetésekkel, evidenciákkal és feltételezésekkel is itt foglalkozom majd.

Ugyanitt lesz szó a vitába beszálló és be nem szálló futócelebek, trénerek ("kolléga urak", „szakedző urak”) és véleményvezérek hozzállásáról. A körbelájkolásról, a „kéz kezet mos” jelenségről.

Arról, hogy miért maradnak némák nemcsak közügyekben, de futóügyekben jeles és sok követővel rendelkező futó, influenszerek, miért nincs kiállás erre vagy arra, mi ez az oldalazás és szépelgés, mi ez a langyos lábvíz.

Akik pedig megszólalnak, azok milyen színvonalon és tájékozottsággal teszik.

A kommentmezők királyai visszakézből öntik a zsigeri reakciókat. Mindez korszellem: hirtelen felindulás, elsőkézből válaszolás, überkedés, értelem helyett érzelem.

Megértés helyett átélés és sértődés. Aki meg akar sértődni, az meg is fog. A sértődésből előny- és szimpátiakovácsolás, a sérelmi kreditek lehívása is korunk műfaja. 

Mindig egyszerűbb, mint gondolkodni, utánanézni, érvelni, szabatosan megfogalmazni, és merni kulturáltan ütköztetni, ha kell. Eszmecsere: ez a szó a legjobban leírja, hogy egy kulturált beszélgetés egy vitatott ügyben hogyan zajlik le ideálisan.

Persze aki jártas valamennyire a médiafogyasztási szokásokban, az tudja, hogy mennyire brutálisan alacsony az átkattintások aránya. Ha egy szövegben link van, a tartalomtól és az olvasók kíváncsiságától függően az átkattintás századnyi, ezrednyi. Így nyilván elsikkad sok fontos adalék, és ami marad, az csak egy pillanatnyi benyomás.

A kommentmezők „igazsága”: a primitívebb, egyszerűbb, cinikusabb, aljasabb, hangosabb komment dominál. Ez a metódus amúgy konkrétan abúzus: bántalmazó kapcsolat jön létre a kommentelő és az igaztalanul vagy kéretlenül kommentelt között.

Éppen ezért a kommenttörlés az agresszív, körültekintés nélküli kommentek esetében nemcsak érthető, de kívánatos is. Mindennek van határa, a tűrésnek is.

Rejtély, hogy egy dühödt kommentelő miért gondolja, hogy nyúlfarknyi hozzászólása érvényes és értékes lehet. Ha a tónuson finomít, ha kifejt, ha érvel - talán. Az óriási zajban így is elveszik, és csak nekiokoz 3 másodpercnyi kielégülést. Jól megmondta, öblögethet.

Ráadásul egy höbörgő, hadonászó, érvtelen kommentköpet önmagára és gazdájára hull vissza: az a megszólalás piszkos, és az az ember vitaképtelen. A stílus, hozzállás nem azt sejteti, hogy egy szofisztikált beszélgetést lehet folytatni a másik kölcsönös megértésének szellemében.

A habzó szájú kommentkirályokra pedig még valami jellemző (ami egyben a finomhangolt netes szűrőalgoritmusokra is): az irónia érzékelésének és/vagy megjelenítésének hiánya. Ja, valakinek az alpáriság az irónia. Ezzel nemcsak magukat fejezik ki, hanem a korszellemet is.

Aki a sokat futó fiúval és családjával kapcsolatban eddig is ellenszenvvel viseltett, gyanakvással figyelte őket, a maratonfutás után pedig támadóan, az – ha csak nem tesz bele energiát az átértékelésbe – továbbra is igazolását láthatja a velük szembeni álláspontjának.

Ez bejegyzés nekik is szól, de főleg azoknak, aki konteók helyett képesek végiggondolni, belátni egy helyzetet.

És a rajzon Lócinak beégett alapélmény:

(SPORT)KÖZVÉLEMÉNY ÉS HŐSKÉPZÉS

Csak egy példa a (sport)közvéleményre:

Kerri Strug tornász atlantai olimpiai döntős gyakorlata jelenleg motivációs videó ostoba speakerek előadásain az „akarat diadala”, meg "one of the greatest moment of the Olympics" ízléstelen címmel.

Kerri 1996-ban szakadt bokaszalaggal vállalta (hazai közönség, hazai pálya) a döntő ugrást. Megugrotta, kvázi egy lábbal állt meg a végén, a lába tovább roncsolódott, az edzője ölben vitte a pódiumra, mert az USA így nyert csapatban aranyat.

Nemzeti hős lett, miközben a történet folytatása, hogy abbahagyta a sportot és nem versenyzett többet. Egy alig 20 éves lányról beszélünk, meg a felelősségről (kiéről?) - honnan tudjuk, hogy a következő olimpiára nem épült volna fel?

A motivációs előadók azért ostobák, amikor ezt vetítik, mert nem lehet cél, hogy egy ember a saját testének értelmetlen abuzálásával érjen el nagy eredményt. Mégis: hősként ünneplik és példának állítják. Nem, egy gyerek maratonfutása nem ez a kategória.

A futóközösség egy része egy tízéves fiút rugdos le, és a szülei vérét kívánják boszorkányüldözésként. Mi van az R(S)G-s lányokkal? Megtapsoljuk az olimpiai érmeiket, de a 10 éves maratonistát földbe döngöljük?

Mint említettem, Magyarországon nincs olyan jogszabály, ami tiltja a 18 év alattiak számára a maraton futását. A hatályos sporttörvényben csak a küzdősportoknál van 18 év alatti kitétel. Általánosan nemzetközi ajánlások léteznek. És versenyszabályzatok - ahány verseny, annyiféle. De a szervező az isten, ő dönt, hogy mit / kit enged a versenyén.

Közkeletű tévedés még, hogy Szarajevóban nem volt korhatár.

Dehogynem. Volt.

Csak éppen Lóci a versenyszervező különengedélyével bírt, a szülők teljes felelősségvállalása mellett. A nevezés előtte rövid referenciát küldött a család. 

Lóci nem szülei nyomására, hanem önszántából szeretett volna elindulni, mint ahogy ő is és testvére, Olivér is a versenyeken. Erre pörögnek, ezt imádják, a családjuk pedig támogatja. A szülők végigkísérték a pályán. Ez nem Kerri Strug-eset. És nem is az El Capitanra feljutó apa-fia családi program.

Aki erre gyerekkínzást, felelőtlenséget kiált, az ott téved, hogy ekvivalensnek tekinti valami veszélyes, kifejezetten rizikós helyzettel. Ez nem a "ha azt mondjuk, ugorj a kútba, akkor te be is ugrasz?"-esete, mert nem mondják a gyerekeknek, hanem közösen megbeszélik a szülők a gyerekek felvetéseire a versenynaptárt.

Ezzel az erővel egy tízévest a közértig ne engedjünk el, mert elüti egy autó, amire statisztikailag is nagyobb esély van, mint belehalni egy maratonba. Nem úgy tűnik, hogy rettenetesen megviselte. A szarajevói célterületen a verseny után:

Mondom tovább. A következő emberek lehetnének sporttársak is, akik közt nincs mérlegelés. De a közvélemény szemében mégis van.

1) Féllábú hegymászó - hős. Korábban könyv, már film is magasztalja. Amúgy két gyermeket hagy maga után, és az expedícióin rendre meghal valaki a csapatból, sőt az utolsón maga is, és kvázi magával viszi a halálba egy fiatal mászótársát is.

2) Háromgyermekes anya a sivatagban napi 40-50 km-t fut (amúgy szervezett, kontrollált körülmények közt, jól marketingelve) - hős.

3) A Halál-völgyben, a Badwater utolsó kilométereit négykézláb megtevő 77 éves bácsi - hős.

4) Maratont futó 10 éves fiú - nem hős. Áldozat, szülei pedig kegyetlen hajcsárok. Pedig nem sérül bele, nem fejezi be a sportpályafutását, nincs trauma. Mégis megbélyegzik.

A Spartathlon magyar hősképzéséről eleget írtam már.

Mikor kerül elő a szülőkkel kapcsolatban Natascha Kampusch fogvatartójának, vagy épp az amstetteni rém neve?!

KÖLYÖKMARATONISTÁK

Ez a posztom gyakran előkerül az ügy kapcsán, mint „felbujtó” írás, ami miatt Lóci maratonra adta a fejét. 

A podcastjaimban számos alanyom számolt be arról, hogy futott maratont tizenévesen. Nemrég interjúvoltam meg Markocsán Sanyoszt (17 évesen futott), Kónya Ákost (15), Rakonczay Gábort (13). Előbbi edzett atléta volt, de öt- és tízezres. Kónya szintén atléta, ő a lakótelepük körül futott féléven belül kettőt is saját szórakoztatására. Rakonczay egy családi ebéd után gondolt egyet és a háztömbök körül teljesítette minden frissítés nélkül.

A Kölyökmaratonisták posztomban összegyűjtöttem sztorikat 18 év alatti maratonfutókról. Mindenki élményként említette, és senki sem sérült bele.

Témüller azt énekli a Padlásban: 

Ami eltérő, szabálytalan, az a rendnek csak útban van.

Ez a család szabálytalan, nem "normális" életet él, más a fókuszuk, más az útjuk, mint az átlagos családoké, sportoló gyerekeké. 

De ezt nem hagyják rájuk. 

Csonti szerint jó pár sporttársa örült a feljelentésnek, vállát veregették miatta. Ők az igazán szánalmasak, mert még a feljelentőnél is gyávábbak, mert még a gyűjtőmunkát sem végzik el, mert még a nevüket sem adják egy feljelentéshez, mert csak magukban puffognak, mert mindig másokra hagyatkoznak. 

Bárkinek van joga feljelenteni, ezt a szép sportot űzni, de némi kockázattal is jár. A fagyi visszanyalhat, és könnyen lehet belőle egy hitelrontási, rágalmazási per, egy kártérítési eljárás. 

Alakulhat úgy is a történet, hogy az ország-világ előtt beharangozott bűncselekmény nem is bűn; akkor fordul majd a kocka, és a feljelentőből feljelentett lehet. A tettekkel pedig el kell számolni. Nem lennék meglepve, ha erre terelődne az ügy 2023-ban.

KIT KÉNE FELJELENTENI?

Ki őrzi az őrzőket, és ki jelenti fel a feljelentőket?

A feljelentés ősi magyar sport. Korábban a középkorban denunciálásnak, befeketítésnek, bevádolásnak mondták, majd a XIX. századtól már mószerolásnak, majd a XX. században teljesedett ki: ez a zavaros évszázad volt a legjobb táptalaja a besúgásnak, bevádolásnak.

Ha valami nem tetszik a másikban, azt nekünk kéne lerendeznünk magunkban vagy megbeszélni a másikkal. A proaktív feljelentő viszont felfelé jelent, fentről várja, hogy a másikat elintézzék.

A feljelentő „csak” a tippet adja, a haza / cég /családja érdekét és főleg saját érvényesülését szem előtt tartva.

A névtelen feljelentő csak alattomos, a névvel feljelentő még magamutogató is.

A XXI. századi Magyarországnak is megvannak a maguk feljelentőbajnokai. Ennek a sportágnak elitversenyzője Tényi István, aki a társadalom ütőerén tartja a hüvelykujját, hogy majd onnan a klaviatúrára helyezze. Nem keverendő össze tevékenysége a megboldogult Dr. Del Medico Imrével, aki évtizedeken át megrögzött helyesbítő volt: az újságok levelezési rovataiban hasznos kiegészítéseket tett a megjelent cikkekhez.

A feljelentősdi a többség számára szokatlan és testidegen hóbort. De mint színházat, szívesen nézik. A legszebb öröm a káröröm. 

Az elmúlt századok besúgórendszerein edződött társadalmunk hozzászokott a spiclitempóhoz. Viselkedéskultúránkon mérhető: ma előbb bélyegeznek meg egy sportoló családot, mint egy feljelentőt.

Kit kéne feljelenteni, ha már mindenképpen valakit?

Nyilván a bántalmazókat. A gondatlanokat. A nemtörődömöket.

De játszunk feljelentőt, és menjünk tovább szívfájdalom nélkül! 

(Figyelem, algoritmusok, irónia-veszély.)

Jelentsük fel azokat, akik tudatosan mérgezik a gyereküket, csökkentik élettartamukat – mindezt a gondoskodásra, kényelemre hivatkozva. Az elhazudott jól(l)ét. Vonja csak őket felelősségre a bíróság!

Jelentsük fel az elhízott, túlsúlyos gyereket nevelő szülőket! Ez könnyen mérhető egy BMI-indexszel. A bíróság foglalkozik a felnőttel: vezekeljen csak, amíg a nevelőotthonban pedig lefogyasztják a gyereket.

Jelentsük fel azokat, akik nem mozognak, és a gyerekeiket sem mozgatják. Akik tojnak arra, hogy a gyerek kardio-vaszkuláris rendszere kamaszkorig fejleszthető, aztán abból kell élnie, amit addig összekapart. Akiknél a gyorsétterem, a kóla, a csipsz, bármi, ami zsíros, cukros, vagy élelmiszeriparilag addiktív, az rendszeresen a tápolási menün szerepel.

Ők mind gátjai a társadalmi felemelkedésnek, rontják a várható élettartamot. Terhelik a TB-kasszát. Akik miatt lehet fizetni az emelkedő járulékokat. Akik egy ország teljesítőképességét, properitását visszahúzzák.

De azokat is jelentsük fel, akik megfejelik mindezt azzal, hogy tabletet, telefont használnak elektromos bébiszitterként. A gyerek nyaka rögzül egy bizonyos szögben, a gerinc nyaki szakasza deformálódik (plusz az alapból meglevő gerincferdülés), később meszesedhet. Minden telefonon van statisztika: átlag napi 2 órával simán lehet számolni ezt a pózt.

Sétál az utcán a gyerek? Kallódik! Jelentsük fel őt is, a szülőket is!

Cigizett egyet a sulivécében? Sört ivott egy házibulin? Jelentsük fel a szülőket, mire várunk, emberek?! Ezeknek nemcsak az aktusa, de a várható következményei is súlyosabbak egy maratonfutásnál!

Mindjárt megyek és feljelentem kedves barátomat, aki egy nyári vasárnap Zuglóból Tihanyba (144 km) tekert le a kánikulában az új balatoni bringaúton a tízéves középső gyerekével, a gyerek kifejezett kérésére - és örömére. Kérdés: ha a gyerek egy Kinizsi 100-at szeretne lesétálni, akkor is jönnének a feljelentők?

Ha itt tartunk: jelentsük fel az extrém sportoló szülőket (sok sikert a definiálásával), akik a saját veszélyeztetésükkel a gyerekeik jövőjét is veszélybe sodorják.

A magyar feljelentőknek már bizsereg az ujja. Tessék csak ránézni a mai magyar társadalom szellemi, fizikai állapotára, és nemcsak edzői szemmel: bőven volna itt még elvégzendő feladat!

Lehetne a futótársadalomra jobban priorizálni. Jelentsük fel a számlát nem adó futóedzőket, az útvonalra engedélyt nem kérő versenyszervezőket!

A magyar néplélekre jellemző, hogy a feljelentéstől nem viszolyog, gyerekek rendszeres sportolásától viszont igen.

Félreértés ne essék, teljesen elfogadható nézőpont, ha valaki nem ért egyet egy gyerek maratonfutásával. Még az is érthető, ha sokkolja a hír, bár talán túlspilázza.

De mindennek nem lehet egyenes következménye a besúgósdi elfogadása. A mindenható államtól megoldást várni pedig: illúzió, akácsak a mindenhatóságába vetett hit.

Függetlenül attól, ki hogyan viszonyul egy család sporttörténetéhez, életformájához, vagy Szarajevóhoz, ki kell jelenteni, hogy a feljelentés gyalázatos, morálisan és erkölcsileg is elfogadhatatlan dolog. Ez a nulladik lépés, a kiindulópont.

Csontos Imre médiahaknijából még idézek lejjebb, de most egy idevágó a Képmás magazinból: Mielőtt megtette a feljelentést, családjogi specialistával, sportpszichológussal és sportorvossal is egyeztetett.

Ez egy évek óta tartó folyamat, ami már túlmutat a gyermekvédelmi szerveken, ezért a bíróságnak kell felelősségre vonnia az apát” – véli a sportember, aki arra biztat mindenkit, aki ilyen esetről szerez tudomást, hogy hozzá hasonlóan merjen cselekedni.

Felhívás táncra. Legyen mindenki feljelentő! Tartsunk rendet, emberek! Példaképünk pedig legyen Témüller, a klasszikus szoci besúgó-házmester a Padlás musicalből. Vagy Tényi István - ehun! Ne ítélj fejre.

Vagy éppen Csonti!

Csonti érzékelhetően nemcsak az egóját akarta hízlalni a feljelentéssel, hanem profitálni is kívánt a dologból, hogy a neve terjedjen, új klienseket, tanítványokat találjon. Ezért ment Balázsék rádióműsorába, ezért adott mindenfele interjúkat CsonTeam ruhában. Neki nemcsak a szándék, de a hatás is fontos. És tessék, itt is reklámozom.

Neki tiszavirág-hírnév jut. És ebben a posztban némi leleplezés.

A családnak trauma, stigmatizáltság, hosszú hónapok, tán évek, amíg a sebek behegednek, az ügy nyugvópontra kerül.

Önhype-oló, arrogáns dolog mindez, és a feljelentő még a ”hasznos hülye” vagy az "előretolt helyőrség" népnyelvi kategóriájába is beleillik, hiszen mögé bújhatnak azok a károgók, akik nem akarnak, nem tudnak, nem mernek vesződni egy feljelentéssel. Akik nem égetnék magukat, de „igény vóna rá”: amit helyettük egy lelkes hobbista örömmel tesz meg.

Csonti és az általa feltüzelt kommentbrigád belemászott a család magánéletébe. Aki figyeli a gyerekekkel kapcsolatos beszámolókat, vagy veszi a fáradtságot és elolvas – mondjuk - 4 posztot különböző évszakokból, az megérti, hogy ők imádják együtt űzni a különféle sportokat, a versenyzést.

Ezt mostantól nehezebb lesz folytatni a megbélyegzés, a bennük problémát látó tekintetek kereszttüzében. Bármelyik begőzölt futó vagy szpíker beszólhat nekik, ahogy történt nemrég egy nyíregyházi OCR-verseny eredményhirdetésén.

Tehát éppen a gyerekeket teszi taccsra Csonti akciója. Azokat, akiknek elvileg az érdekében történik ez a cirkusz.

De a srácok futottak nemrég a Budapest Maraton 5 kilis távján is – úgy tűnik, megpróbálnak együtt élni mindezzel, mert a sport fontosabb a sértegetőknél. Csak jelzem: Lóci 22:33 M9 korcsoport 1. hely, Oli M6 korcsoport 2. hely 25:16.

CSONTOS IMRE SZÍNRELÉP

Csontos Imre, alias Csonti így ír magáról számos FB-csoportjának egyikében (az idézetek szó szerint átvételek):

Azt hiszem tulzás nélkül lehet kijelenti, hogyha megkérdezel 400.000 utcán kocogó embert, 300.000 tudja a nevem, ismer névről-arcról. Kétségkívül összekötöm az atlétikát a hobby részével (s azt hiszem beképzeltség nélkül lehet kijelenti, hogy ebben az élen járok az országban). Amolyan “celebi elismerés” talán.

Milyen jelző illene ide? Szánalmas? Szerep- és aránytévesztett? Kivagyiskodó?

Íme, ez alapján, Csonti az ország egyik legismertebb futója. A feljelentés körüli napokban pár pillanatig talán elmondhatta magáról.

Ez a bejegyzés is megmutatja azt a tartuffe-i attitűdöt, ami végigvonul a feljelentés kommunikálásán, egyéb bejegyzéseken. Vegyük át:

Alkategóriája:

De ha mégsem hallottál volna róla, nem benned van a hiba.

Csak pár hónapja vált belőle "celeb" (a Blikkben egyenesen "elismert futóedző" címkével szerepel) egyben már talán közszereplő is (a közszereplésen közéleti szereplést kell érteni, így az Alkotmánybíróság), hiszen nyilvános fórumokon közéleti szerepvállalást végezve közéletet tematizál. És ha közszereplő, állnia kell a kritikát, véleményt, jelzőket.

Mivel Csonti a maga bevallása szerint alapos gyűjtőmunkát végzett a feljelentése előtt, én is megtettem róla. Beszéljenek róla hitelesen a saját dolgai, írásai, valamint az általa tett sajtónyilatkozatok.

17 éves kora óta fut, eleinte lelki terápiaként használta a mozgást, később önmaga mentális karbantartására.

Csonti az elit szempontjából közepes futó, az átlaghoz képest remek. Viszonyítás kérdése. Ahogy a mentális karbantartás sikeressége is, mint látni fogjuk lejjebb.

A pályapletykák szerinta odafigyel arra, hogy igazán jó futókkal ne kerüljön megméretésre versenyeken, eredményeit többnyire amatőr tömegsportrendezvényeken éri el. Azokból is olyanokon, ahol nem indulnak komolyabb amatőrök. A BEAC-pályán edző ismertebb csapatokat meg-megkérdezi, hogy indulnak-e itt vagy ott, mert ha nem, akkor akár teremhet neki babér.

Csonti profiljai

Csonti imádja magát. Nem lehet jobban cizellálni.

Majdnem negyven (!) profilja van magának és csapatának. Íme, az ő alternatív valósága. Olvassatok bele a posztjaiba, a fenti anamnézist erősíti.

https://www.facebook.com/CsontiRun/

https://www.facebook.com/modi.csonteam.7

https://www.facebook.com/laszlo.csonteam.3

https://www.facebook.com/laci.csonteam.1

https://www.facebook.com/profile.php?id=100018281229306

https://www.facebook.com/imre.csontos.794

https://www.facebook.com/profile.php?id=100081989425891

https://www.facebook.com/profile.php?id=100081848516791

Zavaros, de önmagáért beszél.

Csonti edzősködése

Nem ismerek személyesen senkit, aki vele/nála edzene – ettől még vannak -, és senkitől nem hallottam még, hogy őt ajánlaná. Ez nem a vele szerződésben álló (?) sportolóit minősíti, hanem Csontit. Nyilván vannak, de a futás közegét ismerő emberként ez mégiscsak jelez valamit.

Milyen Csontinak a renoméja a futók, edzők közt? Inkább a kérdés: van egyáltalán? Tegyetek próbát, kérdezzetek körbe 400.000 embert, hisz Csonti is ezt ajánlja!

És tessék, egy új dimenzióba lép, ha valaki edzéstervet kérne tőle, akkor emailben ez érkezik:

Igen. Tehát: ő az ország egyik legismertebb futóedzője is.

Ellenőrizhető állítás, hogy komoly szinten jegyzett, igazán figyelemre méltó eredményeket elérő tanítványa nincs.

Szakmai körökben a pulzuskontroll-alapú futás ignorálásával csal halvány mosolyt számos edzőkollégája arcára. Persze más és más iskolák vannak.

Az „elismert szakedző” szakmai igazolását egy mindössze egy éves, érettségihez kötött képzésen szerezte 2019-ben.

 

Csonti klubja, szakosztálya

Idézőjelet kellett volna használni. A CsonTeam Atlétika, ahova Csontos tagokat toboroz, és ahova „leigazolja” tanítványait, bár ennek a „klubnak” a nevében versenyeznek is (pl. hegyi futó OB-n 2. helyezett), hivatalosan nem létezik. Pontosabban létezik egy 2012-es futsal egyesület a neve alatt, és ide próbálja besorolni a futóit (ez lenne a szakosztály?),de mégis mindenhol a CsonTeam nevet szerepelteti.

A CsonTeam nincs bejegyezve, semmilyen nyilvántartásban nem szerepel, a Magyar Atlétikai Szövetségnek nem tagja. A MASZ mondjuk erre is magasról tesz, pedig neki kéne fellépnie.

A C/Cs betűnél nem szerepel. A cégbíróságon sincs Csontos Imréhez fűződő egyesület / szakosztály bejegyezve. A futsal egyesülete is nemrég került elő.

A CsonTeam Atlétika Csonti saját világában biztosan létezik, de jogi értelemben nem. A hegyifutó bizottság pedig vélhetően nem nézett utána, hogy nem valós egyesület. Így kérdés, hogy a "klubtag" egyáltalán helyezett lehet-e.

Fellengzősen bedobja, hogy klubja, sőt szakosztálya van, amihez tagdíjat is szed, de egyetlen egyesület vagy klub létezését sem az igazolja, hogy a nevét rányomtatják-e egy pólóra.

Csonti a posztjaiban, interjúkban dobálódzik azzal, hogy „klub”, meg „tagság”, de vagy nincs tisztában vele, mit jelentenek ezek, vagy talán orruknál fogva vezet másokat. 

 

Csonti világa

De Csonti nemcsak atléta, hanem talán színész is. A közösségi médiában a posztjai alapján a következő kép rajzolódhat ki róla.

Amikor a Facebook-színházban feltűnik valaki, aki

• egy önkéntelen cölibátusban fantáziáló srác
• egy idétlen poéngyáros,
• egy kínrímekkel büntető trubadúr
• egy parkolópályán mozgó, sikertelen nőcsábász,

figuráját egyszerre hozza, mindezt megspékelve a laza-jófej futóedző szereppel, akkor a néző a karzaton óhatatlanul zavarba jön.

A kanosság feltűnő, hisz emailcíme: csontosimre69@g.... 

Rendszeresen bapat csajnokságnak hívja szexista poénkodásból a csapatbajnokságot. Lehet, hogy a kanosságát kéne levezetnie (basznia-hercegovina, hogy a nívón maradjunk), nem egy családot basztatnia.

Vagy a szóvicc, ahogy beszámol egy versenyről

Mi ez? Szerepjáték vagy a személyiség egyfajta zavara? A kertévés tehetségkutatók előselejtezős kiesőinek prototípusa hogyan illeszkedik az elifutó-edző-szakember-gyerekmentő karakterével?

Ez pusztán jól-rosszul kitalált imidzs vagy a valóság? Mit kéne gondolni?

Talán...

- az a fajta ember lehet, aki mindig a leghangosabban röhög a saját viccein.

- az, akit a csajok a Tinderen gyorsan balra húznak.

- aki, ha leül egy társasághoz, hamarosan megüresednek mellette a székek.

Az örök vesztes figurájára alapozva egy álomvilágot épít magának. Nem véletlenül látja és láttatja magát ilyennek a Facebook-csoportjaiban.

Van egy YouTube-csatornája és egy instagram oldala, a beszédes Örök Wesztes néven.. A névválasztás nem önirónia, keményen árulkodik névadója emberi kapcsolatairól. Megzenésített versei, rapes dalainak szövegei közül itt egy: a Sperma, sperholnap című.

Nem erre mondják a lélekbúvárok, hogy "roncsolt, görcsös, sérült lélek"? De nem a József Attila-i értelemben. Depresszió, halálvágy, és pornó.

Talán egy meg nem értett, másra / többre vágyó, sikertelen, alacsony önértékeléssel és önbecsüléssel rendelkező, esztétikai kihívásokkal küszködő embert hallgatunk?  

Esetleg nagy traumák érhették gyerekkorában? Hisz 17 éves kora óta lelki terápiaként fut.

Vagy talán azért fut, hogy kitűnjön valamivel? Talán menekül valami elől? A saját testedzésfüggőségével kapcsolatban mondja:

Ha az embernek nincsen élete és boldogtalan, akkor bekattan valamibe, amivel tudja ezt ellensúlyozni. Én is így lettem futó.

Vagy csak a valóság és az ő alternatív valósága konfliktusában frusztrálódó srác, kóros szerep- és aránytévesztésben, aki a feljelentés aktusa által zászlóvivő hősnek képzeli magát?

A boldogtalanság, a futásba menekülés természetesen magyarázhatja indítékait, felnőttkori tetteit. De felmentést semmiképpen nem adhat rájuk.

Mindennek értékelése nem publicisztikai, hanem inkább pszichológiai kategória.

Vagy művészeti, khm. Lehetne mondani, hogy ez még mindig csak szerep, a költői én. (Ez nem költészet, ne devalváljuk ezt a szót.)

De a szerepléseiből úgy tűnik, Csonti tényleg Csontiként akar ismert lenni, a szerepe ebben a konstellációban önmaga.

De miért jelent fel? Mert talán felfelé vissza nem adhatja az élet pofonjait, hát lefelé, a gyengébbel szemben teszi meg ezt? Miért nem magát rakja előbb rendbe, mielőtt mások életébe avatkozik?

ÁLSZENTESKEDÉS

Csonti a feljelentésében arra hivatkozik, hogy többszáz oldalra rúgó szöveget olvasott el és dolgozott fel a feljelentéséhez a család posztjaiból, valamint sok órát hallgatott végig velük: valószínűleg a velük folytatott IzzóSztár-beszélgetésre is utal.

Jelzem: Csonti nem patronáló, ergo a teljes adás nem tudom, hogyan juthatott el hozzá. Az ilyeneknek szoktam üzenni az adásokban: „Helló azoknak, akik kalózkiadásban hallgatják az adást.”

Mint írtam, korábban én is ferde szemmel figyeltem Lóciékat. Aztán húsvétkor eltöltöttem velük egy egész napot. Bárki, aki nyilatkozott róluk magabiztosan,mennyit tltött velük? Mennyire ismeri őket? Mit tud egyáltalán?!

Nem egy Patyomkin-család, akik megjátszották magukat pár órára. Futottam a srácokkal, dumáltunk, ebédeltünk, 3 órát interjúztunk (megszólaltak a gyerekek is, akik sehol máshol), megnéztem az életterüket, kérdeztem és figyeltem.

Keyser Sözének kell lenniük a Közönséges bűnözőkből, ha átvertek.

Nemrég megkérdeztem Lóci apját, hogy miben érzi magát hibásnak, mit értékelt át a feljelentés-botrány heteiben: azt mondta, még nem telt el elég idő ahhoz, hogy erre teljesen rálássanak, de vannak hibák, és van, amit nem bán, sem ő, sem a család.

Csonti a feljelentésről beszámoló posztjában még megjegyzi:

De a cél ezzel a cikkel nem az, hogy most utaljuk ot. Sot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti gyermekeit, csak nem képes észlelni az arto folyamatokat. Az lenne a legjobb, ha ezeket felismerne, es tenne ellene. Ez lenne a legjobb, szoval ne kövezzük meg őt, hanem nyissuk fol a szemet.

Mint egy teleshop-prédikátor. Mégis mit gondol, ezt egy feljelentéssel kell elérni?

Egy rosszindulatú és/vagy prejudikáló ember bárkit megvádolhat bármivel, és mégha teljesen légből kapott is a dolog, akkor is megkeseríti az életedet. Pláne erősebb az állami fellépés, ha a feljelentésben a "gyerek" is szerepel.

Ha én hozok két tanút, hogy X mutogatta a farkát egy gyerekversenyen a pálya széléről, akkor X-re rászállnak. (Elég megnézni a Vadászat c. dán filmet.)

PÁRBESZÉD NÉLKÜL

Kérdezhetitek, miért nem próbált meg beszélni egymással a két fél? Próbált, utólag. Előtte a feljelentőnek kellett volna, ha ennyire zavarta a jelenség. Nem tette.

Innentől az időrend fontos.

A feljelentés után sem Csonti kereste a családot, hanem fordítva: az apa tett lépést az őket feljelentő felé, ami valljuk be, nem egy könnyű dolog. Meghívta magukhoz, hogy beszéljenek, lássa a saját szemével a dolgokat.

Csonti először igent mondott, de aztán kifarolt, azt mondta, hogy inkább a gyerekek menjenek hozzá edzésre. A gyerekeknek akkor birkózóedzésük volt, így nem mentek.

Bár Csonti mindenhol úgy nyilatkozik, hogy az ő meghívását a család visszadobta, azt sehol sem mondja, hogy maga az apuka kezdeményezte a párbeszédet, és pont, hogy ő utasította el: ennek mindenhol az ellenkezőjét mondja.

A legjobb az egészben, hogy Csonti álságosan és modorosan utólagosan próbált jóemberkedni azokkal, akiket feljelentett. Te mit tennél, ha feljelentene valaki, és utána mansplainingelve eljátszaná a mediátort?!

Az apa ugyanis megírta Csontinak, hogy mit okozott a feljelentésével a gyerekeknek (sírva jöttek haza egy edzésről, ahol a többi gyerek közölte velük, hogy a szüleik börtönbe kerülnek - na ez a média ereje és romlottsága). Csonti újra azt írta, hogy menjenek el hozzá az edzésre, majd játszanak, meg hoz pszichológust is, mert közös a cél.

Tehát az a személy, akinek a feljelentését követően közvetlenül traumatizálódtak a gyerekek, felajánlja a gyerekeknek, hogy játszik velük, "nevetgél" velük, sőt, pszichológust is hoz, hogy "rájuk nézzen"? (ezek idézetek az apának tett javaslataiból). Gyomorforgató és bicskanyitogató.

Az évek alatt sem a versenyektől, sem az edzésektől, sem közönségtől nem kerültek ilyen traumatikus helyzetbe a gyerekek. Pedig lehetett volna konfrontálódni, hisz nekik ez a terepük: a sport. Ezeknek az akcelerált, nyilván a hagyományostól és a "normálistól" eltérő beállítódású gyerekeknek a lételeme a mozgás, sport, versenyzés, éremgyűjtés, tervek kovácsolása, célfelállítás és-megvalósítás a sport területén.

Csonti figyelmét nem kerüli el az “anyuka kérdés” sem: 

Nagyon fontos kérdés anyuka szerepe az egészben, aki a blog alatt egyszer sem nyilvánult meg. Arra következtetek, hogy ő inkább statiszta ebben. Nagyon szívesen leülnék Vele is egyszer beszélni négyszemközt a szakmai dolgokról, “kivi” vagyok Ő mit lát.

Nem teljesen világos, hogy Csonti ugyan miféle szakmai dolgokról szeretne beszélgetni kettesben a gyerekek édesanyjával, aki után nyomozott is (lásd: „az anyuka pedagógus”). Vajon milyen dologra olyan „kivi”, amit csak négyszemközt, bizalmaskodva, a család többi tagjától távol tudna tisztázni az általa egyébként nem is ismert anyukával.

Egyáltalán, milyen dolgokról beszélgetne szívesen vele, amikor a család meghívását a maga részéről visszautasította?

Csonti a jófejkedést a médiában is nyomatta. Családinet.hu:

Gáláns, hogy a feljelentő ad egy bónusz alkalmat, hogy oszthassa az észt.

Kepmas.hu:

Baszki, mégis mi lett volna, ha a feljelentés helyett hívta volna őket találkozni, edzeni?!

Az egész ügyben lényeges, hogy Csonti alapvetően feltevésekre építette a feljelentését, hiszen saját, közvetlen tapasztalata a családdal nem volt, sosem kezdeményezett beszélgetést, párbeszédet, hanem rögtön jelentett. Mindezt ráadásul kiforgatott, a szövegkörnyezetből szándékosan rosszul kiemelt mondatokra hivatkozással, bizonyítékként.

A FELJELENTÉS

Rendőrségi feljelentést tettem…(Es mas "lepeseket" is tettem, de ezeket sajnos nem irhatom le) a két gyermek védelmében. Ha lattok ilyesfajta magatartast, kerlek ne habozzatok jelenteni a megfelelo szervnek, vagy legalabb nekem irjatok meg, es ranezek az ugyre.

Így kezdődik az elhíresült Csonti-poszt. Sokat sejtető három pont, fontoskodás, titokzatoskodás, avatottság.

De adódik is mindjárt a kérdés: aki feljelentést tesz, az miért tartja fontosnak, hogy ezt világgá kürtölje?

Miért nem csendben teszi? Miért dicsekszik vele a saját oldalán? Miért buzdít másokat is ilyesmire?

És ha valóban a gyerekek érdekeit nézi, akkor miért gondolkodik rögtön vállalkozásban, alapítványban?

Mielőtt a válaszokat megrágjuk magunkban, szögezzük le, Csonti alapos munkát végzett, semmit nem bíz a véletlenre. Szakértőkkel egyeztet, képernyőfotókat menteget le, információkat gyűjt, és a feljelentés sikere érdekében titkolózik, nem árul el részleteket.

De mit tekint sikernek? Mit vár az eljárástól, és mire számít?

A kérdésre a 444.hu-nak adott választ. Szerinte, ha Lóci édesapját elítélik, akkor 5 éves börtönbüntetést is kaphat, és a gyerekeket is elvehetik tőle.

Ő azonban már beérné egy bírósági figyelmeztetéssel, esetleg 30 óra közmunkával, és rendszeres gyámügyi ellenőrzésekkel is.

Helyben is volnánk. Ne keressünk rá mentséget, a feljelentés célja a büntetés. Csontos az igazságosztó angyal, aki alapból számol a börtön lehetőségével, a gyerekek elszakításával, de ez semmitől nem tartja vissza.

Nem számol vele, mert nem is érdekli az áhított büntetés családra mért hatása, a szülők megbélyegzése, egy életforma pönalizálása, a gyerekeknek okozott trauma. Négy, számára teljesen idegen ember személyes drámája.

Nem számol a tévedés lehetőségével. Hogy mi történik akkor, ha neadjisten, ezek a szülők mégsem őrültek. Ha ezeket a gyerekeket esetleg mégsem kell senkitől megmenteni. Ha a rendszeres sport valamiért nem zsigerelné ki a fiúkat, és az önképük sem torzul tőle – jelentsen ez utóbbi bármit is.

Mi történik majd, ha kiderül, ezek a gyerekek minden ellenkező elképzelés dacára mégiscsak egészségesek, strammok és boldogok?

Csonti nem számol továbbá a hamis vád jogkövetkezményeivel sem. Azt már most lehet tudni, hogy a rendőrség elutasította a feljelentést. 

A feljelentő azzal sem számol, hogy a bélyeg, amit most a családra rányomott, rajta is lemoshatatlanul ott marad.

És ez elől, legyen bármilyen gyors futó, nem menekülhet el.

Mit is mond a Büntető Törvénykönyv (Btk. 268. §.)

A hamis vád bűntettét követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, vagy bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására.

Csonti terjedelmes vádiratának tézisei cáfolhatók, pusztán Lóciék oldalának értő olvasásával. (Nyilván épp ezen szoros szövegolvasás alapján állítja az ellenkezőjét Csonti).

A család személyes ismerete nélkül, sőt, a velük szembeni érzésektől is függetlenül, Csonti állításainak cáfolata bárkinek a rendelkezésére áll: csak el kell olvasni hozzá néhány bejegyzést. Nem pár, szövegkörnyezetéből kivágott hivatkozást: teljes szövegeket.

Ez nehezebb út, mint a rosszul kiragadott sorokból felszínes következtetések levonni, vagy a leegyszerűsített haveri lájkolás. Viszont hálásabb is: mert a megértés azonnali élményét kínálja.

Csontos állítása szerint sokszor tett már a mostanihoz hasonló "szükséges lépéseket.”

Ezek szerint sorozatban gyártott feljelentéseket.

A hajlam elhatalmasodott, a besúgósdi személyes kompetenciájává vált.

Hogy hobbinak indult-e, önmegvalósításnak, vagy eleve a haszonszerzés lehetőségét látta benne, mindegy is, mára az üzlet beindult, és a nagyüzemi vádiratgyártás logikus következő lépése a vállalkozásfejlesztés.

Alapítványban gondolkodik, felépített szakmai stábbal. A szorgalmas munka gyümölcse, az életút következő állomása egy hivatásos, főállású feljelentői státusz.

A váratlanul kínálkozó lehetőséggel élni akaró szürke kisember a közhangulatot meglovagolva, hirtelen megpillantja hírnévvel járó fényt az alagút végén.

De olybá tűnik: a gyermekmentés köntösébe bújtatott besúgások mögött szereplési szándék, az elismerés és a siker utáni olthatatlan vágy húzódik.

Amögött pedig anyagi érdekek. A világmegváltás nem ingyen meló.

Ehhez az erkölcsi, morális háttér adott: hiszen pár ismerőse visszajelzése alapján úgy gondolja, hogy tömegek állnak mögötte. Eljött végre a idő!

Csontos a kipattant ügy kapcsán, úgy érzi, felvirradt a napja. Itt a vágyott kitörés lehetősége. Most az ember, akin annyian keresztül néznek, végre megmutathatja. Hős lehet, eljátszhatja élete nagy szerepét.

De ez csak piti nyomulásra (feljelentésekre) lehet elég. Aki nem érti, hogy ő nem a probléma megoldója, hanem ő maga a probléma. Az Örök Wesztes.

A kiskorúak „kizsigerelése, önképük eltorzítása, egészséges testi és lelki fejlődésének akadályozása” miatt aggódó ripacs megbukik a szerepben, mert Szarajevó után nem a srácokhoz siet, hanem a rendőrségre.

Sem Csonti, sem a feltüzelt közvéleményből, a szakértők, kommentelők és trollok közül egyetlen személy sem akadt, aki bármikor, korábban – a feljelentés előtt - a gyerekek hogylétéről, állapotukról érdeklődött volna. Senki! Eszmecsere, mint a poszt elején írtam.

Ez bizonyítja a mediális lincselés belső igényét, a bűnbakképzés elsődleges szándékát, a gyerekekkel szembeni empátia teljes hiányát

Ennek a posztnak a második felét a média gyalázatos működésének bizonyításának szentelem, amiben megmutakozik a félreértett hatalma, ereje és dinamikája. Kis tanulmány kommunikációelmélet szakosoknak.

A MÉDIA HAJCIHŐRŐL

A közösségi média és az írott / online sajtó - utóbbinak a feladata a vélemények ütköztetése, az objektivitás, a téma részrehajlás nélküli körüljárása lenne - kizárólag a szenzációt kereste ebben az ügyben, tovább habosítva a történetet és kiszolgálva az egybitessé alakított közhangulatot. Vagy a képesség, vagy a szándék hiányzik a dolgok megértéséhez, és tárgyilagos tálalásához.

De ami nem hiányzik: a verejtékes igyekezet a lájkverseny megnyerésére.

Számos revolverújságírói teljesítmény akadt – nemcsak a szoftos változatból.

Általánosságban ez jön le: szegény kölyök, idióta szülők.

A médiában: a kék sarokban az őrült, nárcisztikus szülők, a piros sarokban az utolsó pillanatban érkező gyerekmentő szőke herceg, Csonti. 

Több mint két évtizede dolgozom a médiában is, nem lepődöm meg mindezen, csak regisztrálom a gyengeségeit. Jöjjön pár példa.

RTL Fókusz:

Ebben én is érintett vagyok. Ez az adás kvázi kriminalizálja a nyilatkozókat. Kimaszkolt arccal, eltorzított hangon beszél Lóci, az apa és én, mint valami maffiatalálkozón. Mintha egy-egy folyamatban lévő per vádlottjai lennénk a jogerős ítélet előtt. (Pozitívum, hogy engedélyt kértek az IzzóSztár videóelőzetes felhasználására.) Aztán jön egy pszichológus, és ledarálja a szokásos, elvárt szöveget.

Ebben az ügyben a médiatermékek mindig találnak egy edzőbát, vagy egy szolgálatkész (sport)pszichológust, aki pusztán a feljelentő által elmondottak és a család oldalának találomra kiragadott posztjai alapján alkot véleményt.

A témát általánosságban biztosan ismeri, de a konkrét eset alanyait, a fejleményeket és előzményeket: nem. Generalizálás, elítélés, jajongás és felemelt mutatóujjak mindenhol.

Az egész ügy kínosan emlékeztet a Polgár-család '80-as évekbeli kálváriájára.

A két dolog már az alapoknál összevethető, hiszen itt sem tudni még, hogy mi lesz a fiúkból. Polgárékat is kiátkozták, elmondták mindennek. Baj volt, hogy az apa edzi sakkra a lányokat, hogy elveszi a gyerekkorukat, stb. Mindent rájuk sütöttek.

KIFORGATÁS

Nézzük tovább. A média egyre tovább gerjeszti önmagát, a jelzők keményednek.

A Blikk, az NLC, Balázsék, sőt a futóvak Bede Márton szerint is kvázi gyerekkínzás valósult meg a szarajevói aszfalton. Semmi reflektáltság, semmi körültekintés, semmi mélységi ismeret - egyszerű hergelés és erkölcsi magaslatról szólogatás.

Runner's World:

A cikkszerző azt írja, "körbejárta" a témát. Nos ez egy félkör sem, legfeljebb negyedkör. Csak a feljelentő és a feljelentett maradt ki. Két embert szólaltat meg, aki igazolja is az álláspontot: a gyereket kizsigerelik, a szülők rosszat tesznek vele. Itt aztán hatszor szerepel a "szakmai" jelző – alátámasztandó a cikk elvárt értelmezését.

A felhajtás, a gyűlölködő és trágár kommentáradat hatására - érthető módon - egy idő után a család nem nyilatkozott a médiumoknak. Egy kivételt tettek: a közbenjárásomra – nem kellett volna, bíztam a portálban - a 444 cikkében szólaltak meg – de ez is csak olaj volt a tűzre. Erről később.

Egyetlen portál írt egy másik nézőpontból. Teljesen marginális, sosem hallottam róla, de megjelent a másik oldal is. A 2022plusz.hu ezt írja:

A kisfiú maratoni futásának tényét, mint alaphírt elsőként a 444 osztotta meg. Onnan eszkalálódott minden szűk egy hónap alatt. Már a cikk alatti (jelenleg 76) komment is súlyos félreértésekről és zsigeri rosszindulatról tesz tanúbizonyságot . egy elvileg értelmiségi, cizellált portálon.

A 444 méretes cikkfotóján Lóci egyedül fut a kietlen szarajevói aszfalton.

Persze berakhattak volna ilyen képet is:

Vagy ilyet is. De ez már a képpel maniulálás avagy a képen kívüliség elhallgatása - jobb médiaiskolákban oktatják.

Azt nem írták le, hogy ez egy maraton utolsó kilométerein egy kevés indulós versenyen viszonylag normális vizuális jelenség, hogy magára marad egy futó.

A hírszerkesztő viszonylag korrekten adta vissza a szülők beszámolóját, azonban már nála is elsikkadt az a körülmény, hogy Lóci részéről a maraton teljesítése mögött több éves rendszeres futok állnak, így ez az információ azonnal hiányzott a széles közvélemény ítéletalkotásához. A 36 fok híre viszont, mintha a történet központi része volna, bekerült a cikkbe, innentől fogva a köztudatba.

A versenytől még két nap sem telt el, de a sztori körüli felhajtásban az időjárás máris nagyobb hangsúlyt kapott, mint maga a futás ténye.

Lényeges, hogy a többi hírportál, amely a 444 írását átvette, a Lóci és Olivér megcsinálja oldaláig már el sem jutott, a hírversenyben csak ebből a cikkből mazsoláztak ízlésüknek, színvonaluknak és olvasóközönségük igényeinek megfelelően – de a korszellemhez illeszkedő módon gyorsan, felületesen és pontatlanul.

Meglepő módon az m4sport.hu oldalán jelenik meg a legkorrektebb tájékoztatás a témában, nem hergel, nem csúsztat, meg is nézhetik magukat, mennyire elmaradnak mások mögött a lájkversenyben. Pár sajátos megjegyzéssel visszaadja az eredeti Lóci megcsinálja maratonos poszt tartalmát. Ugyanakkor itt is tévesen hivatkoznak arra, hogy (nem) lehet maratont futni 18 év alatt Magyarországon. Talán egy sportadó szerkesztőinek illene a sporttörvényt ismerni.

A Blikk a bulvárszokásoknak megfelelően azonnal kérdést szegez olvasóinak: „Ön engedné a maratont gyermekének?” A kérdés persze azonnal vakvágányra terel, hiszen a gyerekeknek, úgy általában, nem szokásuk ilyesmivel nyaggatni a szüleiket, viszont a hangsúly a ritka sportteljesítmény irányából érezhetően a botrány felé kezd eltolódni.

A 24.hu a fókuszt a gyerekről végérvényesen a szülőkre irányítja, "A szülőket ekézi az internet népe" című cikk már tisztán kijelöli a közbeszéd irányát, nem egy kisfiú szokatlan és egyedi teljesítménye itt a látnivaló, hanem valami egészen más. A botrány szaga már a levegőben.

Az NLC.hu, amelyik annak idején elsőnek számolt be videóriportjában az akkor még csak hét éves Lóci rendszeres futásairól, és a család sportszenvedélyéről most átszáll a szembejövő vonatra. A nagyotmondásban annyira messzire jutnak, hogy első beszámolójukban még azt sem tartják fontosnak megemlíteni, hogy Lóci Szarajevóban nem kísérő nélkül futott.

Később pedig, a „Feljelentették a szülőket, visszavágott az apa” című írásukat a sajtópertől való félelmükben el is tüntetik. Az apa ugyanis semmivel sem vágott vissza senkinek, amit a szerkesztőség öt percen belül belátni kényszerül, és visszavonulót fúj. Ettől még persze ez az álhír is ezrekhez jut. Bocsánatkérés nincs.

De nem csak a bulvársajtó, hanem a mainstreamnek tekintett, magát az igazi újságírásnak tekintő orgánumok is leszerepelnek. A Magyar Narancs (szegény egykori lapom) például arra sem veszi a fáradságot, hogy a két gyereket megkülönböztesse egymástól, és a kisebbik fiú fényképével, és számos kisebb csúsztatással adja el a hírt. A recept beválik, jönnek is a kommentek dögivel.

A hírversenyben a Telex.hu kicsit későn eszmél, de a címadással sokat javít pozícióján, „Az apa szerint a gyerek nem megfelelési kényszerből sportol”, ravaszul kiragadott mondat az egyébként a 444-nek adott interjúból, ravasz és eredményes, mert ugye, csak az mentegetőzik, akinek vaj van a füle mögött. Érkezik is a kommenthenger elrendezni a dolgokat. 

Aztán a Telex mégegyszer belehúz. Második írásának címe: „És akkor a szülő bevallja, hogy a meg nem valósított álmát a sportoló gyerekével teljesíti be”. Az alcím (?) segít, kikről lesz szó: "Nemrég egy tízéves magyar fiú maratont futott Szarajevóban, majd egy futóedző feljelentette a szülőket. Az eset miatt körüljártuk a sportoló gyerekek ügyét." 

És bár az újság nem szólaltatta meg Lóci szüleit, sőt, a cikkben egyetlen árva sor sincs semmilyen szülőről, aki a saját megvalósulatlan álmait mással akarta volna beteljesíteni, a szerkesztőség mégis elutasítja a helyreigazítást, mondván ezt nem konkrétan a családról írták, hanem csak úgy általánosságban értették. Ügyes, nem? 

CSONTI ISMÉT SZÍNRE LÉP

De a média hatalmas szerencséjére, mielőtt az alaphír lassacskán lecsengett volna, felbukkan a semmiből Csontos Imre, hogy fellépésével gondoskodjon nemcsak a magának kijárt 15 perc hírnévről, hanem mellette a maraton körüli hisztéria fenntartásáról is.

Hír TV-n önreklám pacekban, időkitöltő futás passzázsokkal, vágóképekkel.

Több hírportál kapva kap az alkalmon, és újra felszínre kerül a gyerekbántalmazás narratívája.

A nagyobb kontraszt érdekében Csontos már „elismert és sikeres” szakemberként jelenik meg. A hirtelen reflektorfénybe kerülő Csonti ennél többre alig vágyhat.

A 444 exkluzívnak álcázott interjúja egy cseppet sem segít a dolgok tisztázásában, viszont az olvasókat tovább bőszíti.

Az alapsztoriról már a harmadik bőrt lehúzó hírportál az exkluzivitás ellenére megszólaltatja a minden ipari kamerának boldogan nyilatkozó feljelentőt, valamint az önmagából kommentjeiben teljesen kivetkőző, a Csontossal amúgy ebben a témában egy követ fújó atlétaedzőt is.

Jelzem, hogy ezt az embert már rég ki kellett volna baszarintani az Ultrafutás csoportból, emiatt én nem is látogatom, mert nemhogy nem ultrafutó, de viciózusan bujtogat, agent provocateurként hergel ráérő idejében, amiből sok van. De érdekes, itt milyen szépen egyetért az Ultrafutás csoport adminjával.

Emellett a duó (Csonti + edző) mellett az apa nyilatkozata már csak magyarázkodás lehet. A téma nem árnyalódik, a történtek nem kapnak új megvilágítást, ellenkezőleg, ezt a meccset 2:1 arányban ismét a feljelentéspárt nyeri. Jellemző komment a cikk alatt: „Nem fogom elolvasni egy bűnöző mentegetőzését” lájkok tucatjait söpri be.

Balázsék:

A megszokott harsányság és suttyóság a Rádió1-ről. Emlékezhetünk a legutóbbi kolumbiai gyerekalázásra. Miért lett volna másként Lócival?

Ez az adás pont olyan, mint a magyar néplélek.

Nem véletlen, hogy Sebestyén Balázs a top3 legértékesebb márka között van. AŐ is, a műsor is a primitív hangokat és rezdüléseket erősíti fel. Már a választásoknál is megszokott, hogy az emberek nem a képviseleti demokráciára szavaznak, hanem az azonosulási demokráciára: azaz a képviselő legyen olyan, mint mi. Ne ügyeket képviseljen, hanem a mi testünket-lelkünket-szellemünket.  

Náluk a szarajevói klíma már 38 fok, a gyerekek hétvégi versenyeinek száma 6-ra ugrik, és bár a család többször is udvariasan utasítja vissza a műsorban való szereplés lehetőségét, ez a tény cseppet sem zavarja a műsorvezetőt abban, hogy megjegyezze, a szülők válaszra sem méltatják őket. A visszautasítás kicsinyes bosszúja következik, öblös röhécselések közepette.

A feljelentéssel amúgy mindhárman egyetértenek, a saját 5:19-es maratoni idejével évekig haknizó Rákóczi Feri is, Balázsnak is annyi csak a felvetése, hogy hát ő személy szerint ilyet nem tenne, de maga a cselekedet, az rendben van, megértelek Csonti, csá, csumi, csá, majd jelentkezz, mi van.  

SZÖVEGÉRTELMEZÉS

Végezetül térjünk vissza a feljelentőhöz. Bár sok időt töltött a család beszámolóinak elemzésével, a valódi szövegértés túl nagy falatnak bizonyult. (PISA-teszten teljesítő magyarok, ugye.)

Mással nem magyarázható ugyanis, hogy vádiratának szerkesztgetése közben egy pillanatra sem bizonytalanodik el. Hogy egyszer sem talál ellentmondást a felállított hipotézise és az olvasottak között. Különben hogyan kerülhetik el a figyelmét a következő sorok, amiket az apa ír a Lóci megcsinálja oldalon (2021. január 31.)

Nálunk már régen úgy van, hogy megkérdezem a gyereket, jön-e velem futni, aztán ha nem akar, nem kérdezem újra.

Ha fáradt, nem erőltetem, mert heti három birkóedzés mellett szabad fáradtnak lennie, és ugyan mi a csoda motiválná ebben a nyomasztó évszakban, milyen fényt látna az alagút végén egy nyolc éves gyerek, amit még az apja sem, mert én sem látom jönni a tavaszt, se az igazi versenyeket, hát hogy mondhatnám neki, hogy ne unja már a körözést azon a szar rekortán pályán, amikor én is halálra unom?

Legbelül azon csodálkozom, persze nem mondom neki, hogy egyáltalán hogyan képes eljönni velem futni, tényleg nem értem miért csinálja, be kellene már vallanom, hogy nem ismerem a saját gyerekemet.

Vagy Csonti miért nem reagál a Kölyökmaratonisták posztomban a az 1986-ban kissrácként maratont futó Magas Ádám visszaemlékezésére? Azt mondta:

Mai napig, ha visszagondolok ezekre az időkre, pozitív élmények társulnak hozzá. Így felnőtt fejjel meg vagyok győződve arról, hogy ez kihatott az egész életemre, hisz úgy érzem, hogy céltudatos, kitartó emberré váltam. Ennek köszönhetem későbbi sporteredményeimet, és munkámban szerzett sikereimet.

Azt hiszem, irtózatos mázlija Magas Ádám édesapjának, hogy 1986-ban még nem létezett Facebook. 

Ne hagyjátok magatokat félrevezetni, ne higgyetek el semmit kritika nélkül. Legyetek óvatosak, de befogadóak. És főleg: alaposak.

Hogyan is szólt a beszántott Népszabadság egykori szlogenje? A tájékozottság magabiztossá tesz.

És persze: a tájékozatlanság pedig nyugodttá, felületessé és zsigerivé.