Háromrészre szedett folytatásos teleregényünk második része jön (Az első rész ITT.) Hősünk vall első találkozásáról a ma már retro kinézetű pulzusmérős órákkal, a szentírásnak minősített edzéstervről, a távedzés sajátosságairól - ami nemcsak edzőnek, de tanítványnak is távmunka. Lőrincz Olivér, aki egyszerre edző és versenyzőtárs is (ezt szimbolizálja remekbe photoshoppolt öltözéke), az ilyen-olyan okok miatt hátrányos helyzetű, elmaradott tömegsportról is lehúzza a keresztvizet.

Lőrincz Olivérrel - vagy ahogy többen ismerik: Olipapával - a "helló-szián" túl közelebbi kapcsolatba a 2013-as Spartathlonon kerültem: az egyik ponton volt olyan szíves és bekente lanolinnal az izzadságtól és a gatya csiszatolásától sebesre dörzsölt heréimet. Nincs is annál szebb, mint viszonozni egy szívességet. Bulvárzsurnaliszta fordulattal mondhatnám, hogy most én szorongattam meg a t*keit keresztkérdésekkel az ultra szürke emincenciásának (ismét egy bulvárzsurnál kifejezés), akinek mindig van egy mesterterv a birtokában (és ismét.)

De inkább jót beszélgettünk, aztán telefonon folytattuk, majd emailen. Így született meg ez a háromrészre szedett interjú, aminek a rövidített változata a Magyar Narancs karácsonyi dupla számában jelent meg. A karácsonyi narancsos kihagyásokat, hiátusokat most pótolom: itt folytatásokban jelenik meg, nagyobb témákra bontva a Lőrincz Olivér-interjú. Ismerkedjetek meg a szóbeszédből és a FB-tanácsadói oldaláról ismert Olivérrel, a sportteljesítményt új alapokra helyező pulzuskontrollos edzés sikeres hazai alkalmazójával.

Egy korábbi posztban visszatekintettem 2015-re, amiből kiderült, hogy az év 2/3-ában futottam (365-ből 232 napon), viszont tisztába tettem magam, hogy gyenge évet produkáltam. Van ilyen, nem gond, a gyenges/erős is relatív. A kiértékelés után most pedig arccal előre fordulunk a célzóna és a szervezői pénztár felé. Mivel már október óta levezetés, majd fokozatos, szikár alapozás folyik, itt az idő egy féléves bizonyítványra - az áltiban is most osztják. Ebben a posztban: mi történt eddig a szövegelés mellett az elmúlt 5 hónapban és mik a 2016-os tervek.

Iharos (eredeti nevén Izrael Sándor) az ötvenes évek világklasszis magyar pályatléta triójának tagja volt Rózsavölgyi István és Tábori László mellett. Pont 20 éve hunyt el. Ő az a magyar futó, akit legendaként kezeltek és kezelnek ma is - nem éppen érdemtelenül. Egy kvázi életrajzi könyv kapcsán írnék róla pár dolgot. Ha mozgóképről lenne szó, akkor a műfaját dokumentarista játékfilmnek hívnák, azaz olyan film, amely dokumentum alapú, szereplői talán magukhoz hasonló élethelyzetű embereket / sorsokat személyesítenek meg, keresetlenül, amatőrként játszanak, viszont a film történései többnyire fikción alapulnak, kitalált forgatókönyv alapján szövődnek. Na, ilyen könyv az Iharos Sándor futófenoménről szóló könyv (Marschall József – A szélparipa). Tények, anekdoták, visszaemlékezések és regényes fikciók vannak szépen összeszőve a könyvben. 

Egy idevágó remek cikk a nagy magyar futó éráról, és annak az amerikai futóéletre gyakorolt áldásos hatásairól a Runner's Worldből itt. És egy hazai összesítés a magyar rekorder atlétákról - hát nincs túl sok, de a fent említett nevek mind ott figyelnek.

Az '50-es években (tán egészen halványan a '90-es évek elejéig) még volt nimbusza, honorálása az atlétikának, még azt is mondanám, megérte atletizálni úgyis, hogy valamelyik külvárosi gyárborzalomba kellett járni a hajnali edzés után értelmetlen melósmunkát végezni a szocializmus építése címszó alatt. (A klasszikus nem-dolgozós sportállások csak későbbjöttek divatba. A könyv Iharos életét vázolja fel, sok tényszerűséget kiszínezve, párbeszédekkel dúsítva. Iharos már-már Henry Rono (interjú itt, cikk itt róla-vele) előképe: 12 világcsúcsot állított fel közép- és hosszútávon, ebből hetet 14 hónap leforgása alatt 1955-56-ban amikor 1500 métertől 10 000 méterig minden távon a világ legjobb eredményével rendelkezett. Iharos 1955-ben a világ legjobb sportolójának választatott (lásd a bélyeget). 1956-ban nem utazott el a melbournei olimpiára a forradalom kitörése miatt, 1960-ban pedig csalódást keltő helyeken végzett Rómában.

Jó kis olvasmány a Szélparipa, asszem már csak könyvtárból lehet megszerezni. Van benne szó Kovács Bütyökről, Rákosi Mátyás tatai edzőtábori látogatásáról, edzéstervről is, például:

- reggel: könnyű 3000m, 15 x 200m, lassú jog, sprint desszertnek, levezetés

- este: gyors vágták és lassú levezetések ritmusosan, 30 x 150m közben 50 méter jog

Nagy szerepet kap Iharosék kőkemény edzője, Iglói Mihály is (lásd a fenti képeken), alias Náczi bácsi, aki két évvel élte túl Iharost. Ilyeneket mondott edzőként (ezt egy konferencián jegyeztem le, ahol a kulturált edzői viselkedésről esett szó), hogy: „a gazella sem emel súlyt, mégis elég gyorsan fut”, meg hogy „vagy azt csinálod amit én mondok vagy elmész.”). Általános vélemény volt róla, hogy hülyére futtatta a sportolókat, a könnyű tempó igazából sprint volt, szinte mindent az intervallumos edzésre épített, az extrém mértékű terhelést és az unalmat csak kevesen tudták elviselni, de ez kellett a sikerhez. A sikert amúgy mi sem jellemzi jobban, minthogy Iharosék sikerkorszakában a Time Magazin „Öt Elvtárs"-nak nevezte a Náczi bácsi-féle futócsapatot. Vagy az, hogy diafilm is készült róluk.

Jöjjön pár idézet a könyvből:

A munkáról:

„A gyári munka a szabadságunk ellen elkövetett első komoly merényletek egyike az élettől.”

„Gyári dudaszó: ilyenkor mintha stratpisztoly adta volna meg a jelet, a melósok beröpültek a délutánba.”

„Nem is a helyemet kerestem, hanem a kijáratot.”

„A 472. számú népbutító és –bódító intézmény edzett torkú törzsgárdájának nélkülem kellett megváltania a világot”

Egy 1959-es Képes Sport címlap és beszámoló a tavaszi idényzárásról.

A futásról:

„Vadászott mindenki az eredményeinkre.”

„Futás közben könnyű belátni, hogy az élet alapvetően mégiscsak egy kellemes dolog.”

„A könnyedség nem jön azonnal, ahogy az életben semmit sem adnak ingyen. De ha nem hagyjuk, hogy elijesszen az első pár száz kilométer, és elég türelmesen szenvedünk ahhoz, hogy összerendeződjön a légzés, az izomzat, akkor felfedezhetjük a futás szépségeit is. Egy-két furcsa szervezet esetén ez a szenvedéses rész rendkívül rövid...Csak az igazán szerencséeknek adatik meg, akik valahol valamikor nagyon kiérdemelték, hogy ilyen eygszerű módon, csak azzal, hogy futnak, elérhessék a boldogságot...Pár lépés után átestem a nehezén, leráztam magamról a terhes gravitációt, elszakadtam a földtől, és élveztem a száguldást”

„Rövid ideig tartó, fájdalmas rész után jött a szabadsághormon.”

„A futás hobbi, hogy kikapcsolódjak a világból.”

„Mitől félek inkább: a tehetségtelenségtől? Vagy az iszonyatos mennyiségű munkától? Felváltva nyomasztott.

„Hajnalban, amikor még a rosszaság is alszik a világban, a legnemesebb energiákat szívhatjuk be... ilyenkor tehetünk szert a legszebb mozgásra.”

Náczi bácsiról:

„Rengeteg fiatalabb társán vette észre, hogy tehetségesebb, mint ő. És ha már belőlük sokkal többet hozhat ki, akkor miért pazarolná magára a tudását?

„Meg voltak győződve, hogy kiégeti a futóit.”

„Nem árult zsákbamacskát. Végighallgatni is fárasztó volt egy napra tervezett adagomat, de nincs mese, a jó eredményeknek ára van...Tervei voltak velem, s ez súlyos következményekkel járt a közérzetemre nézve.”

„Szadállat” (= szadista vadállat)

„Sűrűn rendelgette tőlünk a győzelmeket." 

Akiktől Náczi bácsi rendelgette, azok közül íme Rózsavölgyi és Tábori idősen.

Egyetlen ultrázásáról, amikor éjféltől reggel hatig köröztek a társaival a pályán fogadásból:

„Éjféltájt szörnyű élményben volt részem. Megjelent előttem egy nagy tányér madártej képe. Kegyelemdöfés volt, amikor az ízért is megéreztem a számban. Az éhség kérlelhetetlenül támadott, és össztüzet zúdított az érzékeimre. Hosszútávfutók sokat tudnának mesélni erről az élményről, ami tudományos szempontból nem is nagy dolog.A szervezetünk segítségért kiált, és jelzi, hogy minden elemészthető felemésztettünk.”

„A monotóniatűrő képesség: elszürkülő tudatunkban összefolyt az idő, az örökkévalóság végtelenül hosszú, vörös salakpályáján futottunk... Az erő persze előbb-utóbb úgyis elfogyott, és jött a szenvedés. A fájdalomtűrés volt az első, amit megtanultunk.

Versenyzésről:

„Tulajdonképpen meghaltam, és megdöbbenésemre ez nem is volt olyan rossz állapot.”

„Az olimpiai bajnokoknak különleges adottaságuk van a 4 évente egyszer adódó lehetőség kihasználására.

„Az embereknek nem árt néha belelolvasni az újságokba, hogy megtudja, miért is hibázott.”

„Ha feladásközeli állapotba kerültem, csak a vereség keserű ízének emlékét kellett felidéznem. Összekaptam magam, és a tettek salakjára léptem.”

„Két év kilátástalannak tűnő munkáját tettük elfogadhatóvá.” (egy győzelemmel)

„Egy katona éles helyzetben tanulhatja meg leginkább a mesterlövészetet, így aztán annyi versenyen indultunk, amennyit csak a lábunk bírt.”

„Elérkezett az idő, hogy leszakítsuk a gyümölcsöt.”

„Az atlétika féltékeny királynő. Visszakövetel magának.”

A futáson kívüli dolgokról, látásmódról:

„Váratlanul és drasztikus módon jelentkezett a magánélet, és tudatta velem, hogy a fiam és a feleségem is a világon van.”

„A feleségem ott ült mellettem, és hiányzott.”

„Igazság szerint, egy idő után, már zavartuk egymás életét.”

„Nem jó azoknak az embereknek, akik a látszatból indulnak ki. Sok csalódást elkerülnének az életben.”

„Vannak azok az emberek, akik a saját tévedéseikből sem tanulnak. Újra és újra rosszul ítélnek, és örökösen csalódniuk kell.”

„A sok fény halálos ellensége a beszélgetésnek.”

„Néha hallga
tnunk kell ahhoz, hogy okosnak tűnjünk.”

„Az a fajta ember volt, akit megnyugtatott a saját hangja. Minél tovább hallgatta magát, annál inkább megerősödött benne, hogy igaza van.”

Nemsokára majd a Szélparipa pandantjáról, Török Ferenc Pergamen c. könyvéről is írok, amiben Rózsavölgyi (pály)futásáról van szó.

Akit még érdekelne Iharos bővebb sztorija, annak ajánlom a szikárabb, tényszerűbb monográfiát Dr. Takács Ferenctől. 

Talán még akciós a Lidliben a haskerék és mindenféle kínzóeszköz, 1499-ért six packs-ed lehet! Persze tenni kell érte, de tán most ez a legjobb ár ezért a tutiságért. Miért ezzel kezdem az évadtervet? Mert nagyon sokat köszönhetek neki a tartás- és a teljesítményjavítás terén. Múltkor ígértem, hogy írok pár hatékony dolgot,  amiket tavalyról szerettem, beváltak. Remélem, ez segít, hiszen ugye alapoztak ezerrel, és nem pofátlanul nulla kilométerrel, memoriterből akartok rajthoz állni tavasszal. Ugye?

Itt az új év, a kígyó kibújik régi bőréből, levedli a múlt év hordalékait, lerakódott örömöt és bánatot, és tovább siklik... akár a Lábatlan-Karva maratonra, ha már kígyó. De akár önnön farkába is haraphat, ha úgy látja (szimatolja a nyelvével), nem sok minden történt vele, ha körbenjárást érez. A 2015-ös év 2014-hez képest kevés sikert tartogatott - bár nekem az is remeklés, hogy minden versenyt befejeztem, elkerült mindennemű sérülés, nem voltam beteg. Amúgy mily szép a mi nyelvünk, hogy azt mondjuk: elkaptam XY betegséget. Frászt, a betegség kap el téged - de tehetsz ellene. Ahogy a civilizációs betegségek is jórészt elkerülhetők - te döntöd el, hogyan élsz.

Egy kötetlen interjú jön Balatonfüredről a szinte már multiday-klasszisnak számító Joe Fejes ultrafutó kísérőjével, a Svejkre emlékeztető Mike Dobies-zal. Mike amúgy veterán terepultrás, kilenc Hardrockot teljesített. Az apropó: napra pontosan egy éve győzte le Janisz Kúrosz futólegendát Joe Fejes az Across the Years hatnapos versenyen, erről itt olvashattatok. Ritkán verik meg Kúroszt, de Fejesnek sikerült már párszor: 2012 szilveszterén a háromnapos (72 órás) futási rekordját döntötte meg a maga 503.5 kilométerével, aztán egy év múlva már a pályán is lenyomta a görög-ausztrál mestert a hatnaposon. Fejes legjobbjai amúgy: 48 órán 379.8 km-t, 24 órán 252 km-t, 12 órán pedig 131 km-t tud. 

Helló, mozgásban gazdag újévet kívánunk minden sporinak, idén ismét ugyanitt veletek! Szilveszterkor már csak a retró csatornán (M3) megy a Szeszélyes évszakok, a szomorú, szánalmas és értetlenséget szülő viccek kabaréja. De mostanában szinte mindennap ugyanezzel a műsorral találkozom az utcán vagy hírekben. Meg is fogadtam, hogy a 3F (fehér cukor, finomliszt, Facebook » nincs, már Zuckerberg is ezt akarja) radikális csökkentése mellett 2016-ban a hírek követését, news site-ok olvasását is eliminálom, mert egészségtelen, időrabló, rossz, addiktív dolgok. Ellenben fokozzuk a bringázást és futást. De mi van, ha ezt télen tesszük, ráadásul gyerekek társaságában? Na akkor húzódnak fel igazán a szemöldökök!

A Vajdaság meg visszavág. Update a szerb Lazar Rišarról, akiről a legutóbb ezt tudtuk meg: puszta véletlen folytán fedezte fel a sokszorosan hátrányos helyzetű kamasz,  hogy szeret és tud is futni. Az egész sztori meglehetősen groteszk és megható, mint egy skandináv film: nem volt cucca, sportcipője, nem tudta, hogy vehet a frissítőkből és illendőségből bevárta sporttársait a helyi versenyen. Aztán pár jótevőtől, politikustól és futótól akadt felszerelése, de az életkörülményei ugyanolyan rosszak voltak. A népszerűségének fényében sütkéreztek helyi potentátok, de a további segítség elmaradt.

Tudjátok mi az allosztérikus motorfehérje? Nem baj, a Maradj talponban ez a fődíjas kérdés. Én se tudtam, amíg utána nem néztem. Ez a kinezin, avagy a transzportfolyamatokért, információáramlásért is felelős fehérje terminus technicusa. És tudjátok mit csinál? Cipel magával egy adag boldogságot!  Bizony, viszi azt a nagy zöld fehérjealapú váladékot, azt a cuki endorfin lasztit - ami leginkább egy szivacs strandlabdára hasonlít) -, miközben egy mikrotubuluson lépked peckesen. Megy kitartóan a nagyagy hátsó fali kérgébe, hogy ott kurva nagy bulit csapjon! Idegsejt-parti indahauz!

Ha még a kocogó pályafutásod elején vagy, nagyon sok laszti jut el az agyba. Ha már hozzászoktál, akkor egyre ritkábban. Néha csak placebó-hatást érzel. Pedig a rózsaszín, tappancskákkal sétálgató miozinok készen állnak. Csak a toleranciaküszöb tolódott egyre magasabbra. Ez az ember igazi tragédiája. 

Szép karácsonyt, aki most ünnepli,  és nem szeptember végén. A lényeg: kapjatok sok endorfint! (Például egyetek csokit beigli helyett.)

Ui: holnap késő délután teszek egy kört a János-hegy lábánál XII és II. kerületben, megnézem, hogy a karácsonyfaárusok otthagyták-e tucatszámra az el nem adott fenyőiket, ahogy tavaly is tették.

Messzire jutok a végén a kezdőponttól, de szimbolikus ügyek sok elkalandozást igényelnek. A futás és a kerékpár ilyen ügyek a Nem azé-blogon. Szó lesz az akaratgyengeség egy sajátos formájáról, a szabadságfok kiterjesztéséről és annak megakadályozásáról, komplexusos és előítéletes városvezetésről, múltba forduló jövőképről. Felvetek pár szempontot a józan belátásra apellálva. Kicsit vészmadár-poszt, bocs.

Oké, ez egy négyéves sztori, de nem tudom, hallottatok-e róla. Nekem a szenttamási (Srbobran) barátok mesélték. Vajdaságban egykor nagy becsülete volt a sportnak és a sportolóknak, elég elmenni a határközeli Palicsra: nemcsak évente egy szép kis kominált ultraversenyt rendeznek ott, de emléktáblák és szobrok tanúsítják a századelő nagyszerű sportéletét.

A tó körül például biciklis versenypálya épült anno. Ma már ez a sportszeretet- és részvétel visszaesett, nyomokban tartalmaz valamit a régi fényből. Pár éve azt hitték, új csillag született Vojvodinában.

Szenzációszámba ment Lazar sztorija: a retardált, deklasszált tizenéves srác mindenkit lenyomott egy Zomborban rendezett félmaratoni versenyen. Mindezt utcai cipőben, véletlenül arra járva. Idézek a szerb "edzésonline"-ról (a Trcanje-ről) és a srbija blogról - elképesztő sztori, kitalálni nem lehet ilyet.

"Lazar egy 17 éves, mindössze két kisegítőosztályt végzett, mélyszegény, istenfélő, gyengeelméjű fiú. (Vagy legalábbis rettenetesen elhanyagolták az oktatását. A nevét csupán nyomtatott cirill betűkkel tudja leírni, és ezen az öt nyomtatott cirill betűn kívül állítólag a többi írásjelet nem is ismeri.) Utcai ruhában, szakadt cipőben, mintegy "véletlenül" futott le egy félmaratont. Ráadásul különösebb megerőltetés nélkül. Még egyetlen korty vizet sem ivott a közel harminc fokban (2011. május 22-e volt éppen), mert nem mert venni a versenyzőknek felkínált frissítőkből. 

Lazar Rišar egyenest a központi Szent György téren álló templomból, istentisztelet után "esett be" az össznépi rekreációs dzsemborira. Nem nagyon értette, hogy miről is van szó, de kért egy rajtszámot. Mint bárki másnak, neki is a pólójára tűztek egyet; a fiú ezután átszellemülten futni kezdett. Tiszta szívből, élvezettel. A két kilométeres amatőr távon toronymagasan az élre tört, majd elszégyellte könnyed sikerét és a Forrest Gump-i önfeledt nyargalászásból sétára váltva, bevárta a mezőnyt.

A tíz testvérével, szemétszállító-munkás édesapjával és munkanélküli nevelőanyjával egy temető melletti csőszházban nyomorgó srác, aki a Vöröskereszt népkonyháján étkezik (már amikor, mert gyakran sajnos éhezik), ezután "bocs, hogy élek" alapon, ha már ott volt, szakadt utcai cipőjében lefutotta a teljes, 21,1 kilométeres távot is.

A versenyre sokan hosszú hónapokon keresztül, sportorvosi felügyelet mellett, gondosan összeválogatott étrenddel, speciális sportfelszereléssel vágtak neki, és frissítők, illetve speciális táplálékkiegészítők is rendelkezésükre álltak.

Hogyan sikerülhet valakinek a semmiből, silány koszton tápláltan, szakadt cipőben, egy csepp víz nélkül (fél)maratonistává avanzsálnia? Lazar minderre enyhe beszédhibájával szerényen ennyit válaszolt: "Tiszta szívből futottam." Illetve: "Isten megsegített." 

Zombor polgármestere, Nemanja Delić gyorsan menő futócipő-adományozás közben sajtófotózkodhatott Lazarral...."Lazar Rišar, a 32-dik Zombori (Fél)maraton Erkölcsi Győztese" néven külön Facebook-csoport is alakult. (Legutolsó bejegyzés 2013. december 13. - eddig tartott a lelkesedés.)

A PRVA (volt FOX) televízió pedig a kereskedelmi tévék könnyzacskó-fakasztó modorában forgatott vele egy "hátrányos helyzetű/beteg gyerek" -típusú rövidke riportot, melynek címe: "Edzés nélkül".

A kisebbfajta csodaszámba menő sportteljesítmény Szerbiában, de még a szomszédos, nemrégi "ősellenség" Horvátországban is önzetlen adakozásra késztette a segítőkész civileket. Lazart és népes családját pénzzel is támogatták, a zombori polgármestertől pedig, ugye mint írtuk, megkapta élete első minőségi, vadiúj sportcipőjét...

...Az igazán jó arcoknak a futóatléták bizonyultak. Lazar immár a Zomborhoz közeli nyugat-bácskai kisváros, Kúla atlétáival edz és a szombati, idén harmadszor megrendezett júniusi kúlai Trka Prijateljstva 6 kilométeres utcai futóversenyen a megtisztelő, 1-es számú rajtszámot Lazar Rišar viselhette. Lazar a 228 versenyző közül 81-dikként ért célba. 27:08 perc alatt futotta le a távot, míg a győztes Stolić Saša időeredménye 18:32....

Lazarral sokan fényképezkedtek, volt olyan versenyző, aki a Facebook-oldalára kiírta, hogy megtiszteltetés volt számára a verseny második felét Lazar mellett lefutni." (Érdemes megnézni a cigiző sporttársat a kép bal szélén atlétában.)

Ma ilyen hangulatban vagyok, ehhez passzol ez a dal. Minden vallási, hitbeli sugalmazás nélkül amúgy. Ahogy a blog bibliai idézetből vett címéből sem az fontos, hogy "Nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem egyedü, a könyörületes Istené", csak a metafora. Amúgy ha már vallási vetület: azt tudtátok, hogy állítólag azért rendeznek hatnapos futásokat (pl. mint a balatonfüredi kempingben) mert a 7. Napon megpihent az isten/Isten is a teremtéskor? De meséltek egyszer nekem egy ateista versenyszervezőről, aki direkt hétnaposat tartott. De ez lehet, hogy csak fáma, hiszen ott az athéni hétnapos.

Néha úgy mennek a dolgok, mintha egy normális országban élnénk. (Na nem a magukat túlértékelő focistáink EB-re jutására gondolok, ami a stadionépítésesk, agyonfizetett játékosok további premizálását és a dzsudzsák szó dzs-vel kezdődő szótári szavává válását hozza magával.) Van olyan, hogy egy könyvet nemcsak kiadnak, hanem gondoznak is, kikérik hozzáértő és magyarul is tudó expertek tanácsát, hogy jobb legyen a végeredmény. Ritka, de most így történt, és örülök a lehetőségnek, hogy segíthettem, valamit hozzárakhattam a magyar változathoz. Forgassátok haszonnal. A címről elvakult bölcsészek (én) az egyik legszebb József Attila-versre asszociállhatnak (melynek második sorában a költő a saját öngyilkosságát is megjövendőlte 11 évvel halála előtt.), de alapvetően jobban hangzik mint az Egyél és fuss.

Lezártam a versenyévet, még kellett egy hosszú, hogy meglegyen az idénre tervezett 3500 km. A hétvégén végigkocorásztam a Piros85-öt, igaz csak gyalogos rajtszámot kaptam, mert betelt a futólétszám. Amúgy örök kérdés: miért 85, miért nem 87.61, amikor a szervezők szerint annyi a táv? Miért hagytuk hogy így legyen?! Mitől kerekebb egy ötös, mint egy hetes? és mi ez a hülye szervezői szokás, hogy a verseny nevében foglalt távhosszúságot elkamuzzák? lásd anno Terep100. Nem mintha számítana, csak az értelmét keresem.

Ez egy régi jó Soderbergh-film címe, de gondoltam, generálok pár kattintást a headline-nal. Akit még nem rettentett el a cím, jöjjön el most szerdán 20h-ra a Vírus Klubba a bűnös pesti belvárosba (AnKERT, 1061 Paulay Ede u. 33.) a hangzatos Teljesítményfilozófia / Sikerfüggés dupla-előadásra. (Facebookon itt). Először én osztom az eszet a futásról vizuállal körítve (Hobbi, kaland, szenvedély? Menekülés, függőség, sikerhajhászás?), majd Demetrovics Zsolt érkezik, aki az önjutalmazás csapdáiról beszél a testedzés-függőség kapcsán. Vele már a blogon is foglalkoztam, mindig érdekes meghallgatni, Zsolt új aspektusokat mutat meg, amúgy addiktológus, pszichológus, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék professzora. Belépő 500 Ft - nem tudom, kit gazdagítotok vele, minket biztos nem. Videó lesz, hazugság sanszos, szex nem biztos.

A pesti 42 km-en, ahol idén szokásosan szurkolóként voltam jelen, lőttem egy képet Károlyi Juciról és a super power masinájáról.

De ha már maraton, Nairobiban és Frankfurtban is fura dolgok történtek a hétvégén. Kenyában egy mókamiki bekamuzta a 2. helyet a pénzdíjra hajtva, és mikor számonkérték, a hólyagos talpát mutogatta. A frankfurti verseny weboldalára kattintva pedig elindul egy videó az eseményekről. Érdemes megnézni - nemtom meddig lesz fenn. 

A nagyravágyás az élet megrontója - mondják. Hülyeség. A megszépítője. Akit fűt az ambíció, az biztos, hogy új utakat talál, kalandokba keveredik, és akárhogy végződik is a történet (már ha végződik), gazdagabb, teljesebb és tapasztaltabb lesz. Még akkor is, ha rajtaveszt. Végtére is éltető elemünk ez. Nekem is: ha nem nevezek be tétován 2013 januárjában a Spartathlonra (fogalmam sem volt, mi vár rám, mi minden indul el innentől), ha nem okézok rá később (gyáván és kétségektől gyötörten) a várólistáról meghívásra 2013 májusában, és persze ha nem futom le egyszer, kétszer, majd idén harmadjára, akkor mindez, ami lentebb szóba kerül, nem kerülne szóba. 

Egy óra múlva lövik el athéni idő szerint a 246 kilis 36 órás szintidejű verseny rajtját. Spartathlon Magyar Csapat Facebook oldalán lehet követni a versenyzőket ezen a csodás GPS-térképen élőben, vagy az öreg szakikat tömörítő indexes Spartathlon-fórumban. Drukkoljatok! 

Középkorú, megfáradt, kissé túlsúlyos pár gyalogol a sínek mentén Kőbányán. Két 8-10 éves gyerek fickándozik mellettük.

Anya: "Kislányom, elég már, nem ugrálni jöttünk, hanem sportágat választani nektek."

Apa: "Igen, úgyhogy megnézzük a karatét és a kosárlabdát."

Kész passz kuss. Önmagukat a gyermekeikben megvalósítani vágyó, reményvesztett, de gyereküknek választási lehetőséget nem kínáló szülőkkel, bezombult vagy a gyerekeket felvillanyozni képtelen sportszakbarbárokkal bőven találkoztunk a Nagy Sportágválasztón, de ellenpélda is akadt.