Nemrég a budai rakparti bicikliúton futottam, még amikor jó idő volt, s egy félmeztelen, hosszú szakállú (a vége befonva), rendezett hobo külsejű alak futott szembe vele klottgatyában. Mezítláb. Stílusa ergonomikus volt, alakja filigrán, kisportolt.

Neki ajánlom ezt az utrechti futóbolt-kirakatot. Nem sokat szaroztak, a kirakatrendező a káoszból hozta ki a legtöbbet. Vagy csak ömlesztett sajtot reggelizett? (köszönet a fotókért Esztikének)

A TIME magazin szeptember 3-ai számának egyik hosszú riportja a háromszoros paralimpiai bajnok, Henry Wanyoike karrierjét dolgozza fel. Kötelező a futás szerelmeseinek és a vak/gyengénlátó futók kísérőinek.

Henry az eddigi középtávok után a londoni paralimpián a maratoni távon indult - ott, ahol Orbán "Kabóca" Csaba is -, de nem fejezte be a versenyt. Jelzem, hogy 2:31:31 ő tartja mezőnyében a maratoni világrekordot, tud 31:37.25-es tízezret, és 1:10-26-os félmaratonit. A cikk szerzője - maga is gyengénlátó ember - leírja, hogy vesztette el látását egyik napról a másikra a kenyai futó, hogyan talált rá a reményre, az életét megváltoztató tragédiának mit is köszönhet. Vezető cikk a republikánusok kampánya mellett, nagy képekkel. Ilyen nálunk miért nincs?! 

Két örömteli állami/kerületi/magán (?) jótéteménnyel szembesültem az elmúlt hetekben. Az egyik váratlanul jó húzás az illetékesektől (Kelenföld), a másik már régi sara a fenntartóknak (Óbuda).

A tököm tele, hogy a Newsweekban az utóbbi időben szinte csak a Közel-Keletről és a közelgő amerikai elnökválasztásról lehet szinte csak olvasni, s ez egyre durvul novemberig. De a június végi számban (06.25.) egye marha érdekes cikket közöltek egy megjelent könyv kapcsán.

Christohper McDougall könyvvé szerkesztett hosszú riportázsa (Born to Run: A Hidden Tribe, Superathletes, and the Greatest Race the World Has Never Seen) a civilizációtól eléggé elzárt (avagy érintetlen) Tarahumara-indiánok szenvedéstörténetét dolgozza fel. Mellesleg a világ legjobb veleszületett tehetségű ultrafutóiról van szó.

Tragikus is dicstelen sztori. Emberi leleményről és aljasságról tanúskodik.

A 2012. 08. 07-ei londoni férfi triatlon döntő csodaszámba ment. Eredetileg a HVG.hu portálnak írtam a cikket (http://hvg.hu/sport/20120807_triatlon_donto_ferfiak), itt másodközlöm. Sajnos az eredeti címet hangzatosabbra változtatták, pedig mindent elmond a döntőről és az én viszonyomról is a ehhez a hármas sportághoz: Óda a triatlonhoz.

"Miközben a képernyők előtt mindenki az olimpiát lesi, Nagyatádon a világ egyik legnehezebb állóképességi versenyén, a hosszú távú triatlonon július legvégén közel ezerötszázan álltak rajthoz, hogy leússzanak 3,8 kilométert, tekerjenek 180 kilométert, és utána még lefussanak egy röpke maratoni távot (42,1 km). Ez a sport sokkal kevesebb médiavisszhangot kap, mint az élsportok, de ettől jóval családiasabb is egy ilyen rendezvény. A kőkemény küzdeni tudás és a megható lágyság egyvelege. Videoriport Kropkó Péterrel és Simonyi Balázzsal, a Magyar Narancs munkatársával."

Köszönet Józsa Lacinak, Hernáth Csabának és török barátainknak a videóért.

Tán Budapest egyik leghülyébb bringás kereszteződését vagyok napról-napra szemlélni. Mindig ledöbbent, akár kerékpáredzésről jövök, akár kocogni indulok rajta, akár csak a gyereket próbálom a kétkerekűek világába bevezetni (tehát ez estben ő bringázik, én meg futok utána)

Vajda Attila olimpiai bajnok kenus ezt nyilatkozta nemrég a leendő londoni versenyről: "17 hónapos a gyerekem, lehet, hogy látni fog, de a sportboldogságomat kevéssé értené." Kurvajó szót talált, legalább olyan jó, mint Balczó "sorskörülménye". Alkossunk új összetett szavakat! Például: sikeréhség, depófüggőség, önvállveregetés! Nyelvünk kezd megint germanizálódni, ami nem baj, bírom az összetett, sűrített jelentőségű szavakat. Az Ironman teljesítése a sportboldogság egyik csúcsát jelenti, ugyanakkor számos más sportban, vagy akár civil életben el lehet érni ezt az állapotot.. Megcsinálni ezt az összetett, technikás és baromi hosszú versenyt, abszolválni három sportfeladványt (úszás, bringa, futás), mentálisan végig tolni: endorfin- és adrenalinbomba egyszerre. Eufória!

Curriculum vitae = az élet futása. 

Ez jön listázva. És folyamatosan updatelve. :-)

Balczó András példaképem. A sportoló vagy a sportolói múltra visszatekintő Balczó mondatai, azok logikai ereje, maga Balczó puritán céltudatossága számtalanszor adott erőt nekem, amikor amatőrként versenyre, egy megmérettetésre készültem. Ahogy szabatosan, összeszedetten megfogalmazza a sportoló ember lelkében lejátszódó folyamatokat, ahogy leírja - balczói kifejezéssel élve - "sorskörülményeit", az végtelen alázatról, intelligenciáról, humánumról és tisztaságról tanúskodik. Elég megnézni a Küldetést.

Gyakran nem konkrét edzésterv (makro- és mikrociklusok stb) alapján készülök fizikálisan egy-egy versenyre, hanem az intuícióim, aktuális kedvem, ötletek alapján. Ugyanakkor hatalmas lelki muníciót, szellemi motivációt tudnak nyújtani nem fizikális dolgok is, segítenek a ráhangolódásban. A felkészülés nálam négy dologból áll (most nem sorolom ide a táplálkozást, regenerálódást):

1) megfelelő mennyiségű, elhivatottsággal végzett edzésmunka elsősorban (futás, ill. erősítés, bicikli és úszás), amit a versenyen a szív és a lélek egészít ki. 

2) imagináriusság: azaz elképzelem magam a versenyen, egyes kritikus pontokon, adott szakaszokon, de főleg a CÉLBAN. S ha ez megvan, nyugodtan állok oda, mert tudom, végigmegyek.

3) mentális tréning: ez nálam az úgynevezett HATKA-módszer. Varázsütésszerű egyszerűséggel működik, a karomra felírom alkoholos filccel ezt a mozaikszót, ránézek verseny közben, és tudom, mi a dolgom, hol a helyem: Hit, Akarat, Tisztelet, Kitartás, Alázat.

4) szakirodalom, azaz magyarul: szövegek, videók, ötletek ismerősöktől stb.

NBA 1985 tavaszán IBUSZ-maratont futott, s ezt a Rádiókabaréban is közhírré tette. Előtte érdemes a szenvedélyes szerelmi vallomását is meghallgatni a futásról. 

- Hova futnak?

- Hova, hova?! Békásmegyeren banánt mérnek!

Nagy Bandó azt is mondja: 

Ahhoz képest, hogy korábban mennyit futottam, most ritkábban tudok kimenni. - panaszolja Bandó. - Már pedig ez nem úgy ment nálam soha, hogy kifutok és rohanok vissza kapkodva, szeretem megadni a módját! Ha kimegyek az erdőbe vagy a tópartra, akkor legalább nyolc kilométert futok, egy-két kilométerért nem indulok el. Sóvárog is a szívem, de az utolsó két hónapban rengeteget dolgoztam, lányommal Natáliával léptünk föl, és volt, hogy napi 10 órát autóztunk. Nem volt értelme futófelszerelést vinni, mert nem lett volna idő a futásra.

Így marad a reggelitorna, súlyzózás és heti egy-két tenisz. Nem léptem ki teljesen a sportból, de a futás nagyon hiányzik! A súlyomat tartom, mert visszafogottabban étkezem, de nekem nagyon fontos a futás, mikor azt érzem, hogy nem olyan jó a napom, mint kéne, akkor pontosan tudom, hogy azért, mert amit megszoktam, hogy futok, azt nem sikerült elvégeznem. Az utóbbi két hónap alatt talán tízszer jutottam ki futni, de ez nekem nagyon kevés, hiszen napi 8-10 kilométer ezelőtt majdnem mindig összejött. Ráadásul más futni a vizslák nélkül. A Csokival kezdtem annak idején, a Batyuval folytattuk, sajnos mindkettőjüknek kullancscsípés lett a veszte. Régebben, ha délután otthon írtam, akkor a kutyák odajöttek és az orrukkal lelökdösték az ujjamat a gépről, hogy gyerünk futni! Ők voltak az edzőim!

Magammal szemben még megtehetem, hogy egy-egy napot kihagyok, de a kutyával szemben nem tehettem meg! A Mecseket épppen a futás miatt választottam, hogy kinn tudjak futni a jó levegőn, ne legyen túl meleg, és olyan csodálatos és megunhatatlan a táj! Őzekkel találkozom, ha szerencsém van vaddisznót is látok - ha nagyobb szerencsém van, akkor nem, mint a székely anekdotába -, de elég, ha csak ha szép az erdő és futok egyedül. A levegőcsere, az izzadás nagyon kell mindennap az egészséghez. Rövidesen beszerzek egy futópadot is, hogy amikor végképp nem tudok kijutni, akkor futva nézzek meg egy meccset vagy filmet, semmint, hogy üljek, és tömjem magamba a kaját. Már alig várom, hogy vége legyen a fellépéssorozatunknak és minden a régi kerékvágásba kerüljön. 

Mérnöki pontossággal vezetett edzéstervek, türelmes versenytaktika, a sportolói élet után példás civil levezetés. Közel 20 éve nem tudják megdönteni a hazai maratoni csúcsidejét. Az utolsó, nemzetközileg is jegyzett és sikeres, magyar profi hosszútávfutó, Szűcs Csaba hideg szenvedéllyel mesél az interjúban élsportolói karrierjéről, a futóboltjáról, az időérzék-hiányos klubtársról, a heti 300 kilométeres futásokról, és arról, hogy mi zajlik az élbolyban a 40. kilométeren. (Az interjút a HVG.hu-nak készítettem, ott is jelent meg először, ez most a hosszabb és (talán) tartalmasabb változat.)

"Vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot." - Őze Bálint summája Mészöly Miklós örökérvényű regényében. 

            Valószínűleg a rekordhőséggel súlyosbított UltraBalaton2012 úgy marad meg a kollektív futóemlékezetben, mint a legendás 2010-es patakátúszós Terep100. Nekem úgy, hogy ez volt az első verseny (avagy túlélőtúra) az elmúlt négy-öt évben – innen számítom a komolyan vehető AMATŐR futó/triatlon „múltamat” –, ahol reálisnak, sőt észszerűnek tűnt a feladás. Hogy kiszállok az egyéniben futott 212 kilométeres nonstop körversenyből. Nem adtam fel. Megtettem 221044 lépést, leadtam/feldolgoztam kb. 18.000 kalóriát, elfogytam 3,5 kg-t, megittam közel 25 liter folyadékot. Futottam és sétáltam 34 óra 49 perc 22 másodpercet. A kb. 200 nevezőből közel 160 egyéni állt starthoz. A végén ebből csak 34 érkezett be. Én voltam az utolsó. Ez most hosszú lesz, de talán átélhető, és csak 35-ödnyi időbe telik elolvasni a futásomhoz képest, ami csak 1 kör volt. Egy nehéz nap, egy nehéz nap éjszakája, egy kurva nehéz reggele, és egy még nehezebb másnap délutánja - ennyi a sztori. Semmi hősies nincs a dologban, viszont ha annyit elérek ezzel a poszttal, hogy valakinek segítek, reményt adok, netán valakit motiválok bármiben (sport vagy bármi más), már megérte megírni.