futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

KÜLÖNVÉLEMÉNY 2. Szakértősdi & Co.

2023. december 12. - SimonyiBalázs

kv2fejlec.jpg

Fontos elvarrni a szálakat. És az internet nem felejt. A kommentek ma is megvannak, a képernyőfotó funkció is működik.

Bő másfél év telt el Lóci ominózus maratonfutása óta: a feljelentősdi, a botránnyá fújt ügy eltűnt a futóközéletből. És egy év telt el az első Különvélemény óta, amiben az ügyet addig összegeztem.

Mégis újra előveszem. A szakemberkedés, a sporttudományi kutatások, a (nem)gratulálás, a teljesítmény és a kommentkultúra ürügyén. Messzebre mutat az ügy, mint aminek tűnik.

Ennek a résznek a tartalma:

  • tudományos válaszok, álláspont
  • a szakemberkedés mibenléte
  • a (nem) gratulálás műfaja
  • a sportszülőség kiforgatása
  • mi a teljesítmény
  • példa vagy nem példa egy futó gyerek
  • mennyit szabad / lehet futnia egy gyereknek („a gyerekmaratonista lobbi”)
  • mit szeretne a szülő a gyerekéből faragni a sport révén és mi a valóság
  • a nemzetközi szakirodalom

Nagyon hosszú írás, mert egyben van értelme tárgyalni a témákat. A következőben előkerül a kommentkultúra, a teljesítmény eltérő értelmezései, a nemzetközi szakirodalom.

Javaslom elolvasni emellé kiegészítésként a csakazolvassa blog idevágó írását a netes futólincselésről, ami nemcsak húsbavágóan találó, de a 2. része szórakoztató is az önjelölt edzőkről, a szakmaisággal kérkedőkről, meg úgy anblokk a szakértősködésről, elemzősdiről, ami népdivat és népbetegség, kiemelkedő képviselői a Györgyök: Nógrádi és Bognár.

MI TÖRTÉNT EDDIG?

A hatósági vizsgálatok és a tudományos álláspont szerint is tarthatatlan a tömegek hőbörgése. A többségi vélemény egyszerűen rosszindulatból fakadó hülyeség. Ennek elfogadása kognitív disszonanciát okoz, kényelmetlen, de a tények makacs dolgok.

Kivártam a rendőrségi és a gyámhatósági vizsgálat eredményét. És persze vártam, hogy az aktívan magukat mutogató szakik, illetékes elvtársak - akik szeretnék magukat sportszaktekintélynek láttatni - előállnak-e érvekkel, kikeresett tanulmányokkal, netán önállóan megírt munkákkal a felemelt mutatóujj és a habzó száj helyett. Bármivel, ami alátámasztja őket.

A véleményvezérek is szabadon okoskodhattak, minden háttértudás, utánanézés nélkül. Mindig akad a holdudvarban bár vazallus, aki belájkol, és az algoritmus tovább és tovább fenntartja a felszínen a kommentet.

A kommentkirály futótrolloktól végképp nem vártam semmit. Ahogy Kafka írja A per végén: 

szégyenük majd túléli őket.

Az is biztos, hogy ezek az emberek nem fognak elnézést kérni, nem követik meg a meghurcoltat, nem látják be érvek ellenére sem, ha tévednek. Mert a világ és a bőr a pofán ilyen.

A Runner's Worldnek is annyira futotta, hogy kirakta az egy évvel ezelőtti cikkét újra a "szabad-e maratont futni gyereknek" témakörben, majd a Junior különszámban ugyanezeket ismételte.

Arra is vártam, hogy vajon Csontos Imre vagy más önjelölt a svungos feljelentő tempójában bemószerolja-e barátom, Lőw András középső fiát, aki 2023 június 23-án 13 évesen letolta a Kazinczy 50 km terepfutást / teljesítménytúrát. 7. lett, 11-en értek célba, 29-en kiestek. 

Vagy engem, akinek a 8 éves fia 14 kilométert futott a Budapest Maraton altávján. Hajrá, feljelentők.

Mottó:

Aromo szabadfoglalkozású nyúl volt. Egyszer hoz ám neki a postás egy levelet. Azonnal jelenjék meg itt meg itt, ekkor és ekkor, mert köteles elvégezni a nyúlfutás-tanfolyamot.

Egy bizottság elé vezették. Kövér, pirospozsgás urak ültek a bizottságban. Aromo éppen mondani akarta, hogy minek tanulja ő a nyúlfutást, amikor... de a főkövér már rá is reccsent: "Na, fusson egy kört!" 

Aromo futott. "Rettenetes! - sopánkodtak a bizottság tagjai. - Hogy dobálja a farát, micsoda rossz lábtartás, ezt a gyenge technikát!" 

Aromo megint mondani akarta, hogy hiszen ő nyúl, de nem engedték szóhoz jutni. Heteken át gyakoroltatták. 

Nyúlfutásra oktatták a kövérek... 

A sztori vége Lázár Ervin Négyszögletű kerekerdőjében. (A Különvélemény első része itt.)

Mi történt egy év alatt?

A Lóci szülei ellen indított feljelentést a rendőrség elutasította. 

Ráadásul a közszájon forgó érv is megcáfolódott, sosem volt törvényileg tiltva a 18 év alattiak maratonfutása, az csak a szervezőkön múlik.

A családdal szemben indított gyermekvédelmi eljárás is lezárult. A hivatal kötelezően lefolytatta és a feljelentő vádpontjaiból semmi nem nyert igazolást, a gyerekek védelembe vétele nem indokolt, sőt, "a gyermekek megfelelően fejlődnek és teljesítenek" – áll a gyámügyi jelentésben.

Csonti feljelentőnek mégsincs oka elkeseredni, mert az eljárás tortúrája súlyos nyomokat hagyott a gyerekek (Lóci és szintén sportoló testvére) lelkében. Ezt a gyerekek - érthetően - összekötik a futással. Idő előtti élmény volt ez nekik embertípusokból, sötétségből. Kiábrándító adag a felnőttek világából. Attól tartok, lesz még ilyen „emlékeztető oltás”.

A Lóci megcsinálja oldal mementóként fennmaradt, de új bejegyzés nem születik tavaly óta. Ennek ellenére vannak, akik fontosnak tartják, hogy félévvel később is szurkálódjanak.

erdos_attila.jpg

A gyerekek a családdal szemben gerjesztett, és ezáltal jó pár futó- és akadályversenyen érzékelhető indulatok, beszólások, gyanusítgatások, barátságtalan hangulat miatt alig látogatják a futóeseményeket. (Lóci a 2023-as BP maraton 5 km-es távján 24:29-et futott, más versenyről nem tudok.)

Az ügy kinyírta belőlük a kollektív futások örömét. Nem égtek ki, de takaréklángra tették a futást. 

Az eddig is párhuzamosan futtatott birkózás felé fordultak, eredményesek benne, edzenek, versenyeznek. A közelmúltban több birkózóversenyen győztek, diákolimpiai bajnokok, és Lóci nyerte meg korcsoportjában az országos bajnokságot 2022-ben.

Mindez megjósolható volt. A sajtó, futók, közösségi média, iskola, kortárs csoport és persze Csontos Imre felől érkező szúrások miatt a fiúk a futást takaréklángra tették. Ez is egy siker a maga módján.

Ha már sajtó: a 444-es újságíró, aki előítélettel terhelt, „objektív” cikket írt anno Lóciékról, most ódákat zeng a hőségben sportolókról. Amit akkor kárhoztattak a gyerekeknél, a felnőtteknél hősies erőfeszítéssé vált.

Csontossal idén nyáron a BEAC-pályán összetalálkoztam. Semmit nem bán, semmilyen önreflexiója nincs a szarkeverése kapcsán, bocsánatot nem kér, a család keresse őt, ha úgymond „beszélgetni akarnak”. (A korábbi posztból kiderült, Csonti hogyan és mikkel diszkreditálta magát.) 

FYI: Feljelentést tenni bárkinek joga van Magyarországon, a feljelentő személyét, mentális állapotát nem vizsgálják. Viszont bármilyen gyermekvédelemmel kapcsolatos bejelentés egy kötelező eljárást von maga után. 

Legyen világos, hogy ehhez nem szükséges maratont futni. 

Egy 6 km-t futó képzeletbeli középiskolás a szüleivel együtt ugyanúgy a bürokrácia áldozata lehet. Bármely gyerek, bármilyen versenyen, bármilyen évszakban való részvétele megteszi, hogy a Csontos-félék meglássák benne a lehetőséget. 

„A MARATON, HA NEM LETT VOLNA A CSONTI”

Ezt válaszolta Lóci szüleinek arra a kérdésére, hogy mi volt számára 2022-ben a legnagyobb sportélmény. Az iskolában is ezt rajzolta le nyári emlékként.

Eleve milyen prosztó dolog az, hogy egy felnőtt így beletapos egy gyerekbe? A kommentmezőkről számtalan megnyilvánulás csordogált le Lócihoz. A kialakult hangulathoz sok száz önkontrollját vesztett, vagdalkozó hozzászólás vezetett. A kollektív felelősségről meg tudjuk, hogy pont annyit ér, mint az elinflált pengő 1946-ban júliusában.

Akik bűnöző, elmebeteg stb. szülőket emlegetnek, és a meghurcolásukkal járó feljelentéshez asszisztálnak támogatólag (lájkok, megerősítő kommentek formájában), azoknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy a leírt tartalmak eljutnak a megmenteni kívánt kiskorúakhoz is. 

Hogy gondolja bármelyik kéretlenül, felelőtlenül és bántón író kommentelő, hogy ez nem okoz traumát? Könnyen teszik, nekik nem okoztak traumát a gyerekek. De mivel a kommentekhez név is tartozik, közzéteszem a művüket. Főleg a 3., záró részben lesznek csemegék. 

Szó nincs arról, hogy ezek az emberek – legyenek szakik vagy nem szaki kommentelők - valójában Lóci ízületeit féltenék a szarajevói aszfalton szerzett talajfogások miatt. 

Szó nincs a kiszáradástól, a hőgutától való - utólagos, okafogyott és ezért – alaptalan aggodalomról. 

Nincs olyan hülye ma Magyarországon:

- aki a Lóci ügyben a feljelentéstől igazi megoldást várhatott volna: hogy majd jön a rendőr, a szülőket kihallgatják, és attól a gyerekeknek jobb lesz. 

- aki azt gondolja, hogy sportszülők és sportoló gyerekeik részére majd hivatalnokok és ügyintézők írhatnak elő kifogástalan edzésterveket, felügyelhetik, méricskélhetik sikerrel az edzésmennyiséget, ellenőrizhetik a megfelelő fejadagot. 

- aki azt gondolja, hogy az állam megoldást nyújt majd (utólagosan!) egy már lefutott maratonnal kapcsolatban, vagy képes felmérni egy aktív család sportolási szokásainak mértékét, megállapítja, hogy az éves versenyszám sok-e vagy kevés, és pontosan megjelöli, mennyi a megengedhető, és mikortól elfogadhatatlan valami, az csukott szemmel jár. 

A gyermekvédelem még a Lóciéknál ezerszer egyértelműbb, és vitathatatlanabb esetekben sem képes megfelelően funkcionálni: azokban az esetekben sem, ahol nem a gyerekek sportoltatása, hanem a legteljesebb elhanyagolása, vagy abúzálása történik. 

Aki ma ebben őszintén hisz, az szorul valamilyen segítségre (de nem feljelentésre). 

lincskommentek_kollazs_v.jpg

Az előző részben megláthattuk a feljelentő virtuális és reális valóságát, karakterét. 

Végigvettem, mit nem végzett el a sajtó, miben csúsztatott, tévedett, és miként zajlott a netes lincselés a vulgárokosságokat és -ostobaságokat szajkózó sportközvélemény által.

Most tovább nyitjuk az ügyet. Jönnek mindezek fedezet nélküli triggerelői, habosítói: bizonyos szakik és véleményvezérek, akik a szakértősdit sportként űzik

Urak, akiket csak bírálat illet meg, nem hódolat. A szakember tragédiája, I. szín.

TALK THE TALK, WALK THE WALK

A nagy futós, mozgós buborékban sokan elférnek. 

Vannak józan, felkészült, kulturált, disztingvált szakemberek.

Vannak, akik ennek szeretnék láttatni magukat. Hangerővel kompenzálnak.

Vannak eltérő helyi értékű megmondóemberek, a szakmai véleménygyár helytartói. Akik Aromónak is megmondták – volna. Akik a hőzöngés potmétereit tologatják. 

Vannak, akik attól szakik, mert ők sokat sportolnak.

Vannak emberszabású, óvatos kommentek, akik tudni, és nem támadni akarnak. Kevesen vannak.

És vannak a lincselő kommenthuszárok. Többségük primitív. Toxikus még olvasni is.

Egy szép komment alant: zsigeri reakció, erőszak kilátásba helyezése (wishful thinking), és a tájékozatlanság szegénységi bizonyítványa.

A hozzászólásokban találni elbábozott szakértelmet, a gyerekféltés demózását. A legjobbak a gyermektelen, minden elsőkézbőli tapasztalatot nélkülöző megszólalók. Nem, ez nem olyan mint a színi- vagy étteremkritikus, akinek nem kell tudni játszania vagy főznie.

Miről szól mindez? A lájkoló szekta boldoggá tételéről és önpolírozásról, önigazolásról. Éhező szakik viadala: érvényesülni, profitálni, tekintélyt követelni. Anyagi vagy legitimációs előnyt kovácsolni. Szak vezet világtalant, laikust.

A publikus megszólalás kiállja-e a challengelést? Ha érvtelen és invalid mondatokat szajkózik valaki, ha a mondandó olyan, mint a folyton felvizezett szörp, akkor azt számon kell kérni.

Ha pedig fölényes vagy abuzáló mondatokat ír, az az ő szánalmas, szégyenteljes szegénységi bizonyítványa. Ezekből a posztban egy egész csokrot mutatok majd be. 

József Attila írja, hogy 

nehéz vagyok, azért sülyedtem mélyre.

Sokan könnyűnek találtattak és még így is leértek a fenékre.

Képmutatás, fickóskodás, jobbantudás, otrombaságokon való összekacsintás. 

A bősz kommentelő és a szaki forró témáknál mindig felbukkan, mint a Harry Potterben a védőlény: Expecto patronum!

Alapvetésnek kéne lennie, hogy egy szakember hozzáértő, egy szakértő pedig bizonyít. Nem mindig van ám így. 

A maguknak szakember státuszt vindikálókat olvasva kiviláglik, hogy akár pénzfeldobással is eldönthetnék, hogy valami mellett vagy ellen szólnak, annyira random a mondandó. 

Normális (közösségi vagy szakmai) médiatérben közröhej illetné a megalapozatlan locsogást. Nemcsak azért, amit mondanak, hanem azért, amit elhallgatnak. Vagy tudatosan, mert az őket gyengítené, vagy azért, mert utána se néztek. Bizonyos edukáció nagy előnye, hogy átlátjuk az összefüggéseket.

A legrosszabbak az egytrükkös emberek, felkészületlen szakértők, akik ugyanazt mondják folyton, mint a pereces ember, erre az egy mondásra folyton hitelt és érvényt kérnek a közönségtől, de sosem törlesztik.

Nincs idejük utánaolvasni, de kommentelni van. Istenem, legalább egy idevágó tudományos absztraktba (kutatási téma kivonata, összefoglalása), tézisbe nézzen már bele. Ha meg nem talál, nem tud semmit, ne bújjon a tudomány mögé, ne hivatkozzon valamire, ami őt nem igazolja

Nahát - gondolta Alice -, kutyát már láttam vigyorgás nélkül, de vigyorgást kutya nélkül most láttam legelőször. Ilyet még életemben nem pipáltam.

(Lewis Carrol: Alice Csodaországban). 

Hát láttam már tudást szakértő nélkül, de szakértőt tudás nélkül? Ilyet se pipáltam még.

TUDOMÁNYOS VÁLASZOK 1.

A szakik közt ment a röförészés a tapasztalatukról, de az fából vaskarika: milyen gyakorlati tapasztalatuk lenne a gyerekek maratonfutásáról, ha azt ördögtől valónak tartják? 

Miféle edzői tapasztalat? Futnak tán a kis tanítványok, gyerekkliensek maratont a kezük alatt? Nem, de ők mégis a semmiből vonnak le következtetést. Meg olyan anatómiai, gyermekgyógyászati alapokból, amik általánosságok, de semmiképpen sem hosszútáv-specifikusak.

Csak egy tipp a szakinak. Végig lehet tanulmányokat böngészni (többnyire angolszász egyetemek, kutatócsoportok eredményeit) és lehet a Chat GPT mesterséges intelligenciához is fordulni. 

Itt több eset is lehetséges:

  • az alap AI-t megdolgoztatni, ami sok helyet átfésülve ír válaszokat

  • vagy a kifejezetten tudományos tartalmakra kereső-szűrő Perplexity-vel dolgozni

Ha az kamu, meg csalás, meg konteó, akkor guglizás? Ha azt is háttérhatalom irányítja, akkor mit hajlandó valaki elfogadni, milyen tudományos konszenzust? Vagy csak olyat, ami az ő álláspontját nem cáfolja? Megpróbáltam az ő fejükkel is kutatni.

A sporttudományos világban egy konszenzus van a gyerekek hosszútávfutását tekintve: az, hogy nincs még elég adat, kutatás, ellenérv. Ami meg akad, az éppenséggel nem tartja veszélyesnek.

Amellett, hogy vállaltan nem szakemberként, de négygyermekes apaként és TE-n szerzett edzői végzettséggel rendelkező, meglehetősen tapasztalt futóként utánaolvastam a témának, még az AI-t is segítségül hívtam, pontosabban a tudományos tanulmányokat pásztázó Perplexity-t. 

Lehet magyarul és angolul is kérdezni, de akkor a nagyon kevés magyar cikkből válogat (pl. a nem releváns Képmás magazin).

Nem írok le minden választ, keressetek rá bátran. Egy rezümét közlök.

Is it OK for a children to run a marathon? // Szabad-e 18 év alatt maratont futni?

- nincs egyértelmű konszenzus abban, hogy biztonságos-e a gyerekeknek maratont futni. 

- ha egy gyerekek úgy dönt, hogy részt vesz a maratonon, lehetővé kell tenni, figyelembe véve pszichológiai és fizikai egészségüket.

- nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a maratoni futás biztonságos a gyermekek számára, és nincs bizonyíték arra, hogy nem biztonságos.

Dodonai válasz. Ellenőrző kérdés kell.

Is it allowed to run a marathon under the age of 18? // Itt inkább arra válaszol, hogy engedélyezett-e 18 év alatt maratonozni.

- nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a maratoni futás káros a jól edzett fiatal futókra

- egyes orvosok és szakértők azt javasolják, hogy a kiskorúak ne futhassanak maratont a túlterheléses sérülések lehetősége miatt a növekedési fázisban

- felnőttnek kell segítenie a gyereknek leküzdeni a stresszt, ami a fárasztó távolsághoz kapcsolódik.

- fontos figyelembe venni az életkori irányelveket,

- minden gyermek más, és a szülőknek gondoskodniuk kell arról, hogy gyermekük kiélhesse lelkesedését és motivációját a futásban, versenyben

- a gyerekeket nem szabad rákényszeríteni arra, hogy nagyobb távolságokat fussanak le, mint amennyit szeretnének

- a futás legyen szórakoztató

Menjünk mélyebbre, mert ez csak karcolgatás.

AI, találj tudományos tanulmányokat a 18 év alattiak maratonfutásáról és foglald össze a tartalmukat!

Sajnálom, de jelenlegi keresési eredményeim alapján nem találtam konkrét tudományos tanulmányokat az 18 év alattiak maratonfutásával kapcsolatban. Az ilyen tanulmányok meglehetősen specifikusak lehetnek, és nem könnyen elérhetők az interneten. Azonban, általánosságban elmondható, hogy a maratonfutás az ilyen korúak számára komoly fizikai és mentális kihívást jelenthet.

Ha angolul kérdezem, akkor már jobban utánanéz. A tényleg ritkás szakirodalomból ezek a témák jönnek elő:

  • A tanulmány kimutatta, hogy a serdülő távfutók kisebb sérülést szenvedtek a maratoni edzés során, mint a felnőttek.

  • A Pediatrics folyóirat arra jutott, hogy nincs ok megtagadni egy fiatal sportolótól a maratont, amíg élvezi a tevékenységet, egészséges és tünetmentes. 

  • Amennyiben egy egyszeri eseményről van szó, úgy valószínűleg nem jelent súlyos problémát az egészségre. Azonban, ha gyakran futnak maratont, akkor már megnő a kockázata az esetleges negatív hatásoknak.

  • Összességében a tanulmányok azt sugallják, hogy több kutatásra van szükség a fiatalok távfutásával kapcsolatban, különösen a serdülőkor előtti futók esetében. A konszenzus az, hogy a fiatal futók vegyenek részt a maratonokon, ha megfelelő óvintézkedéseket tesznek a sérülések kockázatának minimalizálása érdekében.

Az ingerült, ítélkező kommentelés helyett ennyit kellett volna tenni: 15 perc keresés, némi szövegértelmezés, 10-ig számolás, lenyugvás, és ha van még, ami feszíti a bensőt, akkor megírni kulturáltan.

Nem lehet úgy sportra/életre nevelni valakit, h folyamatosan aggódunk a kockázatok miatt: 9 évesen MIÉRT NE futhatna valaki 12 km-t a Vivicittán? Nincs rá értelmezhető válasz. 

Az "objektív extremitás" pedig pont annyira szubjektív kategória, mint a „normalitás” kategóriája. 

Lóci szülei próbálták felkutatni a hosszabb távok reális veszélyeit. Nem véleményt kerestek, hanem tényeket, szakirodalmat, forrásokat. Edzőktől, orvosoktól érdeklődtek, könyvárakban kutakodtak, szakkönyvekben keresgéltek, de sehol nem találták meg azokat a konkrét leírásokat, amik tudományosan (tehát bizonyított) igazolják, hogy kiskorú gyerek esetében mennyi a futható táv. Hogy pl. 8 éves korban X km, 10 évesen Y km még nem károsítja a szervezetet. 

Merthogy senki sem írja le sehol, hogy melyik szakkönyv, kutatás alapján hőbörög a szakma. Még a témában aktivitást mutató legnagyobb név, Fülöp Tibor sem, aki pedig teljesítménydiagnoszta, CV-je szerint a Testnevelési Egyetemen a kerékpáros edzőképzés szakvezetője, 2002 óta szaktárgyi oktatója. Nem tudni, hogy futó gyerekekkel hol és mikor foglalkozik/-zott. 

Ha nincs a kritikusok birtokában ilyen jellegű tudományos mérés, kutatás, ha erre vonatkozó ellenőrzött adatokkal senki nem rendelkezik, ha nem derül ki, minek alapján hőbörögnek, ha sem szakcikkek, sem összehasonlító adatok nincsenek, akkor a szakértelemre, megérzésekre, évtizedes tapasztalatokra hivatkozni talmi dolog, csak fedezéknek jó.

Ha arról van szó, hogy mindezt fáradtságos munka feltúrni (pedig nem könyvtárazni kell, hanem a világháló archívumában szörfölni), ha lusták erre, de arra nem, hogy kommentekben jelöljenek ki valami alá nem támasztott edzéselméleti és gyereknevelési kánont, akkor az puszta cinizmus.

Pavlik Gábor professzor (Sportorvostan tanszék, MTA doktor) ezt állítja:

Gyakorlatilag ezt erősíti meg Dr. Vizi András gyerekortopédus is a Runner's Worldnek adott nyilatkozatában:

Azt kell mondanom, hogy a helyzettel kapcsolatban sötétben tapogatózik az orvosszakma. Alapvetően az összes szakmai protokoll, ami a gyerekek hosszú távú terhelésére alkalmazandó, ajánlás. 

Ha megkérdezel bármilyen országban, bármilyen ortopéd-traumatológust, hogy „doktor úr a 10 éves fiamat szeretném felkészíteni egy maratonra”, akkor azt fogjuk mondani, hogy nem javasoljuk, nem ajánljuk, de hogy tilos lenne, ezt nem tudja kijelenteni senki.

Olyan ez, mint amikor bizonyos gyógyszereket nem javaslunk gyerekek számára, azért, mert nem teszteltük rajtuk. Nem merjük azt kockáztatni, hogy gyerekeken tesztelünk gyógyszereket, ezért nem ajánljuk. 

Így van ez a hosszú távú sporttevékenységekkel, nem tudjuk, hogy milyen következményei lesznek, mert nem szeretnénk kitenni a gyerekeket ehhez kapcsolódó vizsgálatoknak.

A poszt végén bővebben is kibontom a szakirodalom eredményeit (lásd a MENNYIT FUTHAT EGY GYEREK? és a A NEMZETKÖZI SZAKIRODALOM alcímeknél.)

SZAKIK

A posztban a szakember szó ernyőfogalom. Beletartoznak edzők, elméleti vagy gyakorlati sporttudományt űzők, diagnoszták, stb. 

Sok korrekt, „sztenderd” szakmai ember van, aki nem reagál, viselkedik publikusan úgy, mint az itt tárgyalt közeg. Vagy ha reagál, megfontoltan, higgadtan teszi, és igazolja állításait.

Talán a szakmai ember és a magánember szétválasztandó egy kommentben? Ok, de akkor miért csinál úgy valaki, mint egy szabadnapos rendőr, aki amúgy civil, de szolgálatba helyezi magát?

Minden hónapban négyzetesen nő az edzők aránya a diplomagyárakban. Pont úgy, mint ahogy a '90-es évek elején orosztanárnőkből hirtelen angoltanárnők lettek, és bár csak egy leckével jártak előbbre a diákoknál, de tekintélyt követeltek. Idevágó szakirodalom: Édes Emma, drága Böbe c. film (r. Szabó István).

A körülhatárolhatatlan SZAKMA folyton aggaszt és nyaggat mindenkit, hogy az ő szaktudásuk nélkül nem lehetsz felkészült semmilyen futásra, mennyi kockázatot vállalsz, ha edző nélkül futsz, stb.

Miközben a számtalan, de tényleg számolhatatlan példát (ami sokkal-sokkal több, mint azok száma, akik edzővel készülnek) egyszerűen nem említik. Ők csak a „futottak még”. 

Lesöprik, legyintenek rá, vagy kivételnek tartják azt, aki így is eredményes. 

A szakma el sem tudja képzelni, hogy így is lehet. Illetve jobban tudja az érintett helyett: a „gondolta a költő”-esete.

Mondja a budapesti atlétikai vébén magyar válogatottként maratont futó profi. És mit mond a bohóc véleményvezér?

Mondják ezt, akik nem szülők. Mire fel? Az a gyerek, aki magától szeretne futni, versenyre menni, aki belekóstolt a teljesítményért, szorgalomért járó célörömbe, az igenis vágyik erre. A saját gyerekeim mellett látok más példát is.

Amúgy mennyire kell komolyan venni egy mocskosszájú clown véleményét? Aki a nép egyszerű, bunkó, lábszagú gyermekének imidzsét találta meg piaci résként. Aki fingással, hányással, betyárkodással és egyéb prolitempójú blődséggel próbálja tematizálni a futófórumokat, ahelyett hogy inkább az értékteremtéssel foglalkozna a saját (amúgy elismerést érdemlő, bár feltűnően sok privát) teljesítménye kapcsán? 

Ez jut eszembe: „A kultura ugy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben”. Mit kompenzál ez az ember a folytonos pattogással, figyeleméhséggel, influállásal, feltűnösködéssel? De főleg: mennyit mond el ez a közegről, ami ezt lájkolja, követi, pártolja?

csipi_1.jpg

Pedig jó lenne erőltetni a fantáziát. Amatőr, nem pénzért, megélhetésből, karrierből sportoló embereknek elsősorban önmagukra, szabadidőre, elszántságra és kitartásra van szükségük. Aztán tapasztalatra, önismeretre, és ha elmélyedni szeretnének: szövegértési képességre, nyitottságra, szintetizálásra.

Lehet, hogy a szakmánál van a Szent Grál, és a szakma jobbá, gyorsabbá tehet, ha ez a célod, de alapvetően semmi szükség rájuk egy hobbifutónak. Sporthoz értő sportoló fizioterapeuta és/v orvos javallott, akár preventíve, akár ha már baj van. Ugye nem gondolják az edzők, hogy ha az ő edzéstervük alapján készül valaki, akkor nem lehet baj?

Ott a megkerülhetetlenség mítosza is. Az avatatlanokat fel kell világosítani, vezetni, útjukat egyengetni. Szent együgyűek ők: szentek, mert ők hozzák a lét, és együgyűek, mert egy ügyük van, a futás, és mert még nem ismerték meg a szakma szent igéjét.

Semmi szentség nincs itt. Az edzők nagyon nem tévedhetetlenek, és semmiképpen sem szent tehenek, felkent sportszakmai papok, akik dogmákat közölnek. Látni fogjuk ebben a hosszú írásban.

Sok diagnosztának, tervezőnek, edzőnek és „edzőnek” egzisztenciális és hiúsági kérdés is, hogy nélkülözhetetlennektűnjenek még az amatőr sportban is, a gyereksportban is, pedig Lóciék és mások példáján keresztül mindez egészen látványosan cáfolható, ledönthető, annyira ropilábakon áll. 

Rengeteg példát lehet hozni, hogy hányan lettek autodidakta módon sikeresek, értek el magas nívót, világraszóló eredményt tanár, edző, szaki nélkül. Zenészek, színészek, írók, filmesek, sportolók (elég csak Balczót említeni).

Nem az amatőr futóknak van szükségük edzőkre, hanem az edzőknek az amatőr futókra. 

Aki egymásra utaltságot állít, az haszonérdekből fabulál.

Egészen komoly szintig el lehet jutni a futással anélkül, hogy havi több tízezret költenél edzéstervre, személyi edzőkre, futómagazinra, szakkönyvre.

Vannak sokezer forintos könyvek, amik arra csábítanak, hogy legyél önmagad futóedzője, miközben a könyv is beugró a klubba, mert ott van aztán az igazi (megfizetett!) szakmai kontroll, a könyvet meg inkább felejtsd el, miért is böngésznéd a mezociklusokat meg a pulzusgörbéket.

Inkább bele sem kezdek a Training Peaksen mindent látó edzőguru, meg a „netes külső szem” illúziójának, vagy a könyvbe vésett edzéstanácsok szolgai követésének elemzésébe. 

Tény, hogy voltak gyerekversenyek, ahol Lóci legyőzte az atlétikai klubokban edző kortársait (idősebbeket is!). De ez nem bizonyíték volt a szakiknak, hanem tüske a köröm alatt. 

Nyilván voltak versenyek, ahol meg mások nyertek.

Sokan fejlesztették magukban a dühöt. („Puzzola, nyisd meg a fejcsapot, gőzleengedés!”)

Az Ultrafutás fórum agent provocateur-je, a csömöri Salazar minden lehetséges fórumon szörnyülködik, idiótázza és elmebetegezi a szülőket, amiért edzésterv nélkül foglalkoznak a gyerekekkel.

444-en a szarajevói maraton kapcsán szedi össze az érveit, hogy többek közt pl. taktikailag, stratégiailag miért nem volt felkészítve a gyerek. 

Ám szakavatott szeme nem veszi észre, hogy a család (Lóci + az őt valóban futva kísérő szülők) azért nem igazodtak semmilyen taktikához, stratégiához, mert számukra a maraton nem verseny volt. Nem akartak hatalmas időeredményt futni, nem akartak senkit megelőzni - egyszerűen csak meg akarták csinálni. 

Ez pedig egy földhözragadt edzői nézőpontból felfoghatatlan és értelmezhetetlen. 

Nézzünk egy hozzáértő embert – ő miként találja meg a maga helyét az ügyben?

Az újságokba rendszeresen író, objektívnek és visszafogott szakértőnek ismert ember kifelé dodonai válaszokat ad (gratulál és fejcsóvál egyszerre), de Facebook-os belső csoportban ő is helyesli a feljelentést. 

És amikor elismeri, hogy egy egyszeri maratonnak valószínűleg semmilyen káros hatása nem lesz a gyerek szervezetére, akkor azonnal vissza is lép egyet, hogy maradjon hely az aggódásnak: de mi lesz, ha mégis lesznek újabb maratonok? Véleményébe tehát beleszövi a saját fantáziajátékát is, ami prejudikálásként jön le.

Félreértés ne essék: a szakértelemre való hivatkozás nem olcsó bolsevista trükk. (Na nem mintha a világ egyik legelhasználtabb kifejezése nem pont a szakember lenne.Fontos a hozzáértés. De csupán egy esetre vonatkoztatva, általánosítva, azt - akár szándékosan - félreértelmezve és felhabosítva, saját célra felhasználvaproblémás.Visszatetsző ezzel páváskodni. Az meg mindig gyanús, amikor a bevezető mondatot valaki így kezdi: "Szakemberként fontosnak tartom leszögezni..."

A dolog úgy fest, hogy előre lehívják a szakedzők („kolléga urak”) a kreditjüket azzal, hogy a tekintélyre, szaktekintélyre hivatkoznak, bennfenteskednek. Mit tehet az impulzivitásra hajlamos ember: annak ad hitelt, aki a leghangosabb, legaktívabb.

Ismétlem: nagyon sok normális, korrekt, nem hőzöngő szakember, edző van. Nem kétlem, hogy sok normálisat elragadott a hév és a tömegvonzás Lóci maratonfutása kapcsán. A kommentekben főleg a jéghegy csúcsa, a szalámira rakódott nem is oly nemes penész mutatkozik meg.

Több olyan elismert, eredményekkel igazolt szakit ismerhetünk, akik nem osztják az észt nyilvánosan, nem hivatkozik a papírjaira, krédójára, track recordjára. Egy kommentet, egy posztot nem látsz tőle, amiben ekézne, vagy tanácsolna valamit. Nemhogy gyerekeknek, de felnőtteknek sem. Nem kommentál hőbörögve. Nem az a karakter, másrészt nem így érvényesül edzőként. Nem egy komment fogja őt validálni. Hanem például a szájról szájra járó ajánlás emberként, futóként, edzőként. Az elfogadottság.

A papír csak papír. Egy teljesített kisebb-nagyobb verseny sem jogosít fel, hogy másnaptól te készíts fel bárkit. Vezetni sem a forgalmi vizsga utáni perctől tudsz.

Az ügyfélkör már beszédes, de ott is a minőség (edzői és kliensi), mint a mennyiségi, hisz a divat diktál, mindig vannak felkapott, misztifikált edzők, akik népes ügyfélkört gyűjtenek, de ennek is van akció rádiusza, ahol már képtelen színvonalasan foglalkozni egyes kliensekkel.

Pár hónapos tanfolyamon edzői képesítést szerezni még rendben van. Tágítsuk a horizontot, hajrá. 

De utána, az ott szerzett tudással hiteles és dörgedelmes hangú szakértőként fellépni, az már szereptévesztés gyanús. Sokan 5-7 évet szopnak a jogon, orvosin, építészkaron, évekig szakvizsgáznak, ezerszer többet fektetnek bele, többet tanultak és tudnak is, mint a wannabe-edzők a saját szakmájukban. És még köztük is akadnak kóklerek. 

Bármilyen szakmabelit csakis a széleskörű (szakmai, kritikai, közönség) elismertség, a valós kliensi visszaigazolás, a többi szakmabeli letett dolgaihoz mérés, és az eredményesség validál.

Mindehhez mókás adalék a 2022-es Runner's World amatőrfutói edzőkörképe, ahol kvázi promotálnak szép számban futással foglalkozó embereket, olyat is, aki széles körben elismert, és olyat is, aki pár éve edző, de nem hallottunk még róla. Persze, buborékban élünk.

Nem tudom, hogy ebből mennyi a csókos, mennyi a fizetett bekerülő, mennyien küldték vissza a kérdőívet, kinek küldtek felkérést a bekerülésre. Sokan feltűnően hiányoznak belőle. Mindenesetre a havi edzéstervért elkért összegekben is (12000 Ft-tól 80000-ig) jelentős szórás mutatkozik.

Miért tűnik olyan hangosnak és felháborodottnak a szakik egy része Lóci maratonja kapcsán? Mert ilyennek kelltűnni. A düh kreáltan a tömegelváráshoz igazodik, a mögöttes tartalom vagy meggyőződéses vagy nem. Fel kell fújni magukat, mint a békának, aki a nagyobbnak akart látszani az ökörnél. Csak aztán szétpukkadt.

A csinált düh hajtóereje:

- könnyű préda (Lóci) megjelenése a horizonton

- egzisztenciális kötelesség

- fontosság látszatának keltése

És el is jött a kínálkozó alkalom, hogy a hiúságukban megsértett edzők kollektíven kitombolhassák magukat Lóciékon. 

Az edzői, futói csoportokban felmerült Lóci maratonfutása, a legégetőbb kérdés persze az volt, hogy a szülők mikor kerülnek börtönbe.

Egyetértés nemcsak ebben van a szakértők részéről, hanem abban is van, hogy Csontos Imrét ők sem tekintik szakembernek. De azért vállveregetik. A „hasznos hülye”-jelenségről az előző posztban már írtam. 

A Futóedzők Facebook-csoportjában pezseg az élet.

A szülők ledarálása mellett abban egységes az álláspont, hogy a média által „sikeres edzőként” bemutatott feljelentőnek szemmel láthatóan nincs respektje: 

A sportszülőségről szóló posztokat szorgalmasan osztogatják, lájkolják. A gyereksport előnyeit ezer oldalról világítják meg, közben sűrűn bólogatnak, hogy bizony, ahol a szülő támogatja a csemetéjét, ott lesz értékes jövő is. 

Buzog az egyetértés, hogy a futás minden sport alapja, aminek bármilyen formája a siker későbbi záloga, és ha nem is lesz mindenkiből élsportoló, a gyerekkorban a sport által szerzett tapasztalatok jótékonyan hatnak majd az egész életükre. 

Kivéve Lóciéknál.

Miközben lenne más, fontosabb téma, amit valós időben kellene korrigálni, hogy a jövő jobb legyen. Általános a sopánkodás az Y, Z generációs szokásokon, a fiatalság általános egészségi-, és erőállapotán, a mai gyerekek mozgásszegénységén, elpuhultságán, jövőképén. Bármi intervenció, disputa, megoldóképlet, tetterő?!

Nem, ők inkább egy futó gyereket ekéznek.

Az edzők Kasszandraként, Püthiaként jövőbe látnak: Lóci reménytelen, a befektetett munka egészen biztosan nem fog kamatozni, ezer százalék, hogy visszaüt. Nála a korai sportnak semmilyen pozitív hozadéka nem jelentkezik majd, az öröme csak átmeneti, az is inkább önbecsapás, és később úgyis megy minden a kukába. Rosszabb a helyzete, mintha a sportot el sem kezdte volna. 

Na persze, ha egy jól képzett atlétaedző foglalkozna a gyerekkel, szakszerű nyújtógyakorlatokkal, futóiskolával, akkor talán még vissza lehetne rántani őt a pokoli szakadék széléről! 

De az ügyet más futóedzők is azonnal felhasználják egy kis önmarketingelésre. A virtuális versenyfutásban senki nem akar lemaradni, ezért sokan élnek az alkalommal, hogy a szakértőség tortájából kihasítsanak maguknak egy szeletet.  

Eljött az ő idejük. Fölényesek és tévedhetetlenek. Váteszek. Lubickolnak is a szerepükben, miközben láthatóan lenne szabad kapacitásuk az ügyfélkörük bővítésére. 

Elévülhetetlen érdemeket szereznek a család lejáratásában, lelkes táboruk örömére üdvözlik a feljelentést, és aki ebben a hisztériában tőlük eltérő véleményt formál, azt maga a mester illetve holdudvaruk szorgalmasan helyre teszi.  

A kritikusok pedig a család életformájában egy mikroszkópikus méretű pozitívumot sem találnak. A szülőket pedig igyekeznek atipikusnak beállítani, kárhoztatni.

A futóközösség általában boldogan tapsol kisgyerekek első futóversenyeinek, mert a sportra nevelés fontosságát illetően közmegegyezés van. De az átlagot (ami mi is?) meghaladó futóteljesítményekre már gyanakodva néznek, legyen szó bármilyen távról.

Ami az átlagostól eltér, az a „nem normális” kategória. Ugye emlékszünk az előző posztból, mit tart az 5 kilit kocogó full amatőr a profi Csere Gazsiról? 

Mindenkinek más a normális, ahogy a szakmai sztenderdek is alakulnak az időben, új tanulmányokkal, korral, tapasztalatokkal. Ahogy vannak 6 évesen oxfordi egyetemre járó zsenik is, úgy lehetnek koránérő, sokat bíró és akaró gyerekek. 

Az oxfordi zsenik szüleit ki jelenti fel?

Ki jelenti fel a kanapén fetrengő, elhízott, magas vérnyomással szenvedő gyerekek szüleit?

Lóci, bár a sportág alapjait nem futóedzőktől tanulta, mégis merészelt nem lemaradni a futóversenyeken a felnőtt mezőnyben edzésterv alapján készülő futók, az egyesületi sportolók, atléták mögött. 

Az edzők nehezen emésztették meg, a kínálkozó lehetősége vártak. A szarajevói maraton tálcán nyújtotta feléjük. 

Ha a versenyt nem nyáron rendezik meg, vagy ha Lóci csak félmaratont fut, vajon a nagy, verbális közösségi pöröly ugyanúgy lecsap a családra? 

Lóci pár éve futott egy félmaratont januárban is, az őt ekéző csömöri edző erre a teljesítményre is hányós szmájlit nyomott, összefoglalva teljes szakmai érveit és emberi kvalitásait is. Sem akkor, sem most, semmilyen elismerésre érdemes teljesítményt, tiszteletre méltó momentumot nem vélt felfedezni a gyerek kapcsán.

A hányóskedvű edző a kommentjeiben nem fogja vissza magát. Kiadja a direktívákat a népnek:

Vajon a tapasztalat, diploma, könyv, státusz felmentést jelentenek a stílusra? 

És kalapból előhúzható tuti érv lenne, hogy „majd, ha írsz egy könyvet, majd ha lesz ilyen diplomád, majd ha logóval ellátott laborban dolgozol, ha klubedző vagy, akkor kritizálhatsz minket, akkor érhetsz a lábunk nyomába”?

Vajon a szakmai hiedelem szorgos ismételgetése mennyire fedezet nélküli okoskodás? Amibe azok is át-átcsapnak, akikek a véleményére, tudására lehet adni. Muszáj? Tényleg menni kell a flow-val, a csatornázott utálattal, dorgálással?

Olybá tűnik, hogy konkrétumok híján mindez inkább kinyilatkoztatásnak tűnik, ahol a szakik főpapok, az értelmezésük pedig a vallásmagyarázat kategóriába illik, nem pedig a tudományosba. 

És itt a fedezet nem a gyakorlati tapasztalat, meg a sok diploma, meg a megírt könyv, meg az idézettség, hanem konkrétan az évtizedek óta összehordott szakirodalom. 

Van? Nincs? Fentebb már összefoglaltam, lejebb kibontom.

De vissza a fenti jóemberhez, aki nemcsak edző, hanem a MASZ-nál a Magyar Hegyi- és Terepfutó Bizottság elnöke.

Ugyanő Szarajevó kapcsán úgy fogalmaz, egy 10 éves gyerek még nem tudja felismerni a saját tűrőképességeinek határát, nem tudja hol váltson iramot, nem tud felépíteni egy taktikát egy ilyen hosszú futásra. Hozzáteszi, szerinte ennek semmi köze nincs a tehetséghez, mert az még ebben a korban nem jön ki. 

Most az hagyjuk is talán, hogy egy edző hol húzza meg a tehetség általa vélt határát, más sportágakban nem ennyire szigorúak a vonalak, hogy megállapítsák, kibe szorult tehetség, és kibe nem. (Miről is szól a Nagy Sportágválasztó?)

Ennél érdekesebb, hogy a csömöri tréner, miközben csömört kap (bocs) Lócitól, iramváltásról, meg taktikázásról magyaráz, miközben azt sem látja világosan, hogy Lóci a maratont nem megnyerni akarta, hanem egyszerűen teljesíteni. A teljesítés – nemcsak teljesítmény, hanem beteljesítése egy célnak, vágynak. Ez nem szómágia. 

Ezért „merészelt” lepihenni az árnyékba, és ezért nem akarta feladni sem – ennyit arról, hogy egy 10 éves felismeri-e a tűrőképességének határát.

A szülők ismerik Lóci képességeit. Ennek megfelelően mérték fel a maraton teljesíthetőségét is. Elmondták, hogy mindent mérlegeltek, tudták, hogy nehéz lesz, de azt is, hogy Lóci képes lesz megcsinálni. 

Fel voltak készülve arra is, hogy feladják a futást, benne hagyták az azonnali lefújás lehetőségét is. Lóci egy nagy eredményre nem volt felkészülve, ahhoz nem futott eleget, a birkószezon lejártát követő idő (és időjárás) ehhez nem volt megfelelő – a teljesítéshez azonban elég volt. 

A múltkori posztban is leírtam, fotót is mellékeltem, hogy az apa (később becsatlakozva az anya is) nem hajszolták, hanem végig vigyázták a gyereket. Lóci egyetlen pillanatig sem volt egyedül. A maraton finisher listája is erről tanúskodik. Az apa rajtszámmal futva kísérte árnyékként.

A gyerek önmaga elé kitűzött célja pedig ennyi volt: hogy teljesítse. Ebben a szülei támogatták, segítették.

A (NEM) GRATULÁLÁS KULTÚRÁJA

gratulalni_tilos_v.jpg

Az empátiát és a szimpátiát az különbözteti meg, hogy az előbbi mérlegelés, előítélet nélküli. Az utóbbi pedig választáson alapul. 

A gratuláció mindkettőből fakadhat. Akár antipátiából is: ez esetben tudomásul veszem a másik eredményét, nem gratulálok, csendben, lábbal szavazok, nem megyek oda vagy nem mondok, írok semmit. De felszólítani arra, hogy ne gratuláljon valaki? Tróger dolog.

A szakik véleménye abban a kérdésben is megoszlik, hogy a tízéves kisfiú maratonja teljesítmény volt-e egyáltalán. Azt még Csontos is elismeri (a nagyítóval talált pozitívum) hogy „hatalmas kitartása van a gyerkőcnek”. Itt már megosztottak a szakik.

A sport körül működő emberek esetében ez az elutasítás nem egyszerűen érthetetlen, hanem egyenesen elfogadhatatlan, szégyenletes. 

A kézfogás a sportban az elismerés ősi gesztusa, ami mindenkinek kijár, elsőnek, utolsónak, győztesnek, legyőzöttnek.

Példa: Futóbolond és Lóci egy versenyen.

edeleny1.jpg

edeleny2_1.jpg

A gratuláció nem az egyetértés jele a futásban, hanem a tiszteleté. Diplomatikus, védőgesztus, hogy a ne folyton egymást darálva, horzsolva kelljen a sporttal foglalkozni.

Elmulasztása szabad választás. Expliciten deklarálni, hogy „nem gratulálok” nem egyszerűen tévedés, arányvesztés. Hanem tahóság.

Sok szervező a versenyein személyesen gratulál, kezet fog minden egyes befutójával, méricskélés nélkül, függetlenül a teljesítmény tényleges sportértékétől. 

A gratuláció szimpátiától függetlenül működő, reflex-szerű gesztus, a tisztelet jele, ami magáért a teljesítésért jár. Méghozzá mindenkinek, eredménytől, nemtől, kortól függetlenül.

Nem kell hozzá világcsúcsot futni, megilleti a szintidőn túl befutókat is, de még a DNF-eket is a próbálkozásért. 

Ha nem tetszik, ne gratulálj a szülőknek, de a gyereknek gratulálj.

Ha egy gyerek bármilyen reális vagy kicsit elrugaszkodott, de nem irreális célt tűz ki maga elé, tegye csak nyugodtan, és próbálja meg teljesíteni. A szülők feladata a támogatás. Ha pedig sikerül elérni, akkor a gyerek érezni fog valamilyen furcsa, addig szokatlan érzést: a teljesítés örömét.

A felnőttek ugyanezt keresik, legyenek rövidtávú futók, ultrások, terepfutók, aszfaltbetyárok. Lassúak vagy gyorsak, mindegy. 

És ahogy a futóversenyeken a záróbusz elől menekülő tökutolsónak is kijár a teljesítésért járó taps, úgy ez Lócit is megilletné. Jelzem, messze nem utolsónak ért célba Szarajevóban.

130. lett 173 célbaérőből, 7:11-es átlaggal. Utána futott be tehát 43 olyan felnőtt futó, akik, Márkus István szavaival élve ugye „tudnak felelősen dönteni”. 

És elindult, de nem fejezte be a versenyt további 37 olyan felnőtt futó, akik elvileg szintén tudtak felelősen dönteni, amikor belevágtak. Erre milyen emojit rakna Internet Népe?!

Önmagában szégyen, hogy a gratuláció mibenlétére futótársak, edzők, szakemberek és véleményformálók figyelmét fel kell hívni. 

A FELJELENTÉS HABOSÍTÁSA

Onnan nézve, hogy a rendőrség és a gyámhatóság is igazolatlannak találta az aggályokat, még mókásabb az, ahogy zugügyészkedtek egyesek. A harsányságukkal kialakítottak egy szakmai „közmegegyezést”, hogy itt bizony a szülőket fel kell jelenteni. 

Őry István (Futólépés) szerint „nem kell eldönteni, hogy helyes volt-e a feljelentés, vagy a maratoni lefuttatása, ezt majd a hatóságok megteszik. „És egy mosolygós szmájli. Egyetlen, amúgy jogos dilemmája, hogy Csonti, ha már feljelentést tett, miért kürtöli világgá. „Nekem ez az egy problémám ezzel. Nem elsősorban a feljelentés.”

És arra a neki szegezett kérdésre, hogy szerinte helyes volt-e a cselekedet, azt mondja, „fontos, hogy előzzük meg a nagyobb bajt, és ha ehhez egy feljelentés kell, -aminek szerintem semmilyen következménye nem lesz -, akkor tegyük meg a feljelentést.”  Arra nem tér ki, hogy ugyan mire számít, és mit vár az egésztől, ha szerinte úgysem lesz semmilyen következménye a feljelentésnek.

Krátky Egon (Gyerefutni) izgatottan várja a rendőrség álláspontját. „Feljelentést tenni bűncselekmény észlelése esetén állampolgári jog!” Egy rendőr gyakorlatiasságával közelíti meg a jog felől a problémát, a feljelentéssel a gyerekeknek okozott galiba súlya láthatóan nem éri el az ingerküszöbét.

Futóbolond vígan dörzsöli a tenyerét, „a szülők tényleg megérdemelnek egy jó kis pert.” Nem nyert. Esetleg elnézést kérni? Módosítani a véleményen? Futóbolond profilképe amúgy:

kepernyofoto_2023-02-28_20_47_20.png

Ez a gondolat a Runner's oly tárgyilagos szakértőjének, Fülöp Tibornak is tetszik, a csoportban kevésbé visszafogott, mint amikor „dolgozik”.

Felületesség, káröröm, rosszindulat. Az empátia, a jó szándék, a megértés teljes hiánya. A „ha nem is lesz semmilyen eredménye, de legalább jól hurcolják meg a szülőket”-felfogás, és az „állam jól basszon nekik oda egyet!”-szempont kívánatossá tétele. Hány és hány ilyen alakról és hozzáállásról ír Márai a naplóiban!

Jönnek a vádpontok. Nárcisztikus szülők. Gyermekbántalmazás. Sportolói oldal egy gyereknek?! 

Mint vádpont, felmerül a szülők önmegvalósítása és teljesítménykényszere. Nézzük.

A SPORTSZÜLŐSÉG KIFORGATÁSA

Sportszülők azok, akik - Kovács Krisztina TE-oktató sportpszichológus meghatározása szerint - minden olyan szülő, akinek a gyereke versenyszerűen sportol.”

Vegyük végig. 

Önmegvalósítás:

A gyerekeikbe fektetett energia, a fiúk feltétlen támogatása, a szándék, hogy a gyerekek kiteljesedjenek a sporton keresztül, felróható-e egyáltalán?

Akármilyen (közepes vagy semmilyen) sportolói múlttal támogathatják-e a szülők a gyerekeiket? 

A sportszülők részéről feltétel-e a jelentős sportolói múlt?

A gyerekek támogatásához szükséges-e, hogy a szülők komolyabb sporteredményeket érjenek el?

Egyáltalán: baj-e, ha egy szülő azt szeretné, a gyereke többre vigye, nagyobb eredményeket érjen el, mint amennyire neki (a szülőnek) tellett? 

Miért baj, ha egy szülő olyan értékrend szerint neveli a gyerekeit, amilyenben ő maga is él?

Teljesítménykényszer:

Itt egy alapvető tévedés van.  A gyerekek teljesítésével kapcsolatban Lóciék családjában semmilyen elvárás nem volt.(Lásd IzzóSztár-interjú.)

Nincs kötelező heti km-szám, nincs szintidő, nincs kötelezően legyőzendő ellenfél. A gyerekeknek nem muszáj futniuk. Nincs nyomás rajtuk, nem_kell_nyerniük a versenyeken, amire éppen a maraton a példa: a gyerek leült, pihenhetett, amennyit akart. 

Akkor tehát teljesítménykényszernek kell-e nevezni egyáltalán azt a természetes, járulékos mutatót, hogy a sok futás hatására a fiúk egyre jobb eredményeket érnek el a futóversenyeken?

A gyerekféltés álcahálója szakadozik. 

Feltételezem, hogy a feljelentésért fohászkodó szakik nem teljesen csacskák. Mi lehet az indítékuk? Tán az ártani akarás szándéka.

Az elismerés gesztusának megtagadásával, és a szülők értelmetlen feljelentése melletti kardoskodással az tűnik ki, hogy a dolgok mozgatórugója a szakik részéről a zsigeri rosszindulat, védelmezőként való fellépés, a pillanat és a figyelem megragadása.

A család az Izzósztárban elmondja, hogy rendszeresen járnak sportorvoshoz (nem a semmire nem jó állami pecsételés miatt, hanem alapos kivizsgálásokra, valódi kontrollokra), és konzultálnak is a nagyobb versenyek előtt a sportdokival. Edzőkkel futókkal beszélgetnek, tájékozódnak, mérlegelnek. 

A gyermek egészségi állapota, a maraton által okozott poszttraumás sérülések miatt aggódók megnyugtatására álljon itt, hogy Lóci a szóban forgó maratonfutását megelőzően, valamint azt követően is részt vett szakorvosi vizsgálatokon. 

És amennyiben a Sportkórház szakorvosi stábját mégiscsak kompetensnek tekintjük az ilyen kérdésekben, kijelenthetjük, hogy a gyerek makkegészséges. 

Az orvosi vizsgálatok persze, egy esetleges későbbi sérülés biztos kizárását soha nem szavatolhatják, ahogyan arra sincs semmiféle garancia, hogy Lóci nem fog majd egyszer szemüveget hordani, ha megromlana a látása. 

Ebben a tekintetben viszont az orvostudomány csak kullog a jövőbe biztosan látó futótársadalom mögött, hiszen az utóbbi kérlelhetetlen magabiztossággal mutat rá, hogy az egészségügyi (szervi-, mentális-, ízületi stb.) problémák mikor jelentkeznek majd nála.

MA TELJESÍTMÉNY?

A kiskorú 14. életév alatt korlátozottan cselekvőképes, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy természetesen nem Lóci döntött a maratonjáról, hanem a szülei, miután átbeszéltek vele mindent a saját vágya kapcsán. Úgy ítélték meg, hogy kellőképpen motivált, és meg is tudja csinálni. Sosem állították, hogy ez a gyerek döntése és felelőssége - egyértelműen az övék.

A szülői vagy éppen az edzői felelősség: nincs garancia semmire. Vajon ha egy edzésen összeesik egy gyerek egy 5x200m széria alatt, akkor az edző vállalja a felelősséget?

Mást dekódol egy külső néző, mint maga a sportoló belül. Még ha szülő is, még ha edző is. Mindkettő szakavatott valamiben. De mégsem ők versenyeznek. Nem tudják úgy menedzselni a krízist, úgy érzékelni a dolgokat, mint aki benne van. 

A gyerekeknél a stresszhelyzet és téthelyzet érzékelése, és annak tudatos kezelése általában 13-14 éves kor körül jön. A gyerekek ebben a korban (10-12) még nem izgulnak annyira, mint pár évvel később. A veszélyt, a nehézséget másként érzékelik.

Nyilvánvaló, hogy a felnőtt a felelős. A gyerekért meg a szülők a felelősek. Pontosabban: a gyerek irányába. A gyerek fokról fokra tanulja meg a felelősséget és a döntések következményeit. Egy ilyen maraton lecke mindenkinek.

Megismétlem: Lóci maratoni futásának kritizálása egyben a gyerek lebecsüléséről tanúskodik, a saját döntési, erőnléti, mentális kompetenciájának megkérdőjelezéséről. 

Tudtommal nem úgy ért célba, mint Pietro Dorandi az 1908-as maratoni olimpiai döntőben, hanem a saját lábán. 

Vagy, mint a célban teátrálisan összerogyó amatőrfutók egy része, akik gyakran a hősi halált játsszák el a nagyobb hatás kedvéért. Az erről készült célfotók, mint az emberi teljesítőképesség határainak szerény dokumentációi, persze azonnal felkerülnek a saját Facebook-oldalakra. 

Lóciról hasonlóan patetikus képet én nem láttam, nem került ki a FB-oldalra. Ahogy vélhetően a birkóversenyek után sem szaggatja le magáról a mezt, vagy nem verdesi a mellét a győztes meccsek után örömittasan, úgy a futóversenyek célkapujában sem pózol, repülőzik, vagy ugrál a levegőben a kameráknak.

Szarajevóban, a táv második felében – a szülők elmondása alapján - többször is megpihent. Nyugodtan tehette, mert nem hajtotta senki. Majd, amikor összeszedte magát, akkor az utolsó kilométereket szépen, rendezetten, a finisre tartogatott nagyjelenet nélkül futotta végig.

Én is látta, sokszor a nyolcéves fiamat, 5, 10 vagy 14 kilométeres futásokon, hogy miként lódult meg, esett vissza, szedte össze magát és tört a cél felé akarattal.

Hány és hány versenyünk volt neked vagy nekem, amiben nagyobb nehézségeink támadtak, a körülmények rosszak voltak, masszív holtpontokat éltünk át? Amikor jött a fal. A legjobb tanulópénzek voltak ezek, és a finiselés dupla örömöt adott. Senki nem ígért mást, sem nekünk, sem Lócinak. A minimum, hogy gratulálunk neki. 

Mert ez teljesítmény. 

Ami hosszú időre egyszeri dolog volt. A szakemberek magabiztosan látták a jövőt, prognosztizálták a bajt, és előre elítélték a szülőket és Lócit, valami olyanért, amit még el sem követtek. Nevezetesen, hogy biztos ultrázni is fog 11 évesen. Hiszen a maratont semmi más nem követheti, ugyebár. És ha elköveti, mi köze bárkinek mindehhez? 

És mit gondolnak a szakemberek, mi a helyzet azzal, hogy – ha már rendszeresen birkózópalántának titulálják Lócit a szakemberek, semmint futónak –, számonkérhető-e tőle így is ugyanaz a teljesítmény, mint a futóktól? Most akkor mi is Lóci? Van rajta sapka, meg nincs is?

Húzhatja-e a száját bárki azért, mert Szarajevóban a gyerek nem taktikázgatott, meg iramváltott, hanem egyszerűen csak megcsinálta? 

Nyafoghatnak-e egy bevallottan amatőrfutó kisfiú esetében amiatt, hogy őt – és a családját – miért nem érdekli az időeredmény? 

Csóválhatják-e hitelesen a fejüket, amiért Lóciék nagy ívben szarnak arra, hogy a maraton második fele lassabban telt el? Mint sokszázezer sporttársának a világ bármely városmaratonján.  Lásd Budapest Maraton – keressetek rá bármelyik eredménylistára.

Amúgy sok outsider kommentelő nem tud öt órán belüli maratont futni, de fumigál. Igen, a sub 5h maratonban előfordul séta. 

A felnőtt sétálhat, a gyerek nem? Merthogy ez is kritika volt. Meg a testtartás. Meg a fotók. Készült bárkiről "jó" fotó mondjuk 37-nél? Vagy egy ultrán 214-nél? Nevetségesek, ostobák az ilyen érvek. 

Eszébe jutott-e bármelyik szakembernek, hogy a nyári meleg esetleg kihathatott a gyerek időeredményére is? Kritizálják az 5 órás futóidőt, rámutatnak a hőségre, de a kettő közötti összefüggés – bár kézenfekvő -, de fel sem merül bennük. Persze, hiszen akkor el kellene hagyni a ’felkészületlenül futtatott gyerek’ mítoszát.

Érvényteleníthetik-e egy gyerek teljesítményét azért, mert meg mert pihenni a táv kétharmadánál? (Nem mond ez egy kicsit ellent a teljesítmény vádnak?) 

És leolthatják-e azért, mert képes, tud, és mer is örülni az apjával közösen átélt nagy kalandnak?

Adhat-e egy gyereknek a hosszútávfutás olyan sikerélményt, katarzist, pluszokat, amikből élete során töltekezhet, vagy a maratonnal kizárólag kerülendő veszélyei, és káros hatásai lehetnek?

A belekotyogók a gyerekbántalmazásra nem éppen rímelő olyan esetekkel, mint mondjuk néhány tizenéves önként teljesített maratonjával sem tudnak mit kezdeni. Vagy arra legyintenek, mert akkor olyan kor volt. 

Ezek a múltbeli tények nem városi legendák, hanem ellenőrizhető konkrétumok, köztünk élő személyekkel, részükről pedig zavarbaejtően pozitív visszaemlékezésekkel. 

A Kölyökmaratonisták c. írásban megnevezett Magas Ádám az egész életét meghatározó élményként tekint vissza a '86-os pesti maratonjára, és sem a szintén tizenévesen maratont futó Sanyosz, sem Rakonczay, sem a 2x Badwater 2. helyezett Kónya Ákos nem tűnik éppen a futásból kiégett embernek. 

Kiskamaszok az 1993-as maratonon:

 

Vagy itt ez a másik komment:

A szakiknak önmagukat igazoló, érvényes válasza ezekre a régi maratonfutó srácokra nincsen. 

Őket, jobb híján, a szabályt erősítő kivételeknek tekintik, de ahhoz túlságosan is markánsan vannak jelen, hogy ignoráltassanak. 

A Lóci kapcsán hőbörgők legnagyobb bánatára, látványosan jól vannak, és gyerekkori „botlásuk” ellenére, a futótársadalomból nem sikerült kiradírozni őket. 

Megjegyzem, ma ez az internetes közösség simán tönkretenné Kónyát, Sanyoszt vagy Rakonczayt, tűnjenek bármilyen kiegyensúlyozottnak és céltudatosnak is.

Érdemes tisztázni: Lóci ugyan különösebb edzéstervek nélkül futkározik a versenyeken, a szülei azonban már évekkel korábban konzultáltak nemcsak atlétaedzőkkel, hanem szakorvosokkal is. 

Kifejezetten keresték, de nem találták a gyerekeikkel veszély nélkül teljesíthető futómennyiséget, kilométerszámot. Utánajártak, ezért tudják, hogy ilyen méréseket ezidáig nem végeztek, erre vonatkozó hiteles adatokat nem állnak rendelkezésre. 

Lócit a kommentelők többsége nem ismeri, róla természetesen keveset tud. A maraton hírhez azonban tudni kell, hogy Lóci nem az az átlagos kissrác a szomszéd lépcsőházből. 

Négy éves korától fut, öt éves korától birkózik, iszonyatos mozgásigényét a szülei nem fojtották el, sőt, hagyták kiteljesedni. És az ösztönösen jó mozgású gyereknek napi rutin lett a mindennapi hancúrozás, dili, később a foci, majd szintet lépve az igazolt sport. 

És a birkózás mellett megmaradt a futás kihívása is, egymást erősítve. Ez szokatlan, de messze nem abnormális. 

A tornaórák leterhelése nem elégítette ki igényeit. Suli után is mozognia kellett. A szülők által támogatott terepe pedig a focipályák és futóversenyek környéke lett. 

Gyermekéveitől az aktivitás elválaszthatatlan lett, azzal összenőtt. Mára ügyes birkós, és kitartó futó is, egy személyben. Meg talán sokminden más is, amilyenre ez az élet idáig formálta.

PÉLDA VAGY NEM PÉLDA?

Gyenge lábakon álló érv, hogy ezzel a maratonfutással Lóci más gyerekek számára állít követendő rossz példát. 

Egyrészről, a mai tízéveseket nemhogy a maraton, de a futás semmilyen formája, fajtája sajnos nem igazán érdekli.A futás a XXI. századi tinédzser számára jellemzően inkább nyűg, vagy büntetés, mint követésre érdemes életforma. 

Nem ok nélkül tesiórai fegyelmezés eszköze még mindig a legtöbb suliban. Nekem is az volt 1991-ben a Fradiban, 9 pályakör járt visszadumálásért, ebből ered az egyik podcastom címe is.

A futás afféle modernkori nádpálca, amit a gyerekek elkerülni igyekszenek inkább. 

A pályákon mindig ugyanaz a 2-3 egyesület edz délután 4-5 körül, jó esetben tucatnyi gyerekkel – ezt látom ott futóként - és a suli atlétikai edzésein is alább hagy a tanévkedzési lelkesedés – ezt látom szülőként.

Másrészt, Lócit rövidebb távú futásai után sem kezdték el tömegesen követni, az elfordulás, a félrenézés lett a reakció. 

Lóci a Spartathlonról álmodozik, és ez az érdeklődés veszélyes. Döbbenetes, hogy miért éppen a futókörökben veri ki a biztosítékot egy gyerekkori ábrándozásnak ez az iránya. 

Miért drámai Lóci helyzete attól, hogy nem a tipikus, mai gyerekcélokat tűzi ki maga elő, Tik-Tok influenszer, valóságshow-szereplő. Miért ne álmodozhatna arról, hogy egyszer majd egy nagy futóversenyen fusson? Logikusan következik-e a maratonjából, hogy a következő lépés jövőre csakis egy ultratáv lehet? És ha az, kinek mi köze hozzá?

Példát (dagályosan mondva példaképet) mindenki, a gyerekek is, csak belülről választ magának, azt külső kényszer senkire rá nem erőltetheti. Vagy ha igen: az birkaiskola. 

Az ilyesfajta mintakövetés erős motiváció, belső késztetés eredménye lehet, ami vagy van, vagy nincs: harmadik lehetőség kizárva. Attól tartani tehát, hogy Lóci rossz példát mutat a befolyásolható ifjúságnak, akik miatta a halálba futják majd magukat, álságos és hazug reakció.

A mintakövetést nem lehet ráerőltetni egyetlen gyerekre sem – főleg, ha az testi erőpróbákkal jár. Lóciéknál a sport nem divat, hanem életforma. 

Példájukat nem 1:1 arányban lemásolni kell, hanem szemezgetni belőlük. Lócit, Sanyit, Emmát, Krisztit nem lehet leutánozni, mert ahhoz a teljes családot, körülményeiket, mindenestül kellene kopírozni. Polgár Lászlót is sokan megpróbálták másolni, de senkinek sem sikerült.

FAT BOY SLIM

A rendszeresen sportoló gyermekek és serdülők között egyértelműen kevesebb anyagcsere-betegség, elhízás, cukorbetegség fordul elő, mint a nem sportolók között. Az is bizonyított, hogy aktív gyermekekből sokkal inkább válik aktív felnőtt, vagyis a sportoló gyermekek mozgásszeretete felnőtt korukra is megmarad. 

A Facebook-társadalomban napi élmény az ismerősök (saját, vagy a gyerekeik) teljesen jelentéktelen eredményeivel való kérkedések tömeges megjelenése. 

Ezeken simán továbbgörgetsz, vagy a kapcsolat szorosságának függvényében, egy udvariassági lájkot nyomsz: de valójában nem érdekel. 

És igazad is van, mi a bánatos kutyafaszának lenne érdekes a szomszédnak (vagy a gyerekének) semmilyen teljesítménye? Az én babakocsis futásaim sem érdekesek. Ne is lájkold. Ha évente egyszer posztolok róla, akkor az szemléletformálásból teszem, bátorításképpen. Ezért csináltam két részes podcastot (1 és 2) is a témából.

Egy felmérés szerint ma Magyarországon gyakorlatilag minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke aktív, sportos lenne. 96 százalék! Egy másik szerint 69%.

Hol és miért megy félre, és mitől működik valakiknél?

Ennek ellenére kevés gyerekek sportol rendszeresen, és a kamaszkorba lépve ezek többsége is abbahagyja. Elmaradásuk oka nem a kiégés, hanem sokmás egyéb, leginkább társadalmi okok: tanulás, munka, haverok stb. 

Eleve minden 5. gyerek túlsúlyos Magyarországon, és 4. helyen van a legnagyobb elhízottak arányában a világon. A szabadiős sportban hátulról a 3. helyen kullog az EU-ban. A rendszeres testmozgást végzők közt az alsó-középmezőnyben.

A magyar öregek – kevés kivételtől eltekintve - a fotelban ülnek, hájasak, üveges szemmel bámulnak a rendelőben, könyv sehol, mozgás sehol, persze mindenki mögött lehet egy kizsigerelő életpálya, de bezzegeznek, vagy a szorgos ázsiaiakat előszeretettel szidják, holott Kínától Vietnamon keresztül Japánig hajnalban rengetegen mozognak, tornáznak, öregek tajcsiznak, nyújtanak, tollasoznak

Ennek ismeretében: korrekt-e a korai kiégés lehetőségét Lóciék szüleinek felróni, amíg a gyerekek döntő többsége még a rendszeres mozgás szintjéig sem jut el soha életében? 

Tisztességes-e a tehetséggondozást éppen rajtuk számonkérni? 

MENNYIT FUTHAT EGY GYEREK?

Ez a záró blokk, és ez a leglényegesebb. Egész rövid is lehetne, de muszáj felvezetnem a szakik kardoskodásával, pontlövés-szerű tippelgetésével, hogy egy konklúzióra jussunk. Fussunk neki!

Az a helyzet, hogy Lócit az egészségére nézve semmilyen trauma nem érte a maraton kapcsán. Nem kapott napszúrást, nem száradt ki, nem sérült bele, nem fájnak a lábai, nem romlottak le az eü-mutatói, az orvosi vizsgálatok nem mutatnak bajt, a szervezetén nem hagyott. 

A sérülés veszélyéről Dr. Vizi András gyerekortopédus a Runner’s World-ben is így nyilatkozott: 

A sporttörténelemben természetesen előfordulnak olyan esetek, amikor gyermekek ilyen távokat simán teljesítenek. Ha egyszeri alkalomról van szó, valószínű nem történik semmi, de ha kapnak az alkalmon a szülők és a gyermek is, és két hónap múlva újra rajthoz áll, mert az mennyire menő, abból probléma lehet.

Leszámítva, hogy a szakember beleszövi a válaszába saját félelmét is egy esetleg két hónap múlva történő újbóli maratonról, tehát ezt leszámítva még ő is úgy látja, egy egyszeri maratonnak nem lesz káros hatása. 

Itt meg is állhatnánk, hiszen a szülők sem beszéltek sorozatos maratonfutásokról, nyilatkozatuk szerint is kifejezetten egy egyszeri kalandot csináltak végig. A többszöri alkalom miatt leselkedő veszélyek tehát már fantáziajátékok.

Mindent összevetve nem lehet konkrétan megmondani, hogy pontosan mi történik a gyermekkel azt követően, ha maratont vagy maratonokat teljesít, ám ha lesz következménye, jó eséllyel évekkel később jelentkezhetnek tünetek.

Megszületett hát a tudomány dodonai válasza: valamikor, valami talán bekövetkezhet, lehetnek tünetei annak, ha a gyerek egyszer vagy többször maratont teljesít. 

És ahogy a Runner's World másik szakértője, az amúgy feljelentéspárti Fülöp Tibor egy arra vonatkozó kommentre reagált, hogy ez egy egyszeri eset volt, és nem történt semmi: 

ez így van, de közben történhetett volna.

Meglengeti a preventiv angyalok kardját: előre elítél valakit, aki még el sem követett semmit, sőt az előző elkövetés közben sem történt semmi. 

Ott is vagyunk, ahol elkezdtük, változatlanul nem derül ki, hogy milyen konkrét és visszafordíthatatlan károsodást úszott meg Szarajevóban Lóci. 

Többen írták az első írásomra (Különvélemény 1.), hogy bedőltek a tekintélynek, de megváltoztatták az elsőkörösen kialakult véleményüket Lóci maratonfutásáról. 

Mivel nincs 10 éves sportoló gyerekem így hagyatkoztam azokra, akik edzőként, sportolóként azon a véleményen voltak, hogy egy ilyen teljesítmény ebben a korban nem egészséges (sőt, káros). Csakhogy ezeket sehol nem támasztották alá.”

Egyetlen (szakmai/orvosi/eü) érv nem jött arra, hogy miért ne futhatna többet egy gyerek az általában szokásosnál. Az, hogy valaki nem ajánlaná a saját gyerekének, nem érv. Őt éppenséggel féltették gyerekként a túlterheléstől, mások nem paráztatnak ennyire. 

Tehát mennyi is az annyi? Mennyit futhatna Lóci, ha edző irányítaná? 

Lássuk csak először a körülményeket.

Az időjárás tekintetében sincs egységes álláspont. Egyesek a nyári futóversenyeket teljesen betiltanák, mások csak gyerekek részvételét zárnák ki, megint mások szerint a gyerekek is futhatnak, de legfeljebb öt kilométert.

És most a távok:

Vegyük először Csonti véleményét:

az érintett fiúnál 2-3 évvel idősebb versenyzők is csak pár száz méteres futószámokban indulhatnak, így szövetségi szervezésben a leghosszabb távok a hasonló korú gyermekeknél a 200, 300, 400, 600, 800 méteres távok.

Az általános iskolai hírek arról szólnak, hogy ennél azért még a sulis mezeifutó versenyek is hosszabbak. Sőt, idén a 2. kerületi Kaptatón a 1300-1600-2000 méteres távokban mérette meg magát kategóriánként több tucat gyerek. 

Ezt a 200-800 méteres ajánlást most hasonlítsuk össze egy másik szaki (Futólépés) ajánlásával:

a 10 km-es táv simán elég lenne, akár kicsivel hosszabb táv is. 

Hoppá. Az előbb 200-800 méter, most akár 12 km is?

De mit mond ugyanerről a csömöri edző? Szerinte a gyerek 

ilyen korban játsszon, ügyesedjen, játékos gyakorlatok kellenek, kis futásokkal, ugrásokkal, futóiskolával, sorversennyel.

Fülöp Tibor, a Runners szakértője szerint 

ebben az életkorban mozgáskoordinációt, technikát, és némi alapállóképesség-fejlesztést végzünk rövid távokkal.

Jöjjön Dr. Vizi: 

10 éves kor alatt 5 kilométernél hosszabb távot nem szoktunk javasolni.

Marik Balázs coach úgy véli, ebben a korban 

sportszakmai szemmel nézve 800, maximum 1500 méter jöhet.

Már megint a „sportszakmai szempont." Parádés, micsoda szórás van itt. Most akkor mi is a sportszakmaiság?

Ahány edző, annyiféle vélemény. Kire hallgassunk, hova fizessük be a gyereket? És hol van a zárójel, a gyerekfutóknak szóló stoptábla a távokban? És hány éveseknek? 

Nem holmi laikus hobbifutók válaszai, hanem kvázi kompetens, papírokkal rendelkező személyeké. De ha a szakmai sztenderdeket csak képesítést adó keretek között lehet elsajátítani, akkor hogyan lehet ekkora szórás egy ilyen kérdésben?  

Melyiket tekinthetjük szakmai etalonnak?

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a szakértők vagy többféle tankönyvből tanulták a 8-10 évesek futásairól szóló leckét, vagy nem tanulták meg rendesen az anyagot, vagy nem tartanak a korral (lásd nemzetközi tanulmányok) vagy nem mindenki szakértő közülük. 

Dr. Pavlik Gábor véleménye szembemegy a többség álláspontjával. Nem szívesen hivatkozom rangokra és címekre, de talán, esetleg az MTA-tag professzor jobban tudja, mint a gyorstalpalós fitneszedzők.

TUDOMÁNYOS VÁLASZOK 2. // A NEMZETKÖZI SZAKIRODALOM

A szakik mielőtt klaviatúrát ragadnak, kezdhettek volna egy kis szörföléssel, nem kell rögtön a fizetős akadémiai journalokra feliratkozni szellemi horizonttágítás okán. Bele lehet nézni tanulmányok absztraktjaiba, lehet olvasni ingyenessé tett szakcikkeket is. Ködösítés helyett hivatkozásokat böngészni.

Nézzük az első tízet. Azért azokat, mert pl. ha magas fokú kulturális teljesítmény miatt kérsz USA állampolgárságot, (extraordinary ability”, O-1B típus) akkor az igényléskor is van ilyen adatkérés a hivatal részéről, hogy igazold egy google kereséssel a saját szakmádban a relevanciád: ott vagy-e az első tízben?

Nem gondolom, hogy ezeket a szakcikkeket a google ad turbózza ilyen niche témában. Kinek lenne érdeke? Gyerekmaratonista lobbi? Inkább a relevanciájuk miatt kerülnek az élre.

Magyarán az itt felsoroltak nem önkényes kiragadások, hanem tükrözik a tudományos álláspontot. Ami igazából nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy:

- nagyon kevés tárgyspecifikus kutatás van

- ami van, az alapján a gyerekek maratonfutása nem okoz kárt, ha nem rendszeres

- ha rendszeres lenne, akkor a gyermekgyógyászati alaptézisek szerint sejtések vannak, hogy milyen kockázatok lehetnek egy maratonfutás során, de ezt sem nem kutatták, sem nem futnak a gyerekek rendszeresen maratont.

A poszt végén összefoglalom annak, aki érdekel.

Slusszpoénként feltúrtam a Spuri magazint is. Köszönet Tapírnak, hogy elküldte az archívumból. 

2011 tavaszi cikk lett volna, de sosem jelent meg! Megemlít példákat a '70-es évekből, és végül oda lukad ki, hogy az orvosok még mindig nem jutottak dűlőre abban a kérdésben, hogy a hosszútávfutás, a maratonra való felkészülés, illetve maratoni vagy az ultratávok teljesítése vajon árt-e a gyerekeknek. 

Egy 18 alatti gyerek is képes teljesíteni a 42,2 km-t, vagy még ennél is hosszabb távokat, ha helyesen és megfelelő felügyelet mellett edz, és ez még pozitív élményeket is szerezhet a számára.

kepernyofoto_2023-12-12_22_18_23.png

kepernyofoto_2023-12-12_22_18_28.png

TANULMÁNYOK KIVONATA

1. Pacing of an Untrained 17-Year-Old Teenager in a Marathon Attempt. Négy szerző kutatását tartalmazza, akik egy 17 éves tinit, teljesen edzetlen tinit követtek (50 kg, 167 cm), aki felkészülés nélkül 6 órán belül le akart futni egy maratont. Mivel Svácjban nem engedik 18 év alatt, ezért alternatívaként elment egy hatórásra, és ott addig futott, amíg 42.195m-t össze nem hozott.

Összegzésük: Különösen fontos volt az a kérdés, hogy a maraton okozhat-e egészségügyi problémákat egy tinédzsernek. A maratoni futás nem rontotta a fizikai egészséget, főleg, ha a tini a saját maga által választott tempóját futhatta. A futás közbeni és utáni paraméterek hasonló változásokat mutattak, mint a felnőtteknél. A megnövekedett értékek néhány napon belül visszatértek az alapvonalhoz. 

Egy 17 éves tinédzser specifikus futófelkészülés nélkül 6 óra folyamatos futás alatt közel maratoni távot képes megtenni egészségkárosító hatás nélkül. A maraton 18 éves korhatára sporttudományi és orvosi szempontból nem tűnik indokoltnak. A maratoni futás hivatalos korrekordjait már 4 éves kortól rögzítették. Úgy tűnik, hogy a nagyon fiatal lányok gyorsabbak voltak a korukbeli fiúknál a maratoni távon. 

A kor-világrekordok elemzése során azonban az derült ki, hogy az 5 és 15 év közötti fiúk és lányok nagyjából azonos teljesítményt érhetnek el. 

2. Can children and adolescents run marathons? Na ez már egy bővebb analízis, nem egy személyre vonatkozik.

Szóval futhatnak-e gyerekek és serdülők maratont? Kevés adat áll rendelkezésre az ifjúsági maratoni futókról, és épp ezért a leggyakrabban feltett kérdések, mint a "futhatnak-e maratont a gyerekek?" és "mik ennek az egészségügyi következményei?" válasz nélkül maradnak a tudomány részéről. 

A Los Angeles-i maratonon több ezer 18 éven aluli célba ért egy ifjúsági futóprogramban, a minnesotai Twin Cities maratonon pedig közel 300. Ezekben az adatsorokban a legfiatalabb gyermek 7 éves volt. 

Ezen események során nem történt jelentős egészségügyi sérülés. Összegzés: azoknak a gyermekeknek, akik önszántukból választják a maratonra edzést, meg kell engedni, hogy részt vehessenek mindaddig, amíg szociális, tanulmányi, pszichológiai és fiziológiai fejlődésük nem zavart. 

Ezeknek a fiatal futóknak a nyomon követése segíthet a hosszú távú futás egészségre gyakorolt hosszú távú következményeinek értékelésében és a jövőbeli ajánlások kialakításában.

3. Should Runners Under Age 18 Be Allowed in Marathons? A sors fintora, hogy ez egy amerikai Runner's World cikk, és ebben a posztban már idéztem többször a RW magyar szakértőjét, aki aktívan részt vett a Lóci elleni netes habosításban.

A cikk azt kérdezi tehát, hogy engedélyezni kellene-e a 18 év alatti indulókat a maratonokon? Rövid válasza: Igen. Nincs bizonyíték arra, hogy káros. 

Hosszú válasz (idézek a cikkből): „Nincs bizonyíték arra, hogy jól képzett fiatal futóknál előfordulna károsító hatás. A Pediatrics folyóirat a fiatal sportolók túlzott igénybevételével kapcsolatos sérülésekről szóló tanulmányát a következő kijelentéssel zárta: 

Végső soron nincs ok megtagadni egy fiatal sportolót egy megfelelően lefutott maratonon mindaddig, amíg a sportoló élvezi a tevékenységet, és tünetmentes.” Hasonlóképpen William Roberts, M.D., a Twin Cities maraton orvosi igazgatója és a Runner's World Ask The Sports Doc rovatvezetője: „A gyerekek és a kilométerek alapvetően idegesítenek bennünket, de mindabból, amit találtam, az derül ki, hogy nem árt. Kész: nem sérülnek meg. Ha az ő döntésük, tegyék tovább.

A szerző okosan állítja egymás mellé a pro-kontra érveket. Fontos kihallani azt, hogy „a hosszú távú futás hosszú távú ajánlat.” Nem kell sürgetni, nem kell rohanni. Ahogy egy túlsúlyos felnőttnek, aki egész életében inaktív volt, sem kell azonnal beneveznie egy maratonra pár hónappal az első séta-kocogása után.

Nem volt az első tízben, de tovább kerestem, és leltem irányelveket, amik szegény szakik számára is okoluásul szolgálnak. hogy fair legyek.

4. Marathon Training: How Young Is Too Young? Egy gyermekgyógyász által jegyzett cikk, ami a Nationwide Children's blogján jelent meg. Ez az USA egyik legnagyobb gyerekkórháza és kutatóintézete. Maga az intzémény is rendez maratonokat, ahol 16 (!) év a korhatár, a félmaratokonál 12 (!). Korrekt ajánlásokat fogamaz meg a gyerekfutásokat illetően. Figyelni az edzettségre, távra, frissítésre, időjárásra, kísérőre.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) manapság már nem határoz meg iránymutatásokat a maratoni vagy más állóképességi versenyek korhatárára vonatkozóan. Korábban, 1981-ben 16 évre húzták a javasolt minimum korhatárt, amit 1988-ban 18 évre emeltek, aztán eltöröltek. 

Viszont javasolja, hogyha a gyerek úgy dönt, hogy hosszú távú versenyekre edz, akkor időnként legyen orvosi felügyelet a fizikai és mentális változások csekkolására, valamint a lehetséges kockázatokat is tudja meg a gyerek. Az orvos és a szülő együtt ügyeljen a túlterheléses sérülések elkerülésére, kiégésre, súlyváltozásra.

5. Risks in Distance Running for Children Fontos tudni, hogy ez egy 32 évvel ezelőtti szakcikk az amerikai gyermekgyógyászok folyóiratában. Ennyi idő alatt nemcsak a valóság, de a tudósok álláspontja is sokat változhat, lekövetendő a valóságot (lásd változik az IQ, változik az átlagmagasság).

A cikk két állítást is megfogalmaz, ami látszóla ellentmond, majd ezt úgy oldja fel, hogy iránymutatást közöl salamoni döntésként, pont mint az előző cikk. 

Egyfelől: a futás természetes tevékenység, amely fenntarthatja és javíthatja az aerob erőnlétet.

Másfelől: a versenyzésnek, hosszú távú edzések kockázatosak (endokrin, hematológiai, hőszabályozási, pszichoszociális és mozgásszervi – pl. növekedési deformitás, ízületi gyulladás - szempontból). 

Csakhogy: nem ismert, hogy a kockázat nagyobb-e gyermekeknél, mint felnőtteknél. 

Az AAP kéri az orvosokat, hogy ügyeljenek a rizikófaktorokra., és - még meghatározott iránymutatások és kiterjedt dokumentáció nélkül is! - adjanak tanácsot a gyerekeknek, szülőknek.

Utána olvastam mik azok a lehetséges rizikók. 

Ezek általánosan vonatkoznak a gyerekekre, mivel a hosszútávfutó, és főleg a (fél)maraton körüli távokat alkalomszerűen vagy rendszeresen futó gyerekekről csak kevés tanulmány áll rendelkezésre konszenzuális megállapítások levonására. Párat itt említettem.

A kockázatok általánosan: 

- A gyerekek testfelépítése, élettanuk más, mint a felnőtteké. A hőháztartásuk például még nem annyira fejlett, ugyanis a testfelületük nagyobb a testtömegükhöz képest, így több hőt vesznek fel egy meleg napon, és több hőt is vesztenek a hidegben. Kevésbé tudnak izzadni, és tovább tart számukra az időjárási viszonyokhoz való akklimatizálódás, mint a felnőtteknek. 

- A rájuk ható mechanikai megterhelés is más: mivel a gyermekek egyszerűen rövidebbeket tudnak lépni, ugyanakkora távolság során többször érintkezik a lábuk a talajjal, mint a felnőtteknek. Ez gyaloglás alatt teljesen rendben van, de futás közben egyértelműen nagyobb gravitációs erő hat, attól függően, hogy egyenes talajon, vagy lejtőn lefelé futunk.

- Előfordulhat fáradásos törés, vagy hogy a csontok és az inak növekedése esetleg nem szinkronban következik be, így csökkenhet a rugalmasság.

» Youth Distance Running and Lower Extremity Injury: A Systematic Review Az ifjúsági távfutást és az alsó végtagsérülés kapcsolatát vizsgálták statisztikai és adatbázis-analitikai módszerrel 258 szöveg, cikk alapján. A rendelkezésre álló irodalom azt sugallja, hogy a fiatalok minimális káros hatásokkal vehetnek részt távfutásban.

Nem találtak összefüggést a sérülés és a futásmennyiség között, valamint nemekre vonatkozóan sem. Az általános iskolások futók kevesebb sérülésről számoltak be, mint a középiskolások. A terepfutás a 15 év alatti fiatalok sérüléseinek kevesebb mint 10%-át tette ki a többi pályás tevékenységhez képest.

Az egyik kivétel a növekedési porc (a még nem teljesen kifejlett ízületi porc) sérülésének fokozott sebezhetősége lehet.

További kutatásokra van szükség, különösen a 10 éven aluliak esetében, mivel erre a populációra vonatkozó irodalom nem létezik.

» Dr. Stephen Rice cikkét a Clinical Journal of Sports Medicine-ből (2003) átvette az AIMS is (nemzetközi maratonfutó szövetség) ajánlásként. Vélhetően ebben (is) gyökerezik, hogy a városmaratonokon a szervezők többnyire 18 év felett lehet nevezni a teljes távra.

Ebben jelzi, hogy ismétlődő esetben a maratonfutások traumája növeli a sérülések kockázatát a gyors növekedési periódusokon áteső gyermekeknél. 

Egy rövidebb lépéshosszú gyermek több becsapódásnak veti alá magát, hogy ugyanolyan távolságot tegyen meg, mint egy felnőtt.

Lóci esetében egyszeri dologról van szó, nem ismétlődőről. 

Rice azt mondja, hogy a felgyorsult világban, ahol „az élet kompetitív, az élet verseny, hamar el kell indulni a siker ösvényén” jelszó uralkodik, ott ez a szemlélet leszivárog a gyerekek szintjére is.

Összegzése szerint a felnőtteknek határokat és iránymutatásokat kéne szabni a koraérett és teljesíteni vágyó gyermekek számára. 18 felett bőven van lehetőség arra, hogy részt vegyen a maratoni futás izgalmas élményében. (Egyébként az első Különvélemény-posztomban pont ezt fejtettem ki.) 

Rice szerint elképzelhető, hogy megfelelő biomechanikai és anatómiai adottságok, minőségi fejlesztő edzésprogram, valamint megfelelő érettség és kognitív szint mellett egy ifjú hosszútávfutó pozitív tapasztalatokat szerezhet a tizennyolc éves kora előtti maratonokon való részvételből. Ez a különleges személy szerinte kivétel lenne, és nem a szabály. 

Amúgy ezt a latin mondást (Exceptio probat regulam) rosszul magyarítják és használják. A latin szóból is kiderül, hogy a kivétel éppen hogy próbára teszi a szabályt: gyengíti, és nem igazolja vagy erősíti.

Találni még tanulmányt 19 év alatti ultrafutó fiatalok / gyerekek részvételi és teljesítménybeli trendjéről 1960-2018 között 50 km és 100 mérföld közötti távokon.

» Running-Related Injuries in School-Age Children and Adolescents A „futással összefüggő sérülések iskoláskorú gyermekeknél és serdülőknél” c. publikációban kifejtik a szerzők, hogy fiatal maratoni futóknál nem számoltak be káros rövid vagy hosszú távú egészségügyi következményekről. Néhányan azonban azt sugallják, hogy nem biztonságos a maratoni távot 18 éves korukig lefutni, és egészen a közelmúltig nem volt konszenzus a fiatal sportolók biztonságos futási távjaival kapcsolatban.

» Mi is ez a konszenzus? Nos 2020-ban kijött az Ifjúsági Futási Konszenzusnyilatkozat. Ez megjelöli a serdülőkor előtti és serdülő korú ifjúsági sportolók sérüléseinek és betegségeinek kockázati tényezőit, és ajánlásokat fogalmaz meg nemre, korra, testalkatra és egyebekre vonatkozóan. De konkrét, életkorhoz köthető távokról (s így maratonról) nem mond semmit.

Érdekes dolgok derülnek itt ki a 22 (!) szerző közös munkájából. Számos tanulmány próbálta meghatározni a sérülések arányát különböző korú és képességű futóknál. 1994 és 2007 között összesen 225 344 gyermek (6-18 éves korig) fordult az Egyesült Államok sürgősségi osztályain futással összefüggő sérülésekkel. 

A legmagasabb sérülési arány (46/100.000 ember) a 12–14 éves futóknál volt a többi gyermekkorcsoporthoz képest. Idéznek egy tanulmányt, amit mindjárt én is idézek, miszerint egy fiatal maratonfutókkal (7–17 éves korig) végzett kutatás alapján a sérülések előfordulási gyakorisága a fele volt a gyerekeknél (arányaiban összesen 13/1000 finisher közül), mint az ugyanazon a versenyen részt vevő felnőtt futók arányának!

A Konszenzusnyilatkozat szerzői elismerik, hogy az ifjúsági futás népszerűsége ellenére viszonylag keveset tudni a sérülésekre és betegségekre gyakorolt hatásáról. Az idevágó tudomány hiányos, ezért az egyéni döntéseket klinikai megítélés alapján kell meghozni, bizonyítékokon alapuló megközelítést alkalmazva.

Nyilvánvaló, hogy a korlátozott kutatási tanulmányok számos sérülési kockázati tényezőt azonosítottak (pl. a magas specializációjú sportolóknak több sérülése volt, mint az alacsony specializációjú sportolóknak, főleg az alsó végtagon), de jövőbeli prospektív tanulmányokra van szükség. 

» Youth Marathon Runners and Race Day Medical RiskAz előbb említett tanulmányt bontom ki. Ez azt vizsgálja, hogy mekkora a serdülő maratoni futók versenynapi egészségügyi kockázata és mennyire lehet összehasolítani a felnőtt célba érőkkel. 1982-2007 közötti versenyadatokat elemez a minnesotai Twin Cities maratonokról. Megállapítások:

310 serdülő futó (225 fiú és 85 lány)

7 és 17 év közöttiek

2:53:22 és 6:10:00 közötti időkkel fejezték be a versenyt.

- mindösszesen négy (4!) orvosi eset volt (kisebb természetű, és nem igényelt beavatkozást egy rövid pihenőidőn túl), így jön ki 1000 finisherre vetítve a 13, ami a felnőtteknél 26/1000.

- az akut versenynapi orvosi ellátás szükségességének relatív kockázata kisebb volt, de statisztikailag jelentősen nem különbözött a felnőtt célba érkezőkétől.

------------------------------------------------------------

A következő, egyben záró részben jön:

  • Internet Népének kommentkutúrája pazar screenshotokban 

  • az ügy tanulsága, zárszó

Folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr717987050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gerleéva 2023.12.15. 15:28:08

Nagyon örülök, hogy megírtad a második részt, osztottam is. Megrázó látni, hogy fogalmatlan, nagyképű emberek milyen könnyedén, gátlás nélkül írnak blöfföket, aljasságokat, és mikbe csomagolják, hogy az igazi indíttatást leplezzék.

13 éves fiam idén a SPAR maratonon lelkesen (és vastag kabátban...) futott 14 km-t, életében először teljesített ilyen hosszút, meg se kottyant neki. A nővére tízesek után a Vivicittára, félmaratonra készül. Inkább fejben. Az idő nem igazán érdekli őket. Egyet tudnak, hogy futni menő.

Essapé 2023.12.18. 12:47:29

Facebookra terveztem kommentelni, csak ott elszabadult a pokol, nem a cikkről van már szó.
Igazából nincs új a nap alatt, a netes fröcsögés témától független, de a gyerek/kutya/vallás/politika stb. témákban mindig is az érzelmi reakciók jönnek elsőnek. Aztán valaki vagy felülkerekedik ezeken, vagy nem. Nem kell mindenkinek értenie a sportszakmához, mégis ott próbálják megfogni sokan, mert abban látnak valami kapaszkodót, hogy miért nem csak zsigeri vélemény az övék, hanem objektív leírás. Egyébként szerintem számos kommentelő valóban félti a gyerekeket, az más kérdés, hogy milyen alapon és milyen stílusban teszi ezt, de nem kell mindig rossz szándékot feltételezni ott, ahol a hülyeség is válasz. A cikk amúgy zseniális, kicsit gonzo, kicsit novella, kicsit position paper. Élmény volt olvasni. Látszik, hogy mélyen érintett, és továbbra is fontos a téma számodra, és ez át is jön. Megérte beleölni az időt.

Viszont van két észrevételem. Az egyik, hogy a cikkbe ágyazva megjelennek itt is személyeskedések, amiket el lehet fedni azzal, hogy "ő kezdte", de valójában a gőz kieresztésénél nem feltétlenül teremt több értéket. Az is persze szuper, meg a Te blogod, azt írsz, amit csak akarsz. Olvasóként viszont nehéz olyankor követni, hogy most a gyerekek megvédése és a fröcsögés objektív kritizálása a cél, vagy ideges reakció egy számodra személyesen bántó történésre. Számonkérni a tettet fontos, az elszámoltatásban van érték, de úgy érzem, itt másról is van szó.

A másik, hogy nehezen fér meg sokszor a tudományos kritika és a tudomány kritizálása egymás mellett. A futás - és látjuk, az ultrafutás is - egy fejlődő iparág. A Training Peaks felkent messiásai között van valóban gyorstalpalós, megúszós (van gyorstalpalós és nagyon jó edző is) és van olyan, aki a nemzetközi bringás élvonalat edzi. Távolról, online. A görög idea, a "régi futók", nagy öregek, akik még magukért futottak nem a csillogásért és szponzorokért szép gondolat - legalább ennyire fontos is -, de ideológia és nem a sport objektív mércéje. Amikor hivatkozol, pont azokat a diagnosztákat ismered el, akik már nem arra biztatnak, hogy ismerd meg magad, fuss óra nélkül, hanem arra, hogy legyen annyi adatod, amennyit csak mérni tudsz. A végzettség hasonló kérdés, bár ott is egy adott ember kritizálása volt a lényeg. Ahogy mondtad a Kéktúrás videódban: utálod a tempónácikat, akik valamilyen nem létező íratlan szabályra, ősi szokásra hivatkozva dönthetik el, hogy a futás nem számít, úgy nem lehet élvezni a természetet. Ez legyen igaz a futásra is, mert semmivel nem jobb az önmagát elemző, csendben a természetet befogadó futó, mint az, aki hetente kapja az edzéstervét, zenét hallgat futás közben és rápillant az órára laza futásoknál is. Az "út a lényeg, nem a cél, befelé fordulni", levetkőzni magunk előtt, pont annyit ér, mint a megfutni a PB-t, laktátküszöböt emelni. Lehet imádni Bogár Janit, lehet imádni Ingebrigstent, és lehet imádni mindkettőt is akár. Megfér a kettő egymás mellett. És ha szerinted ez nem így van: mivel másabb ez, mint a szerintem ne fusson maratont egy gyerek? Én is eltértem ezzel a cikktől, de ezt régóta gondoltam leírni.

Hogy saját véleményt is mondjak: a szülők szerintem nem abban hibáztak, hogy maratont futtattak a gyerekükkel, pontosabban szólva, nem tudom, hogy abban hibáztak-e, mert nem értek ennyire hozzá, és ez sportszakmai kérdés. Viszont a közösségi médiát azt gondolom, nem mérték fel jól. Ha az a cél, hogy a gyerekünk a sportban maradjon, élvezze a maratont, ne kapjon végtelen savat az arctalan vagy arccal rendelkező profiloktól, akkor talán nem az a legjobb megoldás, hogy indítok egy kampányszerű médiamegjelenést a verseny előtt. Mert míg a maraton lefutása, a sport lehet valóban a gyerek érdeke és célja, azt erősen kétlem, hogy ők találták ki, hogy eljárnak blogoknak, fb oldalaknak stb. nyilatkozni. Egy ilyen felület rákfenéjének kirakni a gyerekeket szerintem felelőtlen volt és öncélú. Az apuka hibája, hogy ilyen kommentek jöttek? Nem, az azoké, akik megírták. De míg a saját mentális egészségemet kirakhatom ilyen támadásoknak, a gyerekeimét már nem biztos (ahogy írtad is, meg is viselte őket rendesen). Feljelenti persze nem fogom (mekkora vállalás ez ebben az országban!), sőt, ennél jobban kritizálni sem, mert nem a világvége, másrészt minden szülő hibázik. Igaz, anyuka-apuka csoportokban elvileg őket is szétszedik.

Jó futást, sportolást a fiúknak, pár év múlva, az új össznépi felháborodás után, már senki nem fog emlékezni rájuk. Sajnos ez a legjobb, amit tudok ígérni, ha már bocsánatot nem várhatnak

SimonyiBalázs 2023.12.24. 20:57:19

@Essapé: nagyon ismerős a stílus és a kulturált hozzáállás, mintha már találkoztunk volna. Köszönöm a kommentet, ilyen eszmecserékre lehetne normális térben, időben építeni. Position paper - megjegyzem. A személyesen bántó motívum az alapproblémával (gyerekek lebecsülése, család földbetiprása) függ össze, külön posztot nem érdemel, de mellékágként nekem fontos felvillantani. Valóban, nem írtam meg alaposan az edzős részt, mert az is egy (nagyobb) leágazás volt, így is sok lett, s neked ez akkor tisztázatlannak tűnik. Röviden: itt az egyik pont a nélkülözhetetlenségükre felépített imidzsről szólt (kb. mint az üdvözülés-tan), és az ezt védelmező aktív-agresszív stílusról, leuralásról. Kivételek vannak, remélem, többen, mint az itt tárgyalt emberek. Az én ideám (egy-kettőt én is ismerek), akik távból is edzenek embereket, de jelen is vannak. A másik pont pedig arról, hogy a nagy ordenáréságban egyetlen egy szakcikket nem idéztek be, fedezetlenül vagdalkoztak, és a FB-ra kitett posztra is toxikusan reagáltak, oda belinkelt egyet valamelyikük, amiről kiderült, hogy pont az ellenkezőjét jelenti, majd utána küldött egy kifotózott 3 sornyi szöveget németül, miszerint az orvosok nem ajánlják a gyerekeknek a maratonfutást. Kérdeztem üzenetben, mi ez a könyv, bibliográfiai adatok stb. Válasz: egy német könyv. Elfogy a tudomány és a türelem. A szülők - ahogy én feltérképeztem őket - a gyerekeiknek csináltak egy digitális naplót a kiskamaszkori sportolásukról, Lehet, hogy naivak voltak.A szarajevói maraton előtt nem volt felszopás, július 3-án bejelentik, h Lóci teljesítette a távot, július 5-én beszámolót írnak. www.facebook.com/profile.php?id=100063611976418

horvath.bence 2023.12.27. 10:28:47

Vajon Bekele, Gebre vagy Kipchoge mennyit futott gyerekként? Vagy úgy általában az elit futóéletet uraló afrikaiak. Csak ezerötszázat, csak 20 fok alatt?

SimonyiBalázs 2023.12.27. 10:49:27

@horvath.bence: Gebréről elég pontosan lehet tudni, h az iskolába szaladt (10 oda és 10 km vissza), ezért tartotta úgy a kezeit profi futóként, mert a könyveit fogta a hóna alatt. en.wikipedia.org/wiki/Haile_Gebrselassie Az etióp atléták gyerekkoráról még a Futni felhők felett c. könyvben lehet olvasni. Szinte elvárt a futás, nem zúdul fel érte a felnőtt társadalom.
süti beállítások módosítása