A házigazda önboncolása következik két részben futásról, filmezésről, filmsorozatról. Második rész itt.
A borítóképen épp Gérce külterületén fekszem, az első nap estéjén, mögöttem már vagy 85 km, előttem még 15.
Sokféle kék jelzés van - Sopronnál is, Balatonál is van ottani kéktúra. De az "igazi" fehér-kék-fehér szendvics a Kéktúra. Ezt az argentínok nyilván másképp gondolják.
Északon az Országos, aztán ott a Dél-dunántúli és az Alföldi. Ez adja ki a Kékkört, kb. 2550 km-t.
Ebből 1172 km a Kéktúra. Ezt futottam meg június 1. és 16. közt 15 nap 6 óra 50 perc alatt. Volt eltévedés, plusz körök, lett a vége 1220 km - maradhat. Ez a bruttó idő, tehát az írott kői starttól a hollóházai finisig.
Ez pedig a Fastest Known Time - rekordokat számontartó futós-gyaloglós oldal - validálása: https://fastestknowntime.com/
Benne minden holtidő, alvás, ülés, evés, szarás (juj, a második nap reggelén véres volt - stressz? bélhurut? aranyér? fotó van, de ízlés is). Lehetett volna 12 nap, de akkor nincs filmezés.
És akkor a befutott útvonal amin a stáb mozgása is látszik:
A hónap pedig 1500 kilisre sikeredett, volt benne kevés edzés és egy 180-as terepverseny Görögországban.
A sorozat FB oldala: https://www.facebook.com/kekkorfilm
A sorozat Insta oldala: https://www.instagram.com/kekkor_film/
Adtam pár interjút, jelentek meg cikkek (Telex, Nemzeti Sport, CsupaSport, 444, Mozgás
Sok asszociálás, leágazás, kivesézés.
Az első részben többek közt szó lesz: