Ugyanaz a monogramunk, ő is volt Spartathlon 5. helyezett.

Igaz nyert 24h vébé ezüstöt is...

A most következő írással emlékezem Monspart Sacira, aki épp egy éve, 2021. április 24-én hunyt el. A szöveg eredetileg a Runner's World 2021-es késő tavaszi számában jelent meg.

A blogra két részes életút-interjút csináltam Sacival még 2020 júniusában. Itt az első és második rész sok képpel, és a Büntetőkör podcastok közt meg is hallgathatók.

Pár napja náluk jártam, Feledy Péterrel, Saci férjével beszélgettem hosszan egy készülő új műsorhoz, ami a halálra készüléssel és a halállal, méltósággal, tudatossággal, önrendelkezéssel, gyásszal és gyászmunkával fog foglalkozni különböző történeteken keresztül - nem titkoltan a hospice-üggyel. 

Ceruzák és radírok

Amikor a 2008-ban először futottam maratont Budapesten - már a falon túl, de a céltól még relatíve messze – elcsigázottságomból 38 kilométer táján kereplés ébresztett fel. Egy szőke nő hajtotta a Nyugati pályaudvar felüljáróján kaptatókat. Ilyenkor az ember pokolba kíván minden pályaszéli kibicet, de tőle felvillanyozó volt a pátoszmentes noszogatás, csipkelődő és bátorítő, pláne mert utána lejteni kezdett az út. 

Az egyetlen profi sportoló volt a futóversenyek környékén, aki mindig ott volt 38-nál, szurkolt (talán a múltját is újraélte látva a futókat), és hitelesen képviselte a sport ethoszát. Nem azért volt ott, hogy a tömegre lenézve ellője a startot, nem VIPeskedett. Pedig az volt.

Fél-életút-podcastinterjú.

Ma 50 éves. Nős, egy 17 éves leány apja. Szinte csak a Budai-hegységben fut. Már keveset versenyzik, az edzősködés tölti ki a napjait. Eredményei: DUV, Itra.

Egy időben rengeteg ultrafutót edzett, az elit nagy részét. Női tanítványai 7 Spartathlont és egy 24 órás vébét nyertek.

2016-ban interjúztam vele: a rövid változat a Magyar Narancsban, a hosszú, három részes itt, a blogon jelent meg. 

Itt vettük fel a fonalat.

Beszélgettünk egóról és imidzsről.

Életútról és élményekről, zenitről és megújulásról, doppingról és hibázásról, májbajról és pulzusról, szakmáról és annak hiányosságairól. A "botrányt" kavart Alex Ferguson-jelzőről.

A kivagyiságról, adatbámulásról, kütyübebuzulásról, a Strava-betegségről.

Szó volt szemléletváltásról a versenyzői és edzői hozzáállásban, a Plandurance szakmai vezetéséről. 

Montizásról, terepfutásról, maratonról és persze Spartathlonról.

A teljes, 3 órás adás AUDIO és VIDEÓ formában is hozzáférhető a Patreonon.

A képgaléria pedig most kezdődik.

Emlékezetes mondatok Olitól interjúkból:

Ugyanakkor a napi nyolc órában dolgozó, háztartást vezető családanyák – bocsánat, hogy ezt mondom – csupán „darab-darab" futók, mint az utcai versenyeken még milliónyian, s bár az akaratuk, a mentalitásuk átlagon felüli, viszont edzői szempontból a fizikai teljesítésük kibontakoztatása rendkívüli kihívás. Az a nagy szerencse, hogy az állóképesség fejleszthető a legtovább.

Sokszor emlegetem az olasz Marco Olmót, aki építőipari munkásként harminc esztendősen kezdett futni, majd ötvennyolc és ötvenkilenc évesen megnyerte Európa legkeményebb terepultraversenyét, az Ultra Trail Mont Blanc-t. Öregedett, de fejlődött az állóképessége.

Arra nincs szakmai magyarázatom, miért a női versenyzőim értek el visszhangos sikereket, talán az jelenthet némi pluszt, hogy ők jobban hallgatnak rám, kevésbé önfejűek, nekik az edzésterv szentírás.

2016-os interjú:

Keresem azt a maximális mennyiséget munkában és intenzitásban, amiből én a maximumot tudom belőle kihozni, de ez szűk mezsgye, mert vagy alul- vagy túlterhelem. Az optimálist nehéz megtalálni, mert vagy lesérül vagy nem fejlődik.

Úttörőként ismernek itthon az állóképességi rekreációs és versenysportolók egyénre szabott online edzésével kapcsolatban. Sok száz sportoló sikereit volt szerencsém végigkísérni az utóbbi, több mint húszéves szakmai utam során. A sportolóimmal elért eredményeink önmagukért beszélnek.

Engem sem ismernek: a Magyar Atlétikai Szövetségben szerintem nem is tudják, ki vagyok. A TF-en sem.

Uugyanakkor az atlétika kapcsán ugyanígy felvetődhet a kérdés: vajon miért nincs jó tízezres vagy maratoni futónk? Sarkos válaszom van: azért, mert az edzők többsége lefékezett a hatvanas éveknél.

Engem még mindig sokan kiröhögnek a pulzusméréses módszeremért, pedig ez a legmodernebb terület, és világszerte elterjedt. Persze az alkalmazásához utána kell olvasni, rengeteget kell tanulni és tapasztalni.

Ha valaki ért az edzéselmélethez, jártas az élettan, az elemzés tudományában, a kapott adatokból képes felépíteni a valóban hatékony, hosszú távú edzésmunkát, a versenyzői eredményesek lehetnek.

Az atlétaedzők többsége a hatvanas évek módszereit követi. Persze ezek használhatók, de hiányolom az öntovábbképzést.

Az Fb-n bár barátokat fogadunk el a jelöléseknél, ezen ismerősök jelentős többsége, még ismerősnek sem mondható. Barátod, jó ismerősöd pont annyi van, aki felhívott az utóbbi évben és megkérdezte hogy vagy. Úgy gondolom érdemesebb rájuk szánni a szabadidőd, ha emberekre vágysz.

A sportolók többsége nem képes csoportosan nyugodt állóképességi munkát végezni. Mindegyik edzésnek megvan a maga helye és szerepe a felkészülésben.

A modern edzés túlnyomórészt könnyű, beszélgetős aerob munkát ír elő az állóképességi versenyzőknél. Tíz kilométer, maratoni, ultra, mindegy. Az arányok hasonlóak.

Erre sok sportoló folyamatosan túltolja. Mindennap bizonyítani akarja kifelé vagy magának, hogy ő bizony futó. Gyorsan futó. Mindennap gyorsan futó. Kár, hogy ebből lesz leginkább a fejlődés helyett egy helyben totyogás.  

A sportban azért rendeznek versenyeket, hogy akiknek kompetitív ambíciói vannak, ott ezt kiélhessék.

Az egész sport persze egy kivagyiság. Mindenki keresi a saját kitűnési pontjait. Az ego gyakrabban rúgja fel a tervet a kelleténél.

A Strava-alkalmazás kiváló pszichológiai érzékkel találta meg az emberek ezen gyenge pontját. Az ész nélküli, mindennapos bizonyítási vágyat, a kivagyiságot.

Ma már bizonyítani is tudjuk, bizonyítani is akarjuk és bizonyítani is fogjuk úton-útfélen, napról napra egyediségünket és utánozhatatlan nagyszerűségünket. Kifelé és befelé egyaránt.

Mert bizonytalanok vagyunk, jólesik a megerősítés, szükségünk van a vállveregetésre és a magasnak tűnő pozíciókra az önmagunknak gyártott, elképzelt társadalmi szegmenskéinkben. 

Ezek a tényleges életünkre gyakorlatilag semmi érdemi hatást sem gyakorló álértékmutatóink. Nemcsak hogy imádjuk, de keményen meg is küzdünk ezekért nap nap után. 

Már a motiváció sokszor irányító szerepet kap a cselekedeteinknél, és nem egészségesen segítő a szerepe. Óriási a kettő között a különbség. Megy a nagy licitálás minden nap minden percében. Ki a jobb, szebb, ügyesebb, erősebb, gazdagabb, gyorsabb. A sportban is.

Itt mint a Das Boot kapitánya.

Volt olyan is, hogy én is épp versenyeztem és akkor hívtak föl tanácsért.

Talán ez a legnehezebb, mikor te is kész vagy és még a másik baját is meg kell próbálni átlátni és segíteni.

Életet az éveknek! Műbőrülést a HÉVeknek!

A futás jótékony hatását nem ecsetelem. Arról is számtalan cikk (ez vagy ez), tudományos szöveg, podcast stb. van, hogy az egészen fiatalkorban mi (nem) hasznos a fejlődő szervezetnek, mennyire szabad terhelni futtatással a még törékeny vázrendszert, hogy működik a kisgyerektől a pubertáskorig a test biomechanikája, mennyire érdemes játékos / szórakoztató atletizálást (pl. fogócska, akadálypálya, futóiskola, core-edzés) űzni a keringési rendszer csúcsrajáratása érdekében. 

Most inkább a kivételekről, szélsőségekről lesz szó, de ezt máris visszavonom, mert simán el tudom képzelni, hogy ami egy felnőttnek extrém, az egy gyereknek belülről fakadóan naturális.

Az apropó: mivel a napokban négygyerekes apa lettem, immár nemcsak nagycsaládosnak és szja-élősködőnek számíto (hahaha, vállalkozóként lószart sem kapok szja-kedvezményként), hanem lassan ki tudom állítani egy magyar atlétika OB mezőnyét a sajátjaimból. Belémhasított az indiai kissrác sztorija, a kisebbik fiam is szívesen futogat, hatévesen most a Vivicittán 7 km-re neveztette magát, semmi presszió nem volt a részemről sőt inkább óvom, se filmes, se futó ne legyél, mucikám.

Hét éve olvastam egy cikket egy 3 éves (hároméves!) gyerekről, aki addigra már 48 maratont futott le.

Ez a srác utána 40 mérföldet (kb 65 km) futott 7 óra 2 percre - 5 évesen (öt évesen). A Wikipedia szerint anyja eladta,  mert szegények voltak, később visszavásárolta, később egy árvaházi edző kezére adta, az edzője futással büntette, elfeledkezett róla, és öt óra múlva is futva találta.

Később egy börtönszerű sportsuliban nevelkedett, majd felkapott híresség lett, reklámokban szerepelt, Emmy-díjra jelöt HBO-doksiban szerepelt, elcsépelt címmel (Born to Run) fikciós  film is készült róla. Tinédzserként még edzett hébe-hóba, de ebből az ígéretes képességből - már ha ezt lehet ennek nevezni - nem lett további sportcsoda.

Találtam egy lányt, aki 24 éves koráig 100 maratont futott le.

2015-ben írtam egy kétrészes posztot a szerb Lazar Rišarról, a bácskai Forrest Gumpról. (Első és második rész). Felhívom a figyelmet az atlétában cigiző sporttársra.

Lazar 17 éves, mindössze két kisegítőosztályt végzett, mélyszegény, istenfélő, gyengeelméjű fiú. (Vagy legalábbis rettenetesen elhanyagolták az oktatását. A nevét csupán nyomtatott cirill betűkkel tudja leírni, és ezen az öt nyomtatott cirill betűn kívül állítólag a többi írásjelet nem is ismeri.) 

Utcai ruhában, szakadt cipőben, mintegy "véletlenül" futott le egy félmaratont. Ráadásul különösebb megerőltetés nélkül. Még egyetlen korty vizet sem ivott a közel harminc fokban, mert nem mert venni a versenyzőknek felkínált frissítőkből. 

Gondoltam, szörfölök kicsit, a teljesség igénytelensége nélkül, kik is a legfiatalabb hazai futók. Nyilván idekívánkozik egyértelműen a Lóci megcsinálja, ahol már Olivér is megcsinálja. Tán hamarosan egy podcastban is találkozhattok velük.

Megnéztem a két legutóbi nagy BSI-versenyt (2021 Bp Maraton, 2022 Vivicitta).

A pár hete megrendezett Vivicittán ezt találtam:

Gondolom, félmaratonon nincs korhatár. 

A 2021-es Budapest Maratonon a 17 éves Gulyás Andris a Suhanjosokkal tekert kerekesszékben.

Illetve a legfiatalabb, nem kerekesszékes futó ippeg 18 éves.

A komolyabb "zigótafutó" eredményekhez sokkkal korábbra kellett visszatúrnom.

A BSI-eredménylistában a maratoni számot tekintettem origónak. 10 és 11 éveseket is találni szép számmal a '80-as, '90-es években. Szerintem normális edző ilyenre nem bujtogat egy tizenévest, persze, lehet, hogy le vagyok maradva.

Leginkább lelkes civilek felbuzdulása ez, és szinte mindig családosan, együtt beérkezve nagyobb testvérrel, szülővel.

Megerősíti ezt egy kedves régi olvasóm bárahogy nickname-mel még hét éve küldött e tárgyban levelet. Lassan őrölnek, de legalább őrölnek a levélfeldolgozós malmaim. Azt írta:

A 12,5 évesen elkövetett első maratonomról: hosszas családi múltidézés és fotólapozás után sem emlékszem többre, minthogy nevetségesen keveset edzettünk rá, heti néhány erdei futás, olimpiai ötpróba tókerülés, efféle, igazából fogalmunk sem volt akkor, mit csinálunk, még apámnak sem, aki anno versenyzett, igaz max. 3000m-ig, jó kaland volt.

Mellékelem a család maratoni-eredménylistáját, látható, hogy fater megvárt mindkétszer, és hogy nővéremet is elkapta a gépszíj. Felnőttkorban már nem próbálkoztunk annyira, engem később a BéBu 32km-s távjai is untattak, fejben vagyok kevés.

Neveket nem takartam ki, tudom, hogy GDPR, de az idő alapján úgyis beazonosítható mindenki.

Az 1972-es születésű Ákos 1985-ben futotta első maratonját 4 óra 23 perc nettó idővel. Én az elsőmet 28 évesen Barcenolában 4 óra 7 percessel.

De van még ilyen is. A lenti eredménylistában láthatók mind tizenötéves finisherek: 1969-ben született srácok az 1984-es IBUSZ maratonon.

Aztán: a srác, aki 13 évesen 3:38-ra futja a 42 kilit az 1986-os maratonon?

Vagy aki 11 évesen 3:33-ra?! (Ehhez érkezett egy olvasói levél, lásd lejjebb!)

Nem tudom, hogy ezek valid eredmdények, elírások, csalások vagy csapatváltó eredmények, netán egyéni valós teljesítmények. Hajlok az utóbbi felé.

Ha ezeket az 1984-es Budapest Rank Xerox Maratonon készült képeket elnézem (fotó Szalay Zoltán / Fortepan), akkor simán kivehetők 18 év alatti indulók.

Hej, ha majd egyszer Kocsis Árpit megkérdem erről. 

1984-ben amikor, édesapám lefutotta a maratont, nagy élményekkel mesélt róla, és gyerekként kedvet kaptam, hogy fussak vele. Persze akkor még nem a maratonra gondoltam. Ezekből az 5-6 km-es futásokból lett először 7-8 km, kis körből nagy kör, majd egyre több alkalommal mentünk különböző amatőr futóversenyekre. Egyszer csak ott álltam a maraton rajtvonalánál 10 évesen. Ifjú emberek és meglett férfiak között találtam magam.

Mai napig, ha visszagondolok ezekre az időkre, pozitív élmények társulnak hozzá. Így felnőtt fejjel meg vagyok győződve arról, hogy ez kihatott az egész életemre, hisz úgy érzem, hogy céltudatos, kitartó emberré váltam. Ennek köszönhetem későbbi sporteredményeimet, és munkámban szerzett sikereimet.

Vannak ifjú maratonista ismerőseid? Oszd meg a sztorijukat kommentben.

És hogy hol a vége a dolognak?

Az ultra térnyerésével (a "100km az új maraton" szövegekkel és a hasonló uralkodó trendekkel) biztos, hogy a korfa is változik, egyre több valóban fiatal fog ultrázni, akár 18 év alatt. Hogy a szervezet miként adaptálódik, azt az egyéni adottságok, genetika, terhelhetőség, fokozatosság dönti majd el. A DUV-n nem lehet életkorra szűrni, így ilyen statisztikával nem szolgálhatok.

A kérdés persze ugyanaz, mint a felnőtteknél: ha mindez nem egy belső igényből fakad, hanem divat / kiemelkedés / becsvágy / csoportnyomás okán, akkor mi értelme.

Három társával - Szász "Szasza" Norbert és Varga Zoltán - ő alapította meg a később ikonikus versennyé vált UltraBalaton 2007-ben. Az a verseny szűk két percen dőlt el Bogár Jani és a másik Jani, a Kúrosz között, a 3. Lőw András volt. Kúrosz egy évvel később nyert, és azóta számos legendás futás, remek eredmény kötődik a versenyhez. Változott a táv, némileg a koncepció is. Mindenkinek van 1-2-sok sztorija az UB-ról.

Nekem is van, az egész blog az első UB (nem) teljesítésem miatt indult egy évtizede. A hozzá kötődő posztot - meglepetésemre - rengetegen olvasták el.

Nos most az alapító mondd el majdnem mindent 3 órában. Nem éppen a szigetes Gerendai "Nullszaldó" Károly stíljét követjük, itt lényegretörés lesz. Főleg, hogy "hősök" beszélgetnek. De pesze előbújik belőlem a futóelszámoltatási államtitkár.

És persze a szokásos masszív képgaléria.

A teljes, 3 órás adás AUDIO és VIDEÓ formában is hozzáférhető a Patreonon.

Ez az előzetes:

Nagy Petiről sok információ nincs a neten. Kicsit Columbo felesége, adatokat így csak barátokról, futó ismerősöktő lehet szerezni. De azért is van ez a podcast, hogy megismerjük közelebbről. Olvass tovább!

Idén lesz 95 éves. Megélte az 1920-30-as évek konjunktúráját, a Horthy-korszakot, a nyilas hatalomátvételt, a II. világháborút, a kommunista hatalomátvételt, az '56-os forradalmat, a Kádár-korszakot, a rendszerváltást és a XXI. század eleji KKEu-demokráciák tesztüzemmódját.

Atlétának készült, színész lett belőle. 

Nagy idők nagy tanúja. Hihetetlen, mi minden történt élete során, fejlődés és rombolás, technológiai és életmódbeli változás. (A poszt a Fortepan és az Arcanum adatbázisának használatával készült.) Olvass tovább!

Sperka Tamást csakis Sperónak ismeri mindenki a hazai szabadidő- és versenysportos, terepes, ultrás, BSI iram- és jótékonyfutós és még ki tudja milyen szubkultúrákban. DUV-link itt.

Igaz egyszer a családi könyvkötő műhelyben, ahol több mint negyedszázada dolgozik egyszer egy gyengébb memóriájú kuncsaft következetesen Sütler Ferencnek nevezte.

Hollywood-i szervízprodukcióknak ilyen szép fantasy-könyveket is csinál:

De ő Speró, Budakeszi szép szülötte, Pilisborosjenő majdani díszpolgára, a Budai-hegység és a Pilis Burda-szabásmintaszerű ismerője, akinél otthonosabban kevesebben mozognak terepen.

Hatvanhat, seggem a szádba pattanhat.

Tökéletes mottó ehhez az Izzósztár-adáshoz és poszthoz.

Ma, 2022 február 13-án 66 éves Jánisz Kúrosz / Yiannis Kouros / Γιάννης Κούρος - kinek, hogy tetszik. (Kúrós János nem ér.) Ez a mondat első fele.

És kábé a mondat második felét még hozzágondolhatta Kúrosz, amikor kilenc éve megírta, majd 2013 január 13-án megjelentette az alant tárgyalt, nagy vihart kavart manifesztumát.

Folytatódik a perspektívatágítás, a futás társterületeinek megismerése. Mit lehet tanulni egy hegymászótól a futónak, és mit visz el magával a futásból egy profi hegymászó? Mécs László ráadásul futó is. Ez a képi ízelítő:

Itt ajánlom figyelmetekbe még Laci testvérével, Mécs Mónika filmproducerrel készített Laza Tízes beszélgetést.

Itt most, a második részben szó lesz:

Laci 1992 óta foglalkozik életvitelszerűen a mászással, szinte minden ágát képviseli: sportmászás, nagyfalmászás, alpesi mászás, jégmászás, mesterséges mászás, síalpinizmus, expedíciós mászás. Elkötelezett híve a magashegyi teherhordó és az oxigénpalack nélküli expedíciós mászásnak.

A néhány magyar közé tartozik, aki a hegymászásból meg tud élni, nem a szponzorokból, hanem a hegyi vezetésből, oktatásból, előadásokból. Alapítója a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós társaságnak, amelyet Erőss Zsolttal és Kollár Lajossal hoztak létre 2003-ban azzal a céllal, hogy a világ 14, nyolcezer méter fölötti csúcsát meghódítsák.

Laci eredményei:

http://m8000.hu/expediciok

http://komarnicki.hu/page.php?26

http://www.excelsior.hu/50-mecs-laszlo  

Az első rész itt érhető el. Abban a kockázatvállalásról, extremitásról, félelemmel való szembeszállásról beszélgettünk. Komfort- és élménykeresésről, elkényelmesedérő, a hegymászó drogról. És persze a futás és hegymászás metszéspontjairól.

Jöjjön a 2. rész!

Become a Patron!

És mit visz el magával a futásból egy profi hegymászó? Abszolút laikusként beszélgettem Lacival - az eredményei, mászásai a poszt alján. Olyan laikusként, aki ráadásul tisztelettel vegyes borzongással nézi, illetőleg teljes értetlenséggel, ha a mászónak még gyerekei is vannak. 

Folytatódik az a sorozat, amiben olyan, a futás határterületén mozgó dolgokat mutatok be,

• amiből egy futó sokat tanulhat, kiegészítheti kelléktárát
• amik tőlem mesze állnak, előítéletes vagyok és sztereotíp velük szemben
• amikre a fentiek ellenére igen kíváncsi vagyok, és szeretném eloszlatni a prekoncepcióimat (fenntartva némi fenntartást!)

Volt itt e-sport (1. és 2. rész ), szókimondó teljesítménytúrázó (1. és 2. rész) és most extrém hegymászás jön szintén két részben.

Azaz polgári nevén Sipos István. Hallottátok azt a kifejezést töriből, hogy a magyarok kalandozásai, ugye? Most is egy ilyen kalandor jön - egy korszakos futó - és modern magyar kalandozás New York, LA, Surgeres, Spárta, és egész Magyarország területéről.

A teljes, 2 és fél órás adás a Patreonon érhető el.

A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült. A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.

Lőw Andris mondta egyszer:

Sokan szeretünk teljesítménytúrákon futni. Ezeken nincs öt kilométernként frissítőpont, és ezt a szervezők bátran vállalják is. Ezért a résztvevők önellátásra rendezkedek be. Amikor az egyik pecsételőnél a pecsét mellé a pontőr előhúz még egy csokoládét is, én érzem magam megajándékozottnak és hálatelt szívvel gondolok a szervezőkre.

Na erről a világról lesz szó továbbra is. S benne - tadamm - Pék Ádámról. Ismét sok képpel! Igazából csak azzal, mert minden másért ott a podcast. Az első rész sok képpel itt található, de még több kép és infó pedig lejjebb.

Pár rendhagyó adat róla. Ádám saját bevallása szerint:

• halmozottan előnyös helyzetűnek születtem
• tök jó szüleim, családom, barátaim, iskoláim voltak
• mindig volt módom és lehetőségem önmegvalósítani, azt tenni ami éppen a legjobban érdekelt
• mentettem saját kezemmel emberéletet
• van ipari mintaoltalom alá helyeztt találmányom, amit rengetegen elloptak
• paintball versenyeztem, zenekaroztam
• vannak szép és okos gyerekeim
• és van Guinness-rekordom 72 órás pingpongozásban

Oké, nem volt egy Jan Ove Waldner, de azért ez nem rossz 1993-ból:

A műsorban beszélgetünk egy kutatásról, ami alapján még általános iskola alatt Ádám eldöntötte, hogy nem fog úgy élni, hogy bármit is megbánjon a halálos ágyán. Nem túl jó katolikus...

Nem meglepetés, hogy mindenki ugyazokat mondta: hogy keveset volt a szeretteivel, hogy túl sokat dolgozott, túl keveset tett saját örömére, stb.

Ha ezt előre lehet tudni, akkor ki / mi akadályozza meg az embert abban, hogy úgy éljen, hogy ne akkor kelljen sopánkodni ezen amikor már túl késő? Egyszer egy remek lány azt mondta, hogy azok a régi szép napok most vannak. 

Azt a mondást találta ki kamaszkorában, hogy

az élet azért van, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és aki mást mond, az el akar adni valamit, terméket, szolgáltatást, befolyásolást, akármit. 

Ádámot zavarja, hogy hogy milyen sokan stresszelik szét az életüket mindenféle elvárások miatt és, hogy mennyi ember bevonnak ugyanebbe a mókuskerékbe.

Folytatódik az a sorozat, amiben olyan, a futás határterületén mozgó dolgokat mutatok be,

• amiből egy futó sokat tanulhat, kiegészítheti kelléktárát
• amik tőlem mesze állnak, előítéletes vagyok és sztereotíp velük szemben
• amikre a fentiek ellenére igen kíváncsi vagyok, és szeretném eloszlatni a prekoncepcióimat (fenntartva némi fenntartást!)

Volt itt e-sport (1. és 2. rész )után és lesz még extrém hegymászás is.

De most jöjjön valaki, aki évtizedek óta praktizál a túrázás, erőltetett kirándulás szakágban, aki amolyan guruként azt üzeni, hogy

ne fuss, inkább sétálj!

...és akinek az álló- és tűrőképessége, koncentrációja és önfegyelme egészen magas.

Folytatjuk Bíró Balázzsal, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnökével. Jönnek a magyarosított külföldizmusok: dependencia, addikció, gamifikáció, eszképizmus. 

A második rész tartalmából:

függőség / gamer házak mint kommunák / az élsportoló e-sportoló meccsnaptára / a kiadók speciális szerepe / kiválthatja-e az öttusában a lovaglást az e-sport / milyen az online és offline dopping, hogy lehet csalni / mi a szülő szerepe a gyerekek játékgépezésében / mi az a gamifikáció?

Mi motiválja egy e-sportolót, tehát aki komolyabb szinten játszik, mint egy hobbista? A kihívások, a verseny kompetitív jellege és a persze az eszképizmus (menekülés a való világból a virtuálisba). Mindez pozitívan hat a videojáték-használatra. Az e-sport erősíti a valahova tartozás igényét is.

Az már egy erős jelzés, hogy az e-sport hazájának számít Távol-Keleten, konkrétan most Japánban videójátékos középiskola indul E-sport High School néven.

Az e-sportot a "rendes" oktatásban is lehet használni (főleg tesin vagy annak alternatívájaként). Lehetőséget nyújt a problémamegoldó készségek fejlesztésére. A generációk közötti növekvő szakadék, részben az informatikai forradalom miatt, ez leginkább és elsősorban a pedagógusok és az oktatási intézmények számára jelent nagy kihívást.

A PWC statisztikája szerint:

A kiadókról és a sporttörvényről egy korábbi interjúban így nyilatkozott a HUNESZ-elnök:

Az e-sportban megjelenik és nagyon fontos szerepet tölt be az adott játékszoftver fejlesztője, tulajdonosa. Nélküle nincs verseny, az ő érdekeit, céljait muszáj figyelembe venni. Ez teljesen más felállást eredményez. Emiatt az is kérdéses, hogy a klasszikus sporttörvény által meghatározott szabályok adják-e a legjobb keretet az e-sport működtetéséhez.

Azt gondolom, hogy nem biztos, hiszen abba a rendszerbe nehéz beilleszteni a szoftver tulajdonost és a terület sok egyéb fontos szereplőjét is kizárnánk a szövetségből. Mi ebben hiszünk. A Magyarországon működő másik szervezet, az NGES inkább a sporttörvény felől építkezik, mi nyitottabbak vagyunk.

Become a Patron! 

Bárki, aki ma atléta, vagy csak maratonfutó, érdemes lenne tudnia, hogy mit csinál, amikor "maratont" fut. És mégis mihez vezethető vissza űzött sportága? 

A futás kapcsán beszélgetünk ókori legendák eredetéről, tévhitekről, amik máig velünk élnek, sokmillió ember hobbijának és soktízezer versenyportoló munkájának képezik alapjait és céljait, hatalmas biznisz épült rá, és sokan nem is szeretik. Például, hogy sem maratoni futásról, sem perzsa túlerőről nem beszélhetünk...

Egyszóval futás, olimpia, maraton, Spartathlon és még számos dolog szóba kerül, mint például történelmi eseményeknek emléket állító ultrafutóversenyek, pl. Aethlios vagy az Euchidias Hypeathlos (ami a plateai csata és az oltár újraszentelését "dolgozza fel".) Lásd lejjebb a sztorit.

Jópár illúzióval leszámolunk, helyrerakunk pár mítoszt, jönnek a történelmi tények. És megtudhatjátok, milyen kétezer éves könyvritkaságot adunk ki 2022-ben a futós társadalom javára, okulására!

Egy hosszú és alapos interjút hallhattok, amit számos beékelésem tesz teljessé, amolyan előugró pop-up ablakként világít meg egy-egy részletet. 

Kertész István professzor emeritusszal, a hellenizmus, ókori görög és római hadtörténet és az ókori olümpiai játékok kutatójával, ókor- és sporttörténésszel beszéltem át a témát. Több mint 30 tudományos és ismeretterjesztő könyv és közel 300 szakmai publikáció fémjelzi pályafutását.

Számos kedvencem van, amit jó szívvel ajánlok: A görög sport világa, Botrányok az ókorban, Ez történt Marathónnál Olümpiában, Hellászban, és az egyik legutóbbi könyve A görög-római hadművészet fejlődése a trójai háborútól Julius Caesar koráig.

Kertész professzor lassan 80 éves lesz, de mondhatnám a track recordja és szapora szerzőisége lenyűgöző. Magyar Olimpiai Akadémia tagja 1992–2007, MTA Sporttud. Szakbiz. tag, MTA Ókortört. Bizottság tag, Magyar Sporttud. Társaság tag, az ELTE Ókori Történeti Tanszék docense, habilitált doktor, akadémiai doktor, sőt 2012-ben belekeveredett Schmitt Pál plágiumügyébe, mint a doktori dolgozat egyik bírálója.

Az e-sportolók rocksztár státuszt élveznek Ázsiában, ott ez a No1 vágyott foglalkozása a fiataloknak. De kik azok az e-sportolók és miért hívják sportnak? Vendégem két részben Bíró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnöke. 

A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) a magyarországi e-sport-közösség alakítóinak szövetsége. Összefogás a magyar e-sportért. Célja a hazai e-sport fejlesztése, az e-sport-élet szervezése.

Sok előítéletem volt az e-sporttal kapcsolatban. Sajnos a tű fokán átjutó tevénél is nehezebb dolga volt korábban annak, aki megpróbált meggyőzni az e-sport értelméről, eleve a sport szó ideillő használatáról. A beszélgetés végére a prejudikálásom csökkent és sikerült megértenem a másik oldalt is.

Sokat segített persze az, hogy fiatalon (forever young...) magam is PC-buzi voltam, átjátszott ájszakák, üveges tekintet, csak még egy várost hadd alapítsak, csak még egy rakományt hadd küldjek az Óvilágba, csak még egy meccset hadd játsszak le (*cinögéjm*), állandóan magammal alkudoztam.

Mindenkiben lakozik a homo ludens, a játékos ember, csak ki elfojtja felnőttként, kinek megtiltják (és van, aki hagyja), ki sajnálja rá az időt, ki más formában éli ki.

És igen, ez egy futós podcast, de mégis érdemes a jövőt is megismerni, ki tudja, hol fogja a futás és e-sport keresztezni egymást? 

Egy hallgatói kommentet rakok ide a Runner's World oldaláról:

Rengeteget futok, és szoktam játszani is, így írom ezt. Akkor szoktak ilyen heves viták lenni, amikor valami érzelmi töltet kerül a képbe, ha teljesen tényszerűen gondolkodnánk, akkor nem létezne ez a "sport-e az e-sport" vita. Arról szól a vita valójában, hogy a sportolókat valamiféle erős társadalmi megbecsülés övezi, ezzel úgymond kiemelkednek a tömegből. A társadalom pedig előszeretettel rúg bele a gyerekekbe, illetve a fiatalokhoz társított dolgokba (tehát ha én lenézek egy LOL játékost, akkor én vagyok az übermensh hozzá képest).

Namost erre jött az e-sport, és a sport képviselői úgy érzik, hogy a lenézett kis nyikhajok bejelentkeznek azokért a kreditekért, amik eddig csak nekik jártak (Kaszparov, Polgár Judit, Bobby Fisher és a többiek meg csöndben maradnak ). Ez nem egy jogi, vagy tudományos vita, hanem egy önteltségtől vezérelt farokméregetés, aminek nem sok értelme van.

Az első rész tartalmából:

sztereotípiák és prejudikálás / miért szkeptikusak az emberek az e-sporttal / a szerencsétlen e-sport elnevezésről / mi a különbség egy hagyományos sporthoz képest / miért nem sport hivatalosan az e-sport Magyarországon / mi a ragyogó és sötét oldala az e-sportnak / kik a digitális bennszülöttek / milyen szerepe lehet a testnevelésben / mennyi pénzt generál az e-sport / miért jelentős benne a férfi dominancia és miért hívja elő az ősi vadászó-vetélkedő ösztönöket?

Klikk tovább!

Folytatjuk a második résszel! Szabó Sanyi és Beda Szabi mesél étrendről, edzésről, a versenyzés műhelytitkairól beszélgettünk. Előkerültek a futóráncok, no meg a hit és a szeretet, ami a lejtőfutáshoz elengedhetetlen.

Több évtizedes sportolás, többszáz trófea és érem van mögöttük. Szabó Sándor az egyik (ha nem "a") legjobb magyar terepfutó, Beda Szabolcs pedig az egyik legsokoldalúbb és elnyűhetetlen. Az első részben a kezdetekről, karrierről, atlétikai felfogásról, szponzorációról, versenyszellemről, példaképekről beszélgettünk. 

Mivel Sanyi szponzorok híján oldja meg a topatlétaságot, így ha támogatnád Szabó Sanyi pályafutását, nagyot segítenél neki. Itt tudod megtenni: https://www.patreon.com/sndrhegyifuto

Lássuk őket címszavakban és képekben!