Itt az olimpia, ki vagyok hegyezve a triatlonra. Egy olyan sportkombó ez, amiben minden megtörténhet, és aki odaáll, az három sportágban tud valami nagyon jót - egyszerre. 2010 óta figyelem a brit Brownlee-fivéreket. Ez az olimpia is róluk fog szólni, szinte biztosra veszem. A triatlon sajátos jelenségei ők, angolul phenomenon, visszafordítva fenoménok. Fantasztikus eredményekkel rendelkeznek, érdekes az életútjuk, főleg ahogy összefonódik és szükségszerűen elválik. Együtt versenyeznek, összedolgoznak, de a futás során már ellenfelek. Micsoda meglepetés: róluk és a triatlonról szól a Swim Bike Run. A módszereikről, hozzáállásukról és a végtelenre lassított fájdalmas és örömteli pillanatokról, amiket verseny közben átéltek.

A poszt tartalmából: Életút, Idézetek, Az olimpiai döntő, Edzésmódszerek Brownlee-módra.

BEVEZETŐ

A körülmények szerencsés összejátszása, sportbarát szülők, egy cserebogár-állapotból kinövő sportág - mindezek kellettek ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Akár ugye egymás ellen is. Pont mint egy másik brit testvérpár, az Oasis-alapító  Noel és Liam Gallagher esetében. Csak ők rockeresen szakítottak, míg Brownlee-ék még most július 2-án is együtt nyomták az ITU-sorozat stockholmi versenyén: Alistair első, Jonathan 2. lett. (Egyébként Alistair sokkal erősebb futásban, ha addig nem szerez előnyt Jonny, akkor Al biztos nyerő.) 

Ha már itt tartunk, akkor íme az olimpia Nem azé-blog szempontból érdekes programjai. Ha nem akarod a magyarokra fókuszáló, zavaros M4 adást nézni (ahol egyszerűen nem vesznek tudomást más, marha érdekes versenyszámokról, hacsak nincsenek benne hazánkfiai), nézhettek más adókat is, itt egy lista klikkelhetőséggel. Töltsétek le a HOLA bővítményt, telepítsétek, és az automatikusan felismeri, ha idegen orszég tévéadójának onlie adását akarod nézni, és bekamuzza az IP-címedről, hogy abban az országban élsz. Így a geoblockingot kikerülöd. A BBC közvetítését ajánlom (klikk), visszafogott, kulturált, kitekintő, fair. 

Kis színes: a Korinthosz.hu ötletadója, a bajai futók ismert alakja, Németh Zoli is ott fog szurkolni a triatlondöntőn a bajai Faldum Gábornak, akinek a sprintjét tessék majd figyelni, nagyon erős futó. Zoli a helyi klub vezetőjével biciklizett ki Rióba (!), hihetetlen kalandjaik első részéről itt olvashattok.

Vissza a Brownlee-fivérekhez!

Az idősebb, de mégis kölyökképűbb, 1988-as Alistair 3x Európa-bajnok, 2x világbajnok és a 2012-es londoni olimpia triatlongyőztese.

Két évvel fiatalabb öccse, Jonathan 2010 júliusa és 2014 májusa között minden versenyt befejezett (42), ráadásul mindegyiket a dobogón. Kétszeres sprint világbajnok, a londoni olimpián 3. lett drámai körülmények között. Sok magyar versenyzett vele 2010-ben age groupokban, amikor Budapesten volt a világkupa döntője. Magam is ott voltam, kurva hideg volt (14 fokos) a Kopaszi-gát vize, ráadásul elszámoltam a köröket a Lánchídon, így eggyel többet futottam. 

A nem túl eredeti című Swim Bike Run könyv alapvetően a londoni olimpiára fókuszál, és az odavezető út a körítés. 2012-ben hatalmas csatát vívtak a Brownlee-fivérek a spanyol Gomezzal, aki végül ezüstérmes lett. Ő a tökéletes triatlonista egyik inkarnációja, nincs lukas száma (sőt ifjan úszóválogatottságig vitte), alkatra is pont a sprint és olimpiai távokra termett. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor "kiöregedve" feljebb lépnek ezek a nagyágyúk: középtávon vagy ironmanen retteghetnek majd tőlük. Ahogy a pekingi bajnok Frodeno két hete megdöntötte az ironman világcsúcsot (7h35perc), úgy Gomez vagy valamelyik Brownlee is beérhet. De ne szaladjunk előre. Így nézett ki két hónapja a világranglista.

A riói döntő érdekessége, hogy a 2014-es és 2015-ös világbajnok Gomez sajnos nem lesz ott, mert július 14-én eltörte a könyökét, amikor 15km/h-val ütközött a bringájával. Pedig megérdemelne egy megkoronázást ez a szimpatikus spanyol, kijárna neki, dehát ott vannak a Brownlee-k. Nem mondom, hogy nyílt az út a briteknek, de így azért nagyságrendileg kevesebb esélyessel kell számolni Gomez kiesésével. És jöhet a klasszikus közhely: a triatlon a jó úszók futóversenye, és ez esetben Alistair fölényesen tudja maga mögé utasítani a mezőnyt (simán tud 29 perces 10km-t produkálni 1.5 km úszás és 40km bringa után.)

Mint írtam, a Brownlee-k mindig kooperálnak, de természetszerűleg egymással is versenyeznek. Hazai pályán, egyéni sportban két tesó volt a londoni olimpiai pódiumon. Őrületes érzelmek, akaratok feszülnek itt egymásnak: a győzni akarás a testvérség ellen, öcs és báty reláció, a féltés és az áttaposás kettőssége. Jöjjön is egy ideillő, klasszikus dal felvezetésnek.

Jöjjön pár szemelvény a könyvből kedvcsinálónak, amely szerkezetileg úgy néz ki, hogy fejezetenként külön blokkban, de mégis kvázi dialógust folytat a két tesó, be-beszólnak egymásnak, dicsérik egymást. (Amazonon fillérekért kapható, persze magyarul nincs kiadva.)

ÉLETÚT

Leedsben kezdtek sportolni, ott nagy reputációja van az úszásnak, mert tehetségek sora jött ki onnan. Megyei szinten voltak tizenévesként úszásban, de a heti 8 edzés viszont sok volt. Akkor már titokban (!) triatlonoztak, ami egy el nem simert, fura sportágnak számított akkoriban. Szóval nem mertek kevesebb edzésnapot kérni, mert ha kiderül, hogy triatlonosok, kidobják őket.

Horsforthban laktak, a házuk melletti sarkon volt a beszédes nevű Triangle bolt, alig volt ilyen az országban. A triatlon-felszerelést áruló shop karriereket indított el. Egy ilyen pici részlet mennyi mindent megváltoztat!

11 évesen önállóan dönt Alistair arról , hogy célszerűen edz. Addig minden kívülről jött: a szülők vitték le úszni, a szülőkkel ment el kocogni, de ekkor, tojáshéjjal a seggén, átvette a kontrollt.

Mindenevők lettek a felzárkózó tesójával: mezei futás, gyilkos hegyi futások, triatlon, mindent csináltak és így többféle ellenféllel, versenyszituációval találkoztak.

Alistaierék kezdetben picike kerékkel mentek magasba rántott nyereggel, mert azt hitték még akkoriban (2000-es évek), hogy ez kell a hatékony triatlonhoz. Hozzászoktak kelletlenül. De amikor váltottak, mindkét fivér nagyon gyors lett, mert addig tudattalanul nehéz körülmények közt edzettek és szívták fel magukat.

Milyen a jó gyerekedző? All about fun and adventure - vallják. (Minden a szórakozásról és kalandról szól az edzésen.) A triatlonban szerencsére remek edzőket találtak, akik felfedezték sokoldalúságukat és hagyták őket kibontakozni. 

(Itt ugrok egy nagyot - olvassátok el a könyvben a sportkarrier különböző állomásait, kalandokat.)

Ahogy közeledett a londoni olimpia, úgy váltak ők is egyre nagyobb sztárrá (várományossá), maga a sport is ismertebbé. A teljes szcéna megváltozott: Alistair szerint ha 2002-ben azt mondod, triatlonos vagy, a legtöbb ember nem tudta volna, az mi. Ma már mindenki ismer valakit, aki csinálja, ha nem éppen ő maga. Őket a napi rutin, a mentrend mentette meg a felhajtástól: felkelés, úszás, bringa, futás.

Alistair az augusztusi olimpia előtt márciusban még gipszben volt. Az Achillesét kellett kúrálnia. Vízalatti futópadon például.

Maguk válaszhatják ki, hogy ki lesz az olimpián a vízhordójuk: Stuart Hayes. (magyarán, aki segít nekik, nem pedig individumként szintén versenyez.)

TESTVÉRISÉG

Nincs semmi szó szerint amit jobban szeretnének csinálni, viszont Alistair lezserebb, míg Jonny mindent szabályszerűen, vonalasan csinál. Alistair mindent a puszta élvezetért csinál, Jonny pedig megszállottságból: pusztn azért hogy jól csinálja. Imád kipipálni dolgokat a mentális listájáról. Szereti a sportot, de kötelességének is érzi. Alistairnek mindegy mit csinál: az edzés edzés, ha nem tud bringázni, elmegy úszni, ha nem tud úszni, elmegy futni. Jonny sokkal strukturáltabb. "I am a man of habits and customs." - azaz a szokások és a rutin embere.

De a nagy előny, hogy soha nem hagyták egymást panaszkodni, hogy a másikra kell várni, vagy ha egyikük bénább volt, a másik felhozta a szintjére. Azaz egymás nélkül nem lennének ilyen szívósak és gyorsak.

Dilemmájuk: Megbántom-e a bátáymat és megrendítem a bizalmát, ha nyerni próbálok (ellene)? Vagy másféleképpen tudattalanul benne van az engedelmesség az öcsben. Sokat hezitálnak az egymás elleni versenyzésen. "A tesóm totál ki lesz, ha meg merem nyerni."- gondolják. De Jonny szerint, ha mindkettejük a legjobb napját fogja ki, akkor Alistair megverné őt.

IDÉZETEK A TESÓKTÓL

Sport is all about setting goals and achieving them. (A sport egyszerűen a célokról és azok elérésről szól.)

Nagy különbség van aközött, hogy kijuss az olimpiára részt venni, vagy kijuss az olimpiára versenyezni. (= be there vs. perform.) A kijutás csak egy állomás az úton, nem maga a cél!

Inkább 3-4 megreccsentő év mint 10 átlagos.

It is not about the prizes, it is about the pride. (Nem a díjakról, hanem a dicsőségről, büszkeségről szól a triatlon)

Nem tudni, hogy a megszállott embereket vonzza a triatlon, vagy az teszi őket megszállottá.

A top triatlon csakis a végehelyezésről szól. Senkit nem érdekel, hogy a második legjobb splitet te futottad például.

Közhely, hogy a győzelem sosem esik annyira jól, mint kellene. De annyi év kemény verseny, durva tréning, problémás sérülés után megtanulod értékelni a győzelmet

A triatlon nem munka, nem hobbi, hanem szenvedély, szerelem.

Van-e nyomás? Az épp aktuális rész az igazi buli. Mindig nagy nyomást rakok magamra és mindig el is tudom hordani.

A legfontosabb érzés, hogy minden megtettél, ami tőled telt, hogy formába kerülj. A lényeg hogy ott vagy és kész vagy a versenyre.

At the Olympics everything is supersized. (Az olimpián minden túlméretezett, felnagyított.)

Az agyad sosem tudja olyan pontosan visszaidézni a fizikai fájdalmat, amit végigéltél.

Ha lusta vagy, neki se kezdj a triatlonnak.

Miért várnád meg a riválisod felépülését? Csapj oda, amikor a leggyengébb. Főleg versenyen.

Legyél fókuszált, de relaxált.

Being in the pack - the shelter of others slipstream. (A bolyozás: mások áramvonalának oltalmában lenni.)

Pressure is a privilege. (A nyomás: kiváltság. - idézet Bilie Jean Kingtől.)

A training is a social date. (Jonny-nak az edzés legális lógás a haverokkal.)

Kétfajta fájdalom van: amikor fáj, de eléred a kitűzött időt, tempót, megállapodsz, és az jó. A másik, amikor rohansz utána, tudod, mi kellene, de nem jön ki belőled. Az rossz.

You are the danger man. (Te vagy a veszélyes srác. = Féljenek tőled.)

Running is the most intense sensation of pain. (A futásban jelentkezik a legintenzívebb fájdalom.)

None of matters when you are locked into a race. The sightseeing can come later. (Semmi nem számít, amikor be vagy zárva a versenybe. A városnézés később jöhet. - itt arra utalnak, hogy a világkupa állomásai szép városokban vannak, a pálya vonalvezetése nevezetességek között halad)

When you train as hard as we do, you ache all the time. With every run and ride, the agony increased. (Ha úgy edzel, mint mi, mindig mindened fáj. Minden egyes futással vasgy bringázással csak nő az agónia.)

What's a bike for if not to be ridden hard? (Minek a bringa, ha nem azért, hogy keményen odalépjünk?)

As a senior athlete, you have to be selfish to succeed. (Tapasztalt versenyzőként önzőnek kell lenned, hogy sikeres legyél.)

AZ OLIMPIAI DÖNTŐ

Alistair szerint az olimpia egy aknamező: az átlagos idegeskedés kitágul és megnő.

Mi is történt 2012-ben?

Együtt jött ki egy boly a vízből, megpróbáltak cangán meglógni, sikertelenül. A futásra maradt minden. Közben kiderült, hogy Jonny-t megbüntették egy szabálytalan depózás miatt. Magyarán: a futás során valamikor, valamelyik körben ki kellett állnia. Részletesen leírják a versenyt: Jonny büntetőpihenőjét, Gomez lehagyását. Az edző már az első körben kiparancsolta volna Jonny-t a penalty boxba, aki szorosan követte a tesója nyakán lihegő Gomezt. De Jonny csak a 3. körben ment ki, ahol (profizmus!) ott várta a fiziotreapeuta csapatpszichológus, aki ordított vele: "Nézz rám, Jonny. Nyugodj meg, nézz rám."

Ezalatt Al óriási hajrát nyitott és leradírozta Gomezt. Jonny beért, és hányt. A szervezők fekete sátrat kerítenek köré, pont mint a nagy angol lóversenyeken, csak ott lelövik az állatot a paraván mögött. Bronz és arany a tesóknak.

Alistar szerint "a pódium olyan mint bárhol, ugyanazok adják át az érmeket, mint a World Seriesben. Ez lenne életem legszebb pillanata? Mit kell tennem? Bólintani? Mosolyogni? Énekelni vagy tátogni?  A legkisebb tesónk Ed teljesen unott és lenyűgözhetetlen volt." Este 11-re értek egy kocsmához, hogy végre koccintsanak. Már zártak. "De mi nyertünk ma olimpiát." - kérlelték a csapost. Nem probléma, de zárunk - jött a tipikus angol válasz.

Sok rajongói levelet kaptak. A legjobb: jött egy levél egy 89 éves bácsitól, aki a legnagyobb élményének nevezte a döntőt. És küldött két tízfontost a srácoknak.

London annyira dominálta a gondolkodásunkat, hogy utána nehéz volt nélküle. Ez minden sikeres olimpikonnak probléma, amikor kipukkad a burok.

EDZÉSMÓDSZEREK, TANÁCSOK

Generáltanácsok: hallgass a testedre, állíts fel célokat, legyél állhatatos, eddz másokkal, versenyezz úgy, ahogy edzettél.

Allistairnek nincsenek hősei, Jonny Paula Radcliffe-ot és Gebrét tiszteli.

Úszás: mindent mindig bonts fel darabokra és azonbelül is etapokra. A versenyen cél, hogy sose menj olyan gyorsan, mint amennyire tudnál, hogy energiát spórolj, mert még bármi lehet, viszont cél az is, hogy ne is maradj le. Brownlee-ék elképesztő mennyiségben gyakorolták a 100 méteres úszást 1p10-re, és ebből nem hátráltató gyorsasági barrier lett, hanem erő-állóképességi edzéssorozat. Egy profinak ez a kérdés: milyen könnyen tudod leúszni az 1500 métert az 1p10-es 100 méteres felbontásban, ha egyberakod a százakat.

Jonathan megkülönbözteti versenyen az első 100-200 métert (bolyra felúszó, verekedős, gyors úszást), az anaerob-küszöbön való tempózást, hogy egy leszakadó bolyjal előnyt szerezz, majd a lenyugodott, megállapodott állóképessségi úszást.

Nem erőből úsznak, nem hosszú csapással. Alistair nem az időt, hanem mindig a percenkénti karcsapást számolja. Magyarán: a kadenciát.

A triatlon állóképességi sport, szóval ezért rengeteget kell edzeni.. Nem a gyorsaság, hanem a hatékonyság a lényeg. A frissesség a lényeg. És azt kombinált (téglaedzéses) tréninggel lehet megszerezni.

Bringa: a triatlonbringázás titka a futás előtti utolsó kilométerek a bringán. Az nagyon kemény tud lenni, váll a váll ellen (váll-laphoz érjen a váll-lap mondaná erre a Bikini-szövegeket félreértő magyar), ordibálás, idegeskedés. Ugyanis, ha 20 méterrel le vagy maradva a tranisition zone-ban (depó), akkor mondjuk a futás első kilométerét a visszazárkózáshoz nem a megszokott 2:50-ben, hanem 2:45-ben kell futnod, és az problémás. (Alistair nyilván topatlétákról beszél,de ugyanez érvényes arra, aki valamiért időt veszít, és be kell hoznia emelt tempóval.)

A bringa kadencia (lábankénti pedálkörzés / perc) egyénfüggő, de egy tempós, beállt tekerésnél 90-100 körül kell lennie.

Jonny nem szeret túl sokat "taperelni" (verseny előtti kiengedés, laíztás, könnyített edzés, regeneráció): fél, hogy a szervezete azt hiszi, nyaralás van, és kikapcsol a versenymódból. Nem enged ki túlságosan. Nemcsak ezen frusztrálódik: az egész szezonkedzéstől is retteg, menne vissza Yorkshire-be a családhoz, parázik a versenyektől. De emlékeztetnie kell magát, hogy minden edzést végigcsinált, ezért ott a helye a pontonhídon. Különös, hogy a londoni olimpiáig egyáltalán nem aggódott a cuccai miatt: nem esett ki zseléje, ha kátyúzott is, nem volt gond, nem kerültek a flaskái rossz helyre, nem rakta a sisakját rossz kosárba. De az olimpia közeledtével rettenesen parázós lett.

Az említett budapesti döntőn a célban - Jonny nyert.

Egy versenyen a helyezkedés is problémás: a pontonhídra a világelsőt  (ranglistavezetőt) szólítják, aki odaáll, ahova akar, utána sorban a többiek jönnek. A 60.-nak már csak 6 helye maradt választani (66-os ranglista esetén). De ha 8. vagy az is rossz, mert balra is 3 világelső, jobbra is 4. De az is para, hogy nehogy egy rossz úszó álljon melléd, könyörögsz, hogy ne. Az tutira húzatja magát utánad, amitől 5-10%-al nehezbb úszni, nemcsak a tudat miatt, hanem az áramlás is megváltozik.

Úszásnál bunyó: ha keresztezel, akkor könnyen lenyomhatnak. És ha lenyomnak, lent is maradsz, mert áthúznak feletted. Ez nem genyaság, hanem természetes reakció. Mindenki a rövidebb utat akarja. Ezért néha jobb a külső íven maradni.

Alistair mindig az elején akar lenni. Szerinte az hátrány, ha azt érzed, hogy nem akarsz a verseny elején még ennyire keményen menni. 

Futásról: ha 30 perces 10 km-t akarsz futni, ahhoz nem elég, hogy tudj 3 perces kiliket. Ahhoz az kell, hogy 2:50-eseket is tudj, mert a versenyen a tempó emelkedik és csökken is a lüktetés, húzakodás miatt. Ha ezt begyakorlod, akkor az állandósult kemény, gyors tempó is hatékonyabb lesz. Ha 40 perces 10 km-t akarsz futni, az a 400-as pályán 96 mp. Magyarán célozd meg a 82-86 mp-t a résztávoknál. Lőjj alá direkt! Ha nincs pálya, akko 8 x 90 mp gyors, 8 x 90 mp lassú. Másik edzésnapon 3x10p kemény vagy 5x6p kemény, közte 2 perc kocogás.

Fájdalomtípusok: A bringán hegyet mászol, azt hiszed nem bírsz többet, de 2 perc múlva jól vagy. Úszásnál kardio-vaszkuláris fájdalom, kiég a tüdőd, de nincs nagy ráhatás, kevés tejsav. De a futásban, ha egyszer tényleg mélyre nyúlsz, utána már többet nem tudsz olyan mélyre nyúlni. Egyszer volt, és game over. Ott érzed a legkeményebb fájdalmat.

A bolyban - legyen az úszás, bringa - Alistair mindig élen akar maradni: onnan tud kontrolláni és diktálni. (Ugye középtáv alatt lehet még bolyozni versenyen.)

A lehető legegyszerűbben kell gondolkodni. Hiszen annyira könnyű túlkomplikálni egy taktikát a nagy-nagy versenyen.

Az atlétákban van egy beépített kényszercselekedet-érzés az edzésre. Mindened edzésért kiált. És ha nem mész, a test furán reagál: fáj, kimerült, zsémbes. Minden, amit akarsz: kint lenni és aktívkodni. Ha sérült vagy, mindenkire féltékeny leszel, aki kint edz éppen. Akkor tanulod meg értékelni a szerencsédet, amikor újra egészséges vagy, és van összehasonlítási alapod.

Hiába tudod, hogy a lehető legjobb formában érzed magad, sosem lehetsz benne biztos, hogy ezt a versenyre hogy tudod átmenteni, vonatkoztatni. Örök kérdések: arányban voltak az edzéseim, vagy túl sokat mezei futottam?

Részletesen beszámolnaka glükózbevitellel összefüggő sugar high és sugar low érzésről. (Kettős inzulin lecsapás.)

Amikor Alistair sérült volt, akkor az a fura helyzet állt elő, hogy a támogatói közege (barátok, edzők, család) a legfőbb riválisát, azaz a saját tesóját akarta a legjobbnak és leggyorsabbnak tudni. Ez az élsport. Alistair sérülése volt a testvériségük nagy tesztje. Ezalatt Jonny megnyerte a madridi világkupát. Innen mentek együtt az olimpiára. Nagyon nehéz a tudat, hogy egymás ellen kell versenyezniük. Idősebb tesóként még erősebb a késztetése Alistairnek, hogy neked kell előrébb lenned. A fiatalabbnak meg az, hogy lépést tartson vele. Nagy a nyomás. Ez gyakran vezet oda, hogy valamelyik kihull a versenyből, mert elveszti a célt, a motivációt. Ez felőrölheti a tesókat. De ha hátrébb tudsz lépni, és a versengést egy hasznos dolognak láthatod, akkor az megsarkantyúz.

A legjobb a hegyes pálya, ahol a jó és a rossz bringások szeparálódnak. (Elválik a szar a vajtól.)

You need to like it to do it - szeretned kell a sportot, a lemondást, a fájdalmat, a tréninget pedig mindennél jobban, azonbelül különösen a bringát. Az a triatlon alapja, persze az úszóbollyal ki kell jönni, hogy legyen értelme elkezdeni bringázni.

Kompetitív edzésmódszer csoportos edzésen: résztávok, és az utolsó mindig kiesik körönként.

A megsüvegelt történész, szociológus, bestseller-szerző Malcolm Gladwellel ellentétben azt vallják, hogy az idősebbektől kell, és köztük lehet a legtöbbet tanulni. (Gladwell a Kivételesekben pont azt állítja statisztikák alapján, hogy gyengébbek közt kell lenned, hpgy élesen lásd a különbségeket és még jobban elhúzz.)

BÚCSÚZÓUL:

Stílszerűen egy olimpiás videóval ér véget a poszt. Pár hónapja kiderült, hogy a londoni 50 km-es gyaloglógyőztes Kirgyapkin - mit mondjak, nem a kedvenc sportom - doppingolt. Az orosztól elvették az érmet, és megkapta az ausztrál Jared Tallent, aki most lépett vissza amúgy Riótól térdsérülés miatt. Amíg várt, hogy megjöjjön az érme és egy NOB-tag hovatalosan is átadja neki 4 év után, elgyakorolta a kertben, hogy miként is kéne lezajlania. Nekem ez jobban tetszik, mint a szívre tett kezű pátosz.

Forrás: a fotók a Brownlee-k honlapjáról illetve az idézett könyvből származnak.

Ahogy az egyik sporttárs mondja interjúalanyunkról: ő a magyar futótársadalom Gorbacsova, nemcsak a jellegzetes foltja miatt, hanem mert hitelesen képviseli a peresztrojkát (berögzült futófelfogások átalakítása, szemléletváltás) és a glasznyosztyt (nyíltság). Márkus "Öcsi" István maga is fut, így versenyszervezőként abban a csiki-csuki helyzetben próbál megfelelni magának és a futóknak, amit már Karinthy is megfogalmazott: Azt álmodtam, hogy két macska voltam, és játszottam egymással.

Az előző részben az említett nyíltsággal beszélt a kezdetekről, a fejadagokról, jégigényről, árképzésről, pályajelölésről, a szervezés nehézségeiről. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ha a múltkori alcímet kétkedve is fogadtátok ("Senki nem ebből teremtett egzisztenciát"), a mostanit már mindenki elhiszi. Lesz szó tehát fröccsözésről, logisztikai varázslásról, mentáltérképről. Mi a helyzet a futó felelősségbiztosítással? Hogy végzik az érettségiző diákok a futóversenyes közmunkát? Tényleg kidobja a megmaradt depókaját a verseny végén a szervező? Hogy készül egy póló: a tervtől a megvalósításig csak az ízlés és a pénz szab határt? Kellenek-e szponzorcuccok rajtcsomagba? Hogy áll össze egy depószemélyzet?

Osszátok a posztokat, még akár olajfúró telepekre is küldhetitek - amit anno a VHS kazikon teljesen abszurd módon tiltottak ugye -, hogy tisztuljon a kép a futótársadalomban (ez milyen kifejezés már!), és ne legyen a szervező a megtestesült ördög. 

TIPIKUS HIBÁK, ELMETÉRKÉP ÉS EGYÉB NYALÁNKSÁGOK

A szervezés nyűge és baja mellett mi neked az öröm? A célbaérkezők mosolya?

Meg az elismerés. A futó is vágyik rá, a szervező is. El kell ismerni a munkát. Megveregeted a a szervező vállát, írsz egy levelet, FB-n kommentelsz. Ez jólesik. És jó tudni a visszajelzésekből, hogy ez egy jól sikerült verseny vagy nem. A következő évi részvételi arányok is pontosan megmutatják.

A negatív kommenteket hogy viseled?

Ha tisztességes munkát végzel, akkor a kritikákból okosodsz, nyugtázod őket.

Például kellhet gyermekmegőrző. 

Na tessék. Ha tényleg élményt szeretnél adni, ha motivált vagy, és meghallod az értelmes havaslatot, akkor a kommentek száma csekély lesz. De azok sem zavarnak. Stresszesnek nem nevezném magam, inkább pörgök. Persze mindig tud hibázni az ember. Emlékszem, elindult a második Borvidék, amikor egymásra nézünk Csillag Balázzsal, hogy hol a dobogó?! És van másfél óra szerezni egyet. Mindig van ilyen baki. Idén péntek este jutott eszünkbe, hogy a 180 kibérelt kordont nem hoztuk el!

Milyen problémákkal kell előzetesen számolnotok?

Vannak várható, és nem várt nehézségek. Volt olyan, hogy felébredtünk, indulunk az utolsó simításokat végezni rajt előtt, amikor a városban elkezdődött a kátyúzás. Az útvonalon! Volt olyan, hogy egy traktor keresztben állt az az egyik szurdokban. Vagy az egyik polgárőr rosszul lett, és elment a forgalmas kereszteződésből. Vagy a gátőr nem nyitotta ki a kaput a mezőnynek a Korinthoszon a töltésen. Magyarán, nem elég a töltésre az engedély, szólni kell a gátőrnek, szólni kell a juhásznak, hogy a birkák ma kivételesen ne szarják tele az útvonalat, egy évre előre kell lefoglalni a versenyközpontot, beszólni a kormányhivatalba, a polgármesteri hivatalba, a szólni kell a vadásztársaságnak, a plébánosnak, és az örömanyáknak. Utóbbi külön kaszt!

Mondj 2-3 versenyszervezői balfogást, amit nem szabad/célszerű elkövetni, de mindenki belelép a pályafutása során!

Első: a szarabbnál szarabb kommunikáció! Ismétlem, a versenyzők az élményt és a kihívást keresik, nem a határidőt és a kedvezményt, szerintem.  Meg lehet nézni, hogy a legnagyobb költségű versenyek a leglátogatottabbak (Budapest Maraton, félmaraton, UB, UTH), de díjmentes verseny is lehet kiváló hangulatú és szervezésű, például Pók Janó Tóköre; egy batyus buli, de tudja mindenki mire számíthat!

Mi van még?

A versenyek 90%-a nem rendelkezik önálló identitással, arculattal, továbbá nem különböztetik meg magukat mástól! Egyszóval, nem tudják megfogalmazni, hogy miért válasszam az ő versenyüket ebben a marha nagy túlkínálatban. És hát a másolás. Lassan fejezetet lehetne írni, hogyan másolják egymást  a versenyszervezők! Ez érvényes a nemlétező arculatukra, a "kikopizott" versenykiírásokra, valamint az egymástól lopott ötletekre. Bort illetve fröccsöt lassan már a "Soproni Sörgyár által szervezett" versenyek frissítőpontjain is adnak.

A leleményes magyar ember nemcsak másol, hanem lop is... Az irodalomban ezt intertextualitásnak hívják.

Az első borvidék versenykiírását a BSI-től loptam, 1-2 mondatot (de lehet, hogy sokkal többet) egy az egyben átmásoltam, bevallom! Az egyik mondatban volt egy hivatkozás, amit nem vettem észre, így arra kattintva a Futanet oldalán landolt a kedves olvasó! Lássuk be, rém amatőr dolog. 

És hogy tartod fejben ezt a rengeteg elintézendőt, esetleges dolgot, kérdőjelet, megszervezendő programpontot? 

Van egy számítógépes elmetérképem, a Freemind, annak vannak ágai, kapcsolatok. Kipipálod ami kész, intézed, ami még villog. Ez egy nagyon sok feladatot magába foglaló ábra. Ilyen például a Korinthoszé. Ezen kívül minden „admin” feladatra alkalmatlan vagyok. Beleértve a bevásárló cetli kitöltését!

Ez elég érdekes és szerteágazó. A Korinthosz,hu elmetérképe. Tudd, hogy mit nem fogsz ma elintézni!

Ha nem lenne beágyazottságod Szekszárdon, sokkal nehezebb lenne? 

Sokkal. Meg sem fordulna a fejemben szervezni.

Számít a jó kapcsolat az establishmenttel, mármint szervezői és nem magánemberi gazsuláló szinten? 

Számít. Másként nyílnak az ajtók, meg tudsz közelíteni embereket, ajánlást kapsz. Ez nem ciki. Nem pénzt kérek, útvonalengedélyt kérek.

Azt ki is fizethetnéd, és nem kell kérni.

Igen, de egy bizottság dönti el, nem feltétlenül a pénz. Amikor először kértem, olyan brossúrát vittem, amiben minden ki volt nyomtatva színes-szagosan, mi mikor hol hogyan, hány vendégéjszaka lesz, mit profitálhat a város. Egy Borvidéken fullon vannak a vendéglők. Ez nem a Balaton, hogy itt minden hétvége ilyen. Szekszárdon vannak a szüreti napok és ennyi. Szóval minden hasonló volumenű rendezvény fontos, városmarketingoldalról nézve mi hasznosak vagyunk.
Öcsi rejtett six-packs villantása valami eszement körözős ultrán. És persze a magyar szexepil: a viacolor! 

A versenyeitek miatt egy csomó dátum kiesik a futónaptáradból.

Évek óta nem tudok indulni bizonyos versenyeken. Sajnos a Dupla Élményen sem tudtam indulni, de Csanya végre arrébb mozgatta. Ugyan egyszer beneveztem, de egy héttel a „páros élvezet” előtt jöttem rá, hogy azon a hétvégén mi a Bonyhád-Bátaszéket rendezzük! Ez, mondjuk, kicsit jellemző rám!

Milyen elcsúszással dolgoztok? Beérkezik az utolsó nevezés, elkedtek számolni, hogy mennyi fejadag kell?

Van olyan verseny, ahol nincs helyszíni nevezés. Például a Korinthosz, ott macerás lenne, mert drága a szervezés, és csekélyebb létszámú a mezőny (még). Jellemzően az, hogy "81 km-t akarok futni", nem a szombati ébredéskor fogalmazódik meg valakiben, azért hogy levezesse a reggeli erekcióját. De a többi versenyen van helyszíni nevezés. Vannak tapasztalati számok az előző évek alapján, de ott is mellé lehet lőni.

Mivel?

Hát hogy kevesebb kaja, póló megy rendelésbe. Ha meg felüllövöd, akkor be kell nyelned a maradékot, de legalább akkor nincs meglepetés. Az ajándékokat, chipet ki kell fizetned, a kaját ki kell dobni. Szekszárdon is van hajléktalan, néha odaadjuk a tésztát vagy zsíros kenyeret. A fröccs elfogy, azzal sosincs probléma.

KÖJÁL, népegészségügy mit szól ehhez?

Fogalmam sincs.
FELELŐSSÉGKÉRDÉS

Fogtok szigorítani a szabályzatokban? Van, ahol nagyon rigorózusak, és van, ahol lazítanak, anything goes, ez is trend most.

Nem akarok személyit meg telefont számonkérni a versenyzőkön. De a terepversenyünkön lesz kötelező felszerelés. Ugyanakkor láttad most Toszkánában, hogy hülyebiztosra csinálták a pályát, teljesen patent volt. Én futófejjel gondolkozom, mi lehet jó neki. Nem hülyeség betartani amúgy azokat a követelményeket biztonságilag, amit joggal támaszt egy szervező. Nem lehet neheztelni, ha leírja, és ha betartatja. Az nem korrekt, hogy leírja, de elfelejti ellenőrizni.

Magyarország domborzata nem egy Alpok, nem is Tátra. Nincs ez túlspilázva?

Ja, Szekszárd környékén ehhez a távhoz, terepviszonyhoz és klímához nem kellenek ilyen szigorú dolgok. Egyébként elvárni, hogy legyen nálad egy bekapcsolt telefon – nem eretnek dolog. Ha bajban vagy, fel kell tudnod hívni egy szervező, akinek a száma ott van a rajtszámon.

Én nem szeretnék vinni magammal semmit, ami plusz súly, persze ha előírják, viszem.

Én meg megkövetelhetem szervezőként.

Na ezen a pontonjön az egészségügyi nyilatkozat dolga.

Azt is megkövetelhetném, de itt van egy nagy összekacsintás. Ugye a nevezésnél résztvevőként elfogadsz egy felelősségnyilatkozatot – már ahol van. Vagy egy hosszú ultrára viszel egy orvosi papírt. De az esetek többségében rendes orvos nem látja a futót, nincsenek terhelésélettani laboreredmények. A doki csak stemplivel hitelesíti a papírt bemondásra, kéz leporol. Én sem vagyok kivétel, de ha netán elfelejtem elvinni a medical certificate-et egy komoly versenyre, akkor egy órán belül szerzek egyet.

Nevezzük meg az orvosodat is…

Dr. Faktor.

Jó, akkor csak annyit róla, hogy a „futó- és kísérőmaffia” része, de tudja, mitől döglik az ultrafutó!

Ismer és tudja, hogy elvileg az állapotom megenged egy ultrán való indulást. Ha futóból a szervezpi oldalra helyezkedem, akkor azt mondom: bízom az emberek döntésében, hogy vállalják a felelősséget. Ha rejtett betegségük van, amiről ő sem tud, akkor azt az orvosa sem biztos, hogy ki tudná szűrni.

Parázol a versenyek előtt, hogy ne történjen baj?

A szervező keze ilyenkor csuriban van. Hirtelen szívhalál, elcseszett gyógyszerszedések. Ahol megmozgatnak több ezer embert, ott statisztikailag beüthet valami, pláne évről évre. Egy szervező nem lehet tisztában a versenyén induló futók egészségügyi állapotával. De legyünk őszinték, az utóbbi évek versenyein történt (nem csak futó-) tragédia áldozatai sem minden esetben tudtak a jellemzően vele született problémákkal.

A hétvégi budapesti 70.3-as ironmanen meghalt a cél előtt egy versenyző. Te mit tehetsz, hogy ezt megelőzd? Tudsz-e tenni, tiszted-e tenni bármit?

Két dolgot csinálhatok. Az egyik: a futót a versenykiírás alapján nyilatkoztatom, hogy van-e betegsége, aztán hogy igenis szabadon döntött a nevezésről, és kijelenti, hogy a távot biztonsággal és felelősséggel tudja teljesíteni, tisztában van a kockázatokkal és a nehézségekkel, és ha bármi bekövekezik, az ugyan sajnálatos, de a szervezőt felelősség nem terheli. A másik: kérek egy orvossal aláíratott formulát. Mind a kettő kijátszható, eltitkolható, meghamisítható, semmire nem nyújt garanciát. Legyünk tisztában képességeinkkel és határainkkal! 

De nálad volt egyszer egy kirívó eset.

Rosszul lett egy célbaérkező hölgy, aki amúgy a kategóriát megnyerte. Az orvos kérdezte a gyerekét, aki ott volt, hogy tud-e valamilyen betegségről. A gyerek mondta, hogy az anyja rákos. Nem tudom, hogy már gyógyult rákos vagy még beteg volt. A kislány összetört, a nő tényleg rosszul volt, de végül talpraállították. A dilemma ilyenkor a következő: engedsz-e egy ilyen (beteg) versenyzőt jövőre indulni? Nekem nincsen jogom az ő döntését felülbírálni. Neki kell tisztában lenni az egészsége felől, én nem szeretném az élménytől megfosztani, főleg nem akkor, ha kritikus időszakban van.

Aki távedzővel dolgozik, pontosan tudja, így te is, hogy a távedző nem vállal felelősséget a tanítvány egészségéért. De egy szervezőnek mégiscsak van valami felelőssége, akkor is, ha nyilatkoztatja a versenyzőt. Szerinted miért van ez így? Vagy ha nincs így, mégis miért hárítja át a felelősséget?

Egy felkészült és jó távedző nem hajszolja bele a tanítványát egy maradandó károsodással járó helyzetbe, edzésprogramba, versenynevezésbe. Az esetleges sérülés, ami edzésből fakadhat, legfeljebb a túledzettség lehet, de ennek is lehetnek már olyan korábbi jelei, ami megfelelő kommunikációval megelőzhető lenne. A versenyszervezőnél más a szitu! Nekünk a versenyzőt a külső baleseti lehetőségektől kell a legmegfelelőbben óvni! Ez azonban egy nyílt útpályás versenyen (legyen az akár egy kerékpárút) 100%-os biztonsággal lehetetlen!

A versenyzőnek kéne jobban figyelni, vagy neked emelni a nevezési díjat, hogy túlbiztosíthass?

A füleseket legszívesebben az aszfalt versenyeken is betiltanám. Terepen asszem nem is lehet. Egy versenyen a feleségem és még vagy 20 ember szeme láttára majdnem elütött egy futót a vonat, mert csak fénysorompó volt az átkelő helyen, rajta pedig fejhallgató! Egy versenyünkön pedig egy szirénázó mentőautót tartott fel egy futót a füles miatt száz méteren át.

Öcsi, akarom mondani ISTVAN 225 is ember. Feleségével, Bellával az oslói maratonon mutatja meg, hol lakik a magyarok istene. Ja, és van egy kamaszlánya is!

KAJA, PIA, ÉREM, PÓLÓ, AVAGY MI LESZ A MARADÉKOKKAL?

Mi van az át nem vett érmekkel?

Gyerekeknek ajándékozzuk miniversenyeken. A pólókat is. Amúgy kuka.    

Hogy állítod össze az étlapot? Amit máshol látsz, azzal operálsz?

Azt rakom ki, amit én is ennék.

Nekem akkor ritkán esik egybe az ízlésem a szervezői ízléssel, legalábbis 10-20 órányi futás után nem igazán azt kívánom, ami a depóasztalon van. Csalamádét gumicukorral, édeskekszet szalámival.  Ez persze az én problémám. 

Itt a toszkán versenyen láttuk az olívaolajos kenyeret, ez kurva jó, érdemes beépíteni. Szeretem a kenyeret, a sajtot, olivabogyót, ezeket ki is rakjuk. Ami elérhető és energiadús, az asztalra kerül. De nagy a szórás versenyek közt. Egy Balaton Szupermaratonon simán meg lehet ebédelni. Van szilárd, folyékony, sós, édes. Nagyon finnyásnak kell lenni, ha ez nem tetszik.

A maradékokat úgy képzeljük el, hogy a hatalmas mazsolás zsákból, meg a mogyis hombárokból szemezgetsz a garázsodban a foci-EB alatt, de ehhez utat kell törnöd a kólás raklapok között? 

Semmilyen maradék nincs. Ami kibontott cucc marad, az kuka. A bontatlan pedig, ha nem jár le, megy a következő versenyre. Nem halmozunk fel semmit. 

A személyzet felebarátokból áll vagy fizetett emberekből?

Is-is. Vannak önkéntesek, akik versenyről versenyre jönnek. Van, aki semmit nem fogad el, más kap egy ingyenes nevezést valamire, és akad, akinek az útiköltségét térítjük vagy a napidíját. Nem okoz feszültséget. Családtagok is jönnek, baráti társaságok. A Borvidéken 200 fős staff van, készülnek már a gruppok, hogy mivel lepik majd meg a futókat a depókban.

Nevezői létszámtól függ, hogy hányan kellenek a depókba? 

Igen, de általában párban, trióban vannak. Azért nekik sem könnyű, mondjuk a Korinthoszon az utolsó bajai ponton 30-35 fokban állnak 4-5 órát a napon vagy a fülledt sátor alatt.

Az érettségihez most már kötelező közmunka is kell. Erről mi a tapasztalatod? 

Vegyes. Már az első versenyen is diákokkal szedtük fel a szemetet a dűlőkben, azóta is így van. Kialakult az a diákmunka-kör, akivel együtt tudunk dolgozni. A hajlandóság itt a nagy kérdés.

Ez olyan mint a cégkamarai regisztráció. Hozzájárulásnak hívják, ami önkéntességet feltételez, mégis kötelező. Magyarán a diáknak jönnie kell és csinálni. Ez pedig nem mindig mosolygós.

Jellemzően a lányok nagyon hasznosak versenyközpontban. A fiúk a kordonozásban, szemétszedésben, rendrakásban. De azért gyakran malmoznak, amikor mi melózunk ketten a Csillag Balázzsal a verseny végén. Akkor keményen kiosztom őket. Egyébként nemcsak diákokkal, hanem munkanélküliekkel is dolgozunk, szükség esetén közmunka igazolást tudunk adni.

A Korinthosz.hu útvonalán. Csendélet kutyával, kötött sapkával, mérföldkővel, birkaszarral. 

Mit szólsz ahhoz a gyakorlathoz, hogy sok szponzorcucc kerül a rajtcsomagokba, de valahogy a nevezési díjban ez kéretlenül, áttételesen jelentkezik? Szóval ha vannak olyan futók, akik csak indulni szeretnének, de nem kell nekik a sallang, a póló, ajándék bisz-basz, akkor nekik miért nem kínálnak a szervezők opciót?

Mert a szervezők élményt akarnak adni járulékos dolgokon keresztül. Akiről te beszélsz, az egy törpekisebbség. Persze van olyan FB-csoport, hogy „félmaraton 2000-ért, maraton 4000-ért”. Ez butaság, mert pusztán egy útvonallá redukálja a versenyt. Persze nyilván környezetbarátabb lenne, az ökolábnyom kisebb lenne. Mondok egy érdekeset: a milánói maraton a zászlójára tűzte, hogy ő lesz az ökomaraton. Lehetett választani, hogy kell-e befutóérem, technikai póló, és így jött ki tételenként a nevezési díjad a végén. Viszont mindenkinek félliteres palackokban adják a vizet. Az izót is üvegcsékben, nem poharakban, tán a higiéniai előírások miatt. Tízezrek dobálják el a PET-palackot. Szóval ennyit az ökoversenyről.

Amikor versenyzel, átkapcsol az agyad? Ahogyan gyalogosból is könnyen lesz biciklisnáci?

Nem leszek önző versenyző, de mondjuk úgy, jogot formálok bizonyos dolgokra. És közben bekapcsol a szervező vénám. Nézem a pontokat, az embereket, ha van pozitívum, feljegyzem. A törődés jólesik, el is várják. A versenyeket termékként kell kezelni, ezeket valaki megvásárolja! Ezért neked ezt fel kell építeni, becsomagolni, kínálni, eladni. Ha "szükséges", a kezdeti veszteségeket le kell nyelni. Nekünk kutyakötelességünk szolgáltatni és törődni. Az emberi nüanszok fontosak, ez a kulcsa, hogy egy verseny mennyire személyes vagy személytelen. 

Öcsi utat mutat. És az isten ujjával érintkezik.

Mi a nagyobb fétis: érem vagy póló? 

Egyértelműen az érem. Sokkal vonzóbb az „amatőr amatőrfutók” között. Aki fut 2 szigetkört, végre benevez, tán elmegy évi 1-2 versenyre, utána sokáig nézegeti, fontos neki. Ezért kell az érem, ezt meg is erősítették a körérdéseink. Ennek van értéke, nem az ajándék cuccoknak. Az ultrásokat viszont a táv vonzza, a teljesítmény, ott igazából az érem/póló tökmindegy.

Pénzdíj?

Nincs, nem is lesz. Ellene vagyok. Nem ad rangot egy versenynek a pénz. A miénk szerencsére amatőrsport, nem kell pénzzel motiválni. Ha megnézzük a rajtlistát, az emberek tudják pozícionálni magukat a mezőnyben. Pénzdíjjal több versenyződ nem lesz. A verseny sem lesz nagyobb, márpedig a cél ez, és így a pénz ennek eléréséhez nem eszköze. Sőt a verseny tisztasága is kérdőjeles lesz, jobban kell ellenőrizni, a bizalmi viszonyok is mások lesznek. Nálunk nem nehéz csalni: bár mindegyik sarkon áll egy polgárőr, de nem kérdeznék meg, ha másfele mennél levágni egy kanyart.

Az időmérő eszközöket mi alapján választjátok? Van az „E.T. hazatelefonál”-változat, a lecsippantós ujjrahúzható dugóka, aztán van a cipőfűzőre köthető, meg a rajtszámba épített.

Sőt van a karkötő is, a Korinthoszon az lesz, így online is követhető a 4-5 ellenőrzőpontra csekkolás. Van egy szigorú szabályunk, a 42 km-nek 5 óra a szintideje, aki nem ér oda, kivesszük, ez a chippel bizonyítható. Árban óriási a szórás. 2000 dugókát nem akarok elővenni, az terepversenyre való, amit akár napokig telepítenek, és ott eleve ritkásan érkeznek az emberek. Míg itt a félmaratonon egy percen belül jön 20 ember, ahhoz rajtszámra ragasztható chip kell, ott ugye a hatótávolság, a jelfogóképesség a döntő. Egyszerűbb is, nem kell biztosítékot fizetni érte, nem kell lekurkászni a cipőről a végén. Ez is spórolás a nevezési díjból. Az a a cég gyártja a rajtszámot, aki a chipet hozzá. Lehetne külön is, de így egyszerűbb. Bármi rákerülhet a rajtszámra, nincs szabvány. Egyedül a méret fix.

Mennyiben szól egy mai verseny a futásról és mennyi a körítés? A szédítő csecsebecsék, a felszedegethető cuccok motiválók?

Nem gondolom. Az élmény szó elcsépelt dolog. De a gyakorlatban mégsem az. Az a döntő, hogy mit tudsz kitalálni, milyen szinesítő pluszt. Egy zenekar, egy gesztus, bármi. 

Hordod a saját pólóidat?

Értem a kérdést. Próbálunk olyan dizájnt kitalálni, ami hordhatóvá teszi a pólót, és nem cikivé. Szinte minden versenyen kapsz pólót, de hányat veszel fel jó szívvel az utcára? Egy versenyszervező ismerősöm hívott föl nemrég, hogy hát kéne póló, azt elfelejtette megrendelni a versenyére, segítsek. Kérdezem, milyen. Háááát... és itt jött egy hosszú hallgatás. A végén kinyögte: kék. Oké, de milyen? Királykék, világoskék, sötétkék. Háááát... olyan középkék. Na az ilyenekből lesznek a hordhatatlan pólók, sem fantázia, sem törődés nincs benne. Mi a kevert szálú pólkat szeretjük. Próbálok ízlésformáló lenni, például nem akarok piros pólót.  Mint mondtam, az érem Kínából jön, a póló itthonról. 

Volt mellélövésetek? 

Igen, amikor a fiúknak szürkét, lányoknak pinket adtunk. A lányok jöttek, hogy cseréljük szürkére, a fiú meg hogy pinkre. Amikor jól sikerül egy póló, akkor egy rakat képet küldenek, hogy itt és itt hordják.

SZERVEZŐI EVOLÚCIÓ

Tíz év múlva mi lesz? Ugyanez még jó lesz, elég lesz? Vidám szpiker, síp, dob, hangulat, móka, vagy még több kell majd? Netán letiszulnak a versenyek, és az lesz a trend, hogy csak a biztosított pálya önfrissítéssel?? 

Minden változik. Most még a fát diszitjük, sok kis csillingelő szart rakunk rá. Szerintem ez letisztul, helyükre kerülnek a dolgok. Legyen fesztivál, de maradjon futóspecifikus fesztivál. Érezze a futó, hogy ez érte van, és ne egy csemperagasztó cég standja legyen közvetlenül a startvonal mellett. A megjelenő szponzorok ne tolakodjanak. Vannak olyan cégek, akik kitelepülnek, semmi közük a futáshoz, de mondjuk társadalmi küldetésnek érzik. És nem akarnak 10 deka csemperagasztót beCSEMPÉszni a rajtcsomagba. Érzik, hogy hol vannak, hogy mi az, amit ilyenkor illik!

A customer care részről sokat beszéltünk az érmek, kommunikáció, programok kaják kapcsán. De a versenyek kitalálása tán a leginkább közönségkreáló dolog. A saját szakálladra döntöd el, hogy milyen lesz egy táv, és azt hogy promózod?

Nézegetem a netet, fontos a szlogen is. A mi zászlóshajónk a Borvidék, az egy össznépi delírium, egy fesztivál, és közben kicsit futunk is. Nekem tömegiszonyom van, én ezt futóként már nem annyira szeretném, nekem a Bükki Hard elég a 35 egyéni indulóval. De mi egy szűk csoportja vagyunk a futóknak, nem indulhatunk ki magunkból.

Kik? 

Akik ebben az autóban ülnek. (Szabó Béla, Lőw Andris, Öcsi és a szerző - lásd a lenti képet) Mi olyan futók vagyunk, akik az ultrát nem 42-50 km közt értjük. Ha ilyen embereket kérdezel meg, egész más a motivációjuk, a versenyekhez való hozzáállásuk, az egymás közti kommunikációjuk, a futók iránti tiszteletük. A tapasztalatuk miatt. Egy félmaraton minket már nem hoz izgalomba. Hetente futunk egy-kettőt, jó, az Andris nem. (Erről már senkit nem tudtunk megkérdezni, lévén a hátsó üléssor aludt.) De akik eljönnek a Borvidékre, azoknak a 70%-a még ott tart. Nekik ez óriási kihívás és valódi izgalom. És megszokták, hogy ezért a távért egy versenyen ekkora tömegben kell futni. Ennyi.

A lesújtó múltkori focis kórkép után hazai pályára térünk vissza, és a versenyszervezés művészetében mélyedünk el.

Hősünk, bár számos véleményes dolgot művel (AC Milan drukker, képes autót vezetni napokon át, ráadásul ugye futóversenyeket szervez), mégis már gyerekként emlékezeteset alkotott: a ’80-as években "idegenben" ikszelt Szekszárd akkori legjobb gombfocizójával, a Prosectura punkzenekar énekesével. Azóta ebből a sikerből él. Na meg a futók megkopasztásából és a családi bizniszből, hiszen a gombfocizás után a fényből a csendes vállalkozói szektorba zsilipelt, és folytatta a generációs faipari tradíciókat. És mivel a körfűrész nem vitte le bokából a lábait, tíz évvel ezelőtt mocorogni kezdett benne a futólélek. Nemcsak versenyzett (12h OB 1. hely, terep Olympian Race 4. és Párizs Maraton 17973. hely), hanem később galád módon másokat is próbált erre rávenni.

Öcsivel töltöttem vállt vállnak vetve, izzadtan egy hosszú éjszakát. Kevés férfiember mondhatja el ez rajtam kívül. Szerintem senki, lévén a 180 km-es Olympian Race volt az első éjszakázós versenye interjúalanyomnak. De most nem annyira mint futót kérdeztem, hanem úgy, mint aki a depóasztal másik oldalán áll. A tudathasadásos állapot rögzítlse egy kétrészes interjúban végződött.

Következzék részekre és ízekre szedve a folyton emlegetett anyukájú Versenyszervező egyik archetípusa! Az első részben választ kapunk olyan gyötrő kérdésekre, mint: Egyáltalán miért szervez valaki versenyt? Milyen tételekből áll össze egy nevezési díj? Mi a legproblémásabb rész versenyszervezőként? Mik a fejadagok egy frissítőponton? Őszinte válaszok a futás sötét oldaláról Márkus István Öcsitől. (Az interjú olasz autópályákon készült, amikor a Toszkán100-ról tartottunk haza.)

KEZDETEK

Te egy offshore-lovag vagy?

???

Csak mert amerikai szamoai bejegyzésű a honlapod.

Adta magát, hogy a futás szóval eljátszunk, így lett a versenyeink gyűjtőhonlapja a fut.as.

Nem elég gombfocizni? Miért adja a fejét egy jóravaló illető versenyszervezésre? Magát vagy másokat akar megnyomorítani?

A motivációm a Nike félmaraton volt 2007-ben, meg az előtte hármas váltóban futott pesti maraton. Futogattam ugyan kisebb versenykéken is, és akkora kontraszt volt ezek és a BSI-versenyek közt. Azt gondoltam, ha egy kicsit jobban odafigyelnének, sokkal jobbat és jobban lehetne csinálni. Aztán 2009-ben Párizsban futottam a maratonon, ahol te is ott voltál, tök jó hangulat volt a pályán: együttesek, sajt- és borkészítők. Ott villant be, hogy bor meg futás, és az én városomban, Szekszárdon összenő a kettő. Még közvéleményt is kutattam a helyi futók közt, mitől jó egy verseny.

Köztudomásúlag te nem bírod a bort.

Na jó, de Szekszárdról mire asszociál az ember?

Babits Mihályra. "Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem." (Off topic: Sokan úgy tudják, hogy Babits írta e sorokat, pedig valójában Karinthy fricskája. ''Babits Mihály...született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy ''Szekszárdon Születtem, Szinésznőt Szerettem'' című leendő versében az alliterációt elrontsák.'' - írja Karinthy Frigyes: Így írtok ti klasszikusában.) 

Meg a borra asszociál. Tudatosan lett a kommunikáció a bor köré építve, ezért lett a neve Borvidék Félmaraton. Kitaláltam, hogy minden frissítőponton lesz fröccs. Tovább is mentem, mai szemmel persze ezek alapdolgok, de akkoriban progresszív volt. Például az első ember én voltam, aki fizetett hirdetést adtam le az Edzésonline-on. Mocskos drága volt, hónapokig hirdettem. Eljártam versenyekre szórólapozni. Meghívtam a Rubik-kockás embert, a tyúkjelmezes futókat, akik akkoriban színesítették a pesti versenyeket. Kerestettem kőket, hogy eljöjjenek. Magyarán: foglalkoztattam a futótársadalmat, bedobtam témákat, ment a hírverés, és nem azzal sokkoltam, hogy „most még kedvezményesen nevezhetsz egy napig.” A Borvidéknek előbb volt Facebook-oldala mint a BSI-nek. Csanyával mai napig „vitatkozunk”, hogy kié volt az első verseny FB-oldal.

Tudsz élni a XXI. század vívmányaival. "Szekszárdon születtem, szaladást szerveztem."

Sose felejtem el, 2009 októberében megnyitottam a jövő májusi versenyre a nevezést. Jöttek a kommentek, hogy mit akar ez?! Én azt hittem, ezt így kell. Amúgy így kell, de itthon ez még új volt.

Hogy alakult az első versenyed? Bukó, siker?

Az első versenyen voltak 780-an. Ez brutálisan sok volt.

A bor miatt?

Nagymértékben. Meg a naptár is lukas volt akkor. Jól volt kommuniálva a pályavezetés, a helyiek kint álltak, osztogatták a fröccsöket, slaugozták a futókat, pedig nem is kértük. Siker volt. Nagyon megköszöntük. 

Ezért a képért én kérek elnézést. De végül is az, ami: ultra!

Mi alapján választ dátumot és távot egy szervező? 

Most már mindegy, ma az erősebb marketinges, beágyazottabb, izgalmasabb a nyerő, hiszen minden hétvégére jut 4-5 verseny, a teljesítménytúrákkal még több is, hiszen azon is futnak néha. Én a legelső versenynek mindenképpen egy félmaratont akartam, az amatőr futótömegek leginkább arra mozdulnak meg: hosszú, de még teljesíthető. Kellett egy „leg” is. Azt találtam ki, hogy ez a legnehezebb, ugye pincéken, dombokon, szurdokon át megy a verseny. Bekopogtam az önkorihoz is, bekamuztam, hogy jön majd ide 1500 futó. Óriásit blöfföltem. A verseny előtt – tipikus politikusi magatartás – kicsit lekonyultak a prominensek, hogy csak 800 futó van 1500 helyett. De mondom: „fejenként egy kísérő is van ám.” Erre felcsillant a szemük. A szponzoresten a mikrofonba már 2000-et mondott a polgi.

Minden város más és más, ha sportról, azonbelül is futásról van szó. Szekszárdon hogy fogadták a felfordulást?

A városvezetés részéről sosem volt ellenállás, sőt nagyon korrektek voltak. A lakók azért jelentgettek fel, főleg az útlezárások miatt. Direkt kettőkor indul a verseny, mert délig piac van, délben mise, nekünk is be kell tartani az együttélés szabályait. De egy ember ebédet vitt volna a nagymamájának – kettőkor. És nem tudott átkelni, úgyhogy felnyomott minket. De akadt pozitív eset is: egyszer egy hatalmas roma lagzi volt a főtéren, velük is egyeztettünk, mindenki boldog volt, egymást tapsolták. A városnak az a fontos, hogy minél többen fussanak, nőjön a turisztikai mutató, a városról való pozitív élmények száma, így lesz elfogadottabb a verseny is.

BEVÉTEL / KIADÁS – A KÉZZELFOGHATÓ ÉS A LÁTHATATLAN 

Az ötlet szép és nemes. De a szervezők profitérdekeltek is, nemcsak altruisták.

Hazugság, ha valaki azt állítja, hogy nem érdekli a bevétel. Vagy pontosabban: érdekli, hogy kisebb veszteséggel megússza. Kezdetben engem nem motivált, hogy mi ebből keressünk. Annyira alálőttünk a költségeknek, hogy elúsztunk. Mertem álmodni, csak későn ébredtem. Nem mentem csődbe, mert volt a családi bútoripari cégem, ami elbírta a veszteséget. 2012 óta a Szekszárdi Sportközpont vezetőjével, Csillag Balázzsal társak vagyunk, van 2-3 állandó segítségünk, közösen szervezünk Tolna megyében is a környékén.

Ez miért fontos?

Mert manapság mindenki specializálódik. Csanya a terepre, mi a régióra. 

Te melyik részét viszed a szervezésnek?

Kitalálom a versenyeket, a kiírásokat, kommunikációt. Csillag Balázs a várossal van kapcsolatban, engedélyeket intéz. Nincs mindig arányban, de ezt nem rakjuk patikamérlegre. Együtt rakjuk össze a naptárt. (A képen baloldalon Csillag Balázs, jobb oldalon, sportosan elegáns betűrt (!!) rövidujjúban Öcsi. Figyeljük meg a pipiskedést, ahogy próbál felnőni a feladathoz.)

Van olyan verseny, amit nem te találtál ki?

A három hét múlva harmadjára startoló  Korinthosz.hu nem a saját ötletünk, Németh Zoli keresett meg, hogy legyen már egy ultraverseny is, ami egyben tesztre is jó a spartathlétáknak. Így dobta ki az agyam, hajaz az Athén–Korinthosz távolságra (81 km) és kap külön oklevelet, aki beér a Spartathlonon is elvárt limitidőn belül (9 óra 30 perc). A Bonyhád-Bátaszék versenyünket is megörököltük, halódott a rendezvény, elfogytak a futók, felhívtam a hölgyet, aki addig szervezte, hogy mi feltámasztanánk.

Fizettél érte?

Ezt odaadta a hölgy grátisz, nem akart vele vesződni, gyesen volt, volt elég dolga. Örült, hogy életben maradt a „gyermeke” – mármint a verseny, és persze a valódi is. Azt hiszem eddig csak az UltraBalatont adták el üzleti alapon.

VARÁZSSZAVAK: ÉLMÉNY ÉS KIHÍVÁS

Milyen paraméterek alapján árazható be egy verseny?

Az addigi szervezőtulaj lát egy szaldót az elmúlt évek alapján, ami alapján adódik egy minimum eladási ár. Én a lehetőségeket nézném meg, van-e kihívás a pályában. Az emberek az élményt keresik és a kihívást. 

Ez lejárt szó, mint a "látvány", a "bio" vagy a "motiváció" is.

2009-ben nem volt az, most már elfáradt. Ma a kézműves a menő. Meg a szélsőségek. Korrektnek, őszintének, ár-értékben normálisnak kell lenni. És nem árt, ha nem csak üzletember vagy, hanem magad is futó.

Érdekes: a Spartathlon associationben kifejezetten figyelnek arra, hogy ne legyen futó a szervezők (elnökségi tagok) közt, nehogy maga felé hajoljon a keze vagy lába. Visszatérve: hogy alakul ki egy verseny nevezési díja? Mondjuk egy félmaratoné.

Van, aki 10-15 ezret is szán rá. Nem tart stukkert senki a fejéhez, hogy nevezzen. (Lőw Andris hangja hátulról: „fél, hogy jövőre nem lesz lába, szóval ha valakinek fontos, benevez.”) Van egy keresleti görbe. Vidéken 7-8000 forint, a fővárosban drágább. Nem mindegy, ezért mit adsz. Ennek 70-75%-a a valós bekerülési költség. Kiszámolom, mennyibe kerül a verseny, és mit tudok adni. Persze, lehet spórolni a Kínában gyártott – amúgy minőségi – éremmel, pólóval, csiricsárékkal. A bevételünk abból van, hogy mennyi szponzort tudunk felmutatni. A nevezési díjban nemcsak egy futás van, hanem tésztaparti, afterparti zenekarral, vasárnap morning show reggelivel, érem, fröccs, frissítés, póló. És persze a „láthatatlan” dolgok: könyvelő, bérleti díjak, napidíjak, egyszeri molinók és zászlók, média, kiadvány, mentők, engedélyek, még kötöző szalag is stb-stb.

Limit? 

Más szervező direkt kommunkálja, hogy nála nincs limit a nevezők számában. Bolond lennék ilyet írni. Hogyne lenne limit! Minden ki van számolva. Annyit rendelünk a cuccokból, amennyi a limit. Nem szeretnék utólag érmeket, pólókat postázni.

A Korinthoszon tavaly eltűnt, kedvenc szakadt trikómat azért majd postázd el.

A mentős azóta is azzal törölgeti a nívópálcáját.

Trikó nélkül a hasmenéses, eltévedéses 2015-ös Korinthosz.hu céljában. Ezért még számolunk!

A KOCKÁSFÜZETESEK ÉS A LEVELEZŐPAJTÁSOK

Köszi, megjegyeztem. Azt már elmondtad, hogy kezdted el az egészet. De mi mire épül rá? Magyarán, inkább futóból lesz szervező vagy fordítva? Vagy üzletemberből futó, vagy az örökre megmarad üzletembernek?

Szerintem nem függvénye a szervezésnek, hogy kiből mi lesz. Ez nem egy jól definiálható evolúció, hanem egy belső késztetés, hogy vágysz valamivé lenni. Legyen az futó, szervező vagy business man. Az, hogy valaki ezt üzleti alapokra helyezi, szerintem nem gáz és nem ördögtől való. Az már sokkal inkább az, ha ezt tagadják és a kötelező minimumot sem szolgáltatják a versenyeken.

A versenyszervezés neked egy hobbi vagy egzisztencia?

Szerintem senki nem ebből teremtett egzisztenciát, a BSI-n kívül. Ez egy lehetséges keresetkiegészítés, de gyakran rizikó és inkább szerelem. Még a Muki sem ebből élt az UB-ig, triatlon versenyekig. Csanya sem. 

Ne haragudj, de ezt senki nem fogja elhinni, ha valaki leül egy kockás füzethez, oszt-szoroz és kiszámolja, hogy mennyit a bevétel. 

Na de nem látja a költségeimet.

Kalkulál valamivel.

A kockásfüzetesek úgy gondolkodnak, hogy aszongya „1000 a póló, 800 az érem, 1000 az időmérés, 500-ra jön ki a szponzorbor, az cuzámmen 3300 forint”. És ő közben fizetett 5500 forintot – mert ennyi az előnevezési díj, ha nem a helyszínen akarsz. Komolyan, ilyen leveleket kapok, hogy az illető megmondja, hogy mennyibe kéne kerülnie a versenynek. Levezeti szépen, és a végén közli, hogy 2200 forinttal túllőttem, adjak neki kedvezményt. Erre elég szigorú, világos választ írok. De tényleg, elképesztő leveleket kapok, Csanyával ezen röhögünk. 

Öcsi éppen "szigorú, világos választ ír" egy nevezőnek.

Vannak megrögzött levelezőitek?

Nevén is tudnék nevezni öt embert. Ebből három Csanyánál is megjelenik. Itt is érvényes a Pareto-elv: a problémák 80%-át a mezőny 20%-a produkálja.

Mik a slágertémák?

Nevezés átírása másik távra. Ha ránézne a kiírásra, látná, hogy sima ügy. De nem, ő oldalakon át indokolja, bár senkit nem érdekel, kamuzik miért nevez át 28-ról 21-re. Nevezz át, welcome. Vagy ott a nevezési díj visszafizetése. Tudnivaló, hogy nálunk az indulás egy adott dátum után csak átruházható. 

Ez gáláns, valahol még ezt sem lehet.

A lényeg, hogy megy a jogi adok-kapok, hogy miért L-es pólót kap, amikor ő S-es. De nem érti, hogy azt a pólót az kapta volna, aki átruházta rá. 

A magyar fizetőképes kereslet elbírna magasabb nevezési díjakat? A futóhype tud még motiválóbb lenni, hogy többet fizessenek a versenyekért az emberek? Magyarán: hol van a futók financiális ingerküszöbe?

Ez a megközelítés nem jó. Nem a fillérek kisajtolása érdekel, mondjuk „ha még 300 forintot rá tudunk tenni, az 2000 nevezőnél már 600000 forint”. A tapasztalati számok mellé még becsülünk egy részvételi arányt, és szeretnénk ha ez fedezné a költségeket. A versenyeink az első alkalommal szinte mindig veszteséges voltak. Mi hosszútávon gondolkodunk. A pénztéma mindenkinél vibrál, számolgatnak, érdekli az embereket. Ki kell szolgálni a szponzorokat is, nem elég a molinó. El kell gondolkozni, hogy lehet vonzóvá tenni. Mi ehhez is találtunk know-howt.

SZERVEZÉSI ALAPISMERETEK

A versenyszervező az úristen után a második, szokták mondani.  

Én úgy tudom, előtte vagyunk.

Az meg pláne, aki nem szabvány versenyt rendez. Ő aztán tényleg azt csinál a pályáján, amit akar (mondja hátulról Lőw Andris.) Sőt, azt is mondják, hogy ultraversenyen az egyéni induló az isten.

Nem akarok szent tehén lenni szervezőként, bennünk is van hiba, látom, hogy a másikban hol lehetne javítani. De ha nem tetszik, mehetsz másik versenyre. Fogadjuk el, hogy vannak szabályok. 

Van többféle szervezői attitűd. Van az iparos, aki kitűzi magának, megcsinálja, még talán haszna is van rajta, látja, hogy jövőre is jó lesz vagy nem. Van a művész, aki látja a hibáit, szorong, bizonytalan, elégedetlen, lázálmai vannak. Szóval miért rendezed meg évről évre? Az a végcél, hogy megérje?

Az is. De a pénz önmagában rossz cél. Már 8 rendezvényünk van, 7 régiós és 1 kakukktojás, mert az budapesti (jótékonysági a LÁSS-nak). Ez a max, ennyit bírunk el. Vannak kiforrott, nullszaldó feletti versenyeink, és van ráfizetéses, ami talán egyszer majd eltartja magát, mint a Korinthosz. Arra két éve csak ráfizetünk. Reméljük, hogy egyszer nagyon sokan fognak nem ötfős váltókban rajthoz állni a Korinthoszon. Én nem ebből élek, imádok versenyt szervezni. Sok szervezőt ismerek, kérdezünk egymástól, segítünk, javíthatunk a versenyeinken.

De a háttérbeszélgetéseken malíciával beszélsz sokakról.

Mindenkinek van egy szűk köre, akit szeret, és vannak, akiket „fújol”. A BSI előtt emelem a kalapom: 20-30000 embernek tudnak szervezni. Más kérdés, hogy ez milyen útvonalon megy, mehetne szebb helyeken is. Az is más kérdés, hogy a Vivicitta rövidtávjain elindul 4500 ember és áttapos egymáson. Mitől élmény ez? De erről nem a Kocsis Árpi tehet.

Hát ki, ha nem a főszervező?

Az, aki odaáll. 

Bocs, ebben nem értünk egyet.

Árpi meghirdet egy versenyt,…

…Ahol meg kéne húzni egy határt, hogy ne legyen tömegnyomor.

Meg is húzzák. De 4500 embernek ez még belefér a komfortzónájába, nekem nem. De néha elviselem, lásd a párizsi maraton 37000 indulója közt is ott voltunk. Egy útvonal áteresztő képessége korlátozott. Limitálni lehet a létszámot, vagy több hullámban indítani, más megoldás nincs. Én inkább tanulok a többi versenyszervezőtől. Amúgy ha már BSI, az egyik kedvenc versenyem a Balaton Szupermaraton (BSZM), ott jó a hangulat, nem vagyunk elviselhetetlenül sokan.

A szervezői depó, avagy garázs.

AZ IZÓT NEM LOCSOLOD A FEJEDRE

Mi a legproblémásabb rész egy szervezésben versenyszervezőként? 

Az útvonalbiztosítás, frissítés és szponzorszerzés.

Menjünk sorban. Útvonalbiztosítás?

Egy tagolt, nagyon sok keresztutcával rendelkező utcai pályát nehéz biztosítani, ezért nincs sok hosszú távú verseny a fővároson kívül. Egy kisvárosban nehéz a teljes útvonalra zárásengedélyt kérni, illetve 80-100 önkéntest, vagy ugyanennyi nem önkéntes rendőrt, polgárőrt szervezni. 

Frissítés? 

A frissítés is lutri, hiszen a mindenkori külső hőmérséklet nagyban befolyásolja a fogyasztást, de ez prognosztizálható.

Mik a fejadagok egy frissítőponton? 

Egy emberre hét decit számolunk. Háromféle itóka van, az elosztás a kérdés. Vízből kell a legtöbb, és időjárásfüggő, hogy mennyi izó és kóla kell. Ugye az izót melegben nem locsolod a fejedre. Kritikus helyzet még nem fordult elő, hogy valami elfogyott volna. Olyan volt, hogy az utolsó tíznek nem jutott izó. Ha van ilyen visszajelzés, meghívjuk őket jövőre. Volt terepverseny, ott eltévedt egy srác, nehezményezte, meghívtuk a Borvidékre. 

Nekem is ezt kellett volna tennem tavaly a Korinthoszon.

Hülye voltál, b*meg.

Ha legközelebb hasmenést és eltévedést színlelek, ügyelek rá, hogy leverjem a szervezőn.

Keresztpromózás trailrunning-pólóban, Csanya örülhet.

Na jó, a kajákat hogy számolod a depókban?

Az az egyszerűbb. Ott túlbiztosítjuk. A személyzet is eszik a depóban. Néhány órás kintléttel akár futsz, akár személyzet vagy, olyan nagy igényed nincs. Hat órát a pályán töltve már van. A kaja örök kérdés, vagy alultervezed, vagy rászervezel. 

A BSI-nél elfogyott a víz egyszer a félmaratonon.

Megértem őket, mert ugyanezzel a gonddal küzdöttek csak nagyban. Ma már nem ez a gond hanem maga a pohár. Ők is, mi is azt szeretnénk, hogy jövőre már ne műanyagpoharazzunk, hanem eldobható, még aznap lebomló papírból igyunk. Itthon ez drága, külföldről meg nagy mennyiséget kell behozni. Százezes nagyságrendekről van szó, hogy megérje, így is többszöröse az ára a plasztikéhoz képest. A Borvidéken elfogy 20000 pohár. Ha kap egy szép dizájnt, akkor az még szexibb lesz. A futópohár nem versenyspecifius dolog, mi azzá tennénk. Csanya poharat sem ad, nem akarja szétszemetelni az erdőt, halálciki lenne. Igaza van.

Szponzorok?

Nehéz őket becserkészni, hiszen valljuk meg őszintén, a kis vidéki versenyeknek nincs igazi reklámértéke. Itt egy szponzor rendszerint érzelmi döntést hoz, anyagi megtérülés nem várható. Csak az egyes sorozatoknak illetve a nagyobb  versenyeknek van mérhető értéke, de ez is csak akkor, ha a szervező nem csak a Facebookon található képek mennyiségében és megosztásában méri a külső megtekintések számát, hanem elegendő médiafelületet vásárol a szponzori megjelenések részére is. Ezzel nagyon kevés verseny esetében találkoztam. Gyakorlatilag a BSI, Maratondepo, Csanya illetve a mi versenyeinken kívül nem is láttam. 

Milyen a jó futószponzor szerinted?

Tetszik neki a futás és a verseny maga, büszkén támogatja, van helyi kötődése, vállal szerepet a rendezvényen, teszem azt visz egy depót, vagy legalább biztosítja a facilitásokat.

Útvonalbejárás a házikedvenccel.

Terepes vagy aszfaltos versenyt nehezebb szervezni, mik a buktatók?

Más típusú  kihívást jelent mind a kettő. Aszfaltot könnyebb logisztikázni, terepet könnyebb biztosítani. A terep még szubkultúra, de óriási tempóban fejlődik, bár ez csak privát megérzés. Csanyáék jól uralják a tereppiacot, jók a versenyek, igényes a megjelenésük, folyamatosan növekedik a részvevők létszáma. Aszfalt versenyekre könnyebb  nagyobb tömeget összerántani egy jól kiválasztott távval és programmal.

És mit a legnehezebb szervezni?

Ultrát. A Korinthosz.hun 16 depó van, folyamatosan szemetet kell szedni, bontani és építeni, logisztikázni, ide-oda vinni nem kevés cuccot. És ez csak 81 km! A háttérben durva dolgok folynak. Például a jég: 1000 kg jég a Korinthosz igénye, hogy mindenkinek jusson egy maréknyi. De mit csináljak akkor, amikor van, aki két marokkal szórja magára, és nincs tekintettel arra, hogy mögötte még vannak futók.

Az útvonalkijelölést hogyan csinálják a szervezők? Maguk futnak végig? Hogy mérik: órával, kerékkel, autóval? 

Változó és távfüggő. Egyre jellemzőbb a GPS-órás autós vagy gyalogos felmérés, de tudunk olyan terepversenyről  100 km felett, ahol végigtolták az "egykerekűt"!  

Terepversenynél 50-100 km-t részletekben jelölnek ki? Egyedül csinálják vagy a segítőkkel mérnek? És ha segítőkkel, azoknak ki mutatja meg az útvonalat? Vagy mennek GPS koordináták alapján?

Mi a rövidebb terepversenyeinket végigfutjuk 2 órával, átlagolunk. 30-40 km között legfeljebb 200 m eltérés van két eltérő, de megbízható óra között. A hosszabb versenyt több szakaszban mérik be, bár erről Csanya autentikusabb választ tud adni! (Kérlek, Csanya, kommentelj.) A segítők jellemzően ismerik a pályát egészben vagy részleteiben, így könnyen lehet őket navigálni. A pályajelölés egyébként egy izgalmas dolog, hiszen menet közben is eszedbe jut egy-egy csavar! És én soha nem hagyom ki!

(Folytatása következik.)

Rég nem jelentkezett a blog, elragadott a munka és a foci Eb. Most lecsengetjük a dolgot, néha kalandozhatunk másfelé is. Beljebb jövünk a rekortánról a zöld gyepre. Pillanat, azt tudtátok, hogy az új Puskásban nem lesz rekortán? Most olvasom az indexen: "Az arénában 63 ezer ember fér majd el futballmérkőzéseken, ez lenne amúgy is az elsődleges funkciója, futópálya már nem lesz a gyep körül, ahogy eddig volt, ez a futballmeccs-hangulatnak mindenképp jót tesz." Tehát a futópálya rontja a hangulatot, meg így a berohanó szurkolónak is kevesebbet kell majd futnia, hogy elérje a fociisteneket.

Ez a nagyon hosszú poszt a foci Eb kapcsán egy jóleső könyvélmény-beszámolónak indult, de aztán a feltoluló múlt és a villódzó kérdőjelekkel teli jelen elragadott. Terápikus célokat is szolgál, de persze egy teljesen értelmetlen szövegfolyamnak is tekinthető, hiszen „zenéről beszélni olyan, mint lerajzolni egy focimeccset", mondja David Coverdale. A lehetetlenre vállalkozik az ember. De az Eb környékén focista énem a szeretet-gyűlölet vákumába került. Csak kapkodom a fejem a tévéközvetítések hangvételén, szakértésén, a magyar válogatott kritikátlan ajnározásán. De egyszer "végét vetik az Eb-nek, s hazamennek a legények", úgyhogy a futóblog focikitekintése következik könyvvel, focievolúciós életút-vallomással, magyar foci elemzéssel, kit mi érdekel. De leginkább egy személyes történet: a foci és az ember közt levő szakítószilárdság meggyengülésének tipikus esete.

Veresegyházt eddig a korosztályom és azon túl leginkább az asszonykórusáról ismerte, nem is értem, anno hogy nem nyertek Eurovíziós dalfesztivált a zizilaboros Honky-Tonk Womannel. De most június 28 és július 7 között grátisz lehet ironmanezni sőt, akinek kedve van, nyomhat egy deka-Ironmant is (10 ironman-táv 10 nap alatt). Akinek már csömöre van a zöld gyepből és a labdából, vagy az élőben kapcsolt magyar szukolói hőbörgésből, menjen triatlonozni. Érem, rajtszám és nevezési díj nincs, nem is kell, nem attól leszel valaki, hanem a teljesítménytől. Önismereti tripnek, saját vállad megveregetésének tökéletes.

Hemerodromos azaz ‘egész nap futók’. Hérodotosz használja ezt a kifejezést az extrém hosszútávot futókra.

Ilyen volt Ageasz, aki az i.e. 328-as olümpiai játékokon a dolichos versenyszámban (4.6 km) győzve örömében hazaszaladt a hírrel: reggel győzött, alkonyatra ért Argoszba. Kb. 100-110 km 9 óra alatt = 11-12 km/h.

Ilyen volt Eukidiasz, aki az i.e. 479-es perzsák elleni döntő csata után Plateából elfutott Delphoiba kb. 1000 stadionnyit (erről később), hogy a győztes hellén seregnek elvigye az oltár szent tüzét. Retúrban ez a régi útvonalon 182 km 24h alatt = 7.6 km/h. 

És ilyen volt Pheidippidész, aki Athén-Spárta közt rótta az ösvényeket i.e. 490-ben. Kb. 220-250 km 36 óra alatt = 6-7 km/h. Igaz ugyan, hogy a visszaútja nincs a forrásokban megerősítve, de valahogy csak vissza kellett mennie. Robert Browning, 19. századi angol költő hosszú ódát írt róla.

Az ő futásaikat régi tradíción alapuló, modern kori ultraversenyek őrzik: a 255 km-es Dolichos Race Aegeasz emlékét (terepverseny), egy 215 km-es Eukidiaszét (aszfaltos), és a 246 km-es Spartathlon Pheidippidészét.

Akárcsak Aethlios, Olümpia királyának viselt dolgait is egy verseny, a 180 km-es terepes-aszfaltos Olympian Race rögzíti a maiaknak. Ez a verseny adja a táptalajt a kétrészbe szedett poszthoz:  a májusi verseny beszámolójában (2. rész) masszív mennyiségű kultúrtörténetet rejtettünk el (1. rész). A 2. részt itt találjátok.

Pár érdekes cikk a közelmúltból, némelyik már lejárt vagy sokkal régebbi (csak most leltem rá), mindenki találhat köztük valamit magának. Bocsika, simán lehet, hogy ismétlem magam, és valahova már linkelgettem. Dehát ismétlés a bukás anyja.

Bárki, ismétlem, bárki elbújhat a Hiei-hegy szerzetesei mögött a maga rongyos évi pár ezer edzéskilométerével,  48 órás versenyével, vagy hatnapos self-transzcendens körözgetésével. A Kiotó közelében található hegyen már akkor megtelepedtek a buddhista hívők, amikor Európában még a besenyők, kazárok, frankok és avarok meccselték le a területi vitáikat. Különös leágazását követik a vallásuknak: míg a legtöbb buddhista abban hisz, hogy a megvilágosodás csak több életciklus alatt, számos reinkarnáció során érhető el, addig a Hiei-szerzetesek nem totojáznak. Szerintük ugyanis összejöhet egy rongyos élet alatt is. Na nem mintha könnyű lenne, hiszen aszkéta életmódot, kemény elköteleződést kíván.

A legdurvább metódus a Sennichi Kaihogyo (szór szerinti fordítással "gyakorlat a hegyeken való körbejárásra"). Ez egy monstre, végeláthatatlan terepfutás a templomuk, Enrjakudzsi körül elterülő hegyeken. 1000 napot kell sétálni kábé 100-200 napos bontásokban, mindezt hét év alatt. Nem tűnik bonyolultnak, aki szeret túrázni, az le is tudna nyomni egy 100 napos blokkot, utána az év jétharmadában regenerálódhatna. Igen ám, de a napi kötelező távok évről-évre emelkednek (fokozodó edzésterhelés), mígnem a hetedik évben elérik a kb. 82 kilométert. Az etapok szentélyek, szent helyek, kolostorok érintésével alakulnak ki. 

Az első évek kiengedősek, ott 100 nap alatt végez a szerzetes. Az első év különösen nyugis, az a gyakorlóév, annak végeztével még kiszállhat a próbálkozó. Ha nem teszi, a 101. naptól kötik a hagyományok. Az elvárt konzekvencialevonás: öngyilkosság. A múlt századból és a mostaniból nem tudni ilyen esetekről, hiszen már a kiválasztási processzus is azt biztosítja, hogy csak olyanokat engednek eleve továbbmenni, akik a gyakorlaóévben rátermettnek bizonyultak.

A 4. és 5. év már húzósabb, 200 napig kell robotolni. A 6. combos, mert ugyan csak 100 nap a blokk, de dupla kilométerszámmal, míg a hetedik a (pestiesen szólva) szopóroller: 100 nap alatt 100 x duplamaraton. Epik! - kiáltana fel Csabi haverom! Dzsúszi - mondaná Geri. Mutatom.

és a 7., az utolsó évben: 82 km / nap / 100 napon át, majd utána 30 (40) km / nap / 100 napon át ráadásként.

A zárójeles szám azt a távot jelenti, amit a szerzetes az Imuro Völgyben tehet meg, ha azt az utat választja a Hiei-hegy helyett, hiszen ugyanarra barangolni 100-200 napon át még egy szerzetesnek is monoton. Nyilván, egy völgy az smafu, ott többet kell összekaparni, mint a hegyen zergézve. Eleve a szerzeteseknek minimum 12 évet kell a Hiei-hegyen tölteni (beleértve a 7 éves próbát is), hogy kellően akklimatizálódjanak a buddhista tanokkal, valamint teljesen józanságot és cölibátust kell fogadniuk. A 100 napos etap pedig nemcsak fizikális és mentális kihívás: szépen edzik magukat a pihenőidőben szépírással, meditációval.

Na jó, lehet hogy még ezt is esetleg megcsinálják, akik be akarnak kerülni a Guinness-be, vagy épp megvakult, rákos, tengeri olajfoltba ragadt, poszt-háborús szindrómákkal küszködő kormoránoknak gyűjtenek charityben. A trükk ott van, hogy ha bármi okból egy nap is kimarad, vagy nincs meg a táv, mert éppen vízhólyagokkal küzdesz vagy az ösvényt betemette a hó és nem tudsz rajta közlekedni, akkor bukó. Magyarán nem elég túrázni, hanem azért futni is kell, hogy ez a táv nap mint nap beleférjen a 24 órába. (Ha 6 km/órával sétál, akkor kicsúszik az időkeretből, nem beszélve arról, hogy semmit nem tud pihenni, és máris mehet az újabb 82 kilométerre.)

Jó, hát az igazi megvilágosodáshoz nem a Tiborcz-féle lámpatestek kellenek. Hanem ez a hegy itt:

A Sennichi Kaihogyo ultranonszenszt 1885 óta 46-an csinálták végig, Yusai Sakai, akit a maratonszerzetes becenévvel is illetnek, kétszer teljesítette. Összesen 3 szerzetesnek sikerült ez.

Vegyük át mégegyszer: 7 év hiba nélkül irdatlan távokkal hegyen változó időjárással és terepadottságokkal. Ha kétszer lenyomod hiba nélkül, az is 14 év az életedből. Yusai Sakai 1973 és 1980 között csinálta meg először, rápihent félévet, nem volt elégedett a megvilágosodással, és újra nekiment. 1987-ben tette le a szalmaszandált. 61 éves volt ekkor.

"Nem voltam elégedett az első teljesítéssel, csomó dolgot jobban csinálhattam volna" - mondta Sakai, aki szerint akkor még nem élt eléggé spirituális életet. Sportosat biztosan. A hetedik év végére annyira szívóssá és kipróbálttá válnak a szerzetesek, hogy egy 400 méternyi szintemelkedéses terepet 20 perc alatt teljesítenek, míg az elsőévesek 45 perc alatt. Ultrafutók megkíséreltek pár napig együtt "edzeni" a szerzetesekkel a Sennichi Kaihogyo alatt, de a kihívás kíméletlensége hamar lemorzsolta őket. Egyszerűen ez nem atlétika, hanem átlényegülés, rutinná váló extrém erőltetett menet. 

Mit csinált Sakai a második nekifutásának a hetedik évében? A hétvégi UTH-ra készülők, no meg Csanya is megirigyelheti Sakai szofisztikált felszerelését és metódusát. Ő is éjfélkor rajtolt naponta, ahogy a 115 kilis távon indulók teszik majd szombaton. Kis zöldség és mizo-leves elfigyasztása után elindult fehér temetési ruhába öltözve járt-kelt, ezzel is jelezve, hogy elfogadja a halált. Az UTH-n ezt egy nyilatkozat aláírásával vállalod. Égő fáklya volt a fejlámpája, ezenkívül kötelet és kést vitt magával, hogyha képtelen lenne a napi szintet hozni, akkor Buddha akarata szerint végezzen magával. Ezt ma a fórumozók teszik meg egymással. (Az nem világos, hogy miért volt nála két eszköz...Tán ha nincs fa, amire felkösse magát, vagy ha csorba a kés, legyen egy biztonsági megoldás?) Közel 300 kis szent helyet érintett a 82 kilométeres útja során a hegységben. Sok szentélykét azoknak a szerzeteseknek emeltek, akik az úton végeztek magukkal, mert egyszer, egyetlen egyszer egy napon kiestek. Örült ha este kilencre visszatért a főtemplomba, Enrjakudzsiba. Ha éjfél előtt esett be, akkor már indulhatott is újra.

Maratonszerzetes egykor és most:

A kalapról még nem szóltam: az első 300 nap után, tehát a 4. évtől a bal kar alá fogva kell vinni, és csak esőben lehet viselni. Ez kábé a kötelező tartozék széldzsekinek feleltethető meg a terepes papírtigriseknél.

Az ötödik év nemcsak azért kemény, mert 200 napra nő a megteendő kötelező penzum, hanem mert belekezdenek a Do-iri szertartásba is a megvilágosodásra kandidálók. A cél: szembenézni a halállal. Hét és fél napig (más források szerint kilenc) nem esznek és alszanak, és limitáltan isznak Enrjakudzsi mélyén (a képen) Ez tudományosan is képtelenségnek hangzik, de minimum kockázatosnak. A templomba visszavonult szerzetes ilyenkor üldögélve mantrázik és igyekszik ébren maradni - ezt két másik szerzetes ellenőrzi, aki a bal- és jobboldalán üldögél. Egyszer, hajnali két órakor megy ki a templom melletti szent forráshoz inni. Ez először pár percébe kerül. De a hetedik napon a teljesen legyengült szerzetesnek a vízívási mutatvány órákba telik. Állítólag azoknak, akik idáig kibírták, hihetetlenül kiélesedtek az érzékszervei, és meghallják még azt is, amikor a füstölőpálcáról leesik a hamu. Sakai elmesélte, hogy a körmei elhaltak rituálé alatt, a kezeit sebesre karmolászta, kiszáradt ajakkal, rohadó halszagú testtel vegetált. Az ötödik napon rituális gargalizálás következik, de ha a bevett vízadag és a kiköpött nem egyenlő (magyarán ivott belőle az alany), akkor elbukta a rituálét. A testsúlyának negyedét veszti el ilyenkor a szerzetes.

Aki egyszer is megcsinálja a hétévnyi gyötrődéssel járó Sennichi Kaihogyot a szalmapapucsában, az megkapja a Legmagasabb Gyakorlat Szent Mestere címet, és ezzel a titulussal a régi, birodalmi berendezkedésű Japánban  speciális jogok illették meg a viselőjét, például, hogy az uralkodó jelenlétében ő viselhetett egyedül cipőt. Hát ez derék dolog. Nem, nem egy elveszett Monthy Python-jelenetből idéztem.

A modern Japánban már celebeknek számítanak a teljesítők, és egyenes adásban közvetítik az utolsó etap végét.  

Ebben a poros brit filmben látható egy hétéves próba elkezdésének rituáléja, valamint Sakai is nyilatkozik.

Sakai 87 évesen halt meg 2013-ban. Motivációja a megvilágosodásra, a Sennichi Kaihogyo teljesítésére a sikertelen élete, kudarcos mindennapjaiból fakadt, ez vezette, hogy belépjen a rendbe. 1926-ban született, nagyon gyengén teljesített a suliban, képtelen volt leérettségizni, katonáskodott a II. világháború alatt (a hírhedt vegyifegyver egységben szolgált a megszállt Kínában). A háború után megpróbált egyetemre menni, hiába. Tokió környékén melózgatott,  de lusta volt és semmirekellő a saját szavai szaerint, majd megházasodott, de 40 évesen is a napi szintű megélhetésért küzdött. Álmodozott, dolgozott, kilátástalanul. A felesége öngyilkos lett. Gyászában Osakából elzarándokolt a Hiei-hegyre, és ha már ott volt, megkérte a szerzeteseket, hogy hadd léphessen be (vesd össze: "na lécci, hadd regisztráljak a határidő után!") Elutasították, mondván túl idős, de ha kiáll egy próbát, akkor felvételt nyer. Egy imaceremóniát kellett kiállnia egyi jeges vízesés alatt, majd 108-szor felkelnie a térdéről. Megcsinálta. 

1972-ben már megmutatta, hogy képes a teljesen rigorózus rituálékat abszolválni. (Nem mellesleg, ki találta ki mindezeket ilyen körmonfontan? Buddha?!) A "szakadatlan nembutsu" során 90 napig kellett kántálnia Buddha nevét, és mindössze két órát alhatott. Akkorra már egy évszázada senki nem vitte véghez ezt a próbát. Sakai szerint ez keményebb volt a hétéves próbánál. Mindenesetre azzal, hogy kétszer teljesítette, hírneve már Japánon is túljutott. 1995-ben még II. János Pál pápával is találkozott: a fociskapus a futóval.

És akkor a végére egy emlékkönyvbe, valamint köztársasági elnökök újévi beszédet mondó szájára illő idézettel zárunk Sakaitól: "Élj úgy, mintha minden egyes nap az egész életed lenne. Ha ma elkezdesz valamit, fejezd is be ma. A holnap egy másik világ. Élj pozitívan." 

Disclaimer: A cikk hangvétele ironikus, mert képtelenségnek tűnő dologról írok. De megtörtént, valós, és fantasztikusan tiszteletreméltó. Csak a pátosz annyira nem illik ide. Azt hiszem, mint minden önfelfedezéssel kecsegtető tett, ebben is önzőnek, önfeladónak kell lenni, és nagyon ragaszkodni (szeretni?), azt a hülyeséget, amit csinálunk. 

Forrás 
» John Stevens: The Marathon Monks of Mount Hiei, The Telegraph, Wikipedia

A címbeli idézet Arnold Palmer golfozótól származik - szelíden jelezve, hogy nincs ingyenebéd. Ha megvannak a biztos alapok, és nemcsak a karbantartásra / fenntartásra, hanem a fejlődésre is marad erő az edzésen, akkor a versenyeken már "csak" le kell adni az aznapra rendelt maximumot, és élvezni a körülményeket. Na jó, ez utóbbi dumát sosem tudtam bevenni. Méghogy "minden percét élveztem a futásnak", aki ezt mondja, az vagy nem tette még oda magát rendesen, vagy hallotta, hogy a futásról így illik nyilatkozni.

Lényeg: az alapozás (heti 80-110 km) meghozta gyümölcsét, nagyon jó, de leginkább természeti szépségekkel, tavaszi ízekkel teli versenyeket hozott zsinórban az év első negyede. És még ha nem is vagyok maradéktalanul elégedett, szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen sok szép, remek rendezésű futamra jutottam el. Minden futóblog legalja következik (de legalább 4 in 1), lelkendezéses versenybeszámolók kronologikusan. Egy hónap alatt Vértes TerepMaraton, Kis-Duna Maraton, Vivicitta Félmaraton és egy fantasztikus toszkán 100 km-es terepfutás. Pörgess oda, ami érdekel!

Továbbra sem akaródzik a felkészülésről, majdani versenyekről írni a minimálisnál többet, pedig volt Vértes Terepmaraton, lesz most Kis-Duna Maraton, meg Vivicitta, aztán irány a toszkán 103 kilométeres crossover futás. Meglehetősen laposnak tartom a sima beszámolós-posztokat: megírni is unalmas, de olvasni is, mert egyáltalán nem referenciapont más tapasztalása, a körítés meg szimplán érdektelen. Valahogy nekem sokkal érdekesebb és értékesebb, ha olyat adsz és kapsz, ami orientál, felfed valami árnyékban levőt, infotainmentként szolgál, tájékoztat, vagy éppen gondolkodásra késztet. A mostani bejegyzéshez pár ad hoc felmerült Miért-kérdés bevezetőnek; ezekről már rég ígérem, hogy írok hosszabban...

MIÉRT?

Miért kell fülhallgatóval futni versenyen?

Miért jó még akkor is kézben fogni a telefont, mint valami köldökzsinórral tapadni a zajló (virtuális és valós) világhoz, amikor kimész edzeni?

Miért kell kísérő egy versenyen, ahol magadat méreted meg? (vesd össze a terepfutással, ahol sokkal limitáltabbak a kísérési lehetőségek)

Miért kell pénzdíj egy ultraversenyre, egyáltalán motiváló ez?

Miért ír komoly magyar sportközgazdász doppinglegalizálós cikket? (A magyar WADA értelmes replikája itt.)

Miért nincsenek kidekorált férfi hostessek mint díjátadók női versenyeken, akik még meg is puszilják a dobogón állót két oldalról?

Miért hajtanak emberek a World Marathon Majors címre, ha csak megvásárolni tudják a részvételt - mert egyrészt sosem lesz meg a fix kavlifikációs idejük, másrészt mert nem sorsolják ki őket.? Egyáltalán ez minek az indikátora: az elkötelezett futóé, aki kontinenseket utazik át 42 km-ért? Vagy azé, aki megteheti, mert fussa rá? Vagy akit sikerült behülyíteni a marketinggel? Vagy a kedves városmaraton-turistáké? Amúgy meglepő, de kb. 400 arc van, akinek megvan mind a hat város (Sorrendben az érmek: Chicago, New York, Boston, London, Berlin, Tokyo. Nem az enyémek.)

NAVA

Eddig tartott a kesergő. Az apropó, amiért a Miértek felmerültek, egy őskori dokumentumfilm. Sportpszichológusoknak kötelezővé tenném, de mezei versenyzőknek is. Mahrer Emil tévés 1973-as vegyessalátája olimpiai bajnokokat mutat be, és egy rohadt egyszerű kérdést szegez nekik. Miért? Balczó András (öttusa), Földi imre (súlyemelés), Varga János (birkózás), Zsivótzky Gyula (kalapácsvetés), Kamuti Jenő (vívás) személyes reflexiói segítenek megérteni, hogy valaki miért áldozza életének nagy részét, hogy egy érmet megszerezzen, mi viszi le mindennap az edzésre, miért sportol egyáltalán? Miért kezdi el? Miért vállalja a sokszor szenvedéssel járó, véget nem érőnek tűnő felkészülést? Miért éri meg? Miért és mikor kell abbahagyni? Sportolók sportról és önmagukról. 

Ezt a filmet nem tudjátok a YouTube-on megnézni, sajnos. Vagy el kell battyogni egy adónkból fenntartott NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) pontra, leginkább a kerületi könyvtárakat javaslom, vagy otthon próbálkozni, nekem minden 20. alkalomra sikerült betöltetni, mert legtöbbször korlátozott hozzáférést ír szerzői-jogi okok miatt a mi pénzünkből fenntartott kultúrarchívum. Így csak 1 percet enged megnézni. De ma éppen az egészet lejátszotta. Ide katt: http://nava.hu/id/1890140/

KÖNYVTÁR

Teljesen offtopic megjegyzés, de egyszer megpróbáltam kíváncsiságból lekérni több fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, hogy - amióta elektronikus rendszerük van (kb 8 éve) - miket kölcsönztem. Hiszen minden a gépben van. A válaszok: "Nem tudják odaadni. Nincs hozzáférésük. Nincs nyomtató. Csak az elmúlt évet adhatják ki, de csak egy oldalnyit printelnek. Felhatalmazás kell." Na fel is adtam a küzdelmet egykori könyvtárszakos barátaimmal, akik aztán az eleve megmosolygott bölcszészkar sokat szidott páriái voltak. Komolyan, ha az OEP oldalára felmentek, akkor le tudjátok kérni hosszú évekre visszamenőleg, hogy milyen orvosi kezeléseken voltatok és mit számlázott ki az OEP az államnak. Minden szar szerepel ott, meg fogotk lepődni, hogy olyan is történt, amit nem kértetek, nem tudtatok róla, sőt akkor is van néha adat, amikor a rendelőben sem voltatok. De legalább dokumentálva van és lekérhető. Ezt a könyvtár még nem tudta megugrani. De nem baj, csakis a közkönyvtárak és a tömegsport támogatásnak van a legtöbb értelme.

DOKSIFILM

Szóval MIÉRT? Íme pár válasz, gondolat a szereplőktől, akiket a kamera hol edzésen, hol az otthonukban vagy a munkahelyen les meg. (Kamuti praktizáló kórházi orvos volt párhuzamosan, Földi pedig gyári munkás - gondolom, sportállásban.)

Testedzésfüggőség, lelkiismeretfurdalás, sportszeretet a fő hajtóerő, hogy csinálják nap mint nap

"Nem tisztázódott le, hogy mi hajt, csak versenyezni és edzeni akartam." (Varga János)

"Mindig jobbnak érzem magam, és nem tudom abbahagyni" (Földi Imre)

"Célunkat el akartunk érni, ennek mindent alárendeltünk." (Zsivótzky Gyula)

A nyilatkozók közül többen egyaránt rosszul élték meg, amikor valamiért eltiltották őket a sporttól.

Philosztratosz ókori, a tréneri tudományról szóló írását is emlegetik - könyvtárból sajnos beszerezjetetlen -, amiben kényszergyakorlatokkal, a híres tetrasz nevű, négynapos edzésláncolattal gyűrik a sportolót, aki szenved. Sőt lehet, hogy mindennek tetejébe a végén még le is győzik. "Isten úgy bánik veled, mint az oktató a vad tanitvánnyal."

(Mellékesen jegyzem meg kultúrtörténeti csemegeként, hogy az ókori olimpiai versenyek előtt Zeusz egyik szobránál, egy vadkan kivágott belső részein állva tettek esküt az atléták, atyjuk, testvéreik, de még az oktatójuk is, hogy semmi komiszságot sem követnek el az olympiai versenyen. Ezen felül az atléták még arra is megesküdtek, hogy tíz hónapon át egyfolytában a legpontosabban elvégeztek minden (előirt) gyakorlatot. Az eskü letétele után már nem léphettek vissza a versengéstől, az esküszegés nagyon ciki volt, és büntették. Szobrot kaphatott minden győztes, de csak három győzelem után lehetett portrészerű a szobor. és nem lehetett soha magasabb, mint az ábrázolt versenyző. Az meg csak nyalánkság, hogy a hajadon nők megnézhették a versenyeket, de a férjes asszonyokat kizárták. Hohohó!)

"Eldobod egy ménykű távolságra a kalapácsot, utána gyalogolsz és hozod vissza – mi ebben a jó? Ez a legszebb. Mikor visszasétálok, emésztem a végrehajtott mozgást. A mozgást kialakítani a saját alkatomra az alkotásszámba megy, nem csak fizikai munka, de intenzív szellemi és idegi munka megkomponálni azt." (Zsivótzky Gyula)

"Ha már járt a csúcson a sportoló, nehezen mond le arról, hogy mégegyszer odamenjen. Érzi, hogy még tudja fokozni."

"Ami belül játszódik le, abbol lesz a számszerűsíthető eredmény. Még az ember magának is nehezen fogalmazza meg."

"Nem készülsz rá és nyersz - talált pénz." (A véletlenül összejött győzelemről.)

Egy nagyon fontos gondolatmenet: "Erre vagyok képes, de többre törekszem. A képessegszintnél magasabb az igényszint. Ez űz a jobb teljesítményre, ezért képes az ember a kudarc elviselésére."

Balczó az egyik legautentikusabban megnyilvánuló alanya a filmnek. "Nem szeretem, ha lenéznek, azt sem, ha felnéznek. Azt szeretem, ha vízszintesen néznek." - mondja a népszerűségről, sportvezetésről. Ugyanitt kifejti, hogy a sikeres sportolót a "megbüszkülés" veszélye fenyegeti az életben és versenyhelyzetben egyaránt. Süket és vak lesz, nem tud megítélni reálisan dolgokat, elcsavarodik a feje. Ő is sokszor "be volt flúgolva....Hirtelen ráugrani a sikerre nem szabad, mert mint a szappan, kicsúszik a kezedből. Úgy kell odaállnom, hogy nekem izgulnom kell - de ez hibás tapasztalat." - mutatja be Balczó, hogy nagyon is pontosan kell tudni, mre vagy képes, és higgadtnak kell maradnod. Nem jó a versenydrukk szerinte. "Amikor megcsillan a remény, a nyerés lehetősége, akkor baj van, butaságokat tud csinálni az ember. Hirtelen rá akar ugrani a lehetőségre, el akarja kapni. Amíg nem számol le a veszteséggel, addig mindig mindent rosszul fog csinálni." De ettől függetlenül továbbra is az öttusa szakmát választaná, ha újraszületne.

Az is érdekes rész, amikor arról mesél  hogy miért nincs edzője. Balczó az erőszak edzői formáját nem viselte el, így önálló lett, s tapasztaltabbá vált. A pályafutása csúcsát ő vezényelte magának. És a célban sem szerencséje van, hanem isten a nyerés kegyelmében részesítette - itt már villanásnyira látszik a későbbi nagyon vallásos, hit irányította Balczó. És miért nem lett szövetségi kapitány belőle? "10 évet vártam rá, hogy léptékhelyes kipróbálásban vehessek reszt. Nem szabad tovább várnom...A metrón a Népsportban továbblapoztam egy öttusáról szóló cikket. Megéreztem, hogy kimúltak kbelőlem az energiák."

56 éve ezekkel a különös mókákkal múlatták az idejüket a sport megszállotjai. Ezen csodálatos sportallűrökkel ugrunk fejest a bolondok napjába.

Eltelt egy év (14 hónap), ismét megnézettem magam, mit tudok, mennyit tudok. Fejlődtem vagy hanyatlok? Netán stagnálok, azaz a biológiai korommal járó törvényszerű romlást ellensúlyozta-e a sok edzés és étrend? Az adatok szárazsága mögött azonban sok hasznosítható érdekesség bújik meg annak, akinek nemcsak a kompressziós zokni márkája, a gélválogatás, edzéstérkép posztolgatása, vagy a kineziotape színterápiás hatása számít, hanem aki az edzésre szánt idejét és edzéstervezését is komolyan veszi. A laborban nem történik  varázslat, pontosan megmutatja, hol tartasz. És rávilágít pár alapvetésre a kis futóéletünk kapcsán: 1) edzéstervben tudatosan 2) edzésben célorientáltan 3) versenyválasztásban önismerettel 4) versenyben odaszánva. (A teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok céljáról és értelméről szakmai cikk itt.) 

Folytatódik a futóbohózat: láttuk Tarlós István és Varga  Mihály húzd meg-ereszd meg politikáját (más néven: maradj szűz úgy, hogy közben megszeretgetnek avagy legyen sok futóverseny, meg ne is legyen), most a hatóság kezdett bele valami pitiáner fontoskodásba, ki tudja milyen okból. Leszóltak nekik, vagy kell a statisztikába..? NINCS JOBB DOLGUK, mint vegzálni? Röviden: állítólag büntetni fogják az aszfalton futást a Sziget belső útján. Innen már csak egy csendőrlépés hiányzik, hogy mindenre kiterjesszék az ellenőrzést, vagy csak ad hoc módon kézifékkel bevágjanak eléd egy mellékutcában kocogva, közeg kiszáll, és kapsz egy tízezres büntit mert az autósok nagy szürke imaszőnyegén mertél hazardírozni.

Ez történt tegnap: http://24.hu/sport/2016/03/11/ma-is-kapitalis-baromsagra-ebredt-az-orszag/

Update, itt tartunk most:

 http://hvg.hu/itthon/20160311_Kovacs_jaror_tultolta_nem_is_birsagolnak_a_Margitszigeten_futokat

Sport klasszika-filológusok biztos tudják a tutit, melyik volt a legelső A-ból B-be tartó, modernkori ultraverseny. Bár lehet, hogy ultraversenyt eleve csak a szépreményű, de annál reménytelenebb berendezkedésű, felvilágosult időkben rendeztek.

100-150 év távlatára gondolok, nem Pheidippidész spártai futására. Hopp, éppen ma sorsolják ki az idei Spartathlon indulóit! Mindenki tűkön ül??

És nem is a tarahumara indiánok évszázados hagyományára gondolok - hopp még egy pillanatra álljunk meg!

Köztudottan nem szeretem a Futni születtünk bestsellert, de most találtam az antikváriumban egy magyarul is megjelent könyvet. Csakhogy lássátok, mit habosított fel az amerikai szerző. Az 1969-es opusz, ami a mexikói olimpiára íródott, hosszan értekezik (9-32. oldal) a tarahumara futókról, versenyekről, szokásokról. Miloslav Stingl etnográfus Az indián futó című könyvéről van szó. Ennyike.

Nézőpont kérdése, hogy mi a modern, nekem a múlt századforduló már erősen az. Na szóval, ráakadtam egy érdekes francia sztorira - írjátok meg, ha tudtok más régi ultraversenyről.

Visszatérve a poszt címére: van pár megmozdulása az egyesült királyságbeli ultrázóknak és teljesítménytúrázóknak a viktoriánus korból, de másra nem nagyon lelek. 1876-ban Mary Marshall a Pedestrianists távgyalogló versenyen az összes férfiversenyzőt maga mögött hagyta, de az nem futás volt, hanem egy hatnapos séta egy csarnokban.) Az ultrások kódexében, az önkéntes munkában szerkesztett (innen is látszik, nincs pénz, csak szenvedély az ultrában) DUV-on a legkorábbi akció 1874-ből való: egy New Yorkban rendezett hatnaposon futott 804 kilométert egyetlen egy úriember, az 1839-ben született Edward P. Weston. Innen is szívből gratulálunk, Eddie!

Emberünk rá egy évre nekibuzdult: elindult márciusban (693 km) és májusban is (322 km) egy hatnaposon, sőt félévre rá még egyen. Akkor Chicagóban próbálkozott, ahol az 1846-os Daniel O'Leary 810 kilivel megverte (Edwardnak 726 sikerült.) Az adatok Stefan Roodt 'King of Peds' könyvéből valók. 1876-ban már Edinburgh, Liverpool és London is beszállt az európai kontinensről, és San Francisco is felzárkózott. Weston és O'Leary ahol lehetett, rajthoz állt. Néha egyedül, néha harmadmagával futkorásztak.

Az 1879-es évben megjelennek az első ultrázó nők: Amy Howard és Sara Tobias öldöklő harcot vívnak a New York-i hatnaposon (632 és 627 km). Az 1891-es annyiban érdekes, hogy a szokásos Nagy Almában rendezett hatnaposon Hughes John 898 kilométert fut: összehasonlításképppen a 2015-ös balatonfüredi hatnapost Joe Fejes 975 km-rel nyerte meg, a második pedig 816 kilit futott össze. Az ultra ilyen keveset változott volna 124 év alatt?

Az 1892-es év után óriási adásszünet következik: a legközelebbi, DUV által dokumentált verseny 1928-ból való: a 3423 mérföldes, 83 etapos transzkontinentális Bunion Derby. Na de nézzük 1892-őt!

Nagy dolgok történtek Franciaországban ebben az évben az ultrafutást tekintve: megrendezték a Neuilly-i 24 órást (Victor Bagre nyerte 169 km-rel), de rendeztek egy 496 és egy 147 kilométeres futást is. Mindez annyiban volt világújdonság, hogy nem körözgetni kellett valahol, hanem A-ból B-be futni.

Még a DUV-on sincs nyoma ezeknek. Pedig nemcsak az ultrafutásba hoztak egy új versenyszámot a derék franciák, hanem úttörői voltak annak is, hogy nőket is engedtek próbálkozni. Ők úgy gondolták, hogy a szülésen, gyereknevelésen, ház körüli munkákon kívül egy futás is lehet kihívás, nemes feladat a nőknek. Futni születtek vagy szülni futottak? Mindjárt kiderül.

Pierre Giffard, a Petit Journal újságírója gondolt egyet és szervezett egy versenyt Párizs és Belfort között, aminek 840 (?!) résztvevője volt, mind férfiak, nőket nem engedett rajthoz állni. Ekkor még ugye újkori olimpia sem volt, rekreált maratoni futás sem.

2 hónapra rá, 1892 augusztusában a La Bretoise (breton nemzetiségűeket tömörítő) szervezet kiírt egy futóversenyt St. Brieuc és Brest között. (Utóbbi helyen jártam egy filmfesztivál miatt 2012-ben, kellemes, szeles város, bazi nagy modern katedrálissal.) A 147 kilis távra, ami Guingamp és Morlaix városokon is átvezetett, 269-en jelentkeztek, ilyen a bretagne-i vircsaft, köztük 3 nő is! Végül csak kettő indult el (Marie Cocagne Lamballe visszalépett).

Már eleve nagy viták folytak, hogy egyáltalán elindulhatnak-e. A szervezőbizottsági jegyzőkönyv is azt rögzítette, hogy "a városházán este nyolckor találkozik a bizottság, és egyéb ügyek között eldöntendő, hogy nők vajon részt vehetnek-e a versenyen." Aztán egyöntetűen kiálltak a nők mellett, és kijelentették, hogy a szabálykönyv 13-as pontja rájuk nem alkalmazandó. Győzött hát a szabadság-egyenlőség-testvériség százéves eszméje, és így ők lettek az első ultrázó nők Franciaországban, és az első A-B ultrafutó nők a világon. (26 év múlva, 1918-ban indult először francia nő maratonon, bizonyos Marie-Louise Ledru a Tour de Paris-n.) 

Az egyik hölgyeményt, Léonie Mayeurt végig kísérte férje, a 8-as rajtszámú Louis Maux. 27 óra 14 perc alatt be is értek, bár egy éjszakai bolyongásos eltévedés miatt kicsit megcsúsztak. Léonie 23 éves volt és foglalkozására nézve házaló, míg férje az "utazó" megnevezést írta a nevezési rubrikába. Micsoda páros! Gyaloglásban kifejezettenen profik voltak. Léonie napbarnított arcú, szöke, kicsiny teremtés volt, aki kék fürdődressz-szerűségben (technikai ruha?) tolta a versenyt. 90 km-nél Morlaixban (11h 20 m részidővel) már komoly bajai voltak a surranójával. Egy üvegszilánk is felsértette a lábát. Így is a 35. helyen finiselt. A szervezőltől másnap vonatjegyet kaptak, hogy hazatérjenek, mert arra már erejük/pénzük sem volt.

Madame Simonnak a 97. helyhez 37 óra 20 perc kellett (ez sétatempó szinte, nem mellesleg bottal teljesítette a távot, egy prehisztorikus nordic walkert tisztelhetünk benne). Sokat szitkozódott az úton, még egy panzióba i bevitték a második nap hajnalán, de végül összeszedte magát. Tojásárus anyja büszkén vitt neki új cipőt. A célban azt kiáltotta: "Sokáig éljen a Köztársaság!" Virtigli patrióta francia.

Végül 120-an értek célba, boldogan szorongatták kezükben a "gloire & diplôme"-t. Íme a legjobbak listája:

(A fordításhoz köszönet illeti meg nővéremet, aki egyszer a párizs maratont is lefutotta, mert a haverom, akié a rajtszám volt, a rajt előtt lebetegedett. Beufróból 4:30-as maratonista úgy, hogy utoljára 18 éve futott.)

Rég nem jelentkezett a futófilmes szakosztály, bocsika, de aki filmmel foglalkozik, az nem szívesen matat szabadidejében is filmekkel. Na de most rögtön két filmet is virítunk. Egyik sztori rémisztőbb, mint a másik. Mármint mindkettő rémisztően szürreális, a különbség annyi, hogy az egyik a valóságban is az volt (The robber), a másikat a film mint médium tette teljesen abszurddá. Utóbbi nem is film, hanem egy propaganda anyag és egy drámaira hangolt, félig hazugságból, félig valóságból építkező torzszülött, a végletekig kifuttatva. Jöjjenek a K-s fejezetek!

Gyerek volt fociedzésen, ahol a szimpatikus fiatal edző rendszeresen azt kiabálta a skacoknak: "Odalépsz, leatletizálod!" Örömömre szolgált, hogy az atlétaszemlélet megjelent a nem éppen sok futásról, de annál inkább a TAO-pénzek belepumpálásáról ismert látványsportunkban. 

Hát még ha tudnák, hogy Thomas Dold mikre képes. Mindjárt rá is térünk a 32 éves derék germánra, de előtte nézzünk picit körül a hátrafutást illetően! Az amerikai fociban alap, hogy a hátrafele futást oktatják, és az edzéseken, meccseken iszonyú sebességgel meg is csinálják a sprinteket. Szemmel tartani az ellenfelet, labdát, és közben futni hátra a támadóval. Francia ultrás barátom apukája 70 év feletti, 1974 óta hivatásos focibíró, és még ő is, minden héten 4x edz (futást, kerékpárt), és ezekbe 30 perc hétrafutást mindig beiktat atlétikapályán. Sporiként a hátrafutás nála is alap. Állítólag egyharmaddal több kalória ég el, mint sima kocogásnál.

Ma ér véget a vízöntő hava. Egy szép futásos dal kedvencünktől, Cseh Tamástól, akivel egyébként egy sokszoros maratonista színházrendező készített remek beszélgetőskönyvet Cseh halála előtt 2 évvel. Nem a Bagossy Laci, hanem a Bérczes László. A mellékelt dalban (megjelent 1987-ben az Utóiraton) van egy rész, amit mintha egy terepfutó írt volna, pedig "csak" Bereményi Géza követte el.

"Érdemes közel lenni a földhöz, nem elfelejteni, hogy te is része vagy annak. 

Ha lehajolsz, esetleg megszúr egy tövis, ha átmégy a patakon, vizes, iszapos leszel. 

Nem baj, élsz." 

A teljes dalszöveg így szól:

Kezem is van és lábam is van,
és úgy forgok, ahogy forogni kell,
fülem a hangra, szemem látásra,
és úgy hajlok, mint aki vízbe mer.
Vízből merítek, úgy, mint az okos asszonyok,
futásra születtem, futni, mint prémes állatok.

Havas tarlókon futni,
loholni, mint csak a róka tud,
akárki van nyomában,
a róka nem miatta fut.
Vörösrozsdájú prém lobogása,
horgas inakkal
végig a tarlón,
képek a szemben,
porzik tarlón a dér...
róka futása.

Havas tarlón, sanda futással,
ahogy a róka fut,
én olyan futásra születtem,
ahogy a róka tud,
vízből merítnék, úgy mint az okos asszonyok,
futásra születtem, futni, mint a prémes állatok.

Inaknak páros tánca,
inakban ezer év,
az írha ezer ránca,
havas tarló és szürke ég.
Vörösrozsdájú prém lobogása,
horgas inakkal,
végig a tarlón,
képek a szemben,
porzik tarlón a dér...
róka futása.

Kezem is van és lábam is van,
és úgy hajlok, mint aki vízbe mer,
inakból hálót hordok testemben,
és izmot, ha futni kell,
futásra születtem, s a tűzre vizet hozok,
forogni, mint a róka, futni, mint prémes állatok.

Az első részben a kezdetekről, az edzővé válás kacskaringós folyamatáról olvashattatok, a második részben már szakmázás is volt tömegsportról, távedzés-tervekről pulzusmérésről. A harmadik, befejező részben hősünk vall az elit ultrafutók karriertervezéséről, önnön versenyzői hajlamáról, a fekete futók jótékony távolmaradásáról az ultrasporttól, a a frissítőasztalokról, és bizony a hosszútávfutó sajátos lelkéről.