Sport klasszika-filológusok biztos tudják a tutit, melyik volt a legelső A-ból B-be tartó, modernkori ultraverseny. Bár lehet, hogy ultraversenyt eleve csak a szépreményű, de annál reménytelenebb berendezkedésű, felvilágosult időkben rendeztek.
100-150 év távlatára gondolok, nem Pheidippidész spártai futására. Hopp, éppen ma sorsolják ki az idei Spartathlon indulóit! Mindenki tűkön ül??
És nem is a tarahumara indiánok évszázados hagyományára gondolok - hopp még egy pillanatra álljunk meg!
Köztudottan nem szeretem a Futni születtünk bestsellert, de most találtam az antikváriumban egy magyarul is megjelent könyvet. Csakhogy lássátok, mit habosított fel az amerikai szerző. Az 1969-es opusz, ami a mexikói olimpiára íródott, hosszan értekezik (9-32. oldal) a tarahumara futókról, versenyekről, szokásokról. Miloslav Stingl etnográfus Az indián futó című könyvéről van szó. Ennyike.
Nézőpont kérdése, hogy mi a modern, nekem a múlt századforduló már erősen az. Na szóval, ráakadtam egy érdekes francia sztorira - írjátok meg, ha tudtok más régi ultraversenyről.
Visszatérve a poszt címére: van pár megmozdulása az egyesült királyságbeli ultrázóknak és teljesítménytúrázóknak a viktoriánus korból, de másra nem nagyon lelek. 1876-ban Mary Marshall a Pedestrianists távgyalogló versenyen az összes férfiversenyzőt maga mögött hagyta, de az nem futás volt, hanem egy hatnapos séta egy csarnokban.) Az ultrások kódexében, az önkéntes munkában szerkesztett (innen is látszik, nincs pénz, csak szenvedély az ultrában) DUV-on a legkorábbi akció 1874-ből való: egy New Yorkban rendezett hatnaposon futott 804 kilométert egyetlen egy úriember, az 1839-ben született Edward P. Weston. Innen is szívből gratulálunk, Eddie!
Emberünk rá egy évre nekibuzdult: elindult márciusban (693 km) és májusban is (322 km) egy hatnaposon, sőt félévre rá még egyen. Akkor Chicagóban próbálkozott, ahol az 1846-os Daniel O'Leary 810 kilivel megverte (Edwardnak 726 sikerült.) Az adatok Stefan Roodt 'King of Peds' könyvéből valók. 1876-ban már Edinburgh, Liverpool és London is beszállt az európai kontinensről, és San Francisco is felzárkózott. Weston és O'Leary ahol lehetett, rajthoz állt. Néha egyedül, néha harmadmagával futkorásztak.
Az 1879-es évben megjelennek az első ultrázó nők: Amy Howard és Sara Tobias öldöklő harcot vívnak a New York-i hatnaposon (632 és 627 km). Az 1891-es annyiban érdekes, hogy a szokásos Nagy Almában rendezett hatnaposon Hughes John 898 kilométert fut: összehasonlításképppen a 2015-ös balatonfüredi hatnapost Joe Fejes 975 km-rel nyerte meg, a második pedig 816 kilit futott össze. Az ultra ilyen keveset változott volna 124 év alatt?
Az 1892-es év után óriási adásszünet következik: a legközelebbi, DUV által dokumentált verseny 1928-ból való: a 3423 mérföldes, 83 etapos transzkontinentális Bunion Derby. Na de nézzük 1892-őt!
Nagy dolgok történtek Franciaországban ebben az évben az ultrafutást tekintve: megrendezték a Neuilly-i 24 órást (Victor Bagre nyerte 169 km-rel), de rendeztek egy 496 és egy 147 kilométeres futást is. Mindez annyiban volt világújdonság, hogy nem körözgetni kellett valahol, hanem A-ból B-be futni.
Még a DUV-on sincs nyoma ezeknek. Pedig nemcsak az ultrafutásba hoztak egy új versenyszámot a derék franciák, hanem úttörői voltak annak is, hogy nőket is engedtek próbálkozni. Ők úgy gondolták, hogy a szülésen, gyereknevelésen, ház körüli munkákon kívül egy futás is lehet kihívás, nemes feladat a nőknek. Futni születtek vagy szülni futottak? Mindjárt kiderül.
Pierre Giffard, a Petit Journal újságírója gondolt egyet és szervezett egy versenyt Párizs és Belfort között, aminek 840 (?!) résztvevője volt, mind férfiak, nőket nem engedett rajthoz állni. Ekkor még ugye újkori olimpia sem volt, rekreált maratoni futás sem.
2 hónapra rá, 1892 augusztusában a La Bretoise (breton nemzetiségűeket tömörítő) szervezet kiírt egy futóversenyt St. Brieuc és Brest között. (Utóbbi helyen jártam egy filmfesztivál miatt 2012-ben, kellemes, szeles város, bazi nagy modern katedrálissal.) A 147 kilis távra, ami Guingamp és Morlaix városokon is átvezetett, 269-en jelentkeztek, ilyen a bretagne-i vircsaft, köztük 3 nő is! Végül csak kettő indult el (Marie Cocagne Lamballe visszalépett).
Már eleve nagy viták folytak, hogy egyáltalán elindulhatnak-e. A szervezőbizottsági jegyzőkönyv is azt rögzítette, hogy "a városházán este nyolckor találkozik a bizottság, és egyéb ügyek között eldöntendő, hogy nők vajon részt vehetnek-e a versenyen." Aztán egyöntetűen kiálltak a nők mellett, és kijelentették, hogy a szabálykönyv 13-as pontja rájuk nem alkalmazandó. Győzött hát a szabadság-egyenlőség-testvériség százéves eszméje, és így ők lettek az első ultrázó nők Franciaországban, és az első A-B ultrafutó nők a világon. (26 év múlva, 1918-ban indult először francia nő maratonon, bizonyos Marie-Louise Ledru a Tour de Paris-n.)
Az egyik hölgyeményt, Léonie Mayeurt végig kísérte férje, a 8-as rajtszámú Louis Maux. 27 óra 14 perc alatt be is értek, bár egy éjszakai bolyongásos eltévedés miatt kicsit megcsúsztak. Léonie 23 éves volt és foglalkozására nézve házaló, míg férje az "utazó" megnevezést írta a nevezési rubrikába. Micsoda páros! Gyaloglásban kifejezettenen profik voltak. Léonie napbarnított arcú, szöke, kicsiny teremtés volt, aki kék fürdődressz-szerűségben (technikai ruha?) tolta a versenyt. 90 km-nél Morlaixban (11h 20 m részidővel) már komoly bajai voltak a surranójával. Egy üvegszilánk is felsértette a lábát. Így is a 35. helyen finiselt. A szervezőltől másnap vonatjegyet kaptak, hogy hazatérjenek, mert arra már erejük/pénzük sem volt.
Madame Simonnak a 97. helyhez 37 óra 20 perc kellett (ez sétatempó szinte, nem mellesleg bottal teljesítette a távot, egy prehisztorikus nordic walkert tisztelhetünk benne). Sokat szitkozódott az úton, még egy panzióba i bevitték a második nap hajnalán, de végül összeszedte magát. Tojásárus anyja büszkén vitt neki új cipőt. A célban azt kiáltotta: "Sokáig éljen a Köztársaság!" Virtigli patrióta francia.
Végül 120-an értek célba, boldogan szorongatták kezükben a "gloire & diplôme"-t. Íme a legjobbak listája:
(A fordításhoz köszönet illeti meg nővéremet, aki egyszer a párizs maratont is lefutotta, mert a haverom, akié a rajtszám volt, a rajt előtt lebetegedett. Beufróból 4:30-as maratonista úgy, hogy utoljára 18 éve futott.)