Amióta egy setét erdőben összeakadtam egy szerzővel, akinem a könyvéről nem írtam jót - bár nem jártam úgy, mint a PICSA bohóca, sem mint Bárczi Benő Radványon - megfogadtam egy régi posztom kapcsán, hogy nem írok semmi "kritikusat" egy magyar könyvről ide, ha a szerzője még él és le tud futni. Legyen akár pozitív, vagy negatív, vagy vegyes a vélemény. Mondjuk már az, hogy ide kirakom őket, pozitív (kritika), nem? És mégcsak nem is kapok érte honort. Még a megboldogult Schirilla György könyveit is tiszteletteljes hüledezéssel tálaltam, és amúgy a blog egyik legolvasottabb írása lett.

Inkább felhívom a figyelmet a könyvekre. Örvendetesen sok új magyar futós könyv jelent meg a közelmúltban (elmúlt 3 év), és egyre több a futóblog, utóbbiakhoz annyit csak, hogy kitartónak is kéne lenni és egyben érdekesne, ez a hosszútáv titka. Döntse el a mindenkori egyéni olvasó, tetszik vagy sem. Jelzem, a kultúrát - például ezt a blogot is - támogatni illik, munka, idő, energia van belenyomva. 

És ha nem tetszik, amit a mindenkori sokszínű kultúra, egy könyv, film, koncert, kiállítás vagy kínál akkor a nincs reklamáció, nincs pénzvisszafizetés. Ez már csak ilyen műfaj. A könyvek, filmek, lemezek esetében is leginkább a szájpropaganda működik, haverra hallgatunk.

Hogy is volt az régi eset?

Na ezt sem gondoltam volna, hogy valamikor itt a futós blogon egy Tasnádi Péter-poszt szerepel majd és egy vele készült, tartalmas podcast. De hát a futás világ elég nagy mind horizontálisan, mind vertikálisan, és tele van meglepetésekkel.

Ez itt az Izzósztár podcast, a blog különkiadása. Ami nem fér a Büntetőkör vagy a Laza Tízes futós podcastjaim keretei közé, vagy ami sajátos, speciális futós hangi tartalom, az itt jelenik meg.

Ez a műsor előzetese:

A 2h 14 perces adás a Patreon-támogatóknak elérhető itt: www.patreon.com/nemaze. Egyre több lesz az olyan, dedikált tartalmakból, amik a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas alakokkal készül, és amiknek teljes terjedelmét - tehát nemcsak egy negyedórás zanzásított előzetest - csak a patronálók hallgathatják, hisz ők (Ti) ezért is kötelezték el magukat a tízéves blog mellett.

Három órát beszélgettem az emberrel, akit az ország csak öltönyben vagy melegítőben látott, és akinek jellegzetes, különböző érzelmeket keltő orgánumát mindenki ismerte. A Wikipediát idézve: Tasnádi Péter vállalkozóval. A Maffiózok mackónadrágban könyv szerint: kereskedő. Ma már kisnyugdíjasként él, kölcsönlakásban, szociális sgeélyből - a hírek szerint.

A bő két órásra szerkesztett adás nem életút-interjú, nem oknyomozás, nem jogi vagy kriminalisztikai élveboncolás. Sem szerecsenmosdatás, sem kritizálás, és végképp nem celebkreálás.

Azt szeretném bemutatni elsősorban egy közismert, véleményes VIP példáján keresztül, hogy mennyire nagy a futás világa, a futás - akár tetszik, akár nem - közös nevezőre hoz, a sport befogadó és tisztító jellegű. Nincsenek illúzióim, nem szeretém relativizálni a vélt vagy valós dolgokat, amihez interjúalanyomnak köze van, de engem mindig az ember érdekel, ezért készítek beszélgetéseket - és itt ezen belül a futó ember. Aztán, hogy mire megyünk egymással - hallgasd meg és kiderül.

Az első órában a Tasnádi egész életét meghatározó sportról és futásról volt szó...

Négy évtizede összeszokott páros, a magyar atlétikatörténet megkerülhetetlen és nagyon rokonszenves alakjai, akik a mai napig fülig szerelmesek. Mégsem végszavaznak egymásnak, hanem egymás szájából kapkodják ki a szót, annyi megosztanivalójuk van a futásról, profi létről, maratonról, ultráról, edzéselméletről és versenygyakorlatról. Hogy az adást partitúrából kövessétek, töltsétek le innen Földing Ottó diplomadolgozatát a női maratoni csúcs eléréséről és a hozzá tartozó mellékletet.

Az első részben szó lesz többek közt Földingék megismerkedéséről, a futó kezdetekről, a szülés teljesítményre gyakorolt hatásáról, frissítésről és magaslatról, az ultrába fogásról, az első maratontól a profi maratonista szemléletig vezető rögös útról, arról, hogy egyszer jobb az ellenfeleket figyelni, máskor az időeredményre rámenni.

Két gyermek, egy lány és egy fiú, köztük közel 20 év aktív versenysport...

Útikönyvbe oltott versenynapló (vagy fordítva), futós odüsszeia amerikai stílben, egy zarándoklat ismeretterjesztősen megírt jegyzőkönyve? A motivációs problémával küszködő Jurek találta ki magának 2014-ben, hogy valami nagyot tesz, ami ultraverseny is, meg nem is.

Az Ady-féle "Észak-fok, titok, idegenség" trióból az első megvan benne, a többit döntsétek el ti. Könyvkritika az eredeti, angol nyelvű kiadás után némi spoilerral.

Futós könyv tapasztalatom alapján (csak itt balra mellettem 3x1 méternyi polchelyet foglalnak el az ezzel kapcsolatos könyvek) háromféle van:

- szakirodalom

- beszámoló és / vagy életút

- metaforikus (de ez csak féllábbal van a futós könyv kategóriában, mert a futás és vonzáskörzete csak apropó vagy metafora, például a szabadságra és lázadásra A hosszútávfutó magányosságában, vagy az elidegenedésre és magányra, eltűnésre, mint Az atléta halálában). 

Amiről itt szó lesz az egy tisztességes kiadvány, nem tör írói bravúrokra, bár tehetné, hisz a szerzőisége és dramaturgiája érdekes húzással különböztetődik meg számos könyvtől és "könyvtől". Viszont elolvasod, tudomásul veszed, el teszel pár dolgot belőle, aztán fel a polcra. Bármennyire is tiszteletre méltó a szerző.

Sokan Kilian Jornet-ra, a felfutó Jim Walmsley-ra, Kipchogera, Boltra, Kúroszra, Hailéra asszociálnak, ha egy nagy férfi futóikont kell kapsából mondaniuk. De azért Scott Jureket is benyögnék, aki...

A XVII. században Apáczai Csere János a sebességet hamarságnak hívta. Ilyen szép nyelvi megoldásokért nem kell a szomszédba menni (attól függ, ki mit tart szomszédnak). Csizmadi Mihály Zsolt és az erdélyi futók szaladásnak nevezik a futást, az ultrát pedig extrémnek.

Aki még nem ismeri Csizit, a "spártai székelyt", az nézze meg ezt a lenti szívmelengető videót, amit 2019-ben készítettem róla, induljon így a 2021-es év.

Csizinek futóblogja is van (https://csizirun.blogstar.hu/), ahol sok praktikus életvezetési tanácsot, tudományos háttérismeretet oszt meg, hiszen maga patikusként dolgozik. Itt egy remek cikk róla, vele, már a címe is deskriptív: Boldog vagyok, ha futok.

A gyógyszert gyakran futva hordja ki a hegyi falvak időseinek a pásztorkutya-falkák és a kóborló macik ellenére, de... 

Utazzunk kicsit, ha már idén ez deficites volt - mondjuk én mentem, amikor lehetett. És akkor is, amikor karantén járt a hazatérés után. Futottam egy 100 kilist Izraelben még januárban (7h 56m), aztán beütött a Covid, de ennek ellenére így is négyszer voltam Görögországban, még az egyetlen megrendezett ultrára is eljutottam, a november 1-jei Halhatatlanok futására, a Dromos Athanatonra (Tripoli-Spárta-Kalamata a Taigetosz-hegyláncon át, 142 km, 13. hely, majd megírom).

Na szóval helyben vagyunk, Görögország a kedvenc témám. A szubjektív Peloponnészosz-útikönyvet még bőven írom (ahogy mást is parallel), nem klasszikus bédekker lesz, annál kevesebb és sokkal több. Ezt a "tenyeret", ezt a görög tájat ismerem a legjobban, volt és van is mit bejárni a "kézfejen és ujjain", Manitól kezdve Argolidán át Messzínián, Árkádián, Lakónián keresztül Éliszig. 

Elképesztő vidékek - minden tekintetben. De azért nem csak a furfangos, élőhalott Pelopsz király félszigetére járok (ami szerintem a Korinthoszi-csatorna létrehozásával, tehát a szárazföldtől való elszakítással már önálló sziget).

Idén elkezdtem valóra váltani...

Már az első rész is számos megrendítő, szarkasztikus vagy épp elgondolkodtató momentumot kínált. De itt a második részben még messzebbre megyünk.

Szó lesz öregedésről és a generációk kikopásáról, éremgyűjtésről és a test rombolásának határáról. A vertikál meredekségéről és mélységeiről, a síkság szépségeiről és a versenyzés mibenlétéről, csalásról és írigységről. A futáshoz kellő tulajdonságokról és a benne megmutatkozó emberi karakterről. Influenszerkedésről és szponzorációról, az előzés élményéről és könnyű léptekről. A futás javító hatásáról, sörözésről és UltraBalatonról, és a 2:30-as maraton, amit mindenkinek illene megcsinálna. 

És persze rengeteg kép ismét itt a blogban. Aki a nosztalgiára, az emberi történeteket vizuálisan is megjelenítő fotókra kíváncsi, az lapozza végig a posztot.

A beszélgetés alatt néha úgy éreztem magam mint egy besúgó kurva: köpni-nyelni nem tudtam, pedig ez a szakterületem. Erős mondatok, amik mögött évek, évtizedek kiérlelt, átélt futós dolgai húzódnak.

Folytatódik tehát a mélyinterjú, szakmai élveboncolás, vizes lepedő lerántás, vita- és revüest a két sporttárssal, akik... 

Ez az első rész. A másodikat itt találod. Az egyik 10 éve fut, 10x teljesítette a KÖRT és elsőként a Privát Ultrabalatont. A másik 30 éve fut, állandó válogatott a magyar skyrunning csapatban, és számos korosztályos OB-arany, és mezei vébé 5. hely tulajdonosa. És hogy  a "végén összeálljunk majd egy képpé", a posztba számos jópofa időutazós fotográfiát és videót raktam, nehogy kihagyd!

Két olyan sporttárs következik, akik alkatuk és kinézetük folytán is feltűnő jelenségek a versenyeken, de ez csak a felszín: tevékenységük, letett dolgaik is is szóra érdemesek. Influenszerek és sokoldalú futók: tapasztalataikra, meglátásásaikra érdemes odafigyelni, pláne ha azokat szókimondóan artikulálják. Előre szólok: a közel hatórás beszélgetés kétszer másfélórás kivonata explicit szövegelést tartalmaz és nincs kifütyülve. 

Eredetileg úgy terveztük, hogy a Pilis-tetőn tábortüzezünk, iszunk, énekelünk és hálózsákban kihúzzuk valahogy a nulla fokban, de a felvétel napjára nagy eső jött, így Joe házában csicskultunk a kemence mellett mi, "sokatlátott, kemény futók" négyesben: Csipi, Balázska, Bud és Joe. És persze Joe párja, Juliska meg a macsekok.

Nehéz fiatalkorról, sírós futásról, nyomasztó tehetségről, az együtt futásról, taktikáról és edzésfelfogásról, gyaloglásról és terepfutásról, izgalmas versenyekről és még izgalmasabb vállalásokról dumáltunk az első részben. 

Persze számtalan dolog került kivágásra az adásból pl. versenyszervezők machinációiról, etikátlan futótársakról, de ahogy mondani szokták, ami a pályán történt, ott is marad.

A két interjúalany szinte egy évben született,...

Egy sportolónak senki nem tart pisztolyt a fejéhez, azaz nem kényszeríti semmi és senki, hogy sportoljon. Szerintem még Kínában sem a sportpolitika nyomása. Még Kenyában vagy Etiópiában sem a megélhetés kényszere. Itthon is elvileg csak egy hobbi, kiugrási lehetőség, és ha jól csinálja: sportállás. Igaz - egyesülete válogatja - nem feltétlenül kiugró fizetéssel. Sőt. 

A teljesítményt - pláne, ha jól teljesít - honorálják, igaz - szövetsége válogatja - nem feltétlenül kiugró összeggel, és még a támogatók is észreveszik (szponzorautó, szponzorlogós ruházat, táplálékkiegészítők, stb.) Egy sportoló karrierje - hacsak nem félisten vagy focikapus, néha ez egybeeesik, lásd Buffon - akkor 35 éves kora után visszavonul.

És akkor szoktak jönni a Népsportban az A) "sikeresen váltott az egykori sportoló"  és a B) "nyomorog és tanácstalan az egykori sportoló" cikkek. Miközben ugye - elég a vízilabdásokat, vívókat, tehát egy csapatsportot és egy egyéni sportot is említeni, akiknél kiugró jelenség a diplomások száma. Ők tudnak kezdeni magukkal valamit a búcsúmeccs után. Mások is tudnak persze, és vannak, akik nem.

De ez csak melléktéma,...

Hogyan nevezik el a kenyai gyerekeket? Miért van annyi Kipchoge, Kipkorir, Cheruiyot, Jeptoo vagy Kipsang a nemzetközi mezőnyben? Talán testvérek? Több magyarázat van, próbálom őket összefésülni. Aki pedig első kézből szerzett tapasztalatokra kíváncsi, hallgassa meg Benedek Zsolt egykori profi futót és kenyai atléták menedzserét a saját tapasztalatairól a Büntetőkör podcast 2020 áprilisi dupla adásában.

A Kip- előtag valakinek a fiát jeleneti. Kip-sang = Sang fia.

Ugyanakkor Közel 50 nagyobb törzs van Kenyában, és rengeteg altörzs. A Kip- előtaggal kezdődő nevű férfiak a Kalenji-törzs valamelyik 9 altörzséből származnak, akik a Nagy-hasadékvölgy (ami Szíriától Mozambikig húzódik végig) kenyai részén élnek.

Az itteni magasföldiekből verbuválódik a kenyai válogatott, akik közül 3 mehet például az olimpia maratoni mezőnyébe, miközben 50-en simán megfutják az A-szintet, és még többen a B-szintet. Az ide tartozó közösség nőtagjai többnyire Chep/Che vagy Jep/Je előtagú neveket viselnek, akár leánykori vezetéknévként, akár keresztnévként. Nem meglepő, hogy ez azt jelenti:  "valakinek a lánya".

Minden törzsnek megvan a maga metódusa, például...

Újabb futós podcastot indítok, a "teremtsd meg magad a saját konkurenciád" mottóra. A Büntetőkör szakmai, "futószubkulturálisabb" adásával ellentétben a Laza Tízes könnyedebb, populárisabb. Az első évad 5 részes lesz, és kora tavasszal indul a második évad. Házigazdaként hetente olyan közismert emberekkel beszélgetek, akik az élet különböző területein munkálkodnak, a futás mégis összeköti őket. Ez egy podcast nemcsak futóknak, nemcsak futókról. Az 1. és 2. adásról részletesen linkekkel lejjebb!

Az adásokban arra leszek kíváncsi, hogy miként tükröződik vissza egy-egy közismert ember személyisége és az ő foglalkozása, elhivatottsága a kocogásaiban, versenyeiben, futós történeteiben? És fordítva: mire tanítja a futás, milyen érzéseket vált ki belőle, hogyan hat az életére?

Teljesítményről, energiáról, motivációról, életmódról, hivatásról és szenvedélyről beszélgetünk vendégeinkkel, akik a kultúrában, sportban, tudományban, oktatásban vagy gazdaságban tettek le az asztalra fontos és értékes dolgokat.

Keressétek és lájkoljátok itt: https://www.facebook.com/lazatizes

Hallgassátok és kövessétek: Spotify, Google Play, iTunes, Mixcloud, HearThis, Anchor!

Az 1. adásban együtt futunk...

Mikor és hogyan "zöldülnek meg" a futóversenyek? Miért ilyen maszkulin a versenyszervezői szakma? Mi a helyzet a szervezői monopóliumokkal? Ki hogy tervez 2021-re? Olyan-e a verseny, mint a szervezője, vagy mint a célközönsége?

Ilyen és ehhez hasonló saját és előzetes hallgatói kérdéseket szegeztem az illetékeseknek, akik az ország legnagyobb futóversenyeit szervezik, üzemeltetik. Nélkülük sokkal-sokkal kevesebb olyan rendezvény lenne, ami arra hivatott, hogy másokhoz és az időhöz, távhoz mérd magad szervezett, mért, hitelesített versenykörülmények között.

Lefedik a futóversenyrendezés összes szegmensét a nagy irodától a pár fős cégig, az ösvénytől az országútig, a rövdebb távoktól az ultráig, és mindezek kombinációit. Mindannyian voltak kis halak és lettek nagy halak.

Az biztos, hogy a legnagyobb, legnépesebb versenyeket rendezik, ezt mutatják a számok, méretek, tények. Régi motorosok, sokszáz versenyt rendeztek már a múltban, és...

Folyamatos vis maior van a Covid miatt. Amíg évekig, évtizedekig egy szervezésben legfeljebb az időjárás vagy egy szponzor visszalépése jelentette a gondot, pl. útvonalmódosítást, vagy amíg a létszámkorlátozást, versenykorlátozást leginkább akadékoskodó bürokraták, nem éppen sportszerető tisztségviselők okozták, addig most mintha tabula rasa lenne a futóversenyszervezésben.

Egy találó újságírói megfogalmazás szerint koronavírus idején egy futóverseny megszervezése inkább egy olyan sakkjátszmához hasonlít, ahol csak a tábla felét lehet látni. A veszélyhelyzet kihirdetését követően minden rendezvényt, így minden futóversenyt azonnal törölni kellett, az idény első fele ment a kukába – néhány téli  versenyt lehetett csak megrendezni, de mire beindult volna a futószezon, leállt az ország.

A szervezők elkezdték áttenni a tavaszi versenyeiket őszre, hogy mentsék a menthetőt, ám ez nemcsak dátumtorlódásokat idézett elő, de a bizonytalansági faktor is ott volt: mi van ha nem megy el addig a korona, vagy újra megjön? El is ment, meg is jött. Hogy legyen okos így egy futó ÉS szervező? 

Az adást már korábban el akartam készíteni, de a koronavírus második hulláma újra kérdésessé tette a rendezvényeket. Pár hete teljesen más hangvétele lett volna ennek a beszélgetésnek, mint most. Nagyon visszafogottan tudtak volna csak bármiről nyilatkozni a szervezők, idegesek bújták a Magyar Közlöny apróbetüs részeit, tűkön ülve várták a péntek reggeli kormányinfót, vajon le kell-e fújniuk a hétvégi futóversenyt. A felvétel idején...

Jön az interjú második fele, és ígérem negatív split lesz, mert ez már rövidebb pár perccel, mint az első rész, amit itt találtok. A címlapos képen épp a müncheni olimpia maratoni plakátjára mutat 2020 szeptemberében. Összefoglalom Feri bá viselt dolgait, hogy aztán a képek beszéljenek. Tehát...

Nagy idők nagy tanúja ő is. Ott volt, sőt megnyerte (2h 22m) azt a csepeli OB-t, amin Monspart Sarolta első nőként Európából három órán belüli maratont futott - hét másodpercen múlt. Részlet a Magyar Hírlap 1972. október 30-ai számából:

Az esküvőjéről is futni ment, bronzérmes lett, majd vissza a lagziba.

Profi évei alatt hajával és futáskor a fejére gumizott SZTK-keretes szemüvegével simán megnyert volna egy Elton John hasonmás versenyt is.

Nekem ez a kedvencem:

 Mindjárt belekezdünk a Szekeres-sagába, de előbb egy szolgálati közlemény:

Szekeres így kezdi az 1968-as edzésnaplóját, pedig akkor még csak egy éve futott...

A függőség kritériumairól, emberről emberre eltérő jellemzőiről szól a testedzésfüggőség (TEF) témát körbejáró két adás. 

A TEF hivatalosan nem betegség, de nem is a média terméke. Az amatőr sportolók 2-3 %-a érintett. Sok ember nem tudja, hogy függő. Van, aki tagadja, kikéri magának, nem vallja be. Sokakat megbélyegeznek ezzel, mások büszkén vállalják és még mutogatják is. 

Az addiktológia szerint ami károsít, függőséget okoz, az ártalmas. Bármilyen függőség alapvető komponense, hogy valami más helyett csinálom a dolgot, hogy elkerüljek egy olyan tevékenységgel való foglalkozást, ami számomra problémát jelent. Na de ki a problémás, ha a TEF-re vonatkoztatjuk? Az, akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés: testi-lelki egészségében, egzisztenciális vonatkozásokban, párkapcsolati, családi vagy munkarelációban. 

Az nem testedzésfüggő, aki...

Nyolc éve kísért a görög lidérc. Nem rémálmok ezek, hanem pavlovi reflexek. Inkább nyomasztó, mint kellemes, de kétségkívül van benne valami otthonosság. 

A száraz aljnövényzet és a mediterrán fenyvesek tűpárnázott ösvényének hangja, illata.  

A hívogató, hűs tengerhabok illata, látványa. (Direkt nem írtam le a kék szót: a görög nyelvben van vagy tízféle kifejezés a kékre, a kék tengerre.) 

De most leírom: a templomok éjszaka kéklő neonkeresztjei, mint az éjszaka irányítűiés távolságjelzői. 

A falvak ridegfehér gömblámpái, amiket magaslatról pillant meg az ember. 

A szélerőművek piros lámpái éjszaka, lusta körzésük nappal. 

Az eldobott szívószálas műanyagpohár öröklétre ítélt heverészése.  

Ismerős, ugye?

Ha Görögországban utazgatok, vagy bármerre, ahol a felsoroltak felbukkannak, megremeg a gyomrom. Mennyi keserves és mégis csodás, éjt nappallá tevő robot köt ezekhez az illatokhoz, látványokhoz, hangokhoz. Nemcsak a Spartathlonok miatt; ott van a kétszer futott Aethlios (Nemea-Olümpia), az emberpróbáló Euchidios (Delphoi-Plateia), a Corfu Mountain Trail. 

Hét éve minden szeptember véget ott töltök. Nemcsak a munkáimban (írás, film, stb.), nemcsak a futásban tett egyre motiváltabbá ez a verseny, és rajta keresztül a görög kultúra, táj, hanem a nyelvtanulásban is. A latin mellé kéne még egy hasznos nyelv, gondoltam tavaly októberben, most már alapfokon túl, középhaladón tanulom az újgörögöt.  

Mivel ki kellett böjtölni egy évet, ezért ultramaratoni hosszúságú lett a poszt. Írok a verseny 2020-as elmaradásának történetéről, a 2019-es versenyre való felkészülésről, a motivációk sokrétűségéről, a versenyélményekről és abszurd történetekről, utóhatásokról és életvezetési filozófiáról, és megmagyarázom a sikert (igen, azt is kell, nemcsak a kudarcot, és sírni is szabad a vesztesnek). A poszt nem valamiféle gyászmunka, hanem épphogy a vitalitásról szól.

Az elmúlt hat év bejegyzései itt a blogon: 2013, 2014, 2015, 2016, 2017 1. és 2.rész,  2018 1. és 2. rész.

Szóval mentem volna a nyolcadik évben is zsinórban, ha nem fújják le szeptember elején.

Tavaly október óta arra edzettem, hogy legalább egy órával jobbat fussak a tavalyi 26 óra 4 percnél (abszolút 5. hely). Kurva kemény téli alapozásom volt, tavaszi idény, satöbbi. Mindegy, egyéni szocprobléma, csak jó lett volna kifutni a formát. Megnéztem, és voltak évek, amikor ezzel a 26:04-gyel nyerni lehetett volna, és voltak, amikor bőven az első 12-13. helyre lett volna elég. Vagy mondok más: Bódis Tomi győztes ideje 2017-ben az 5. helyre lett volna elég. Szóval nagy következtetéseket ne vonjunk le.

Nem fogok sem sajnálkozni,...

Az érzékeny téma szakértője nemcsak docens, de dékán is - méghozzá nem a norvégmintás kötöttpulcsis szobatudós fajából. Ráadásul fülbevalós. És maga is fut. Ki tudja, lehet, hogy ő is futva hallgatja majd ezt a podcastot.

A BÜNTETŐKÖR podcast testedzés-dependenciáról szóló első részében Demetrovics Zsolt addiktológus és klinikai szakpszichológus, az MTA doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője, egyetemi tanár, a Pszichológiai Intézet igazgatója és az Addiktológia Kutatócsoport vezetője adja meg a válaszokat. Egy kivételével: arra nem tudott válaszolni, miként hat a libidóra, a szexualitásra a fokozott testedzés - lévén ezt nem mérték a kérdőíveken.

Zsolt főbb kutatási területe a szenvedélybetegségek epidemiológiája, a kémiai és viselkedési addikciók személyiségpszichológiai és családdinamikai előrejelzései.

Ebből kifolyólag régóta ismerem: amikor még fotográfusként több éven át fiatalok szokásait fotóztam plázákban, sokat beszéltünk környezetpszichológiáról, egészséglélektanról. A teljes sorozat itt, ide meg felrakok egy mini galériát.

A Plázafiatalok-kiállítást is interjúalanyom nyitotta meg, később adtunk elő együtt: én mint hosszútávfutó, ő pedig - erre rímelve - a testedzésfüggőségről.

A testedzésfüggőség (TEF) a viselkedési függőségek közt viszonylag új jelenségnek számít.Erről egyébként már hat éve interjúztam Zsolttal. Ezt a Magyar Narancsban vagy itt a blogon el is olvashatjátok itt, roppant érdekes, de tényleg, és abszolút kiegészíti a mostani podcastot. Most innen vesszük fel a fonalat a podcastban, amit számos platformon (Spotify, iTunes, Mixcloud, HearThis vagy SimpleCast).  

Régen még lehetett tojást enni, akkor még nem volt koleszterin - szól a vicc. A TEF-fel is ez a helyzet: régóta létező probléma, aminek az akusztikáját csak felerősítette, a benne-tőle szenvedőket pedig megsokszorozta a tömegsport széles körű elterjedése és a sportokhoz való hozzáférés. Az más kérdés, hogy mennyire láthatók a függők.

Sokan nem tudják, hogy azok, sokan tagadják, kikérik maguknak, nem vallják be, megint sokakról meg tudni vélik, vagy rájuk sütik ismerősök, családtagok, sporttársak. Hisz a mennyiség és milyenség mindig is egy szubjektív kategória volt. Persze a normalitás képlékeny határait érezzük közmegegyezés nélkül is, mégis mind emberenként, mind sportáganként, mind magánéletenként más és más a kevés, a normális, és a sok. 

Én is gyakran mondogatom, főleg a realitástól teljesen elszakadt politikusok kapcsán, hogy

Belekezdek az elmúlt másfél év történéseinek - versenyek, edzések, stb - leírásába, mielőtt nyomtalanul tűnne el. Időrendben jöjjön akkor a Sakura Michi Nature Run 250 km-ének repríze 2018 után.

Az előző Restancia-részek tartalmából: Cipők // “Keresztedzés”.

A Karantén-részekből: (F)utópia // Szervezni vagy nem szervezni

Pocsékul indult a 2019 - minden értelemben. Sőt pocsékul ért véget 2018. Kora tavaszra felépültem egy hathetes Achilles-gyulladásból, semmit nem vártam, mint azt, ami eddig is volt: versenyekre járkálás, készülgetés, hol jobb, hol közepes eredmények, minden ugyanúgy. A szokásos terhelésélettani felmérésen ötévvel ezelőtti formát produkáltam, és ez nem hízelgő volt, hanem pont hogy gyenge mutatók jöttek ki.

Sem fejben, sem testben nem voltam penge. A szakmai és privát létben masszív földrengések, csalódások, syntax error. Időkérés, hegyibeszéd, frissítés, és a második félidőre - tehát 2019 nyarától - már egy másik csapat jött ki az öltözőből, de ez egy másik történet, majd később.  

A téli lesérülés miatt lesétáltam egy kínai maratoni meghívást, az egyik legmediterránabb városban, Xiamenben. (A kínai futásokról itt írtam, benne arról az 50-esről, amit a hírhedt Vuhanban futottam. Elvileg a piacáról  indult a koronavírus.) Tavassztól a szokásos verseny-disznósajt volt tervezve, mindent-bele-alapon rövidek és hosszúk. És nagypofájúan még odaraktam: “a japán Cseresznyefutásra, a Sakura Michire úgy készülök, ahogy bármelyik ultrára: sehogy.”

A versenyről 2018-ban már írtam részletesen...