Az etióp sorozatban ez, a harmadik (a záró) poszt a legkézzelfoghatóbb nektek, hiszen Crawley könyve alapján muníciót kaptok az edzéstervezéshez, mert megfontolandó tréningmódszerek és tanácsok sorjáznak majd, amit beépíthettek okosan a saját futásaitokba. Törekedjetek a segget verő, seggig érő sarkakra!

A tartalomból: hol edzenek, mit edzenek, mit esznek, hogy regenerálódnak és milyen edzéstípusokat (session) kedvelnek.

Az én edzés elképzeléseimet meglehetősen befolyásolta. Pont akkor olvastam télen a könyvet, amikor a másfél-két évente visszatérő Achilles-gyulladásommal küszködtem, illetve hát ott kis tornázásssal, erősítéssel legfeljebb ápolni lehet, de a fő gyógyszer: a várakozás. Amikor újrakezdtem, azóta igyekszem minél többet futni füvön, földön. Nem nagy ötlet, de városi futóként nem ebben gondolkodik az ember.

Nyilván az ösvény is ideális lenne, de kocsival eljutni a terephez vétek, legfeljebb, ha hosszúra megyek, futva viszont 7-10 kilométer tőlem a városból az első értékelhető dombocska, így a parkokra szorítkozom. Ezért lehet irigyelni, aki tenegrnél lakik és homokon szaladgál, s ha kedvet kap hát felruccan a hegyre...

Az elsó posztban már említettem, hogy nincsenek nagy titkok a sikerhez: szorgalom, türelem, magaslat, és mindezek felett a sebesség (raw pure speed) dönt. Ja és a sok cikk-cakkban végzett erdei dombfutás a számtalan ösvényen: ez a természetes, kevesébé leszel sérülékeny, nincs állandósult, ismétlődő feszülés az izmokban, mint mondjuk az aszfalton lenne egy stabil tempóra és kanyarok nélküli futásra ráállva.  

Ezek a cikkcakk futások felülnézetből útvonalak a földön lábnyomokkal, de egyben nyomok a levegőben is, a kilégzés miatt. Itt eljátszik a szerző az aspiration és inspiration (belégzést is jelent és ihletést) szavakkal: ezek a nyomok mind a törekvés” útjait jelzik, ahol van remény és ambíció elérni valami nagyot....

Itt a második posztban a csodálatos Kenenisa Bekele (még nem lezárt) életművével bíbelődöm, legfontosabb versenyei felvillantásával, az utolsó körre való becsengetéssel - nem pedig életrajzzal. Csak érzések, amiket a nagy versenyei kiváltottak. Nélküle nem lehet beszélni erről az etióp témáról. És a másik liblíngemről: a végesprintről - 8 éve még hüledeztem rajta, de egyre jobban kapisgálom.

Merthogy ötezren és tízezren, ahol azért egy ideig zakatol a mezőny, nem pedig a csövön kifért nyomja mint a kisebb távoknál, szóval ami ott rendre történik a mezőnyben, amikor már a fáradtság a zabolátlanságal, a taktika a "na döntsük már el" érzésel keveredik, az az atlétika egyik legcsodálatosabb jelensége: 4800, 9600 környékén pazar dolgokat láthatunk és úgy izgulhatunk, mint a legmegrázóbb hollywood-i filmeken. Szóval addig a helyezkedés és az idegek játéka folyik, hogy a dolgok később a hajrában dőljenek el. És nyilván kurvára kell tudni futni.

Bekele külön cikkeket, könyvet, szobrot, hidat érdemelne. (Múltkor már mondtam, hogy a lépcsőfeljárómon a falamat eddig egy dupla életnagyságú etióp-kenyai nagy párharc díszítette (Haile Gebrselassie és Paul Tergat 10000, Sidney), de nem kizárt, hogy felfestek egy Kenenisa Bekele vs Eliud Kipchoge összecsapást is.

Ő a sportág egyik Charles Bronsona - a seriff, a hős, az elbukó, a renegát, a veterán egy személyben. Markáns, szívós, csúcsot és mélységeket is megjárt atléta. Nemcsak azért, mert címet védett például tízezer méteren, azt Mo Farah is megtette. Hanem mert olyan sokoldalú és fókuszált atléta, ami ritka. Tartotta a maraton világrekordját is, amíg Kipchoge 2 másodperccel meg nem előzte - mármint nem a bécsi 1:59-es laborkörülmények közt, hanem utcai versenyen.

Pályaatléta, aki úgy zsilipelt át a városmaratonokra, hogy folyamatosan a kudarc és a siker között ingadozott. A szülei inkább meghagyták volna farmernak, az biztos állás, de ő inkább állás helyett mozogni akart. Többször mondta, hogy nem kiemelkedni szeretett volna vagy pénzt keresni, hanem imád futni.

Kenenisa 3x olimpiai bajnok, 5x világbajnok. Az öccse, Tariku Bekele sem marad el tőle, fedett pályás világbajnok 3000 méteren, és olimpiai bronzérmes 10000 méteren. Utóbbi érdekessége, hogy pont a bátyját szorította le a dobogóról 1 másodperccel Londonban. Érdemes figyelni azt a varázsütésszerű robbantást és az ezzel járó savasodást a kanyarban, 4800-nál. Itt is volt mezőny futottak mégből: Gebremariam, Tadese... 

Egy dolgot nem tudott soha megnyerni: a Jan Medát, a 12 kilis etióp mezei versenyt, ami az etiópok Szent Grálja. Az életrajza, eredményei itt olvashatók. Most az érzelmekre szeretnék hatni, kedves sporttársak. Ezeket a versenyeket nézve bugizik a lábam, drukkolok, az egész atlétika szépségét megtapasztalom.

Ott hagytam abba az előző posztban, hogy Bikila tette le az alapokat, majd Gebre csillogott másfél évtizeden át, és ezzel párhuzamosan Kenenisa Bekele is megjelent: páratlan adottsága (sebesség, taktika, versenyállhatatosság, véghajrá), futóképessége és szorgalma a legnagyobbak közé emelte... 

Bekele karrierje hullámvölgyekkel és csúcsokkal teli, de tán elég annyit mondani, hogy 2004-ben a menyasszonya az erdőben futott, amikor szívrohamot kapott és meghalt. Még aznap a gyászoló Bekele azt mondta magának:

Ha a futás meg tud ölni, hát akkor legyen.

És rögtön utána, féléven belül megdöntötte az 5000 és 10000 világcsúcsát. Mindkettő 15 évig állt fenn, amíg az ugandai Cheptegei felül nem írta tavaly illetve idén. Amúgy Iharos Sándor is tartotta mindkét csúcsot 1955-ben...

Egy nemrég megjelent könyv indított arra, hogy három részben foglalkozzak az etióp futókkal, futómódszerekkel, és egyik legfontosabb alakjával, Kenenisa Bekelével.

Itt az első posztban ismertetem a skót antropológus és 2.20-as maratonista, Michael Crawley remek munkáját (Out of thin air), ami az utóbbi évek legjobb futós olvasmányélménye volt. Sok idézettel és altémával mutatom be a könyv alapján az etióp futók "titkos" életét, életszemléletet.

A második részben a csodálatos Kenenisa Bekele (még nem lezárt) életművével bíbelődöm, legfontosabb versenyei felvillantásával. Mégpedig azért, mert nélküle (és Bikila és Gebre, meg Deriba Merga vagy éppen Tirunesh Dibaba nélkül) nem érkezne a mai napig olyan utánpótlás az etióp futóéletbe, ami a topatlétika krémje a kenyai futók mellett. A témáról sem lehetne beszélni.

A harmadik poszt lesz nektek a legkézzelfoghatóbb, hiszen muníciót kaptok az edzéstervezéshez, mert megfontolandó tréningmódszerek és tanácsok sorjáznak majd, amit beépíthettek okosan a saját futásaitokba.

Kurva szerencsések vagyunk, hogy olyan futókat láthatunk jelenidőben, közelmúltban a versenyeken, mint Gebrselassie, Kipchoge, Bekele, El Gouerrouj, Mo Farah, Bolt, Michael Johnson. (Ez most kicsit férfi központúra sikerült.) Vagy olyan - szintén zenész atlétákat - mint Messi, Ronaldo, Torghelle Sándor.

És szerencsések vagyunk, hogy végre valaki alámerült az etióp futóvilágban, és karnyújtásnyira hozza. Az Out of thin air (2020) autentikus munka, fizikailag és szellemileg is benne van a szerző rendesen, azokat a kérdéseket teszi fel, amiket ilyenkor feltennénk. Az egyik legjobb futós szakmai és infotainment könyv, amit valaha olvastam, ami ráadásul nagyon személyes és tapasztalatokon, terepmunkán alapul. Jelenleg csak külföldről rendelve kapható, én megírtam a lektori jelentésem egy nagy kiadónak, aki felkért, remélem, kinyomják! 

Ez egy hosszú poszt, ami látszólag könyvismertető, de szerintem kurva sok hasznos mondatot, tanácsot el tudtok vinni magatokkal. És csodaszép felvételeket linkeltem be, merthogy a poszt jelentős Kenenisa Bekele tartalommal is rendelkezik. 

Kevés etióp futót tudna mondani kapásból (vagy kapás nélkül) egy magyar kocogó, de kétóra akatti világcsúcsot mindenki ismeri, azt is, hogy Berlinben, Bostonban, Londonban Valenciában, Rotterdamban rendre csúcsok dőlnek. A fekete futókat tisztelet és egyfajta tudatlanság övezi. Egy kétrészes podcastomban bemutattam a B és C-kagetóriájú kenyai és etióp atlétazsoldosokat, akik KKEu-ban keresnek pénzt.

Az itt tárgyalt Out of thin air (nem összetévesztendő a hasonló című 2017-es izlandi krimivel) mondhatni, hogy hiánypótló. De végül is várható volt, hogy Adharanand Finn Running with the Kenyans könyve után közel tíz évvel az etióp futókról is megjelenik egy tereptanulmányból fakadó, személyességre és infotainmentre épülő sportkönyv.

Az Out of thin airből kiderül, hogy

- nem feltétlen a gyors-lassú izomrostok aránya a döntő, hanem az akarat izomrostoké.

- mennyire hamis a reggelente iskolába tucat kilométereket futó afrikai kisgyerek mítosza

- a GPS-es sportórákat nem a futásuk mérésére használják, hanem kalóriaszámlálásra és vicces csapatvetélkedésre: ki mennyire lassan tud futni?

- az etióp versenyeken a junior és senior besorolás nem életkorhoz kötött – hisz nem mindenki tudja, hogy pontosan mikor született -, hanem a képesség és tapasztalat függvénye.

- mi a transzcendens futás.

És ebben a könyvben olvastam a legjobb eufemizmust avagy angolos understatementet a kopaszságra: dramatically receding hairline, azaz drámai módon visszahúzódott hajvonal.  

A 220+ oldalas KÖNYV ÉS A 2:20-AS MARATONISTA SZERZŐ

Crawley és Finn is dolgoztak/dolgoznak a The Guardiannek, Finn azóta is ontja magából a futós könyveket, míg Crawley-nak ez az első. Finn ajánlót (avagy felmagasztalást - praise) is írt Crawley könyvébe, amúgy Haile Gebrselassie is. Rokon vonás, hogy mindketten futók: Finn juniorként mezei futásban vitézkedett, majd amikor összepakolta családját, és elment Itenbe, a kenyai fennsík futómekkájába, akkor a könyv írása alatt készült fel az első maratonjára, és le is futotta helyben.

Crawley profi futóként érkezet Afrika szarvába, a top skót félmaratonisták közt jegyezték, emellett a könyvet PhD-nek szánta az Edinburgh Egyetem antropológia szakán. (Azóta a Durham Egyetem segédprofesszora.) Crawley egyedül töltött el tucatnyi hónapot 2015-2019 közt Etiópiában, és a legjobb etióp futókkal volt pariban, velük edzett, aludt, haverkodott, miközben a jegyzettömbjébe szorgosan írt.

Az antropológus-futó tehát elit atléta közegbe csöppen Etiópiában, erről a világról keveset tudunk....

Ez itt az Izzósztár podcast, a blog különkiadása. Ami nem fér a Büntetőkör vagy a Laza Tízes futós podcastjaim keretei közé, vagy ami sajátos, speciális futós hangi tartalom, az itt jelenik meg

Jöjjön egy igazi "futószendvics": két férfi közt egy hölgy. A műsor előzetese:

A 2. rész vendégeiről bővebben...

Visszajöttünk, mint a tejszínhabos gulyásleves. Újra itt vagyunk sok képpel, cikkel, videóval a négy évtizede összeszokott páratlan párossal! A második részben végigelemezzük a Berlinben futott, lassan 3 évtizede (!) fennálló magyar női maratoni csúcsot, beszélünk az amatőrizmusról illetve a profi lét kiteljesedéséről, a fehér majd később a fekete futók dominanciájáról, doppingról, kütyükről. Érdekfeszítő része lesz az interjúnak, amikor a páros a két futott maratoni olimpiai döntőről mesél, valamint...

Amióta egy setét erdőben összeakadtam egy szerzővel, akinem a könyvéről nem írtam jót - bár nem jártam úgy, mint a PICSA bohóca, sem mint Bárczi Benő Radványon - megfogadtam egy régi posztom kapcsán, hogy nem írok semmi "kritikusat" egy magyar könyvről ide, ha a szerzője még él és le tud futni. Legyen akár pozitív, vagy negatív, vagy vegyes a vélemény. Mondjuk már az, hogy ide kirakom őket, pozitív (kritika), nem? És mégcsak nem is kapok érte honort. Még a megboldogult Schirilla György könyveit is tiszteletteljes hüledezéssel tálaltam, és amúgy a blog egyik legolvasottabb írása lett.

Inkább felhívom a figyelmet a könyvekre. Örvendetesen sok új magyar futós könyv jelent meg a közelmúltban (elmúlt 3 év), és egyre több a futóblog, utóbbiakhoz annyit csak, hogy kitartónak is kéne lenni és egyben érdekesne, ez a hosszútáv titka. Döntse el a mindenkori egyéni olvasó, tetszik vagy sem. Jelzem, a kultúrát - például ezt a blogot is - támogatni illik, munka, idő, energia van belenyomva. 

És ha nem tetszik, amit a mindenkori sokszínű kultúra, egy könyv, film, koncert, kiállítás vagy kínál akkor a nincs reklamáció, nincs pénzvisszafizetés. Ez már csak ilyen műfaj. A könyvek, filmek, lemezek esetében is leginkább a szájpropaganda működik, haverra hallgatunk.

Hogy is volt az régi eset?

Na ezt sem gondoltam volna, hogy valamikor itt a futós blogon egy Tasnádi Péter-poszt szerepel majd és egy vele készült, tartalmas podcast. De hát a futás világ elég nagy mind horizontálisan, mind vertikálisan, és tele van meglepetésekkel.

Ez itt az Izzósztár podcast, a blog különkiadása. Ami nem fér a Büntetőkör vagy a Laza Tízes futós podcastjaim keretei közé, vagy ami sajátos, speciális futós hangi tartalom, az itt jelenik meg.

Ez a műsor előzetese:

A 2h 14 perces adás a Patreon-támogatóknak elérhető itt: www.patreon.com/nemaze. Egyre több lesz az olyan, dedikált tartalmakból, amik a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas alakokkal készül, és amiknek teljes terjedelmét - tehát nemcsak egy negyedórás zanzásított előzetest - csak a patronálók hallgathatják, hisz ők (Ti) ezért is kötelezték el magukat a tízéves blog mellett.

Három órát beszélgettem az emberrel, akit az ország csak öltönyben vagy melegítőben látott, és akinek jellegzetes, különböző érzelmeket keltő orgánumát mindenki ismerte. A Wikipediát idézve: Tasnádi Péter vállalkozóval. A Maffiózok mackónadrágban könyv szerint: kereskedő. Ma már kisnyugdíjasként él, kölcsönlakásban, szociális sgeélyből - a hírek szerint.

A bő két órásra szerkesztett adás nem életút-interjú, nem oknyomozás, nem jogi vagy kriminalisztikai élveboncolás. Sem szerecsenmosdatás, sem kritizálás, és végképp nem celebkreálás.

Azt szeretném bemutatni elsősorban egy közismert, véleményes VIP példáján keresztül, hogy mennyire nagy a futás világa, a futás - akár tetszik, akár nem - közös nevezőre hoz, a sport befogadó és tisztító jellegű. Nincsenek illúzióim, nem szeretém relativizálni a vélt vagy valós dolgokat, amihez interjúalanyomnak köze van, de engem mindig az ember érdekel, ezért készítek beszélgetéseket - és itt ezen belül a futó ember. Aztán, hogy mire megyünk egymással - hallgasd meg és kiderül.

Az első órában a Tasnádi egész életét meghatározó sportról és futásról volt szó...

Négy évtizede összeszokott páros, a magyar atlétikatörténet megkerülhetetlen és nagyon rokonszenves alakjai, akik a mai napig fülig szerelmesek. Mégsem végszavaznak egymásnak, hanem egymás szájából kapkodják ki a szót, annyi megosztanivalójuk van a futásról, profi létről, maratonról, ultráról, edzéselméletről és versenygyakorlatról. Hogy az adást partitúrából kövessétek, töltsétek le innen Földing Ottó diplomadolgozatát a női maratoni csúcs eléréséről és a hozzá tartozó mellékletet.

Az első részben szó lesz többek közt Földingék megismerkedéséről, a futó kezdetekről, a szülés teljesítményre gyakorolt hatásáról, frissítésről és magaslatról, az ultrába fogásról, az első maratontól a profi maratonista szemléletig vezető rögös útról, arról, hogy egyszer jobb az ellenfeleket figyelni, máskor az időeredményre rámenni.

Két gyermek, egy lány és egy fiú, köztük közel 20 év aktív versenysport...

Útikönyvbe oltott versenynapló (vagy fordítva), futós odüsszeia amerikai stílben, egy zarándoklat ismeretterjesztősen megírt jegyzőkönyve? A motivációs problémával küszködő Jurek találta ki magának 2014-ben, hogy valami nagyot tesz, ami ultraverseny is, meg nem is.

Az Ady-féle "Észak-fok, titok, idegenség" trióból az első megvan benne, a többit döntsétek el ti. Könyvkritika az eredeti, angol nyelvű kiadás után némi spoilerral.

Futós könyv tapasztalatom alapján (csak itt balra mellettem 3x1 méternyi polchelyet foglalnak el az ezzel kapcsolatos könyvek) háromféle van:

- szakirodalom

- beszámoló és / vagy életút

- metaforikus (de ez csak féllábbal van a futós könyv kategóriában, mert a futás és vonzáskörzete csak apropó vagy metafora, például a szabadságra és lázadásra A hosszútávfutó magányosságában, vagy az elidegenedésre és magányra, eltűnésre, mint Az atléta halálában). 

Amiről itt szó lesz az egy tisztességes kiadvány, nem tör írói bravúrokra, bár tehetné, hisz a szerzőisége és dramaturgiája érdekes húzással különböztetődik meg számos könyvtől és "könyvtől". Viszont elolvasod, tudomásul veszed, el teszel pár dolgot belőle, aztán fel a polcra. Bármennyire is tiszteletre méltó a szerző.

Sokan Kilian Jornet-ra, a felfutó Jim Walmsley-ra, Kipchogera, Boltra, Kúroszra, Hailéra asszociálnak, ha egy nagy férfi futóikont kell kapsából mondaniuk. De azért Scott Jureket is benyögnék, aki...

A XVII. században Apáczai Csere János a sebességet hamarságnak hívta. Ilyen szép nyelvi megoldásokért nem kell a szomszédba menni (attól függ, ki mit tart szomszédnak). Csizmadi Mihály Zsolt és az erdélyi futók szaladásnak nevezik a futást, az ultrát pedig extrémnek.

Aki még nem ismeri Csizit, a "spártai székelyt", az nézze meg ezt a lenti szívmelengető videót, amit 2019-ben készítettem róla, induljon így a 2021-es év.

Csizinek futóblogja is van (https://csizirun.blogstar.hu/), ahol sok praktikus életvezetési tanácsot, tudományos háttérismeretet oszt meg, hiszen maga patikusként dolgozik. Itt egy remek cikk róla, vele, már a címe is deskriptív: Boldog vagyok, ha futok.

A gyógyszert gyakran futva hordja ki a hegyi falvak időseinek a pásztorkutya-falkák és a kóborló macik ellenére, de... 

Utazzunk kicsit, ha már idén ez deficites volt - mondjuk én mentem, amikor lehetett. És akkor is, amikor karantén járt a hazatérés után. Futottam egy 100 kilist Izraelben még januárban (7h 56m), aztán beütött a Covid, de ennek ellenére így is négyszer voltam Görögországban, még az egyetlen megrendezett ultrára is eljutottam, a november 1-jei Halhatatlanok futására, a Dromos Athanatonra (Tripoli-Spárta-Kalamata a Taigetosz-hegyláncon át, 142 km, 13. hely, majd megírom).

Na szóval helyben vagyunk, Görögország a kedvenc témám. A szubjektív Peloponnészosz-útikönyvet még bőven írom (ahogy mást is parallel), nem klasszikus bédekker lesz, annál kevesebb és sokkal több. Ezt a "tenyeret", ezt a görög tájat ismerem a legjobban, volt és van is mit bejárni a "kézfejen és ujjain", Manitól kezdve Argolidán át Messzínián, Árkádián, Lakónián keresztül Éliszig. 

Elképesztő vidékek - minden tekintetben. De azért nem csak a furfangos, élőhalott Pelopsz király félszigetére járok (ami szerintem a Korinthoszi-csatorna létrehozásával, tehát a szárazföldtől való elszakítással már önálló sziget).

Idén elkezdtem valóra váltani...

Már az első rész is számos megrendítő, szarkasztikus vagy épp elgondolkodtató momentumot kínált. De itt a második részben még messzebbre megyünk.

Szó lesz öregedésről és a generációk kikopásáról, éremgyűjtésről és a test rombolásának határáról. A vertikál meredekségéről és mélységeiről, a síkság szépségeiről és a versenyzés mibenlétéről, csalásról és írigységről. A futáshoz kellő tulajdonságokról és a benne megmutatkozó emberi karakterről. Influenszerkedésről és szponzorációról, az előzés élményéről és könnyű léptekről. A futás javító hatásáról, sörözésről és UltraBalatonról, és a 2:30-as maraton, amit mindenkinek illene megcsinálna. 

És persze rengeteg kép ismét itt a blogban. Aki a nosztalgiára, az emberi történeteket vizuálisan is megjelenítő fotókra kíváncsi, az lapozza végig a posztot.

A beszélgetés alatt néha úgy éreztem magam mint egy besúgó kurva: köpni-nyelni nem tudtam, pedig ez a szakterületem. Erős mondatok, amik mögött évek, évtizedek kiérlelt, átélt futós dolgai húzódnak.

Folytatódik tehát a mélyinterjú, szakmai élveboncolás, vizes lepedő lerántás, vita- és revüest a két sporttárssal, akik... 

Ez az első rész. A másodikat itt találod. Az egyik 10 éve fut, 10x teljesítette a KÖRT és elsőként a Privát Ultrabalatont. A másik 30 éve fut, állandó válogatott a magyar skyrunning csapatban, és számos korosztályos OB-arany, és mezei vébé 5. hely tulajdonosa. És hogy  a "végén összeálljunk majd egy képpé", a posztba számos jópofa időutazós fotográfiát és videót raktam, nehogy kihagyd!

Két olyan sporttárs következik, akik alkatuk és kinézetük folytán is feltűnő jelenségek a versenyeken, de ez csak a felszín: tevékenységük, letett dolgaik is is szóra érdemesek. Influenszerek és sokoldalú futók: tapasztalataikra, meglátásásaikra érdemes odafigyelni, pláne ha azokat szókimondóan artikulálják. Előre szólok: a közel hatórás beszélgetés kétszer másfélórás kivonata explicit szövegelést tartalmaz és nincs kifütyülve. 

Eredetileg úgy terveztük, hogy a Pilis-tetőn tábortüzezünk, iszunk, énekelünk és hálózsákban kihúzzuk valahogy a nulla fokban, de a felvétel napjára nagy eső jött, így Joe házában csicskultunk a kemence mellett mi, "sokatlátott, kemény futók" négyesben: Csipi, Balázska, Bud és Joe. És persze Joe párja, Juliska meg a macsekok.

Nehéz fiatalkorról, sírós futásról, nyomasztó tehetségről, az együtt futásról, taktikáról és edzésfelfogásról, gyaloglásról és terepfutásról, izgalmas versenyekről és még izgalmasabb vállalásokról dumáltunk az első részben. 

Persze számtalan dolog került kivágásra az adásból pl. versenyszervezők machinációiról, etikátlan futótársakról, de ahogy mondani szokták, ami a pályán történt, ott is marad.

A két interjúalany szinte egy évben született,...

Egy sportolónak senki nem tart pisztolyt a fejéhez, azaz nem kényszeríti semmi és senki, hogy sportoljon. Szerintem még Kínában sem a sportpolitika nyomása. Még Kenyában vagy Etiópiában sem a megélhetés kényszere. Itthon is elvileg csak egy hobbi, kiugrási lehetőség, és ha jól csinálja: sportállás. Igaz - egyesülete válogatja - nem feltétlenül kiugró fizetéssel. Sőt. 

A teljesítményt - pláne, ha jól teljesít - honorálják, igaz - szövetsége válogatja - nem feltétlenül kiugró összeggel, és még a támogatók is észreveszik (szponzorautó, szponzorlogós ruházat, táplálékkiegészítők, stb.) Egy sportoló karrierje - hacsak nem félisten vagy focikapus, néha ez egybeeesik, lásd Buffon - akkor 35 éves kora után visszavonul.

És akkor szoktak jönni a Népsportban az A) "sikeresen váltott az egykori sportoló"  és a B) "nyomorog és tanácstalan az egykori sportoló" cikkek. Miközben ugye - elég a vízilabdásokat, vívókat, tehát egy csapatsportot és egy egyéni sportot is említeni, akiknél kiugró jelenség a diplomások száma. Ők tudnak kezdeni magukkal valamit a búcsúmeccs után. Mások is tudnak persze, és vannak, akik nem.

De ez csak melléktéma,...

Hogyan nevezik el a kenyai gyerekeket? Miért van annyi Kipchoge, Kipkorir, Cheruiyot, Jeptoo vagy Kipsang a nemzetközi mezőnyben? Talán testvérek? Több magyarázat van, próbálom őket összefésülni. Aki pedig első kézből szerzett tapasztalatokra kíváncsi, hallgassa meg Benedek Zsolt egykori profi futót és kenyai atléták menedzserét a saját tapasztalatairól a Büntetőkör podcast 2020 áprilisi dupla adásában.

A Kip- előtag valakinek a fiát jeleneti. Kip-sang = Sang fia.

Ugyanakkor Közel 50 nagyobb törzs van Kenyában, és rengeteg altörzs. A Kip- előtaggal kezdődő nevű férfiak a Kalenji-törzs valamelyik 9 altörzséből származnak, akik a Nagy-hasadékvölgy (ami Szíriától Mozambikig húzódik végig) kenyai részén élnek.

Az itteni magasföldiekből verbuválódik a kenyai válogatott, akik közül 3 mehet például az olimpia maratoni mezőnyébe, miközben 50-en simán megfutják az A-szintet, és még többen a B-szintet. Az ide tartozó közösség nőtagjai többnyire Chep/Che vagy Jep/Je előtagú neveket viselnek, akár leánykori vezetéknévként, akár keresztnévként. Nem meglepő, hogy ez azt jelenti:  "valakinek a lánya".

Minden törzsnek megvan a maga metódusa, például...

Újabb futós podcastot indítok, a "teremtsd meg magad a saját konkurenciád" mottóra. A Büntetőkör szakmai, "futószubkulturálisabb" adásával ellentétben a Laza Tízes könnyedebb, populárisabb. Az első évad 5 részes lesz, és kora tavasszal indul a második évad. Házigazdaként hetente olyan közismert emberekkel beszélgetek, akik az élet különböző területein munkálkodnak, a futás mégis összeköti őket. Ez egy podcast nemcsak futóknak, nemcsak futókról. Az 1. és 2. adásról részletesen linkekkel lejjebb!

Az adásokban arra leszek kíváncsi, hogy miként tükröződik vissza egy-egy közismert ember személyisége és az ő foglalkozása, elhivatottsága a kocogásaiban, versenyeiben, futós történeteiben? És fordítva: mire tanítja a futás, milyen érzéseket vált ki belőle, hogyan hat az életére?

Teljesítményről, energiáról, motivációról, életmódról, hivatásról és szenvedélyről beszélgetünk vendégeinkkel, akik a kultúrában, sportban, tudományban, oktatásban vagy gazdaságban tettek le az asztalra fontos és értékes dolgokat.

Keressétek és lájkoljátok itt: https://www.facebook.com/lazatizes

Hallgassátok és kövessétek: Spotify, Google Play, iTunes, Mixcloud, HearThis, Anchor!

Az 1. adásban együtt futunk...

Mikor és hogyan "zöldülnek meg" a futóversenyek? Miért ilyen maszkulin a versenyszervezői szakma? Mi a helyzet a szervezői monopóliumokkal? Ki hogy tervez 2021-re? Olyan-e a verseny, mint a szervezője, vagy mint a célközönsége?

Ilyen és ehhez hasonló saját és előzetes hallgatói kérdéseket szegeztem az illetékeseknek, akik az ország legnagyobb futóversenyeit szervezik, üzemeltetik. Nélkülük sokkal-sokkal kevesebb olyan rendezvény lenne, ami arra hivatott, hogy másokhoz és az időhöz, távhoz mérd magad szervezett, mért, hitelesített versenykörülmények között.

Lefedik a futóversenyrendezés összes szegmensét a nagy irodától a pár fős cégig, az ösvénytől az országútig, a rövdebb távoktól az ultráig, és mindezek kombinációit. Mindannyian voltak kis halak és lettek nagy halak.

Az biztos, hogy a legnagyobb, legnépesebb versenyeket rendezik, ezt mutatják a számok, méretek, tények. Régi motorosok, sokszáz versenyt rendeztek már a múltban, és...

Folyamatos vis maior van a Covid miatt. Amíg évekig, évtizedekig egy szervezésben legfeljebb az időjárás vagy egy szponzor visszalépése jelentette a gondot, pl. útvonalmódosítást, vagy amíg a létszámkorlátozást, versenykorlátozást leginkább akadékoskodó bürokraták, nem éppen sportszerető tisztségviselők okozták, addig most mintha tabula rasa lenne a futóversenyszervezésben.

Egy találó újságírói megfogalmazás szerint koronavírus idején egy futóverseny megszervezése inkább egy olyan sakkjátszmához hasonlít, ahol csak a tábla felét lehet látni. A veszélyhelyzet kihirdetését követően minden rendezvényt, így minden futóversenyt azonnal törölni kellett, az idény első fele ment a kukába – néhány téli  versenyt lehetett csak megrendezni, de mire beindult volna a futószezon, leállt az ország.

A szervezők elkezdték áttenni a tavaszi versenyeiket őszre, hogy mentsék a menthetőt, ám ez nemcsak dátumtorlódásokat idézett elő, de a bizonytalansági faktor is ott volt: mi van ha nem megy el addig a korona, vagy újra megjön? El is ment, meg is jött. Hogy legyen okos így egy futó ÉS szervező? 

Az adást már korábban el akartam készíteni, de a koronavírus második hulláma újra kérdésessé tette a rendezvényeket. Pár hete teljesen más hangvétele lett volna ennek a beszélgetésnek, mint most. Nagyon visszafogottan tudtak volna csak bármiről nyilatkozni a szervezők, idegesek bújták a Magyar Közlöny apróbetüs részeit, tűkön ülve várták a péntek reggeli kormányinfót, vajon le kell-e fújniuk a hétvégi futóversenyt. A felvétel idején...