Sőt, meg fogtok lepődni, még a politikus is volt aranyos, kedves kisbaba. Lásd az egyik kedvenc Petri-versemet a poszt alján.
Emlékeztek még, hogy fényévekkel ezelőtt Gyurcsány Ferenc futni invitált mindenkit a Szigetre reggelente, hogy aszongya kérdezzen tőle, aki akar, beszélgessenek futás közben az ország és a nép ügyes-bajos dolgairól. Nem tudom, ebből lett-e valami, vagy csak Feri futótársunk PR-húzás volt.
Dave Scott = Chuck Norris?
Csak azért kérdezem, mert
- Dave Scott sosem viselt órát és
- Dave Scott sosem örült vagy integetett a célszalag átszakításáig és
- Dave Scott sosem sétált, soha nem gyalogolt egyetlen percet sem az ironman maratoni futásán?
Állítólag az emberek a rövid posztokat kedvelik, keresik, arra trenírozza őket a "modern, rohanó mobilvilág". A blog.hu eleve korlátozza a posztok hosszát, karakterszámát. 65000 a limit - hát ez nekem és a grafomán társaimnak agyrém. De akkor íme itt egy rövid poszt.
(Az 1. rész itt. Bele se kezdjetek nélküle.)
Amikor a puszták népe mulatozásba fogott a kurta kocsmákban, amikor bőszen fogyott a fröccs és a karcos pálinka, akkor minden valamire való fogadós, csárdás vészüzemmódba kapcsolt. Sebtiben összekapkodták a duhajkodás közben még éppen nem összetört értékes edényeket, üvegeket, poharakat, díszeket, magát a csaplárnét is (nehogy megpocsékolják, ahogy Tolnában mondják), és vitték a belső terembe. Ez a ráccsal elzárt rész volt a kármentő*; lehetett egy masszív kredenc is. Hortobágyon tudtommal ma is megtekinthető pár becses példány.
Nemcsak a kocsmárosoknak, hanem minden valamire való futónak is van saját kármentője. Ennek kocsmárosa lelkifröccsöt mér - így bekkeli ki a futó a magára mért viszontagságokat. A futó kármentője egyedi, testhez- és lélekhez álló darab. Emberi csigaház. Van, akinél ez a B-terv, és van, akinél ez a végső megoldás, a pánikszoba. Sokan ezt nevezik "mélyre nyúlásnak", "holtponti helyzetnek". (Nincs holtpont, mindig van lejjebb. Ahogy feljebb is.)
Tudtátok, hogy hogyan hangzik a futó haiku? Hogy miért jó a termőtalaj a bogyiszlói paprikaföldeken? Hogy lényegesen megemelkedett az ultraelitben az esztéták száma? Hogy mi az hogy futó-levonulás? Hogy feltűnő gatyában könnyebben levadásznak egy versenyen? Hogy az ókori görögök mit tartottak a győzelemről? Hogy milyen jólesik ket karéj bundáskenyér es 4 deci bor 6-7 óra futás után? Elárulom: kurvajól.
Tudtátok, hogy a sprint duatlon olyan, mint a modern szex? Hogy egyes helyeken mivel helyettesítik az izóitalt illetve a sót? Hogy valaki azért megyel egy versenyezni, hogy ne teljesítsen, hanem megússzon? Hogy mi az a Bérces-szendvics? És hogy mi a flow tökéletes futó megfogalmazása?
Egy intenzív tavaszi-nyári periódus zárszámadása következik négy részben, benne egy jórafordult Spartathlon-frusztrációval, Korinthosz80 (vagy 81?) győzelemmel, a japán 250 km-rel, görög 180 kilis terepes talphasadással (Nemea-Olympia) és egyéb csemegékkel.
Kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Tavasz van, jópár újévi fogadalmi futó már kiszállt, de sokan még gyűrik az aszfaltot. Készülnek például az első maratonra vagy tegnap szétszaggatták magukat a Vivicittán (lásd a fenti idézet fájdalma.)
Böjti tartalom, némi nárcisztikus és sztahanovista beütéssel.
Meguntam a 70 kg körüli súlyomat, ami a Spartathlon után 74-re ment fel: öt hét alatt elég sokat utaztam, dolgoztam, hesszeltem, rendszertelenül ettem. Athénból Kínába mentem, onnan Berlinbe, onnan Korfura, onnan Bordeaux-ba, majd Minszkbe és Lodzba és végül Dubajban kötöttem ki .
Szóval elengedtem magam, ettem, ittam, éltem. Sírva vigadtam. De aztán - mint mindig - végét vetik a zenének, s hazamennek a legények.
Akinek a teste és az aszfalt a tornaterme, annak érdemes azt karbantartani, folyamatosa állagmegóvást végezni, fejleszteni. (Annak is, akinek nem, de azt talán menedzserszűrésnek nevezik, és ennél jóval lájtosabb.)
Zsinórban negyedik éve monitoroz(tat)om magam február-március táján egy győri laborban, aminek vezetője Szakály Zsolt mester, TF-s tanárom, triatlonedző, Széchenyi Egyetem Egészség-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Tanszékének vezetője. Testátvilágítós és futópados vitamax tesztből áll a procedúrára, valahol a terhelésélettan és a teljesítménydiagnosztika közt. (Akit ezek különbségei, méréstípusok, szakszavak érdekelnek, hallgassa meg futás közben Kabóca remek kétrészes interjúját Fülöp Tibor szakemberrel. Vagy ezt, ahol Fülöp és Lőrincz Olivér beszélgetnek.)
100 x 400 méter edzésre. Mi van?! Killing me softly. De lehet, hogy idővel a 100x400-as kihívás olyan lesz mint az Ice Bucket Challenge? Több értelme lenne. Emil Zatopek, négyszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnok - akinek az életnagyságú szobra a NOB egyik székhelyén, Lausanne-ban áll - az ötvenes években edzett ilyeneket.
Aranylábú gyerekek, mi a fasz van veletek, hogy így egymásnak estetek? Menjetek ki futni inkább, hogy leeresszétek a gőzt, mint a Szaffiban a vörös parókás Feuerstein lovag. Összeugrasztani, bizonygatni szakágak, módszerek, "iskolák" alsóbb- vagy felsőbbrendűségét hova vezet?
A napokban jelent meg egy véleményes, inkább kontraproduktív írás (Miről beszélek, amikor értékvesztésről beszélek? - szerzője Deli Gergely, civilben hosszútávfutó), amit egy velős Pesti Est ajánlóban úgy lehetne felcímkézni: “Szenvedéstörténet, amiben a főhős a saját és közössége vélt vagy valós frusztrációit másokon vezeti le. Igazi Hosszútávfutó vs Nem Igazi Hosszútávfutó. Vagy Igazi Atléta vs Nem Igazi Atléta.”
Ahol megjelent, a saját közegében, tapsos sikert aratott. Próféta a hazájában.
Más közegben - azt gondolom - jogosan kapott kritikákat ezért a súlyosan farnehéz írásért.
Aztán elindult az adok-kapok. A kommentekben mindenki osztotta az ellenlábast, és megnyugtatta a saját szekértáborát, úgy van jól, ahogy megmondták, jól elbeszélt mindenki egymás mellett, két láb jó, és a másik két láb rossz. Pedig a futás olyan “közös ló”, aminek nem lesz túros (azaz fekélyes, sebes) a háta, ha sokan ülik meg. Végtelen számú embert elbír, csak az emberek bírják el egymást.
(Ez a kétrészes írás egy válasz a Facebookon, az Atléták II. csoportban megjelent szövegre. A posztom, azaz a reakció első része itt.)
ÉRTÉKVESZTÉS
Ahogy az első részben írtam, versenyekről ismerem (felületesen) Deli Gergőt, a poszt szerzőjét. Nincs olyan élményem, hogy valaha is lenézőn viselkedett volna. A szövege viszont (a pozitívumok ellenére) úgy sikerült, és ez lett publikus, ez alapján formálnak véleményt az olvasók. Mielőtt írtam volna reakciót, írtam neki egy üzenetet, hogy biztos-e abban, amit leírt, nem akarja módosítani? Nem olvasta.
Peter Greenaway zavaros, de annál érzékszerv-orgiasztikus műve tudomást sem vesz a futásról. Azért címnek jó volt. Pedig ilyen névvel, hogy Green és Away, menő terepfutó lehetne.
Szóval kész a leltár. (Sosem vagy kész.) A 2012-es itt, 2013-as itt, 2014-es itt, 2015-ös itt, 2016-os itt.)
Mit csinál ebben nedves, hűvös, szürke, Krasznahorkai-regénybe illő, reménytelen időben a téliszonyos futó (már amikor nem a téruszonyaiban, azaz a cipőiben aprítja a kilométereket)? Mereng.
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Ezt már Zalán is tudta, azért írta meg futását Vörösmarty.
Mereng tehát, és már javában tolja a tavaszra acélozó edzéseket. Nem hiszek abban, hogy ősszel le kell állni, húzni egy vonalat mondván: jó, akkor innentől két hónapig csak alapozom. A futók többsége ezzel el is intézi, kvázi meg is nyugtatja magát, hogy jó, akkor igásló-üzemmódba beállok, és vánszorogva-poroszkálva futom a hosszúkat, hiszen ugye "gyűjtöm a kilométereket."
Nem a mennyiség a lényeg elsősorban, hanem a hatékonyság. A lenti adatokból nagyon kevés a lassú hosszú futás. Lassú rövid mint regeneráló - van, közepesen lassú rövid mint aerob edzés - van, de a többsége gyors rövid edzés (erő, erőállóképességi, gyorssasági). Tavaly sem futottam soha 20 kilométernél többet egy napon edzésen. Amire és ahogy én készülök, arra nem igénylem. Nem kell sokat dolgozni, csak mindig, ugyebár. És a puskaport sem célszerű ellőni - milyen izgalom maradna akkor a hosszúfutásos versenyekre, ha én háromnaponta tucatnyi kilométereket futkorásznék?
Helyesbítek, mert a remek januári ultrafutó táborban mindennap egymásra licitálós mennyiségek voltak. Keserves volt, mert bár a társaságot szeretem, azért is megyek időnként, de annak, hogy egyik nap 50 km, másik nap 25, harmadik nap 40 km-t fussak, számomra nincs értelme. Lenyírni magamat, hogy elmondhassam, volt egy 120-as hetem..? Mire jó? Sorozatterhelés? Lassú égés? Erre mondja Parti Nagy Lajos sportszerű elhízásból élő főhőse, hogy "beépül az." (in: Az étkezés ártalmasságáról.)
Lehet ésszerűen is szeretni a hobbidat, vagy haszonelvűen, de én, ambíciózus amatőrként a napi 20-40 kilis futásokban nem fedezem ezt fel. Nem vagyok így rágyógyulva, és kurvára nem akarom, hogy ez a napi robotról, a megcsinálandó penzumokról, a pulzusnézegetős kötelező futásokról szóljon. Ráadásul nekem egy 60-75 perces edzés után, amiben bemelegítés, levezetés, iskolázás is van, ugyanennyit tornázok, nyújtok, hengerezek, erősítek. Ez alkalomszerűen ugyanis szart sem érne. Heti egy - hát jobb, mint a semmi. Így nekem az edzéshez tapad, mint a cápához a kalauzhal.
Inkább mindenkinek azt tanácsolom, hogy a túlzásba vitt hosszúzások helyett 1) inkább mentális képességeit erősítse, 2) látogasson ki gyakrabban egy atlétikapályára, és kezdje el kiaknázni a még meglévő fehér izomrostjainak erejét. Mert a lassúzásra való vörösből annyi van és lesz még, annyit lehet kocorászni, amennyit akar az ember. És a hosszú versenyek valós és komplex terhelésnek, kvázi hasznos edzésnek is beillenek (lásd a nemzet Katinkája).
Nem feltétlenül azzal kell villantani, hogy mennyit futsz, hanem hogy mennyit nem. Idézek 2014 és 2015 évekből: ""valaki megdicsért, hogy mennyit futottam idén (utalva a minőségre, mennyiségre egyaránt), mire megjegyeztem, hogy nem is futottam olyan sok kilométert, mire a válasz az volt, hogy OK, de milyen rövid idő alatt nem futottad azt az olyan sok kilométert? De fogalmazhatok úgy is: mennyi kilométert nem futottam meg lassan, és mennyit futottam meg gyorsan, avagy mennyi idő alatt futottam meg az annyit."
Akkor statisztikák. Mint jó tanítvány, beszámolok edzőmnek, jómagamnak a 2017-es évadról.
1200 km országúti kerékpár + görgő télen heti 2-4 óra (2 alkalom, 80-100 km) (a napi 20-30 km városi biciklizést nem számítom ide)
3552 km futás. 4000 km-t céloztam, de a vádlisérülés és a rengeteg utazás szétszabdalta az életet és a terveket. Ezek az edzések (fél)maratoni edzéstípusok voltak. Ezzel állítólag nem lehet a Spartathlonra meg egyéb ultrára felkészülni. Ó dehogynem. Eleve nem is fizikailag kell készülni, max 10% a fizikalitás, 90% a mentális-lelki. Hozzá kell tennem, hogy szerintem?!
Kb. 260 futó edzés volt (beleértve a versenyeket). Azaz az év 2/3 részén futottam. Plusz még a közel 30 alkalom országúti bringázás.
Folytassuk tovább csak a futással.
A 260 futóalkalom 368 órát igényelt (15 nap, azaz két hét). Átlagosan 85 percet tehát. Ezalatt lement kb. 275 000 kalória. Ha egy felnőtt, 70 kilós ember napi szükségletére vetítem (2500 kalória), akkor az 110 napnyi kalóriamennyiség, azaz harmadévnyi.
Magyarán:
1/3-ad évnyi kalória
2/3-ának az évben futottam, viszont ehhez csak
0.12/3-ada kellett az évnek (a 365 nap 4%-a a 15 nap).
Újabb érdekes adatok!
Ennek közel 60%-a fingatós pályaatlétika, főleg iramfutás, futósuli, résztáv. De írhatnám, hogy réz táv, mert arany-ezüst-bronz medálok nem járnak érte.
Azaz tavasszal még hasznos a rövidtávokra, utána az ultrázás miatt mindegy is, nem profitálok igazán belőle, totálisan más edzés kéne oda az eredményesség szempontjából, ha ez érdekelne. Összejön valami, örülök, de nem hajtom a pódiumot, csak az élményt. Szóval a kedvem fenntartja, és nem leszek egy lomha, csoszogásra berendezkedett ultrás igásló.
Terepedzés alig. Messze vannak a hegyek. Esetleg Mohamed idehozhatná őket.
Hétvégi hosszúfutás szinte soha. Kinek van arra ideje? (Otthon ne próbáld ki.) Hosszú Katinka is a versenyeket tekinti éles edzéseknek.
Némi úszás, de a szétbombázott Dagály miatt ez csak moderáltan és főleg regenerálódási célból.
Sok nyújtás és saját testsúlyos erősítés. Szinte minden edzés után. (Nem elég, hisz elszakadt a vádlim.)
Havi 2-3 alkalommal szauna és gőz.
Ősztől heti két törzsizom-fejlesztő torna személyi edzővel. Nagyon hasznos.
Masszőrt már nem tudtam a programba illeszteni, de minden edzés előtt és után teljes testsúllyal rátehénkedős SMR-hengerezés a program.
Ebből a 3552 km-ből:
Ultraverseny 736 km (Euchidos 215 km - 2. hely - a fenti képen, 12h OB, Berlin 100 mérföld, Spartathlon)
Terepverseny 101 km (Bodri Trail L-táv 3. hely, Vértes TerepMaraton 9. hely, Intersport Túranap)
Maraton (Gútai Vízkereszt mínusz 19 fokban 3:22, Spártai Százason felmérő futás 3:41)
Félmaraton (Vivicitta, 1:17:48)
Így visszanézve, több versenynek tűnt, de alig mentem. Fura. Erre mondaná a tata: Huss a csiga!
Na léptem!
Kép: Hodgyai István színházi plakátja
Játék és muzsika (de még milyen muzsika!) 51 percben, hisz a futók szeretik a kihívásokat! Melyik magyar versenyszervezőt rejti ez a 20 évnyi időutazós dokumentumfilm a magyar technózene színtérről? Annyit segítek, hogy 40 perc körrnéykén kell sasolni a sommás véleményt a drogos zenéről. Végülis a futás is drog. Jó szórakozást!
Hosszú halogatás után, két részletben írok a 2017-es Spartathlonról.
Halogatásom oka: minden hiányzott. Az idő, a kedv is hiányzott, a szemszög is. A Spartathlon is hiányzott - Stockholm-szindróma.
Öt éven át mit lehet írni a Spartathlonról?
(A poszthoz szervesen kapcsolódó, azt jelentősen árnyaló első rész itt található.)
DE VÉGÜL MEGLETT - SPARTATHLON 2017
Gyakran kérdezik, “hogy készülsz egy ilyen hatalmas versenyre”? Egyrészt nem gondolom sem hatalmasnak, sem versenynek (ez már a mentális készülés része, a legjobb mindent tagadni!), másrészt nem készülök. Pontosabban: fogalmam sincs, hogy kéne készüli a Spartathlonra, erre a szép hosszú futóeseményre, groteszk tündérmesére.
Sosem tudtam, sosem volt erre megoldóképletem az edzéstervben. Azt mindig láttam, hogy a sok heti kilométert lefutók többnyire gyorsabban végigmennek a pályán, de akár ki is esnek. Nem itt van a kulcs.
Vannak, akik a győzelemért mennek, vannak, akik a célbaéréséért (cél a cél), és az egymást metsző halmazba sokan beleesnek: szarrá edzik magukat, tartozzanak bármilyen kasztba, terveket kovácsolnak, pontos kimutatást vezetnek, méretes papírlapokra írják fel az állomások neveit, készülnek, mint elsőéves orvostanhallgató az anatómia vizsgára. Nekem erre sok kedvem, időm, de főleg habitusom nincs.
Fontosnak tartom, hogy a hobbijelleg domináljon, a szeriőzitás határain belül azért igyekszem nem túl komolyan venni a dolgot, és ami a legfontosabb - ha lehet egy tanácsom az egész ultrázás kapcsán -, hogy őrizzük meg az öniróniánkat.
A görcsös igazolási kényszer, megfelelni akarás tévút: a fogcsikorgatós céltudatosság pont a szépségét és az ízét veszi el ennek az alapvetően értelmetlen, de mégis nagyon hasznos futkorászásnak. Minden hasznossága később csapódik le, elcsúszással működnek a dolgok. A célban csak a végetérés öröme van, és a hype miatt gondolt "nagyot tettem" érzése.
Csak for the record: napra-órára pontosan 10 éve futok. 2007 karácsony estéjén mentem le először egy szakadt, fekete tréningben, nyúzott adidasban. A legjobb, ami történhetett.
Ma futottam egy emlékezős 'tízest". Aztán beraktam az Alive-ot a TEN albumról.
Magas hegyek között, hol a tenger hupikék, ott van a Corfu Mountain Trail (CMT), kvázi a magyar UTH100-nak megfelelő verseny.
Amíg vannak utak, amig megfuthatók, csúcsok, amik bejárhatók, a lelkünkben dolgok, amik kikutathatók, addig futni érdemes.
Kiváló terep - szó szoros értelemben - erre a görög sziget, Korfu - és az április közepén hetedik alkalommal megrendezett CMT. Pályabejáráson jártam ott októberben a Spartathlon után (nemsokára azt is megírom), ajánlom figyelmetekbe. Karácsonyra indulást ajándékozni vagy a családot meglepni egy low-budget hosszúhétvégés görög kiruccanással jó ötlet!
Így lett a Spartathlon 1982-ben. Exkluzív kétrészes mozgóképes interjú az azóta már elhunyt John Fodennal, a Spartathlon első teljesítőjével (lepróbálójával) és későbbi alapítójával. 49 évesen állt neki, úttalan utakon, csillagokat követve, és nini: a mai Spartathlon-futók átlagéletkora 47 év.
Görgessetek le és élvezzétek 2x7 percben! 36 évvel később pedig a 35. versenyt itt követhetitek élőben péntek reggel hattól. http://movingobject.co/spn17/
Az ULTRA legbecsesebb, legszebb háttérvideója ez és a második rész (alant is belinkelve.) A film készítésének egyik legfontosabb momentuma volt a brit légierő egykori tisztjével, John Fodennal való találkozásunk. Nélküle nincs Spartathlon, nincs film. Pontosabban: minden miatta van.
Hosszú ideig kerestük, súlyos beteg volt már, nehezen akart összejönni a forgatás, de megérte. Nagyon emberi, felemelő találkozás volt: a jelen futója a múlt legendájával beszélt egy közös nevezőről. Egy idős ember halál előtti szembenézése az egykori kihívással, becsvággyal, önzéssel és mindezek hozadékával. A végső vágatba nem került be dramaturgiai okok miatt az exkluzív interjú, de most két részben megismerhetitek a Spartathlon alapítójának legendáját, a futásról kikristályosodott gondolatait.
Itt a folytatás az első rész után. a legendás katonatisztről, versenyalapítóról. Nélküle nincs Spartathlon, nincs film. Pontosabban: minden miatta van. John Foden beszél a társairól az útvonal nehézségeiről, a futó nőkről, azokról, akik elbuknak, és végül arról, hogy vajon önző dolog-e a futás?
"Akkor igen, ha azért csinálod, hogy felnézzenek rád."
A film készítésének egyik legfontosabb momentuma volt a brit légierő egykori tisztjével, John Fodennal való találkozásunk. Egy idős ember halál előtti szembenézése az egykori kihívással, ambíciókkal, egoizmussal és mindezek hozadékával. A végső vágatba nem került be dramaturgiai okok miatt az exkluzív interjú, de most két részben megismerhettétek a Spartathlon alapítójának legendáját.