Moses Mosop technikájával, Gordon Pirie tanácsaival, és a magyar Joe teli talpas videóival indítjuk a hetet. Előbbi atlétánk, aki Bostonban nem hivatalos világcsúcson belül futott idén, egy sajátos technikát villnat meg Rotterdamban. Pirie pedig egy angol futólegenda, a Guinness Rekordok Könyve (1992) szerint ő a valaha is legtöbbet futott ember, 216 000 mérföldet (347 544 km) tett meg 1941 és 1981 között.

Schirilla György az újonnan épített kenderesi - a Horthy-kultusz origója - Sport-bisztróhoz fut Pestről. Persze ennél többről - és kevesebbről - szól a dolog...

Gazdag Gyula az egyik kedvenc magyar filmkészítőm. A határozat c. dokumentumfilmje maga a mestermunka képi és narratív tartalmát tekintve. Egy futóblogra pedig ezt az 1969-es, fintorszerű doksiját adekvát posztolnom. 

Remek olvasnivalót kínál a Mozgásvilág cikke terepfutóknak, vagy olyanoknak, akik sötétben szeretnének kilométereket gyűjteni. Persze máshol is olvasni érdekes teszteket, de itt egybe gyűjtötték a lehetőségek széles tárházát, hogy vitárrobisan fejezzem ki magam. Jómagam nemrég a Piros85-ön tévedtem el kétszer is a sötét beállta után, ezét majd 100 kilit futottam, pedig ketten voltunk 66 kilitől a végéig egy szingapúri fiúval. Dehát két lámpa sem láthat mindent, és két futó is tévedhet ugyanúgy, mindesetre, vagy a földet vagy a fára festett jelzéseket figyeled egy gyengébb fejlámpával. De ennek vége! Klikk ide a tesztekért, és válassz lámpát magadnak!

Igazán nem lehet panasz a HVG.hu-ra: Simon Andi sportrovat-vezető, akivel egykoron a Magyar Narancsnál csináltunk együtt pár sportolóinterjút (ő riportozott, én portréfotóztam, pl. Kolonics Györgyöt, Mocsai Lajost, Nagy Lászlót, stb.), most kegyes volt, és semmit nem húzott szerkesztett ki a 2012. október 28-án posztolt Lőw András-cikkemből.

Ahogy tette sajna  korábban - kompromisszumokkal - a Szűcs Csaba-interjúmból. Talán csak azért, mert úgy volt vele - ha már a címet is meghagyta -, hogy ezek az ultrások tényleg komplett hülyék, olvasgassák csak egymás szófosását.

Pár röpke szó arról, miért tartozom egy csapathoz. Suhanj!

1989-ben Hawaii-on, minden idők legnagyobb versenye volt. A két legenda, a majdani és az akkori legenda, Mark Allen és Dave Scott az Iron War során újraírta az emberi teljesítőképesség határait, az úszástól kezdve szinte a célig együtt haladtak, majd pár mérfölddel a vége előtt Allen robbantott.

Dave addigra már hatszor nyerte meg a nagy Hawaii-i Ironmant, a vébét - ő volt amúgy a harmadik nyertese Hawaii-nak 1980-ban, amikor a verseny még gyerekcipőben járt. Az 1989-es ütközet után  visszavonult, majd 1994-ben megint előjött, és 2. lett. Mindketten nyertek máshol is ironmaneket, de szinte csak és kizárólag Hawaii-ra koncentráltak. Mark Allen, aki átvette a stafétát Scott kezéből, és ő is hatszor, 1989-1993 közt zsinórban ötször, majd 1995-ben még egyszer nyert. 1989-ben mindketten a legjobb hawaii idejüket menték (Scott 8:10:13, Allen pedig 8:09:14). Ezt a versenyt a Tergat-Haile Sidney-i olimpiai csatával együtt lehet emlegetni, s mondanám még, hogy az Armstrong-Ullrich hegyi menőzés is ide tartozik, de... De tudjátok mit, ide tartozik. Végül is tán ugyannyi cuccot nyomtak magukba, így a verseny is egyenértékű volt  :-)) 

BARKLEY MARATHON – A legőrültebb tájékozódási ultrafutás

„James Earl Rayt, Martin Luther King merénylőjét, az Appalache-hegységbeli Brushy Mountain-börtönben őrizték, ahonnan meglépett 1977-ben. Hatalmas hajtóvadászat indult ellen, három nap után találták meg, nagyon közel a börtönhöz. Gary Cantrell versenyszervező gondolkodott rajta, hogy lehet ez, hisz Raynek érdeke lett volna minél távolabb menni. Csakhogy eltévedt. A térkép merő szürkeség a szintvonalaktól: lecsúszás gatyaféken, fel pedig négykézláb erdőben, sziklafalak közt, közel 1200 méter magasan. Szigorúan április elsején, bolondok napján rendezik a versenyt. 

Állítólag jön ki novemberben az állandó Nobel-esélyesnek tartott Haruki Murakami kis könyvecskéje a Geopen Kiadónál. Borítékolom, hogy tele lesz fordítói leiterjakabokkal és szakmaiatlan dolgokkal - bár ne lenne igazam -, lévén ez egy futó (szak)könyv, némi triatlonbeütéssel, és a mai kiadók nem épp a lektori teljesítményről híresek. Csak remélni merem, hogy egy minimum hobbista múfordító kezébe került az eredeti szöveg, amit egyébként Murakami angolul is megírt, bár saját bevallása szerint ő nem szereti a saját, burjánzó, többjelentésű japán szavait angolra átültetni. Futóberkekben már kézről kézre járt az angolul olvasók közt a What I talk about when I talk about running (Miről beszélek, amikor a futásról beszélek), ami egyfajta visszaemlékezés, de én inkább emlékkönyvnek nevezném. Saját fordításban közlök részleteket, fontos gondolatokat hetente. A címet egyébként az általam igen szeretett Raymond Carver amerikai novellistától kölcsönözte (a What we talk about when we talk about love c. kötete alapján).

Csodás videó: https://vimeo.com/2188162 

Bár szerintem egy kicsit feljebb van pozícionálva az ár/érték aránya az ASICS-cipőknek a kelleténél, azért remekül lehet bennük szaladgálni. Ha már Japán, én a Mizunót favorizálnám, amiről maga a Mizuno PR-főnöke ismerte el, hogy nem csinálnak nagy felhajtást sem a cipők reklámozásánál, sem a dizájnjával, aki tudja, hogy jó, az úgyis megveszi, és újra megveszi, mert megbízható és passzol a futásához. Murakami a Mizunót a futóvilág Subarujának nevezte, lévén a Subaru is szerényen a háttérbe húzódva villog az autók piacán. Na de vissza az ASICS-hez: a cégtörténetet (Japánban nem tú eredeti módon, de nagyon igényesen és lehengerlő vizualitással) origamihajtogatások sorában mutatja be a reklámfilm. Mondjuk a rövidítéssel nem értek egyet (Anima Sana in Corpore Sano, azaz ép testben ép lélek, de szokták ezt Mens Sana-val is idézni), mert akkor mi lenne a mozgáskorlátozotakkal és a Suhanj!j-al... :-)

A kiváló színházrendező és egyre kiválóbb maratonista, Bagossy László hívta fel a figyelmemet közel másfél éve erre a kis netes maratoni idő kalkulátorra: http://feelrace.com/marathonperfect.html. Kitartok amellett, hogy Dr. Marco nem csak egy webes felület, hanem egy kíméletlen ex-tengerészgyalogos, akit az tesz boldoggá, ha a tanácsainak (parancsainak) magukat önként alávető futókat szenvedni látja. De a szadista ugyanakkor tudja is, mit csinál: a folyamatos "push"-olással, a szenvedés fokozásával és az alanyainak önfeláldozó kitartásával tutira megy. Mindenki nyer: te megcsinálod a vágyott célidőt, a doktor úr pedig behúz egy újabb strigulát a sikerei közé.

A világ legszebb előzését a 2000-es olimpián mutatta be a pár napja említett mesterünk, Haile Gebrselassie szegény kenyai Paul Tergat ellen. Akkor még középtávon versenyzett, és Sidney-ben tette fel a koronát Haile a mosollyal bélelt etióp fejére (és a teljesítményére). Majd persze utána a maratonokon is oktatott egy évtizedet.

Nem akarok pedellus lenni. Vagy vészmadár. Vagy bullshitelő. De bringázni sisak nélkül, akár városban, akárcsak 10km/h-val, öngyilkosság. Veszélyes, felelőtlen, szűklátókörű gondolkodás. Na persze, vigyázni kell a frizurára. De hallottam olyat is - konkrétan a hazai városi bringázás egyik prominensétől -, hogy azért nem propagálják a sisakot, mert akkor az embereknek az jönne le, hogy a bringázás veszélyes, s ez elriasztja a bringázástól őket. 

Micsoda okfejtés ez, micsoda önfarkába harapó kígyó! Mintha a biztonsági öv használatára felszólítás távolt tartaná a volántól az embereket. Ráadásul egy bringás főfőnök mondja mindezt... Még cifrább: haverom munkába bringázós kampányfilmet forgat. Prominens ember a helyszínen mint tanácsadó. Haver fejéhez kap, a gyártás-előkészítés során a szervezéskor kifelejtette, hogy a helyszínre kihozzon a szereplőknek bukókat. Prominens: nem kell, nehogy berakd a filmbe, csak riasztó lenne az embereknek! Pofám leszakad. Volt zenekari haverom 5 km/h-val gurult, amikor egy autó anyósülésének ajtaja kivágódott. Nem nézett visszapillantóba. Gitáros átbukott rajta, kulcscsonttörés, fejbeverés. Említett havernak csodás monoklis fotógyűjteménye van az elmúlt évek sisak nélküli eséseiből. Szóval tök másképp gondolom, mint az uralkodó  nézetek és bringa-véleményvezérek.

Összegereblyéztem az elmúlt félév olyan HVG.hu-s cikkeit, amiket

1) a futásról írtam

2) az olimpia eseményeiről írtam atlétika-bloggerként

3) rólam írtak-forgattak a futásról (2012 Bécsi Maraton, sub3h).

Tehát így láttam, így éltem át - cikkek rólam, tőlem a HVG.hu-n. Sok kép, sok kilométer! Köszönet Fekete Zsuzsának a londoni elsőkézből-fotókért, és Stiller Ákosnak a bécsiekért.

Megelégeltük a pesti és esztergomi országúti bringások egyik fő edzésterepének számító dobogókői utak életveszélyes állapotát. Az alkotásokból kábé a felét sikerült felfestenünk (sajna kell még mindenféle útproblémát jelezni a környező utakon) egyelőre legfontosabb úthibákra koncentráltunk Lóci belsőépítész-dizájner haverommal, s mindezt a lefele suhanó sávban, hisz fölfelé ugye nincs nagy tempó... Az a jó hír, hogy kicsit biztonságosabb így letekerni 60 km/h-val.

Mások viselt dolgain mindig könnyebb torozni, rámutatni a hibákra és erényekre, de nem sok marad meg belőlük a tudatunkban, viszont amikor a saját példánkon tapasztaljuk meg mindezeket, akkor elég mélyre megy és tanulságos lesz.

A legfontosabb: annyira nem volt szerencsém, hogy a májusi Terep100-tól kezdve az összes nagy lélegzetvételű verseny kibaszott melegben zajlott. Mire ősz lett a műanyag technikai póló verejtékkel kevert rámolvadó szagától már nem versenylázam, csak undorom lett. Több személyes kudarc, kevés mámor, ezt hozta a nyári szezon.

(fotó: Stiller Ákos - HVG, készült a 2011-es Bp Maratonon a célbaérkezés után)

Szóval az történt, hogy az aktuális negyedévi (2012/3) Spuri magazin utolsó oldalán megláttam magamat, amint a tavalyi budapesti maratonon a célkapuban pózolok. A befutó futómat szeretem, a Berlin Marathonon honosítottam meg a célban levett surranókat, s a nézőket tapsolásra bíztató cipő-összeütögetést. Ezért jó, ha van bokára tépőzározható chiptartód. .-)