futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

BÜNTETŐKÖR #6 Pódiumbeszélgetés Lőw Andrással

2019. augusztus 31. - SimonyiBalázs

 

andris_bepakol_2018_1.gif

Van Óz, a nagy varázsló, és Lőw, a nagy duruzsló - mert mindig telebeszéli a fejed szép versenyekkel. hogy érdemes sokat és hosszan futni, mert van ott valami... Nagy idők nagy tanúja, örökifjú veterán. A Spartathlon törzsvendége és világrekordere: 22-szer finiselt, ez világrekord (Karl Huberttel vállt vállnak vetve), na nem mintha be lenne zsongva a csúcsoktól, mint egyes megélhetési extrémek. Pont egy hónap múlva összejöhet a 23 finis.

Disclaimer: minden tekintetben részrehajló vagyok, hisz a barátom, állandó szobatársam, szakemberem (off: Andriska, a gyerek nagyon várja már a 3D-s nyomtatott baszt), aki mindig elgondolkodtató és szórakoztató módon mutatja meg a dolgok másik oldalát a saját nézőpontjából. Szerény, alázatos, tud titkot tartani (Pl. az ULTRA esetében a kevés beavatott egyike volt).

Találóan kritikus, sőt szarkasztikus, aki magát sem kíméli, de másokat sem. Puha Konfliktusos Embernek látom, aki hajlandó érvelni és vitatkozni, néha fárasztóan és körömszakadtáig, szóval ami évtizedekkel korábban még alap emberi minőség volt, manapság kincs, erény és veszély. Hát akkor halljuk most milyen revelatív útravalókat ad! 

Ha nagyon nemzetisportos akarnék lenni (oh no!), akkor így vezetném fel: "A magyar és a nemzetközi futóélet legendás és legendásan szerény, bár annál feltűnőbb termetű alakja. Több mint 3 évtizede jelen van az ultra világában, 1985-ben futotta az elsőt, most lesz 52 éves."

A megváltozott modern kommunikációs közegünkben a legendás szerintem ma már nem azt jelenti, amit egykoron, azaz fontos emberek tetteinek, a róla fennmaradt viselt vagy vélt dolgok tanulságos és olvasmányos átörökítését. Hanem pont inkább szájról szájra járást, mítosszövést, és folyamatos mai korhoz hasonlítgatást, hogy "jé így is lehetett, ezt is lehetett"? És már egyre könnyebben sütik rá valakire-valamire a legendás jelzőt, hisz mindig rá kell tromfolni. 

András esetében a legendásságot a megélt dolgok mellett az állandóság és a jelenlét ad(hat)ja. Valóban, sok futó tűnik el: kiégés, beleunás, sérülés, élethelyzet változás miatt. De ez az örökifjú veterán a mai napig - regenerációs díszpintyként, szerencsés csillagzat alatt születettként - a mai napig funkcionál. Legutóbb a Korinthosz 160-at abszolválta.  

Az adások elérhetők itt: iTunes, SpotifyMixcloud. Hallgatás & letöltés pedig itt: HearThis.

Lőw András az,

- akit nem találsz meg a Facebookon ( :-(  és LOL)

- aki nem csinál a felszereléséből műsort (Vitatigris!)

- aki hidegben is jéggel tömi a hátizsákját és a kulacsát (Ice ice baby!)

- aki pincérként zsonglőrködve húz el egy depóból, ujjai közt mindennel (íme)

frissites_copy.JPG

- aki naponta és versenyeken is lehúz több liter tejet (majd ujjaival akkurátusan kisimítja laposra a dobozt)

- aki egykor még az ultrafutó szövetség elnöke is volt (jaj szegény)

-  aki nem kifogásokat keres egy ultrán, hanem megoldást, de ha elmegy a kedve (értsd: a testi-lelki dolgok összességét), kiszáll a versenyből. Van olya, DNF, ami mélyre megy, és van, ami felett könnyen elsiklik.

- akiről bojlert neveztek el

69276623_365142934408477_3128314746588102656_n.jpg

- aki a Spartathlonon tradicionálisan a gyűrt rajtszámot felvarrja, a gatyája állandó középszürke, pólója matyóhímzéses

- aki szemrebbeneés alszik versenyen 5-12 percet bárhol bármilyen formában, és simán elindítja ebből a rozsdás sonkáit és csülkeit

- akinek kedvence olvasmánya az ultrába vágó A pogány Süttőfia Süttő gondolatai és Mrożektől a Test és lélek (tőlük rendszeresen olvasott a pázmányos órái végén a katedráról.)

8040330497_4c089f079b_o_1.jpg

- aki statisztikus, szociológus, jelenleg NAV-dolgozó (pont ma járt nálam rajtaütésszerűen két navos, de ők nem voltak olyan kedvesek, mint Andriska)

- aki Edit férje, és három fiú - Lackó, Palkó, Misike - apukája. (Csak érdekességként jegyzem meg, de nem statisztikából, hogy ez a három fiúgyerek mintha valami ultrás mintázat lenne, lásd Gilles Pallaruelo és Lubics Szilvi.)

- akivel már a hetvenes években a tesiórán is elég büntetőkört futattak.

low_t100.jpg

Andris a Terep100 céljában 2012-ben vagy 2013-ban.

Lejjebb még összefoglalom a podcast felvezetőjét, hogy megmaradjanak az utókornak ezek a szép sorok Andriskáról, de aki rögtön a beszélgetésre kíváncsi, annak álljon itt pár téma:

 - Mi is a futás neki: életforma, hóbort, hobbi vagy...? sparta-low.jpg

- Mi zavarta Scott Jureket versenyzés közben?

 - Szeretne-e mobilzuhanyzót és napernyőt az ultrafutó?

- Mik a társadalmilag elfogadott menekülőútvonalak krízishelyzetben? Tán a sport?

 - Meghatározza-e egy verseny keménységét a feszes szintidő?

- Több vagy inkább más egy versenyt kísérő nélkül teljesíteni?

- Hogyan regenerálódik? És kell-e, ha alig vagy egyáltalán nem edz?

 - Milyen, amikor kívánja a futást? És milyen, amikor nem?

- A feladott Spartathlon milyen volt? És a következményei, amikor 1994-99 közt nem ment oda?

 - Milyen az öregedő futó? Lásd Esterházy Pétert, aki szerint az öregedő focista nem fordul, hanem kanyarodik.

 - Mit gondol a versenyszabályok tágításáról vagy szigorításáról, ha magára gondol? 

- És mit az eredmények és teljesítmények összehasonlíthatóságáról?

 - Miben volt más a régi futóvilág: professzionalizmusban vagy edzésmennyiségben, netán sportállások miatt?

 - Milyen az ideális ultrásfeleség? Vagy az ideális ultrázó férj?

 - Tud-e nem Lőw Andrásként futni?

A közeli viszonyunk és az elfogultságom miatt  - tán pont azért és annak ellenére - ebben az interjúban sem finomkodunk, viszont igyekszünk olyan dolgokról beszélni, amikről kevesebbszer szoktunk magunk közt vagy az interjúkban eddig nem nagyon jöttek elő. Szóval ez nem életműinterjú, nincs egyenes vonalú, egyenletes "mozgása", csak inkább asszociálunk innen oda, onnan ide. Elkalandozunk, hogy Andris szokott.

A beszélgetés ráadásul közönség előtt zajlott, így volt egy kis élveboncolás-jellege. Beszélgetőtársunk - aki az egész szervezésében oroszlánrészt vállalt - Márkus Öcsi, a tolnai sportélet Keresztapája volt. Ő csak így konferálta fel Andriskát: "A Zemplén Anton Krupickája, az edzéselméletek Matolcsy Györgye, a Facebook bolygó hollandija, a Spartathlon Roger Federere."

markus_low_simonyi_2019_szekszard.jpg

Akinek nem elég kétóra Lőw, annak itt a hét évvel ezelőtti, de semmiben sem idejétmúlt interjúm vele itt a blogon (Igazolásom van arról, hogy komplett hülye vagyok) és kivonatolva a HVG-n. A börzsönyi KÖR kalandjairól - a legendás térdereborulós sónyalás a szarvasetetőből - pedig ebben a találó című posztban olvashattok (Az önszopatás magasiskolája). A blogon eleve tucatnyi tagelés van Lőwre, így össze lehet rakni a puzzle-t.

andris_gyur_es_varr_sp18_1.jpg

Andriska rajtszámot gyűr és varr (2019, Spartathlon) 

FELVEZETŐ LŐW ANDRÁSHOZ

Tucatéve mikor futni kezdtem, már akkor legendák keringtek róla. Egy Terep100-on láttam először, és emlékszem, mekkora királynak éreztem magam, hogy leelőztem az utolsó nagykovácsi emelkedőn a Lőwöt. Aztán az első UB-mon, amikor két és félórával a szintidő után utolsóként, de nem feladva vonszoltam fel magam a tihanyi emelkedőn a cél felé, akkor ott állt, és egy vigyorral - amely egyszerre tartalmazott elismerést és sport/sorstársi kárörvendést - veregetett hátba.

Mindig sok-sok lépéssel előttem járva folyton csőbehúzott az ultrázást illetően, hogy kalauzolt, előzékenyen segített. Ő beszélt rá 7 éve a Spartathlonra. Azóta állandó szobatársak vagyunk. A mi szobánban 5:20-kor a Spartathlon reggelén meg csend és (jó esetben) alvás honol, nem utal semmi hogy itt mindjárt 246 km futás lesz 7-től. És tartja a "rítust": a nyelvemre helyezi az Immodiumot.

69757573_660236857795810_4270065101387595776_n.jpg

Ha egy ultrán valaki odaszól neki menet közben, elzöldült vagy lekonyult fejjel csak annyit válaszol:„Nem zavarsz, kedves tőled, hát teszem a dolgom, mit lehet kivánni, semmit.”

Idén pont egy hónap múlva - ha minden klappol - 23. alkalommal áll rajthoz a Spartathlonon, először 1992-ben startolt el. Persze sokan (mindenki) azt latolgatja, hogy na, mikor fog kiesni, meddig bírja, mikor hagyja abba? Erről is beszélgettünk és arról a feladásról is, ami miatt hat évig, 1994-99 közt vissza se ment Görögországba, annyit gondolkodott rajta.

sebesseg_low.jpgHa más esik ki, Dr. Lőw rendel: mindenki a vállán sírhatja ki magát. Bár ezzel úgy van, hogy sok olyan futó van, aki úgy érzi, attól, hogy ismeri, tud rólad, látta a képét, futott vele, mindjárt a tulajdonának hiszi, és végig kell hallgatnia a a bajait, gyakran az ostobaságait.

Lőw András, mint lelkigondozó, osztályfőnök, társalkodónő, felszerelésfelelős és üdvhadsereg. Volt, hogy rendszeresen ő fizette egy szegény, már elhunyt ultrás nevezéseit. Volt, hogy a nyakában vitt fel a Lükkabétoszra.

De úttörőpajtásnak is megfelel: ott segít, ahol tud. Osztályelső és mameluk. A Spartathlon rajtjában is a jeladókkal babrál, hogy mindenki követhető legyen. Amíg mással törődök, addig sem kell magáért izgulnia.

Mindenkit megölel, a képeken kimagaslik, ahogy az indulókat öleli hosszú karjaival, jellemzően középen, mint valami védőangyal. Lásd 2003-ból:

2003-as_magyar_spartathlon-csapat.jpg

Nem akarok giccsbe csúszni, de az is legendába illik, hogy számára a Spartathlon olyan, mint karácsony. Heteken át készül, vágyakozik, az ünnepnek megvan a rítusa és évről-évre az egyedisége, ott az ünnepi étkezés; az alkalom a beszélgetésre; az alkalom együtt örülni és szomorkodni, és az alkalom végiggondolni, kikkel nem ünnepelhet már együtt.

69047050_369944487240177_7673370317422592000_n.jpg

Magát középtávfutónak tartja az ultrában - hisz ott is van sprint, közép és hosszútáv -, ő nem ment kontinenset átszelni, vagy hatnaposra vagy bármilyen egzotikus (marketing)futásra. "A 48 órásakat is eddig mindig feladtam, mert nem tudok szigorú lenni magamhoz.” - mondja. Ennek ellenére jó statisztikusként tudja a receptet a rekordokhoz: kis teljesítés- és teljesítménykényszer, némi szabadidő, motiváció örömből vagy bánatból, monotóniatűrés és egy rohadt gyors maraton. Akinek ez megvan, bátran számolhat csúcsidőkkel ultrán is.

Ő ezekkel büszkélkedhet, bár nem szokása: 24 órán 223 kilivel magyar bajnok 2005-ben, egyéni legjobbja 242 km 2004-ből. 2007-ben 23:19:05-ös idejével Bogár János és Jánisz Kúrosz mögött harmadik helyezést ért el az UB-n.

low_ultrabalaton_2007_es_2012.jpg

Amúgy eddig 6 UB-t és 4 Kazinczy 200-at  teljesített. Utóbbi - a Mátra 115 pontőrködésével együtt - a kedvenc versenye. Háromszor finiselt a sivatagi Marathon des Sables-on(1993-1995), kétszer nyert ott csapatban (1994, 1995). Háromszor vágott neki a Barkley Marathonnak, amit az évtizedek alatt legfeljebb kéttucatnyian tudtak teljesíteni. 

69106964_514512622640666_4516141391436316672_n.jpg

Legendába illik a börzsönyi KÖRön való térdereborulós sónyalása a szarvasetetőből. És az is, hogy ő bizony minden Spartathlonon vadiúj cipőben rajtol el, fittyet hányva a ki nem próbált cipők következményeinek. 

kor_sonyalas.jpg

Legendába illik egyszer bekötött cipőfűzője, közszájon forgó “nem-edzése, nem-készülése”, hogy rutinból, memoriterből csinál meg ultrákat. Erre azt mondja, inkább a három fiú gyerekekkel van, futott eleget. “Ha kedvem van, futok, ha hiányzik, futok. Ha nem hiányzik, nem futok.”

11063416_976312949058650_5808025293634765029_n.jpg
De ha fut, akkor sem siet: a mezőny végén példát mutat emberségből és a halálbusz elől fogdossa össze a futókat, totál megzavarva a félmaraton útfeloldási rendjét (útfoglalási díj!) és a tartott iramfutó tempót. Nagy lecseszést is kapott érte a szervezőktől a humanitárius cselekedetéért..

low_img_4539.JPG

Szerinte a futásban az a legfurább, hogy egy álló napot csak egy adott dologra szánsz – a futásra. Más ilyen az életben nincs.

kepernyofoto_2019-06-20_13_06_13.png

A BÜNTETŐKÖRben, ebben a futó-szappanoperában a Runner's Worlddel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatok meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner vagyok, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahol és ahogy az interjúalannyal összehoz minket az élet. 

Ha tetszett a tartalom, akkor kérlek adományozzatok a Magyar Hospice Alapítványnak itt. A közleményrovatba írjátok be: Nem Azé futóblog. 

kepernyofoto_2019-09-10_16_23_40.png

BÜNTETŐKÖR #5 Zelcsényi "Muki" Miklós | Életút. Biznisz és sport (UB, UTT, BalatonMan)

Mai interjúalanyunk egy levendulamezőn értette meg, mi az ultrafutás - ehhez kellett pár futó, aki épp ott guggolt és fosott. A műsor is legalább ilyen szókimondó és bevállalós lesz. Az adások elérhetők itt: iTunes, SpotifyMixcloud. Hallgatás & letöltés pedig itt: HearThis.

img-3307.jpg

(A pólóért köszönet Büki Tivadarnak, jó csere volt a SakuraMichi-trikómat elcserélni a Pink Floydra.)

Volt londíner, amatőr bokszoló és fallabdázó, és sokáig balatoni kocsmahálózatot üzemeltetett, amíg személyes érdeklődése nem fordította az aktív sportolás, majd a versenyszervezés felé. Többszörös maratonista és ironman, üzletember és vendéglátós, aki sokezres, jól marketingelt és szponzorok által kedvelt versenyek igazgatója. Azt mondja magáról: "Az átlagembernél én sokkal kitartóbb vagyok." Ezért lehet sikeres. Szerinte "minden eladó, de nem lehet mindent megvenni - például a hagyományt." Így az UltraBalaton sosem lehet majd Spartathlon - vallja. 

Tovább

BÜNTETŐKÖR #4 Gusztos Péter | Életút. Politika, futás, SUHANJ!

Hétvégén itt a nyolcadik Suhanj! hatórás futás a legendás L-alakú, csípőgyilkos bójakerülgetős horányi pályán, ahol a fáradt célbaérkezőket - már ha hatórás futáson értelmezhető a cél kifejezés - bundás kenyér és napfelkelte várja. Ahol együtt sportol ép és fogyatékos - már ha lehet ezt így mondani, és nem sértő vagy eléggé PC. Amúgy erről az iszonyú nyelvi zavarról és hiperkorrekcióról is szót ejtünk és még sok régi-új dologról. Íme, a két áramvonalas fejű - már ha éppen nem a '93-as Csúcsfejek űrlényes film statisztái -  interjúpartner:

img_3265.jpeg

Fogyatékosok sportja kapcsán előbb-utóbb beugrik alapítványa. Politika kapcsán pártja. Futás kapcsán pedig a Suhanj! hatórás verseny, kerekesszékes városmaratonok és még sok más.

Gusztos Péterrel beszélgettünk:

Tovább

BÜNTETŐKÖR #3 Maráz Zsuzsi | Életút

A második adás egzotikus körülmények között, valahol az orosz tajga fölött tízezer méterrel készült. Azon a repülőn, amin együtt jöttünk haza a Dunakanyar bombázójával (fiúk, sajnos foglalt), a Vaskapu Kalüpszó nimfájával, Komárom-Esztergom megye szép szülöttével és kitüntetettjével, a Hospice nagykövetével, a szponzorok célpontjával, egykori RW-címlaplánnyal, az immáron főállású edző, futó és háztartásbeli Maráz Zsuzsival a 250 kilis japán Sakura-Michiről.

kepernyofoto_2019-06-26_19_17_07.png

Miközben ki-be kapcsoltatták a biztonsági övet és a pilóta recsegett bele információkat a kabinba, szóval ezalatt cseverésztünk:

Tovább

BÜNTETŐKÖR #1 és #2 Csanya | Életút. A terepfutás hazai kezdete, jelene. Versenyszervezés

Na elindultunk! Az első adás rögtön kettő lett, mert elbeszélgettük az időt, s így sem tudtunk minden témára sort keríteni. (A Youtube-on szocializálódott generációnak mondom, hogy türelemmel legyen, nem 10 másodperc egy beszélgetés.) Az adások elérhetők itt: iTunes, SpotifyMixcloud. Hallgatás & letöltés pedig itt: HearThis.

img_1424.jpg
Csanyával, a terepfutás egyik emblematikus alakjával, az ösvények Vaskancellárjával, az ormok Napóleonjával, a lankák Zuckerbergjével a két rész alatt beszélgettünk:

Tovább

Ultrafutás belülről - TEDx 2018 előadás

A 2018. június 12-ei TEDx-es előadás egyéves évfordulójára - a pink gatya karrierje folytatódik a showbizniszben... A brit nagykövet, szociálpszichológus és közgazdász tudósok, valamint a BBC tudósítójának előadása mellett befért egy kis ultrás tartalom is. A tavalyi TEDx témája az (IR)RACIONALITÁS volt.

A rószaszín pantallócska első villanása 2017-ben a súgógép nélküli média világában. Íme a 2017-es Mindenki Akadémiája one-man-show:

Hét év blog

Változások, újdonságok, podcastok

Minden UltraBalaton arra emlékeztet, hogy egy évvel öregebb lett a blog. Most épp hétéves. 2012-ben indult az egész ezzel a klasszicizálódott poszttal, amikor tökutolsó lettem az UB-n, két és félórával kiesve a szintidőből, de végigmentem, meg is vártak a célban. Szép és fájdalmas minden visszagondolva, nehezen birkózom meg az idővel. Azzal is amit múlasztok futás közben, de föleg azzal, amit mulasztok. Csomó minden történt azóta, nyilván. (Például négy éve az UB felé sem néztem) Ez a blogos hét év (de a futásban töltött 12 is) egy baromira felemelő és megterhelő periódus volt-van, rengeteget kaptam a futástól, és rengeteget el is vett. Ráment egy csomó minden, visszajött jópár, de azt hiszem, ez nincs arányban. Nem tudom, hogy most ugyanezt választanám, ugyanígy csinálnám-e. Talán, nem, nem tudom. 

Hét év alatt rengeteg minden változik: test, szellem, nézőpont, viszonyulás, sejtek. Ez velem is így van. Hét év nem rövid, és a hetedik év sokszor kritikus pont kapcsolatokban, munkákban, hobbikban is. Pantha rhei - az egyetlen állandó a változás maga.

budapestrun_logo_tipoval_resize.jpgA blog is változik. Új arculatot és új logót kapott, és kicsit más hozzáállással íródik innentől. Marad reklámmentes - hacsak nem jön egy visszautasíthatatlan ajánlat, mint a BSI-nek a Nemzeti Futóverseny. Marad autentikus, szarkasztikus, (ön)kritikus. Hogy pózmentes-e, nem tudom - végülis minden póz és manír, s ez maga az ember. Továbbra sem vagyok zászló a mások ünnepén. 

Mostanában billentyűundorom van - ez a legkisebb problémám -, így a blogon is kevesebb lesz az írott tartalom. Az arányok a szövegről a hangra terelődnek. Nem utolsósorban azért, mert a futásból is visszaveszek egy időre, de az érdeklődésem iránta - s így önmagunk viszonylagos megfejtése iránt - töretlen. Erről még azért írok egy posztot a közeljövőben.

2019-től a Runner's World Magyarországban nemcsak rendszeres szerző lettem, hanem elindul a közös podcast-adásunk is, a Büntetőkör. Ebben a futó-szappanoperában az RW-vel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatom meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner leszek, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahogy a sors az interjúalannyal összehoz minket.

Azok a témák és figurák, akik nem férnek bele a RW-s podcastokba, mert túl személyesek, marginálisak vagy speciálisak, azok a blog saját bejáratú podcastjában, egyfajta nemazés hangjáték-sorozatban fognak megjelenni. A nevéről és tematikájáról később, úgyis kiderül.

Szembeszél / Bürokrácia a futóéletben

Mint ismeretes két napja a főpolgármester megint meglengette a furkósbotot, elküldte a selyemzsinórt, kinek hogy tetszik. Akkor mindenképpen illik gyanakodni, amikor valaki úgy kezd egy mondatot, hogy "szeretem a sportot, magam is sportoltam..." Erről írok az 2-es pontban. Fejlemény is van: kérdéseimet elküldtem a Fővárosnak, és a hivatal egy nappal később válaszolt is a háromból egy kérdésre. Kaptam egy excelt, hogy mik a kiemeltnek számító versenyek 2020-ban. De előbb egy még aktuálisabb rémhír, ami igaz.

Tovább

Hol (k)ínjaink domborulnak / A sérülés filozófiája

Sőt hol kínaink domborulnak, de ez már sok (mint a Maksa-híradó). De mégiscsak az elmúlt félévről, meg Kínáról fogok írni. No és az ínakról meg az inaktivitásról. A sérülés anatómiájáról, hatásmechanizmusáról. A sérült futó lelkiállapotáról és logikájáról. Futó-gyászmunkáról. Fantasztikus érmekről. Meg a balsorsról és a víg esztendőről. Bosszantóan hosszan és hosszantóan bosszan.

Tovább

A trikó visszavág / Az atléta visszatér

Évtizede lobbizom azért, hogy az ATLÉTATRIKÓ (ez a szóösszetétel pont annyira redundáns mint a CD-lemez) visszakerüljön a megérdemelt helyére a futás panteonjának, és belekerüljön a rajtcsomagba. Jogot mindenkinek, hogy szabadon teregethesse hónaljszőr-pamacsait. Hogy formás rotátorköpenyét kivillanthassa (kivéve a kígyóvállú értelmiség, ugye). Hogy kóla-reklámba illő ablakmosónak érezhessük magunkat, vagy olajos autószerelőnek.

Tovább

180 kilométernyi görög horrorpornó

Olympian Race 2018

kepernyofoto_2018-12-19_17_44_22.png


2018. Május 18-19. Olympian Race 180km, Görögország, terep-aszfalt), 4500m szint, 26h 50m

A cím kattintékony, bár index címoldalra sosem kerül ez a blog, lévén nincs rajta engedélyezve a reklám, és ez így is marad, ahogy a szponzoroktól is tartózkodom. 

A kedvenc versenyemmel zárom az évi beszámolókat, jobb később megírni és célba érni, mint soha - lásd a 2012-es UltraBalaton befutómat két és félórával a szintidő után. Kevés versenyrizsa, sok kultúrtörténet, még több kép! 

Akit a 2016-os első kaland érdekel (a verseny történelmi háttere és a Márkus-Lőw-Simonyi trió sztorija, az ide kattintson: 1. és a 2.

Tovább

Halálvölgy - 2019. Január 6.

Néha kényelmesebb ülve nézni a futást, mint futás közben üldögélni...

img_5919.jpgA 2017-es Badwater-tripről (Lubics Szilvi és kísérőinek 217 km-es kalandja Kalifornia sivatagos vidékén 47 fokban) sokat hallhattatok, olvashattatok részletesen a blogon is (itt).

Megkapta az - állítólag nívós - Ezüstgerely-díjat is, amit sportújságírók és a MOB ad ki már három évtizede évente különböző kategóriákban.

Tovább

Japán, 250 km - nem Shinkansennel

A mi Szentháromságunk: a Víz, a Sziget, a Hegy.

img_4005.jpg

Április 20-21. 250 km Sakura Michi International Nature Run (Cseresznyefa-virágzás) 33h 52m (41. hely, a legjobb nem ázsiai). 

Egy itthon méltatlanul nem ismert, neves, nehéz verseny, borászdumával mint egy nagy, testes, aromás nedű, cseresznyés ízzel a lecsengésben. Idén ketten voltunk, jövőre már többen megyünk! "Könnyes szemmel arra gondolok, hogy nehogy lemaradjál."

A poszt megkésett és egyben időszerű: a napokban jött ki a 2019-es előzetes rajtlista: 43 külföldi jelentkező van a 26 helyre. (Na ki, na ki? Lesz repríz?) Mivel nem könnyű bekerülni ide, így exkluzív beszámoló is ez egyben.

Tovább

A politikus is ember - és futó is néha

Sőt, meg fogtok lepődni, még a politikus is volt aranyos, kedves kisbaba. Lásd az egyik kedvenc Petri-versemet a poszt alján.

Emlékeztek még, hogy fényévekkel ezelőtt Gyurcsány Ferenc futni invitált mindenkit a Szigetre reggelente, hogy aszongya kérdezzen tőle, aki akar, beszélgessenek futás közben az ország és a nép ügyes-bajos dolgairól. Nem tudom, ebből lett-e valami, vagy csak Feri futótársunk PR-húzás volt.

Tovább

VASEMBEREK - A fájdalomközösség olvasnivalója

Dave Scott = Chuck Norris?img_8214.jpg Csak azért kérdezem, mert

- Dave Scott sosem viselt órát és

- Dave Scott sosem örült vagy integetett a célszalag átszakításáig és

- Dave Scott sosem sétált, soha nem gyalogolt egyetlen percet sem az ironman maratoni futásán? 

Állítólag az emberek a rövid posztokat kedvelik, keresik, arra trenírozza őket a "modern, rohanó mobilvilág". A blog.hu eleve korlátozza a posztok hosszát, karakterszámát. 65000 a limit - hát ez nekem és a grafomán társaimnak agyrém. De akkor íme itt egy rövid poszt.

Tovább

KÁRMENTŐ (Spartathlon2018 - #2)

Izzada orcám

(Az 1. rész itt. Bele se kezdjetek nélküle.)

45377178802_3b4944a34b_o_x.jpg

Szóval az idei Spartathlonon mindenki kinyitotta a maga különbejáratú kármentőjét. Bevackolt és onnan tartotta a frontot. Jómagam a zsinórban hatodik teljesítésért mentem, és csak a legelső (2013), spártai küszködéshez volt fogható - a végjáték miatt. Nem nehéz volt, hanem bonyolult és meghatározó.
Mint említettem az első részben, idén nem a hőség volt a fő ellenfél, nem a  a perzselő, kiszipolyozó nap indított centrális attakot. Igaz, a bal szárny (limitidők) és a jobb szárny (hullámzó útvonal) örök szekundásként most is felsorakozott a 246 kilométeres arcvonalon. A két szárny, mint Szkülla és Kharübdisz, azonnal bekerítő hadmozdulatokba kezdtek. A leleményes futók többsége kibújt a halálos öleléséből, hogy újabb fronttal kerüljön szembe: széllel és esővel.

Tovább

KÁRMENTŐ (Spartathlon 2018 #1)

Üvöltő szelek

(A 2. rész itt.)

Amikor a puszták népe mulatozásba fogott a kurta kocsmákban, amikor bőszen fogyott a fröccs és a karcos pálinka, akkor minden valamire való fogadós, csárdás vészüzemmódba kapcsolt. Sebtiben összekapkodták a duhajkodás közben még éppen nem összetört értékes edényeket, üvegeket, poharakat, díszeket, magát a csaplárnét is (nehogy megpocsékolják, ahogy Tolnában mondják), és vitték a belső terembe. Ez a ráccsal elzárt rész volt a kármentő*; lehetett egy masszív kredenc is. Hortobágyon tudtommal ma is megtekinthető pár becses példány. 

Nemcsak a kocsmárosoknak, hanem minden valamire való futónak is van saját kármentője. Ennek kocsmárosa lelkifröccsöt mér - így bekkeli ki a futó a magára mért viszontagságokat. A futó kármentője egyedi, testhez- és lélekhez álló darab. Emberi csigaház. Van, akinél ez a B-terv, és van, akinél ez a végső megoldás, a pánikszoba. Sokan ezt nevezik "mélyre nyúlásnak", "holtponti helyzetnek". (Nincs holtpont, mindig van lejjebb. Ahogy feljebb is.) 

Tovább

"Éreztem, hogy megy"

2018 első fele - magyar versenyek 2. (Korinthosz és Suhanj! 6)

39135971_481854198892345_3583415172103929856_n.jpgTudtátok, hogy hogyan hangzik a futó haiku? Hogy miért jó a termőtalaj a bogyiszlói paprikaföldeken? Hogy lényegesen megemelkedett az ultraelitben az esztéták száma? Hogy mi az hogy futó-levonulás? Hogy feltűnő gatyában könnyebben levadásznak egy versenyen? Hogy az ókori görögök mit tartottak a győzelemről? Hogy milyen jólesik ket karéj bundáskenyér es 4 deci bor 6-7 óra futás után? Elárulom: kurvajól. 

Tovább
süti beállítások módosítása