Most ti jöttök! Az olvasók közreműködését kérem: miről beszélünk, ha a futásról beszélünk? Miről lenne érdemes - ha már az ide kölcsönzött Murakami-címről és könyvről nem? Mi nyomja a lelketek? Mi bosszant? Min változtatnátok, mégha Mikszáth Kálmán szerint "lassan mozdul a magyar ember" és minden marad a régiben? B..za valami a csőrötök?
Megmondóemberkedésünket fordítsuk mások hasznára: ismerjük meg egymás véleményét, felvetéseit, májbajait. Tippek a poszt végén.
Futónáci. Konfrontatív személyiség. Minek kelted itt a feszkót (ott ahol nincs)? Amúgy van. Az utóbbi évben elég sokszor megkaptam ezeket a jelzőket, mondatokat. Vannak egyes posztok, amiken ma is megy a verbális birkózás, odamondogatás, cicaharc, körömszakadtáig védett véleményezés. A nézetkülönbség jó, mert abból még épülhet valami. A lapítás, ráhagyás, pusmogás és az alkotó szellemű vita elutasítása, alapvetően az eszme-nem-csere: kontraproduktív.
Sokszor bujtogatnak ismerősök, hogy "ez és ez mikor kerül elő a blogon"? Merthogy sok elhallgatott vagy nyilvánosan éppen nem kitárgyalt téma akad sportoló emberek (itt értsd: amatőr futók, triatlonosok) között. Vannak, amiket versenyek vagy edzések alatt érintünk futólag, sok fennhagyott mondatvéggel, befejezetlen vitákkal. Facebook-fórumokon is előjönnek, megrágjuk, kiköpjük, kényszeresen hozzászólunk (van, ahol sok száz komment gyűlt már fel), mindenről van véleményünk. Okos és szemellenzős, kiérlelt és zsigeri, alátámasztott és emocionális. Satöbbi
Mindenki másra "használja" a sportot, fogja fel a futást. A személyes blogom mi másból indulna ki, mint az énből, ha a személyes tapasztalataimról írok? Viszont: talán pár érdekes témát sikerül felvetnem, hogy akár értelmes beszélgetés is folyhasson róluk publikus közegben. Talán pár grátisz tippet kaptak a fogékonyak. Talán sikerül pár embert ösztönöznöm, hogy hajszolja az álmait és ne wishful thinkingben éljen Ezt szolgálná, hogy gyertek elő témákkal. Írjátok meg erre a posztra kommentbe a rövid összefoglalóját, miért téma nektek, mit kell tudni róla, tapasztalat-e vagy meglátás a pálya szélérő.
A jövőben (kapacitástól függően) külön posztban foglalkoznék az érdekesebb felvetésekkel, akár úgy, hogy a kommentelő kifejti a véleményét, amihez hozzá lehet szólni (így a dialógus öngenerálóvá válhat), akár úgy hogy felkérek egy-egy szakértőt, szóljon hozzá. Az elmúlt évben a következő megosztó, sokak ingerküszöbét elérő témák bukkantak fel. Ezeket sokszor képzelt, felnagyított dolgoknak tartják, pedig valós ellentétekről, X vs. Y jellegű felosztásokról van szó. Vagy problémakörökről. Ez a (realitásoktól és naivitásoktól sem mentes) felhívás azt is szolgálná, hogy valamennyire kihúzzuk ezeknek a méregfogát és kulturált síkre tereljük a veszekedést. Ezekről volt eddig szó, s a kommentek közt még ilyesmik jöttek elő:
- futó vs. teljesítménytúrázó (A Piros85 kapcsán írtam tapasztalataimról pontőrként)
- terepfutó vs. kiránduló (átszalagozás direkt vagy véletlenül)
További ötletek:
- a büféasztal körüli viselkedés (versenyző, pontőr, váltók és egyének)
- váltók vs. egyéni futók egy hosszú versenyen
- sportoló vs. ... (ki kerül a pontozott helyre: nem sportolók?? vagy nem úgy sportolók, vagy mindenki más, aki nem XY) »» ehhez kapcsolódva jön a következő
- régiek vs. feltörekvők viselkedése (tekintélyelvűség vagy a pályán mindenki egyenlő? hanyatt kell-e esni valakitől?)
- közösségi futás vs egyéni futás (ha fejlődni akarsz, melyik szolgál jobban?)
- neten keringő edzésmódszerek, kommentek megbízhatóság: egymás hülyítése vagy bátorítása? (hályogkovácsolás valamifajta képzelt jólértesültségből VS. tudatosan alkalmazott, alátámasztott és meg is értett módszerek)
Egyéni szocproblémák:
- szélárnyékozás (A poszt lényege: melyik ér többet, az egyénileg kivívott eredmény, amit csak magadnak (teljesítményednek, akaratodnak, stb) köszönhetsz, vagy a segítséggel elért?)
- létezik-e amatőr sportolói etika, vagy mindenkinél más sportfilozófia működik (Azaz a sport alapértékeivel mindenki tisztában van, mégis ezerféle olvasat és annak alkalmazása figyelhető meg)
- végesprint (van-e értelme "máshogy" futni, mint ahogy a verseny 99%-ban képes voltál?)
- az újév áldozatai (A január végére elfogyó fogaladmi kocogók, a kiürülő fitness-termek) »» ebből kifolyólag a következő
- az alkalmi biciklisták (Miért tűnnek télen azok a bringások, akikkel nyéron rakpartot lehet rekeszteni? avagy Aki éjjel legény, nappal is legyen az?
Várom a kommenteket sportról, versenyekről, attitűdökről. Jelszó: Párbeszéd és ne perbeszéd! Dialóg és nem monológ! A feszültségkeltés helyett értelmes dialógus, vagdalkozás helyett józanság, tényszerűség, tisztelet. Kenetteljesen hangzik, mi? Ha ez nem megy, végső esetben még ki lehet menni egyet mozogni szellőztetésképpen. De szőnyeg alásöpörni létező ellentéteket, problémákat nem érdemes. A búvópatak is felbukkan egyszer. Az biztos, hogy semmi sem fekete és fehér, nincsen értelme a kinyilatkoztatásnak, de az érdekes és szellemes vélemények meghallgatásából mindenki okulhat. A "bekukkantok, cinikusan felköpök, mást majd eltalál, vissza se nézek" kommmentelők, személyeskedők, trollok kíméljenek. Persze (cinikusan zárva) illúzióim nincsenek.