A 2. részben már konkrét versenyek, az arra való felkészülés, műhelytitkok kerülnek terítékre.
A (reménytelen?) szponzorkeresés Canossa-járása.
Megváltozott arcról és elméről, tudatosságról, felkészülésről, jelenlétről, keretrendszerről, a győzelem áráról.
A mezről, ami páncél. A zselé, ami gyorsító. A fa, ami teljesíti a kívánságokat.
Emlékeztetőül: az 1. részben az élet dolgairól volt szó. A gyerekkortól egészen odáig, hogy elkezdett futni, illetve maga az első futólépésektől a tehetség, képesség felismeréséig. A szórakoztató munka-vonalat sem hagytuk ki, ahogy az egyetemi éveket sem.
Utólag még pár kérdést intéztem Tibihez, ezek válaszait írásban küldte el.
1) Összevetve a közeg, amiből jöttél a futásba (munka világa, stb) mennyire más, mint a futás világ? Mit tapasztaltál, pozi-negativumok? Mennyire értik meg ott ezt, és itt azt?
A futás és a munka világa számomra két ellentétes, ugyanakkor mégis sok párhuzamot tartalmazó dolog. Ellentétes, mert a futás egy 100%-ban egyéni tevékenység, ott csak rajtam múlik, hogy mit teszek bele és mennyit tudok kivenni belőle.
Ezzel szemben a munka egy hierarchikus dolog, amelyben rajtam kívül még sok más szereplő is jelen van, akik egymásra épülnek, egymástól függenek, szóval ez egy jóval összetettebb struktúra, mindenféle személyi és tárgyi kapcsolódással/viszonnyal.
Ahogy említettem, számomra párhuzamok is vannak a futás és a munka között: mindkettőt csakis 100%-os teljesítménnyel tudom csinálni. Ez persze jó, de sokszor terhes is számomra, hogy nem tudok engedni a maximumból, ugyanakkor azt gondolom, hogy nem jutottam volna el idáig (sem a munkában, sem a futásban), ha nem így állok hozzá.
Egyébként a munka és a futás az én esetemben abszolút összeférhető, mivel a saját vállalkozásomat igazgatom, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szabadabban be tudom osztani az időmet. Persze ez igényel némi szervezést, és vannak nehezebb időszakok is.
Ezek leginkább a versenyek előtti felkészülés hetei, amikor egyre nő a terhelés, a munka pedig nem kevesebb. Ilyenkor feszültebb vagyok, hiszen tudom, hogy milyen kihívások várnak rám a futásban, ugyanakkor a munkát sem hanyagolhatom el, hiszen abból élünk.
Mindent összevetve azonban elégedett vagyok, mert ténylegesen meg tudom így oldani mind a futást, mind pedig a munkát.
2) Kik voltak Maráz Zsuzsi előtt az edzőid?
Első körben saját magam, úgy, ahogy gondoltam, hogy jó lesz.
Majd a BSI által használható edzésmunka elvégzése adta az útirányt a félmaratoni és a maratoni felkészülésekhez.
Aztán csatlakoztam, talán az elsők között, a Fuss te is Akadémia csapathoz, ahol Lőrincz Olivértől lehetett edzéscsomagot venni. Emlékszem, hogy kérte, vegyek sportórát, mire én mondtam, hogy nekem nem kell, mert van ez a Nike app és az teljesen jól méri a futásokat.
Még voltam közösségi edzésen is nála (a Fradi edzőpályán), de aztán csak az önálló, saját edzéseket végeztem.
Az edzésmódszere által (vagy a rendszeres edzésnek köszönhetően) 3:13:48-as időt futottam a második maratonomon, 19 percet javítva az előző évi időmön. Olyan boldog voltam, hogy odamentem a standjukhoz (akkor még a Felvonulási téren volt a Rajt/Cél) és lelkesen mondtam neki az eredményem, erre a válasza annyi volt, hogy túl meleg volt, azért nem lett jobb. Semmi, hogy gratulál a fejlődéshez vagy bármi ilyesmi.
Ez nagyon mélyen érintett, így nem is hosszabbítottam meg nála a csomagomat.
Aztán saját edzések jöttek végig, míg kb. 2018 nyarán meg nem néztem az Ultra című filmet, és aztán Maráz Zsuzsanna Spartathlon győzelmét.
Akkor bemászott a fejembe, hogy mi lenne, ha ezt én is teljesíteném, de nem tettem lépéseket. Hanem ezzel a gondolattal már, de tovább folytattam a saját edzésmunkáimat és készültem tovább a maratonra, hiszen ott is volt benne egy célom, hogy fussak egy 3 óra alatti eredményt.
Majd megkerestem Maráz Zsuzsit és most már veled dolgozom nagyjából 3,5 éve. Azt hiszem, az elért eredményeim azt mutatják, hogy jó kezekben vagyok, hiszen igen eredményes 3 ultrás évet hozott ki belőlem, és hiszem, hogy van még ebben.
3) Miért kell edző? Ha tervezőmérnök agyad van, akkor miért nem magadnak írsz?
A saját edzés nem tud elég objektív lenni, szerintem. Hiába tudod már jól, hogy milyen hatékony munka szükséges a fejlődéshez, mégis úgy gondolom, hogy kell egy edző, aki irányítja, felügyeli, elemzi azt, amit elvégzel.
Másképp látja a dolgokat, és kívülről vizsgálja a te edzés eredményeidet a kitűzött cél felé vezető úton.
A mai online és szuper technikai világban olyan jó módszerek vannak, hogy szinte olyan, mintha az edződ ott lenne veled a pályán. Az órák vezénylik az edzéseket, szóval már nem kell megjegyezni sem, hogy most mi is következik a feladatos futásnál.
A TraningPeaks egy olyan edzéstervező program, ami mindenre képes, hogy a Garmin órámmal karöltve az edzésemet vezényelje és aztán elemezhetővé is teszi az elvégzett munkát. Az edzőm ezt látja és kiértékelve a beszámolóimmal együtt (mert ugye a visszajelzés kell, hogy az edződ tudja mit éreztél, az adott edzésen) tud tovább irányt adni a kitűzött célversenyig.
Ééés, aki eddig kivárta, íme pár edzéshét konkrét edzésekkel.
4) Mit hallgatsz? Hisz állandóan fülesben rohangálsz.
A fülesben vegyes zenék szólnak. Sting, Depeche Mode, Michael Jackson, Ákos, Majka, sokféle változat össze-vissza.
Az Erős Tibor-képgaléria 2. része.
Az idei legnagyobb verseny és a vágyálom beteljesülése, a Spartathlon.
Az út eleje...
harmada...
és vége.
Időben visszafele, 2022-ben még volt egy emlékezetes futása. Az UltraBalaton, ahol Bódis Tomi mögött szűk 15 perccel, de szintén pályacsúccsal jött be.
Korinthosz 160 km. Rajt előtt...
...útközben...
és a befutó.
Mozgóképben E.T., azaz Extra Terrestrial / Erős Tibor csatornáján.
Korinthosz 160 díjátadó.
Hajrá Tibi, váltsd valóra az álmaidat, és vigyázz a BMI-dre!
Az Izzósztárban Erős Tibor, 2. rész.
Become a Patron!
Érdekel ez az adás, a jövőbeliek az eddigi nagyinterjúk, vagy a másik három tematikus futópodcastom? Akkor szállj be a finanszírozásba, patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
Keresd őket a Spotify és Podpad, Anchor streaming platformokon.