Kicsit képes útibloggá változunk, nem feledve a futótartalmat. Úgy tűnik a statisztikákból (amiket én hamisítok), hogy ezt a műfajt szerei a publikum.
Átszelni egy országot mindig izgalmas kihívás. Teszi ezt az emberiség futva (lásd Peloponnészosz átfutása), vagy sajnos háborúkkal, paktumokkal, vagy épp csatornát vájva, pl. szuezi, panamai, és - szintén Peloponnészosz - korinthoszi.
Lásd a képen: amit Kiss László pilóta és futó sporttárs készítette egy Boeing pilótafülkéjéből. Hányszor futottam már itt át!
Őt egy 2021-es Izzósztár adásból ismerhetitek Régóta szeretett volna állomáshelyére, Katarba csábítani a félszigetet teljesen átszelő 90 kilis versenyre. Köszi a meghívást!
2021 decemberében a római repülőtérről fordítottak vissza, épp akkor lett zöldből piros, azaz túlságosan Covid-fertőzött Magyarország, s hiába volt a negatív teszt, nem engedtek fel a gépre.
Több mint egy évet kellett várni, mert maga a hagyományosan december elején lévő East to West futás a focivébé miatt egy hónapot tolódott. Így a 2023-as január eleji verseny igazából a 2022-esnek számít.
Sokat lehet tudni, olvasni Katarról pro és kontra, a vébé kapcsán pláne. Kicsit írok a saját, nyilván felületes impressziókról, aztán a versenyről.
Merthogy Katar kulturális célpontnak is remek hely, megéri Ázsia felé repülve hosszabb stopovert tenni, nemcsak átszállni a Hamad reptéren. Számos pontos megfeleltethető Nyugatnak (attól függ, honnan nézzük az irányokat), csak éppen számos kulturális kód másmilyen.
A nyersanyagokból összeszedett elképesztő gazdagság innovációval, modernitással, prosperitással párosul, mindennek a másik oldalán ott az emberi jogok hiányos figyelembevétele, a környezet kizsákmányolása, meghódítása.
Az ország kb. 3 magyar megye, tehát nyolcada Magyarországnak, a népessége harmada. Egy elképesztő fotó mutatja meg, hogy 50 éve mennyire, elmaradott, lakatlan volt maga Doha, a főváros. És milyen gyors fejlődésnek indult az olaj, földgáz kitermelés nyomán.
A bal oldali képen a Sheraton Hotel. Körötte a semmi. 2023-ban innen indult a Qatar 90km verseny, ez ma a hipermodern város szíve.
Egészen hihetetlen a kontraszt.
Még egy "hihetetlen" dolog (te jó ég, de nehéz lehet ezt a szót egy külföldinek elsajátítani): drága mecénásom, a Compressport hazai dealere, Gyimóthy Tomi adott egy T8-as szettet kipróbálni. A gatyába belevarrva négy oldalzseb (nem kell tehát freebelt), a póló pille, lenge anyagú (hátránya, hogy könnyen szakad, és az ujja kinyúlik), de a lényeg az alsógatya, ami nem látszik, de el lehet képzelni. Ez a bugyika nem dörzsöl, nem horzsol, észre sem veszem, hogy rajtam van, és ha szarrá is ázik az ember - ami itt megtörtént -, az sem probléma. Ennyit a hozsannáról.
100 év alatt megszázszorozódott a népesség (1904-ben mindössze 27.000 ember élt itt), aminek 80%-a nem katari. Szorgos külföldi kék- és fehérgalléros dolgozók építik, működtetik ma is Katart. Az egyik sarkon mecset, a másikon Ferrari szalon. A háttérban üzlet köttetik.
Erről (és a focivébére vérrel, verejtékkel épített stadionok problematikájáról beszél dokumentumfilmes barátom, Ramzy Haddad filmje is, a Worker's Cup. Egy éven át ugyanazokon a workshopokon fejlesztettem az Ultrát, ahol Ramzy, láttam sok, filmbe be nem került kemény footage-ot.)
Szóval a világ egyik (ha nem a) leggazdagabb országa Katar, és egyben az egyik legkietlenebb, legaszályosabb is, édesvízkészlete se nagyon van.
Alig 60-80 mm csapadék hullik évente - na az pont akkor esett le, amikor a verseny volt, a felhőkkel, kellemesen párás klímával remek tavaszi időt varázsolva előtte és utána még pár napig.
Amúgy száraz, homokszemcsékkel teli a levegő, és már márciusban nagyon meleg van. A 2021-es versenyen, decemberben még 27 fok volt.
Az ország címerállata a tülkösszarvú oryx, ez a masszív, mégis kecses húsantilop. Az általános iskolában ő volt a párosujjú padtárs.
A katari zászló fogazata pedig az alapító törzsek számára utal. Régen fehér-vörös volt, de a vörös a napon hamar kifakult, ezért hivatalosan is gesztenyebarnára cserélték. 
A vébé nyomai: a stadionokból egy kivételével mindegyik Dohában van, metróval könnyen elérhetők. A verseny útvonala mentén volt a vidéki stadion.
A metró állomásain még mindig vannak eligazító emberek, táblák, a korábbi vébékről poszterek, meg minden fittyfirity. Minden munkás kedves, csendesen szól, figyelmeztet, eligazít. Hallottam kelet-afrikai, pakisztáni, indiai, perzsa angol akcentust is.
A nagy épületek is lépten-nyomon fociba öltözöttek, még két héttel a döntő után is.
A reptéren összefutottunk Nalantha Davidsonnal, aki a FIFA bírók hivatalos dodrásza volt.
Ez az olazs bíró már vezetett BL-döntőt is. A lenti amerikai bíró pedig végig nagyon szimpin tevékenykedett a vébén, ő volt a döntő 4. játékvezetője.
A Souk a nagy arab piac. Minden szinten szinte minden, de ezy csak földszintes hely, aminek polipcsápszerű sikátorai vannak.
Itt mindenféle mez is kapható, a legjobb volt az argentin mez női kaftán, azaz abaya-változatban.
De épp ez a vébé utáltatta meg velem a '90-es évek elején még oly kedves gauchokat (Caniggia, Batistuta, Goicoechea...) Prosztó, színészkedő válogatott volt, ami beárnyákolta a focitudást. Az meg, hogy jófej mém lesz (pólóra nyomják, idézik) Messi "mit nézel, köcsög?" mondatát, vagy a kapusuk faszlengetését, hát zsák a foltját, suttyó a suttyóját találja meg.
Messi valóban mindenidők-focista (persze a foci másfél évszázados létezése pixelnyi a világegyetemben), de nincs karizmája, nem egyéniség, mint egy Higuíta vagy akár egy Robben. Arra meg gondolni sem merek, hogy a döntőben direkt összehozták a PSG két csodacsatárát, akiknek a klubszponzoruk a katari állami légitársaság...
A labirintusszerű leágazásokban mindenki csendben dolgozik, varr, sző, kalapál. Eleve a piac utcái tematikusak: bőrös, kölnis, fűszeres, ruhás, stb. utcák.
Aki szereti a keleti ízvilágot, a piacon mindent megtalál. Elképesztően jókat lehet ott is és máshol is enni, kávézni. Az árak a piacon vagy egy szupermarketben pariban vannak a hazai árakkal, sőt olcsóbbak.
A Souk legelképesztőbb része a madárpiac. Egy konstans csicsergés és színorgia. Klasszikus hordárokkal.
Közbiztonságra, köztisztaságra, közlekedésre nincs panasz. Ragyog, csillog minden felület, nincs eldobott szemét, sok metróvonal van, ahol mindig hatperces követéssel jönnek a vezető nélküli szerelvények hajnaltól éjjel egyig, kivéve az arab vasárnapon, pénteken.
Ez egy buszmegálló USB-töltőkkel, légkondival, cipőkefélővel, tévével. Az út másik oldalára a park miatt nem építettek.
A buszok ingyenesek, a metrójegy 150 forint, a benzin literje 200. Nyilván van közvetlen metrójárat a reptérre is, ami egy óriási légiforgalmi hub, percenként hussanak le-fel gépek.
Ahogy az iszlám országokban szokásos (pl. az iráni metrókon, buszokon), itt is van standard vagon (mindenki jöhet, de férfiak főleg), family (családoknak, nőknek), és premium, amolyan bizniszrészleg, egyszemélyes fotelekkel.
Az általános luxusprobléma a klímázás: nagyon hidegre hűtik az épületeket, járműveket, sőt van hűtött szabadtéri futópálya is. Itt nem Távfűtő, hanem Távhűtő Művek vannak, tényleg: csöveken küldik a társasházak légkondijába a levegőt.
Ha már levegő: jártunk a sivatagban is a homokdűnéken. Olyan érdesen és érdekesen fúj ott a szél, hogy a kivitt gitárok húrjait zenei lebegéshez hasonlóan rezegteti. Kedvenc kép, vonulunk, mint a Sátántangóban.
A versenyen az utak valójában ilyenné változtak.
Kisebbik fiammal jártuk a várost. A frissen épített múzeumok, középületek lenyűgözőek, gazdag infotainment kollekcióval rendelkeznek. Egy hétévesnek sem unalmas. Annak ellenére sem, hogy nyilván a beton és a nagy távolságok dominálnak.
A dohai főkönyvtár csodálatos. Itt a troglodita is kultúremberré válik.
Mint épület is, ahogy kinő a földből az egyik fele, a másik pedig belesüllyed. Nincs beiratkozási díj, nincs kölcsönzési díj, minden automatizált, futószalag viszi a könyveket a megfelelő részhez, csak ott nyúl hozzá a könyvtáros, hogy a polcra tegye.
A könyvtár közepén a mínusz első szinten pazar állandó kiállítás iszlám vallási relikviákból (sokszáz és -ezer éves Korán-példányok, tekercsek, metszetek, műalkotások). És csodálatos a funkcióit tekintve is. A magamfajta könyvbuzi órákat el tud lenni csak azzal, hogy a sorok közt sétál.
Átláthatóság, kereshetőség, rend, tágasság, szűrt szórt fény, csend. Mindent áthat a nyitottság, befogadás. Vannak babzsákok, pamlagok, hintaszékek, senkit nem zavar, ha aludni jön valaki.
Egy nagy tér az egész könyvtár, a büfé is Michelin-csillagot érdemelne.
A gyerekeknek nagy részleg jut, de érintőképenyőkön is játszhatnak könyves játékokat. Ha valaki éjjel járna arra, és csak visszaadná a könyveket, egy külön fülke van a bejáratnál erre.
Katari Nemzeti Múzeum: a sivatagi kőrózsát idéző épület belül egy nagy kör. Tematikusan és kronologikusan vezet végig az Arab-félsziget ide vonatkozó történelmén, kultúráján, viseletén.
A sivatagi lét és életérzés nagy hangsúlyt kap (természet, nomád életmód, állattenyésztés, vadászat, teázás, kávézás, solymászat), akárcsak a katari gazdaságot évszázaddal ezelőtt meghatározó gyöngyhalászat és hajózás. Hatalmas tablók, minőségi filmek, kollekciók.
Nyilván a nemzeti felvágás sem maradhat ki, az olajkiaknázás sztorija mellett ott a FIFA-boríték, amiből vébé-házigazdának kihúzták dekáddal ezelőtt Katart (az azt övező korrupciós pletykákat nem vizualizálták).
Ha már solymászat: egy idő után megszokott volt ez a látvány. Ez épp a reptér.
A jelenlegi emír és apja, a korábbi emír képei, festményei itt is dominálnak, akárcsak bármerre jár az ember Katarban.
Az Iszlám Művészet Múzeuma kívülről egy decens zikkurat-szerű épület, belül ez is lenyűgöző. Itt is lehengerel a nagy terek eleganciája, a nyugodt erő, a csendesség és a pazar tematika. Szőttesek, csempék, fegyverek, térképek, vallási ereklyék, szobrok és használati tárgyak váltják egymást. Órákat el lehet kerengeni a három emeleten.
Nagyon ízléses mindkét múzeum kurátori és installációs teljesítménye.
Nyilván a város hatalmas területen fekszik. Szó szerint fekszik, mert teljesen lapos az ország, a futóversenyen sem volt szerintem 100 méternél több szint, ezek is alul- és felüljárókból jöttek össze.
Hatalmas bulvár húzódik végig a tengerparton.
Mesterséges parkból is akad jópár.
Az egyikben épp a világ legfelkapottabb és -drágább élő képzőművésze Jeff Koons állította ki egy friss művét, a lufidugongot (lamantint, tengeri tehenet). (Ő csinálta a Hydra-szigetén a modern Apollón-parafrázist, amiről a 2022-es Spartathlon kapcsán is írtam.)
A jellegtelen, de rendezett arabos külvárosban a városmagban zárt, egyemeletes házakkal teli lakóövezetek és felhőkarcolós negyedek váltják egymást.
Az épületek többé-kevésbé próbálnak a keletiesch motívumokra utalni. Szarv, kürt, arab betűk, kalligráfia, tradícionális épületminták. Na jó, egy legóház is becsúszott. (Figyelem, a műpálmafában átjátszóállomást rejtettek el!)
A világ felé mutatott udvariasság, nyitottság, elismerés és az ezért várt elismertetés mindenütt jelen van. Ez épp a nagy tengerparti bulvárra rakott világország zászlóerdő. Van ENSZ és EU zászló is fenn.
Az egyik városrészben akad egy hangulatos "régi" arab skanzen is, koncertteremmel, amfiteátrummal, mecsettel. Patyomkinnak hat, az is, mint sok eredetinek tűnő piac vagy épület, de mégis bájos és illúziót teremt.
A játszóterek is a helyi építészet arcát mutatják.
Egy csomó helyen a nyugati világ copy-paste-jét próbálják adni. Minden márka arabul is ki van írva a megfelelő tipográfiával.
Van bevásárlóközpont velencei lagúnákkal, van historizáló, olasz városkákat idéző negyed is, vagy barokk palota. Giccs, de poénnak is jó. Pénz nem számít.
Egy stadion mellett áll egy fáklyaszeű felhőkarcoló, aminek a tetejére egy körpanorámás éttermet álmodtak: a karimára húzott étterem szó szerint egy óra alatt körbemegy az épület hengerén, forog.
Laciék szállása a The Pearl nevű (gyöngyhalász-utalás) mesterséges sziget egyik toronyházában volt, pazar kilátással.
A döntőnek helyt adó Lusail stadionnál kezdődik egy zárt futó- és brinagút. 33 kilométeres. Ha ezt egy magyar versenyszervező megkaphatná...
Kocogtunk is ott, egyszercsak a futóút melletti 2x5 sávos autópályát lezárták, és kisvártatva elhúzott az emír konvoja. Ez az emír saját gárdájának autója, címere.
A verseny előtt két nappal volt a rajtszámfelvétel egy nagy sportcsarnokban.
Semmi extra szart nem raktak a pakkba, csak egy szép lila technikai pólót és a rajtszámot. Volt kb. 100 egyéni induló és kb 300 főnyi csapatváltófutó. Három magyar induló volt: Kiss Laci, Szilágyi Gyula és én.
Hajnali 5-kor rajtolunk az említett Sheraton Hotel elől. Már akkor szemerkélt az eső, ami egy óra múlva zuhévá változott. Van annak hangulata, hogy Doha centerből fut ki az ember a külső sávban. 4:40-ben lódultam meg, Laci és Gyula nyugodt tempót választott.
Az eső elállt 20 percekre, de szinte végig zuhogott. Bár keletről nyugatra tart a verseny, az inkább észak-nyugat, ennek megfelelően erős szembeszél volt, és időnként - tán emiatt vagy amúgyis - tűszúrás-szerű, kopogós esőcseppek. Nem hittem volna, hogy Katarban fázni fogok.
Mozgóképi összefoglalás két percben.
Mivel eső szinte sosem esik, ezért az útmenti vízelvezetés sincs megoldva érdek és érdeklődés hiányában. Az aszfalton is gyakran alakultak ki 3000 méter akadályhoz hasonló tócsák, tucatméteres pocsolyák.
Kb. 10 kilinként volt vizet kínáló csekkpont, és 20 kilinként nagyobb CP gumicukorral, csokival, kólával, narancslével, croissant-tal, talán melegétellel is. 55 km-re lehetett leadni pakkot, én előreküldtem 4 zselét, de nem találtam meg a CP-n a csomagos részt, így egy zselét kunyeráltam kísérőktől. (Nem mondtak nemet.)
Az út végig aszfalt, és Dohából kiérve jobbra-balra sivatag, ami nem annyira homokos, inkább löszös-köves. Település nagy ritkán, az is a távolban, enklávé-szerűen. Gyártelepek, katonai létesítmények, börtön, stadion, teve-versenypálya.
Ezt utólag körbe is autóztuk, be lehet hajtani, a nézők (tevetulajok, szerencsejátékosok) is így követik a futamokat. Több pálya is van, a főpálya 6 km hosszú és végig kivilágított - mint minden Katarban.
Időmérő-szőnyegből 4-5 darab lehetett, kocsival könnyű csalni, mondták is páran, hogy láttak kocsira kapaszkodott futót. Én olyanokat láttam, akik előtt ment a kísérőautó, fogta a szelet és némileg az esőt, mert a csomagtartó is fel volt hajtva, a futók szorosan tapadtak a kocsi seggére. Egy srácot a célban zártak ki pont előttem, mert kihagyott egy CP-t.
Láttatok már kézicsomozású vagy perzsa szőnyeges csekkpontot?
Én is majdnem így tettem, mert a pazar tradícionális arab sátrak, amik a nagy CP-k voltak az úttól 10-20 méterre voltak felállítva, a szőnyeg pedig az út közepére, s ha valaki lekanyarodott a CP-hez frissíteni, akkor onnan távozva ferdén ment vissza az útra, sanszosan kihagyva a chipszőnyeget. Szerencsére Kiss Laci visszaküldött, így nem zártak ki.
Laci féltáv után kiszállt, nagyon fájt a combja.
Így kocsiból kísérte onnantól a mezőnyt Belleli Lajos társaságában, aki kérem szépen a katari curling válogatott edzője. És persze a gyerekek is velük voltak, Fülöpke és Marci mindenkivel futott egy adagot a morc időben, ők is összekapartak 10 km-t a végére. Engem kb. 75-nél találtak meg.
Szürreális médiaélményben is részem volt. Egy elhagyatott felüljárós részen (állandóan az autópálya melleti szervízúton mentünk, néha átvittek az egyik oldaláról a másikra) lelassít egy hatalma SUV mellettem, egy arab fejkendős férfi mosolygva lehúzza a sofőrablakot, kinyújt egy csokit és azt mondja reklámosan:
Have a KitKat!
Egészen felvidított elanyátlanodott helyzetemben. Csak a "have a break" hiányzott.
Normál esetben ilyen egy meleg téli versenyen a E2W CP-je.
És ilyen esőben.
A táblázás jó volt, voltak önkéntes útmutatók is. Nagyon erős időket lehet futni jobb időjárási körülmények között, hisz a pálya szinte nyílegyenes, lapos. Mondjuk az első három srác oda is rakta magát a szeles záporeső ellenére: 6:42, 6:44 és 6:50 célidőkkel finiseltek.
Végül 8:27-tel értem be, és csak készült rólam egy magyar zászlós kép (horgászboton!), és még a kísérést sem mosom le magamról.
7:30-7:45-re számoltam előzetesen, de nem fogom formahanyatlásra. Nyilván hiányzott az utolsó 45 km-re az energiapótlás. Nem edzettem sokat, rengeteg dolgom volt 2022 utolsó hónapjaiban, és megjött a szokásosan kétévente beköszönő Achilles-gyulladásom. A jobb lábszáramról vándorolt át decemberben a balra, és még mindig ott van makacsul, de már szívódik fel a drága.
A célban már orkánerejű szél fújt, az eső épp alábbhagyott. Kies tengerparti övezet ez, ide járnak strandolni Dohából az emberek.
Visszamentünk a pályára Gyuláért, biztattuk kicsit, aztán mentünk a tevepályára.
Gyula tavaly komoly távokat tolt le versenyen és privátban is, itt poszt-Covid tünetei miatt óvatosan haladt. Mire végeztünk a tevékkel, Gyula is beért, felkaptuk és sötétedésre Dohában voltunk.
Utána egy nap chill, és továbbálltunk mély Dél-Kelet Ázsiába, de ez egy másik, szintén élményekkel teli történet.
köszönet: Kiss László és családja
És a végére a repülés-fanoknak is legyen egy kis színes. Ha előveszitek a Lacival készült interjúmat (ő itt épp az Izzósztárt hallgatja!), akkor elcsodálkozhattok, hogy aktívan kb. 3 percet vezet egy pilóta bármilyen hosszú úton, a többi a robotra van bízva. De a gépeket csekkolni kell, különben úgy járunk, mint az Űrodüsszeiában a HAL9000-rel az asztronauták.
Óh kapitány, kapitányom ezt látja fentről. Ez épp a Sziklàs-hegység Kanada és USA hatàrànàl. Távolban a Mount Reiner, Seattle fennséges csúcsa süllyedés közben!
Neki térkép a táj, de néha a térképet is kell nézni, főleg amikor Katarra kicsit megharagszanak a környező országok és blokádba kezdenek ellene. 2017-ben az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szaúd-Arábia és Egyiptom bojkottot rendelt el Katar ellen, akkor aztán kellett kanyarogni a légifolyosókkal.
Jövőre (azaz idén) veletek ugyanitt!
