Szoktam itt írni mindenféle futásközeli sportról is. Most a kerékpárt veszem elő, és nem a sisakkérdést. Így is lehet ultrázni: manapság mp3-at hallgat a futó, ha unatkozik, akkortájt pedig a Libérationt lapozgatták egykedvűen pedálozva. Az ikonikus francia fotós sorozata az 1957-ben megrendezett őrületnek állít emléket. Persze egy hatnapos verseny akkoriban már rég nem volt újdonság, sőt őrültség sem - pláne a Tour de France hazájában. Hat napon át kerekeztek a párizsi Velodrome d'Hiver arénában az ultrakerékpárosok, bár - ha a néhai Schirilla Györgynek hihetünk - akkor ez a szó még nem is létezett, s maguk sem tudták, hogy ultráznak.

A Spartathlon történetének egyik "legöregebb" győztese. Biztosítási ügynök. Heti 250 fölötti kilométereket fut össze. A berlini 24 órás verseny sokszros bajnoka. 2016-ban jön az Ultra Balatonra, 2017-ben visszavonul. A berlini Szimplában sztoriztunk versenyekről, edzésmódszerekről, szemléletről. Ismerjétek meg Stu Stefan Thomst!

Nem hasaltam le tőle sem vizuálisan, sem storytelling szinten, de érdekes minidoksi jött össze pont egy éve. Egy bringa után kötött utánfutóról forgatták egy angol parkban mindennapi futókról. A koncepció nagyjából az lehetett, hogy snassz lenne a futókat a futásról beszéltetni, ezért mindenféle vicces vagy provokatív dolgot kérdeztek, amik valamiképpen indikátorai voltak a futók sajátos gondolatainak. Beszélnek itt szexről, házasodásról, öregedésről. Mulatságos, de csak feszíti a felületet, azt nem viszi át, és gyakran közhelyes. Azért lehet azonosulni!

Múltkor egy hosszú életbeszámolót írtam róla, most jöjjön az interjú azzal a futóval, akinek a mozgásfázisait a TF-en is nézegethetitek atlétika tanszéken folyosói tablóin (lásd lent)! Az afrikai sikertörténetek mindig ugyanúgy kezdődnek mint az amerikaiak, csak több bennük az igazság, és a végén gyakorta felemás érzetünk marad. Egy szegény gyerek, aki nélkülözött, és a kiemelkedéshez, a sikerhez egyetlen út vezetett: a futás.

Siker?

Amit gyakran követ bukás vagy feledés. A kétszeres olimpiai bajnok, etióp maratonfutó, Bikila egy autóbalesetben teljesen lebénül, rá négy évre agyvérzést kap. A szintén olimpiai bajnok, világcsúcstartó Samuel Wanjiru erkélyéről leugorva halálra zúzza magát. Itt megénekelt hősünk is hasonló (futó)cipőben jár. Henry Rono az igazán eltékozolt tehetség mintapéldánya, egy olimpiára ácsingózó, sokkal többet ígérő futókarrier megtestesítője.

81 nap alatt 4 világrekord 4 távon: 3000, 3000 akadály, 5000 és 10000 méter.

Először tartott egy ember 4 rekordot egyszerre ilyen rövid idő alatt hosszútávfutásban.

A rekordok közül kettő egy évtizeden át fennállt. Mindez az elképesztő széria Henry Ronó nevéhez fűződik, aki nemcsak csúcsaival, de számtalan comeback-jével, botrányával, sajátos húzásával "vétette észre" magát az atlétika világában.

Az élete egyszerre kész krimi és melodrámába ágyazott sportfilm. Esettanulmány, melyben a sors és a szándék egyszerre vezet sikerhez és bukáshoz.

Figyelem: a következő posztom majd egy exkluzív interjú lesz Henry Ronóval jövő héten.

Ha túl vagytok a tegnapi budapesti maraton fáradalmain, akkor laktátkicsapás céljából el lehet kocogni s(z)avazni. A futóközösségnek találtam egy ideális (nevű) képviselőjelöltet, nomen est omen. Futóblogon magas labda. Kicsit Örkény doktor Varsányinéját jutattja az eszembe. Eddig a Hiszékeny Dezső nevű arc vezette nálam a legjobb nevű kampányolók listáját, de most Futás Béláné erős hajrát kivágva élre került. Mindig elgondolkozom, milyen vicces kis kompániákat lehetne összeállítani bizonyos nevekből: pl. Jean-Luc Ponty jazzhegedűs húzhatná Harcsa Veronika showműsora alá, amit Keszég László rendezne, a szünetben Csuka Mónika szórakoztatja a kisebbeket.

Meglett férfiak futnak kitárt karral – mint könnyező gyerekek anyjukhoz – egy szobor felé. Ez a 245 kilométeres, 36 órás szintidejű görög futóverseny, a Spartathlon záróakkordja. A verseny, ahol mindenki győztes, aki célbaér, és ahol senki sem mehet biztosra - mondják. Dehogynem. Ha felkészült vagy, netán jól blöffölsz (istenkísértés, de akad ilyen finiser is) max. egy sérülés dobhat ki a versenyből. Ó de sokan mondogatták, hogy másodszorra mennyivel nehezebb végigmenni a Spartathlonon. Nos, könnyebb volt, egy percig nem kételkedtem, hogy nem sikerül, de még így is olyan mélyütés volt, amit hetekig emésztek. Egy olyan verseny, ami megkérdőjelezi a futásba vetett hitedet. Egy verseny, amit gyűlölve szeretek. A tavalyi út 2.0-ás változata és az útkeresés folytatása következik. (Adatfetisisztáknak grafikonok a poszt végén, és némi háttérkalauz is azoknak, akik nem ismerik a versenyt.)

Elindulunk egy 246 kilométerre, de nem Bécs felé.

A résztáv: nem csodaszer, hanem egy lehetőség, egy recept, biztosíték a jobb teljesítmény+időeredmény elérésére, gyorsulásra. Hihetetlenül ösztönző, hogy a versenyen hosszabb távon tudod leadni azt, aminek edzésen kínkeservesen bepróbálva csak egy részét. Számomra a résztáv erejét és megkérdőjelezhetetlenségét ez adja. Nem lehet mindent az adrenalinra fogni. Az a baj, hogy önmagának nehezen hiszi el az ember, hogy egy eddig irreálisnak tartott tartományban kell és lehet futni. A jelszavam: Share practice! azaz megosztom azt a módszert, amit kipróbáltam, működött, bevált.

Behúztam az 50km-es Országos Bajnokság 2. helyét szeptember elején, majd rá egy hétre 48. lettem kb. 10000 egyéni indulóból a Wizzair Félmaratonon, ez egyben egyéni legjobb időm féltávon. Versenybeszámolók jönnek sok hangulatos videóval, amit pár nap múlva követ a résztávozásról írt hosszabb gondolatsor, hisz ebben a két versenyen is nagy szerepe volt: hozzásegített, hogy 77 percen át, vagy akár 3 és fél órán keresztül gyorsan fussak, minden távhoz egy megfelelő tempót belőve.

30 percen belüli 10 kilije, 64 perces félmaratonja, és 2:26-os maratonja van, de mégis az ultrafutás egyik jeles alakja. 190 centijével és 86 kilójával maga a csehországi Lőw András, azaz élő legenda, a hosszú hajától eltekintve. A 44 éves Daniel Oráleknek – a csehül állóknak itt az egynyelvű honlapja – a saját legjobbjait tekintve 2009 és 2010 volt a csúcséve. 2008, 2010 és 2012 pedig a híres winschoteni 100 km-es győzelmeket hozta el, ami mutatja, hogy erre a "fekete lyukra" (50-100 km) specializálta magát, hisz 24 és 48 órán gyengék az eredményei. Az idei Keys100 magyar résztvevői is mesélhetnek a hórihorgas futóról, akivel emailen, míg most megjelenő életrajzi könyvének szerzőjével pedig egy héten át a teraszunkon élőben beszélgettem. Közeledik a Spartathlon, s ezzel a poszttal is hangolódom.

Nem vagyok otthon a botok, kalucsnik, kabátok, tökfödők világában. Nem vagyok gyakorlott hegyi futó, (én is tehetek róla, de) ritkán jutok el oda, városi aszfaltdombra már annál hamarabb. Terepen szívesebben futnék többet, a terepversenyeken is aszfaltos tapasztalatokkal tolom, ami néha előny, néha hátrány. De ez olyan sajátos televény, hogy pl. a triatlonos órámat is gyakran éjjeli pulzusmérésre használom. (48 az éjszakai átlagpulzusom, és hajnalra egyre hanyatlik). A Dupla élményről is egy József Attila versidézet jut eszembe: "Páros kínt enyhíthet alázat" (Nagyon fáj). Most mégis egy trailcuccról írok, amivel akár pimpelhetsz is a jövő évi Ultra Trail Hungary-n, ami a Terep100-at váltja le. Múltkor egy City Trail cipőt, most pedig egy futóhátizsákot kaptam tesztelésre a Salomontól (Sarkcsillagtól). Jópár edzésen, valamint élesben a Budapest Terep Kupán használtam is, míg a Baja-Szekszárd 81km-en Mikki bá próbálta ki. Benyomások a Salomon Advanced S-Lab Skin Hydro 5 Setről.

Magam inkább versenyfüggő vagyok, mint testedzésfüggő, azaz sokkal jobban szeretek versenyezni, mint készülni, ugyanakkor alázattal tréningezek, de inkább a minőségre és változatosságra megyek rá, mint a mennyiségre. Nem úgy mint sok más sporttársunk. A Demetrovics Zsolt addiktológussal készített 2013-as interjúm bővített változatából kiderül (a rövidebb változat a Magyar Narancsban jelent meg), hogy Magyarországon, egy nemrég elvégzett reprezentatív felmérés szerint 2-3 %-nyi amatőr sportoló érintett a testedzés-dependenciában, ami a viselkedési függőségek közt viszonylag új jelenségnek számít. Az addiktológia alapjai című szakkönyv-sorozat szerkesztőjével a káros mértékű sportolásról, az edzésbe menekülésről, a monotonitás kereséséről, és megküzdési kísérletekről beszélgettünk. Ha valakit a téma egy mellékszála (túlgyúrás) is érdekel, az izomdiszmorfia, avagy fordított anorexia, olvassa elé ezt a cikket is.

Azt hiszem, olyan leszek, mint Koplárovics Béla a ZTE-ből, aki élete végéig mesélgetheti majd unokáinak, hogy az ő góljával verték meg itthon az Alex Ferguson vezette, Beckhammel felálló Manchester Unitedet. Legyőztem Lubics Szilvit egy ultrafutóversenyen, és ezt kevés férfi mondhatja el magáról itthon. Nem tudom, hogy ez hízelgő vagy nem  ránk nézve. 81 km Baja-Szekszárd között 6 óra 28 perc 37 másodperc alatt. Ez abszolút 1. helyet ért a Korinthosz.hu versenyen, amely a Spartathlon első harmadának szimulálására szolgált: a Korinthoszi-csatornáig el kell érni 9 óra 30 perc alatt, aki kiesik a limitidőből, nem mehet tovább. Igaz, ott melegebb van, a pálya sokkal szintesebb és kanyargósabb, de szintfelmérőnek, baráti összeröffenésnek, egészséges versengésnek tökéletes volt a rendezvény. Mit és mennyit edzettem? Miért nyerhettem? Klikkelj tovább!

Most szombaton lesz 76 éves Balczó András. Többször foglalkoztam már róla a blogon (beszélgettem vele, idéztem az interjúkötetéből,  bekopiztam egy 1984-es letiltott tereferéjét Friderikusszal, írtam róla a 75. jubileumon), s mindig a sportoló Balczóval. A tavalyi, TF-en tartott előadásának hanganyagával köszöntöm most a születésnapján, amiben - figyelem! és sajnos! - nem csak sportolásról konstruált mondatok is vannak. Mindenesetre ki lehet belőle mazoslázni hasznos dolgokat. Egy közepes standuposnál azonban jóval erősebb a szövege. 

Egy vitát kiváltó posztban már írtam a túrázó-terepfutó ellentétekről, de most a BTK2014 kapcsán turista-terepfutó cicaharc is képbe kerül, no meg egy pazar futóhátizsák a Salomontól. Miért köcsögök egyes turisták? Hogyan nem tudtam megvédeni a tavalyi dobogós címemet, hogyan lett a hivatalos 86 km 91 a végére, a 3000 végül 3500 szint, és közel 40 perces hátrány, ami a fix dobogómba került a mostani Budapest Terep Kupán? Miért futottam közel 5 kilométert teljesen rossz irányba, oda és vissza? Hogyan nyal vissza a fagyi annak, aki azzal vesztegeti el az idejét, hogy a sporttársaknak visszaszalagozza a pályát, akik pedig köszönik szépen a szívességet, élnek vele, és megelőzik? (fotókért köszönet Homoki Lacinak)

Véget ért a vízilabda EB, és ennek kapcsán beugrott ismét egy Moldova György-írás. Amióta egyre többet úszom, a kék csempéket bámulva van időm agyalni, hogy mivel gyerekként nem vittek le uszodába, micsoda hiányaim vannak felnőttként. Erre rímel Moldova "A beszélő disznó" c. novelláskötetében található írás, amiben Moldova egy sajátos edzői módszert írt meg. A könyv novellái a gulyásszocializmus visszásságairól - volt más?! - adnak gunyoros és éles képet. (Rögtön a címadó darab első bekezdésének annyira erős felütése, hogy tanítani kellene novellakezdés gyanánt.) De egy másik részletet jöjjön, ami mintha Széchy Tamás-féle diktatórikus sikeredzők, úszópápák paródiája lenne, hisz amikor ez a novella született, azidőtájt (1976) lett Széchy szövetségi kapitány. A főszereplő szó szerint egy Pápa.

OK, a kedvcsináló nyitókép béna paintbrushos, de a tartalom a lényeg. Csináltam egy szubjektív gyűjtést az elmúlt hónapok cikkeiből. Klikkeljetek! Vannak köztül komolyak, érdekfeszítők, de abszurdak, viccesek, esetlenek vagy csak hangzatos lufik is. Hogyan lesznek satnyából fittek a sulisok, mi az a WBGT, mit tervez Kilian Jornet, és van-e értelme a hátrafutásnak edzésen? Miként inspirálták a magyar távfutók az amerikaikat az ötvenes években? Hogyan lehet maratoni vébét nyerni egy cikk-cakkal? Mik a leggyakoribb ultrafutó kifogások? Ilyen és ehhez hasonló cikkekből mazsolázhattok.

A vébének vége, foci után ismét a futásé a pálya. Ez a poszt a frusztrációmról szól. Mint a szél, én is ventillálok, talán jobb lesz tőle. Ha sportról, közlekedésről van szó, a szél nem a barátom. Sőt: utálom a szelet. A huzatot, a bevágódó ajtót, az ellapozódó könyvet, a kifordított esernyőt, a csontig hatoló cúgot. Világcsúcsokat tud elfújni a szél - akár mert szembejön, akár mert nem hitelesítik a túlzott hátszél miatt. A pofaszélnél nem kapsz időjóváírást. Mindenkit ugyanúgy akadályoz. Vagy mégsem? Netán még segít is? Két versenyen is szó szerint belefutottam a szélárnyékozás dilemmájába. Nekem inkább probléma, mert rohadtul zavar. Profiknál járulékos elem, amatőröknél viszont érthetetlen megoldás. (Ha van futós, bringás stb. történetetek szélárnyékról, kommentbe küldjétek. Amúgyis remek hozzászólások jöttek már. ) Tehát, ami jön: filozofálgatás a szélárnyékozásról (főleg versenyélmények alapján), plusz aktív ill. visszavonult elit futók véleménye - Beda Szabolcsé és Markocsán Sanyoszé.