"Vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot." - Őze Bálint summája Mészöly Miklós örökérvényű regényében. 

            Valószínűleg a rekordhőséggel súlyosbított UltraBalaton2012 úgy marad meg a kollektív futóemlékezetben, mint a legendás 2010-es patakátúszós Terep100. Nekem úgy, hogy ez volt az első verseny (avagy túlélőtúra) az elmúlt négy-öt évben – innen számítom a komolyan vehető AMATŐR futó/triatlon „múltamat” –, ahol reálisnak, sőt észszerűnek tűnt a feladás. Hogy kiszállok az egyéniben futott 212 kilométeres nonstop körversenyből. Nem adtam fel. Megtettem 221044 lépést, leadtam/feldolgoztam kb. 18.000 kalóriát, elfogytam 3,5 kg-t, megittam közel 25 liter folyadékot. Futottam és sétáltam 34 óra 49 perc 22 másodpercet. A kb. 200 nevezőből közel 160 egyéni állt starthoz. A végén ebből csak 34 érkezett be. Én voltam az utolsó. Ez most hosszú lesz, de talán átélhető, és csak 35-ödnyi időbe telik elolvasni a futásomhoz képest, ami csak 1 kör volt. Egy nehéz nap, egy nehéz nap éjszakája, egy kurva nehéz reggele, és egy még nehezebb másnap délutánja - ennyi a sztori. Semmi hősies nincs a dologban, viszont ha annyit elérek ezzel a poszttal, hogy valakinek segítek, reményt adok, netán valakit motiválok bármiben (sport vagy bármi más), már megérte megírni.