Összegereblyéztem az elmúlt félév olyan HVG.hu-s cikkeit, amiket
1) a futásról írtam
2) az olimpia eseményeiről írtam atlétika-bloggerként
3) rólam írtak-forgattak a futásról (2012 Bécsi Maraton, sub3h).
Tehát így láttam, így éltem át - cikkek rólam, tőlem a HVG.hu-n. Sok kép, sok kilométer! Köszönet Fekete Zsuzsának a londoni elsőkézből-fotókért, és Stiller Ákosnak a bécsiekért.
Megelégeltük a pesti és esztergomi országúti bringások egyik fő edzésterepének számító dobogókői utak életveszélyes állapotát. Az alkotásokból kábé a felét sikerült felfestenünk (sajna kell még mindenféle útproblémát jelezni a környező utakon) egyelőre legfontosabb úthibákra koncentráltunk Lóci belsőépítész-dizájner haverommal, s mindezt a lefele suhanó sávban, hisz fölfelé ugye nincs nagy tempó... Az a jó hír, hogy kicsit biztonságosabb így letekerni 60 km/h-val.
Mások viselt dolgain mindig könnyebb torozni, rámutatni a hibákra és erényekre, de nem sok marad meg belőlük a tudatunkban, viszont amikor a saját példánkon tapasztaljuk meg mindezeket, akkor elég mélyre megy és tanulságos lesz.
A legfontosabb: annyira nem volt szerencsém, hogy a májusi Terep100-tól kezdve az összes nagy lélegzetvételű verseny kibaszott melegben zajlott. Mire ősz lett a műanyag technikai póló verejtékkel kevert rámolvadó szagától már nem versenylázam, csak undorom lett. Több személyes kudarc, kevés mámor, ezt hozta a nyári szezon.
(fotó: Stiller Ákos - HVG, készült a 2011-es Bp Maratonon a célbaérkezés után)
Szóval az történt, hogy az aktuális negyedévi (2012/3) Spuri magazin utolsó oldalán megláttam magamat, amint a tavalyi budapesti maratonon a célkapuban pózolok. A befutó futómat szeretem, a Berlin Marathonon honosítottam meg a célban levett surranókat, s a nézőket tapsolásra bíztató cipő-összeütögetést. Ezért jó, ha van bokára tépőzározható chiptartód. .-)
A horvát vámosok rendeztek elkobzott vámárukból, hamisított cuccokból kis kiállítást Split főterén. A stand legérdekesebb darabja ez a felsővezetőknek vagy szupermodelleknek beillő NIKE-topánka volt.
Nemrég a budai rakparti bicikliúton futottam, még amikor jó idő volt, s egy félmeztelen, hosszú szakállú (a vége befonva), rendezett hobo külsejű alak futott szembe vele klottgatyában. Mezítláb. Stílusa ergonomikus volt, alakja filigrán, kisportolt.
Neki ajánlom ezt az utrechti futóbolt-kirakatot. Nem sokat szaroztak, a kirakatrendező a káoszból hozta ki a legtöbbet. Vagy csak ömlesztett sajtot reggelizett? (köszönet a fotókért Esztikének)
A TIME magazin szeptember 3-ai számának egyik hosszú riportja a háromszoros paralimpiai bajnok, Henry Wanyoike karrierjét dolgozza fel. Kötelező a futás szerelmeseinek és a vak/gyengénlátó futók kísérőinek.
Henry az eddigi középtávok után a londoni paralimpián a maratoni távon indult - ott, ahol Orbán "Kabóca" Csaba is -, de nem fejezte be a versenyt. Jelzem, hogy 2:31:31 ő tartja mezőnyében a maratoni világrekordot, tud 31:37.25-es tízezret, és 1:10-26-os félmaratonit. A cikk szerzője - maga is gyengénlátó ember - leírja, hogy vesztette el látását egyik napról a másikra a kenyai futó, hogyan talált rá a reményre, az életét megváltoztató tragédiának mit is köszönhet. Vezető cikk a republikánusok kampánya mellett, nagy képekkel. Ilyen nálunk miért nincs?!
"Did he use enhancers? Maybe I am the one who is blind, but I take him at his word and don’t believe it; he still passed hundreds of drug tests, many of them given randomly. But even if he did take enhancers, so what? ... Professional cycling is a rotten sport like all professional sports are rotten..." by Buzz Blissinger, 2012.09.03.
Tehát egy "velejéig rohadt profi sport" termelje csak nyugodtan a példaképeket, ahogy Vörös Miki mondá. Amúgy meg ha Lance példakép akkor egykor nekem a Milli Vanilli is példakép volt, de mikor megtudtam, h pléjbekkelnek, akkor telesírtam a párnámat és szakítottam velük :-)
UPDATE! http://sportgeza.hu/sport/bringa/2013/01/18/oprah_armstrong_01_18/
A mai Népszabadságban találtam ezt a fotót. Azt a pillanatot ábrázolja, amikor Dick Flosbury beveti a csodafegyverét: hanyattfekvésben (ún. Flosbury flop) viszi át a lécet. A többiek meg csak hanyagul néznek, hogy ez a diák mit akar. Nos: megnyerni az 1968-as olimpiát, sikerrel. Flosbury előtt az uralkodó magasugró technika az ollózós volt, azelőtt meg a mai szemmel furcsa és vicces, Sandokant megszégyenítő tigrisbukfenc-szerű arccal előre vetődés, úgynevezett "nyugati csavar". Flosbury hátrafele kifliző technikája annyira forradalmi lett, mint pl. Magyar Zoltán "magyar vándoros" lólengése.
Üveges tekintetek, a hitetlenkedés, az értetlenség. Ami akkor jellemző, amikor valaki újítani mer. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, a gerelyt tartó kéz lemerevedik, a törülköző megfeszül. Azért tetszik ez a fotó, mert rajta van a sikeres ugrás eleganciája, dinamikája és ergonómiája, de az a döbbenet is, ami a többi versenyző szemében ül. Ezt látom a sajtófotó raszterén keresztül. :-) Nagyítsd ki!
Két örömteli állami/kerületi/magán (?) jótéteménnyel szembesültem az elmúlt hetekben. Az egyik váratlanul jó húzás az illetékesektől (Kelenföld), a másik már régi sara a fenntartóknak (Óbuda).
A tököm tele, hogy a Newsweekban az utóbbi időben szinte csak a Közel-Keletről és a közelgő amerikai elnökválasztásról lehet szinte csak olvasni, s ez egyre durvul novemberig. De a június végi számban (06.25.) egye marha érdekes cikket közöltek egy megjelent könyv kapcsán.
Christohper McDougall könyvvé szerkesztett hosszú riportázsa (Born to Run: A Hidden Tribe, Superathletes, and the Greatest Race the World Has Never Seen) a civilizációtól eléggé elzárt (avagy érintetlen) Tarahumara-indiánok szenvedéstörténetét dolgozza fel. Mellesleg a világ legjobb veleszületett tehetségű ultrafutóiról van szó.
Tragikus is dicstelen sztori. Emberi leleményről és aljasságról tanúskodik.
A 2012. 08. 07-ei londoni férfi triatlon döntő csodaszámba ment. Eredetileg a HVG.hu portálnak írtam a cikket (http://hvg.hu/sport/20120807_triatlon_donto_ferfiak), itt másodközlöm. Sajnos az eredeti címet hangzatosabbra változtatták, pedig mindent elmond a döntőről és az én viszonyomról is a ehhez a hármas sportághoz: Óda a triatlonhoz.
"Miközben a képernyők előtt mindenki az olimpiát lesi, Nagyatádon a világ egyik legnehezebb állóképességi versenyén, a hosszú távú triatlonon július legvégén közel ezerötszázan álltak rajthoz, hogy leússzanak 3,8 kilométert, tekerjenek 180 kilométert, és utána még lefussanak egy röpke maratoni távot (42,1 km). Ez a sport sokkal kevesebb médiavisszhangot kap, mint az élsportok, de ettől jóval családiasabb is egy ilyen rendezvény. A kőkemény küzdeni tudás és a megható lágyság egyvelege. Videoriport Kropkó Péterrel és Simonyi Balázzsal, a Magyar Narancs munkatársával."
Köszönet Józsa Lacinak, Hernáth Csabának és török barátainknak a videóért.
Tán Budapest egyik leghülyébb bringás kereszteződését vagyok napról-napra szemlélni. Mindig ledöbbent, akár kerékpáredzésről jövök, akár kocogni indulok rajta, akár csak a gyereket próbálom a kétkerekűek világába bevezetni (tehát ez estben ő bringázik, én meg futok utána)
Minden bringásoknak kedvező dolgot örömmel fogadok, de ennél a Hamzsabégi út és Budafoki út kereszteződésénél létrehozott csiki-csukinál érdemes egy picit figyelni, mert könnyen bedarálhat egy autó. Az egész tök olyan, mintha Moszkván felszállnál a négyeshatosra: na annak a megállói ilyenek, hogy egyszer jobbra, egyszer balra nyílnak az ajtók.
Vajda Attila olimpiai bajnok kenus ezt nyilatkozta nemrég a leendő londoni versenyről: "17 hónapos a gyerekem, lehet, hogy látni fog, de a sportboldogságomat kevéssé értené." Kurvajó szót talált, legalább olyan jó, mint Balczó "sorskörülménye". Alkossunk új összetett szavakat! Például: sikeréhség, depófüggőség, önvállveregetés! Nyelvünk kezd megint germanizálódni, ami nem baj, bírom az összetett, sűrített jelentőségű szavakat. Az Ironman teljesítése a sportboldogság egyik csúcsát jelenti, ugyanakkor számos más sportban, vagy akár civil életben el lehet érni ezt az állapotot.. Megcsinálni ezt az összetett, technikás és baromi hosszú versenyt, abszolválni három sportfeladványt (úszás, bringa, futás), mentálisan végig tolni: endorfin- és adrenalinbomba egyszerre. Eufória!
Curriculum vitae = az élet futása.
Ez jön listázva. És folyamatosan updatelve. :-)
Balczó András példaképem. A sportoló vagy a sportolói múltra visszatekintő Balczó mondatai, azok logikai ereje, maga Balczó puritán céltudatossága számtalanszor adott erőt nekem, amikor amatőrként versenyre, egy megmérettetésre készültem. Ahogy szabatosan, összeszedetten megfogalmazza a sportoló ember lelkében lejátszódó folyamatokat, ahogy leírja - balczói kifejezéssel élve - "sorskörülményeit", az végtelen alázatról, intelligenciáról, humánumról és tisztaságról tanúskodik. Elég megnézni a Küldetést.
Gyakran nem konkrét edzésterv (makro- és mikrociklusok stb) alapján készülök fizikálisan egy-egy versenyre, hanem az intuícióim, aktuális kedvem, ötletek alapján. Ugyanakkor hatalmas lelki muníciót, szellemi motivációt tudnak nyújtani nem fizikális dolgok is, segítenek a ráhangolódásban. A felkészülés nálam négy dologból áll (most nem sorolom ide a táplálkozást, regenerálódást):
1) megfelelő mennyiségű, elhivatottsággal végzett edzésmunka elsősorban (futás, ill. erősítés, bicikli és úszás), amit a versenyen a szív és a lélek egészít ki.
2) imagináriusság: azaz elképzelem magam a versenyen, egyes kritikus pontokon, adott szakaszokon, de főleg a CÉLBAN. S ha ez megvan, nyugodtan állok oda, mert tudom, végigmegyek.
3) mentális tréning: ez nálam az úgynevezett HATKA-módszer. Varázsütésszerű egyszerűséggel működik, a karomra felírom alkoholos filccel ezt a mozaikszót, ránézek verseny közben, és tudom, mi a dolgom, hol a helyem: Hit, Akarat, Tisztelet, Kitartás, Alázat.
4) szakirodalom, azaz magyarul: szövegek, videók, ötletek ismerősöktől stb.
NBA 1985 tavaszán IBUSZ-maratont futott, s ezt a Rádiókabaréban is közhírré tette. Előtte érdemes a szenvedélyes szerelmi vallomását is meghallgatni a futásról.
- Hova futnak?
- Hova, hova?! Békásmegyeren banánt mérnek!
Nagy Bandó azt is mondja:
Ahhoz képest, hogy korábban mennyit futottam, most ritkábban tudok kimenni. - panaszolja Bandó. - Már pedig ez nem úgy ment nálam soha, hogy kifutok és rohanok vissza kapkodva, szeretem megadni a módját! Ha kimegyek az erdőbe vagy a tópartra, akkor legalább nyolc kilométert futok, egy-két kilométerért nem indulok el. Sóvárog is a szívem, de az utolsó két hónapban rengeteget dolgoztam, lányommal Natáliával léptünk föl, és volt, hogy napi 10 órát autóztunk. Nem volt értelme futófelszerelést vinni, mert nem lett volna idő a futásra.
Így marad a reggelitorna, súlyzózás és heti egy-két tenisz. Nem léptem ki teljesen a sportból, de a futás nagyon hiányzik! A súlyomat tartom, mert visszafogottabban étkezem, de nekem nagyon fontos a futás, mikor azt érzem, hogy nem olyan jó a napom, mint kéne, akkor pontosan tudom, hogy azért, mert amit megszoktam, hogy futok, azt nem sikerült elvégeznem. Az utóbbi két hónap alatt talán tízszer jutottam ki futni, de ez nekem nagyon kevés, hiszen napi 8-10 kilométer ezelőtt majdnem mindig összejött. Ráadásul más futni a vizslák nélkül. A Csokival kezdtem annak idején, a Batyuval folytattuk, sajnos mindkettőjüknek kullancscsípés lett a veszte. Régebben, ha délután otthon írtam, akkor a kutyák odajöttek és az orrukkal lelökdösték az ujjamat a gépről, hogy gyerünk futni! Ők voltak az edzőim!
Magammal szemben még megtehetem, hogy egy-egy napot kihagyok, de a kutyával szemben nem tehettem meg! A Mecseket épppen a futás miatt választottam, hogy kinn tudjak futni a jó levegőn, ne legyen túl meleg, és olyan csodálatos és megunhatatlan a táj! Őzekkel találkozom, ha szerencsém van vaddisznót is látok - ha nagyobb szerencsém van, akkor nem, mint a székely anekdotába -, de elég, ha csak ha szép az erdő és futok egyedül. A levegőcsere, az izzadás nagyon kell mindennap az egészséghez. Rövidesen beszerzek egy futópadot is, hogy amikor végképp nem tudok kijutni, akkor futva nézzek meg egy meccset vagy filmet, semmint, hogy üljek, és tömjem magamba a kaját. Már alig várom, hogy vége legyen a fellépéssorozatunknak és minden a régi kerékvágásba kerüljön.
Mérnöki pontossággal vezetett edzéstervek, türelmes versenytaktika, a sportolói élet után példás civil levezetés. Közel 20 éve nem tudják megdönteni a hazai maratoni csúcsidejét. Az utolsó, nemzetközileg is jegyzett és sikeres, magyar profi hosszútávfutó, Szűcs Csaba hideg szenvedéllyel mesél az interjúban élsportolói karrierjéről, a futóboltjáról, az időérzék-hiányos klubtársról, a heti 300 kilométeres futásokról, és arról, hogy mi zajlik az élbolyban a 40. kilométeren. (Az interjút a HVG.hu-nak készítettem, ott is jelent meg először, ez most a hosszabb és (talán) tartalmasabb változat.)