Mit és hogyan tesz vagy nem tesz az aszfaltos és terepes ultrásokat képviselni hivatott Magyar Atlétikai Szövetség és annak Ultrafutó Bizottsága (UB)? Hogyan látják mindezt azok, akik kinn vannak-voltak, és akik benn vannak-voltak. A múlt sikerei és problémái hogyan csapódnak le a jelenben, mi a jövőkép? Ehhez kapcsolódó másik posztom az utórezgésekről itt.

Egy hajóban evezünk, de nem mindegy merre ülünk. A 3 órás adás remélhetőleg sok kérdést, gittrágást megválaszol - a türelmeden múlik, márpedig egy ultrás türelmes.

És mi ez az új podcast?

Az első adás tartalmáról bővebben:

Rengeteg pletyka, félinformáció, felszínes vélemény kering a témában, soka a berögzült, markáns álláspont, a szétváló világnézet, indulatos kommentcsaták zajlanak a szemünk előtt az ultrafutás jelenéről, intézményi beágyazottságánk értelméről.

Belülről a rendkívül szűk mozgástér, kívülről pedig a közömbösség, hangyaszorgalommal elért világszínvonal, valamint sült galamb várás jellemzi legjobban a helyzetet. De az biztos, hogy mindenki tenni akar, és mindenki szerint változtazni kell valamit.

Annak jártam utána, hogy a sok százezer ember által űzött amatőrfutás, pontosabban azonbelül az ultrafutás, ami sokak esetében nem is olyan amatőr, hanem félprofi tevékenység vagy annál több, hogyan csatornázódik be az állami szintű rendszerbe, amit sportirányításnak, sportfinanszírozásnak hívnak? Azaz mi a helyzet a hazai ultrafutás jelenével és jövőjével?

Fontos tudni, hogy az UB-hoz tartozik a terepultra is, holott hát annak jobb helye lenne a MASZ Hegyifutó - és terep Bizottságában. Szakmailag a hegyifutókhoz, szervezetileg mégis az ultrafutókhoz tartoznak. Szakáganként / nemzetközi szervezetenként van leosztva: ITRA-WMRA/WA--MASZ Hegyifutó Bizottság, ITRA-IAU/WA--MASZ Ultrafutó Bizottság.

Kisebb csoda, hogy a jelen helyzetben sikerült egy nagy asztalhoz ültetni jó pár érintettet - maszkban, a mikrofontól másfélméteres távolságban, ez hallatszik a hangminőségen is. Ezt a bevezető, első adást tehát közszolgálatinak szánom. A beszélgetés résztvevői ABC sorrendben online és élőben:

Ha valaki felmegy a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjára és rákeres az UB-ra, akkor semmilyen információt nem talál, nincs hivatalos elérhetőség, az ultrafutobizottsag@gmail.com-on lehet írni a bizottságnak, és a tagoknál is csak sziluettfejeket találunk. Adjunk hangot nekik, ismerjük meg őket és nézeteiket, tegyünk rendbe pár félreértést vagy homályos dolgot. És adjunk hangot a sportolói és a szervezői oldalnak is.

Pár tény:

Nagyon sok kritika éri, sokszor méltatlanul mint megérdemelten az UB-t. Oké, nem kötelező csinálni a bizottsági tagságot. De lasszóval kell fogni a tagokat. Akik társadalmi munkában dolgoznak, juttatás nélkül, a napi-heti-havi aprómunkát szeretett sportága miatt vállalja, és gyakran idegileg rámegy, mert basztatják.

A bizottság minimum három, legfeljebb hat országos bajnokságot is próbál lebonyolítani, azaz a MASZ UB kiírja, és versenyszervezők megrendezi jó esetben. Ugyanakkor évente - mármint ha nincs pandémia - akkor 24 órás futásban, száz és ötven kilométeren, valamint terepen is rendeznek váltakozva Európa- és világbajnokságot, és a bizottság ezekre is delegál válogatottakat, akiknek a részvételét fedeznie kell.

Évi - és nem havi - egymillió forintból gazdálkodik az UB, ebből kéne kihozni mindent valami barbatrükkel. És az atlétika nem látványpsort, nincsenek kamionnal hordott TAO-pénzek.

Gyulai Miklós MASZ-elnöktől idézek egy csupasportos cikkből: 

Az ultrafutókra nem mostohagyerekekként tekintenek a MASZ-ban. Ezt az is bizonyítja, hogy az ultrafutók, a terepfutók és a szeniorok is egy-egy millió forintból gazdálkodhatnak, ami már tárgyalási alapot jelent, és ha van megfelelő stratégia, elképzelés, amit letesznek a MASZ vezetőségének asztalára, kicsivel több is rendelkezésre állhat.

A műsorban még többször idézek Gyulai Miklós ultrafutásról adott nyilatkozataiból. Kénytelen vagyok így tenni, mert nem szeretett volna nyilatkozni mondván, erről már többször elmondott mindent. Így maradtak a cikkek, de remélem, hogy reagál majd erre a tartalmas beszélgetésre.  

Beszéltünk toposzokról, mint a kikölcsönzött és kimosva visszavivendő válogatott mez, múltról, jelenről és reményteljes jövőről, dilemmákról és finanszírozásról, közönségről és közösségről, érdekképviseletről és prosperitást ígérő alternatíváról.

Arról, hogy mit ér egy OB, milyen hangsúlyeltolódások vannak és ezt hogy kéne kihasználni.

Arról, hogy mennyire fragmentált az ultrás társadalom, és mennyiben együttműködő? 

Miben mérik az UFÓ közöség eredményeségét: nemzetközi eredmény vagy szélesedő bázisban?

Mi a prioritás, mi felé kéne tartani?

Mit kell és hogyan támogatni? Csak az OB-t és nemzetközi szereplést, vagy minden versenyszervezőt, hisz ezek a rendezvények egyfajta célversenyek és így szelektálási helyek, itt mutatkozik meg a mezőny, termelődik ki az elit. Az az elit, ami a magyar atlétika legeredményesebb szakágában vitézkedik, viszonylag pária módon. Az utóbbi években futó számokban egyedül Baji Balázs gátfutó hozott bronz- és ezüstérmet, ehhez képest a 24órán férfi egyéni és csapat ezüst is született. Ráadásul a magyar atlétika első világbajnoka is ultrás, Bérces Edit. 

Érvek, nézetek, jelen, jövőkép, tények és vágyak, prók és kontrák, kulturált & konstruktív vita, vágatlanul. Jöjjön a hosszú, két és félórás kerekasztalbeszélgetés, amit üdvös lenne, ha nemcsak a sportág űzői, támogatói, hanem a szövegek és lájkok mögött levő emberek, véleményvezérek is végighallgatnák, hiszen ez a lényegi rész.

Kitekintésnek iderakom Volford László, egykori kiváló futó és szegedi versenyszervező meglátásait:

Na kérem,

1) Görög hét a Lidliben, akciós Mythos sörpakk

2) Napra pontosan félév múlva futnak be Spártába a spartathléták (fingers crossed Spartathlon Magyar Csapat). Itt egy szép telefonkártya (tudjátok még, mi az?) a verseny 25. évfordulójára 2007-ből, amit Scott Jurek nyert brutál mezőnyben, hisz utána három korábbi-későbbi nyertes és egy örök második futott be (Valmir Nunes, Jens Lukas, Markus Thalmann, Piotr Kurylo)

3) Ha már Spartathlon: idén lenne Európa Kulturális Fővárosa Elefsina, ami a verseny 21. kilométerénél van, gyönyörű ókori kikötőváros, a romok alatt a pacsizó gyerekekkel és a kultikus hajóronccsal. Itt épp a 4x finisher Tóth Attila fut el a gyereksorfalnál. A sors fintora, hogy Elefsina mellett Temesvár lenne a másik kulturális főváros, de a pandémia miatt 2023-ra rakták át mindkettőt Veszprém mellé. Jó kis ultrás városok, mi? Hisz Temesváron volt már 24h EB, és idén lesz VB is (fingers crossed), és Veszprémben futott hatórás világcsúcsot Muhari Gábor.

4) A görög szabadságharc kitörésének 200. évfordulója van ma, egyben a modernkori Görögország megszületésének is az ünnepe. A világ számos nevezetességét, köztük a Magyar Nemzeti Múzeumot is a görög lobogó kék-fehér színeiben öltöztették ma. Naná, hogy kimentünk a 3. gyerekkel, Elefteriával, akinek a neve görögül szabadságot jelent.

1821. március 25-én lázadás robbant ki a Peloponnészoszon, amely általános törökellenes felkeléssé szélesedett. Akkor hangzott fel először a "Szabadság vagy halál!" (Ελευθερία ή θάνατος!), a függetlenség jelmondata. A görög nép kilenc évig tartó harcot vívott, hogy az ország több mint négy évszázados oszmán megszállás után elnyerje szabadságát és függetlenségét.

Erről még az jut eszembe, hogy amikor az Ultrát forgattuk 2015-ben, akkor törökök voltak a drónoperatőreink. Na az volt szép, amikor törökök Görögországban fontos ipari- katonai létesítmények, stratégiai pontok, kulturális örökségek fölött repülőt reptettek...

A második részben szó lesz terhelésről, ellenfelekről, hozzáállásról, mezei futásról, az eltiltáshoz, megcsömörléshez vezető interjúról, azaz a Mecser-ügyről, Schirilláról és vérrel írt levélről. A folytatásban a derékba tört karrier utózöngéit idézzük fel Mecser Lajos atlétalegendával. Hogyan lesz kora egyik legjobb futójából kőműves, majd ruhatáros, vízóra-leolvasó, vincellér, méhész, országgyűlési képviselőjelölt, de főleg: egy évtizeden át vattacukor árus?!

Az adás vendége Szekeres Ferenc kiváló maratonista és egykori versenytárs (kétrészes podcast vele itt), valamint Mecser salgótarjáni földije Gusztos Péter a SUHANJ!-tól (podcast vele itt), aki a 2002-es választáson, országgyűlési képviselőjelölt volt ugyanott, ahol Mecser.

Múltkor részletes pályaképet adtunk Lajos báról, most még a kimaradt fontos cikkek jönnek. A karrier meghatározó pontjait idézzük fel.

Ha visszamegyünk egy évtizedet, mielőtt Mecser (kvázi) profi futó előtt, ...

Ő a legtöbb UltraBalatont teljesített magyar futó. Négy Spartathlon, hét Terep100 célbaérés, de a lényeg: mindenki nagyon szereti. Ennek a fiúnak (mármint bal oldalinak) nincs ellenlábasa, mert egy rendes-csendes ember.

UB-n 12x indult, 12 x célba ért, egyszer 3. is volt. Csak azért nem 13/13, mint Gilles Pallaurelonak, mert nem tudott hazajönni 2020-ban a kényszerből ide-oda tologatott versenyre, nem tudott annyi karantén-szabadságot kivenni.

Jellegzetes bongyorhaj, hosszú kompressziós zoknik a pipaszár lábon, és mosoly a napszemüveg mögött. Egyedi göndör fürtök, pálcika alak, korát meghazudtoló fittség és kinézet. Ez Tóth Attila védjegye. Még mindig fut, lassan negyed százada, pedig 7-8 évente cserélődik az ultrás szcéna.

Az ő története példaértékű:

• Hogyan veti meg lábát a fővárosban a vidéki fiú a rendszerváltás előtt?

• Miként csinál bizniszt fifikás magyarként az 1991-es pápalátogatásból?

• Miért lesz egyik napról a másikra háromgyerekes budapesti távközlési felsővezetőből bristoli ládapakoló?

• Hogyan kapaszkodik meg idegen környezetben, lesz kávézótulajdonos majd könyvelő?

• Miért nem ír magyarul a Facebookon, miért lett kettős állampolgár?

  Olvass tovább!

A magyar atlétika egyik utolsó bölénye, mohikánja. A most 78 éves salgótarjáni renegát, Mecser Lajos bá az élő kapocs a nagy (futó)generáció, azaz Iharosék és a jelen közt. 

Hosszú két rész lesz rengeteg archív cikkel, képpel és videóval, mert Lajos bá megérdemli. Tessék egy szép győztes futam Londonból, 5000 méteren az 5-ös számú versenyzőt tessék figyelni.

A kétrészes podcastban három vendég is beszél Lajos báról:

Itt az első részben Csillag Balázs, aki megdöntötte Mecser krisztusi kort megélt ötezres csúcsát és aki jelenelg szekszárdi versenyzszervező (Borvidék, Korinthosz).

A másodikban Mecser kor/sporttársa, a szószerinti pályatárs, Szekeres Ferenc maratonista is. Valamint Gusztos Péter, aki földijeként, tehát salgótarjániként gyerekkorától kezdve szembesült a Mecser-mítosszal.

Mecser a világ tíz legjobb hosszútávfutója közé tartozott. A '60-as években egyeduralkodó volt ötezren, tízezren és mezei futásban. 

Dominanciáját jelzi, hogy EB ezüstérmes 1966-ban: épp a Népstadionban szorult az NDK-s versenyző mögé. Szerencésre megvan archívumban a futam:

22-szeres magyar bajnok, 11-szeres magyar mezei bajnok. 1968-ban akkora országos csúcsot futott, hogy 34 éven át nem tudtak megdönteni. 

Felállított 6 mérföldös és 3 mérföldös Európa-csúcsot is, de többször volt dobogós is ezeken a speckó versenyeken.

Két olimpián vett részt: Tokióban és Mexikóban - sokat vártak tőle, nem jött össze semmi.

Hogyan lesz kora egyik legjobb futójából, egy kétszeres olimpikon, EB-ezüstérmes top atlétából kőműves, ruhatáros, vízóra-leolvasó, vincellér, méhész, országgyűlési képviselőjelölt, de főleg: egy évtizeden át vattacukor árus?!

Az ő tipikusan magyar története releváns ma is: a tehetség felfedezése, küzdés, szívós munka, siker, gáncsolás adminisztratív úton, karaktergyilkosság, eltiltás, ellehetetlenítés.

Olvass tovább!

Az etióp sorozatban ez, a harmadik (a záró) poszt a legkézzelfoghatóbb nektek, hiszen Crawley könyve alapján muníciót kaptok az edzéstervezéshez, mert megfontolandó tréningmódszerek és tanácsok sorjáznak majd, amit beépíthettek okosan a saját futásaitokba. Törekedjetek a segget verő, seggig érő sarkakra!

A tartalomból: hol edzenek, mit edzenek, mit esznek, hogy regenerálódnak és milyen edzéstípusokat (session) kedvelnek.

Az én edzés elképzeléseimet meglehetősen befolyásolta. Pont akkor olvastam télen a könyvet, amikor a másfél-két évente visszatérő Achilles-gyulladásommal küszködtem, illetve hát ott kis tornázásssal, erősítéssel legfeljebb ápolni lehet, de a fő gyógyszer: a várakozás. Amikor újrakezdtem, azóta igyekszem minél többet futni füvön, földön. Nem nagy ötlet, de városi futóként nem ebben gondolkodik az ember.

Nyilván az ösvény is ideális lenne, de kocsival eljutni a terephez vétek, legfeljebb, ha hosszúra megyek, futva viszont 7-10 kilométer tőlem a városból az első értékelhető dombocska, így a parkokra szorítkozom. Ezért lehet irigyelni, aki tenegrnél lakik és homokon szaladgál, s ha kedvet kap hát felruccan a hegyre...

Az elsó posztban már említettem, hogy nincsenek nagy titkok a sikerhez: szorgalom, türelem, magaslat, és mindezek felett a sebesség (raw pure speed) dönt. Ja és a sok cikk-cakkban végzett erdei dombfutás a számtalan ösvényen: ez a természetes, kevesébé leszel sérülékeny, nincs állandósult, ismétlődő feszülés az izmokban, mint mondjuk az aszfalton lenne egy stabil tempóra és kanyarok nélküli futásra ráállva.  

Ezek a cikkcakk futások felülnézetből útvonalak a földön lábnyomokkal, de egyben nyomok a levegőben is, a kilégzés miatt. Itt eljátszik a szerző az aspiration és inspiration (belégzést is jelent és ihletést) szavakkal: ezek a nyomok mind a törekvés” útjait jelzik, ahol van remény és ambíció elérni valami nagyot....

Itt a második posztban a csodálatos Kenenisa Bekele (még nem lezárt) életművével bíbelődöm, legfontosabb versenyei felvillantásával, az utolsó körre való becsengetéssel - nem pedig életrajzzal. Csak érzések, amiket a nagy versenyei kiváltottak. Nélküle nem lehet beszélni erről az etióp témáról. És a másik liblíngemről: a végesprintről - 8 éve még hüledeztem rajta, de egyre jobban kapisgálom.

Merthogy ötezren és tízezren, ahol azért egy ideig zakatol a mezőny, nem pedig a csövön kifért nyomja mint a kisebb távoknál, szóval ami ott rendre történik a mezőnyben, amikor már a fáradtság a zabolátlanságal, a taktika a "na döntsük már el" érzésel keveredik, az az atlétika egyik legcsodálatosabb jelensége: 4800, 9600 környékén pazar dolgokat láthatunk és úgy izgulhatunk, mint a legmegrázóbb hollywood-i filmeken. Szóval addig a helyezkedés és az idegek játéka folyik, hogy a dolgok később a hajrában dőljenek el. És nyilván kurvára kell tudni futni.

Bekele külön cikkeket, könyvet, szobrot, hidat érdemelne. (Múltkor már mondtam, hogy a lépcsőfeljárómon a falamat eddig egy dupla életnagyságú etióp-kenyai nagy párharc díszítette (Haile Gebrselassie és Paul Tergat 10000, Sidney), de nem kizárt, hogy felfestek egy Kenenisa Bekele vs Eliud Kipchoge összecsapást is.

Ő a sportág egyik Charles Bronsona - a seriff, a hős, az elbukó, a renegát, a veterán egy személyben. Markáns, szívós, csúcsot és mélységeket is megjárt atléta. Nemcsak azért, mert címet védett például tízezer méteren, azt Mo Farah is megtette. Hanem mert olyan sokoldalú és fókuszált atléta, ami ritka. Tartotta a maraton világrekordját is, amíg Kipchoge 2 másodperccel meg nem előzte - mármint nem a bécsi 1:59-es laborkörülmények közt, hanem utcai versenyen.

Pályaatléta, aki úgy zsilipelt át a városmaratonokra, hogy folyamatosan a kudarc és a siker között ingadozott. A szülei inkább meghagyták volna farmernak, az biztos állás, de ő inkább állás helyett mozogni akart. Többször mondta, hogy nem kiemelkedni szeretett volna vagy pénzt keresni, hanem imád futni.

Kenenisa 3x olimpiai bajnok, 5x világbajnok. Az öccse, Tariku Bekele sem marad el tőle, fedett pályás világbajnok 3000 méteren, és olimpiai bronzérmes 10000 méteren. Utóbbi érdekessége, hogy pont a bátyját szorította le a dobogóról 1 másodperccel Londonban. Érdemes figyelni azt a varázsütésszerű robbantást és az ezzel járó savasodást a kanyarban, 4800-nál. Itt is volt mezőny futottak mégből: Gebremariam, Tadese... 

Egy dolgot nem tudott soha megnyerni: a Jan Medát, a 12 kilis etióp mezei versenyt, ami az etiópok Szent Grálja. Az életrajza, eredményei itt olvashatók. Most az érzelmekre szeretnék hatni, kedves sporttársak. Ezeket a versenyeket nézve bugizik a lábam, drukkolok, az egész atlétika szépségét megtapasztalom.

Ott hagytam abba az előző posztban, hogy Bikila tette le az alapokat, majd Gebre csillogott másfél évtizeden át, és ezzel párhuzamosan Kenenisa Bekele is megjelent: páratlan adottsága (sebesség, taktika, versenyállhatatosság, véghajrá), futóképessége és szorgalma a legnagyobbak közé emelte... 

Bekele karrierje hullámvölgyekkel és csúcsokkal teli, de tán elég annyit mondani, hogy 2004-ben a menyasszonya az erdőben futott, amikor szívrohamot kapott és meghalt. Még aznap a gyászoló Bekele azt mondta magának:

Ha a futás meg tud ölni, hát akkor legyen.

És rögtön utána, féléven belül megdöntötte az 5000 és 10000 világcsúcsát. Mindkettő 15 évig állt fenn, amíg az ugandai Cheptegei felül nem írta tavaly illetve idén. Amúgy Iharos Sándor is tartotta mindkét csúcsot 1955-ben...

Egy nemrég megjelent könyv indított arra, hogy három részben foglalkozzak az etióp futókkal, futómódszerekkel, és egyik legfontosabb alakjával, Kenenisa Bekelével.

Itt az első posztban ismertetem a skót antropológus és 2.20-as maratonista, Michael Crawley remek munkáját (Out of thin air), ami az utóbbi évek legjobb futós olvasmányélménye volt. Sok idézettel és altémával mutatom be a könyv alapján az etióp futók "titkos" életét, életszemléletet.

A második részben a csodálatos Kenenisa Bekele (még nem lezárt) életművével bíbelődöm, legfontosabb versenyei felvillantásával. Mégpedig azért, mert nélküle (és Bikila és Gebre, meg Deriba Merga vagy éppen Tirunesh Dibaba nélkül) nem érkezne a mai napig olyan utánpótlás az etióp futóéletbe, ami a topatlétika krémje a kenyai futók mellett. A témáról sem lehetne beszélni.

A harmadik poszt lesz nektek a legkézzelfoghatóbb, hiszen muníciót kaptok az edzéstervezéshez, mert megfontolandó tréningmódszerek és tanácsok sorjáznak majd, amit beépíthettek okosan a saját futásaitokba.

Kurva szerencsések vagyunk, hogy olyan futókat láthatunk jelenidőben, közelmúltban a versenyeken, mint Gebrselassie, Kipchoge, Bekele, El Gouerrouj, Mo Farah, Bolt, Michael Johnson. (Ez most kicsit férfi központúra sikerült.) Vagy olyan - szintén zenész atlétákat - mint Messi, Ronaldo, Torghelle Sándor.

És szerencsések vagyunk, hogy végre valaki alámerült az etióp futóvilágban, és karnyújtásnyira hozza. Az Out of thin air (2020) autentikus munka, fizikailag és szellemileg is benne van a szerző rendesen, azokat a kérdéseket teszi fel, amiket ilyenkor feltennénk. Az egyik legjobb futós szakmai és infotainment könyv, amit valaha olvastam, ami ráadásul nagyon személyes és tapasztalatokon, terepmunkán alapul. Jelenleg csak külföldről rendelve kapható, én megírtam a lektori jelentésem egy nagy kiadónak, aki felkért, remélem, kinyomják! 

Ez egy hosszú poszt, ami látszólag könyvismertető, de szerintem kurva sok hasznos mondatot, tanácsot el tudtok vinni magatokkal. És csodaszép felvételeket linkeltem be, merthogy a poszt jelentős Kenenisa Bekele tartalommal is rendelkezik. 

Kevés etióp futót tudna mondani kapásból (vagy kapás nélkül) egy magyar kocogó, de kétóra akatti világcsúcsot mindenki ismeri, azt is, hogy Berlinben, Bostonban, Londonban Valenciában, Rotterdamban rendre csúcsok dőlnek. A fekete futókat tisztelet és egyfajta tudatlanság övezi. Egy kétrészes podcastomban bemutattam a B és C-kagetóriájú kenyai és etióp atlétazsoldosokat, akik KKEu-ban keresnek pénzt.

Az itt tárgyalt Out of thin air (nem összetévesztendő a hasonló című 2017-es izlandi krimivel) mondhatni, hogy hiánypótló. De végül is várható volt, hogy Adharanand Finn Running with the Kenyans könyve után közel tíz évvel az etióp futókról is megjelenik egy tereptanulmányból fakadó, személyességre és infotainmentre épülő sportkönyv.

Az Out of thin airből kiderül, hogy

- nem feltétlen a gyors-lassú izomrostok aránya a döntő, hanem az akarat izomrostoké.

- mennyire hamis a reggelente iskolába tucat kilométereket futó afrikai kisgyerek mítosza

- a GPS-es sportórákat nem a futásuk mérésére használják, hanem kalóriaszámlálásra és vicces csapatvetélkedésre: ki mennyire lassan tud futni?

- az etióp versenyeken a junior és senior besorolás nem életkorhoz kötött – hisz nem mindenki tudja, hogy pontosan mikor született -, hanem a képesség és tapasztalat függvénye.

- mi a transzcendens futás.

És ebben a könyvben olvastam a legjobb eufemizmust avagy angolos understatementet a kopaszságra: dramatically receding hairline, azaz drámai módon visszahúzódott hajvonal.  

A 220+ oldalas KÖNYV ÉS A 2:20-AS MARATONISTA SZERZŐ

Crawley és Finn is dolgoztak/dolgoznak a The Guardiannek, Finn azóta is ontja magából a futós könyveket, míg Crawley-nak ez az első. Finn ajánlót (avagy felmagasztalást - praise) is írt Crawley könyvébe, amúgy Haile Gebrselassie is. Rokon vonás, hogy mindketten futók: Finn juniorként mezei futásban vitézkedett, majd amikor összepakolta családját, és elment Itenbe, a kenyai fennsík futómekkájába, akkor a könyv írása alatt készült fel az első maratonjára, és le is futotta helyben.

Crawley profi futóként érkezet Afrika szarvába, a top skót félmaratonisták közt jegyezték, emellett a könyvet PhD-nek szánta az Edinburgh Egyetem antropológia szakán. (Azóta a Durham Egyetem segédprofesszora.) Crawley egyedül töltött el tucatnyi hónapot 2015-2019 közt Etiópiában, és a legjobb etióp futókkal volt pariban, velük edzett, aludt, haverkodott, miközben a jegyzettömbjébe szorgosan írt.

Az antropológus-futó tehát elit atléta közegbe csöppen Etiópiában, erről a világról keveset tudunk....

Ez itt az Izzósztár podcast, a blog különkiadása. Ami nem fér a Büntetőkör vagy a Laza Tízes futós podcastjaim keretei közé, vagy ami sajátos, speciális futós hangi tartalom, az itt jelenik meg

Jöjjön egy igazi "futószendvics": két férfi közt egy hölgy. A műsor előzetese:

A 2. rész vendégeiről bővebben...

Visszajöttünk, mint a tejszínhabos gulyásleves. Újra itt vagyunk sok képpel, cikkel, videóval a négy évtizede összeszokott páratlan párossal! A második részben végigelemezzük a Berlinben futott, lassan 3 évtizede (!) fennálló magyar női maratoni csúcsot, beszélünk az amatőrizmusról illetve a profi lét kiteljesedéséről, a fehér majd később a fekete futók dominanciájáról, doppingról, kütyükről. Érdekfeszítő része lesz az interjúnak, amikor a páros a két futott maratoni olimpiai döntőről mesél, valamint...

Amióta egy setét erdőben összeakadtam egy szerzővel, akinem a könyvéről nem írtam jót - bár nem jártam úgy, mint a PICSA bohóca, sem mint Bárczi Benő Radványon - megfogadtam egy régi posztom kapcsán, hogy nem írok semmi "kritikusat" egy magyar könyvről ide, ha a szerzője még él és le tud futni. Legyen akár pozitív, vagy negatív, vagy vegyes a vélemény. Mondjuk már az, hogy ide kirakom őket, pozitív (kritika), nem? És mégcsak nem is kapok érte honort. Még a megboldogult Schirilla György könyveit is tiszteletteljes hüledezéssel tálaltam, és amúgy a blog egyik legolvasottabb írása lett.

Inkább felhívom a figyelmet a könyvekre. Örvendetesen sok új magyar futós könyv jelent meg a közelmúltban (elmúlt 3 év), és egyre több a futóblog, utóbbiakhoz annyit csak, hogy kitartónak is kéne lenni és egyben érdekesne, ez a hosszútáv titka. Döntse el a mindenkori egyéni olvasó, tetszik vagy sem. Jelzem, a kultúrát - például ezt a blogot is - támogatni illik, munka, idő, energia van belenyomva. 

És ha nem tetszik, amit a mindenkori sokszínű kultúra, egy könyv, film, koncert, kiállítás vagy kínál akkor a nincs reklamáció, nincs pénzvisszafizetés. Ez már csak ilyen műfaj. A könyvek, filmek, lemezek esetében is leginkább a szájpropaganda működik, haverra hallgatunk.

Hogy is volt az régi eset?

Na ezt sem gondoltam volna, hogy valamikor itt a futós blogon egy Tasnádi Péter-poszt szerepel majd és egy vele készült, tartalmas podcast. De hát a futás világ elég nagy mind horizontálisan, mind vertikálisan, és tele van meglepetésekkel.

Ez itt az Izzósztár podcast, a blog különkiadása. Ami nem fér a Büntetőkör vagy a Laza Tízes futós podcastjaim keretei közé, vagy ami sajátos, speciális futós hangi tartalom, az itt jelenik meg.

Ez a műsor előzetese:

A 2h 14 perces adás a Patreon-támogatóknak elérhető itt: www.patreon.com/nemaze. Egyre több lesz az olyan, dedikált tartalmakból, amik a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas alakokkal készül, és amiknek teljes terjedelmét - tehát nemcsak egy negyedórás zanzásított előzetest - csak a patronálók hallgathatják, hisz ők (Ti) ezért is kötelezték el magukat a tízéves blog mellett.

Három órát beszélgettem az emberrel, akit az ország csak öltönyben vagy melegítőben látott, és akinek jellegzetes, különböző érzelmeket keltő orgánumát mindenki ismerte. A Wikipediát idézve: Tasnádi Péter vállalkozóval. A Maffiózok mackónadrágban könyv szerint: kereskedő. Ma már kisnyugdíjasként él, kölcsönlakásban, szociális sgeélyből - a hírek szerint.

A bő két órásra szerkesztett adás nem életút-interjú, nem oknyomozás, nem jogi vagy kriminalisztikai élveboncolás. Sem szerecsenmosdatás, sem kritizálás, és végképp nem celebkreálás.

Azt szeretném bemutatni elsősorban egy közismert, véleményes VIP példáján keresztül, hogy mennyire nagy a futás világa, a futás - akár tetszik, akár nem - közös nevezőre hoz, a sport befogadó és tisztító jellegű. Nincsenek illúzióim, nem szeretém relativizálni a vélt vagy valós dolgokat, amihez interjúalanyomnak köze van, de engem mindig az ember érdekel, ezért készítek beszélgetéseket - és itt ezen belül a futó ember. Aztán, hogy mire megyünk egymással - hallgasd meg és kiderül.

Az első órában a Tasnádi egész életét meghatározó sportról és futásról volt szó...

Négy évtizede összeszokott páros, a magyar atlétikatörténet megkerülhetetlen és nagyon rokonszenves alakjai, akik a mai napig fülig szerelmesek. Mégsem végszavaznak egymásnak, hanem egymás szájából kapkodják ki a szót, annyi megosztanivalójuk van a futásról, profi létről, maratonról, ultráról, edzéselméletről és versenygyakorlatról. Hogy az adást partitúrából kövessétek, töltsétek le innen Földing Ottó diplomadolgozatát a női maratoni csúcs eléréséről és a hozzá tartozó mellékletet.

Az első részben szó lesz többek közt Földingék megismerkedéséről, a futó kezdetekről, a szülés teljesítményre gyakorolt hatásáról, frissítésről és magaslatról, az ultrába fogásról, az első maratontól a profi maratonista szemléletig vezető rögös útról, arról, hogy egyszer jobb az ellenfeleket figyelni, máskor az időeredményre rámenni.

Két gyermek, egy lány és egy fiú, köztük közel 20 év aktív versenysport...

Útikönyvbe oltott versenynapló (vagy fordítva), futós odüsszeia amerikai stílben, egy zarándoklat ismeretterjesztősen megírt jegyzőkönyve? A motivációs problémával küszködő Jurek találta ki magának 2014-ben, hogy valami nagyot tesz, ami ultraverseny is, meg nem is.

Az Ady-féle "Észak-fok, titok, idegenség" trióból az első megvan benne, a többit döntsétek el ti. Könyvkritika az eredeti, angol nyelvű kiadás után némi spoilerral.

Futós könyv tapasztalatom alapján (csak itt balra mellettem 3x1 méternyi polchelyet foglalnak el az ezzel kapcsolatos könyvek) háromféle van:

- szakirodalom

- beszámoló és / vagy életút

- metaforikus (de ez csak féllábbal van a futós könyv kategóriában, mert a futás és vonzáskörzete csak apropó vagy metafora, például a szabadságra és lázadásra A hosszútávfutó magányosságában, vagy az elidegenedésre és magányra, eltűnésre, mint Az atléta halálában). 

Amiről itt szó lesz az egy tisztességes kiadvány, nem tör írói bravúrokra, bár tehetné, hisz a szerzőisége és dramaturgiája érdekes húzással különböztetődik meg számos könyvtől és "könyvtől". Viszont elolvasod, tudomásul veszed, el teszel pár dolgot belőle, aztán fel a polcra. Bármennyire is tiszteletre méltó a szerző.

Sokan Kilian Jornet-ra, a felfutó Jim Walmsley-ra, Kipchogera, Boltra, Kúroszra, Hailéra asszociálnak, ha egy nagy férfi futóikont kell kapsából mondaniuk. De azért Scott Jureket is benyögnék, aki...

A XVII. században Apáczai Csere János a sebességet hamarságnak hívta. Ilyen szép nyelvi megoldásokért nem kell a szomszédba menni (attól függ, ki mit tart szomszédnak). Csizmadi Mihály Zsolt és az erdélyi futók szaladásnak nevezik a futást, az ultrát pedig extrémnek.

Aki még nem ismeri Csizit, a "spártai székelyt", az nézze meg ezt a lenti szívmelengető videót, amit 2019-ben készítettem róla, induljon így a 2021-es év.

Csizinek futóblogja is van (https://csizirun.blogstar.hu/), ahol sok praktikus életvezetési tanácsot, tudományos háttérismeretet oszt meg, hiszen maga patikusként dolgozik. Itt egy remek cikk róla, vele, már a címe is deskriptív: Boldog vagyok, ha futok.

A gyógyszert gyakran futva hordja ki a hegyi falvak időseinek a pásztorkutya-falkák és a kóborló macik ellenére, de... 

Utazzunk kicsit, ha már idén ez deficites volt - mondjuk én mentem, amikor lehetett. És akkor is, amikor karantén járt a hazatérés után. Futottam egy 100 kilist Izraelben még januárban (7h 56m), aztán beütött a Covid, de ennek ellenére így is négyszer voltam Görögországban, még az egyetlen megrendezett ultrára is eljutottam, a november 1-jei Halhatatlanok futására, a Dromos Athanatonra (Tripoli-Spárta-Kalamata a Taigetosz-hegyláncon át, 142 km, 13. hely, majd megírom).

Na szóval helyben vagyunk, Görögország a kedvenc témám. A szubjektív Peloponnészosz-útikönyvet még bőven írom (ahogy mást is parallel), nem klasszikus bédekker lesz, annál kevesebb és sokkal több. Ezt a "tenyeret", ezt a görög tájat ismerem a legjobban, volt és van is mit bejárni a "kézfejen és ujjain", Manitól kezdve Argolidán át Messzínián, Árkádián, Lakónián keresztül Éliszig. 

Elképesztő vidékek - minden tekintetben. De azért nem csak a furfangos, élőhalott Pelopsz király félszigetére járok (ami szerintem a Korinthoszi-csatorna létrehozásával, tehát a szárazföldtől való elszakítással már önálló sziget).

Idén elkezdtem valóra váltani...

Már az első rész is számos megrendítő, szarkasztikus vagy épp elgondolkodtató momentumot kínált. De itt a második részben még messzebbre megyünk.

Szó lesz öregedésről és a generációk kikopásáról, éremgyűjtésről és a test rombolásának határáról. A vertikál meredekségéről és mélységeiről, a síkság szépségeiről és a versenyzés mibenlétéről, csalásról és írigységről. A futáshoz kellő tulajdonságokról és a benne megmutatkozó emberi karakterről. Influenszerkedésről és szponzorációról, az előzés élményéről és könnyű léptekről. A futás javító hatásáról, sörözésről és UltraBalatonról, és a 2:30-as maraton, amit mindenkinek illene megcsinálna. 

És persze rengeteg kép ismét itt a blogban. Aki a nosztalgiára, az emberi történeteket vizuálisan is megjelenítő fotókra kíváncsi, az lapozza végig a posztot.

A beszélgetés alatt néha úgy éreztem magam mint egy besúgó kurva: köpni-nyelni nem tudtam, pedig ez a szakterületem. Erős mondatok, amik mögött évek, évtizedek kiérlelt, átélt futós dolgai húzódnak.

Folytatódik tehát a mélyinterjú, szakmai élveboncolás, vizes lepedő lerántás, vita- és revüest a két sporttárssal, akik...